---

BEKÖSZÖNTŐ

---

Immár másodszor jelentkezünk évkönyvünkkel – és ez a szám egybeesik igazgatói működésem éveinek számával. Így tehát személyes számvetésemen keresztül is le tudom mérni a Levéltár tevékenységében mutatkozó változásokat, eredményeket.

Az első évet az jellemezte leginkább, hogy a megújuló, átformálódó kollektíva alapvetően kialakult. Olyan munkatársak alkotják a Levéltár állományát, akik tenni akarnak, és szívesen, szorgalmasan tesznek is a közös célok kialakítása, elérése érdekében.

A második évre megteremtődtek a szakmai munka technikai feltételei is, jelentős pályázati és intézményi anyagi ráfordítással elfogadható munkakörülményeket teremtettünk.

Kapcsolataink ápolása, továbbépítése terén is lényeges lépéseket tettünk.

A Hadtörténelmi Levéltári Kiadványok sorozat örvendetesen gyarapodott, immár a nyolcadik kötetünk jelent meg – és munkatársaim, a régiek és a jelenlegiek további témákat ajánlanak kidolgozásra, kiadásra.

Sorozatunk ismert – elismert lett szakmai körökben.

Őszinte köszönetem mindazoknak, akik munkánkban részt vesznek, akik támogatnak bennünket.

dr. Szijj Jolán

---

A HADTÖRTÉNELMI LEVÉLTÁR KOLLEKTÍVÁJA

---

DR. SZIJJ JOLÁN főtanácsos, főlevéltáros, a Levéltár igazgatója, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum főigazgató-helyettese

Szakterülete: a dualizmus időszaka, az első világháború iratanyaga, a polgári demokratikus forradalom és a Magyar Tanácsköztársaság iratai.

DR. LENKEFI FERENC tanácsos, főlevéltáros, a levéltári osztály vezetője (igazgatóhelyettes), a történelemtudomány kandidátusa

Munkaterülete: cs. kir. magyarországi főhadparancsnokság, cs. és kir. IV. hadtestparancsnokság, XVIII–XIX. századi csapatanyagok, építési anyagok, az 1848–49. évi forradalom és szabadságharc hadműveleti iratai, neoabszolutizmus kori katonai bíróságok, törvényszékek, periratok, rendőri nyilvántartási lapok, katonai parancsnokságok, emigrációra vonatkozó iratok, 1848-as honvédegyletek és -menházak, kisebb fondok a Családok, személyek, gyűjtemények fondcsoportjából.

FARKAS GYÖNGYI tanácsos, főlevéltáros

Munkaterülete: török és kuruc kori iratok, családi gyűjtemények (Personalia), nemesi testőrség, nemesi felkelés, kórházak, bíróságok, katonai tanintézetek 1945-ig, ellenállási gyűjtemény, mikrofilmtári anyag, röplapgyűjtemény, tanulmánygyűjtemény I.

DR. KISS ELEK főlevéltáros

Munkaterülete: államközi levéltári együttműködéssel kapcsolatos koordináció. Az USA Védelmi Minisztériuma Történeti Hivatalával kötött egyezmény keretében a filmezésre kijelölt iratanyagok előkészítése, jegyzékek készítése, fordítása angol nyelvre. Kapcsolattartás az Open House program keretén belül az USA Védelmi Minisztériuma illetékes szakembereivel, az USA Nagykövetségével, a Magyar Országos Levéltárral.

DR. BODOR IMRE főlevéltáros

Munkaterülete: Magyar országos katonai törvényszék (Juditium Delegatum Militare, Landes Militär Gericht) 1802–1871.

KISS GÁBOR főhadnagy levéltáros

Munkaterülete: az első világháború iratanyaga, csapatanyagok, az időszak alakulatai és parancsnokságai, kitüntetési javaslatok, a polgári demokratikus forradalom és a Magyar Tanácsköztársaság iratai. Mozgófilmtári és videotári anyag.

SZÁMVÉBER NORBERT levéltáros

Munkaterülete: Honvédelmi Minisztérium és Honvéd Főparancsnokság 1867–1945, Vezérkari Főnökség 1919–1945, ez utóbbi időszak alakulatai és parancsnokságai, valamint kitüntetési javaslatok és anyakönyvi lapok, haditechnikai gyűjtemény, tervtári anyag.

BENCZE DÁVID levéltáros (1999. augusztus 31-ig) és

EHRENBERGER RÓBERT levéltáros

Munkaterülete: az 1945 utáni demokratikus honvédség, illetve a Magyar Néphadsereg iratanyaga.

RAVAZDINÉ SZÁNTÓ ZITA levéltáros, kutatótermi felügyelő

NEVICZKY KRISZTINA (1999. február 23-ig), majd

GELLAI ZSUZSANNA előadó

A levéltári titkárság közhivatali teendőinek ellátása.

KIS TÓTH MARIANNA főelőadó, számítógépes szakember

SOÓS EMÍLIA előadó, számítógépes adatrögzítő

HORDÓSY LÁSZLÓ főmunkatárs, levéltári restaurátor

KARTALI LÁSZLÓNÉ munkatárs, levéltári kezelő

KÁLMÁN NOÉMI levéltári kezelő

SEIDNER KATALIN levéltári kezelő

SOLYMOSI JÓZSEF levéltári kezelő

MOLNÁRNÉ KOVÁCS MÁRIA számítógépes adatrögzítő (részfoglalkozású)

DR. CZIGÁNY ISTVÁN alezredes főlevéltáros, a Bécsi Levéltári Kirendeltség vezetője, a történelemtudomány kandidátusa

DR. BONHARDT ATTILA alezredes főlevéltáros, kirendeltségvezető-helyettes, a hadtudomány kandidátusa

Pillanatképek az évzáró karácsonyi összejövetelről, amelyre a hagyományhoz híven a nyugdíjasok is meghívást kaptak
Fotó: Takács Luciánné

---

SZÁMVETÉS AZ 1999. ÉVRŐL

---

A Hadtörténelmi Levéltár célja az őrizetében lévő irategyüttesek rendezése és segédletekkel történő ellátása során, hogy az alapszinten lévő iratanyagot középszintre hozza fel, különös tekintettel a cs. és kir. 4. hadtest, továbbá az I. világháború fondjaira. Ezzel párhuzamosan folyamatos a kontrollrendezés a középszinten lévő anyagoknál, nevezetesen a Judicium Delegatum Militare, a m. kir. szegedi katonai törvényszék és a Horthy kori HM- és csapatanyag iratainak tekintetében.

A rendezésre kerülő fondokhoz áttekintő raktári jegyzék készül, de szükséges a Levéltárba került és a Központi Irattár, valamint egyéb honvédségi iratképzők által kötelezően leadott iratanyag jegyzékekkel történő ellátása is. Speciális feladatként jelentkezik az őrzésünkben lévő mozgófilmanyag rendezése, nyilvántartása és kutathatóságának biztosítása. Ebben az évben összesen 1948 doboznyi iratanyag rendezésére került sor. A rendezéssel párhuzamosan – ahol erre szükség van – folyik az iratanyag dobozolása, mintaállványozása, valamint a rendezett iratanyag dobozainak egységes címkézése.

A levéltári gyűjtemény gyarapítása három forrásból – a honvédség fondképzőinek a TÜSZ előírásai szerint történő kötelező iratleadása, ajándékozás, vásárlás – történik.

Az Open House program keretében folytatódott az MN iratainak mikrofilmezése az 1955. évig.

Az év folyamán saját erőből, valamint pályázati úton a klasszikus állagmegóvás, tehát a restaurálás biztatóan haladt előre: 5 darab General Commando segédkönyv (3 saját erőből, 2 az Országos Levéltár műhelyében) megmentése vált lehetővé, további 3 restaurálása folyamatban van. Emellett 73 darab irat és 9 egyéb könyv restaurálására, illetve mintegy 60 levéltári segédlet bekötésére került sor.

Az állagmegóvást jelentős mértékben elősegíti a nagy teljesítményű kötéskímélő fénymásoló gép pályázati úton történt beszerzése, amely a leginkább óvott állagainknál a könyvgerinctörés miatt előállható fizikai károsodást küszöböli ki.

A kutatószolgálat zavartalan ellátása a folyamatosan növekvő igények miatt – a kutatóterem bővítése, technikai fejlesztése ellenére – továbbra is nehézségekbe ütközik, de az előzetes bejelentkezés és előjegyzés alapján történő kutatás elfogadottá vált.

A közművelődési tevékenység keretében Levéltárunkra főként az 1848–1849-es jubileumi kiállítások megrendezésében hárultak feladatok. Továbbra is gyakori vendégeink az Eötvös Loránd Tudományegyetem levéltár szakos és a felsőfokú katonai tanintézetek hallgatói.

A közhivatali tevékenység változatlanul jelentős elfoglaltságot jelent a referensek és az ügyintézők számára, bár a kárpótlással és az igazolásokkal kapcsolatos megkeresések száma csökken.

Noha az egyéni publikációs ambíciók nem csökkentek, ez a tevékenység a pályázati lehetőségek és a saját források kihasználásával továbbra is inkább az intézményes kiadványkészítés formájában realizálódik. Kiváló kiadói-nyomdai kapcsolatunk (PETIT REAL Könyvkiadó) és döntően a Nemzeti Kulturális Alapprogram Levéltári Kollégiuma pályázati segítségével jelentek meg következő kiadványaink a Hadtörténelmi Levéltári Kiadványok sorozatban, amelynek sorozatszerkesztője dr. Szijj Jolán:

– A Hadtörténelmi Levéltár évkönyve 1998. Szerkesztette dr. Lenkefi Ferenc. Budapest, 1999, PETIT REAL Könyvkiadó, 71 old.,

– Hadifoglyok írják... Hadifogolysors a második világháborúban. Szerkesztette dr. Papp Tibor, közreműködött Kiss Gábor. Budapest,1999, PETIT REAL Könyvkiadó, 123 old.,

– Erőd a Duna mentén. A Budapestért 1944–45-ben folytatott harcok katonai iratai a Hadtörténelmi Levéltárban. Szerkesztette és a bevezető tanulmányt írta Számvéber Norbert. Budapest, 1999, PETIT REAL Könyvkiadó, 187 old.,

A Levéltár munkatársainak közreműködésével az alábbi kiadványok jelentek meg, illetve állnak megjelenés előtt:

1. Máriássy János: Visszaemlékezések az 1848–49. évi szabadságharc alatt végzett szolgálataimra. Sajtó alá rendezte Sugár István, Hermann Róbert. Budapest, 1999, Argumentum, 249 old. Az olmützi visszaemlékezés dr. Lenkefi Ferenc fordítása.

2. Gróf Batthyány Lajos miniszterelnöki, hadügyi és nemzetőri iratai I–II. A dokumentumokat válogatta, a jegyzeteket készítette, az előszót írta Urbán Aladár. Szerkesztette Róna Judit. Budapest, 1999, Argumentum, 1790 old. A német nyelvű szövegeket ellenőrizte és fordította dr. Lenkefi Ferenc.

3. Számvéber Norbert „A német 503. nehézpáncélos-osztály 1944–45-ös magyarországi harcairól” címmel adott le tanulmányt a Hadtörténelmi Közleményeknek.

4. Egyéni publikációs tevékenysége során dr. Szijj Jolán, Farkas Gyöngyi és Kiss Gábor az I. világháborús lexikon részére írt szócikkeket. Dr. Szijj Jolán a kötet főszerkesztői minőségében is közreműködött.

A tudományos kutatómunka keretében dr. Lenkefi Ferenc folyamatosan dolgozta fel a bécsi Kriegsarchiv Hofkriegsrat állagából kigyűjtött, mikrofilmre vett forrásanyagot a francia hadifoglyok magyarországi internálásával kapcsolatban, az első koalíciós háború idejére vonatkozóan. Ugyanő sikeres pályázatot nyújtott be a 2000. évre a Collegium Hungaricum hathetes ösztöndíjára. Farkas Gyöngyi „A magyar királyi honvéd hadbíróságok szervezete és ítélkezési gyakorlata” témában öntötte formába PhD disszertációját. Ő is eredményesen pályázott a Collegium Hungaricum ösztöndíjára három heti időtartamra. Számvéber Norbert a magyarországi II. világháborús harci cselekményekre (különös tekintettel a Debrecen, Budapest és Székesfehérvár környéki páncéloscsatákra) vonatkozóan kutatott a Levéltár állagaiban. Kiss Gábor folytatta megkezdett kutatásait „A m. kir. honvédség egészségügye a dualizmus korában” című munkájához. Ehrenberger Róbert a Magyar Néphadseregre vonatkozó 1945 és 1957 közötti időszakot felölelő forráskiadvány anyaggyűjtési munkáit végezte. Dr. Bodor Imre kutatásokat folytatott a katonai objektumok építésére vonatkozó iratok között (1870–1949).

Tanulmányi képzés, illetve továbbképzés során befejezte tanulmányait az ELTE Bölcsészettudományi Karán Ehrenberger Róbert és Számvéber Norbert. Ravazdiné Szántó Zita folytatta tanulmányait ugyanott. Farkas Gyöngyi befejezte PhD tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Kis Tóth Marianna elkezdett egy számítógépes programozói tanfolyamot.

Hazai levéltári kapcsolataink ápolásának legfontosabb színtere a Magyar Levéltárosok Egyesülete. Emellett esetenkénti munkakapcsolatunk van különféle honi levéltárakkal.

A bécsi Kriegsarchivval a Levéltári Kirendeltség útján legélőbb külhoni kapcsolatunk, de a román és a szlovák testvérlevéltárakkal is állandó összeköttetésben állunk, s biztató módon felújult kapcsolatunk a freiburgi katonai levéltárral, amelynek fontos momentuma, hogy dr. Szijj Jolán és dr. Bonhardt Attila október 3. és 10. között Kehrig ezredes igazgató vendégei voltak. A német egyesítés óta ez volt az első hivatalos látogatás a Bundesarchivban és a Militärarchivban. Folyamatos és jó az együttműködés a Pentagon Történeti Hivatalával.

Vendégként fordult meg nálunk az év folyamán az amerikai, a török, a francia és a román hadtörténészek, hadilevéltárosok egy-egy küldöttsége, ami szintén alkalmas volt a kapcsolatépítésre.

A Hadtudományi Társaság Hadtörténelmi Szakosztályának Számvéber Norbert a titkára.

A közművelődési tevékenység terén előre nem tervezett feladatokat is adódtak, ezek között említjük meg: 1999. április 7–8-án dr. Szijj Jolán zsürielnökként közreműködött a Bolyai János Katonai Műszaki Főiskolán rendezett XXIV. OTDK Hadtudományi Szekciójának munkájában; Ehrenberger Róbert 1999. május 4. és 9. között részt vett a bukaresti IV. Nemzetközi Hadtörténeti Konferencián; dr. Bonhardt Attila Brüsszelben vett részt augusztus végén a katonai levéltárak nemzetközi konferenciáján; Kiss Gábor közreműködött a szlovéniai Kobaridban 1998 októberében megnyitott kiállítás lebontásánál, valamint a Duna TV riportműsorában; Farkas Gyöngyi előadást tartott a MEASZ decemberi emlékülésén, valamint részt vett a középeurópai egyetemi levéltárak konferenciáján; Számvéber Norbert előadást tartott az Erőd a Duna mentén című kiadvány bemutatóján, továbbá egy jászberényi rendezvényen a debreceni páncéloscsatáról.

Az értékelést összegezve: a rendezési munkák előrehaladásával és a rendezett iratanyag segédletekkel történő folyamatos ellátásával – noha itt kényszerű személyi változások miatt továbbra is szükség van feladat-átcsoportosításokra – a levéltárakkal szemben támasztott alapvető követelményeknek: a megőrzésnek és a kutathatóvá tételnek igyekszünk megfelelni.

