Valentinianus

– 1. I. Val., Flavius, született Pannoniában 321-ben Kr. után, kiváló testi erejű férfiú, ki Roma háborúiban kitüntette magát. Africában és Britanniában katonai parancsnok volt s mint ilyen katonái előtt nagy tekintélyben állott. Nemes magatartású, de szigorú volt, gyakran egészen a kegyetlenségig, főkép az engedetlenkedőkkel szemben; puritán erkölcsei mellett a tudományok Maecenasa, bár ő maga tulajdonképen nem volt tudományosan művelt ember. A vallási dolgokban türelmes volt s a pogányoknak mindjárt trónralépésekor (364-ben) némi kedvezményeket adott, ámbár maga szigorú keresztény volt. Zos. 4, 3. Testvérét Valenst uralkodó társává fogadta és Mediolanumban lakott; a határoknak, főkép Africának a maurusok s a Rhenusnak a germánok ellen való megvédelmezése czéljából intézkedéseket tett; 365-ben Galliába vonult, megütközött az alemannusokkal, és őket legyőzte 366-ban. Amm. Marc. 26, 5 skk. Galliának és saját országának érdekében hozott számtalan törvényeivel is érdemeket szerzett magának és 367-ben 8 esztendős fiát Gratianust vette maga mellé kormánytársul. Amm. Marc. 27, 6. Zos. 4, 12. 368-ban ismét a Galliába beütő alemannusok ellen vonult s őket több ízben megverte. Amm. Marc. 28, 10. 30, 7. A Saxonesszel is meg kellett egy ízben (370-ben) ütköznie. 374-ben, miután az alemannusokkal végre helyreállt a béke, a déli Germaniában lakó quadusok ellen fegyverkezett, mivel ezek római területre csaptak be; 375-ben megtámadta őket s országuk pusztítása által nagy károkat okozott nekik. Követségüket nagy felindulással fogadta s ez alkalommal olyan izgatottságba jött, hogy roppant vérömlés fogta el, minek következtében a 375. év novemberében meghalt. Zos. 4, 17. Amm. Marc. 30, 6. A 857. és 858. ábrák Valentinianus császár egy ezüstérmének két oldalát mutatják: az előlapon látható a császár mellképe D[ominus] N[oster] Valentini|anus P[ius] F[elix] Aug[ustus] körirattal; a hátlapon van a császár teljes alakú képe, pánczélosan, jobbjában a labarummal, a melyen a régibb idomú Christus monogramm látható, tőle balra hátrakötött kezekkel féltérdére bocsátkozik egy fogoly quadus; az érem tehát a császárnak a quadusokon aratott győzelmét örökíti meg. Körirata: Triumfator|Gen[tium] Barb[ararum]; a szelvényben: Scic[ia] P[rima]. Az érem tehát a Sisciai pénzverőben készült. – Valentinianus legidősebb fia, Gratianus, 359-ben szül. Kr. u. Sirmiumban. Már 367-ben atyjának országló társa, majd 375-ben trónutódja; testileg és szellemileg kitünően képzett fejedelem, ki kellemes külsejeért és vidám kedélyéért általános kedveltségnek örvendett. Mindennemü testgyakorlatokban kitünt, s minthogy a tudós Ausonius költő gondos vezetése alatt nőtt fel, jámbor, szelíd, jótékony s nyájas volt hozzátartozói iránt, de a vadászatnak szenvedélyes rabja volt, és nagyon is függött (nagyobb részt külföldi) környezetétől. Rendesen Trierben tartózkodott, a honnan sok törvényt bocsátott ki. Mialatt Italiában éhinség dúlt, Gratianus 377-ben az alemannusok ellen készült. A következő esztendőben nagy erővel támadott reájuk, Argentarianál legyőzte és békére kényszerítette őket. Ezután a Duna mellékére vonult a sarmaták ellen és őket is megverte. Miután Valensnek haláláról értesült, Theodosiust a Kelet uralkodójává tette s maga Mediolanumba ment, a hol Ambrosius püspökkel meghitt és benső baráti viszonyban élt. Theodosiusnak a gótok ellen segítséget küldött és a következő években felváltva Galliában és Italiában tartózkodott. 383-ban kitört a Maximus-féle forradalom, melyben a vidám kedélyű, oly nagy reményeire jogosító császár koronájával együtt életét veszté. Richter, Das weströmische Reich, besonders unter den Kaisern Gratian, Valentinian II. und Maximus (1865). Gumpoltsberger, Kaiser Gratian (1879). – 2. Őt követte a trónon mostohatestvére, II. Val., született 371-ben Kr. u., helyette anyja Justina vezette a kormányt, bár tulajdonképen Theodosiusnak és az ő tanácsának volt a legtöbb befolyása a trónra s így leginkább az ő akaratuk érvényesült az országban. Számos törvény látott napvilágot II. Val. alatt. Maximus ellen Theodosius segítette őt 388-ban. Léha, eredménytelen uralkodás után Vienna mellett Gallia Narbonensisben az uralkodni vágyó frank Arbogastes oltotta ki életét 392-ben majus 15-én. – 3. Flavius Placidus Val. III., III. Constantius és Galla Placidia fia, szül. 419-ben Kr. u., Honorius utódjává nevezte ki, és 425-ben Johannes bukása után trónra jutott. Az uralkodást anyja Placidia vitte nevében. Úgy ő neki mint fiának oltalmazói és támaszai voltak Bonifacius és Aëtius, a kitünő hadvezérek. Az utóbbi megvédelmezte ugyan a bukás szélén álló országot a lázongó katonák, a nyugati gótok és a vandalok ellen, de már 427-ben összetűzött Bonifaciusszal, a kit az udvar támogatott azért, hogy ellensúlyozza Aëtius hatalmát. Bonifacius bukásával Aëtius mint teljes hatalmú miniszter és főhadvezér győzelmesen harczolt a germán népekkel, főkép a frankokkal és gótokkal. Az Africában letelepülő vandalokkal szemben azonban a békés útra lépett. Ugyanezeknek a gótokkal történt egy későbbi összetűzése okozta, hogy Geiserich, a vandalok királya, szövetségre lépett Attilával s ez utóbbi betört a nyugatrómai birodalomba, melyet a vandalok a tenger felőli oldalról kegyetlenül pusztítottak 439-ben és 440-ben. A gyönge császár nem sokat törődött vele, hogy birodalmának területi épségét veszélyeztetik s belőle egy-egy darabot el-elszaggatnak. Anyja halála után (450) uralma Attilának galliai hadmenete által nagy veszedelembe jutott, Aëtius a nyugati gótok királyának Theodorichnak segítségével megverte ugyan a hunnokat a catalaunumi mezőkön 451-ben, de egyúttal felköltötte Valentinianus bizalmatlanágát, ki őt 454-ben megölette. A következő esztendőben (455) ugyanaz a sors érte őt is.