Thisbe

Qisbh. – 1. Megerősített ősrégi város délnyugati Boeotiában, a Heliconnak egy déli fokán. Strab. 9, p. 411. Lakosai thespiaebeliek telepeseinek utódai voltak, másképen Qisbai-nak is hívták. Paus. 9, 27, 32, 11. Xen. Hell. 6, 4, 3. Közel feküdt a tengerparthoz, melynek köves magaslataiba ékelődött Sicyontól 160 stadiumnyira fekvő kikötője. A magaslatok hasadékaiban rendkívül sok galamb tanyázott (ezért a város neve már Homerusnál, Ilias, 2, 502 polutrhrwn Q.). Romjai (falak, tornyok) a mai Dombrena és Kakozi környékén láthatók, mely utóbbi helyen a vadgalambok még mindig tömegesen költenek. Leake, Northern Greece, 2, 506. Kruse, Hellas, 2, 1, 615 skk. – 2. Boeotiai nympha, Asopus leánya, a kiről állítólag az imént említett várost elnevezték. Pausanias 9, 32, 2. – 3. Szép ifjú leányzó Babylonban, Pyramus kedvese. Ő is szerelmese is két olyan házban laktak, melyek tőszomszédságban voltak egymással. Mivel szüleik a szerelmi frigyet ellenezték, a szerelmesek titkon találkoztak egymással és a találkozás helyét egy repedésen által tudatták, mely a közfalban volt. Így beszélték meg egyszer, hogy annál az eperfánál fognak találkozni, mely Ninus sírjánál nőtt. Kettejük közül Th. jelent először a helyszinén, de hasztalan kereste tekintetével Pyramust. Helyette egy oroszlánt látott, mely a közelben épen egy marhát tépett volt szét és melynek rettenetes szájából még csepegett az imént megölt állatnak vére. Th. menekült és ijedtében elejtette köntösét (fátyolát), melyet az oroszlán körülszimatolt és összetépett, úgy hogy csak véres foszlányok maradtak belőle. Később Pyramus is eljött, és látván a véres foszlányokat, azt hitte, hogy Th. az oroszlánnak martalékául esett. Kétségbeesésében kardjába dőlt, épen az eperfa árnyában, melynek gallyai azóta teremnek vérvörös gyümölcsöket. Th. visszatértében már csak szerelmesének holttestére borulhatott; fájdalmában ugyanazzal a karddal ölte meg magát, melylyel Pyramus életét kioltotta. Ez a történet, melynek legszebb, szinekben legdúsabb feldolgozása Ovidiustól való (metam. 4, 55–165), úgy a világirodalomban mint az ókori művészetben nyomot hagyott. Az irodalmi emlékek közül utalunk Shakespeare «Szentivánéji álom» cz. művére, a művészetiek közül pedig kiemeljük azt a falképet, mely 1902-ben jutott napfényre Pompejien egy ujonnan feltárt házban.