Szakmai munkánkat a NKÖM által jóváhagyott munkaterv és szempontok alapján a Levéltári Vezető Szakfelügyelő által kijelölt szakfelügyelő – dr. Bán Péter, a Heves Megyei Levéltár igazgatója – két alkalommal ellenőrizte, és minősítése egyértelműen pozitív volt. A leglényegesebb alaptevékenységre a következő megállapítást tette: „Az 1956-ig terjedő iratanyag általános rendezettségi szintje fölötte van az országos átlagnak, az 1956 és 1977 közötti átlagos, mert kutatható.”

Szakmai, de presztízsszempontból is jelentős előrelépést jelentenek új kiadványaink. Hatásosnak bizonyult, hogy a levéltári restaurátor kimondottan a levéltári iratvédelmet, állagmegóvást és restaurálást kapta feladatul. E téren pályázati úton is sikerült jelentős előrehaladást elérni, noha ez nagyobb adminisztrációs lekötöttséggel jár.

A kutatószolgálat működése megfelelőnek mondható, azonban zavarja a munkát a helyszűke, s bár a kikért iratanyag rendelkezésre bocsátható lenne, minimum 3-4 nap várakozási idő szükséges, s a kutatóterem – a berendezés szerény fejlesztése ellenére (világítás, a kutatótermi felügyelő munkahelyének kialakítása) – nem felel meg igazán az igényeknek. Bár érzékelhető, de nem elégséges javulást jelent a kutatószolgálat alkalmazotti kapacitásának feszített, maximális kihasználása, továbbra is problémákkal küszködünk, ami lehetetlenné teszi a nyitvatartási idő bővítését. Ugyanakkor a technikai felszerelés – 3 mikrofilmolvasó, 1 fénymásoló, mikrofilm-visszamásoló, kötéskímélő fénymásológép, szkenner – jelentős mértékben javítja a kutatószolgálat minőségét. A kutatótermi szabályzat bevált, nagyban segíti az iratvédelmet és a zökkenőmentes adminisztrációt.

Közhivatali, ügyfélforgalmi kötelezettségeink ellátása február óta zökkenőmentes, csakúgy, mint az ügyfélforgalom lebonyolítása. Igen fontos momentum a számítógépes lehetőségek kihasználása mind az ügyviteli, mind az állagmegóvási, mind a publikációs tevékenységben. Ennek felismerése és szakértő munkatárs alkalmazása jelentős mértékben elősegíti a Levéltár előkelő szakmai helyének megőrzését. Az Open House program járulékos eredménye révén lehetővé vált a PIMS (Partnership for Peace Information Management System) program számítógépes hálózatába való bekapcsolódás.

A személyi feltételek az újonnan felvett, betanított és bevált kollégák belépésével javultak, bár még mindig létszámhiánnyal küszködünk. További technikai fejlesztési törekvéseink saját erőből nem valósíthatók meg, a pályázati próbálkozások pedig rengeteg energiát emésztenek fel. Tovább élnek raktári és számítógépes kapacitásgondjaink, amelyek csak fenntartónk költségvetési forrásbővítésével oldhatók meg.

A Hadtörténelmi Levéltár az 1999-es évi feladatait összességében kiválóan teljesítette, noha a kényszerű fluktuáció következtében megújuló, átformálódó kollektíva kialakulásához idő kellett, s nehézségeinket bizonyára fokozzák a legfelsőbb fenntartói szintről tervezett megszorító humánpolitikai intézkedések.

Feldolgozómunka a levéltári osztályon

---

a.) Cs. és kir. 4. hadtest 1908. évi anyagának középszintű rendezése – 124 csomóból 108 iratdoboz kialakítása, az áttekintő raktári jegyzék bővítése (dr. Lenkefi Ferenc)

b.) Judicium Delegatum Militare kontrollrendezése és dobozolása 1802-től 1816-ig – 216 doboz (dr. Bodor Imre)

c.) A m. kir. szegedi honvéd törvényszék iratainak kontrollrendezése – 99 doboz (Farkas Gyöngyi)

d.) A Hadtörténeti Múzeum iratainak rendezése – 10 doboz (Farkas Gyöngyi)

e.) A Személyi fondok rendezése során 63 doboz kialakítása, továbbá Gömbös Ernő levelezésének rendezése – 3 doboz (Farkas Gyöngyi)

f.) A m. kir testőrség iratainak rendezése és a török kori gyűjtemény, valamint a Tanulmánygyűjtemény I. kontrollrendezése – 2, 7, illetve 119 doboz (Farkas Gyöngyi)

g.) Az I. világháborús gyűjtemény 8 fondjának (gyalog- és lovashadosztályok) középszintű rendezése – 138 doboz (Kiss Gábor)

h.) Az építési anyag 2 sorozatának egybesorolása 307 doboznyi terjedelemre (Kiss Gábor és Gróf Károly)

i.) A M. kir. Honvédség 1919 és 1945 közötti csapatanyaga kontrollrendezésének befejezése, jegyzék készítése – 44 doboz (Számvéber Norbert)

j.) A vármegyei katonai parancsnokságok iratanyagának rendezése és jegyzékelése – 15 doboz, továbbá gyűjtemény kialakítása idegen provenienciájú csapatanyagokból – 6 doboz (Számvéber Norbert)

k.) A M. kir. Honvédelmi Minisztérium anyagának rendezése 1923–1926 – 214 doboz (Seidner Katalin)

l.) A Tanulmánygyűjtemény I. tételeinek beleltározása számítógépre vitelhez – 1000 tétel (dr. Bodor Imre)

m.) MN-jegyzékek számítógépes beírása és rögzítése – 1266 oldal (Soós Emília)

n.) A számítógépes feldolgozásra került török és kuruc kori anyagok, a m. kir. nemesi testőrség és nemesi felkelések anyagai, a mikrofilmtári filmek, a Personalia-jegyzék és az I. világháború iratanyagáról készült jegyzékek rögzítése – 1393 oldal (Molnárné Kovács Mária)

o.) A legfelsőbb előterjesztések cédulázása – mintegy 1500 karton (Kálmán Noémi)

p.) Az MN 1973. évi jegyzéke javított változatának elkészítése, továbbá megkezdődött az 1978. évi iratanyag rendezése – 603 doboznyi terjedelemben; az MN 1957–69. évi jegyzékeinek javítása (Bencze Dávid 1999. aug. 31-ig és Ehrenberger Róbert)

q.) A Bach kori nyilvántartások konkordanciájának összeállítása (Neviczky Krisztina)

Állománygyarapítás és állományvédelem

---

a.) A tárgyévben kötelező iratanyag-leadásból 619 doboznyi, összesen 75,48 ifm volt a gyarapodás, továbbá tanulmányok, visszaemlékezések, személyi anyagok ajándékozása és vásárlás útján mintegy 1,8 ifm -rel bővült iratállományunk. Raktári kapacitásunkat új polcok beállításával és a polcok sűrítésével növeltük.

b.) 1999-ben elkészültek az MN 1951-55/T jelzetű irategyüttesek mikrofilmfelvételei (116.432 felvétel). Az Open House program keretében folyó munkákat dr. Kiss Elek végezte.

c.) A preventív állagmegóvás terén tovább folyt az iratanyag rendezés közbeni dobozolása, címkézése.

d.) Jelentős előrelépés a kötéskímélő fénymásológép beszerzése, s folyamatban van a mikrofilmlapok elhelyezésére szolgáló fiókok megvásárlása is.

e.) A klasszikus állagmegóvási forma, a restaurálás saját műhelyünkben tovább folyt, a tárgyévben 3 General Commando segédkönyv megmentésére került sor. Mennyisége előre nem tervezhető, de jelentős segítséget jelent a Nemzeti Kulturális Alapprogram Levéltári Kollégiuma által folyósított 400 000 Ft pályázati összeg, amely további 2 General Commando mutatókönyv restaurálására volt elegendő, s amelyek megóvására technikai eszközeink elégtelenek lettek volna. Folyamatban van az ugyancsak restaurálásra nyert 700 000 Ft felhasználása is 3 segédkönyv rendbehozatalához.

f.) Az állagmegóvás kiegészítő munkáit jelentette az egyedi tékák készítése, a címkék ragasztása, a megrongálódott könyvek kötése, a sérült dobozok cseréje.

Kutató- és ügyfélszolgálat

---

a.) A levéltári kutatóba 24 külföldi és 380 magyar kutató számára adtunk ki engedélyt, összesen 404-et. A kutatási esetek száma 2010, a kérőlapok száma 1435 volt, ami megközelítőleg 4000 doboz, illetve 3500 irat kiemelését jelenti. Összesen 26 495 fénymásolat és mintegy 2600 mikrofilm-visszanagyítás készült.

b.) A mozgófilmtár 11 kutatót fogadott, összesen 110 000 Ft bevétel származott a jogdíjakból.

c.) Bírósági iratkölcsönzésre 47 esetben, nem bírósági iratkölcsönzésre 35 ízben került sor. Ugyanekkor 54 kikölcsönzött bírósági és 28 más jellegű iratot vettünk vissza.

d.) December közepéig 952 ügyirat érkezett be, személyesen 720 fő, telefonon mintegy 1200 fő keresett fel bennünket.

e.) A Bécsi Levéltári Kirendeltségre 419 ügyirat érkezett.

Bécsi Levéltári Kirendeltség

---

A Kirendeltség éves munkatervének megfelelően folytatta működését. Az Osztrák Állami Levéltár Hadilevéltárában változatlanul képviselte a magyar állam érdekeit, emellett összintézményi feladatokat látott el.

Kutatószolgálati és referenciatevékenysége során a kirendeltség munkatársai 24 kutatót fogadtak 54 alkalommal. A levéltári referencia és közhivatali tevékenység keretében 419 iratot iktattak. Sok megkeresés érkezett az I. világháborúban elesettek halálozási körülményeire vonatkozóan. Kára, Törökkoppány, Bakonya, Békás, Felsővadász községek számos elesett katona adatai után érdeklődtek. Emellett a munkatársak mintegy 34 alkalommal végeztek családtörténeti kutatást.

A magyar és külföldi kutatók számára jelentős mennyiségű iratanyagot emeltek ki. A Hadtörténeti Intézet és Múzeum ösztöndíjas kutatói részére – az anyagok kiemelésén túl – másolási lehetőséget is biztosítottak. Számos kutatónak segítséget nyújtottak az ausztriai ösztöndíjak beadásában, a támogatólevelek megszerzésében.

A Hadtörténelmi Levéltár számára 20 olyan tábornok és magas rangú katona és csendőr személyi iratait küldték meg, akik magyarországi illetőségűek voltak és a m. kir. honvédségnél, csendőrségnél továbbszolgáltak, magyar állampolgárságot kaptak vagy nyugdíjukat a m. kir. honvédségtől kapták (350 lap).

Folytatódott a Kriegsarchiv belső segédleteinek hazaküldése: Artilleriedienstbücher, Technisches Militärkomitee, Militärschulen, hadrendek (1792–1918) – összesen 1120 lap.

Folyamatos volt a bécsi Udvari Haditanács iratainak hazajuttatása filmezés céljából, összesen 26 doboz. Ezzel a Haditanács anyaga 1556-tól 1619-ig hiánytalanul a Hadtörténelmi Levéltár őrizetébe került. Az 1619 és 1698 közötti iratanyagból fennmaradt kisszámú dokumentum a későbbiekben kerül a Levéltárhoz.

A kirendeltség munkatársai megküldték az 5., a 16. és a 20. tüzérosztálynak a múlt esztendőben Alsó-Ausztriában (Neupölla) előkerült iratait, összesen 11 dobozt. Az iratok rendezését és a jegyzékkészítést dr. Bonhardt Attila alezredes végezte. Ezen felül 19 visszaemlékezés is a Levéltár őrizetébe került (150 lap).

A Hadtörténelmi Térképtár számára folytatták a II. katonai felmérés archiválás céljából történő hazajuttatását, összesen 212 térképszelvényt. A történelmi Magyarország területére vonatkozóan a lapok több mint 95%-a már archiválva van.

A Hadtörténelmi Könyvtár tulajdonába került vásárlással 125 könyv, 56 folyóirat, 59 újság, valamint adományozás és hagyaték útján további 79 könyv és 2 folyóirat.

A Hadtörténeti Múzeum „Megtorlás”, valamint „Kratochvill” című kiállításaihoz anyagokat biztosítottak. A könyvgyűjteményt 21 könyvvel és 22 folyóirattal gyarapították.

A kirendeltség tagjai részt vettek osztrák és hazai tudományos rendezvényeken: május 2. és 5. között a Klagenfurtban megrendezett 28. osztrák levéltáros konferencián és a 22. osztrák történész konferencián. Folyamatosan látogatták az Osztrák Tudományos Akadémia, az Osztrák Állami Levéltár, a Magyar Nagykövetség és a Collegium Hungaricum tudományos rendezvényeit.

A tudományos tevékenység során dr. Bonhardt Attila alezredes német nyelven tartott előadást Neupöllában a 20. tábori tüzérosztály 1928 és 1945 közötti történetéről.

Dr. Czigány István alezredes előadást tartott többek között a magyarországi katonaság integrálódásának problémáiról a császári haderőben (1670–1700), továbbá a magyarországi végvárak fenntartásának problémáiról (1680–1700).

A publikációk között meg kell említeni a Felderítés és térképek című kiadványt (In: Információáramlás a magyar és a török végvári rendszerben. Studia Agriensa 20).

---

A HADTÖRTÉNELMI LEVÉLTÁR FŐ FELADATAI A 2000. ÉVRE

---

A levéltári gyűjtemények gyarapítását, őrzését, feldolgozását a Levéltár folyamatosan, színvonalasan igyekszik ellátni, illetve ehhez a megfelelő személyi és technikai feltételeket biztosítani.

A Hadtörténelmi Levéltár kiadványsorozati tervei között szerepel:

1. Az Erőd a Duna mentén című II. világháborús forráskiadvány megjelentetése a Bundesarchiv-Militärarchiv kooperációjával bővített, kétnyelvű (német–magyar) változatban. A kötet anyagának válogatásában, szerkesztésében részt vesz Számvéber Norbert.

2. A Hadik András katonai pályafutását és nálunk őrzött iratait bemutató kiadvány megjelentetése Farkas Gyöngyi szerkesztésében, az iratok fordításában részt vesz dr. Bőhm Jakab ny. főlevéltáros.

3. Kakas a kasban. Francia hadifoglyok Magyarországon az első koalíciós háború idején (1793–1797). Dr. Lenkefi Ferenc tollából.

4. Emléklapok Magyarország hadtörténelméhez. A Hadtörténelmi Levéltár őrzésében lévő jellemző és dekoratív iratok képi megjelenítése. Dr. Szijj Jolán szerkesztésében.

5. Levéltári ismertető a Hadtörténelmi Levéltár legkorábbi fondjaihoz. Szerkeszti Farkas Gyöngyi.

A Pentagonnal közös Open House program lezárásával kapcsolatos teendők ellátása és a további kapcsolattartás hasonlóképpen fontos.

Egy számítógépes szoftver kifejlesztése továbbra is jelentős feladatunk. A program lehetővé tenné a Levéltár őrizetében lévő iratokról készült jegyzékek adatbázis jellegű feldolgozását, amely nagyban megkönnyítené a kutatás menetét.

Tovább szélesítjük kapcsolatainkat, elsődlegesen a környező országok katonai levéltáraival, szorgalmazzuk kétoldalú egyezmények megkötését.

