Supplicatio

nagy római ünnep, vagy megalázkodás czéljából nagy csapás után (ilyenkor a Sibylla könyveket a megállapított szertartás szerint megkérdezték, s csak ezután rendelték el a s.-t), vagy pedig hálaistentisztelet volt még harczi diadal után, s ezt a senatus szavazta meg a győzőnek, ki ezután a triumphusra is tarthatott igényt; ezért volt a praerogativa triumphi. Nemzeti nagy csapás esetén az eész lakosság, városiak és falusiak, polgárok, szabadosok, nők és gyermekek egyaránt résztvettek az ünnepen (obsecratio). A szertartás talán a kisázsiai görög vidékekről vándorolt Romába, mert némileg görög jellege volt. A menet minden tagjának a papokéval együtt babérkoszorú díszítette fejét; a lant kiséretében imákat énekeltek, s mindenfelé meglátogatták a templomokat, főleg a hol lectisterniumokat tartottak. A szentélyek küszöbét arczukkal érintették, leborultak az istenek szobrai előtt, átölelték térdüket, megcsókolták kezüket és lábukat. Ima közben bor- és tömjénáldozatot mutattak be, s ily napon a templomokat, melyek rendszerint zárva voltak, mindenki számára föltárták. Nagy veszedelem idején a nők külön menetben járták végig a város templomait. Liv. 25, 12. 27, 37. 31, 12. A hálaadó s. hasonló módon folyt le; kezdetben csak egy napig tartott, de idők folytán mindig megnyújtották, úgy hogy a köztársaság korának végén 40–50 napig is eltartottak és néplakomákkal voltak összekötve. Liv. 5, 23. 27, 51. 30, 21. Cic. prov. cons. 10, 11. Caes. b. g. 2, 35. 4, 38. Suet. Caes. 24.