4. A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KÖZLÖNY

A Természettudományi Közlöny a Természettudományi Társulat kiadásában és Szily Kálmán társulati titkár szerkesztésében 1868 végén indult. A széles értelemben vett és modern természettudományos ismeretek terjesztésére vállalkozott. E törekvés a kibontakozó tőkés viszonyok között az egyik legidőszerűbb társadalmi feladatnak számított, de az sem volt kétséges, hogy a célkitűzés megvalósítása komoly akadályokba fog ütközni. A szerkesztő a bevezetőben felsorolta a nehézségeket: „a természettudományi munkák, miket a közönség nemcsak tanulsággal, de élvezettel is olvashatna, irodalmunkban még jóformán teljesen hiányzanak. Hézag létezik irodalmunkban, mit a közönség talán alig érzett, de amit élénken éreztek egyesek s érzett a napi sajtó jobb része, midőn az illetőket minden kínálkozó alkalommal a természettudományi ismeretek népszerűsítésére figyelmezteté.”

A természettudományos ismereteket népszerűsítő lapot az a veszély fenyegette, hogy az olvasóközönség, amelyet még mindig jelentős mértékben a történeti-jogi érdeklődés jellemzett, nem fogadja majd szívesen.

Annál feltűnőbb, hogy a korántsem alaptalan aggályok mennyire nem igazolódtak! A Természettudományi Közlöny hamar népszerű lett. Szily Kálmán utólag büszkén mondhatta volna el, hogy lapja az eredetileg kitűzött {II-2-498.} kettős célt maradéktalanul elérte: „egyrészt (a Társulat) tagjainak … évi illetmény fejében élvezetes és tanulságos olvasmányt akar nyújtani, melyből a természettudományok legújabb és legfontosabb haladásait könnyű szerrel megismerhessék, másrészt pedig azon van, hogy szélesebb körökben is terjessze s ha szükség, meg is kedveltesse, lassanként, észrevétlenül beoltsa a természettudományi ismereteket”. Nagyrészt az új ismeretterjesztő fórumnak köszönhető, hogy a Társulat tagjainak száma közel egy év alatt 804-ről 1658-ra emelkedett. – A Természettudományi Közlöny iránti érdeklődés így elérte a tekintélyes Történelmi Társulat központi folyóirata, a Századok felé irányuló figyelmet, s a politikai lapoknál tapasztalható mértékben növekedett.

A Természettudományi Közlöny sikere jelentős mértékben szerkesztőin múlott. A szerkesztőségben a polihisztor Szily Kálmán mellett kitűnő, fiatal természettudós gárda működött: természetföldrajzi tankönyvek ismert szerzője, Berecz Antal; Darwin egyik első hazai fordítója, Dapsy László, aki az 1870-es években emellett még a Pesti Napló közgazdasági rovatát is szerkesztette és maga is kiadott közgazdasági tárgyú napilapot, a Magyar Földet; Entz Géza műegyetemi tanár és Török Aurél orvosdoktor, akik szintén közreműködtek Darwin híres könyvének lefordításában; a szerkesztőségben a növénytannal foglalkozó írásokat gondozó Szontágh Miklós és a kémiai technológia híressé váló művelője Wartha Vince.

A havonta 4–5 íven megjelenő periodika a természettudományok minden ágából, az állattantól az általános és műszaki vegytanig hozott ismeretterjesztő cikkeket; közölte a Társulat aktuális híreit, válaszolt beérkezett levelekre és havi kimutatást nyújtott az időjárásról. A fejtegetések egy részét – főként, ha azok konkrét kísérletekhez is kötődtek, vagy pl. csillagászati problémákat érintettek – ábrákkal, rajzokkal illusztrálták.

A Közlöny tanulmányainak témaválasztása imponálóan széles és a célnak megfelelő volt; felülmúlta a politikai napilapokban megjelent, hasonló tárgyú tárcacikkek színvonalát. A lap jelentős sikere kétségtelenül ennek volt köszönhető. A köréje csoportosuló, pályafutását és korát tekintve egyaránt fiatal természettudományi értelmiség kivétel nélkül jó publicista volt; többen már egyetemi katedrát kaptak. A természettudomány eredményeit is figyelembe vevő társadalomismeret elterjesztésén fáradoztak, anélkül azonban, hogy megalapozatlan párhuzamokat és általánosításokat erőltettek volna. A társadalomtudományban, a politikában elsősorban J. S. Mill, a természet világának megismerésében pedig Ch. Darwin hatott legerősebben rájuk.

A lap nagy mennyiségű fordítást közölt (főként a nagyon kedvelt Darwintól, Milltől, Th. Huxleytől) és gyakran átvett szemelvényeket külföldi ismeretterjesztő lapokból (például a The Popular Science Review-ből).

Kifejezett törekvése volt a praktikus tudás terjesztése. Ezt mutatja például Wartha Vincének 1870-ben a festőanyagok vegytanáról, 1875-ben Magyarország vas- és szénkészletéről, Szilasi Jakabnak 1890-ben a cukorgyártásról megjelent cikke. De az elméleti kutatás eredményei sem hiányoztak. Ma is {II-2-499.} érdekesek azok a munkák, amelyek például 1876-ban az agy életfolyamatairól (Balogh Kálmántól), 1880-ban a mesterséges gyémánt készítéséről, 1890-ben a színképelemzésről (Kövesligeti Radótól) olvashatók.

A Természettudományi Közlöny sokszínű tematikájával, tudományosan igényes és gyakorlati szempontokhoz igazodó szellemével a korszak legrangosabb ismeretterjesztő lapja lett.

IRODALOM

Szily Kálmán: Természettudományi mozgalmaink az utolsóévtizedben = BpSz 1877. 15. sz. 136–158. – A Magyar Tudományos Akadémia másfél évszázada 1825–1975. Főszerk.: Pach Zsigmond Pál. Bp. 1975. 547 I.