A Hadtörténelmi Levéltár évi rendes feladatai sorában folytatódik a cs. és kir. 4. hadtest iratainak középszintű, illetve kontrollrendezése az 1909. évvel; a Judicium Delegatum Militare 1817–1832 kontrollrendezése és dobozolása; az I. világháborús gyűjteményből a m. kir. 39., 40. és 53–215. gyalogdandár, a cs. és kir. 1., 3–50., 61–66. gyalogdandár iratainak középszintű rendezése; a m. kir. szegedi honvéd hadbíróság kontrollrendezése; új beszerzésű personaliák és tanulmányok középszintű rendezése; a Tanulmánygyűjtemény I. rendezése; a m. kir. vármegyei katonai parancsnokságok iratanyagának rendezése és jegyzékelése 1909-től; a M. kir. Honvédelmi Minisztérium iratanyagának kontrollrendezése és dobozolása 1927-től.

Sor kerül az 1945 utáni katonai bíróságok újonnan bekerült iratainak besorolására, jegyzékelésére, a General Commando segédkönyvek rendezésére, a HM Humánszolgáltató Központtól átvett mozgófilmek elhelyezésére. Megtörténik az MN 1974–1977-ig terjedő irategyüttesek jegyzékei javított változatának elkészítése, az 1978. évi jegyzék befejezése. A General Commando segédkönyvek közül 1-2 kevésbé sérült segédkönyvet saját erőből, 3 darabot pedig pályázati úton restauráltatunk.

Segédlevéltárosi tanfolyamot kezd Kartali Lászlóné és Kálmán Noémi, folytatja számítógépes programozói szintű tanfolyamát Kis Tóth Marianna. A tervek szerint megkezdi PhD tanulmányait Kiss Gábor és Számvéber Norbert.

---

AZ ÉV ESEMÉNYEIBŐL

---

Vendégeink voltak

---

Az Open House program kapcsán partnereink többször meglátogattak bennünket.

Február 22. Az Open House program munkálatainak megbeszélésére hozzánk érkezett a Pentagon Történeti Hivatalából Susan Bockius és Frank Schubert.

Március 25–29. Robert Balmer úr látogatása, aki az Open House program filmezésének technikai szakembere.

Július 31. – augusztus 1. Susan Bockius látogatása. Rákapcsolódhatunk a PIMS szerverére!

Szeptember 17. Frank Schubert úr látogatása: az Open House program állásáról tájékozódott.

November 12. Susan Bockius és Robert Balmer látogatása: a program befejezésének megbeszélése.

Szintén Amerika

Február 23. – március 5. Az USA Holocaust Múzeumból Katona úr látogatása: felmérte azt a levéltári iratanyagot, amelyet filmezni szeretnének.

Október 14. Ismét Katona úr járt nálunk. Javaslatunk: az iratanyagot a MOL filmezze.

Június 10. Mr. Epley és Mr. Stivers, az USA Szárazföldi Hadsereg Központi Történeti Intézet munkatársai előzetes tárgyalásokat folytattak a közép-európai országok hadtörténeti együttműködése kérdésében.

Más...

Március 26. Hadik-Barkóczy Ádám, Marburgban élő építészmérnök, Hadik András leszármazottja keresett fel bennünket. Elmondtuk neki, hogy kiadásra készítjük elő a Hadik-gyűjtemény levéltári segédletét. Vendégünk kinyilatkoztatta, hogy a kötethez szívesen ír előszót. Ajánlatának eleget is tett, az anyagot megküldte.

Április 7. Török levéltáros delegáció (4 fő) Levéltárunkkal ismerkedett.

Április 8. Francia delegációt (4 fő) is fogadtunk.

Április 19–24. Román delegáció járt nálunk dr. Costica Prodan ezredes vezetésével, tagja dr. Alexandru Dutu ezredes – a bukaresti Hadtörténeti és Védelmi Politikai Tudományok Intézetének munkatársai.

A kutatóban tett látogatást a svéd Egyetemi Könyvtár munkatársa, Kertész Tamás. Kutatási témája: zsidók a hadseregben.

Október 11. A Bolyai János Katonai Műszaki Főiskola 6 hallgatója látogatott el a kutatóba.

Mi voltunk vendégek

---

Április 7–8. A Bolyai János Katonai Műszaki Főiskolán megrendezett XXIV. Országos Diákköri Konferencián a hadtudományi szekció hadtörténelem tagozata zsürijének elnöke volt dr. Szijj Jolán.

Május 4–9. Bukarestben Ehrenberger Róbert nemzetközi tanácskozáson vett részt.

Május 18. Igazgatói ellenőrzés a Bécsi Levéltári Kirendeltségnél Újvári Ágnessel (leltározás).

Július 23. A Történeti Hivatal elnökének meghívására látogatást tettünk új székházukban, ahol mindent megmutattak nekünk.

Augusztus 16. Az MLE szervezésében látogatás a Zsidó Múzeumban és Levéltárban.

Augusztus 24–26. A Magyar Levéltárosok Egyesületének vándorgyűlése Kecskeméten, tőlünk 6 fő vett részt.

Augusztus 29. A Hadtörténészek Nemzetközi Bizottsága Katonai Levéltárak Szekciójának ülésén Brüsszelben Levéltárunk képviseletében dr. Bonhardt Attila vett részt.

Szeptember 18. Konferencia a II. világháború kitörésének 60. évfordulója alkalmából a Székesfehérvári Lengyel Önkormányzat rendezésében – előadást tartott Számvéber Norbert.

Szeptember 27. – okt. 1. Kiss Gábor főhadnagy a szlovéniai Kobaridban a tavalyi kiállítás lebontásán dolgozott a Hadtörténeti Múzeum munkatársaival.

Október 3–10. Németországi szakmai látogatáson tartózkodott dr. Szijj Jolán és dr. Bonhardt Attila.

Október 9. Számvéber Norbert a Jászberényben megrendezett konferencián előadást tartott a debreceni páncéloscsatáról.

Október 11. A Metro újságban megjelent a General Commando segédkönyvéről 2 kép: Centrális Galériában kiállítás.

„A múltat a jelenben a jövőért – állományvédelem a magyar levéltárakban.”

Október 27. Ellátogattunk a Centrális Galériába, ahol a General Commando egyik restaurált kötetét is kiállították.

December 8. A MEASZ rendezvényén Farkas Gyöngyi tartott előadást.

Levéltári rendezvények

---

Március 4. Levéltári értekezlet, témája: technikai felszereltség, kutatótermi feladatok. Dr. Szijj Jolán Móró úrral és Kartali Lászlónéval bejárta a Levéltár területét. Megbeszélték a javításokat, a karbantartásokat, a polcozásokat és a 2000-re tervezendő festést.

Július 2. Levéltári értekezlet, amelyen bemutatkozott Szakály Sándor mb. főigazgató. Sor került az elmúlt negyedév értékelésére és egyéb közérdekű információ megbeszélésére.

Október 1. Röpértekezlet (a III. negyedév értékelése).

Október 18. Levéltári értekezlet: az igazgató beszámolója a németországi útról.

Szeptember 8. Könyvbemutató tudományos előadásokkal fűszerezve (meghívója a 23. oldalon).

Szórakozás

---

Május 26. Intézményi szakmai nap autóbusszal Hollókő, Buják környékére.

Június 3. Váci kirándulás a Budapesti Helyőrségparancsnokság hajóján dr. Helgert úr meghívására.

December 13. A Levéltár évzáró karácsonyi összejövetele – minden nyugdíjasunkat meghívtuk.

December 16. A Tüzérteremben intézményi évzáró „buli”.

Személyi hírek

---

Új munkatársaink

Február 24. Belépett Gellai Zsuzsa – vele megoldódott a levéltári titkári teendők ellátása.

Április 1. Kis Tóth Marianna belépése – így már van számítógépes szakembere a Levéltárnak.

Néhány hónapig munkatársunk volt Neviczky Krisztina, illetve Kaba Eszter egyetemi hallgató, és katonai szolgálatának egy részét nálunk töltötte Gróf Károly levéltáros kolléga.

Szeptember 25. Kolléganőnk, Szántó Zita esküvője.

---

ÚTIBESZÁMOLÓK, MUNKATAPASZTALATOK

---

Dr. Szijj Jolán: Látogatás Németországban

---

A Bundesarchiv-Militärarchiv igazgatója 1998. évi meghívásának eleget téve, 1999. október 3-tól október 10-ig hivatalos látogatást tettem Németországban dr. Bonhardt Attila alezredes főlevéltáros kíséretében.

Berlinben a repülőtéren dr. Manfred Kehrig ezredes, a Militärarchiv igazgatója fogadott bennünket.

Másnap, október 4-én a Bundesarchivban – prof dr. Kahlenberg elnök külföldi távolléte miatt – dr. Büttner alelnök adott tájékoztatást a Német Birodalmi Levéltárról: a két Németország egyesítése után kialakult sajátos helyzetről, a két levéltár szervezetének, irategyütteseinek egyesítéséről. Tájékoztatást kaptunk a levéltár gyűjteményeiről, feladatairól, majd megtekintettük a Berlinben kialakított levéltári raktárakat. Délután a Berlin közelében, Dahlwitz-Hoppegartenben lévő ún. átmeneti levéltárba (központi irattár) látogattunk el.

Október 5-én délelőtt hazánk berlini katonai attachéjánál, majd a „Gauck” Intézetben (BStU) tettünk látogatást.

Október 6-án a Bundesarchiv koblenzi létesítményeit látogattuk meg. Tájékoztatást kaptunk a Birodalmi Levéltár gyarapítási, rendezési, segédletkészítési, kiadványozási és kutatószolgálati tevékenységéről.

Október 7-én Bonnba utaztunk, ahol a Szövetségi Védelmi Minisztérium Fegyveres Erők Vezénylési Törzsének azon parancsnoka – Sohst dandártábornok – fogadott, akihez katonai vonatkozásban a Militärarchiv tartozik. A beszélgetést követően ebéden látott vendégül bennünket.

Október 8-án Freiburgban voltunk, ahol a Militärarchivban töltöttük a napot, gazdag szakmai programmal.

Október 9-én hadtörténelmi kirándulásra vitt bennünket dr. Kehrig ezredes – Elzászba, francia és német területre.

Október 10-én Zürichből repültünk haza.

A látogatás célja a két katonai levéltár közötti – 1978-ban kötött egyezményen alapuló – kapcsolat továbbépítése volt. A kiadványok, a levéltári segédletek cseréje az utóbbi időszakban rendszeressé vált, természetesen a német anyagok száma jelentősen nagyobb.

Az általános kapcsolatbővítésen túl konkrét célunk is volt a látogatással, nevezetesen új együttműködési terület megbeszélése: közös kiadványok készítése. Javaslatunk mind a Bundesarchiv, mind a Militärarchiv vezetésénél érdeklődésre, jó fogadtatásra talált. Megbeszéltük, hogy az első közös kötet a magyar Hadtörténelmi Levéltár kiadásában 1999 őszén megjelent „Erőd a Duna mentén – A Budapestért 1944–45-ben folytatott harcok katonai iratai a Hadtörténelmi Levéltárban” című forráskiadvány kétnyelvű kiadása lesz. A forráskiadvány első ízben közöl válogatást a budapesti harcokban részt vevő német, magyar, orosz és román csapatok hadműveleti irataiból, amely iratok az adott katonai levéltárakból származnak. A kötet iratainak fordítása, szerkesztése Budapesten készül el, a nyomdai munkálatokat, a kiadást a Bundesarchiv koblenzi egysége végzi.

Összegezve: bár a két katonai levéltár szervezete, alárendeltsége alapjaiban eltérő, a látogatás során sok érdekes és itthon is hasznosítható ismeretet szereztünk, és a személyes kapcsolatokra épített szakmai együttműködés a továbbiakban mindkét levéltár javát szolgálja.

A Bundesarchiv-Militärarchivnál tett hivatalos látogatáson szerzett tapasztalatok alapján a német levéltárak helyzetéről az alábbi vázlatos kép rajzolható meg.

A II. világháború után Németország területét a győztes hatalmak 4 megszállási zónára osztották fel, majd a nagyhatalmak ellentétei következtében 1949-ben kettészakadt az ország. Az amerikai, angol, francia megszállási övezetekből megalakult a Német Szövetségi Köztársaság (szeptember 20.), a szovjet zónából a Német Demokratikus Köztársaság (október 7.), Nyugat-Berlin pedig sajátos státuszt kapott. Mindkét önállóvá lett országnak ki kellett építenie saját önálló államapparátusát, közigazgatását és az ennek megfelelő intézményrendszerét. Ezek közé tartozott a levéltári szervezet is.

A II. világháború előtt – 1919–1920-tól – Potsdam volt a székhelye a Birodalmi Levéltárnak (Reichsarchiv), amelytől függetlenül több, katonai iratokat gyűjtő levéltár is létezett. Ezek 1936–1937-től a Reichsarchiv szervezetébe tartoztak.

Németország nyugati felén 1952-ben szervezték meg Koblenzben a Szövetségi Levéltárat (Bundesarchiv), a szervezetébe tartozó Katonai Levéltár (Militärarchiv) 1955-től ugyancsak Koblenzben, majd 1968-tól Freiburgban működött. Németország keleti felén pedig 1955-ben jött létre Drezdában az Állami Levéltár (Staatsarchiv) és Potsdamban a Katonai Levéltár (Militärarchiv).

A két ország 1990-ben történt egyesítését követően megkezdődött az állami és közigazgatási szervek, az egyéb intézmények egyesítési folyamata.

Levéltári vonatkozásban a következő történt: a korábbi NSZK levéltári szervezetébe tagolták be a korábbi NDK levéltári intézményeit. Ezt követően – alapjában 1993–94-től – alakult ki az a levéltári szervezet, amely ma is működik Németországban. Felépítését az alábbiakban vázoljuk.

A Bundesarchiv (Szövetségi Levéltár) szervezete

A Bundesarchiv a Szövetségi Belügyminisztérium intézménye, amelynek élén elnök áll, helyettese 1 fő alelnök. Gyűjtőköre hasonló, de némileg tágabb, mint a Magyar Országos Levéltáré. Nyolc osztályra és egy alapítványi gyűjteményre tagolódik:

– Abteilung Z – központi igazgatási ügyek; élén osztályvezetővel,

– Abteilung G – szakmai elvi ügyek; élén osztályvezetővel,

– Abteilung LS – közhivatali ügyek, gépi adathordozók, gyűjtmények osztálya; élén főigazgatóval,

– Abteilung R – a Német Birodalom 1867/71 és 1945 közötti iratainak osztálya; élén főigazgatóval,

– Abteilung B – a Német Szövetségi Köztársaság központi szerveinek iratai; élén főigazgatóval,

– Abteilung DDR – a Német Demokratikus Köztársaság 1945/49 és 1990 közötti iratai; élén főigazgatóval,

– Abteilung MA – Militärarchiv (Katonai Levéltár); élén szolgálaton kívüli viszonyba helyezett főtiszt főigazgatóval,

– Abteilung FA – Filmarchivum; élén tudományos munkatárssal,

– A volt NDK párt- és tömegszervezeti intézményeinek gyűjteményei a Bundesarchivban Alapítvány; élén főigazgatóval (két gyűjteményből áll: levéltár és könyvtár).

A Bundesarchiv gyűjteményeinek teljes mennyisége: 258 ezer iratfolyóméter iratanyag, 950 ezer tekercs mozgófilm, 13,5 millió darab kép, fénykép, 78 ezer darab plakát, 940 ezer darab térkép, tervrajz, 33 ezer darab hanghordozó, 4 ezer darab gépi adathordozó, 1,8 millió kötet könyv.

A Militärarchiv (Katonai Levéltár) szervezete

Németországban egységes, önálló katonai levéltár a II. világháború előtt nem volt. Egyrészt a Birodalom tartományainak volt önálló állami vagy katonai levéltára, másrészt az egyes fegyvernemek rendelkeztek önálló katonai levéltárral. Pl. Bajorországnak Münchenben működött Katonai Levéltára, Szászországnak Dresdában volt a Katonai Levéltára, a Tengerészeti Levéltár, a Légierő Levéltára pedig Berlinben működött.

