Thucydides

QoukudidhV. – 1. Melesias fia, az attikai Alopece községből való athenaei polgár, nemes, előkelő családból, jeles szónok és kiváló politikus. Cimon elhunyta után az aristocratikus törekvésekben ő vitte a vezérlő szerepet, a midőn egy jól szervezett oligarchiai párt élén, mint az ellenzék vezére, Periclesnek gyakran nehéz helyzetet teremtett (Plut. Pericles 8); azonban ezzel szemben vesztessé lett, a mennyiben Kr. e. 445 körül ostracismus folytán Athenaeből távoznia kellett. Az, a kit a történetíró Thucydides (1, 117) a samusi háborúban Pericles vetélytársaként említ, nem ez a Th. Lásd. Hoffmann értekezését 1867. – 2. A történetíró, fia Olorusnak, a ki Thraciából Athenaebe származott s itt polgárjogot nyert (831. ábránk Thucydides képét mutatja azon kettős márványherma nyomán, melynek másik oldalán Herodotus képe látható, v. ö. 457. á.). Valószínűleg inkább atyai mint anyai ágon (anyja Hegesipyle után) állt rokoni viszonyban Miltiades családjával. Szül. Halimus attikai községben Kr. e. 471-ben. Származása valamint egy nem igen hitelt érdemlő adat szerint házassága által is rokoni összeköttetésekkel birt Thraciában, a hol Scapte Hylénél jól jövedelmező aranybányái voltak. Időnként Scapte Hylében, de bizonyos legnagyobbrészt Athenaeben tartózkodott 40 éves koráig; ezalatt élénk részt vett hazája ügyeinek intézésében, szorosan csatlakozva Pericleshez, a kinek működését művében is oly nagy előszeretettel emeli ki. Hogy minő tisztségeket viselt politikai pályáján, arról semmi adatunk nincs egészen a peloponnesusi háború nyolczadik évéig, a midőn őt vezéri minőségben a Thasus szigeténél álló athenaei hajóraj élén találjuk. Ekkor történt az, hogy Brasidas lacedaemoni vezér a thraciai partvidékre nyomult és Amphipolist fenyegette. A veszély első hirére Th. haladéktalanul elindult két hajójával, de csak a kikötővárost, Eiont sikerült megmentenie, magától Amphipolistól megkésett. Állítólag ezen megkésése miatt vagy előttünk ismeretlen más okból prodosia vádja alapján halálra kárhoztatták; ezen büntetés elől azonban megmenekült és számkivetésbe ment (5, 25). Ebben 20 évet töltött, részint utazásokban, a háborúra vonatkozólag adatokat gyűjtve, a midőn megfordult Italiában, Siciliában és Macedoniában is, részint pedig Scapte Hylében. Csak Kr. e. 404-ben tért vissza Athenaebe, a midőn számkivetéséből állítólag (Paus. 1, 23, 9. Plinius 7, 111) különös népvégzés alapján hívták vissza. Néhány év mulva hirtelen, úgy látszik, erőszakos halállal halt meg vagy Athenaeben vagy a thraciai partvidéken (a Kr. e. 396-ik évet nem igen érte meg), s a Cimon-féle sírba temették el. Th. müveltségének alapját rhetorikai ügyesség és bölcsészeti képzettség alkotja, a mint ez akkor az athenaei legelőkelőbb szellemeknél mutatkozott. Hogy kik voltak oktatói, s hogy általában az ő szellemének kiművelésére kik voltak hatással, erre nézve biztos adataink nincsenek. Hogy Prodicus, Gorgias, Anaxagoras szellemére formáló, irányozó hatással voltak, azt művéből inkább csak sejthetjük, semhogy ennek igazolására bizonyságot mutathatnánk fel. Ugyanez az eset Antiphonhoz való viszonyára nézve is. Az az elbeszélés, hogy Th. ifjú korában jelen volt a hallgatóság között akkor, a midőn Herodotus a maga müvét Olympiában felolvasta, s hogy ekkor elragadtatásában könnyekre fakadva későbbi működéséhez ösztönző erőt, ihletet nyert, abban a formában, a melyben reánk maradt, puszta anachronismus. Lehet azonban, hogy Herodotus műve egyes részleteinek Athenaeben való fölolvasása az ifjú fogékony lelkére mély hatást gyakorolt. – Mihelyt Athenae és a peloponnesusi szövetség élén álló Sparta a háborút megkezdte, Th. tüstént felismerte, hogy ez jelentékeny háború lesz, jelentékenyebb az összes előző háborúknál (1, 1), s nyomban hozzá is fogott munkájának megírásához, a melynek czíme: suggrajh peri tou polemou twn Peloponnhsiwn kai ’AJhnaiwn. Munkálkodása azonban ekkor s általában az egész háború alatt bizonyosan csak az adatok gyűjtése volt, s nem egyszersmind magának a történeti műnek megszerkesztése is. Helyzete, de különösen 20 éves számkivetése elég kedvező alkalmat nyujtott neki arra, hogy mindkét fél, de különösen a peloponnesusiak részéről bő és részletes adatokat gyűjthessen. Az adatok végleges összeállítása s művészi alakba való öntése azonban csak a háború befejezése után történhetett, a mint azt a háború befejezésére vonatkozó több rendbeli czélzásai (1, 13. 