Sulpicii

ősrégi római patricius nemzetség. – 1. Ser. Sulp. Camerinus Cornutus, 500-ban Kr. e., mint consul a Tarquiniusok érdekében alakult összeesküvést meghiusította; 496-ban a Regillus tava melletti ütközet után a senatusban a latinusokkal való béke megújítása mellett szavazott. Liv. 2, 19. 3, 7. Dion. Hal. 5, 32. 54 skk. 6, 20. – 2. Ser. Sulp. Camerinus Cornutus, 461-ben Kr. e. consul volt s a Terentillus-féle törvény megújítását sikerült megakadályoznia. 454-ben tagja volt ama küldöttségnek, mely a törvények tanulmányozása végett Görögországba ment, s 451-ben decemvir is lett. 446-ban a volscusok és aequusok ellen harczolt. Liv. 3, 10 skk. 30. 31. 70. Dion. Hal. 11, 1–9. 52. 54. – 3. Ser. Sulp. Camerinus, mint a 393. év consula ellenezte a Vejibe való kivádorlást, ellenben keresztülvitte, hogy a vejii földek egy része a plebejusok között kiosztassék. 387-ben interrex volt. Liv. 5, 29. 32. 6, 5. – 4. Q. Sulp. Longus, a gallusok betörésekor (390. Kr. e.) consularis tribunus volt és Alliánál ő vezette a római sereget. Ő volt a parancsnoka a capitoliumi őrseregnek is, melynek őrségét, mivel a gallusok behatolását nem akadályozta meg, a Tarpejus szikláról ledobatta. A Brennusszal folytatott alkudozásokat is ő vezette. Plut. Camill. 28. Liv. 5, 36. 47. 6, 1. Zonar. 7, 23. – 5. Ser. Sulp. Rufus, nagyon fiatalon lett consularis tribunus 377-ben Kr. e.; e minőségben felszabadította a latinusoktól ostromolt Tusculum várát. Liv. 6, 32. – 6. C. Sulp. Peticus, öt ízben volt consul, két ízben interrex; második consulsága alatt 361-ben legyőzte a hernicusokat, 358-ban dictatorrá választatván, győzelmet aratott a bojusokon Galliában, 351-ben pedig utolsó consulsága alatt a tarquiniibelieket győzte le. Liv. 7, 2. 7. 9, 12. 22. – 7. C. Sulp. Longus, többször volt consul s e minőségben 323-ban Kr.e., de különösen 314-ben fényes győzelmet aratott a samnisokon Campaniában. Liv. 8, 37. 9, 24. – 8. C. Sulp. Puterculus, 258-ban Kr. e. consul. Polybius (1, 24) szerint Siciliában harczolt a carthagóaiak ellen, más források szerint Hannibal flottáját semmisítette meg Sardiniánál. – 9. P. Sulp. Galba Maximus, 211-ben Kr. e. mint consul megvédte Romát a Capuából visszatérő Hannibal ellen; még ugyanazon év végén Görögországba küldötték Fülöp ellen. 203-ban dictator, 200-ban újra consul lett; ekkor újból Fülöp ellen ment s egy pár évig sikerrel folytatta a harczot. Liv. 26, 9. 28. 27, 30. 31, 14. 27. 33. 32, 1. – 10. C. Sulp. Gallus, művelt, irodalomban és szónoklatban jártas férfiú. Első érdemeit a Perseus-féle háborúban szerezte Macedoniában (167. Kr. e.) mint hadi tribunus. Majd 166-ban consul lett s szerencsésen legyőzte a ligurokat, 164-ben pedig mint Roma követe működött a pergamumi Eumenes ellen emelt vádak megvizsgálásában. Sokat foglalkozott a csillagászattal s Macedoniában pl. előre megjósolta a pydnai csatát megelőző holdfogyatkozást. Liv. 44, 37. Pol. 31, 9. Cic. Brut. 20, 78. Cat. m. 14, 49. fam. 4, 6, 1. Plin. 2, 19, 21. – 11. Ser. Sulp. Galba, a Perseus-féle háborúban hadi tribunus volt; a háború befejezése után szerette volna Aemilius Paullus triumphusát megakadályozni, de nem sikerült. 151-ben vereséget szenvedett Lusitaniában; mivel egy ellenséges csapatot, mely kegyelemre megadta magát, lemészároltatott, e borzasztó kegyetlenség miatt 149-ben bevádolták s csak alig-alig sikerült felmentést nyernie. Cicero rendkívül dicséri s kora legelső szónokának tartja. Cic. Brut. 23, 90. 86, 295. 