Vissza a kezdőlapra


ÉRDEKESSÉGEK
 
Aratási szokások és hiedelmek
József Attila: Aratásban
Kortársak hasonló témájú festményei
 
VÁLOGATOTT SZAKIRODALOM



Aratási szokások és hiedelmek


A magyar néphagyományban az aratás általánosan számontartott kezdőnapja július 2. - Sarlós Boldogasszony napja. Az elnevezés azokra az időkre utal és emlékeztet, amikor még a nők sarlóval arattak. Szokás volt aratás előtti szertartást rendezni e napon, hogy a rákövetkező napon már áldás reményében foghassanak munkához. (Pl. gyógyfüveket vágtak le sarlóval, s megszentelték azokat e jeles nap alkalmából.)

Július 20-án, Illés napján munkatilalom volt - a hiedelem szerint aki ilyenkor a mezőn dolgozik, abba belecsap a villám; a termést pedig elveri a jég. Évszázados megfigyelések szerint e nap táján gyakoriak a viharok. A gazdák mindigis félték e napot, nehogy a villám szétverje, felgyújtsa az asztagokat, kazlakat. A hiedelem az Ószövetség egyik prófétájáról, Illésről fennmaradt íráshoz kötődik, mely szerint "egy tüzes harci kocsi jelent meg tüzes lovakkal. Így ment föl Illés forgószélben az égbe" (Királyok könyve 2.) Csíkdelnén úgy tartják, hogy a július 20-i mennydörgést Illés szekerének a robaja hallatja. A Vas megyei vásárosmiskeiek szójárása szerint ekkor "Illés abroncsolja a hordókat". A délvidéki Doroszlón, valamint Újkígyóson úgy mondták: "Illés Jakab Annát kergeti".

Július 22. - Mária Magdolna napja időjárásjósló nap. Esőre számítanak az emberek, "mert Mária Magdolna siratja bűneit".

Július 25. - Szent Jakab napja: a néphagyomány szerint Jakab napra le kell aratni a zabot, mert ami odakint marad, az elvész. Erre figyelmeztet a Jakab és a zab című (olykor énekelve előadott) népmese is. A Jakab napi időjárásból jósolták meg, milyen kemény telünk lesz; az enapi hideg északi szél esetén hideg telet jósoltak. Júliust egyébként Szent Jakab havának is szokták mondani.

Július 26. - Anna napja: a kender töve Anna napján szakad meg, ezért ilyenkor kezdték a kender nyűvését. Szép időben e napon szedték az ún. "annabotot". Az asszonyok Szent Annához könyörögtek gyermekáldásért. Anna a bányászok és a szabók védőszentje. Az archaikus népi imádságokban is gyakran találkozhatunk a Szent Annához intézett fohászokkal. A Székelyföldtől a Dunántúlig szokássá vált az "Anna napok", ill. "Anna bál" megtartása.

Említettük az aratás kezdetén szokásos fohászokat. Jelentőséget tulajdonítottak az első kévének, az első learatott búzaszálaknak. Ebből a baromfinak adtak termékenységvarázsló céllal. Betegségelhárító szerepe is volt: az arató a derekára kötötte, hogy ne fájduljon meg a munkától.

Az aratókat elsőként meglátogató gazdát vagy családtagját megkötözték, s csak akkor engedték szabadon, ha borral vagy pénzzel kiváltotta magát. Főként az uradalmakban, vagy ahol nagyobb számú arató dolgozott, az aratás szüneteiben különféle maszkos játékokkal szórakoztatták egymást, pl. álesküvő, halottas jelenet, a marokszedők búcsúja, medvetáncoltatás került bemutatásra.

A legtöbb hagyomány az aratás végéhez kapcsolódott. Egy kis darabon talpon hagyták a gabonát, hogy jövőre is jó termés legyen. Vagy pedig "a madaraknak és a szegénylegényeknek hagyták" - ahogy pl. Gömörben mondták.

Az utolsó kévéhez is különféle hiedelmek kapcsolódtak, ebből készült az aratókoszorú. Általában a földesúrnak készítették, de az utolsó kalászokból egy kis csomót mindenki hazavitt és különféle magyarázatokkal az őszi vetőmag közé elegyítette. Göcsejben az aratók egy kisebb kévét kötöttek, amit a házigazda áldomással váltott ki. A kévét másnap a tyúkoknak adta, hogy jól tojjanak. Kishartyánban (Nógrád vármegye) az első kévét a pap számára vették le, a másodikat a gazdasszony vitte haza. Ez került majd a karácsony asztal alá.

Az utolsó kalászokból készített aratókoszorú különféle formájú és nagyságú lehetett: csigaszerű, korona formájú koszorú alakú. Kalotaszegen, amikor az utolsó tábla búzába értek, elkezdték kötni a koszrút, amelyet búzakoszorúnak neveztek. A koszorút a legszebb búzakalászokból fonták, gyakran mezei virágokkal és szalagokkal is díszítették. Kézben, rúdon vagy fejre helyezve vitték. A koszorút vagy vivőjét a gazda, a földesúr vagy a "bandagazda" vízzel öntözte meg, hogy a rákövetkező évben elegendő eső legyen. A nagyobb uradalmakban az aratókoszorú vitele, átadása ünnepélyesen ment végbe, aratóbállal egybekötve. Egy 19. századi leírás szerint az Alföldön az aratóünnep így zajlott: "Erre megindul a nagy sereg tarkázva párosan, ének- s néha zeneszóval a mezőföldről, bemennek a faluba az uraság házához, s jót kívánnak. Erre kezdődik a vacsora, ivás, táncz, mely néha estétől reggelig tart".

Forrás: http://naplo.pelmonostor.hr/MN16/NEP.htm



József Attila
Aratásban


A búzát vágja sok szilaj legény
- Marokszedő leány halad nyomukba -
A síma réz-orcájok kipirulva.
És villog a nap kaszájok hegyén.

A rengő búza hódoló remény.
Tikkadtan fekszik lábaikhoz hullva;
Mint fáradt gyermek, anyjára borulva.
És ihatnék a kutya is, szegény.

Egy szomjazó legény hűs fához lábol,
Jó hosszút kortyant öblös kulacsából
És visszaindul, várja a dolog.

A nap forró haragja újraéled,
A homlokokról izzadság csorog,
De gyűl a keresztekbe-rakott élet.

1922. jún. 18. körül


Forrás: http://www.mathstat.dal.ca/~lukacs/ja/708/html/kolto00000/kotet00001/ciklus00028/cim00052.htm



Kortársak hasonló témájú festményei


Nagyítható kép Nagyítható kép Nagyítható kép
Aggházy Gyula: Napfényes
mezőn
Csók István: Szénagyűjtők
1890
Koszta József: A mezőn
1904



Vissza a kezdőlapraVissza az oldal elejére