Szekér

– 1. A görögöknél. Első sorban megemlítjük a kocsiversenyeken használt szekeret, mely híven megőrizte a homerusi kor hadi szekerének (arma, 752. á., vázakép után) szerkezetét; rajta annyi hely volt, hogy a harczosnak (parabthV), ki a kocsihajtó (hniocoV) mellett állott, kényelmes helye volt, s könnyen föl- vagy leugorhatott a kocsiról. E harczi és verseny-kocsit Romában is használták circusi versenyek, ünnepi diadalmenetek alkalmával (currus triumphalis). A szekérnek két alacsony, rendszerint négyküllős kereke volt, ezek tartották a kocsi kosarát (dijroV), a melynek elől elliptikus hajlása s oly magas keritése volt, hogy a kocsis a térdével hozzá támaszkodhatott. A kosár lejtősen hátrafelé hajlott, a hol a kocsi nyitott volt a felszállók számára. A római diadalszekér kosara mellig ért. A kocsirúd végéhez iga volt erősítve, egy egyszerűen meghajlított farúd, vagy két rekesz keresztfával összekötve; ezt rátették a rúd mellett álló lovakra (xugioi); ha egy harmadik vagy negyedik ló is húzta a kocsit (753. á., a vázakép után), ezeket a rudasok mellé egy sorba fogták és kötelekkel kötötték a kocsi kosarához (seiraioi). A közönségesen használt szekereknek 2 vagy 4 kerekük volt, s főleg teherszállításra szolgáltak. Rendszerint csak asszonyok mentek kocsin, férfiak gyalog vagy lovon vagy öszvéren, mert öregektől és gyermekektől eltekintve, elpuhultságnak tartották a kocsizást. Csak lakodalomkor történt meg Athenaeben és másutt, hogy a menyasszonyt a vőlegény házába ez meg a barátai egy öszvérektől vagy ökröktől vont kocsin vitték. – 2. A rómaiaknál. Roma birodalmában nagyon sokféle kocsit (vehicula) használták utazásra, szállításra és állami czélokra. E változatosságot jelzi a sokféle név, melyek arról tanúskodnak, hogy sok kocsinak a külföld volt az eredeti hazája. A reda pl. Galliából került; négykerekű szekér több személy és teher szállítására. A petorritum szintén gallus eredetű nyilt kocsi, négy kerékkel, melyet csak a szegény köznép használt. A cisium és essedum kétkerekű könnyü, nyilt kocsi, mindkettőben csak két ember ülhetett. Az utóbbi eredetileg talán gallus harczi szekér volt. A covinus a belga sarlós hadiszekérből alakult kisebb könnyű kocsivá, melyben maga az utas hajtotta lovait. A 4 kerekű pilentum hazája Hispania, gazdagon díszített kocsi, melyet ünnepi meneteken használtak. Magas szerkezete volt, s a minden oldalról nyilt kocsiban sátor védte a napsugár ellen az utasokat. Még díszesebb a thensa, aranynyal és elefántcsonttal díszített ünnepi kocsi, melyben az istenek és császárok szobrait vánkosokon elhelyezve szállították a forumon és az utczákon át a circusba. A római férfiak nagyobb utat kocsin tettek meg, de Romában csak keveseknek volt kiváltságuk az utczán kocsikázni. Midőn Camillus Kr. e. 390-ben a gallusokat elkergette Romából, azzal jutalmazta meg a harczban derekasan közreműködő asszonyokat, hogy megengedte nekik a városban a carpentum használatát. Ez kétkerekű, fedett kocsi volt; ugyanezt használták nyilvános menetekben, temetéseken pedig ebben vitték a halotti urnát. Julius Caesar 45-ben megvonta e jogot a nőktől, s csak ünnepeken engedte meg nekik a carpentumot a menetben, míg a Vesta szűzek és a flamenek pilentumban ültek. Férfi csak két esetben jelenhetett meg kocsin Romában; a) a győzelmes insperator a campus Martiuson aranyozott diadalszekérre szállt, melyet négy ló vont (quadrigae) egy sorban; b) a magistratusok a circusi játékokat megelőző menetben két lótól vont szekérre (bigae) ültek. A császár kocsijába olykor hat lovat fogtak. A császári korszak első két századában tilos volt az utczai kocsikázás, de a harmadik században Kr. u. e kiváltságot élveztek a senatorok és magas császári tisztviselők; kocsijuk neve carruca, egy díszes, bronzzal, elefántcsonttal, sőt néha ezüsttel és aranynyal díszített kocsi; később magánemberek is megtehették e fényüzést. A teherkocsi neve plaustrum, melynek kerekei nagy teher elbirása végett nem voltak kivájva, hanem küllő nélkül, egy darabból készültek (754. á.). Ily teherkocsit Romában napkeltétől 10 óráig (= d. u. 4 óra) az élénk utczai forgalom miatt nem volt szabad a városban hajtani, csak este és éjjel; a szekeret ökör, szamár, vagy öszvér vonta.