A Militärarchiv a Bundesarchiv osztályaként 1955. augusztus 1-jén alakult meg Koblenzben, majd 1968-tól Freiburgban működik. Újonnan épült 11 emeletes modern irodaépületben dolgozik a 60 levéltári munkatárs, és modern, levéltári célra épített raktárak biztosítanak bőséges helyet a történelmi értékű iratanyagnak.

Katonai vonatkozásban a Militärarchiv a Szövetségi Védelmi Minisztérium Fegyveres Erők Vezénylési Törzse parancsnokához tartozik.

A Militärarchiv jelenlegi szervezete

Élén dr. Manfred Kehrig szolgálaton kívüli ezredes levéltári főigazgató áll, akinek közvetlen alárendeltségébe tartozik a hivatal igazgatási és technikai részlege. A szakmai feladatokat a Referat MA 1–6. elnevezésű osztályok végzik, köztük önálló osztályként a volt NDK néphadseregének irataival foglalkozó Referat MA 5. A fontosabb ügyosztályok élén levéltár-igazgatók állnak. Szervezetébe szervesen beletartozik az általuk Zwischenarchivnak, köztes-átmeneti levéltárnak mondott részleg, nálunk használatos nevén a Központi Irattár. (Ennek a napi szakmai munka szempontjából óriási az előnye!)

A Katonai Levéltár őrzésében jelenleg 45 ezer iratfolyóméter anyag van, amiből 23 ezer ifm az irattári anyag. Emellett 210 ezer fénykép, 600 ezer térkép, tervrajz, 2 ezer hanghordozó, 240 ezer kötet könyv tartozik gyűjteményeibe.

A kutatók száma évente 1200 körül van, akik 4800 esetben keresik fel a technikailag is jól felszerelt kutatótermet. A levéltár film- és restauráló műhelye, számítógépes részlege modern eszközökkel felszerelt. A Bundesarchiv koblenzi székhelyén önálló nyomdával is rendelkezik.

Dr. Kiss Elek: Az Open House program

---

Nemzetközi kapcsolataink alakulását tekintve jelentős az USA Védelmi Minisztériuma Történeti Hivatalával, valamint a Kongresszusi Könyvtárral az Open House program keretében megvalósuló több mint hároméves, mindkét fél által eredményesnek ítélt együttműködésünk.

A program célja egyrészt a levéltári iratanyag állagmegóvásának elősegítése, másrészt az iratanyag kutathatóságának, hozzáférhetőségének megkönnyítése. Az előbbit az iratok mikrofilmre vitele, az utóbbit azoknak a Kongresszusi Könyvtár internet-hálózatából történő elérhetősége biztosítja. (A felvételezés a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Központi Irattárban elhelyezett amerikai gépen történik, a labormunkákat a Magyar Országos Levéltár végzi.)

Az Open House program, amelynek Lengyelország és Románia társintézetei is részesei, elsősorban a hidegháborús időszak iratanyagát öleli fel. Ennek megfelelően a Levéltárunk őrizetében lévő iratok közül a Honvédelmi Minisztérium 1949 és 1956 között keletkezett aktái, valamint az 1956-os forradalommal kapcsolatos kutatható iratanyag került, illetve kerül mikrofilmezésre, amely összesen kb. 300 000 oldalnyira tehető.

Az elkészített mikrofilmek kameranegatívja, valamint azok egy-egy pozitív és negatív másolata a Hadtörténelmi Levéltár, illetve egy-egy pozitív és negatív kópiája a Kongresszusi Könyvtár őrzésébe és kezelésébe kerül, s a hatályos jogszabályoknak megfelelően kizárólag tudományos kutatási célú felhasználásuk megengedett.

A program gyakorlati végrehajtása 1997 nyarán kezdődött meg, néhány hosszabb-rövidebb technikai kényszerszünettel. Jelenleg a kijelölt iratanyag mintegy 70-75%-a került felvételezésre. Az 1996-ban létrejött egyezménynek megfelelően a program 2000 szeptemberében fejeződik be.

Az Open House program szellemének megfelelően és annak eredményességére is tekintettel, az amerikai fél az együttműködés továbbfejlesztését javasolja egyrészt az együttműködés területei (a hidegháborús időszak közös kutatása, hadtörténészek és levéltárosok együttműködése, az iratok megőrzése, tartalmuk rögzítése új lehetőségeinek feltárása, digitalizálása stb.), másrészt a programokban résztvevők körének bővítése tekintetében.

E célkitűzések megvalósulását is elősegítendő, az USA Védelmi Minisztériuma a Kongresszusi Könyvtárral közösen 2000 júniusában – elsősorban az Open House program résztvevői számára – Washingtonban konferenciát szervez, amelyre Levéltárunkat is meghívták.

Az Open House program járulékos eredménye az, hogy Levéltárunk részére lehetővé vált a PIMS (Partnership for Peace Information Management System) program számítógépes hálózatába történő bekapcsolódás, amelynek technikai feltételeit részben ugyancsak az amerikai fél biztosította.

Az Open House programban való részvétel kétségtelenül hasznosnak és eredményesnek bizonyult, különösen az iratanyag állagának megóvásában, illetve tartalmának rögzítésében. Feltétlenül célszerűnek látszik az annak folytatásaként tervezett újabb programokban való részvétel is.

Ehrenberger Róbert : A bukaresti IV. nemzetközi hadtörténeti konferencia

---

A hadtörténész szakma képviselőinek negyedik nemzetközi találkozóját 1999. május 4–9-én Románia fővárosában, Bukarestben rendezték meg számos ország kutatóinak, egyetemi oktatóinak és levéltárosainak részvételével. A Hadtörténelmi Levéltár részéről engem ért az a megtiszteltetés, hogy részt vehettem a fórumon.

A hatnapos rendezvény megszervezéséről a Román Köztársaság Nemzetvédelmi Minisztériuma alárendeltségében működő Hadtörténeti és Védelmi Politikai Tudományok Intézete gondoskodott a Román Hadtörténész Bizottság, valamint a Hadtörténelmi Tanulmányok című folyóirat közreműködésével és a Hans Seidel Alapítvány támogatásával. A rendezvényen a következő országok képviseltették magukat: Románia (mint rendező és meghívó fél), Bulgária, Franciaország, Görögország, Hollandia, Izrael, Lengyelország, Magyarország, Németország, Olaszország, Törökország. A résztvevők mintegy fele a rendező országból, másik fele a felsorolt országokból érkezett.

A találkozón elhangzott előadások két részre oszthatók: elsőként a hadtörténetírás helyzetéről beszéltek a felszólalók „A hadtörténetírás: célok és kilátások az ezredfordulón” címmel, majd az immár végéhez közeledő századunk hadtörténetét és diplomáciatörténetét taglaló előadások következtek „A katonai és a politikai kapcsolatok alakulása Közép- és Délkelet-Európában a XX. században” gyűjtőcím alatt. A referátumok igen sokrétűen ismertették a térség mint félperiféria történetének főbb gócpontjait (hangsúlyosan is Románia szerepére koncentrálva) – indítva Bosznia-Hercegovina 1908-as annexiójával, folytatva a Balkán-háborúkkal, a két világháború korával.

Ezt követően került sorra az 1945 utáni korszak ismertetése a sztálini Szovjetunió Jugoszlávia-ellenes politikájával kezdve, majd folytatva a „két tábor”-elmélet zsdanovi koncepciójának kifejtésén át egészen a sajátos hidegháborús relációkig, Közép-Kelet-Európa (elsősorban Románia) szovjet blokkon belüli szerepének ismertetéséig.

A záró előadások már a jelenkorral foglalkoztak, érintve a térség euroatlanti integrációs törekvéseit, a NATO keleti kiterjesztését. Külön részletességgel került sor a román–német, illetve a román–francia viszony elemzésére elsősorban az 1919 és 1939 közötti korszakot illetően (kisantant, Mitteleuropa-tervek, Hitler stb.).

Külön említést érdemel, hogy egy előadás keretében a Román Királyság és a Magyar Tanácsköztársaság kapcsolata is nagyítólencse alá került dr. Alexandru Ghisa professzor, a kolozsvári egyetem tanára tolmácsolásában, aki az 1919-es intervencióval foglalkozott.

A háromnapos színes és tartalmas előadássorozat után a résztvevők – összekötvén a kellemeset a hasznossal – buszra szálltak és felkerekedtek a Déli-Kárpátok és Munténia legszebb tájait megismerendő. Valóban csodálatos és emlékezetes volt a két napig tartó kirándulás, amelynek során megtekintettük a Törcsvári hágó kapujában lévő, a hagyomány által Drakula nevéhez kapcsolt várkastélyt (Castelul Bran), valamint a szinte mesebeli szépségű sinaiai Peles-kastélyt a Prahova folyó völgyében, festői hegyek lábánál. (Ezt a helyet egyszerűen nem szabad kihagyni, ha az ember Romániában jár! Szerintem szebb, mint Versailles, bár nem olyan nagy, ez kétségtelen, de talán épp ezért is csodálatosabb.) Az épület berendezése, nemesfa bútorzata, számtalan kincse a táj, az ország egyik legfontosabb turisztikai látványosságává teszik az I. (Hohenzollern-Sigmaringen) Károly király által a múlt század utolsó harmadában építtetett kastélyt.

A sinaiai ebéd után Brassóba mentünk, ahol megismerhettük a híres Fekete-templomot és a román–szász–magyar vegyes lakosságú város egyéb látványosságait, majd egy pazarul bőséges díszvacsorával intettünk búcsút a napnak.

A következő nap is tartogatott maradandó élményeket: pillantás a Fogarasi-havasokra, a cimpulungi első világháborús emlékmű (itt heves harcok dúltak a német és a román csapatok között 1916-ban), valamint a Curtea de Arges-i ortodox kolostortemplom meglátogatása képezte a nap fő programjait.

Az elutazás napjának délelőttjén a bukaresti híres szabadtéri falumúzeummal ismerkedtünk a Lacul Herastrau partján (nagyjából ennyit láttunk a román fővárosból, mert többre egyszerűen nem volt idő).

Szállásról és ellátásról a fogadó fél gondoskodott a Nemzetvédelmi Minisztérium „Haiducul” hoteljében. Panaszra igazán nem lehetett ok, a vendéglátók kitettek magukért, különösen ami az ellátást illette, lévén az nemcsak finom, de már-már túl bőséges is.

Személyes segítőim, „mentoraim” a látogatás során dr. Alexandru Dutu és dr. Costica Prodan ezredes urak voltak, akiket a Hadtörténelmi Levéltár ez év április végén láthatott vendégül itt, Budapesten. Szíves meghívásukról és a hat nap alatt tanúsított segítségükről ezúton is köszönettel emlékezem meg. Az út során szerzett élmények és tapasztalatok maradandók lesznek számomra.

Dr. Bonhardt Attila alezredes: A hadtörténészek nemzetközi bizottsága katonai levéltári szekciójának ülése

---

A Hadtörténészek Nemzetközi Bizottsága 1999. augusztus 29. és szeptember 4. között tartotta XXV. kongresszusát Brüsszelben. Az első munkanapon került sor a Katonai Levéltári Szekció ülésére, amelynek megjelölt témája a katonai levéltárak számítógépesítése volt. A Hadtörténelmi Levéltárat a szekcióülésen személyem, a Hadtörténelmi Levéltár bécsi delegátusa képviselte. Mivel a kongresszusra való jelentkeztetésem utólagosan történt, a szervezőbizottság már nem tudott részemre a Hotel Európa Intercontinentalban szállást biztosítani, ahol a kongresszus résztvevői általában laktak. Miután augusztus 17-én véletlenül kiderült, hogy a HM Protokoll Osztálya sem foglalt szállást számomra, csak a Hadtörténelmi Levéltár igazgatójának határozott fellépésére sikerült a brüsszeli magyar NATO-képviselet útján megfelelő szobát szerezni a Brüsszel központjában, közlekedési szempontból nagyon kedvező helyen fekvő Hotel Scandicban.

A Katonai Levéltárak Szekciójának ülése – a kongresszus nyitó rendezvénye – augusztus 29-én délelőtt 9 órakor kezdődött a Belga Királyi Hadsereg Múzeumának épületében. Az ülés elnöke dr. Manfred Kehrig ezredes, a Katonai Levéltárak szekciójának elnöke volt. A vita levezetését Robin Higham professzor, a szekció ügyvezető elnöke vállalta. A Hadtörténészek Nemzetközi Bizottságát titkári minőségében Zachar József ezredes képviselte.

Az ülésen jelen voltak Németország, az Egyesült Államok, Lengyelország, Finnország, Ausztria, Magyarország, Dánia, Görögország, Törökország, Svájc, Svédország, Portugália, Spanyolország katonai levéltárainak, valamint a NATO irattárának képviselői. A román kolléga csak a délelőtti ülés végére érkezett meg. A tárgyalás nyelve az angol volt.

Az elnök megnyitó szavait követően az előre megadott kérdések alapján megkezdődött annak ismertetése, hogy az egyes levéltárak hol tartanak a számítógépesítés terén. Az elmondottak alapján kiderült, hogy a katonai levéltárak nagyobb részében kb. 10 éve jelentek meg a számítógépek. A legtöbb levéltárban az adminisztráció és a levelezés megkönnyítésére, illetve a levéltári segédletek feldolgozására használják a komputereket, amelyek általában személyi számítógépek.

Kehrig ezredes úr elmondta: nagyon sokba kerültek a berendezések és a speciális programok. Például a Szövetségi Levéltár évi 1 millió márkát költ a számítógépesítésre, amelynek nagyobb részét a szoftverekre fordítják. A levéltári anyag feldolgozásához szükséges programokat általában nem a levéltárakon belül írják, hanem azzal profi programkészítő cégeket bíznak meg.

Az ülés résztvevői egyetértettek abban, hogy a levéltárak komputerizálásának három alapvető akadálya van: a pénz, a szakértelem és az idő hiánya. A legtöbb levéltárnak nincs anyagi lehetősége arra, hogy a drága technikai eszközöket és programokat beszerezze. Ha ezek rendelkezésre állnának is, nincsenek még olyan, a számítógépek kezelésében járatos levéltárosok, akik ezeket a berendezéseket megfelelő intenzitással használni tudnák. Végül pedig nincs idő és személyzet arra, hogy akár csak a legfontosabb anyagokat is számítógépre vigyék.

A NATO-archívum képviselője újabb problémát vetett fel a számítógépek használatával kapcsolatban. Eszerint a modern irattermelésből egyre inkább eltűnik a papír. Az adatokat különböző elektronikus adathordozókon tárolják, amelyek élettartama még nem ismert. Vannak olyan 10 évvel ezelőtti szalagok, lemezek, amelyek már nem olvashatók le, ezért a régebbi adathordozókat rendszeresen át kell játszani. Véleménye szerint a levéltáraknak fel kell készülniük az ilyen elektronikus adathordozók átvételére, tárolására és kutathatóvá tételére. A legtöbb levéltárnak e téren még semmilyen tapasztalata nincs.

A levéltárak pénzügyi helyzetének ecsetelésekor felvetődött az a kérdés, hogy számukra mi a kedvezőbb: ha a hadügyi tárcának vannak alárendelve, vagy ha a nemzeti levéltárak részei? A katonai levéltárak hovatartozásának kérdését Kehrig ezredes úr a Levéltárosok Nemzetközi Egyesületének folyó év november 6-án tartandó dubrovniki ülésén is felveti.

A kollégák egybehangzó véleménye szerint a katonai levéltárak használóinak és ügyfeleinek döntő többsége civil. A hadtörténetírás – mint az általános történetírás egyik része – egyre inkább a polgári történészek területévé válik, míg a katonai szakírók inkább az olyan speciális témákkal foglalkoznak, mint a modern háborúk, katonai konfliktusok hadműveleteinek leírása, elemzése és értékelése.