97, 333. de or. 1, 53, 227. Quint 2, 15, 8. Liv. 45, 35. Val. Max. 9, 6, 2. – 12. Ser. Sulp. Galba, az előbbinek fia, Saturninus tribunus ellenfele, a Kr. e. 108-dik év consula. Cic. Rab. perd. 7, 21. – 13. C. Sulp. Galba, az előbbinek testvére, C. Gracchus sógora, jeles szónok. A Jugurtha-féle háborúban megvesztegettette magát, miért is 110-ben nyilvánosan elitélték. Cic. Brut. 33, 127. 34, 128. – 14. P. Sulp. Rufus, híres demagogus, az optimaták szóvivője. Születési évét valószinűleg 124-re tehetjük Kr. e. Első fellépése pártja érdekében a Norbanus ellen emelt vád volt 94-ben Kr. e. A közbejött marsus háború, melyben mint legatus vett részt, egyelőre megakadályozta működésében. Végre azonban 88-ban sikerült újból tért nyernie; elnyerte a tribunságot s rettegett szónoki talentumának egész hatalmával szállott síkra az optimaták érdekében. Csakhamar azonban annyira jutott, hogy saját pártja s a senatus is ellenségnek tekintette. Már Caesar ellen való fellépése is, ki a praetura elkerülésével akart consul lenni, gyanút keltett, törvényjavaslatai pedig, melyekkel a régi és új nemesség jogegyenlőségét akarta keresztülvinni, egyenes ellenállásra találtak a senatusban. Ő azonban már nem hátrálhatott meg; körülbelül 3000 ember állott a háta megett s keresztül vitte javaslatait. Kivitte, hogy a mithridatesi háború vezetését Sulla helyett Mariusra bízták. Ez már sok volt. A teljesen felbőszített Sulla Roma ellen ment s Marius és Sulp. ellenállása daczára elfoglalta a várost. Mindkettőjüknek menekülni kellett, Sulpiciust azonban egy rabszolga árulása folytán Laurentumnál elfogták, lefejezték s fejét a rostrán mutogatták a népnek. Cic. Brut. 49, 183. 89. 304. de or. 3, 3, 11. 8, 31. Cat. 3, 10, 24. Phil. 8, 2, 7. App. b. c. 1, 55. Plut. Sull. 8. Vell. Pat. 2, 19. – 15. Ser. Sulp. Galba, előbb a marsus háborúban, 90-ben pedig ellenségtől körülfogott Cn. Pompejus Strabót kiszabadította a veszedelemből. 88-ban legyőzte a marrucinusokat. – 16. P. Sulp. Galba, aedilis társa Cicerónak, kivel szemben a consulválasztásnál megbukott. Cic. ad. Att. 1, 1, 1. – 17. Ser. Sulp. Lemonia Rufus, Cicero barátja. Ijfúkorában a szónoklattal foglalkozott s Ciceróval együtt hallgatta Molót Rhodusban; később elfordult a szónoklattól s a jogtudományt kezdette művelni. Cic. Brut. 41, 151. 42, 154. Nyilvános pályafutását 65-ben a praeturával kezdette. (Cic. Mur. 20, 42); 52-ben interrex 51-ben egy, már előbb meghiusult kisérlet után consul lett. Cic. fam. 8, 8, 5. A polgárháború kitörése után 49-ben Campaniába ment Caesar elől, hosszas ingadozás után azonban, a miért Cicero (talán nem egészen jogosan) meg is dorgálja (Att. 8, 1, 1. 9, 19, 2. 10, 13, 2). Caesarhoz csatlakozott, ki őt Achaja proconsulává tette. Cic. fam. 6, 6, 10. 13, 17. Caesar megöletése után ismét ingadozott mindaddig, míg a senatus be nem választotta abba a küldöttségbe, mely Antoniushoz Mutinába indult; mielőtt odaérkezett volna, útközben hirtelen meghalt 43-ban. Cic. Phil. 9, 7, 15. fam. 12, 5, 3. Szónoki működése mellett igen fontosak jogtudományi tanításai és iratai, melyekben a jogot valóságos művészettel tárgyalta. Cic. Brit. 41, 151. Quint. 10, 1, 116. 12, 10, 11. – 18. Ser. Sulp. Galba, Caesar alvezére Galliában; 54-ben Kr. e. praetor, 49-ben a consulválasztásnál, bár Caesar maga támogatta, mégis megbukott. Caesar b. g. 3, 1. 8, 50. Dio Cass. 93, 65. Később belépett a Caesar ellen szőtt összeesküvésbe, 43-ban pedig Hirtius alatt harczolt Antonius ellen, azonban nem sokkal azután perbe fogták és elitélték mint gyilkost. Suet. Galb. 3. Cic. Phil. 13, 16, 33. – 19. P. Sulp. Rufus, Caesar híve, kivel együtt harczolt Galliában s 48-ban hajóhadának parancsnoka volt; 47-től 45-ig Illyriát kormányozta. Caes. b. g. 4, 22. b. c. 3, 101. b. Alex. 44. – 20. Sulpicia, Messala Corvinus unokahuga, ismeretes azokból a Tibullus-féle elegiákból (4, 2–6. 