Stesichorus

SthsicoroV, született a siciliai Himerában, híres görög lyrai költő. Élt 640–555 közt Kr. e. Alcman ifjabb kortársa volt. Családja egy alsó italiai görög gyarmatvárosból Metaurusból származott és fölvitte eredetét Hesiodusra. Uj honának lakóit egy elmés mesével a paripáról, mely a szarvas elleni harczában elfogadja az ember kezéből a zabolát, figyelmeztette Phalaris kényúr terveire. Nem hallgattak rá, maga is menekülni volt kénytelen és Catanában halt meg. Eredeti neve Tisias volt. A Stesichorus nevet a karköltés terén kifejtett munkásságáért kapta volna. E nevet utódai is örökölték, mert utána még két Stesichorus nevű költőről is történik említés. Életéről még jellemző egy adoma (említi Plato Phaedrus p. 243A). Egy költeményében megbántotta volna Helena emlékét, kinek szemére vetette a trójai háború pusztításait. E káromlásért büntetésből szeme világát veszté el. Álmában Helena figyelmeztette erre. S. kiengesztelésül írt egy palinodiát, mely azt a mesét hozta forgalomba, hogy Paris voltakép nem is Helenát, hanem csak árnyképét rabolta el. A mesének e változatát dolgozta föl Euripides Helena czímű darabjában. S., jutalmul vissza nyerte látását. Suidas szerint 26 könyvet írt. Költeményeinek kitünő jellemzését adja Quintilianus (10, 1, 62) ez egyszerű mondatban: epici carminis onera Ivra sustinuit. Az Anthologia Palatina egy epigrammája (7, 75, Antipatertől) azt mondja, hogy Stesichorusba Homerus lelke költözött. Tehát a homerusi hagyományt lyrai elbeszélések alakjában, a kardalköltés szellemében, tehát zene melletti előadásra dolgozta föl. Gyér töredékek maradtak ránk, de költeményének czímei is jelzik költeményeinek tartalmát (aJla epi Pelia, GhouoneiV, KerberoV, kuknoV, eurwpeia, ’Erijula, ’Iliou persiV, nostoi, ’Oresteia), melyek mind a nagy epikus mondakörben mozognak. Merített tárgyat a népmeséből is. A modern balladára emlékeztetnek Daphnis, Calyce és Rhadina cz. költeményei, melyeknek tárgya szerencsétlen szerelem. Voltaképen ő a kardalköltés megalapítója, illetőleg a trias-szerkesztés föltalálója. Suidas szerint a nevét is a kardal-állítástól nyerte. Az epodust csatolta a strophához és antistrophához. A közmondás volt: oude tria twn Strsicorou ginwskeiV, mit helytelenül úgy magyaráztak, hogy a tiras szerkezetre vonatkozik. O. Crusius bebizonyítja, hogy e közmondás csak ezt jelenti; három verset sem tudsz Stesichorusból. Nyelve dór tájnyelv, de az epikus dialectus ion elemeivel vegyítve. Töredékeit összegyüjté Kleine (1828), Bergk (P. L. Gr. 205 skk.), Hiller (204 skk.). Tanulmányt írtak róla: Welcker, Stesichoros, kl. Schr. 1, 148 skk. Seeliger, Die Überlieferung der griech. Heldensage bei Stesichorus, Meissen, 1886. O. Crusius, S. und die epodische Komposition in der griech. Lyrik, Comment. Ribbeckianae, p. 3–22. A dialectusról Rob. Holsten, De Stesichori et Ibyci dialecto et copia verborum, Greifswald, 1884. Kitünő részlet Croiset, Histoire de la littérature Grecque, Paris, 1890, 2, 309 skk. Nálunk fordított belőle Fabchich, Alkaios, Szappho stb. Győr, 1804.