Ezzel befejeződött a délelőtti ülés. A résztvevők a vendéglátó belga hadtörténész bizottság jóvoltából a Katonai Könyvtári Szekció tagjaival együtt közös ebéden vettek részt.

A 14 órakor kezdődő délutáni megbeszélés tárgya a bizalmas és titkos minősítésű iratok kezelése és kutathatósága volt. A NATO-archívum képviselője elmondta, hogy a NATO-ban különbizottság foglalkozik az iratok visszaminősítésével. A legtöbb országban az iratoknak elévülési ideje van, ennek elteltével elvileg kutathatók, ha nem képeznek különleges katonai vagy államtitkot. Előfordul az is, hogy a minősített iratokat az irattermelők inkább kiselejtezik, minthogy a visszaminősítéssel járó procedúrát elvégezzék. A számítógépesítéssel kapcsolatban felvetődött az a kérdés, hogyan biztosítható az olyan zárolt iratok bizalmas kezelése, amelyek nyílt anyagokkal egyazon elektronikus adathordozón vannak. A kérdésre még nem született válasz.

Az ülés végén Higham professzor átadta a NATO-val kapcsolatos iratokra és az azok hozzáférhetési lehetőségeire vonatkozó összeállítást, valamint a 2000. július 31. és augusztus 4. közt Stockholmban megrendezendő hadtörténész kongresszus előzetes programtervezetét.

Délután 18 órakor a szervezők fogadást adtak a kongresszus résztvevői számára a belga hadsereg vendégházában, a Princ Albert Clubban.

A napi program autóbuszos városnézéssel ért véget.

Kiss Gábor főhadnagy: A „caporettói csoda” - Hadiállapot a Felső-Isonzo mentén

---

Napjainkban már csak a két világháború közt megjelent első világháborúról szóló irodalomban találkozhatunk ezzel az elnevezéssel, amely 1917. október 24-én az olasz fronton a szövetséges német és osztrák–magyar csapatok által indított sikeres áttörést jelentette Caporetto településnél.

Ez a csodálatos természeti jelenségekben gazdag alpesi táj – Felső-Isonzo (szlovénül Soca) vidéke – ma Szlovéniához tartozó természetvédelmi területen elterülő turistaparadicsomot jelent. Csupán a máig ápolt katonatemetők és kápolnák emlékeztetik a kirándulót a hajdan volt véres csaták színhelyére. Az Isonzo folyó és vidéke akkoriban az Osztrák–Magyar Monarchia és Olaszország határát jelentette. Az olasz kormány 1915. május 23-i hadüzenetét követően a túlerőben lévő mozgósított olasz haderő a határt átlépve több határ menti települést elfoglalt, így a Felső-Isonzo mentén Karfreit (olaszul Caporetto) és Flitsch települést is.

A gyengébben felszerelt határbiztosító osztrák–magyar alakulatok a keleti és a balkáni hadszíntérről beérkezett osztrák–magyar, illetve egy hadosztálynyi német erősítéssel június 22-re nemcsak itt, hanem az Isonzo teljes hosszában megszilárdították az arcvonalat. Ezzel kezdetét vette az a szörnyű állóháború, amely elindította a váltakozó sikerrel folyó úgynevezett isonzói csaták embert próbáló sorozatát. A 29 hónapos küzdelem után – amelyekben 17 nemzet katonái vettek részt, köztük sok ezer, zömében az Alföldről származó magyar katona is – a Monarchia és Németország hadvezetése elhatározta, hogy a Felső-Isonzo vidékéről kiindulva Flitsch és Tolmein közt a túlerőben lévő olaszokkal szemben egy utolsó váratlan támadást indít, ami a teljes arcvonal felszámolásával kecsegtetett. A siker érdekében a német Otto von Below tábornok vezényletével létrehozták a közös német és osztrák–magyar 14. hadsereget 7 német és 8 osztrák–magyar hadosztályból. Ez a hadsereg foglalta el az olasz ellenőrzés alatt lévő Caporettóval szemben elterülő frontszakaszt.

Az olasz vezetés magabiztosságát mutatta, hogy az október 23-án a térségbe látogató főparancsnok és vezérkari főnök, Luigi Cadorna tábornok egy innen kibontakozó ellenséges támadás lehetőségét kizártnak tartotta. Röviddel elutazása után azonban 1917. október 24-én erős tüzérségi tűzzel kezdetét vette a támadás – a 12. isonzói csata, amely váratlan hadműveleti sikert hozott a német és osztrák–magyar katonai vezetés számára. A meglepett 2. olasz hadsereg állásait Caporettónál áttörve, a menekülő olasz hadsereg október 27-én elrendelte az egész Isonzo vonalára kiterjedő visszavonulást. A hátrafelé özönlő olasz haderő csak november 10-ére tudta állásait megszilárdítani, de már a Piave folyó mentén. A már jelentős veszteségeket elszenvedett Németország és a Monarchia a teljes hadászati siker kibontakoztatására már képtelen volt, így az egykor csodaként emlegetett caporettói áttörés a Károly trónra lépését – 1916. november 21. – követő béketapogatózások háttérbe szorításával és hiú ábrándok kergetésével csupán az elkerülhetetlen végső vereség újabb egy évig történő elodázását jelentette.

Amíg az egykori első világháborús magyar történetírás az áttörés sikerét túlságosan is felnagyította, addig napjainkban a magyar köztudat már alig emlékszik ezekre az eseményekre. Sajnos, a feledés nemcsak ezekre az eseményekre és az akaratuk ellenére Magyarországtól oly messze került, itt nyugvó áldozatokra vonatkozik, hanem általában az első világháború áldozataira is.

Szerencsére a hajdani csaták színterén, a mai Kobaridban – az egykori Caporettóban – és környékén az emlékek nem merülnek feledésbe ilyen gyorsan. Ez egy lelkes kis lokálpatrióta, a szűkebb környezetük történelme iránt érdeklődő csoportnak köszönhető. Tagjai közel tíz évvel ezelőtt létrehoztak egy magánmúzeumot, amely elsősorban környezetük első világháborús történetével foglalkozik. 1998-ban, a caporettói áttörés nyolcvanadik évfordulójára emlékezve a Hadtörténeti Múzeum itt rendezhetett Szlovéniában először olyan, több termet betöltő kiállítást, amelynek keretében Levéltárunk is bemutatta az őrizetében lévő, zömében az egykor itt harcolt m. kir. 20. honvéd gyaloghadosztály parancsnokságának irattárából származó dokumentumait. A kézzel rajzolt térképek, támadási és védelmi tervek mellett megható látványt nyújtott az a rekonstruált temetőrészlet, ahol a katonai egyházi szervezetek néhány halotti anyakönyvének bejegyzései között böngészhetett a látogató. Az 1999. szeptember végéig fennállt kiállítás több tízezer érdeklődőt vonzott, akik közt ott volt Göncz Árpád köztársasági elnök is.

Ezen a tájon – így a múzeumban is – ma még kevés magyar fordul meg. Reméljük, a magyar turisták mielőbb felfedezik a Soca vidékének természeti szépségeit, eközben pedig rátalálhatnak XX. századi történelmünk egy már-már elfeledett darabkájára.

Hordósy László: A General Commando segédkönyveinek restaurálása

---

A technikai kérdések előtt érdemes néhány szót szólni a magyarországi General Commando (főhadparancsnokság) történetéről. A soknemzetiségű Habsburg Monarchia mindig is elemi érdekének tekintette a központosítást, részben a belső rend és biztonság érdekében, részben nagyhatalmi pozíciójának megőrzéséért. E törekvés hívta életre a generalatusok, vagyis a területi katonai parancsnokságok megszervezését.

Magyarországon 1740-ben került sor a General Commando felállítására. A Mária Terézia utasítására újonnan megalakult főhadparancsnokság Pozsonyban kezdte meg működését gróf Pálffy János tábornok vezetésével. A megalakult katonai szervezet országos vonatkozásban a legfőbb katonai parancsnokság szerepét töltötte be, birodalmi vonatkozásban azonban csak másodrendű szerephez jutott.

A magyarországi General Commando parancsnoki karának és hivatali személyzetének létszáma kezdetben igen alacsony volt. Az 1770-es években a szervezet kibővült, tevékenysége egyre sokrétűbb lett, így az iratmennyiség és a segédkönyvek száma erősen megnőtt. Az 1740-től 1882-ig, illetve a jogutód 4. hadseregparancsnokság működése idején, az 1918-ig terjedő időszakban megközelítően 10 000 raktári egység keletkezett, ebből 6642 a főhadparancsnokság fondja, amely 4600 doboz iratból és 2042 kötet könyvből áll, vagyis ez a regisztratúra – terjedelmében és tartalmában is – nagyon értékes.

A Hadtörténelmi Levéltár egyik legnagyobb és időben egyik legrégibb irategyüttese a General Commando levéltára, amely sok viszontagság és költözések sorozata után 1956-ban nyert végleges elhelyezést Levéltárunk raktáraiban. A General Commando korabeli segédkönyvsorozata olyan könyvgyűjtemény, amely méretre, jellegére nézve egységesnek mondható, azonban állapotát illetően szélsőségesen különböző.

A táblákat natúrbőr borítja, amelyet vaknyomással, azonos motívumokkal díszítettek. A gerincre aranyozás helyett kézi festéssel vitték fel a belső tartalomra utaló szöveget. Ez tartalmazza az évszámot, a kötetszámot stb. A gerincet valódi bordák díszítik, amelyeknek természetesen funkcionális szerepük is van, hiszen ezekre a bőr alatt sodrott zsinegekre fűzik fel az íveket. A nyomtatott, fejléccel, kerettel ellátott, jó minőségű papíron vasgallusz tintával írt szöveg látható. Az egyes kötetek állapota alapvetően eltérő, attól függően, hogy a háborús viszonyokat miképpen vészelték át. Amelyek a romok alól összegyűrve, átázva, penészesen kerültek ki, lehangoló látványt nyújtanak. Némelyik jobban hasonlít egy elgyötört futball-labdához, mint könyvhöz.

A restaurálás folyamán a gondot többek között az is okozza, hogy az ilyen bőr a nedvesség hatására teljesen elveszíti rugalmasságát, szinte csontkeménységűre szárad. Míg más múzeumi tárgyak esetében a raktárak vagy a kiállítási vitrinek háborítatlan nyugalmat biztosítanak, addig a könyvek – tartalmuk miatt – koruktól, állapotuktól függetlenül továbbra is használati tárgyakként működnek. Bármilyen töredezett a bőr, sérült, szakadozott, hiányos a papír, restaurálás után a táblának könnyen nyithatónak, a lapoknak erőseknek, könnyen forgathatóknak kell lenniük.

A restaurálás állapotfelméréssel kezdődik, majd a szakadozott, sérült bőrt óvatosan lefejtjük a tábláról. A megnedvesített anyag hátoldaláról eltávolítjuk a papírmaradványokat, a ragasztót és az egyéb szennyeződéseket. Ezután történik a bőr külső részének körültekintő tisztítása, különös tekintettel a gerincen lévő festett szövegre. Majd a fertőtlenítés következik, az elszíneződések, a penészfoltok halványítása és eltüntetése. Megfelelő vegyszerekkel igen jó eredmények érhetők el.

Az eredeti tábla általában nem használható fel újra, bár feltétlenül figyelmet érdemel. A korabeli lemezek nem gyári készítmények, hanem kézzel írt vagy nyomtatott papírlapok egymásra ragasztásával készültek a különböző vastagságú táblalemezek. Így előfordulhat, hogy a szétázott, lapokra esett táblák értékes iratot vagy nyomtatványt rejtenek. Ahhoz, hogy a könyv lapjai hozzáférhetők legyenek, a fűzőzsinegről az íveket le kell bontani, majd szétszedés után az egyes papírlapok is tisztítási folyamaton mennek át. Nedves tisztítás esetén tekintettel kell lenni az írásra használt tinta oldékonyságára.

A következő lépés a fertőtlenítés, majd a lapokban felhalmozódott vegyszerek eltávolítására újabb áztatás következik, egyben a papírból kioldódott szilárdító kötőanyag pótlásáról is gondoskodni kell. Szárítás következik, a lemezek között gyakori szívópapírcserével. Folytonossági hibák, sérülések, szakadások javítására, pótlására megfelelő vastagságú japánpapír használatos, amely könnyen a kívánt formára alakítható, ha a berajzolt és megnedvesített vonal mentén az anyagot szétválasztjuk. Előnye más javítópapírokkal szemben az, hogy a szakítás mentén sűrűn szálas lesz, így nagyszerűen simul a papír rostjai közé. Ennek jelentősége különösen törékeny papírok esetében nagy, mert az élesre vágott javítócsíkok mentén a lap használat közben egyszerűen eltörik. Japánpapír használatával azonban finom átmenet képződik, jobb lesz az anyag tartása, kisebb az eshetőség újabb sérülésre. Ragasztásra műanyag alapú ragasztó jelent biztosítékot a penészedés elkerülésére. Az írott, nyomtatott szövegek szakadásánál speciális japánpapírt alkalmazva, hőkezeléssel az összeillesztett részek szinte összeforrnak, emellett a szöveg is jól olvasható.

A ragasztó nedvessége és összehúzó hatása miatt keletkezett hullámosság erős, tartós préseléssel ellensúlyozható. A könyvlapok többnapos préselés után szép, egyenes felületet kapnak. Mielőtt az ívek összefűzésére kerülne sor, az első és utolsó íveket az eredeti szerkezeti megoldásnak megfelelően vászon vagy vakvászonnyílásos előzékkel látjuk el. A fűzés az eredeti bordaszámnak megfelelően, többszörösen összesodrott fűzőzsinegre történik. Ezeknek a régi helyükre kell visszakerülniük, hiszen a zsinegek jelentik egyben a gerincen lévő bordák alapjait is. Lenyomatuk a különböző eljárások után is jól látható a lefejtett bőrön. A puha fűzőzsineget minden ívnél körülhurkolva, igen erős, hurkaszerű formát kapunk, amelyre szépen felfekszik a puha bőr. Bizonyos esetekben díszítés céljából kettős zsineget, illetve kettős bordát is alkalmaztak, amely igen jól mutat. A felfűzött könyvtest gerincét rugalmas ragasztóval átkenjük, amely összefogja a laza részeket és jó tartást ad a könyvnek.

Száradás után a leszabott táblalemezeket ráhelyezzük a könyvtest mindkét oldalára úgy, hogy a lemezvastagságnak megfelelő rész a gerincnél kimarad, majd deszkák között behelyezve egy faprésbe, erősen összeszorítjuk. Ezután nehéz idők jönnek a könyv számára, mert egy kalapács segítségével addig ösztönözzük a gerincet, amíg hajlandóságot nem mutat a kétoldali elhajlásra. A lemez vastagságának megfelelően szépen ráfekszik a felső és az alsó ív a lemezekre. A bordaközi részek kapnak még egy kis vászonkasírozást, amitől remek tartást nyernek.

A présből kivéve, a lemezeket ideiglenesen rögzítjük az előzékhez, majd újra a már megszokott helyére kerül, vissza a présbe. Amíg szokja a szorítást, a csontkeményre száradt bőr kezelésére kerül sor. Nedvesítéssel, puhítással elérhető, hogy olyan puha legyen, mint egy darab rongy. Ez sajnos csak átmeneti állapot, mert a munka befejeztével, a nedvesség elvesztése után kopogó keményre szárad. Természetesen ez nem vonatkozik mindenfajta bőrre, hiszen a legtöbb esetben jól megmarad a bőr rugalmassága, azonban ez függ az anyagától, a tárolási körülményektől, a páratartalomtól, a korától stb.

