Skolion, skolia, melh

melyek paroinia néven is előfordulnak, egy neme volt a bordalnak. A scolioV szó eredeti jelentése: görbe, hajlott. A dal nevét úgy magyarázzák, hogy a lakomáknál rendesen előadott közös énekek után az egyes vendégek rögtönözve a mi coupleteinknek megfelelő dalt adták elő, a mikor is a dalolónak kezébe lantot és egy myrtus-ágat adtak. De ezt nem sorban, hanem gyakran keresztben is nyujtották át. Innét származnék a scolion név. De valószinűen e név inkább a változó vagy szövevényesebb (talán dochmiusi) rhytmusra vonatkozik. E dalok a görög világnézet leszürt igazságait vagy a pillanatnyi hangulati ötleteit tartalmazták, kezdetben minden művészi forma nélkül. Később az aeol költők, kik a monodikus versszakok föltalálói voltak, a scolionnak is művészi formát adtak. Alcaeus, Sappho, Anacreon, Praxilla irtak scolionokat. De nem csak ők. A lyrai költők majdnem mindnyájan művelték e kedvelt műfajt. Igy Pindarustól, Bacchylidestől is maradtak scolion-töredékek. A legtöbb scolion szerzőjét nem lehet ismerni, mert a pillanat szülöttei. Leghíresebb scolion a Harmodius és Aristogitonra irott, melyet a régiek ‘Armodiou meloV czímen idéznek. Athen. 15, 695A. Érdekesek a Lobontól a hét bölcsnek tulajdonított scolionok. A scolionokat kiadták: Ilgen (Scolia, Jenae, 1798), Schneidewin (a Delectusban is), Bergk (P. L. Gr.⁴ 3, 643 skk. ll.), Hiller (Anth. Lyrica, 1890, 322–328), Reitzenstein (Epigramm und Scolion, 1893). Értekezést írt a scolionról Engelbrecht. De scoliorum poësi, Vindobonae, 1882. Harmodius dalát Hegedüs István fordította és az Arad és Vidéke czímű hirlap számára.