2, 2. 2, 3) melyekben Cerinthus (= Cornutus) libertushoz való szerelme van megénekelve. Némelyek neki tulajdonítják a Tibullus-féle 4, 7–12. sz. elegiákat, illetőleg költői levelet. – 21. C. Sulp. Galba, vagyonát eltékozolta s azután öngyilkos lett 36-ban. Kr. u. Tac. ann. 6, 40. – 22. Sulp. Asper, testőrszázados Nero alatt; a Piso-féle összeesküvésbe belejutván, hősies bátorsággal ment a halálba. Tac. ann. 15, 49. Suet. Ner. 36. Dio Cass. 62, 24. – 23. Serv. Sulp. Galba, római császár, 1. Galba. – 24. P. Sulp. Quirinus, lanuviumi eredetű homo novus, ki azonban felesége Lepida révén rokonságba került a Libókkal. Tac. ann. 2, 30. 3, 48 Augustus kegyét csakhamar annyira megnyerte, hogy ez 12-ben Kr. e. kinevezte őt consullá. Dio Cass. 54, 28. Tac. i. h. Mint Africa helytartója (7-ben Kr. e.) legyőzte a marmaridákat és Garamanteseket (Flor. 2, 31), mint Syria helytartója pedig Cilicában a Homonadenses ellen oly sikerrel harczolt 5-ben Kr. e., hogy triumphusszal tüntették ki. Tac. ann. 3, 48. Strab. 12, 569. Ennek köszönhette, hogy midőn 1-ben Kr. e. az ifjú C. Caesar Armeniába ment, hogy a keleti tartományok ügyét rendezze, őt adták melléje kisérőül (comes et rector juvenis). Tac. ann. 2, 4. Vell. Pat. 2, 101. Suet. Tib. 12. Syriát másodszor is megkapta provinciául 6-ban Kr. u., és pedig azzal a megbizással, hogy egyúttal rendezze Judea provincia ügyét is. Jos. ant.17, 13, 5. 18, 1, 1. Dio Cass. 60, 27. Feleségétől Lepidától elvált s ezáltal magára vonta a régi nemes családok haragját, de Tiberiusnak, kit trónralépte alkalmával Armeniából üdvözölt, élete végéig kegyeltje maradt, úgyhogy a császár még államköltségen való eltemettetéséről is gondoskodott. Suet. Tib. 49. Tac. ann. 3, 22. 3, 48. – 25. Sulp. Apollinaris, Carthagóból származó római grammatikus a Kr. u. 2. században (meghalt 160 körül). Tanítója volt a későbbi Pertinax császárnak és A. Gelliusnak. Grammatikai tanulmányaiban különösen Vergiliusszal foglalkozott. Művei közül fenmaradt az Aeneis 12 énekéhez írt verses tartalommutatója (minden könyvhöz 6 hexameter), továbbá a Terentius és Plautus vígjátékaihoz írt verses tartalommutatók. Lásd Baechrens, Poet. Lat. min. 4, 169. V. ö. Beck, De Sulp. Ap. Groningae,1884. – 26. Sulpicia, Domitianus korabeli költőnő, Calenus neje; erotikus dalaiból nem maradt ránk semmi, egy pár töredéken kivül. Martial. 10, 35. 38. Sokáig neki tulajdonították azt a 70 hexameterből álló satirát, melyet 1493-ban a Bobbio kolostorban találtak. Ez azonban a legnagyobb valószinűség szerint nem tőle ered, hanem későbbi keletű (talán az 5. századból Kr. u.; hogy a 15. századból való hamisítás volna, nem valószinű). Kiadták a satirikusokkal együtt többször, továbbá külön: Schwarz és Gurlitt (Hamburg, 1819), Schläger (Mitan, 1846), Bährens (Jena, 1873).

27. Sulp. Severus, 360 után született Aquitaniában, mint vádló ékesszólásával tünt ki, majd az ascesisra adta magát s szorosan csatlakozott toursi sz. Mártonhoz. 420-ban halt meg. 403-ban írt munkája, a chronicorum l. II, a bibliai történetek (Krisztusig) s az egyház történetének (koráig) kivonata; történeti érzék és a Tacitustól meg Vellejustól eltanult irálynak gondossága által tünik ki. Vonzó formáju a vita s. Martini is és folytatása a két dialogus, melyek Francziaország ezen pannoniai származású s harczosként felnövekedett kiváló apostolának és életét sajátságos bájjal tárják elénk. – Irodalom: Opera ed. Halm, Vindobonae, 1866 (Corp. script. eccl. Lat. 1). Lavertujon, La chronique de S. S. Paris, 1896. Bernays, Ueber die Chronik des S. S. Breslau, (1861).