XXX. Gyergyó délnyugati szöglete. | TARTALOM | XXXII. Csík a forradalom korszakában. |
Minthogy már a székely népszokások ismertetésében vagyunk, helyén látjuk és szükségesnek tartjuk itt közzétenni azon mysteriumot, mely Bethlehemesek nevezet alatt a római katholikus székelyek között mai napig szokásban van, s kiadjuk ugy, mint a régi buzgó vallásosságnak egy mindinkább elmosódó emlékét, mint a népköltészetnek egy, a vallásosság törzsén fakadt virágát, s mint egy olyan ódon érdekességet, a minőt eddigelé Erdélyből nem ismertünk. Magyarországon Göcsej vidékéről, Debreczenből és az Alföld egyes helyeiről ismerünk egyes töredékeket az ilyen, hajdan szerzetesek, később s jelenleg is a nép által üzött szindarabokról, de Erdélyből még senki sem tudósitotta ennek létezéséről az irodalmat. Mi örvendünk, hogy népköltészeti irodalmunkat egy ily termékkel is gazdagithatjuk.
De kövessük a Bethlehemesek lépteit, lessük el naiv s éppen ezért kedves bohóságaikat.
E vallásos játék, vagy – mint irodalomtörténészeink helyesen elnevezték – szindarab összes személyzete tiz egyénből áll, a kik a következők: egy huszár, egy király, egy angyal, szent József, Mária és öt pásztor. E személyzet egy három tornyu, fából készitett kis templomot, az ugynevezett Bethlehemet hordja magával, melynek egyik tornyában egy kicsiny csengetyü van.
Öltözetük az ünnepélyhez méltóan van kiállitva. A huszárt szép huszár egyenruha födi, fején csákóval, oldalán karddal és lábain sarkantyus csizmával; a huszáröltönyt kiegészitő köpönyeg is ott van, de ezt a szertartás ideje alatt leveti magáról. A király ruhája a huszáréval megegyező, azzal a különbséggel, hogy a zsinórzat aranyos és csákó helyett aranyos papirból készitett korona van fején. Az angyal a ministrans gyermekek öltözetéhez hasonló, egészen fehér ruhában van; fején aranyos jóféle gyöngygyel és szalagokkal felékitett korona, derekát tenyérnyi szélességü szalag övezi, kezein fehér keztyü s jobbjában egy pálcza van, melynek felső feléhez aranygomb van erősitve; markolatához pedig szalag-csokor köttetik. A sz. József külső öltönye földig érő, testhez álló fekete köpönyeg, melyet egy barát-korda szorít derekához; kezében egy horgas pálcza s fején egy közönséges kalap van, melyet még a szertartás alatt is föntart. Márián kékszinü uri köntös van, fején kék keszkedő, kezein fehér keztyü és jobbjában fehér zsebkendő. A pásztorok nyakában közönséges nagyszőrü pásztor-szür vagy guba lógg, fejükön nagy báránybőr kucsma, kezökben juhászbot, derekukon kötél s arczukon álarcz van azon szempontból, hogy ismerős helyeken fel ne ismerjék őket.
Miután a társaság már megalakult és a leirt módon felöltözött, megkezdi körutját a vidék róm. katholikus és gyakran református falvaiban is Karácsony éjszakáján és jár az ujév első napjáig, de azon tul nem szabad, vagy legalább szokásellenes.