18. 23, 93. 2, 65. 100 és t.) világosan bizonyítják. A munka a háború 21-ik évében Kr. e. 411-ben történt események előadása közben, kevéssel a cynossemai ütközet után hirtelen félbeszakad, s az utolsó vagyis nyolcadzik könyv nincs oly gonddal kidolgozva, mint az előbbi könyvben foglalt részletek. A művet egy adatunk szerint Xenophon adta ki. Ez az író, valamint Theopompus és Cratippus is, történeti művét ott kezdi, a hol a Th. munkája félbeszakadt. E műnek mai, nyolcz könyvre terjedő felosztása nem magától az írótól, hanem az alexandriai grammatikusoktól ered; a régiek ismerik 7 és 13 könyvre terjedő felosztását is. Th. történeti művének megalkotásában azt a czélt tűzte maga elé, hogy az a történelemben okulást kereső művelt emberekre, a történelem tanulságait felhasználni kívánó államférfiakra nézve kthma eV aei legyen. S egy ily mű megalkotására őt képessé is tette igazságszeretete, tárgyilagossága, a melynél fogva a maga egyéniségét, a saját felfogását, nézeteit háttérbe szorítja; továbbá részrehajlatlansága és elfogulatlansága, a mely minden irányzat és minden párt törekvéseiben felismeri és méltányolni tudja a jót; végül mélyreható éles tekintete, mely őt a dolgok alapjának, eredetének, az események okainak, összefüggésének pontos felismerésére képesíti. Azonban ezekre az okokra s a dolgok alapjaira nem maga mutat s nem maga vezeti rá mintegy az olvasót, hanem az egyes történeti mozzanatok szabatos előterjesztése és gondos egybekapcsolása által magával az olvasóval ismerteti fel azokat. Azt, hogy a történelem tényei s ezek alapja, forrása között az összefüggés mennél tisztábban s világosabban felismerhető legyen, Th. a művébe szőtt nagyszámú beszédek által éri el, a melyek külső terjedelmüket tekintve az egésznek körülbelül 1/5 részét teszik. Ezek a szereplő személyek által minden fontosabb alkalommal elmondatott beszédek a helyzet kimagyarázására s az események felvilágosítására szolgálnak, s a midőn az egyes egyéniségeket jellemzik, egyszersmind felmutatják azokat az irányadó eszméket, vezérlő gondolatokat, a melyekből a tények, a történeti események mintegy természeti szükségességgel fejledeznek. Ezeket a beszédeket igyekezett Th. oly híven közölni, a mint csak lehetséges volt (1, 22); s ha némelyeket közülük úgy szerkesztett is meg, a mint a fennálló körülmények s az adott viszonyok között tarthatók voltak, az ilyenekben is tényleg bizonyosan az egyes szereplő egyéniségek politikai nézetei nyertek kifejezést a fennforgó esetekre nézve. Az események előadásában az évnek téli és nyári időszakokra való osztása szerint halad. Mivel a hadi műveletek a téli időszakban majdnem teljesen szüneteltek, ez a felosztásmód magától kinálkozott s az idő beosztásának ez volt az egyetlen természetes módja. A mi a Th. vallásos és erkölcsi nézeteit illeti, megvolt nála ugyan a tömegnek a hagyományos vallásos felfogáshoz ragaszkodó naiv hite, hanem a művelt lelkek, emelkedett szellemek tisztult vallásossága; csodákra, jóslatokra semmit sem ad, rendkívüli tüneményeknek igyekszik természetes okait kimutatni; de nem osztozik a sophisták atheismusában sem, mivel előtte istenfélelem és erkölcsiség, isteni törvény és emberi jog szorosan együvé tartozó fogalmak, az eskü fel sem vevése nagy erkölcsi romlottság jele (3, 82. 