{I-586.} MEZŐGAZDASÁGI SZAKSAJTÓ: A MAGYAR GAZDA (1841-1848)

A negyvenes évek gazdasági fejlődést, politikai, társadalmi változást sürgető lendülete hozta létre a szaksajtónak azt a formáját, amely nem zárkózott egy tudományág keretei közé, hanem aktívan részt vállalt a reformkor legégetőbb kérdéseinek megoldásában. A sajtótörténet által eddig nem elemzett Magyar Gazda, amely a Magyar Gazdasági Egyesület Ismeretterjesztő Szakosztályának felügyelete alatt jelent meg, egyik fóruma lett a mezőgazdaság és az ipar fejlesztését támogató erők vitáinak.

A Magyar Gazdasági Egyesületet 1835-ben Széchenyi István kezdeményezésére az 1830-ban keletkezett Lófuttatási majd Állattenyésztési Társaságból hozták létre. Az egyesület programja Széchenyi gazdaságpolitikai nézeteit tükrözte: Magyarországon a mezőgazdaság fejlesztése az elsőrendű feladat, a gyáriparnak a nagybirtok kapitalizálódását kell szolgálni. A börtönből kiszabadult Kossuth 1841-ben még hasonló állásponton volt: az „iparerőltetés fonák eszméi” ellen harcolt. 1842-ben gazdasági programja megváltozott, a nemzeti ipar megteremtésének fontossága mellett szállt síkra. Friedrich List tanainak útmutatása szerint az önálló nemzetgazdaság biztosítékát a fejlett osztrák iparral szemben létrehozott védővámrendszerben látta. Ennek szellemében születtek a Pesti Hírlap második évfolyamának cikkei is, amelyek a Kossuth– Széchenyi-ellentét újabb forrásaivá váltak.

A Védegylet megalapítása után Kossuth létrehozta a Gyáralapító Társaságot, amelynek elnökéül Széchenyi Istvánt kérte fel. Azt remélte ezzel elérni, hogy személye mögött az ország lassú kapitalizálódását óhajtó főúri nagybirtokos osztály is felsorakozik. Széchenyi hamar lemondott megbízatásáról, mert felismerte, hogy a Védegylet szellemi irányítása alatt működtetett Gyáralapító Társaság is a Béccsel való szakítási szándék egyik eszköze lehet. Ekkor éles támadást indított Kossuth és a Védegylet ellen.

A reformkor két vezető politikusa kezdetben a hírlapokban talált alkalmas fórumot politikai és gazdasági nézeteik hirdetéséhez, így vitáik főleg a Jelenkor és a Pesti Hírlap hasábjain zajlottak. A szaklapokra gyakorolt befolyásukat csak akkor használták fel, mikor a korábbi lehetőségek kicsúsztak ellenőrzésük alól. 1845-ben Kossuth elveszíti a Pesti Hírlapot, lapalapítási kísérletei eredménytelenül végződnek, tehát kénytelen a Hetilap védőbástyái mögül támadásba lendülni. A Jelenkor fokozatos gyengülése miatt Széchenyi is arra kényszerült, hogy az Iparegyesület lapjának növekvő hatását ellensúlyozza, ezért a Magyar Gazda fontossá válik {I-587.} számára. 1847 tavaszán Török János egyértelműen az ő gazdaságpolitikai elveinek szolgálatába állítja lapját.

A Magyar Gazdasági Egyesület 1841. január 25-én tartott közgyűlésén határozták el, hogy a „napi események, tapasztalások és fölfedezések gyorsabb közölhetéseül hetilap kiadása tartatik szükségesnek”. (A jegyzőkönyv szövegét a Pesti Hírlap 1841. évi 12. száma közölte.) A lapalapítási engedély tulajdonosai, Kacskovics Lajos és Török János az Ismeretterjesztő Szakosztály felügyelete alatt láttak hozzá a szerkesztés munkájához. Kacskovics 1843 májusában Pest főjegyzője lett, és ekkor megvált a laptól.

A Magyar Gazda első száma 1841. július 1-én negyedrét alakú papíron jelent meg Pesten. Hetente kétszer 8 – 8 oldalon adták ki, előfizetési díja egy évre 4, később 5 forint volt. A szerkesztőségi cikkben így határozták meg a lap programját: „a honi mezőgazdaság célszerű kifejlésére minél hathatósb, s minél jótékonyabb befolyást gyakorolni”. Egyik feladatuk azoknak a hiányosságoknak a kinyomozása lesz, melyek „a földbirtok jövedelmezését hazánkba jelenleg gátolják”. A programcikk világosan tükrözi a jobbágykérdésben elfoglalt álláspontjukat, és a filléres újságok immár itthon is aktuálissá vált törekvése szintén kifejeződik benne: „A nyilvános lapok hivatása: a nép minden osztályaira hatni, országszerte minél egyenlőbb míveltség s szellemi köztársaság létesültén munkálódni, s ezen állapotra azokat is előkészíteni s nevelni, kik e ponttól ezelőtt távolabb állottak. Nem zárjuk azon néposztályt sem ki, melynek anyagi felszabadításán legutóbbi időkben ritka nagylelkűséggel maga a jogosított osztály munkálódott legbuzgóbban.”