A társaság a falvakban csak azon házaknál produkálja magát, a melyeknél előleges bekéredzés után megengedik. A bekéredzés ily módon történik. Azon háztól, a melyben össze vannak gyülve, a huszárt elküldik a legelőször meglátogatni szándékozott családhoz engedély és szálláskérés végett; megérkezvén a huszár, a kölcsönös „jó nap” és „fogadj isten” után igy szól: „Kedves házi gazdánk, Krisztus urunk születése példáját követők vagyunk, a melyet házi gazdánk jó akaratjából, ha terhére nem lennénk, el akarnók folytatni azt, hogy mely szegény állapotban és hogyan született Krisztus Bethlehemben.” Erre a házi gazda azt feleli, hogy „tessék, jó szivvel látom”, vagy ha nem akarja, akkor valami akadályt hoz fel, p. o. szoros a hajléka, vagy betege van stb. Ezután a huszár megviszi a választ, s ha valahol szivesen látott vendégek lesznek, ott megkezdődik a cerimonia ily renddel:
Az egész társaság megindul a kijelölt ház felé, elől megy két pásztor a Bethlehemmel, melyet a házba beérkezésök után az asztalra helyeznek s ott azonnal mellé áll az angyal és a király, mig József és Mária az ajtó megett állanak meg, valamint a pásztorok is ott, csakhogy az ajtó tulsó oldalán, s miután még a huszár a szoba közepére kilép: ily elhelyezésben a következő verset éneklik:
„Bethlehemben eljutván, |
Jézust ott megtalálván, |
Város mellett pajtában, |
Annak romlott jászolában, |
Essünk térdre előtte, |
Boruljunk le a földre, |
Ugy tekintsünk pajtába, |
Annak romlott jászolába.” |
Az éneklés bevégeztével a huszár kivont karddal sétál föl s alá a szobában, miközben e verseket mondja:
„Hálát adunk neked mü teremtő Atyánk, |
Hogy meg adtad érnünk Krisztus születése napját, |
Ti is ezen háznak virágzó népei, |
Született Jézusnak legyetek tagjai. |
Ezen Tekintetes háznak szép népei, |
Isteni formának eleven képei, |
Kikért Jézus Krisztus könyvező szemei |
Árad e napra, mint gyöngyök szépei. |
Legyen békességes e bejövetelünk, |
Ez uri szép háznál kevés ittlételünk, |
Miglen Krisztus Jézus születése velünk |
Előmutattatik, a melyről beszélünk, |
Legyen békességük a juhpásztoroknak, |
Mint szelid, együgyü, csendes jámboroknak, |
Kik a Jézuskához először járulnak, |
Buzgó szeretettel lábához borulnak. |
Rövid szóval legyen minden békességben, |
Testi-lelki csendes figyelmetességben, |
Miglen csekély munkánk szép gyönyörüségben |
Véghez megyen buzgó örvendetességben. |
Mert nem tréfaságnak okáért küldettünk, |
Avagy hogy világi muzsikát hirdessünk, |
Hanem megtérésre hogy példát mutassunk, |
Boldog mennyországban együtt vigadhassunk.” |
Ennek elmondása után a huszár félreáll s helyet enged a királynak, ki sétálva szavalja el az itteni verseket:
„Retteg a természet az okos lélekkel, |
Sőt az emlékezet ily nagy erejével, |
Megtompul az elme együtt értelmével, |
Az emberi nyelv is megtompul ezekkel, |
Mert a természetnek nagyon van ellene, |
Szűzön, tiszta szűztől Krisztus születése, |
Az emberi elme megtompul ezekre. |
A nagy emlékezet fel nem érhet ide. |
Forditsd gondolatát habozó elmédnek, |
Tekintsd állapotát egész életednek, |
Vizsgáld meg oh! ember rejtekét szivednek, |
Mely nagy hál'adással tartozol Istennek. |
Ime hozzánk való buzgó szeretete, |
Az örökkévaló Istent mire vitte, |
