{II-2-447.} 3. A „JÓZAN HALADÁS TERJESZTÉSE” HELYETT A NEMZETI DICSŐSÉG SZOLGÁLATA

Közelebbről tekintve a Vasárnapi Újság általános formai és tartalmi ragaszkodását saját hagyományaihoz, emögött határozott hangsúlybeli eltolódást, szemléleti átalakulást tapasztalhatunk. Szembetűnően egyneműbbé alakult szelleme. Vonatkozik ez mind az egyes írásokra, mind a lap egészére, felépítésére, szerkezeti arányaira. Előbb eltűntek, illetve átalakultak az „értekezések”, majd a nyolcvanas évek végére a közművelődési lapokban elsősorban elmélkedést jelentő tárca műfaja is karcolattá alakult. Az elmefuttatás jellegű írások a kilencvenes évekre eltűntek, de legalábbis hosszú időszakokra, fél évekre elhallgattak. Fokozatosan csökkent az ismeretterjesztő írások száma és súlya is. Legtovább a nemzeti érzülettel közvetlenül összefüggő vagy azt szítani képes történelmi, régészeti, irodalmi és az „ország- és népisme” körébe vágó cikkek őrizték, sőt átmenetileg még erősítették is pozícióikat. Az ismeretterjesztésnél felszabaduló helyet a nyolcvanas évek közepétől terebélyesedő „női munka és divat” rovat foglalta el. Az egyedüli változatlan – a Vasárnapi Újság esetében változatlanul jelentős – rész a sokféle kis hírrovat volt. A politikától és a napi eseményektől a művészeti világig és a megjelenő új könyvekig mindenről friss tudósítást, összefoglalást adtak ezek. Végül a szépirodalom súlya szemmel láthatóan növekedett, sőt korszakunk végére, 1889-ben már képes szépirodalmi lapnak tekintette önmagát a Vasárnapi Újság. Tartalomjegyzéke is a prózai és a verses művekkel kezdődött, addig előbb az „élet- és jellemrajzok”, majd az „elmélkedések” álltak az élen.

A hetvenes évek közepén nemcsak arról vallott a Vasárnapi Újság, hogy olvasórétege érdeklődő, és azt a legkülönfélébb módokon nevelni és irányítani akarja, hanem arról is, hogy megvolt ehhez a befolyása, a tekintélye. Az elsőre bizonyság, hogy a legkülönbözőbb (például népiskolai célokra történő) adakozásokat éppúgy közölte rendszeresen, mint ahogy még 1875-ben hetenként tette a főváros összes kulturális eseményének programjával. Befolyására pedig joggal következtethetünk abból, hogy tudományos felhívások, buzdítások jelentek meg hasábjain (így Rómer Flórisé „Kérelem a magyarországi első kőkori maradványok ügyében” címmel 1875-ben), abban bízva, hogy ezúton nagyobb társadalmi összefogást igénylő anyagi és szellemi erőforrásokat nyithat meg. Olvasórétege, a társadalmilag uralkodó és hangadó dzsentri réteg ekkor sem volt magasabb műveltségi szinten, mint később, de a kiegyezés idején még élt benne polgárosodása lehetőségének hite. Lapjaként a Vasárnapi Újság a hetvenes évek közepén ezért tűnt értékesebbnek, ezért érdeklődött nemcsak a napi események, a felszín, hanem a mélyebb társadalmi és kulturális folyamatok iránt is, a gazdag híranyagot ezért egészítették ki színvonalas, elgondolkozó és elgondolkodtató értekezések és viták. Most azonban a különböző szemléletek ütköztetésének, szembesítésének vagy akár egyszerű megszólaltatásának hiánya a lap 1867 és 1875 közötti korszakával összevetve sajnálatosan szembetűnő.

{II-2-448.} Ugyancsak a hetvenes évek közepétől már megingathatatlan volt a Vasárnapi Újság Habsburg-tisztelete. Az évek során egyre gyarapodtak az uralkodó család különböző ágainak életéről és az udvarról szóló híradások. A Deák Ferenc betegsége és halála körüli heteket leszámítva, ezek mindig az első helyen szerepeltek.