„A mezőgazdasági műiparnak és kereskedésnek hazánkbani fejledezésére s gyarapodására” indították a Műipar című melléklapot. A Vezér szóban azt hangsúlyozták a szerkesztők, Kacskovics Lajos és Török János, hogy „ahol az ipar a mezőgazdaságot egyenlő léptekkel követi, ott a termesztőt gyáros, s ezt viszont a termesztő segíti karöltve”. A hetente kétszer kiadott Műipar mezőgazdasági gépeket ismertetett és népszerűsített, folytatásban közölt mechanikai és vegytani alapismereteket, beszámolt az élelmiszeripar minden fejlődésnek indult ágáról: a cukorgyártásról, a sör- és szeszkészítésről. Közleményeiben a mezőgazdasági termékekből előállítható iparcikkek – gyertya, keményítő, selyem stb. – gyártását szorgalmazták. A melléklapot 1841 december végén szüntették meg. A Magyar Gazda előfizetési felhívásában arról adott hírt a szerkesztő, hogy januártól „célszerűnek tartatott változás történik”, és a Műipar a főlappal „eggyé olvasztva fog adatni”. Ezentúl olyan értekezéseket közölnek majd, amelyek „a mezei gazda által alkalmazható technikai vállalatokat” támogatják. A második évfolyamban már rendszertelenül jelent meg a rovattá sorvasztott Műipar, majd végleg megszűnt.

A Magyar Gazda olvasótáborának összetételéről az 1841. december 23-án megjelent szerkesztőségi cikk alapján alkothatunk pontos képet. „A kiadott példányok száma alig üti meg az ezret – írják, ebből földbirtokosoknak 419, uradalmaknak 94, gazdatiszteknek 231, kaszinóknak, egyesületeknek 74, lelkészeknek, tanítóknak 43” járt. A mintegy tízezer gazdatiszt közül „hazánkban csak 231 kíván újabb tapasztalásokrul értesülni” – panaszolja a szerkesztő. A példányszám néhány évvel később 1200-ra emelkedett.

{I-588.} A lap az első félévben főként szakmai kérdésekkel foglalkozott, burgonyatermesztésről, gyümölcsnemesítésről, rétművelésről, méhészetről, juhtenyésztésről szóltak cikkei. Remellay Gusztáv cselédrendszerről írott tanulmánya emelkedik ki a gyakorlati jellegű ismertetések sorából. A szerző – később a máciusi ifjak sorában találjuk – a „társas életbe nem illő erőszakoskodások” ellen emeli fel szavát, és olyan szerződést ajánl, amelyben „jogaira nézve mind a két fél biztosíttassék”. (1841. 22 – 23.)

Széchenyi befolyása állandóan érezhető volt a Magyar Gazdában – főleg a szerkesztő, Török János cikkei hangsúlyozták a mezőgazdaság fejlesztésének fontosságát –, de Kossuth elvbarátai is rendszeresen publikálási lehetőséghez jutottak. 1842-től a mezőgazdasági és műipari dolgozatok mellett – ezek nagyrészt vidéki tudósítók, elsősorban gazdatisztek tolla alól kerültek ki – különböző radikális-liberális elveket valló szerzők írásai töltik meg a lapot. A cikkek megfogalmazása egyre élesebbé válik, a mérsékelt reformokat kívánó Széchenyi-program egy időre háttérbe szorul. Csanády Ferenc az Iparegyesület működéséről és a tervezett Hetilapról ír (1843. 41.); az iparkiállításról a Pesti Hírlap beszámolóit közlik. Fényes Elek a mezőgazdaság fejlődésének akadályairól, a „minimum” – javaslatokról szólva Kossuth oldalán kötelezi el magát. (1843. 49. és 1844. 42.) Irínyi József az ipar elmaradottságának okait keresve „birtokviszonyaink célszerűtlen elrendezését” hibáztatja, és az ősiség eltörlése mellett száll síkra. (1844. 19.) Táncsics (Stáncsics) Mihály a Népkönyvet ajánlja és ismerteti a Mit tegyenek a paraszt községek? című cikkében (1843. 85 – 86.); könyvében hirdetett radikális javaslatai miatt később börtönbe került. Az egyre merészebb hangvétel miatt a cenzúra gyakran beavatkozott. A cenzor törlése szakítja meg a Satyra vagy mystificatio című írás sodró, forradalmi lendületét, amely arról számol be, hogy Árvában ismét éhínség pusztít: „Miért nem történik hát semmi? miért nem adnak még csak ily irtózatos csapások sem ösztönt valahára már tettleg megkezdeni azon rendszabályok foganatosítását, melyek jól rendezett statusokban a néptömeget munkás, erkölcsös, vagyonos és megelégedett polgárokká nevelik?” A koleralázadás emlékét idézve kérdi: „… van-e gyúlékonyabb tapló a közínségnél?” (1845. 11.)