Hogy Ádám atyánknak vétkeit nem nézte, |
Hanem megváltásra szent fiát küldötte. |
Hát én bünös lélek erről mit szólhatok, |
Kinek okossági nem nagyok s fontosok, |
Segitséget csak attól várhatok, |
Ki váltságunkra jött s neki áldást mondok. |
Melyről buzgó szivvel mostan azért szólunk, |
Két három szép példát előtökbe adunk. |
Jézus látására hogy felindittassunk, |
Figyelmetességet tőletek kivánunk.” |
Ekkor ujra a huszár lép elő s a királynak imigyen köszön:
„Szerencsés jó napot, |
Kivánt vig órákat, |
Kivánok jó Uramnak. |
Akarom s mind látom |
Épségét szép házának,” |
„Az Ur isten hozott, |
Házamhoz juttatott, |
Szerelmes jó barátom, |
Hogy házamhoz jöttél |
S engem felkerestél, |
Szivem szerint akarom.” |
„Megszállnék uramnál, |
Mulatnék házánál, |
Ha konyhája terjedne; |
A bőv étel-italért |
Adnék ezüst tallért, |
Csak kedvem szerint lenne.” |
„A bőv étel-ital, |
Minden füszerszámokkal |
Ezennel készen leszen, |
Mert érzem magamban, |
Hogy a mulatáshoz |
Ma nekem is kedvem leszen.” |
Ezután sz. József a következő szavakkal kér szállást a királytól:
„A mennybéli Isten, |
Kit magasztal minden, |
Áldja meg kegyelmedet, |
Isteni kedveért, |
Drága szent neveért |
Hallgassa meg kérésemet.” |
A király erre haragosan feleli:
„Mit akarsz én velem, |
Nem vagy te én félém |
Beszéld hamar bajodat, |
Sokat szót ne folytass, |
Tőlem ez a válasz, |
Beszéld hamar bajodat.” |
Ekkor sz. József veszi a dolgot s e szókkal kéredzik be:
„Uram az Istenért |
Drága szent neveért, |
Hadd háljunk itt az éjjel. |
A kemény hideggel |
Szörnyü fergeteggel |
Ne háljunk meg ez éjjel.” |
Most ujra a király fogja fel a szót ímigyen:
„Szerelmes barátom |
Szoros a hajlékom, |
Nincs mód a szállásban, |
Próbálj abban. |
Forogj elébb is.” |
De sz. József nem tágit s ismételve kéredzik e szavakkal:
„Uram, az Uristen |
Megáld mindenekben, |
Csak fogadj be ez éjre. |
Ne kellessék mennünk, |
Éppen kirekednünk |
A nagy erős hidegre.” |
„Menj istálj. |
Többet ne prosmitálj. |
Mert itt bizony meg nem hálsz, |
Próbálj elébb, itt nálamnál |
Több embert is találsz.” |
Sz. József még erre sem indul meg, hanem tovább kéredzik:
„Uram, a városon majd minden háznál jártunk, |
De vannak sok vendégek, szállást nem találtunk, |
Hideggel kell meghalnunk, |
Ha nem könyörülsz rajtunk.” |
A király ujra elutasitja e szavakkal:
„Csak menj tovább innen, |
Mert érted vendégemet |
Meg nem szorithatom. |
Mert pénzes zacskódat, |
Aranyos táskádat |
Oldaladon nem látom.” |
Most Máriához fordul szent József s igy bátoritja őt:
„Oh menybeli Isten |
Mégis ne hagyj minket, |
Ime szűz Mária |
Induljunk el utra. |
Csendesedjünk elménkben, |
Talán az Úristen, |
Kit hordasz méhedben, |
Nem hagy el szükségünkben.” |
„Jaj mint elbágyadtam, szerelmes jegyesem, |
Fel nem gondolhatom, mit kelljen mivelnem, |
Már a lábaimon csak alig léphetem, |
E hideg éjszakán jaj lészen énnekem. |
Semmi bizodalmam nincsen életemhez, |
E hideg éjszakán mert jutok végemhez. |
Nem gondoltam volna Bethlehem népétől, |
Ily idegen legyen az ő Istenéhez.” |
Panaszkodása után igy biztatja Máriát József:
„Szerelmes jegyesem, ne sirj s ne bánkódjál, |
Mert itt nem hagy el az Ur, hogy ártson a halál, |
Semmi dér és hideg e helyen nem talál, |
Ha személye szerint Krisztus közinkbe száll. |