A hetvenes évek második felében szellemileg alaposan kiürült a lap: híreit leszámítva unalmas lett. Gyors tempóban ritkultak az anyagi és szellemi világ eseményeire reflektáló írások. A szellemi és politikai szemléleti átalakulásra utaltak az olyan jelek, mint a magyar régészeti tárgyúírások számának gyarapodása, érintkezve a „faji” és kultúrmítosz kialakításával vagy a konzervativizmus megítélésében bekövetkezett változás. Kis hírekből, rövid könyvismertetésekből is nyomon követhetjük, hogy 1876-ban még érdektelenül, értetlenül, mereven elutasította a konzervativizmust (pl. Asbóth János „Irodalmi és politikai arcképek” c. művét). Néhány enyhülő hangú hír után hamarosan méltányolandó „ellenzéknek” tartotta, s 1878-ban már úgy értékelte, hogy Apponyi Albert az egyesült ellenzékkel a „magyar tory pártot” hozta létre.

1878-ban a szemléleti alakulás újabb látható jele bukkant fel: a porosz-német szimpátia. Ez annál is feltűnőbb, mert még néhány évvel korábban is kifejezetten elhanyagolt politikai, szellemi és földrajzi terület volt Európának az összes olyan része, melyet valamiképp is a német nyelvterülethez lehetett kapcsolni.

Ugyancsak 1878-ban, a Vasárnapi Újság huszonötödik évfolyama tiszteletére lapprogramot készített Nagy Miklós. Egészében megerősítette az addigi szerkesztési elveket, mondván: célja „a fölvilágosodás és józan haladás terjesztése úgy az ismeretekben és az ízlésben, mint a politikában és közéletben, szelleme szabadelvű, független, nemzeties”. A szépirodalmi részekre vonatkozóan azonban új elemként jelent meg a programban az erkölcsi kritérium, amit ügyes megfogalmazással kiterjesztett az ismeretterjesztő írásokra is. A lap „a szépirodalmi becs mellett az erkölcsi tartalmat is keresi; s általában képeiben, képmagyarázataiban történelmi, népismei, természettudományi és társadalmi czikkeiben állandóan igyekszik megtartani az egyszerű természetesség és józanság, valóhűség és erkölcsi megbízhatóság azon fokát, mely e lapot 1854 óta állandó családi lappá tette oly sok magyar ház körében”. (1877. 50. 798.)

1880 és 1883 között még egy utolsó jelentős színvonal-emelkedés jellemezte a Vasárnapi Újságot. Miután szerzői gárdájában az előző és következő évekhez viszonyítva semmi szembetűnő, nagy súlyú változást nem láthatunk, ezt a gazdasági föllendülés hatása mellett elsősorban a politikai és a közélet eseményeiből tudjuk csak megmagyarázni. E jelenség ugyancsak alátámasztja, hogy a Vasárnapi Újság nem szellemi irányzathoz vagy politikai párthoz kötődött, hanem egy olyan társadalmi réteghez, amely a közélet napi eseményeitől tudott életre kelni.

Az 1880. év elejétől állandó gyúanyag biztosította az érdekes újdonságokat: {II-2-449.} előbb a Verhovay – Majthényi-párbaj, az ezt követő tüntetések, a pesti német színház bezárásának ügye, aztán az oroszországi nihilista merénylet, majd az angliai választások visszhangja. Forradalmi és nacionalista fellángolás erősítette egymást a sajtóban is, ami az eseményeket olykor nagyobb összefüggésekben is értékelő vagy célkitűző cikkeket eredményezett. Főként Vajda János tette ezt számos elmélkedésében és tárcájában. Ám a tartalmasságnál sokkal szembetűnőbb volt az érdekességek, a bulvárhírek gyors szaporodása: az időszakonként záporozó események szüneteit a Vasárnapi Újság képtelen érdekességek kel kívánta kitölteni híres sztárok „étrendjéről”, „hegedűn játszó orángutang”-ról és hasonlókról.

1883-ban a tiszaeszlári per fél éven keresztül lefoglalta és lendületben tartotta a Vasárnapi Újságot. Mint már említettük, kiküldött rajzolója tudósított Nyíregyházáról. A helyszíni beszámolók érdekességének fölfedezése más rovatokra is kihatott, s jelentékenyen megnövekedett a lap eredeti anyagainak száma. Az átmeneti színesedés után azonban ugyanoda tért vissza, ahol a korábbi években tartott: a tárcákon és egy-egy elmélkedésen kívül majdnem minden egyéb írás és hír másodközlés volt.

