Assertor

szabadsági keresetben (liberalis caussa) törvény előtti képviselője olyan személynek, a kinek a szabadsága kérdés tárgya volt. Fest, s. v. sertorem. Az assertor, mint a vindicatiónál, kezével érintette emberét s bizonyította szabad voltát; azért manu asserere in libertatem a. m. szabadnak nyilvánítani (Liv. 3, 44 skk. Ter. Ad. 2, 1, 40. Plaut. Poen. 4, 2, 83 sk); ellenben asserere in servitutem mondták, ha szabadnak tartott embert rabszolgának nyilvánítottak. Liv. 34, 18. Ha az assertor cserben hagyta emberét, más léphetett föl képviselőjéül (secundae assertiones). Quint. 11, 1, 78. 5, 2. A császárság idején az assertortól óvadékot kívántak, hogy csalárd assertióknak (aa. perfusiorae, Suet. Dom. 8) elejét vegyék.