Azért csak szálljunk be ezen istálóban, |
Számot mivel ehhez senki a városban |
Nem tart s maradhatunk csendes bátorságban, |
Inkább is lesz módunk a szent imádságban.” |
Most az angyal odaáll Mária mellé és igy szól:
„Üdvözlégy Mária, |
Oh Istennek anyja. |
Látod jelenlétem, |
Parancsolj, mert mennyből |
Hozzájad* küldettem.” |
Erre Mária ezt feleli az angyalnak:
„Sietséggel szolgálj a te szent Uradnak, |
Adj hirt a nyáj mellett levő pásztoroknak, |
Kik imádására jöjjenek Krisztusnak, |
Mert megváltásaért született világnak.” |
Az angyal szót fogad, fel s alá járkál a szobában, mi közben a földön aluvó pásztorok lábát meglöki s a következő éneket énekeli:
„Gloria in excelsis Deo. |
Dicsőség mennyben Istennek, |
Békesség földi népeknek, |
Jó akaratu hiveknek, |
Kik Istenben örvendeznek. |
Keljetek fel juhpásztorok, |
Mert született uj királytok, |
Keljetek fel, meglátjátok, |
Térden állva imádjátok. |
Ez lesz nektek a jegy róla: |
Ime fekszik a jászolba. |
Szent szűz nagy jót cselekedtél, |
Hogy Istennek anyja lettél.” |
Ekkor félbehagyja az angyal az éneklést s im ezen verset mondja:
„Vigyázó pásztorok mostan felkeljetek, |
Készüljetek bátran, semmit se féljetek. |
Mily örvendetes uj hirt mondok ti nektek, |
Melyben gyönyörködni fog a ti szivetek.” |
E versre felkel az első pásztor – kit Bukurónak neveznek – és e szavakkal kelti a többieket: „Szqualecz mintyennás pakulari.”* A Barbulé nevü második pásztor kérdőleg mondja: „cse?” Bukuró* erre ujra megszólal: „Serkenjetek fel hamar, csak a derék táti, álmomban mit láték, dáré ám szpusz* , hogy a Krisztus születék, Kriszi máj fortátyé!”* A második pásztor, Barbulé, feleli: „Ba nu Krisztosz numaj kokosu o kikirit.”*
Most a harmadik pásztor, Todoré veszi fel a szót s mondja:
„De én azon nem töröm az eszemet, |
Inkább a füttőbe dugom a fejemet.” |
Erre az első pásztor felkel, s e szavakkal keresi az angyalt:
„Talám itt is jár vala, |
Mert arany betüket hány vala;” |
ekkor meglátja az angyalt s elijedve kiáltja:
„Dare tucz moi aicse* |
Keljetek fel fortátye* |
Mert itt hallánk nótát, |
Melynek nem hallottuk, |
Soha több formáját. |
Itt még jelen látjuk |
Az Isten angyalát, |
Ne hallgassuk el annak |
Nagy sok szép mondását.” |
A második pásztor most az elsőhöz fordulva, igy szól:
„Bizony nem tréfa ez, a mint tapasztalám, |
Mert még álmomban is azt az angyalt látám, |
Annak szép énekét mind végig hallgatám, |
De hogy fel ne keljek, tovább nem állhatám.” |
Ezután a negyedik pásztor, Nyikuláj kelti fel a nagyon öreg Mosulé* nevü ötödik pásztort e szavakkal: „Skale moj fortatye, skalé moj vén ungyiás, kiáltá lukru jeszte, dutye, álá lok”*
Az öreg kérdezőleg mondja: „Cse?”, mire a negyedik pásztor ezt mondja:
„Kelj fel sietséggel, emeld fel szemedet, |
Nyisd fel süketséggel megtölt füleidet. |
Halld meg azt a drága mennyei éneket, |
Melyet az itt levő angyal mostan itt éneklett.” |
Erre az öreg pásztor felel: „Ázsáé fie si káj laszsza a duka moj.”*
E szavakra a másik négy pásztor botját az öreg alá dugja és lábaira emeli, midőn már felemelték, akkor az angyal elibök áll s ekként szaval:
„Jertek sietséggel menjünk a városban, |
Mert Krisztus értetek romlott istálóban |
Született s tétetett a hideg jászolban, |
