Troas

TrwaV, TrwaV, Troia, Herodotusnál (pl. 5, 34. 122. 7, 42) ’IliaV gh v. ’IliaV, Kis Ázsiának északnyugati, a Hellespontus és Adramyttenus öböl között az Aegaeus tengerbe nyuló félszigetén az a terület, melynek keleti határát a Pariumtól Adramyttiumig képzelt vonal alkotja (l. 842. és 843. ábra). Tulajdonképen csak Troja városának kerületét foglalta magában, a didachusok korában a pergamumi birodalomhoz tartozott s Mysia tartománynak képezte egy részét, de azért a mondák megszentelte régi nevét továbbra is megtartotta. Az egész vidéket az Ida hegység északi nyulványai ágazzák be, melyekről a Scamander mentén elterülő tágas síkság vezet le a Hellespontushoz. Fő folyója a Scamander, mely az Ida hegységben két ágból ered s a síkságra kilépvén, a régi Thymbránál a kis Thymbriusszal (a mai Kemar su) egyesül. Innen régebben, mint Virchow geologiai kutatásai bebizonyítják, közvetlen az Ida nyulványai alatt haladt Észak felé s nem messze a mai Hisszarlik falvától egyesült a Simoisszel (a mai Dumbrek su); medrét azonban (valószínűleg a későbbi görögség korszakában, v. ö. Plin. n. 5, 33) megváltoztatta, s ma jóval tovább Nyugat felé folyik s szakad több ágban a tengerbe. Kisebb folyók még a Satniois, Rhodius, Selleis és Practicus. – Őslakói a hagyomány szerint a trójaiak (TroeV a görögöknél és a római költőknél, míg a római prózaírók többnyire Trojani névvel illetik őket) s az ezekkel rokon dardanusok és teucerek voltak, kiknek nevét a későbbi korban is megőrizték még a vidéknek egyes belsőbb részei (Dardania, teucri). Városai közül (l. Mysia) kétségkívül a legnevezetesebb és legrégibb volt Ilion v. Ilium (to ’´Ilion, h ’´IlioV), vagy Troia (Troia, Troih), a Pergamum vagy Pergama vagy Pergamus (to Pergauon, ta Pergama, h PergamoV) nevű fellegvárral, melyben a templomok, első sorban az Athenáé, továbbá Hector, Paris, Priamus és Priamus fiainak meg vejeinek palotái állottak. Hom. Il. 6, 88. 242. A város Homerus adatai szerint a síkságon, nem messze a Hellespontustól, a Scamander és Simois folyók közelében épült, hatalmas falak védték, melyeket a monda szerint Apollo és Posidon építettek az álnok Laomedon számára. Troiát a görögök a 10 évi ostrom után állítólag teljesen elpusztították (Aesch. Ag. 525. Lycurg. c. Leocr. 15. Strabo 13, 601), de már a lydiai királyok idejében egy másik Iliumról van tudomásunk (Strab. u. o.), a Herodotus szerint (7, 43) Xerxes, midőn seregével a Scamanderhez ért, felment Priamus Pergamumába s ott az iliumi Athenának áldozott; Xenophon is úgy emliti (1, 1. 4. 3, 1, 16), hogy mint az ő korában létező városra gondolhatunk, mely azonban csak nagyon szegényes és jelentéktelen volt. Nagy Sándor is meglátogatta (Plut. Alex. 15. Arr. An. 1, 2, 7) s megigérte, hogy a várost nagygyá és hatalmassá fogja tenni, igéretét azonban csak egyik alvezére Lysimachus váltotta be (Strab. 6, 593), ki fényes templomot építtetett, mely aztán a hely szinén talált feliratok tanusága szerint az egész vidéknek sacralis középpontja, Ilium pedig a környékbeli városok szövetségének feje lőn. Még szerencsésebb napok következtek be a városra, mikor a rómaiak, kik magukat Aeneastól származtatták és Iliumot Roma anyavárosának tekintették, a vidéket is hatalmukba ejtették. A mithridatesi háborúk alkalmával Fimbria, a marianusok egyik vezére, elvadult martalócz csapatával bevette és elpusztította a várost (Strab. 6, 594. App. Mithr. 