Visszatérve saját, jól megszokott bőrünkhöz, figyelembe véve a hiányzó vagy szakadt részeket, kiszabjuk a pótlásra szolgáló darabokat hasonló színű és fajtájú anyagból. Ha szükséges, festéssel közelíthetünk az eredeti színhez. Meglehetősen vastag bőr lévén a szakadt rész, a hiányos részeket speciális késsel fokozatosan elvékonyítjuk, hogy a kiegészítéseknél sima legyen az átmenet. A pótlásoknak ugyanez a sorsa, körbe-körbe kell vékonyítani. Türelem kell hozzá, mert a rugalmas, nyúló bőr könnyen behasadhat. Amikor mindez kész, megkenjük a bőr gerincet borító részét, valamint a pótlásokat is a rugalmas műanyag ragasztóval, és ráhelyezzük a könyv gerincére. A feladat legszebb része ezután következik, amikor kezes bárányként formálódik a puha anyag, és alakul, gömbölyödik a borda. Bármilyen szép is, sajnos nem maradna így, mert száradás közben zsugorodik a bőr. Szerencsére erre is van megoldás: vékony zsineggel lekötözve szépen megmaradnak a kialakított bordaívek.

A faprés mindkét oldalán erős szögek találhatók, a zsineget ezekhez rögzítve, a bordaív tövénél átvezetve, a túloldalon lévő szögek segítségével valamennyi borda lekötözésre kerül. Látványos munkafázis, a zsinegektől alig lehet látni a könyvet. Másnap kiszabadítva a béklyó alól, igen szép, formás gerincet kapunk.

Mindenesetre, összevetve a mai könyvek sorsával, elgondolkodtató, hogy a mai terméket gyakran összecsapják a nyomdákban, otthon sok esetben az első nyitásra lapokra esik szét. Ezután hosszú, nyugalmas élet következik számára, hiszen minél többet olvassák, annál több darabra esik szét, tehát marad érintetlenül a polcon. Amíg a több száz éves könyveket azóta is olvassák, használatban vannak.

Amikor végre olyan állapotba kerülnének, hogy végre egy kis nyugalmuk lehetne, még ráadásul restaurálják is őket... Komolyra fordítva a szót, a következő lépés, hogy a tábla két oldalára a ragasztóval bevont bőrt bedolgozzuk. Falemezek között másnapig száradnia kell. A General Commando köteteihez használt bőr hihetetlen húzóerővel rendelkezik, a száradás utáni zsugorodás miatt a táblák erőteljesen kifelé vetemednek. Többszöri ellenkasírozással, préseléssel elérhető, hogy megszűnjön a kifelé ható húzóerő. Ezzel párhuzamosan a gerinc és a tábla vonalában, ahol a könyv nyitható (volna), rendszeresen bőrpuhító anyagokkal kell kezelni, hogy a csontkeményre száradt bőr visszanyerje rugalmasságát. Amíg a sarkoknál előnyös, hogy a bőr olyan kemény, hogy más könyvek rézveretei sárgulnak az irigységtől, addig a nyílásnak bizony puhának, rugalmasnak, erősnek kell lennie. Sok kezeléssel ez is megoldható. Miután elérkezett az örömteli pillanat, hogy kinyitható a könyv, a vászonnyílás bedolgozása következik.

Utolsó mozzanatként egy tükörnek nevezett papírlapot ragasztunk bélés gyanánt a tábla belső oldalára, amely tulajdonképpen az előzékkel van származástanilag szoros rokonságban. Ezután még itt-ott némi szeretetteljes utolsó simítás következik, és pont kerül a restaurálásra.

Dr. Kovássy Zoltán: Történelmi emlékek és iratok

---

A Koltó melletti Kovás faluból – az 1717. évi utolsó tatárbetörés elől – Máramarosszigetre áttelepült családunk tagjai évszázadokon át jelentős szerepet töltöttek be a város és Máramaros megye kulturális, gazdasági, politikai és katonai életében. Mindezt családi okiratok, naplók, levelek és levéltári adatok igazolják. A trianoni változásra tekintettel arra az elhatározásra jutottam, hogy ezt a családtörténeti és jelentős mértékben történelmünk több mozzanatát megörökítő dokumentációt a Hadtörténelmi Levéltárban helyezem el. Ennek eredményeként létesült – 18/1998. növedéki naplószám alatt, „Kovássy család” jelzettel – a gyűjtemény, amelyet folyamatosan kiegészítek. Mindebből most néhány érdekesebb példányt mutatok be.

Az első az 1690. évi zernyesti csatában Teleki Mihály erdélyi kancellár testőrének, Csizmadia Bozga Kovási Gergelynek a kancellár fiai által Sárosberkeszen 1719-ben kiállított felszabadító és adománylevele. Ennek a történelmi kapcsolatnak a következménye szépapám, Kovássy Illés, a Teleki család máramarosi prefektusa és Teleki József és özvegye levelezése (1793–1812). Részben eredetiben, részben múlt századi családi naplóinkban megörökített levelek.

1802-ben kelt díszes okirat őrzi gróf Teleki László „teljhatalmú meghatalmazása helyettesének”, Kovássy Illés szépapámnak emlékét.

Jogtörténeti érték szépanyám, Hunyadi Julianna 1822-ben kelt „osztálylevele”, amelyben vagyonát felosztja gyermekei között. Ebben a máramarosi sóvágók 1551. évi „sztrájkjára” is találunk adatokat.

Dédanyám ágából örökölt kuriózum a Réthay Mihály káplár részére 1751. január 19-én kiállított obsitos levél (Ghillányi Huszár Regiment) Babócsay generális aláírásával és vörös pecsétjével.

Dédanyám nagybátyjának, Borsod vármegye 1848–49. évi Kossuth-párti főszámvevőjének, Szeghi-Kiss Lászlónak 1816-tól 1864-ig vezetett, általam őrzött nagyértékű naplója naprakészen örökíti meg a történelmi eseményeket. Ennek az 1848–49. évekre vonatkozó részét (fénymásolatban) helyeztem el a családi letétben. A naplóból az elmúlt évtizedek során több részletet publikáltam.

Kezdetként már diákkoromban alkalmam volt a máramarosszigeti levéltárban kutatni, és másolatokat kérni, illetve okiratokat kijegyzetelni az 1752 és 1863 közötti évekből, amelyek között több, szabadságharcunkat érintő anyagot találtam.

Ugyancsak nagy értéket képvisel két családi naplónk (Ungvár 1893. és Nagyberezna 1889. évekből), amelyekbe bemásolva megmaradt sok okirat és levél. Több az 1848–49. évi szabadságharc családi és történelmi, hadi mozzanatait örökíti meg, hiszen abban családunk minden felnőtt férfitagja honvédtisztként harcolt. Ennek eredményeként helyezhettem el Lenkey Jánosra, a rokon huszárkapitányra, a debreceni 10. honvédzászlóalj utolsó parancsnokára, Kovássy Albert dédapámra, a 48-as máramarosi honvédtisztekre, valamint a Kmety hadosztályra vonatkozóan összegyűjtött anyagokat.

1848 szeptemberétől tart – a mai napig – a Woroniecki családdal történelmi kapcsolatunk. A család Varsóban, Gdyniában és Párizsban élő tagjaival levélben és személyes találkozással tartott kapcsolatnak köszönhetően kaptam meg az 1849-ben kivégzett Woroniecki Mieczyslaw ezredes halálos ítéletének fotókópiáját, amely most már levéltári anyag lett.

Sok érdekes tárgyi emléket közölhettem Gyóni Gézáról, akivel a przemysli erődben édesapám, majd nagybátyám került szoros barátságba, és hadifogságba is. Ugyancsak figyelmet érdemelnek azok a levelek is, amelyek Horthy István kormányzóhelyettes haláláról tartalmaznak érdekes részleteket.

A II. világháborúból saját katonai szolgálatommal kapcsolatban elhelyeztem a 101. légvédelmi tüzérosztály pótosztályára és a 17/2. légvédelmi tüzérosztályra vonatkozó iratokat. Köztük a Mainz-Finthen éjszakai vadászrepülőtértől a visszavonulást megörökítő térképvázlatot, majd az amerikai hadifogságra vonatkozó okiratokat.

A fent ismertetett iratok csupán egyharmadát képezik gyűjteményemnek, a többlet feldolgozását és elhelyezését folyamatosan készítem elő.

A családi emlékek megörökítése mellett szükségét éreztem annak, hogy ügyvédi és katonai védői tevékenységem során ellátott, valóban történelmi jelentőségű perek iratai is megmaradjanak. Ezért 21/1998. letéti naplószám alatt 29 per aktáit adtam át a Levéltárnak, de a személyiségi jogokra figyelemmel, 2020. január 1-ig terjedő időre zárolt letétként.

Az 1950-től 1970-ig tartó időszakban háborús bűntettek, kémkedések, politikai perek és többségében az 1956. évi forradalom résztvevőinek ügyeiben ellátott védelmeim aktái azok, amelyek egykor még sok, talán ismeretlen mozzanatot világítanak majd meg. Példaként 1956-ot követően csak néhányat említek: Jutadomb, Széna tér, Székesfehérvár, Sztalinváros, Eger, Szolnok, Nagykanizsa és az úgynevezett „Mindszenty kiszabadítói” perek iratai; vádirat, ítélet, fellebbezések, kegyelmi kérvények, levelek.

A történelem titkai utódaink előtt nem rejtőzhetnek el.

Budapest, 1999. július 22.

Dr. Kovássy Zoltán ny. ügyvéd, katonai védő

Feljegyzés

Dr. Kovássy Zoltán nyugalmazott ügyvéd és katonai védő.

Születtem: Orosháza, 1921. szeptember 24., ahová családom Trianon kapcsán Máramarosszigetről áttelepült.

1950. májustól 1982. júliusig folytattam ügyvédi, egyben katonai védői gyakorlatot, amikor nyugdíjba mentem.

1956 decemberében az országban én voltam az első statáriális védőügyvéd. (Ügyfelemet szerencsére sikerült három nap alatt szabadlábra helyeztetnem. Ma is él.) Ezt követően több politikai, forradalmi perben láttam el védelmet.

1970. februártól napjainkig 404 publikált írásom, tanulmányom jelent meg (Magyarországon, Erdélyben, Kárpátalján, Lengyelországban, Los Angelesben) napi- és hetilapokban, folyóiratokban, szaklapokban, évkönyvekben: történelmi, hadtörténeti, irodalom- és kultúrtörténeti tárgykörben.

Budapest, 1999. július 27.

Dr. Kovássy Zoltán

Szomorú utóirat

Már a jelen kötet szerkesztési munkálatai folytak, amikor telefonon kaptuk az értesítést Zoltán testvérbátyjától, hogy 2000. január 1-jén, néhány heti gyengélkedés után elhunyt Kovássy Zoltán. A gyászjelentést fia hozta el, és megígérte, hogy az édesapja által a Levéltárnak szánt iratok eljutnak hozzánk.

Őszintén fájlaljuk Zoltán elvesztését. Fenti írásával adózunk emlékének.

Budapest, 2000. január 25.

Dr. Bodor Imre: Heraldikai és történeti szenzáció: Anjou királyi trónkárpit a legújabb budavári leletegyüttesben

---

A II. világháború pusztításai és a következő évtizedek meggondolatlan bontásai csaknem jóvátehetetlen kárt okoztak a budai várnegyed déli részén. A Palota északi homlokzatától a Dísz térig terjedő összefüggő hatalmas „foghíj” keletkezett. Ez alighanem páratlanul szomorú rekordot jelent: Európa legnagyobb városképi foghíját mondhatjuk magunkénak. A probléma megoldásának kényes voltát fokozza, hogy ez a városképi űr Budapest világörökségként nyilvántartott területének közepén éktelenkedik.

Nemrég azonban határozat született arról, hogy ez a terület: a Szent György tér és a Szent György utca nyugati oldala a környező – részben még romos – épületekkel együtt az ezredforduló idejére végleges kialakítást nyer. Az ide tervezett reprezentatív közhivatalok remélhetően a helyhez illő módon és minőségben pótolják majd a hiányt.

1998 tavaszán a nyugati várfal mentén a hajdani királyi lovarda és József főherceg palotája (korábban Teleki palota) helyén, az új építkezések megkezdése előtti tájékozódás céljából mintegy 8000 négyzetméteren ásatás kezdődött, amely azóta is megszakítás nélkül folyik.

Az idő sürget. 1999. október 1-jén lejárt az ásatási határidő. A fiatal régész házaspár, Bencze Zoltán és Nyékhelyi Dóra azonban nem hagyhatta félbe a munkát. Ki tudja, milyen mély az a sziklába vágott kút, amelynek XV. századi betöltéséből – a budavári kutak lúgos vizének sajátos kémiai összetétele folytán – tömegesen kerültek elő középkori bőrcipők, faedények és más szerves és szervetlen anyagból készült tárgyak.

A legnagyobb szenzációt azonban az az október elején előkerült, iszapba ágyazódott textília okozta, amely kiáztatása és kiteregetése után egy 240x110 centiméteres selyemkárpitnak bizonyult. Rendeltetése trónkárpit lehetett, teljes felületét rombuszhálózat szerint elhelyezett rutapajzsok díszítik. A pajzsokon váltakozva az Anjou- és Árpád-ház címere, azaz kék alapon sárga (arany) liliomok és fehérrel (ezüsttel) hétszer vágott vörös mező látható. Az Anjou-pajzsok felső liliomát sajátos címertani elem: vörösszínű úgynevezett „tornagallér” fedi át.

Ez az elem – más korhatározó leletekkel együtt, amelyek talán csak ezután kerülnek elő, hiszen a feltárás ugyan már 11 méter mélyre jutott, de a kút feneke még messze van – döntő lehet a tárgy készítésének datálása szempontjából. A kutatók véleménye egyelőre megoszlik. Károly Róberttól II. (Kis) Károlyig terjednek a feltételezéseken alapuló eredeztetések, azaz a XIV. század elejétől 1382-ig. Károly Róbert korában tűnik fel a „tornagallér”, ugyanakkor a lelet elrejtésének bizarr módja akár a tragikus sorsú II. Károly emlékét is idézheti.

Az elrejtés időpontjának meghatározásánál a helyszínen előkerült pénzleleteké a döntő szerep. 1974-ben a jelenlegi feltárás tőszomszédságában Zolnay László ásatásán előkerült emlékezetes szoborlelet földbe temetését pontosan keltezte a szobrok között, velük együtt felszínre bukkant több mint 70 darab pénz. Tanúságuk szerint a szobrok az 1440-es évek első felében, nem sokkal 1442 után kerültek a földbe. Úgy vélem, az 1444. évi várnai csatavesztés okozta azt az erős veszélyérzetet, amely a királyi palota északi előterében állott házak lebontását, a letarolt terep által a palota biztonságosabb védelmének lehetővé tételét eredményezte. A mostani feltárás leletei tudományos feldolgozásuk után sok tekintetben kiegészíthetik az akkori megfigyeléseket.

1999. november 1-jén illetékes szakemberek részvételével konzultációt tartott a Budapesti Történeti Múzeum vezetősége. Az ott elhangzott és megvitatott számos hozzászólás, anyagvizsgálati, konzerválási javaslat még jobban kidomborította a lelet különös jelentőségét. Sajátos vegyi összetételű közeg által szokatlan módon megőrzött páratlan ritkaságú leletegyüttes került birtokunkba, amely nem remélt címertani és történelmi relikviával gazdagította múltunk gyéren fennmaradt idevágó emlékeit. Egyszersmind újra felvetette a királyi palota északi előterének kialakulását előidéző események kérdését, immár remélhetőleg válaszadásra serkentve az eddig óvatosan hallgató történészeket.

---

TANULMÁNYOK

---

Kiss Gábor: A m. kir. honvédség orvosi tisztikara 1868–1914

---

Az 1867-es osztrák–magyar kiegyezést követően az 1868. évi XLI. törvény rendelkezett a m. kir. honvédség létrehozásáról. A kezdetben toborzott önkénteseket felvételük előtt orvosi vizsgálatnak kellett alávetni, illetve a már felvett tiszti és legénységi állomány megfelelő egészségi állapotáról is gondoskodni kellett – így szükségessé vált a honvédség egészségügyi szolgálatának megszervezése.

