Vadimonis lacus | V | Vaga |
kezes állítása mellett, későbben a nélkül tett igérete valakinek arra nézve, hogy egy kitűzött napon megjelen a törvényszék előtt. Először a Kr. e. 461. évből olvasunk róla említést. Liv. 3, 13. A vádló rendszerint fölszólította (vadari) rá a vádlottat, mire annak meg kellett igérnie (v. promittere, dare, facere); az igéret beváltásáról azt mondták; v. obire, v. sistere, elmulasztásáról pedig; v. deserere. Cic. Quinct. 8, 15 skk. 23 skk. Ha a kitűzött időre megjelent ugyan mind a két fél, de esetleg még egy határidőt kellett kitűzni, akkor a vádlottnak, ha szabadlábon akart maradni, kezességgel kellett biztosítania megjelenéséről a vádlót. Gell. 6, 1, 10. Gaj. 4, 184. Később a helyett elegendő volt, ha a felek a határidő megállapításakor önként a peres tárgy értékéhez képest bizonyos összeggel (legfölebb azonban 100,000 sest.) biztosították egymást megjelenésük felől; a melyik meg nem jelent, elveszítette az összeget. Dig. 2, 5, 3. Fönnmaradt ez a császárkorban is mint cautio in judicio sistendi; de Marcustól fogva majdnem egészen kiszorította a litis denunciatio.