53. Liv. ep. 83); Sulla igyekezett ugyan jóvá tenni a bajt, de azért Ilium nem tudta azt kiheverni, mindaddig mig a Juliusok dynastiája, első sorban Augustus (kinek idejében a rómaiak úgy látszik egész komolyan foglalkoztak azzal a gondolattal, hogy birodalmuk székhelyét ide tegyék át, v. ö. Hor. od. 3, 3 magyarázóit) kegyébe nem fogadta. Augustus gyönyörű templomot épített ott és szabadalmakkal tüntette ki a várost, s a későbbi császárok sem feledkeztek meg róla, úgy hogy még sokáig élvezhette a régi dicsőség áldásait. Tudomásunk van róla, hogy kb. 1000-ig Kr. után Ilium püspöki székhely volt, 1305-ben törtek Troasba a törökök és tették pusztává vidékét. – A régiek majdnem egyhangú véleménye szerint ez a későbbi Ilium ugyanazon a helyen épült, a melyiken Homerus Troiája állott. Strabo (l. Geogr. 13, 581–601. pp.) azonban a scepsisi Demetrius alapján azt mondja, hogy a régi város nem itt, hanem körülbelül 30 stadiumnyira innen beljebb Kelet felé volt, még pedig ott, hol az ő korában az iliumiak falva (Kwmh ’Iliewn) állott. Ezen nézetével azonban egészen elszigetelten maradt. Az újabbkori tudósok közül csak Ulrichs tette magáévá Strabo nézetét (Rhein. Mus. N. F. 3, 573 skk. ll.). A többiek, a mennyiben a homerusi topographiát nem tekintették teljesen a költői phantasia alkotásának, melytől ennélfogva minden realis alapot már előre megtagadtak (ennek az álláspontnak legnevezetesebb képviselője Hercher, Die Ebene von Troja, 1876 és 1881), egészen a mult század 70-es éveinek végéig nagyrészt szintén más helyen vélték feltalálni a régi Troia helyét. Lechevaliers 18-ik századbeli franczia utazó Voyage de Troade (3 kötet, 3. kiad. 1802) cz. művében u. i. azt állította, hogy az Uj Ilium romjaitól (Hisszarlik falunál) kb. 10 km.-rel Délre fekvő Bunarbasi falvánál a Bali dagh aljában megtalálta azt a két különböző hőfokú forrást, melyről Homerus (Il. 22, 147 skk.) szól, s bár Lechevaliers állításai valótlanságnak bizonyultak, mégis nemcsak a közvélemény ragaszkodott makacsul a Bunarbasi elmélethez, hanem még olyan tudósok is, mint Kiepert és Curtius, továbbá Moltke a nagy hadvezér, meg voltak győződve róla, hogy ha egyáltalában létezett valaha Troia, úgy itt kell helyének lennie, különösen mióta az osztrák Hahn 1864-ben ásatásokat rendezett a hely szinén, melyeknek folyamán némi fal-romokra is akadtak. Schliemann Henrik nevéhez fűződik az a dicsőség, hogy ezen elméletet ledöntötte, és a homerusi Troia topographiájának kérdését tisztázta. Meg lévén győződve ugyanis az ókori hagyomány helyességéről, Uj Ilium helyén, a Hisszarlik falvánál kb. 40 m.-nyire a tenger szine fölé emelkedő dombon kezdette meg ásatásait, melyeket nagy kitartással és anyagi áldozatokkal, de egyúttal nagy szerencsével is 20 éven át folytatott, s melyeknek folyamán egész sorát tárta fel az egymás alatt elterülő romrétegeknek. Schliemann hét egymásután következő településnek romjait fedezte fel, melyek közül az alulról számított 2-ik romrétegben, a hol mesés értékü aranykincseket (ú. n. Priamus kincsét) lelt, vélte felismerni a homerusi Troia maradványait. Ez a vélemény azonban nem bizonyult helyesnek, mert már az 1890-iki, majd a Schliemann özvegye által rendezett 1893-iki, és még inkább az utolsó, a Dörpfeld által II. Vilmos német császár költségén eszközölt 1894-iki ásatások alkalmával hatalmas, eddig észre nem vett bástyafalakat fedeztek fel, melyeket a velük együtt talált vázatöredékek alapján a mycenaei korba kellett helyezni, s így ezeket a falakat kellett a Homerus megénekelte Troia romjainak tekinteni. A mi már most az egyes rétegeket illeti, elhelyezkedésük és chronologiájuk Dörpfeld szerint (844. ábra) a következő: Legalul egy őskori kőkorszakbeli település romjai láthatók (I. réteg, fennállásának tartama talán 3000–2500 Kr. előtt); ezek felett egy szintén praehistorikus korból származó, erős falakkal, tornyokkal és kapukkal ellátott vár épült, melynek történetében még három kisebb periodust constatálhatunk (II. 1–3. réteg, talán Kr. e. 2500–2000), s a melynek óriási tűzvész vetett véget. E fölött még három primitiv, faluszerű telep nyomaira akadunk (III–V. réteg, talán 2000–1500 Kr. e.), melyeken aztán a Homerus megénekelte hőskorszakból származó, mycenaei korbeli vár épült (VI. réteg, kb. 1500–1000 Kr. e.). Mikor pedig ezt az ellenség romba döntötte, a romok között egy új, talán már görög néptörzs telepedett le, de ezt csakhamar idegen hódítók szorították ki, még pedig valószínűleg a trerek és cimmeriusok vad hordái, kik az itt talált cserépedénytöredékek és érczeszközök tanusága szerint (melyekhez hasonlóak csak nálunk Magyarországon fordulnak el) a Duna mellékéről kalandoztak el ide (VII. 1–2. réteg, itt tartózkodásuk ideje kb. 1000–700 Kr. e.). Csak mindezek után épült a görög Ilium (VIII. réteg, 700–0 Kr. e.), és a római korszak városának fényes acropolisa (IX. réteg, 0–500 Kr. u.). – E kilencz réteg, illetőleg telep közül a VI. az, mely bennünket első sorban érdekel. Maradványai a dombnak szélein vannak, pusztán csak az északi részen nem találhatók fel, azért, mert már az ókorban elhordták onnan a szomszéd Sigeum és Achilleum építéséhez. Strabo 13, 599. Igazán hatalmas erősséget látunk. A bástyáknak kerülete kb. 540 m. volt. Hatalmas, sokszor 5 m. vastag és 6 m. magas kőalapépítményen téglaformában simára kifaragott kövekből összerakott, kb. 2 m. vastag és 4–5 m. magas fal védelmezte a várat, melynek kiásott három oldalán három nagyobb és kisebb kaput, továbbá három óriási torony romjait láthatjuk. A kapuk közül a délkeletit, melyet a mellette levő nagy négyszögletes torony védelmezett, bátran a dardanusi kapunak (pulai Dardaniai) tekinthetjük. A belső épületek három concentrikus körgyűrű-formájú terraszon emelkedtek. Mindegyik épületet a másiktól egy-egy utcza választotta el, úgy hogy az utczák sugárformán mind a vár belsejébe, illetőleg a domb csúcsára vezettek. A három terrasz épületei közül azonban csak az elsőn lévők egy része s a másodiknak egyetlen épülete (melyben Dörpfeld az Athena templomot gyanítja) maradtak meg. Ennek oka az, hogy a rómaiak, midőn a dombtetőn a nagy Athena templomot és annak oszlopcsarnokát építették, hogy minél tágasabb és egyenletesebb terük legyen, az ott felhalmozódott romokat, sőt még a szikla egy részét is lehordották (ez magyarázza meg egyúttal azt is, miért akadtak oly későn a VI. réteg romjaira. A domb közepén egyáltalán nem voltak az V. rétegnél fiatalabb romok, a domb szélső részével pedig Schliemann nem sokat törődött, mivel ez az általa homerusinak tartott II. réteg bástyáin kívül esett). Az egész várnak területe kb. 20,000 m²-nyi volt s így benne természetesen nem lehetett hely a Homerus által emlegetett tízezrek számára; nem biztos azonban, hogy még valami alsó város nem volt-e a falak aljában. Érczeszközök vagy más ilyenféle leletek nem igen kerültek elő a VI. rétegből, de a ceramikai törmelék (a mennyiben nemcsak Mycenaeből importált edénydarabokat és mycenaei módon befestett trójai edényeket találtak itt, hanem trójai typusok utánzatait is, melyek Mycenaeben directe ezen piacz számára készültek) világosan tanuskodik azon élénk összeköttetésről, melyben a mycenaei és trójai cultura egymással állottak. – Irodalom: Schliemann művei (Trojanische Alterthümer és Atlas, Ilios, Troja, 1884, Jelentés a 1890-iki ásatásokról) és Schuchardtnak ezek alapján készült könyve: Schliemann ásatásai (ford. Öreg János, Budapest, 1892, 30–132. ll.). Eduard Meyer, Geschichte der Troas. Főmunka: Troja und Ilion. Ergebnisse der Ausgrabungen (1870–1894 von W. Dörpfeld, Athen 1902, 2 kötet.

842. A trójai síkság az Ilias adatai szerint.

843. A trójai síkság mai állapotában.