Aspasia

’Aspasia. – 1. Axiochus leánya Miletusból, Pericles második neje, Kr. e. 440 körül került Athenaebe. Szépsége és szellemessége révén számos férfi rajongta körül, köztük Socrates is; legnagyobb hírét annak köszöni, hogy Periclesnek lőn neje; életére különben kevés egykorú forrásunk van, ezek is jórészt a vigjátékíróknál. Tévedés, hogy már a neve is bizonyos fajta nőket jelentett, mert nagyszámú tisztes nő viselte e nevet, mely annyit jelent, mint a latin Optata. Az athenaei nők közül, kik már neveltetésüknél fogva korlátoltabbak voltak, fölöttébb kimagaslott szabadabb szellemével, műveltségével. Pericles negyven éves korában az ő kedvéért vált el nejétől; mivel A. nem volt bennszülött, a házasságot nem akarták elismerni; ez annál tragikusabb volt, mert Pericles kevéssel előbb maga küzdött ama törvény mellett, hogy csak azt tekintsék polgárnak, ki mind apai, mind anyai ágon teljes polgárjoguaktól született. Sokan azért irigykedtek a szép nőre, mert neki nagy politikai befolyást tulajdonítottak; némelyek a samusi és peloponnesusi háborút is az ő befolyásának tulajdonították. A. ellen küzdöttek. Minthogy a perzsa háborúk után elterjdő szabadabb ión philosophiát A. is kedvelte, istentelenséggel (asebeia) vádolták; e vád alól Pericles ékesszólása és könyei fölmentették ugyan (Plut. Per. 32), de az athenaei nők nem tudták az idegen nő hatalmát irigykedés nélkül nézni, különösen mikor a vgjátékírók is folyton rajta élczelődtek s Omphale, Deinaira, sőt Hero gúnynevekkel illették. Plut. Per. 24. Mikor Preicles a dögvészben két fiát elvesztette, nehogy neve kiveszszen, Aspaiától származott fiát, ifjabb Periclest, polgárjoggal ruháztatta fel. Suid. s. v. dhmopihtoV. Miután Per. 429-ben meghalt, A. férjhez ment valami Lysicles nevű marhakereskedőhöz, ki neje révén mint demagogus némi politikai szerephez jutott; egy év múlva ez is meghalt, egy fiút hagyván hátra. Ezentúl A. sorsa bizonytalan; valószínüleg Atticában halt meg. Emlékét a socratikusok nagy tiszteletben őrizték. Xenoph. Apomn. II, 6, 36. Oecon. III, 14. V. ö. Ad. Schmidt: Das perikleische Zeitalter I. 1877. Duncker: Gesch. d. Altertums IX. 25. Wilamowitz; Aristoteles und Athen I. 263, 7. II, 99, 35. Jacobs: Verm. Schr. IV. 349. A 127. á. a Civita vecchiában talált herma után szabályos, kedves arczvonásokat mutat. – 2. Az ifjabb A. Hermotimus leánya Phocaeából eredetileg Milto, de mikor az ifjabb Cyrus háremébe került, állítólag ő adta neki kényeztetésből az A. nevet. Plut. Artax. 26. Pericl. 24, 7. Mikor Cyrus a cunaxai ütközetben (401) elesett, A. II. Artaxerxes Mnemon kezébe került, ki szintén kedvelte; utóbb idősebb fia, Darius versengett érte apjával, ki lemondott ugyan róla, de hogy senkinek se legyen hozzá joga, Anaitis papnőjévé tette. Darius e miatt fellázadt, de életével lakolt. Plut. Artax. 27, 29. Justin. X, 2.