Vitellii.

E család legjelesebbjei: – 1. P. Vit., Germanicus alatt Germaniában mint legatus működött. Tac. ann. 1, 70. E tisztében adóbehajtás végett C. Antiusszal egy alkalommal Galliába küldték ki. Tac. ann. 2, 6. 19-ben Kr. u. Germanicusszal a Keletre ment. Ennek halála után Piso vádlójaként lépett fel. Suet. Vit. 2. Pártfogója Sejanus bukása után (31-ben) őt is bevádolták. Vitellius, mivel sokáig húzódott a pere, remény és félelem között gyötrődve fölmetszette ereit, de övéi kérésére bekötöztette sebeit; később betegségben halt meg a börtönben. Tac. ann. 5, 8. Suet. Vit. 2. – 2. L. Vit., Tiberius alatt Syria kormányát becsületességgel vitte, megfenyítette a parthusokat s nekik új királyt adott. Ügyessége és szolgálatkészsége miatt Tiberius meghagyta helytartói állomásán, de Caligula visszahívta Romába. Suet. Vit. 2. Már 34-en Kr. u. elnyerte a consuli méltóságot. Tac. ann. 6, 28. Claudius császárral, a kinek kegyeibe aljas csúszás-mászással behízelegte magát, másod- és harmadízben viselte azt. Dio Cass. 60, 17. 21. 29. Suet. Vit. 2. Censortársa is volt neki (Tac. ann. 12, 4), sőt midőn Britanniába vonult a császár, helyettesévé nevezte ki. A mint Messalina iránt, ki őt czéljaira felhasználta, igen készségesnek mutatta magát, úgy ennek bukása után Agrippina iránt is hasonló szívességet mutatott. Suet. Vit. 2. Tac. ann. 11, 2 sk. 12, 4 skk. Ezért hálaérzetből megmentette őt Agrippina, midőn felségsértés és uralomra való törekvés miatt bevádolták 51-ben. U. o. 12, 42. Neje Sextilia (l. Sextilii, 4) két fiúval ajándékozta meg (3. és 4. sz.). Suet. Vit. 3. – 3. Aulus Vit., az előbbinek fia, született 15-ben Kr. u. (Suet. Vit. 3), ifjúságát Tiberius udvarában dőzsölések és kicsapongások közt töltötte, a következő császároknak is élvezte a kegyeit s utóbb Nero császárnak hízelgett, a kinek uralkodása idejében 58-ban consul volt, majd Africa helytartója. Suet. Vit. 3 skk. Tac. ann. 11, 23. hist. 1, 70. 2, 97. Midőn Galba (68. juniusban) császárrá lett, elküldte Vitelliust, kit ő mint amolyan hasának élő embert teljesen ártatlannak tartott (Suet. Vit. 7), Alsó Germaniába helytartónak. A katonák (68. végén) barátságosan fogadták őt (Tac. hist. 1, 52) és (69. évi januariusban) Galba ellen császárrá kiáltották ki. U. o. 1, 56 sk. Suet. Vit. 8. Plut. Galb. 22. Miután a birodalom északi tartományai azonnal elismerték császáruknak (Tac. hist. 1, 59. 60. 61. 62. 63. 64. 65 sk.), Caecina és Valens vezérlete alatt 2 sereget küldött előre Italiába, míglen ő maga a legocsmányabb tobzódásokba merülve Germaniában mulatozott. U. o. 1, 61 sk. Eközben Galbát (jan. 15.) meggyilkolták, és mielőtt Romában Vitellius trónraemelésének híre elterjedt volna, kikiáltották császárnak Othót, ki a birodalom keleti és déli részét a maga pártjára hódította. U. o. 1, 76 sk. Kezdetben a hadi szerencse Othónak kedvezett: seregének a tengeren Gallia felé irányuló hadjárata sikeres volt (u. o. 1, 87. 2, 12 skk.), és Caecina nem tudta bevenni Placentiát, sőt vissza kellett vonulnia Cremona felé, a hol vereséget szenvedett. U. o. 2, 17–26. Azonban egyesülésök után Caecina és Valens legyőzték az Otho-pártiakat Bedriacumnál (u. o. 2, 27. 30. 41–45), és Otho öngyilkossága után (apr. 15.) Vitellius lett a birodalom ura. Julius közepe táján jött Romába (u. o. 2, 89. Suet. Vit. 11), a hol pazar vendégségek és dőzsölések közt töltötte idejét s rövid idő alatt roppant pénzösszegeket tékozolt el (Tac. hist. 2, 94 sk. Dio Cass. 65, 3. Suet. Vit. 13), úgy hogy katonái, a kiknek zsoldjukat nem fizette ki, elégedetlenkedni kezdtek és a fegyelem meglazult. Tac. hist. 2, 93 sk. Ilyenek voltak a viszonyok, midőn a legiók Keleten Vespasianust császárrá kiáltották ki. Most Vitellius legkitünőbb vezérei árulásra gondoltak, katonái elpártoltak; a pannoniaé és moesiai legiókkal szemben elvesztette a csatát, és míg a győzők legott Roma ellen vonultak, ő úgy tett, mintha semmi veszély se fenyegetné. U. o. 2, 96 skk. 3, 12 skk. 54 sk. Dio Cass. 65, 10. 12 skk. A pannoniai legiók Antonius Primus vezérlete alatt már egészen Roma közelébe jutottak, midőn Vitellius bizonyos engedmények árán a trónról lemondani hajlandónak nyilatkozott. Erre közte és Vespasianusnak Romában tartózkodó testvére Flavius Sabinus közt szerződés jött létre. Tac. hist. 3, 64 sk. Azonban a Romában maradt germán cohorsok arra kényszerítették Vitelliust, hogy e szerződéstől lépjen vissza, Sabinust pedig párthíveivel együtt a Capitolium fellegvárába való menekülésre bírták, azt megostromolták és Sabinust kisérői java részével megölték. Ezen alkalommal a capitoliumi Juppiter templom a lángok martaléka lett. U. o. 3, 66 skk. Erre Antonius a városba nyomult, a Vitellius-pártiakat folyton hátrább szorította s végre elfoglalta a császári testőrség megerősített táborát is, a hová ez visszavonult volt. U. o. 3, 81 skk. E csata alatt Vitellius a Palatiumon rejtőzött, de elővonszolták onnan s miután gúny- és szitokszók közt a városon meghurczolták, a scalae Gemoniae mellett kegyetlen módon kivégezték 69 dec. 18–23. közt. Suet. Vit. 16 sk. Tac. hist. 3, 48 skk. dio Cass. 65, 20 sk. Zonar. 11, 16. – 4. L. Vit., a császár testvére, hozzá hasonló buja kéjencz, de nálánál okosabb, bár még rosszabb jellemű. Suet. Vit. 13. Tac. hist. 2, 63. A cremoniai csata után testvére azzal bízta meg, hogy Romát védelmezze meg, később pedig egy fölkelést kellett elfojtania Campaniában. Suet. Vit. 45. Dio Cass. 65, 16. Midőn Vespasianus párthívei Romát bevették, ő Tarracina felől nyomult előre, azonban cohorsaival együtt elfogták és Antonius Primus parancsára kivégezték. Tac. hist. 4, 2. Dio Cass. 65, 22.