Volupia

római istenség, a gyönyörűségnek és a nyugodt, kényelmes élvezetnek megszemélyesítése. Neve római hagyomány szerint (Stat. Theb. 10, 101. Cic. de nat. deor. 2, 23) nem egyéb, mint Voluptasnak ritualis formája. Szentélye a Curia Acculejában (Occulejában) volt Acca Larentia sírjának táján, a hol együtt tisztelték Angeronával (l. ezt), kinek képe V. oltárán állott. Ez az oltár, mely a Palatinus északi sarkán épült (Varro, l. lat. 5, 164), dec. 21. ünnepélyes áldozatnak szinhelye volt, melyet a pontifexek mutattak be. A két istenasszony ellentétes, de azért egymást mégis kiegészítő természetét Masurius Sabinus fejti meg Macrobiusnál (Sat. 1, 10, 8), még pedig úgy, hogy a kik saját fájdalmaikat és gondjaikat (anxietates, a mit az Anginával, a sabinus Angitiával, sőt a marsus Anxurral is összevetnek) eltitkolják, azok a türelem jótékonysága folytán a legnagyobb gyönyörüségre jutnak. Tehát Angerona adja a gondoktól való szabadulást, V. viszont a nyugodt és biztos gyönyörűséget. Huschke, Fastorum fragm. 12, p. 125⁴. Az ifjukor és még igazabban a serdülő kor (aetas puerilis) lévén a legnyugodtabb gyönyörűség kora, V.-nak hatása kivált erre terjedt ki és őt is hivták segélyül Veniliával és Libentinával egyetemben. August. de c. d. 4, 8. L. Preller Römische Mythologie, 2, 37, 37. 212. Roscher, Ausführliches Lexikon s. v. Indigitamenta, 2, 1, 233.