83). Az állatok életében főfontosságú előtte a politikai hatalom, különösen ennek főtényezői a crhmata és nautikon. Th. művét a régibb attikai nyelvjárásban irta; nyelvezete, kifejezésmódja bizonyos őserejű keménységet (praefractum, Cic. or. 39; to tracu thV armoniaV Dionysiusnál) mutat; stilusa tömött, szinte zsúfolt, mondatszerkesztése nehézkes, körmondatai bonyolultak; de mindezen hátrányok daczára azon törekvése folytán, hogy az eseményeket mennél hívebben varázsolja az olvasó elé, a mely törekvését fentebb említett fényes történetírói tulajdonai a leghathatósabban támogatják, a történelemnek az az időszaka, a melyet tárgyal, a legnagyobb közvetetlenséggel tárul elénk, annyira, hogy Plutarchus (de glor. Athen. 3) szerencsés kifejezése szerint olvasóját az általa előadott történeteknek nézőjévé teszi. Th.-nek az ókorból Marcellinus neve alatt (nem tudni, vajjon nem Ammianus Marcellinus-e?) egy életrajza maradt korunkra, a mely legalább is három különböző részletből van összeszerkesztve, továbbá a halicarnassusi Dionysiustól, a ki róla és művéről egy későbbi, változott műízlésű kor álláspontjáról szól. – Irodalom: Th. művének első kiadása az Aldus-féle (Venetiis, 1502, a scholionoké 1503). Ezután a régebbi időkből származó critikai kiadásai között a legjelesebb a Wasse-Duker-féle (Amsterdam, 1731). Ennek a jegyzeteit kibővítve újból ismételten kinyomatták, főleg a 6 kötetes zweibrückeni kiadásban, 1788–1789. Ujabb kiadásai: Bloomfeldtől (London, 1842), Arnoldtól (u. o. és Oxford, 1848–1851), továbbá a Poppo-féle (négy kötet, Gotha, 1843–1856; legújabb kiadása Stahltól, Leipzig, 1883), a Becker Immanuel-féle (Berlin, 1821), a Classen-féle (8 köt. Berlin; új kiadása Steuptől, u. o. 1897). Selecta-kiadások Steintől (Berlin, 1897), Sprattól (Cambridge, 1896) és Marchanttól (London, 1897). Görög és latin szöveggel kiadta Koch (Lipsiae, 1845). A scholionokat kiadta Haase (Paris, 1841); szótárt szerkesztett hozzá Bétant (Lexicon Thucydid, 1. köt. Genêve, 1843). Életrajzával s művével foglalkozó értekezések: Krüger, Untersuchungen über das Leben des Th. (Berlin, 1832; Nachtrag, 1839), Roscher, Leben, Werk und Zeitalter des Th. (Göttingen, 1842). Peterson, de vita Th. (Dorpat, 1873). Schöll, Zur Th.-Biographie (a Hermesben, 1878). Girard, Essai sur Th. (2. kiad. Paris, 1885), Cwiklinski, De tempore, quo Th. priorem suae historiae partem composuerit (Berlin, 1873), Müller-Strübing, Th.-sche Forschungen (Wien, 1880), Köher, Über die Archaeologie des Th. (Mommsen Album), Kirchhoff, Th. und sein Urkundenmaterial (Berlin, 1895). Magyar nyelvre fordították: Hunfalvy Pál tanulmányaiban (l. alább) a 2, 34–64. f.-ben levő részletet, Szabó Károly az 1, 66–88. f.-ben lévő részletet (Magyar Muzeum 1850–1), Molnár Aladár az athenaei pestisről szóló, 2, 47–53-ban foglalt részletet (Pesti Napló, 1879), Zsoldos Benő a 3, 36–49 és 3, 105–113-ban foglalt részleteket (Jelentés a sárospataki ref. főiskola 1880/81-ik isk. évi állapotáról, a függelékben), ugyanő a mű egész első könyvét, külön önálló füzetben (Sárospatak, 1882), ugyanő az egész művét (megjelent a m. tud. Akadémia class. philol. bizottságának kiadásában. Budapesten 1887–1888). Fordítottak végül Szilasi Mór szemelvényeket és Hegedüs István összefüggő részeket, megjelent mindkettő Budapesten, 1890. Th.-re vonatkozó munkák és értekezések: Keszi B., Th. (Hasznos mulatságok, 1839). Hunfalvy Pál, Th. (előbb az Athenaeumban, 1841, később a Tanulmányokban, 1873). Agricola, Lehet-é Th. gymnasiumi olvasmány (Magyar Nyelvészet, 1858). Vaszary Dózsa, Th. (Értesítvény a pannonhalmi szt. Benedekrend győri főgymnasiumáról, 1879/80). Bászel Aurél, Th. (Egyet. Philol. Közl., 1880). Ugyanaz, Th. beszédei (Budapest, 1881). Csengeri János, Henricus Stephanus verse Th.-re (ezt lefordította Kazinczi Ferenc is, Erd. Muzeum 1814 és P. Thewrewk Emil is Görög Anthologia 9, 583. sz. a.). Hornyánszky Gyula, Th. és a sophistika (Szabadkai főgymn. programmja, 1891/2). Hegedüs István, Th. műve keletkezésének idejéről (Egyet. Philol. Közl. 1893). Incze Béni, A nomin. c. inf. és acc. c. inf. Th.-nél (u. o. 1893). Serédi Lajos, Th. történeti művének jelleme és főbb elvei (Eperjesi ág. ev. főiskola programmja, 1892/3). Gyiszálovics Veszelin, Th. vallás-erkölcsi felfogása (Nagybányai állami főgymnasium programmja, 1897/8).