A mintául szolgáló cs. kir. hadseregben a XVI. századtól már találhatunk egészségügyi személyzetet. II. Miksa hadseregében már kiképzett sebesültvivőket is alkalmaztak. Ennek szükségességét a lőporos fegyverek növekvő térhódítása indokolta, amelyek használata nyomán nőtt a sebesültek száma, illetve a sérülések jellege.

A XVI. századi egészségügyi személyzetet azonban még zömében nem orvosok, hanem borbélymesterek alkották, akik mindennapi feladatuk mellett a sebesültek és betegek gondozását is ellátták. Valódi sebészorvos csak a sereg parancsnokának törzsénél működött.

A XVII. század végén már képzett hadisebészek, sikertelenül ugyan, de a vérátömlesztéssel is próbálkoztak. Ehhez juh- vagy kecskevért használtak. Sőt, vértartalékra is gondoltak, azt ajánlván, hogy minden század egy kecskebakkal vonuljon csatába.

A Habsburg Birodalom tényleges katonaorvos-képzése 1786-ban kezdődött a II. József által alapított bécsi Josephinumban. 1824-től az oktatás már két szinten folyt. A magasabb fokú tanfolyamra bölcsész egyetemi végzettséggel rendelkezőket vettek fel. Ők 5 év képzési idő után különféle szakorvosi képesítést szereztek, és főorvosként léptek be a hadseregbe. Emellett magánorvosi gyakorlatot is folytathattak, mint bármely, polgári egyetemet végzett orvos. Az alacsonyabb fokú tanfolyam képzési ideje 3 év volt. Erre a tanfolyamra 18-25 éves, megfelelő végzettséggel rendelkező hallgatókat vettek fel. A tanfolyam sikeres elvégzése után a hallgatók sebészi diplomát kaptak, és alorvosi beosztást nyerhettek el.

A XIX. század közepéig a magasabb parancsnokságoknál, a helyőrségi, a tábori kórházakban, a várakban és a rokkantházakban törzsorvosok, a csapattesteknél ezredorvosok, a zászlóaljaknál főorvosok, az osztályoknál alorvosok teljesítettek szolgálatot. Ebben az időben a cs. kir. hadsereg tényleges orvosainak létszáma 1800 fő körül mozgott.

Az 1848-ban szerveződő magyar honvédsereg orvosait a cs. kir. hadsereg kötelékéből vették át. A legmagasabb rendfokozatot a magyar honvédseregben is a törzsorvos viselte.

A m. kir. honvédség egészségügyi szervezetéről és annak 1868-tól az első világháborúig tartó fejlődéséről átfogó, önálló mű ezidáig még nem látott napvilágot. Ennek a hiánynak egy szeletét igyekszem pótolni a honvéd orvosi tisztikar állományviszonyainak és tevékenységének alábbi rövid áttekintésével.

---

Az orvosi tisztikar

---

A honvéd orvosi tisztikar hivatása, illetve kötelessége volt mind békében, mind háborúban az érvényes utasítások és rendelkezések értelmében a m. kir. honvédség egészségügyi szolgálatának ellátása, illetve irányítása. Ez a szolgálat a gyógykezelés, a betegápolás, az orvosi és orvos-törvényszéki véleményezés feladatainak ellátásából, valamint az egészségügyi személyzet irányításából és előírás szerinti alkalmazásából állt. Minden honvédorvos feladatát a szolgálati viszonyból eredő alárendeltségi viszony mellett volt köteles végezni.

Az orvosi tisztikar állománya

A m. kir. honvéd orvosi tisztikar szervezésére irányuló törekvés nyoma már a m. kir. honvédségről^[1] szóló 1868. évi XLI. törvényben fellelhető. A törvény 19. paragrafusa azonban külön honvéd orvosi tisztikar felállításáról még nem rendelkezett, mert a csapatok tervezett gyönge békelétszáma ekkor még ezt nem igényelte. 1869 tavaszára azonban az első honvédújoncok toborzásánál végzendő egészségügyi szolgálatra már a tanosztályok felállítását megelőzően is orvosokra volt szükség. Így az országos toborzások^[2] alkalmával a toborzási bizottságok munkájában orvosok is részt vettek. A bizottságoknak, illetőleg az orvosoknak túl sok munkájuk azonban nem akadt, mivel kezdetben alig volt jelentkező.

A Honvédelmi Minisztérium IV. ügyosztályába 1869 májusában a honvédség egészségügyeinek vezetésére 1 törzsorvost, majd a pesti és a budai kerületi parancsnoksághoz szintén 1-1 törzsorvost, a pesti főtanosztályhoz pedig 1 ezredorvost neveztek ki. A zászlóaljakhoz 20 polgári orvos került kinevezésre. Az orvosi tisztikar rendeltetését, létszámviszonyait meghatározó teljes körű szervi határozvány első tervezete 1875-ben^[3] került a honvédelmi miniszter és a honvédség főparancsnoka^[4] asztalára.

A tervezet szerint a határozvány szerkesztésénél a cs. kir. közös hadsereg orvosi tisztikarára vonatkozó szabályok vétettek alapul. Az 1877. évi XIV. törvénycikk nyomán a Honvédelmi Minisztériumhoz 2, a Ludovika Akadémiához és a Központi Lovas Tisztiiskolához 1-1, továbbá minden hadrendbe beosztott önálló magasabb honvédcsapattesthez 1, a kerületi parancsnokságok mindegyikéhez szintén 1, így összesen 65 honvédorvosi beosztást rendszeresítettek. A törvénnyel egyidejűleg jelent meg az 1877. évi Rendeleti Közlöny 28. számában a m. kir. honvéd orvosi tisztikar szervezetét meghatározó első miniszteri rendelet^[5], amely szerint a tisztikar magában foglalta az összes „gyógytudományok tudoraivá” felavatott orvosokat segédorvosi rendfokozattal bezárólag.

A tisztikar tettleges és szabadságolt állományú^[6] orvosokból állt. Tettleges állományba a közös hadseregből átvettek, illetve polgári állásból kinevezettek kerülhettek, akik vállalták, hogy szükség szerint bármely helyőrségbe áthelyezhetők voltak. Azok a tettleges állományú orvosok, akik olyan állomáshelyre voltak beosztva, ahol több honvédalakulat is állomásozott, kötelesek voltak ellátni valamennyi csapatnál az egészségügyi szolgálatot. A szabadságolt állománybeli orvosokat békeidőben tartózkodási helyükről nem helyezhették át, így csupán az őszi gyakorlatok alkalmával kaphattak behívót. Ez alól kivételt csak azon szabadságolt állományú orvosok képeztek, akik még hadköteles korban voltak. Ők az időszakonként előforduló szolgálattételekre (újoncozás, felülvizsgálat) bármikor kötelezhetők voltak, bár e feladatok végzése alól lehetőség szerint igyekeztek kibújni, például betegség indokával. Ezért az 1879. évi újoncozás előkészületei során a honvédelmi miniszter először rendelte el a távolmaradó orvosok indokainak kivizsgálását.^[7] Az a helyőrség, amelyik valamely okból tényleges orvossal nem rendelkezett, alkalmazhatott határozott idejű szerződés mellett havi 300 forint fizetéssel szabadságolt állományú orvost, amennyiben ilyen sem állt rendelkezésre, úgy polgári orvost.^[8] Ezen orvosok az illető alakulat teljes kiegészítési körzetében kötelesek voltak ellátni az orvosi teendőket.

A tisztikar rendszeresített létszáma a háború kitöréséig kiadott 5 szervezeti utasítás alapján a következőképpen alakult:

1877

Tettleges állomány
I. osztályú főtörzsorvos (ezredes)	1 fő
II. osztályú főtörzsorvos (alezredes)	2 fő
törzsorvos (őrnagy)	5 fő
I. osztályú ezredorvos (százados)	25 fő
II. osztályú ezredorvos (százados)	13 fő
főorvos (főhadnagy)	19 fő
összesen	65 fő
Szabadságolt állomány
I. osztályú ezredorvos	40 fő
II. osztályú ezredorvos	20 fő
főorvos	296 fő
összesen	356 fő

Ezeket a beosztásokat 1877–1878-ban csak pályázat benyújtása után lehetett megszerezni.^[9] A pályázat elbírálásánál egyenlő minősítésnél a már eddig kinevezett, illetve a közös hadseregből átlépni szándékozók elsőbbséget élveztek. A zágrábi horvát–szlavón honvédkerületbeli beosztásokban követelmény volt a horvát nyelv ismerete is. A pályázathoz, amelyet a honvédelmi miniszterhez kellett benyújtani^[10], szükséges volt mellékelni az orvosi oklevél másolatát, az alkalmassági, valamint a polgári pályázók részére az erkölcsi bizonyítványt és a nyelvtudást (magyar, illetve horvát) bizonyító okmányt. A folyamodványokat a minisztérium által felkért, egyetemi tanárokból álló bizottság bírálta el és tette meg kinevezési javaslatait a miniszternek. A kínálkozó beosztások egy része azonban pályázó híján betöltetlen maradt. A rendszeresített tettleges és szabadságolt állomány együtt képezte a hadiállományt. Alapvető eltérésként 1896-ban már nem közölték a szabadságolt honvédorvosi állomány létszámát. Az alábbi táblázatokból látható a rendszeresített állomány létszámának emelkedése, amely természetesen a honvédség összlétszámának növekedésével egyenes arányban állt.

A honvéd orvosi tisztikar létszámviszonyai békeidőben:

1896^[11]

vezértörzsorvos (vezérőrnagy)	1 fő
I. osztályú főtörzsorvos (ezredes)	2 fő
II. osztályú főtörzsorvos (alezredes)	5 fő
törzsorvos (őrnagy)	11 fő
I. osztályú ezredorvos (százados)	70 fő
II. osztályú ezredorvos (százados)	49 fő
főorvos (főhadnagy)	8 fő
összesen	146 fő

1898^[12]

vezértörzsorvos (vezérőrnagy)[13]	1 fő
I. osztályú főtörzsorvos (ezredes)	5 fő
II. osztályú főtörzsorvos (alezredes)	7 fő
törzsorvos (őrnagy)	13 fő
I. osztályú ezredorvos (százados)	73 fő
II. osztályú ezredorvos (százados)	49 fő
főorvos (főhadnagy)	8 fő
összesen	156 fő

1911^[14]

vezérfőtörzsorvos[15]vagy vezértörzsorvos	1 fő
I. osztályú főtörzsorvos	13 fő
II. osztályú főtörzsorvos	14 fő
törzsorvos	33 fő
ezredorvos	100 fő
főorvos	15 fő
összesen	176 fő

1913^[16]

vezérfőtörzsorvos	1 fő
vezértörzsorvos	2 fő
I. osztályú törzsorvos	13 fő
II. osztályú törzsorvos	22 fő
törzsorvos	26 fő
ezredorvos	153 fő
főorvos	15 fő
összesen	232 fő

A honvéd egészségügyi tisztikar kiegészítése

A honvéd orvosi tisztikar tényleges állományába csak orvosi diplomával rendelkező, 32. évüket be nem töltött, büntetlen előéletű és hadiszolgálatra alkalmas férfiak nyerhettek felvételt, akik katonaorvossá történő képzésük céljából valamely katonai egészségügyi intézetben 2-6 hónapi tényleges szolgálatot töltöttek. A felvétel főorvosi rendfokozatba történt. Az erre vonatkozó javaslatot a m. kir. honvédelmi miniszter terjesztette fel a császárhoz.

Tartalékos segédorvosokká az egyévi tényleges szolgálatuknak eleget tett, orvosi oklevéllel rendelkezőket neveztek ki. Az egyévi önkéntes orvosnövendékeknek fél évet katonai állományban, fél évet pedig az orvosi oklevél megszerzése után valamely gyógyintézetben segédorvos-helyettesi minőségben kellett szolgálniuk. Az egyévi önkéntes orvosnövendékek és orvosok a katonai állományban teljesítendő félévi szolgálatukat mindenkor csak április 1-jén kezdhették meg, és legkésőbb abban az évben, amelyben 25. életévüket betöltötték. Az orvosi minőségben teljesítendő szolgálatot április 1-jén vagy október 1-jén kezdhették meg.

Népfelkelő^[17] orvosokká (a népfelkelési hirdetmény megjelenése után) nyugállományú katona- (honvéd-) orvosokat, valamint szolgálaton kívüli és polgári orvosokat neveztek ki az esetleges háború tartamára.

---

Az orvosok továbbképzése

---

A honvédorvosok tudományos és gyakorlati ismereteinek bővítése céljából – 1875-től kezdve – a bécsi Josephinumban évente 6 hónapig tartó katonaorvosi tanfolyamra honvédorvosokat is vezényeltek. Ez a tanfolyam elsősorban az orvostudomány újabb vívmányainak ismertetését, illetőleg a tábori sebészet elméleti és gyakorlati oktatását szolgálta.

A Josephinum 1878-ban történt megszüntetéséig négy év alatt 12 honvédorvos végezte el a tanfolyamot. A tényleges honvédorvosokat ezután gyakorlatszerzésre 3 havi időtartamra a közös hadsereg kórházaiba vezényelték. Ezzel párhuzamosan 1876-tól^[18] kellett volna megindulnia a kezdetben csak a tényleges állományú törzs-, ezred- és főorvosok számára 3 hónapra elrendelt, valamely cs. és kir. helyőrségi kórházban eltöltendő gyakorlatszerzésnek. Ennek a tanfolyamnak a megindítása azonban csak a Josephinum megszüntetése után vált szükségessé. Az első hat honvédorvos 1878. március 1-jével^[19] került Budapest, Kassa, Nagyszeben, Pozsony, Temesvár és Zágráb cs. és kir. helyőrségi kórházaiba. A tanfolyamra vezényelteknek egyaránt megfelelő képzettséget kellett szerezniük mind az orvosi teendők terén, mind az adminisztrációs munkákban (betegek felvétele, elbocsátása, kórházi ügyek vezetése stb.). A tanfolyamra vezényelteket a vezénylés tartamára a katonai igazságszolgáltatás kivételével a cs. és kir. katonakórházak parancsnokai alá rendelték.

Az első önállóan a honvédség keretében szervezett képzés először 1884-ben indult, majd 1901-ig évente május 20-tól augusztus 10-ig tartott. Ez a budapesti orvosi egyetemen működő, 15-20 orvost képző gyakorlat a honvédorvosi ismétlő-tanfolyam volt.^[20]

Az ismétlő-tanfolyam tantárgyai voltak:

– sebészet, illetve hadisebészet,

– katonai közegészségtan,

– szemészet,

– a honvéd egészségügyi szolgálat szervezete és szabályai.

Az évenkénti ismétlő-tanfolyamon a legjobb eredményt elért 6 orvos – saját kérelmére – a budapesti vagy a kolozsvári orvosi egyetemre 9 hónapos műtői kiképzésre volt vezényelhető.

A budapesti és kolozsvári orvosi egyetemen tartott közegészségtani tanfolyamok szintén megnyíltak a honvédorvosok előtt. A 10 hónapos tanfolyam elvégzése után közegészségtani tanári képesítést szerezhettek.

A honvédorvosok számára 1896-tól lehetőség nyílt a szemészeti tanfolyam elvégzésére is, amelyet ugyancsak a budapesti és a kolozsvári egyetemen tartottak. A tanfolyamra évente 9 hónapra egy-egy orvost vezényeltek.