Külsődlegesen szemlélve is szembetűnő a lap figyelési irányának megváltozása. Míg 1876-ban a közölt életrajzok 60%-a külföldieké volt, 1890-ben nemcsak egyszerűen megfordult az arány, hanem a magyar jellemrajz a külföldinek több mint kétszerese lett. Ugyanígy szembeszökő, hogy 1875 előtt alig közölt történelmi személyekről életrajzot, 1890-ben viszont már az összes életrajz közel egynegyede történelmi alakokról szólt, többségben magyarokról. Mindez még csak egyszerűen a magyar kultúra és politika felé fordulást is jelenthetné. A nyolcvanas évek közepétől azonban a lap nacionalista hangja erősödött és bővült egyre újabb elemekkel. A nemzet nevében mind érzékenyebben reagált minden vélt sérelemre, például statisztikai adatokból ugyan még le nem vont, de esetleg levonható következményekre is. Felcserélte értékrendjét, új fogalmakat kezdett használni. Sokat mond például 1887-re készült programja. A lap „…azt tűzi maga elé czél gyanánt –írta –, hogy a hazafias érzületnek tolmácsa, a nemzeti haladásnak képe, a közérzületnek hű tükre legyen”. Tíz éve, mint idéztük, még „a fölvilágosodás és józan haladás terjesztése” volt célja, és „szabadelvű, független, nemzeties” szellemet vallott magáénak. Ehhez a programhoz képest a minden egyéb célt magába olvasztó érzelem – a hazafias érzület és az ezzel lényegileg azonosnak felfogott közérzület – előtérbe állítása visszalépést jelentett. Az új cél egyúttal a lap műfajának megváltozása is volt: felvilágosító „enciklopédiai” lapból családi lappá, sok különféle hírt és hasznos tudnivalót tartalmazó képes irodalmi lappá alakult. A „hazafias érzületet” nem lehetett ismeretterjesztő írásokkal tolmácsolni, annál inkább Dalmady Győző, Pósa Lajos, Bartók Lajos, Rudnyánszky Gyula, Szász Károly és más hasonlók verseivel. Ráadásul ezekben a költeményekben a családi élet „bensőséges érzeményei” és erkölcsi felfogása vetült rá a hazafias érzületre: a kettő igényeiben és {II-2-450.} léptékében azonosult. Családias kultúrnacionalizmus volt ez, amely 1887 után újabb ismérvekkel bővült.

A nyolcvanas évek közepéig ritkán került szóba az erősödő nemességszerzési hullám, a nemesi kiváltságokat feleleveníteni szándékozó törekvések, és a Vasárnapi Újság mindannyiszor rövid úton elintézte ezeket, mint antidemokratikus jelenségeket. Most azonban néhány év alatt megszaporodott a kiváltságokat tisztelettel ismertető vagy genealogizáló cikkek száma, sőt Marcziányi György személyében e tárgyak szakpublicistája is megjelent. Szintén 1887-ben a népfelkelői törvény megszavazása okot adott a magyar katonai dicsőség ismételt felelevenítésére, a honvédség, a haditechnika, a hadgyakorlatok bemutatására, sőt a nyílt katonai propagandára, olyan cikkek keretében, mint az ebben az évben az írókat, művészeket, képviselőket és más ismert személyeket népfelkelőként, egyenruhában bemutató sorozat.

A Vasárnapi Újság e másfél évtized alatti története meglehetős egyértelműséggel oszlott három periódusra. A hetvenes évek második felében önmaga és társadalmi bázisa, a magyar dzsentri hagyományaihoz ragaszkodva, kialakult szerkezeti formáit egyre kevésbé tudta tartalommal megtölteni. Nagyjából a nyolcvanas évek első felében – mint az aktuális eseményekhez legerőteljesebben kötődő közművelődési lap – megelevenedett. Végül a nyolcvanas évek második felében, hosszabb átmeneti korszak után, kifejezetten 1887-től kezdve a magyar nemzeti történelmi, kulturális és katonai dicsőség délibábját kergető lap lett.