Suetonii

– 1. C. Suet. Paullinus, a császárkor egyik legjelesebb hadvezére. Praetori hivatala után 42-ben Kr. u. Mauretaniába ment és győzelmesen nyomult előre egész a Niger forrásvidékéig. Dio Cass. 60, 8. Plin. 5, 1. 59-ben mint már consularis Britanniát kapta provinciáúl és 2 éven át ott is mindenütt hírt és dicsőséget szerzett magának. Meghódította Mona (ma Anglesea) szigetét s megszüntette az ott szokásos druidacultust, sőt 61-ben magát a vitéz Beudicca királynét seregével együtt legyőzte. Tac. ann. 14, 31. Agr. 14. Nemsokára azonban gyanúba keverték Nero előtt és visszahívták. Nero halála után Otho pártjára állott s egy darabig sikerrel küzdött Vitellius seregei ellen (Plut. Otho 7), de végre nem a legjellemesebb módon mégis megadta magát. Tac. hist. 2, 31 sk. 60. – 2. C. Suet. Tranquillus, császárkori prózairó. Élete körülbelül 75–160 közé, Domitianus, Trajanus, Hadrianus uralkodása alá esik. Jó barátja volt az ifj. Pliniusnak, ki Trajanus alatt különböző tisztségekre is segítette. Hadrianus udvarában egy ideig mint magántitkár (epistolarum magister) működött, de kegyvesztett lett és elbocsátották. Plin. 11. Ekkor aztán visszavonult és irodalmi munkásságnak szentelte minden idejét. Művei közül ránk maradtak a császárok életrajzai (II vitae imperatorum vagy de vita Caesarum) 8 könyvben; ebben S. nem nyújt ugyan tacitusi biographiákat, de mindenesetre nagy gonddal és kellő critikával gyűjti össze a 12 császár (Caesartól Domitianusig) életére vonatkozó adatokat és különösen a magánéletüket érintő jellemző apróságokat. Nem hiányzik belőle az erkölcsi komolyság, de politikai, psychologiai mélyebb belátásról nem tanuskodik, mert a személyeknek csak külső életét érinti. Nyelve úgy mint egész előadása egyszerű. Egyes részletek maradtak, a de viris illustribus cz. nagy művéből, t. i. de illustribus grammaticis, mely a 15. sz.-ban majdnem teljesen ismeretes volt; továbbá megmaradt de claris rhetoribus és 4 költői életrajz (Terentius, Horatius, Lucanus, Plinius); többi művei, u. m. prata, de regibus stb. elvesztek. Ed. princ. Roma, 1470 és Venezia 1471, más jelesebb kiadások. Casaubonus, 1596. 1610. Graevius,1672. Ernesti,1775, Wolf,1802. Hase, 1828. Roth, 1858. Reifferscheid, 1860. A császárok életrajzait magyarra fordította Székely István (Budapest, 1897).