1931 - Tempera, fa, 80x100 cm |
MŰELEMZÉSEK | |
| B. Supka Magdolna elemzése | ||
| Bodnár Éva írása | ||
| VÁLOGATOTT SZAKIRODALOM |
A festmény kompozíciós képlete egyszerű: a ponyva alatt kavargó embercsoportot a háttér egyforma, papírmasészerű házai keretezik. Az esti égbolt kékeslilájába szokványos templomtorony simul. A figurák méltóságuktól megfosztott, arc nélküli emberek. A mozdulatok és gesztusok ismétlése, azonossága adja a jelenet pikantériáját. Az ünnepi alkalom zajosságától megilletődött kamaszlányok és ifjú menyecskék, mint szemérmes első bálozók, mulatságosan uniformizálódtak: nyársat nyelt tartásuk, párhuzamosan ölükbe ejtett kezük, egymás mellé és mögé sorakozott fejkendőjük fehér háromszöge a távoli házikók monotóniáját ismétli. Ebbe a patyolatfoltba a busa fejű, idomtalan, majomkülsejű kikiáltó lopódzik be. Fogatlan szájának vigyora egyszerre csúfondáros és bocsánatkérő: a menet lejárt... Aba-Novák emberábrázolásának e ragyogó példányát a manipulátorok sunyisága teszi torzzá. A festő nyelvöltögető attitűdje bábjátékká formálta ezt a mesterségesen gerjesztett csinnadrattát, melynek a stilizált krumpliarcok örömtelenül adják át magukat. Az álló figurák szögletes pózokban tapadnak a függőleges tartórudakhoz. Föntről pedig a kopasz, alvilági legények a piros szélű ernyő fényétől átvörösödve, bábozó ördögök módjára irányítják a masinával együtt a forgatagot.
Forrás: 20. századi magyar festészet és szobrászat (A Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításának katalógusa)
Képzőművészeti Kiadó, Bp., 1986, 96. oldal
Az expresszionizmus és az olasz novecento formanyelvét olvasztja magába Aba Novák Vilmos harsány színű, dinamikus erejű festészete. 1913 nyarán Fényes Adolf mellett a szolnoki művésztelepen dolgozott, itt ismerte meg a vidéki élet jellegzetes típusait. Népéletképeinek témáit többnyire innen, később az itáliai kisvárosok világából merítette. Sokfigurás kompozícióin a paraszti élet látványos, tarka eseményei: vásári lacikonyhák, falusi lakodalmak, búcsúsok, cirkuszi jelenetek, csárdai ivók, térzene elevenednek meg. E képe is a falusi szórakozások színes forgatagába viszi nézőit. Remekül jellemzett figurái, a sötétkék háttérből elővillanó élénk színek ritmikus elosztása, a kompozíció mozgalmassága, áradó életszeretete - festményeinek legfőbb értékei.
Forrás: A Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményei (szerk. Solymár István, szöveg Bodnár Éva)
Corvina Kiadó, Bp., 1975, 90. oldal
