Varii.

– 1. L. Var. Sucronensis, 91-ben mint néptribunus egy törvényt alkotott az italiai szövetségesek érdekében, melynek alapján azonban később őt magát is bevádolták és elitélték. Önkénytes számüzetésbe kellett mennie, hol magánboszúból megölték. Cic. Brut. 89, 305. Val. Max. 8, 6, 4. Cic. n. d. 3, 33, 81. – 2. Var. Cotyla (= boros hordó, Cic. Phil. 13, 12, 26). Antonius mulató pajtása, ki őt egy lakoma alkalmával rabszolgáival megkorbácsoltatta. A mutinai háboruban mint követet alkalmazták, később pedig Galliában több legio parancsnoka lett. Cic. Phil. 8, 8, 24. Plut. ant. 18. – 3. L. Var. Rufus, római költő a köztársaság korából. Élete körülbelül 74–14 közé esik Kr. e. Kortársai között, Augustus udvarában (Hor. ep. 2, 1, 247) és különösen Maecenas körében igen előkelő helyet foglalt el. Barátja volt Helvius Cinnának, Catullusnak, de különösen Vergiliusnak és Horatiusnak. Horatiust ő vezette be Maecanashoz. Hor. sat. 1, 6, 55. Vergilius halála előtt neki és Plotius Tuccának adta át az Aeneis kéziratát, hogy hozza nyilvánosságra, ha jónak látja, a mit pedig helytelennek tart benne, azt törülje; ő csakugyan ki is adta az Aeneist, sőt némelyek szerint még egy bevezető tanulmányt is írt Vergilius költészetéről és jelleméről. Quint. 10, 3, 8. Gell. 17, 11, 2. E mellett maga is foglalkozott eposirással s az epikusok közül forte epos acer, ut nemo, Varius ducit, mondja Horatius (sat. 1, 10, 43). Már Caesarnak, később pedig Augustusnak őszinte bámulója volt s készült is (Horatius od. 1, 6, 2 szerint Maeonii carminis ales) egy nagyobb hőskölteményben dicsőíteni M. Vispanius Agrippa és Octavianus hadi tetteit; valószínűleg ez igéret teljesítése a panegyricus Augusti, melyből Horatius (ep. 1, 16, 25 Porphyr. commentariusával) 2 verset idéz. Első eposa is (de morte), melyből Vergilius 9. eclogájában maradt fenn egy pár vers, Julius Caesar emlékének van szentelve. Legfőbb dicsőségét azonban tragoediái teszik; ezek közül csak egynek ismerjük ugyan a czímét (mert a neki tulajdonított Tereus egy 16. századbeli olasz író munkája), de ezt az egyet, Thyestest (Thuesta), a kortársak és a régi írók rendkívül dicsérik s Ovidius Medeája mellé szokták állítani. Quint. 10, 1, 98, 38. Tac. dial. 12. Először 29-ben Kr. e. az actiumi csata emlékére tartott ünnepen adták elő (Sextilis hónap 6–8 napjain), s Augustusnak is annyira megtetszett, hogy egy millió sestertiusszal honorálta a szerzőt. Valószínű, hogy a mű egész a 8. századig meg volt s csak azután kallódott el. V. töredékeit l. Baehrens, Fragm. poët. Rom. 337. V. ö. Weichert, De L. V. vita etc. Gottingae, 1836.