Ottan takartatott a kórós szénában. |
Kerubim angyalok felséges királya, |
Boldog mennyországnak tündöklő kristálya, |
Te rólad kiáltja az egek tábora: |
Szent, szent, szent az isten, seregeknek ura.” |
Ez után a pásztorok a kis templom vagy Bethlehem elé térdelnek s ezt éneklik:
„Serkentsd fel Jézust, szent fiadat nekünk, |
A szent angyaloktól hozzája küldettünk, |
Hozzája küldettünk.” |
Erre Mária hasonlókép énekelve felel:
„Serkenj fel én fijam, pásztorok eljöttek, |
Szent angyalaidtól hozzájad küldettek, |
Hozzájad küldettek.” |
Még mindig térdelve énekelnek tovább a pásztorok:
„Üdvöz légy Jézus pásztorok pásztora, |
Mennynek és a földnek teremtő szent ura, |
Teremtő szent ura. |
Ha nem utálsz meg, te szolgáid vagyunk, |
És mü azért jöttünk, hogy téged imádjunk, |
Hogy téged imádjunk.” |
Ekkor az éneklést félbehagyva, az első pásztor igy szól a többiekhez:
„Valjon jó fortátye hol találjuk okát, |
Hogy az Isten fia nem uri palotát |
Választott magának, barmok istálóját, |
Ugy megutálta a nagyurai pompát?” |
„Azért miérettünk megalázta magát, |
Hogy mü is kövessük szentséges példáját, |
Azért választotta barmok istálóját.” |
Most az első pásztor szent Józsefhez fordul és kérdezi:
„Miért óh szent József, nem benn a városban, |
Valamely tetszetes uri palotában, |
Hanem csak alacsony barmok jászolában, |
Szállottatok majdan romlott istálóban?” |
„Nagy kegyetlensége a városiaknak, |
Szegénységünk miatt ugy megutáltanak, |
Isten neveért is szállást nem adtanak.” |
„Ugy van bizonyára, mert a városiak |
Tele erszényü vendégeken kapnak, |
Azok ott kedvesek, kik tallért mutatnak, |
De a szegényekkel keveset gondolnak.” |
Ennek elmondása után az öreg pásztort a többiek botjaikra fektetve a Bethlehem elé viszik, a hol az öreg imígyen szól:
„Hát ezt érdemletted ég, föld teremtője, |
A városon néki nem adatott helye? |
Szállni kényszerittetett ide a mezőbe, |
De várjatok még, mert megfizettek érte.” |
Ezután az első pásztor odafordul a többihez e szavakkal:
„Nosza jó fortátyim, adjunk ajándékot, |
A kicsi Jézusnak, a kitől mit lehet, |
Adjunk szegénynek, kiki mit hozott, |
Mü tudjuk, mindenektől elhagyattatott.” |
A második pásztor azonnal rákezdi:
„Igenis szegénynek adjunk, a mit lehet, |
Mert őt tudjuk, hogy a dézsából* nem vehet, |
De még ha felnőhet s nagy emberkort érhet, |
Egy kis ajándékért száz annyi jót tehet.” |
Ekkor az első pásztor saját ajándékát a következő szavak kiséretében nyujtja át:
„Én édes Jézusom egy szép bárányt hoztam, |
Legelső fajzatnak ezt az egyet tudtam, |
Azt is a Jézustól meg nem sajnállottam, |
Mivel a többit is Jézus által kaptam.” |
Midőn az ajándékot viszi, az angyal a tornyocskában levő csengetyüt megcsenditi, mely hangra a pásztor leborul s ezt mondja: „Oh domne szfuntulé* , drága mennyei harangszó” s e szavakat mindegyik pásztor ismétli az átadáskor, valamint a következő párbeszéd is – a nevek kicserélésével – mindegyik pásztornál ismétlődik: Első pásztor a másodikhoz: „Hajde la Bethlehem Bárbulé.”* Második pásztor feleli: „Cse, ei depárte.”* Első pásztor: „Nu depárte, nu ma ajicse.”* Erre kérdezi a hivott: „Kit zile potz merem?”* Első pásztor: „Do zile si zsumátáté,”* mire a második ezt mondva: „No binye, binye,”* megindul s az ajándékot benyujtja.
