Archytas

’ArcutaV, Tarentumból, Pythagorast követő bölcsész, jeles matheamtikus, kiről Aristoteles és Aristoxenus külön műveket írtak. Athen. XII, 545. a. Diog. Laërt. V, 25. Élt a Kr. e. IV-ik század első felében 400–365 tájt. Hétszer volt hazájának hadvezére. Érdekes Platóval való összeköttetése, melyre vonatkoznak a Diog. Laërt. III, 22. VIII, 80. idézett apocryphus levelek. Horatius egyik ódájában (Carm. I, 28) motivumul használja fel azt a mondát, hogy az apuliai vagy calabriai hegyfok Matinum közelében hajótörést szenvedett és itt lenne eltemetve. Önuralmát magasztalja Val. Maximus IV, 1. Cicero Cat. m. XII, 39. tusc. d. IV, 78. A tudományos mechanika megalapítója, több geometriai tétel feltalálója (két félhenger viszonya a koczka kétszereséhez); a zenében a három hangnemben a hangok mathematikai viszonyát pontosan megállapítá. A gyakorlati gépészetben való jártasságának bizonyítékául hozzák föl egy automata repülő galamb feltalálását. Gell. X, 12. Irodalom: Töredékeit a többi pythagoreuséval együtt kiadta Mullach (fragm. philos. Graecorum I, 2. 1860–1868). Hartentstein: de A. Tar. frg. philosophicis, Lips. 1833. F. Beckann: De Pythagoreorum reliquiis Berlin, 1844. 1850. A. E. Chaignet: Pythagore et la philosophie pythagoricienne, Paris 1873.