A két tábor fokozatosan kiéleződő ellentétének jeleivel 1846 – 47-ben találkozunk. Korizmics László, a kor ismert gazdasági szakírója cikkek sorával agitál a „szem előtt tévesztett mezőgazdaság érdekében”. Török János szerkesztői tevékenysége egyre inkább Széchenyi hatása alá kerül. Az 1847-es évfolyamot bevezető cikkében így ír: „… hazánkban nagyobb szükség van a mezőgazdaság egyetemes s általános gyámolítására, mint az iparnak egyoldalú erőltetésére”. Január 20-án a Magyar Gazdasági Egyesület nevében „bizodalmat szavaz” a kormánynak, és „királyi bőkezűségnek” nevezi a köztelek létesítésére kapott 15 ezer forintot, holott az uralkodó és az országgyűlés az egyesület minden javaslatát elvetette. Jób János Magyarország földmívelése és ipara című dolgozatában a földművelés háttérbe szorításának tényét a „divatkór” áldozatának nevezi. (1847. 11.)

Az összecsapásra 1847. március 20-án, a Magyar Gazdasági Egyesület rendkívüli közgyűlésén került sor. Fényes Elek kezdte meg a támadást a Széchenyi-párti {I-589.} Török János ellen, majd „Kossuth Lajos tb. úr által több rendbeli indítványok tétettek, s ezeknek egyike volt, hogy a „Magyar Gazda” minden politikai kaczérkodástól tiltassék el, s e végett bizottság ellenőrzése alá tétessék”. A közgyűlés után a Magyar Gazdában jelentkező törekvéseket hasonló szellemben támadta a Pesti Hírlap, a Hetilap és a Pesti Divatlap. Török János a Kinek az orgánuma a „Magyar Gazda”? című programcikkében határozta meg a lap új, már egyértelműen Széchenyi nézeteit tükröző irányvonalát. (1847. 28.) A Magyar Gazda ezután is a mezőgazdasági érdekeket képviseli majd, de csak azokat a mozgalmakat támogatja, „melyek a földművelés országos emelését célozzák”; „a birtokviszonyok rendezése, s a tulajdon védelme körül munkálódó hazafiaknak” lesz az orgánuma, és a „státushatalomnak (!), mellyel csak karöltve juthat el a nemzet egy magasb s kielégítőbb fokára akár az anyagi, akár a szellemi létnek”. A szerkesztő nem fogadta el a Magyar Gazdasági Egyesület ellenőrzését, ezért 1847 második félévétől saját kiadásában jelentette meg a lapot Mező- és Nemzetgazdasági s Műipari Közlöny alcímmel.

1847 júliusától kezdve Török élesen támadja – már vezércikkekben – Kossuth politikáját. Széchenyi stílusára emlékeztető kifejezéseket használ, mikor „politikai opiumnak”, a „phantasiában mesterségesen kifejlett üres ábrándoknak” nevezi az ellenzék programját, és arra figyelmeztet, hogy ez „a gyermekesen visszhangzott nagy szavak kábító zengése” közben a „szegény földmívelő hazát az örvény szélire sodorta …” (1847. II. 6.) A radikális újítások ellen írt cikkek – gyakran a szerző nevének megjelölése nélkül – Széchenyi eszméit népszerűsítették.

Átalakult a lap munkatársi tábora is. Poroszország gazdasági viszonyait ismertető cikksorozatával tűnik fel Mórocz István, aki 1850-től a Gazdasági Lapok szerkesztője, majd a Magyar Gazdasági Egyesület titkára lett. Dolgozataiban olyan ország fejlődését állította példaként, amelynek „anyagi jóléte főleg mezőgazdaságán alapul”. Mórocz Széchenyi gazdaságpolitikájának szellemében nyilatkozott a „minimum-javaslatok” kérdésében is, a földbirtok „korlátlan eldarabolása ellen” szállt síkra. Széchenyi ugyanis a feudális földtulajdont magántulajdonná kívánta átalakítani, amit a birtokok túlzott felaprózása gátolt volna. Ekkor jelentkezett a Magyar Gazdában Vida Károly is, aki a reakciós Budapesti Híradó munkatársaként Kossuthot támadó levélsorozatával tette ismertté nevét. A Magyar Gazda az országgyűlési követválasztási mozgalomban is Széchenyi mellett korteskedett, aki megyéjében, Sopronban jelöltette magát. Török nagy cikkben számolt be a „selyemtenyésztés főtanyájáról”, Széchenyit pedig úgy ünnepli, mint aki nélkül a haza „az enyészettel fenyegető álomkórság szégyenperceit élné”.

A márciusi forradalom után a lap szerkezete megváltozott. Hírmondó című rovata „biztos kútfőkből” merített kül- és belpolitikai hírek közlésére szolgált, és a mezőgazdasági értekezések jelentős részét politikai nyilatkozatok, felhívások szorították ki. A Magyar Gazda utolsó száma 1848. december 7-én jelent meg.

IRODALOM

Az OMGE keletkezéséről s 1848-ig terjedő munkásságáról. = GL 1866. jún. 27. sz. – Viszota Gyula: Széchenyi és az Országos Magyar Gazdasági Egyesület. Bp. 1910. 75. l.