A második pásztor ily szavakat használ ajándéka beadásakor:
„Ihon én is hoztam egy szép őszi sajtot, |
Mert e most mindenütt szük, bizonynyal jól tudom, |
Ezt is a kicsi Jézusnak ajándékban adom, |
Piritva apránként eszik belőle, én tudom.” |
Következik a harmadik pásztor, ki igy hallatja magát:
„Én is hoztam egy báránybőröcskét, |
Örömestebb adnék juhot avagy kecskét, |
De mivelhogy tartok feles cselédecskét* , |
Eladtam a juhot s vettem egy kis költségecskét”.* |
A negyedik pásztor e szavakkal nyujtja be ajándékát:
„Én édes Jézusom igen szegény vagyok, |
Mivel kilencz apró gyermekeket tartok, |
Azért én egyebet néked nem adhatok |
Egy falás málénál* , |
Ezt is adták elébb a más háznál.” |
Most az öreg pásztort emelik fel botjaikon, ki is e szavakkal adja be ajándékát:
„Én édes Jézusom, igen öreg vagyok, |
A füleimmel is immár alig hallok, |
A juhok után is alig szaladhatok, |
Mind el is hordották immár a farkasok. |
Azért turót, ordát néked nem adhatok, |
Mert én magamnak is egy falást sem kapok, |
De bogláros szijat ugyan szépet adok, |
Nékem nem kell, mert én immár öreg vagyok.” |
Ez után Mária megköszöni a pásztorok ajándékát e szavakkal:
„Köszönöm pásztorok szép ajándéktokat, |
Szent fiamhoz való nagy jó voltotokat, |
Az Isten s ember is tü jutalmatokat, |
Megfizeti mennyben tü fáradságtokat. |
Most az első pásztor odafordul a többihez s igy szól:
„Nosza jó fortátyim, hogy ide jutottunk, |
Csudák felett való szörnyü csudát láttunk, |
Jézus látásában éppen megujultunk, |
Azért egy szép zsukátát (oláh táncz) édes furulásunk, |
A Jézus nevében. Szufle jó fortátye, szufle, szine moj.”* |
Ekkor a második pásztor előveszi furulyáját s elkezd furulyálni, melyre a többiek – közből vevén az öreget – tánczra kerekednek, macsukájokat (bunkós bot) fejök felett összeütögetik s táncz közben gyakran mondogatják; „Huppa zsuká zsicsé Todoricze, se Rukure, se Macsuke. Huppa hup.”*
Az öreg végignézi a tánczot s végeztével haragosan mondja nekik: „Ezt biz' eljárátok, de nem igen jól járátok.” E szóra az egyik megfogja s elérántja: „Eredj, járd meg jobban vén szipa” szavakkal, mire az öreg csakugyan felhevül s odakiált a furulyáshoz: „Szufle szine moj”; a zenész megfuvintja egy kissé a furulyát, de azonnal félbenhagyja, mit a süket öreg nem vesz észre s minden erejéből tánczol, mignem egyik pásztor nyakon ragadva, megrázza s igy szól hozzá: „Nu szufle* vén szipa.” Ekkor az öreg ujra odakiáltja: „Szufle szine moj”, s ismétlődik az előbbi jelenet s az öreg egész az elbággyadásig tánczol, a midőn aztán odakiált: „desztul” (elég), mire a furulyás visszakiáltja, hogy nem is fujta, s erre aztán jót kaczagnak a rászedett öregen.
E bohókás jelenet után a négy pásztor kört képez, melynek közepén az öreg áll s igy énekelnek:
„A szüz egy fiat szült, |
Kiért mennyben öröm gyült |
Pásztorok, pásztorok, örvendjetek, örvendjetek, |
Szabaditó földre szállott, örüljetek, örüljetek.” |
Most a király kivont karddal megindul, mire a pásztorok félrevonulnak és a következő verset mondja:
„Hallottuk rendszerint e rövid példában, |
Miként Krisztus Jézus romlott istálóban, |
Született s tétetett a hideg jászolban, |
Ottan takartatott a kórós szénában, |
Ez is mindnyájunknak lőn ma látására, |
Miként a pásztorok az angyal szavára, |
Menének Krisztusnak látogatására, |
Miként gyuladának fel a vigasságra. |
Ah! nem is ok nélkül, méltán vigadhatnak, |
Mert ma tölt be szava a szent prófétáknak, |
Ma lett nagy örömük a megholt atyáknak, |
Mivel megnyittatott kapuja limbusnak. |
Vigadj méltán te is ime bünös világ, |
Mert Áron vesszején nyilt ma egy szép virág, |
Ki által megnyilik a bezárt mennyország, |
Megszégyenül pokol ördögi sokaság. |
Tü is hát mindnyájan, kik itt jelen vadtok (vagytok), |
Egy csekély munkánkat, a mint láttátok, |
A kicsi Jézusnak tü felajánlátok, |
Hogy szállása legyen mindenkor nálatok. |
Nemes házigazda maradj békességben, |
Megbocsásd vétségünk csekély verseinkben, |
Szép házi népeddel maradj egészségben, |
Holtod után mehess az örök életben. |
Dicsőség, dicséret a kicsi Jézusnak, |
Ki terhit felvette széles e világnak, |
Áldás szent Józseffel a szűz Máriának, |
Kik gondját viselték a világ urának.” |
Ezután az első pásztor azt mondja az öregnek: „Haj de aics moj Mosulé”* , az öreg feleli: „cse”* , mire egy másik pásztor igy szól:
„Hallám panaszkodál vala, mely lapos a táskád, |
Próbáld meg a gazdát, ha valamit kapnál.” |
Erre az öreg megmutatja az üres tarisznyát, a második pásztor pedig mondja a gazdának.
„Ennek a gazdának bácsa* én voltam tavaly is, |
Hej jó gazdám volt nekem akkor is, |
Ha kétszer kértem, nem adott egyszer is, |
De most megtölti még a gulugánkat* is.” |
Ezután a harmadik pásztor áll elő, mondván:
„Ennek a gazdának a kecskéjit én őriztem, |
De bizonynyal a gazdát meg sem emlitettem, |
De a gazdasszonynyal jól egyetértettem, |
Azért kolbászt, májast* eleget is ettem.” |
A negyedik pásztor igy folytatja:
„De itt mü még most is hijában nem jártunk, |
Mert megmosolyodék a mü gazdasszonyunk, |
Lészen itten nékünk kolbászunk, májasunk, |
Csak azt várják itt, hogy tarisznyát mutassunk.” |
Az öreg a többi pásztornak panaszkodva áll előtt:
„De tü magatoknak mindenütt csak kaptok, |
Néktek adnak, mivel hogy ifjabbak vadtok, |
De én hogy süket is vagyok, jól nem is hallok, |
Ha kinálnak is, azt gondolom, szidnak, pirongatnak, |
Kifelé fartatok.”* |
A negyedik pásztor e szavakkal vigasztalja az öreget:
„Kérlek vén ungyiás ne panaszolkodjál, |
Mert én sem ettem ma egyebet egy falás málénál, |
Azt is adták elébb (odább) a más háznál.” |
Ekkor az egész társaság összeáll és igy énekel:
„Immár münköt (minket) jó gazda elküldesz utunkra, |
Kicsi Jézus áldása maradjon házadra, ra, ra, ra, ra, ra |
Maradjon házadra.” |
Az utolsó szakasz példálózásai odairányulnak, hogy a gazda őket vendégelje meg, a mi rendesen meg is szokott történni, sőt a tehetősebbek még pénzbeli ajándékban is részesitik a Bethlehemeseket, kik ily módon szép összegre tesznek szert, melyen hazaérkeztükkor egyenlően elosztoznak.
E vallásos szinjáték minden évben meg van tartva a római katholikusok közt, de a más vallásuak is szivesen szokták e quasi szintársulatot fogadni.
Az oláh szavakra nézve meg kell jegyeznünk, hogy azokat azért adják a pásztorok szájába, mivel Székelyföldön a pakulárok (pásztorok) általában mind oláhok, s e tekintetből minél hűbb pásztoralakokat igyekeznek felmutatni.
Im itt van a Bethlehemes-mysteriumnak hű, egyszerü szépségében bemutatott leirása, melyből tisztelt olvasóm, a nélkül hogy én kijelölném, bizonynyal ki fogja szemelni mindazon költészeti gyöngyöket, mindazon egészséges humort, mind pedig azon nyelvészeti kincseket, melyek az egészben oly pazarul vannak szétszórva, s melyek azt a nép vallásos költészetének egyik remekévé méltó joggal inaugurálják.
XXX. Gyergyó délnyugati szöglete. | TARTALOM | XXXII. Csík a forradalom korszakában. |