1901. október 1-jétől a már említett honvédorvosi ismétlő-tanfolyam helyett a m. kir. honvédorvosi alkalmazó iskola kezdte meg működését Budapest székhellyel, a helyőrségi kórházzal egyesítve.^[21] Az alkalmazó iskola egyéves tanfolyam volt, amely október 1-jétől a következő év szeptember 30-áig tartott. A tananyag elméleti és gyakorlati oktatásból állt.

Elméleti tantárgyak voltak:

– katonai egészségtan és katonai gyógyszerészet,

– hadisebészet,

– elmeorvostan,

– béke- és hadi katonai egészségügy,

– tábori egészségügyi szolgálat,

– gazdászatközigazgatás és a m. kir. honvédség ügyrendje.

Gyakorlati tantárgyak voltak:

– sebészeti kórjelzés, műtéteknél való segédkezés,

– belgyógyászat,

– szembetegségek kórjelzése,

– gége- és fülbetegségek kórjelzése,

– nemi- és bőrbetegségek kórjelzése,

– bakterológia,

– kórbonctani és orvostörvényszéki boncolás.

Az iskola parancsnoka a helyőrségi kórház parancsnokhelyettese volt. A parancsnokot a honvédelmi miniszter előterjesztésére az uralkodó nevezte ki.

A honvédorvosi alkalmazó iskola nem rendelkezett önálló gazdászati vezetéssel, hanem gazdászat-közigazgatási ügyekben a helyőrségi kórházhoz volt utalva.

A honvéd ezredorvosok gyakorlati, illetve tábori felkészültségének javítására a honvédelmi miniszter 1899. június 15-én elrendelte az évenkénti „honvédorvosi gyakorló utazások” rendszeresítését.^[22] Ezeken, az évente más-más helyszínen, június vagy július hónapban megtartott terepgyakorlatokon a résztvevők a tábori egészségügyi szolgálat vezetésének gyakorlása mellett, a katonai kiképzésen túl, lovagló tudásukat is tökéletesítették. A gyakorlat általában 1 hétig tartott 10-15 orvos részvételével, beleértve a minisztériumból kirendelt 3-4 fős gyakorlatvezetőséget is. A gyakorlat vezetője a minisztérium I. csoportjának főnöke vagy egy általa megbízott törzstiszt volt. A vezetőséghez egy vezérkari tiszt,^[23] egy magasabb rendfokozatú orvos és megfelelő segédszemélyzet tartozott. Az első utazásra 1899. június 17-től kezdődően Nagyvárad környékén került sor. 1899-től csak azok az orvosok kerülhettek törzsorvosi rendfokozatba, akik gyakorló utazáson legalább egyszer megfelelő eredménnyel részt vettek.

---

Az orvosok alkalmazása

---

A honvéd orvosok béke idején 3 szolgálati helyre lehettek beosztva:

– csapatok,

– intézetek,

– magasabb parancsnokságok és hatóságok.

A csapattesteknél (az egészségügyi intézetek kivételével) a rangban legidősebb orvos a csapattest egészségügyi előadója volt, akit orvosfőnök címmel illettek. Az egészségügyi intézetek élén az intézet parancsnoka állt, aki – mint a csapattesteknél – a rangban legidősebb orvos volt. A csapattesteknél az orvosok többnyire csak ezred-, fő- és segédorvosi rangban szolgáltak.

A hadosztályok orvosi karának vezetője mind békében, mind háborúban a hadosztály-orvosfőnök volt, törzsorvosi rangban. Ez a törzsorvos egyúttal az állomáson lévő csapatkórház parancsnoka, illetve a helyőrségi kórház egyik osztályának parancsnoka is volt. Az olyan nagyobb helyőrségben, ahol honvéd kerületi vagy hadosztályparancsnokság nem működött, egy törzsorvos látta el a helyőrségi orvosfőnöki beosztást. Ő egyben a helyőrségben lévő csapatkórház parancsnoka is volt.

Minden honvéd kerületi parancsnokságnál^[24] az egészségügy irányítását egy törzs- vagy főtörzsorvos vezette mint egészségügyi főnök, aki háború esetén a kerületben felállítandó honvéd hadosztály orvosfőnöki minőségében működött tovább.

A m. kir. honvéd orvosi tisztikar főnöke a cs. és kir. katonaorvosi tisztikar állományához tartozó vezértörzsorvos volt, aki egyben a M. kir. Honvédelmi Minisztérium egészségügyekkel foglalkozó osztályát is irányította.

A honvéd egészségüggyel a tárgyalt időszakban a M. kir. Honvédelmi Minisztérium következő ügyosztályai foglalkoztak:

1868–1871: VI. osztály,

1872–1883: II. osztály

1884–1918: V., illetve 5. osztály.

Feladatai közé tartozott: a honvéd egészségügyre, valamint a honvédorvosokra, illetve az egészségügyi személyzetre vonatkozó szabályok, utasítások kidolgozása, az egészségügyi intézetek felállítása, a honvédorvosok szolgálati és személyi ügyeinek nyilvántartása, a honvédség egészségügyi felügyeletének irányítása, a szükséges felszerelések és gyógyszerek biztosítása.

A m. kir. honvédség orvosfőnökei 1869-től 1914-ig:

Novák Antal	1869. május 11. – 1878. január 1.
Csajági Béla	1878. január 1. – 1896. december 6.
Bernolák József	1896. december 6. – 1904. augusztus 23.
Kepes Gyula	1904. augusztus 23. – 1913. július 1.
Szilágyi József	1913. július 1. –

Az orvosi tisztikar számára az első világháborúig terjedő időszakban a legnagyobb kihívást a különféle járványos megbetegedések kezelése, illetve ezek megelőzésének irányítása jelentette.^[25] A leggyakrabban előforduló járványos betegség a kolera volt, amely 1868 és 1914 között 7 alkalommal veszélyeztette a honvédséget.^[26]

A kolera mellett a következő járványok fordultak elő a vizsgált időszakban:

– influenza – 1899,

– járványos fültőmirigy-gyulladás – 1894,

– pestis – 1879, 1899,

– spanyolnátha – 1910,

– tífusz – 1907, 1912, 1913,

– vérhas – 1907.

E járványos megbetegedések megelőzésének szükségességét indokolta az a tény is, hogy gyakran nagyobb veszteségeket követeltek, mint maguk a fegyverek. A krími háborúban például a franciák 20 ezer katonát vesztettek sebesülés és 65 ezret járványos betegségek miatt. Ezért a különféle járványok kialakulásának megakadályozásában, illetve leküzdésében vezető szerepet kaptak a honvédorvosok, hiszen a megbetegedések kiinduló pontjai akkoriban is gyakran a laktanyák voltak. A vizsgált több mint négy évtized alatt a honvédséget nagyobb áldozatot követelő járványok nem sújtották, ami bizonyítja, hogy a m. kir. honvédség orvosi kara a kor színvonalának megfelelő szakismeretekkel rendelkezve látta el feladatát.

Kiss Gábor főhadnagy

Farkas Gyöngyi: Embermentés a hadikórházakban a II. világháború alatt

---

A német megszállást követően sokan választották a passzív ellenállásnak ezt a formáját, amely a zsidók, a hadifoglyok, a menekültek, a szökött katonák bújtatása, iratokkal való ellátása – egyszóval mentése volt. Az üldözés elsőrendű célpontjai itt is a zsidók voltak. A németek Magyarországon is ugyanazt a sorsot szánták a zsidóknak, mint az addig megszállt országokban. Itt azonban két új tényezővel kellett számolniuk: egyrészt a zsidók, illetve zsidófajúak igen nagy számával, másrészt azzal, hogy a hadi helyzet alakulása folytán rövid idő állt rendelkezésükre, és már nem is tudtak megfelelő számú erőt a végrehajtáshoz Magyarországra irányítani.^[27]

Edmund Veesenmayer, Hitler teljhatalmú magyarországi megbízottja vezetésével olyan rendszert vezettek be, hogy a német akarat a magyar kormányon, hadseregen, közigazgatáson keresztül teljesüljön. A Gestapo irányításával kezdett letartóztatási hullámban őrizetbe vették a német birodalmi érdekekre veszélyes egyéneket: újságírókat, liberális politikusokat, katonákat, köztisztviselőket, külföldről ide menekülteket.^[28] Tisztogatás kezdődött a kormánypártban, a hadseregben, az államapparátusban. A zsidókérdés radikális és végleges megoldása is ekkor került napirendre. A megszállást követő héten a Gestapo és a magyar politikai rendőrség és a csendőrség 3076 magyar zsidót tartóztatott le^[29] az antifasiszták, a szakszervezeti képviselők, a Parasztszövetség és az SZDP tagjai mellett. Ugyanakkor igyekeztek megőrizni a független államiság látszatát: a kormányzó és a magyar országgyűlés a helyén maradt.

A fizikai megsemmisítésre való törekvés mellett megjelent a szellemi terror is. „Naponta ismétlődő csapásokkal igyekezett a rezsim kiölni belőlük a lelket.” ^[30] A zsidók bűnbaknak való kikiáltása a mindennapi politika részévé vált. A zsidókutató intézet felállítása, az újságok cikkei, a mozi- és a színházi előadások propagandái egy ideig valóban meghozták hatásukat, és a lakosság többsége közönyösen, tenni nem akarással vagy nem meréssel figyelte az eseményeket. Ahogy Apor Vilmos győri püspök írja Serédi Jusztiniánhoz küldött levelében: „...híveink nem tudják mihez tartani magukat a hivatalos helyről jövő félrevezetések özönében. A gyóntatószékben felvetik a kérdést, szabad-e sajnálni azokat a szegény, megkínzott zsidókat.”^[31] Mindez pedig inkább bénította egy cselekvőképes antifasiszta tömörülés kialakulását. A május közepén létrejött Magyar Front igyekezett a társadalmat felrázni e kezdeti bénultságból. Alakuló nyilatkozatában kifejti, hogy „mindenki felelős tetteiért a nemzet ítélőszéke előtt, amint a nemzet is felelősséggel tartozik magatartásáért a népek ítélőszéke előtt”.^[32] Az emberek lassan felismerték az uszító politika természetét, és nőtt azok száma, akik nemcsak nem hitték el a zsidók „bűneit”, hanem vállalták a bajbajutottak segítésének kockázatát is: a zsidók keresztény papírokkal való ellátását, bújtatását, szöktetését, igazolványok „gyártását”.

A budapesti hadikórházak közül kétségtelenül a 11. helyőrségi kórház orvosai – köztük dr. Leitner Ferenc, a belgyógyászat és a fertőző osztály, dr. Jeney László, a gégészet, dr. Stefaits Géza, a sebészeti osztály vezető orvosa, dr. Pozsgay József, dr. Konrády László – tettek a legtöbbet a veszélybe jutottakért. Számos hadifogoly sebesült talált menedéket a kórházban – magyar munkaszolgálatosok, szlovák, román szökevények. Szegvári Károly festőművész számára dr. Mindák Jenő állított ki katonai alkalmatlansági igazolványt, majd dr. Ajkay Tamás orvos százados rejtegette mint katonaszökevényt.^[33] Türk Mihály kanadai magyar ejtőernyőst Hosszúheténynél dobták le, öt nap után elfogták és a Hadik laktanyából történt szökése után a 11-es kórházban rejtegették.^[34] A kórházban igen lassan gyógyultak a betegek, vagy hirtelen valamilyen fertőző betegséget kaptak, a bekerült katonák további szolgálatra alkalmatlanként kerültek ki, vagy más egészségügyi intézethez irányították át őket további gyógykezelés céljából.^[35] A zsidók általában keresztény papírokkal távoztak. Segítettek olyan tiszteken, akiket a származási törvények értelmében az egyik nagyszülőjük vallása miatt zsidónak tekintettek. Ebben főleg Kálló esperesre számíthattak.

A fertőző osztályon rejtőzködött Dan Whistler lelőtt amerikai pilóta mellett még 41 amerikai és 1 brit repülőtiszt, akiket végül elszállítottak ugyan Németországba, de valamennyien túlélték a háborút.^[36] Sőtér István karpaszományosként a sebészeti osztályon írnokoskodott, majd ide került Devecseri Gábor is. Thassy Jenő és Görgey Guidó főhadnagyok „magánpraxist” folytattak a kórházban. Ők fogadták a rászorultakat. „Súlyosabb esetben” kórházi kivizsgálást, illetve felvételt írtak elő, de mivel a kórházban majdnem telt ház volt, sokakat csak betegszabadságra küldtek otthonukba „lábadozni”, egy orvosi könyvből puskázva ki a javasolt betegség tüneteit, amelyet azután a humánus szolgálatvezető kollégák, például Cenner Mihály konstatáltak. Volt olyan nap, amikor 20-30 jelentkező is járt náluk, akiket a háború nyugatra vezényléssel vagy munkaszolgálattal sújtott. Sokak számára egy kórházi cédula a megmenekülést jelentette. Ezért került a kórházba Gogolák Lajos, a Magyar Nemzet külpolitikai kommentátora, majd Pethő Tibor, az alapító Pethő Sándor fia, akikre különben a nyugatra hurcolás várt volna.^[37]

Görgey Guidó Dunaföldvárról Budapestre mentette a másfél éves Karinthy Juditot, aki át is vészelte a megpróbáltatásokat.

A gégészeti osztályt Jeney László orvos alezredes vezette, szobája a németellenes orvosok kávézója lett. Visszatérő vendég volt itt többek között Karinthy Ferenc, aki munkaszolgálatosként mandulaműtétre került be a kórházba, amely hosszan elhúzódott. Itt rejtőzködött Kolozsvári Grandpierre Emil és Lengyel Balázs is.^[38] Szerb Antal ekkor a budai gyűjtőtáborban volt már. Görgey Giudó főhadnagy ment ki hozzá Karinthy Ferenc levelével, amellyel megpróbálták a kórházba hozni. Szerb azonban nem szánta rá magát. Egy egész éjszakai tépelődés után úgy döntött, a táborban marad, mert az svéd, pápai és spanyol védnökség alatt állt, és barátai szerint ez nagyobb biztonságot jelentett, mint kimotorozni a megszállt Budapestre, kockáztatva az igazoltatást vagy a razziát a kórházban.^[39] Őt, mint tudjuk, nem sikerült megmenteni, ahogy Sárközi Györgyöt és Halász Gábort sem.

A Politikai Rendőrség figyelte ugyan a 11. kórházat, de a provokátorokat és az árulókat sikerült más kórházba átutalni vagy házi ápolásra alkalmasként eltávolítani a kórházból. A Katonapolitikai Osztály néhány vezetője pedig, különösen a Horthy-proklamáció után, szemet hunyt a kórház tevékenysége fölött.^[40]

A kórházat 1944 decemberében feljelentették, de Sári alezredes kórházparancsnok el tudta intézni, hogy lezárják az ügyet.

Kálló esperes csoportjába tartozott a 11. helyőrségi kórházon kívül a Tiszti-kórház Meggyesy Sándor vezetésével, a József főherceg Szanatórium Csutkay István irányításával, a Németvölgyi úti Honvéd Rokkant Kórház, a Konrády László vezette 204. Vöröskereszt hadikórház, a Frankel Leó úti Honvéd Gyógyfürdő Kórház és az 501. egészségügyi oszlop Ajkay Tamás orvos százados parancsnoksága alatt.

A Tisztikórházban Aranyi Sándor, a szülészeti osztály vezetője szervezte az ellenállást. A frontról „emlékként” hazahozott és összegyűjtött fegyvereket, egyenruhákat, katonai igazolványokat a kórház betegszobáiban, a szülészeti felszereléseket tároló szekrényekben tartották. Nem akarván bajba sodorni munkatársait, azt mondta, hogy kiterjedt családjának ezüst holmijait tartalmazzák a zsákok és a bőröndök. Segítőtársa Szunyogh Mária vezető szülésznő volt. A szülésznők ágya alatt is ott voltak a fegyvereket tartalmazó zsákok. Többen természetesen a kíváncsiságtól hajtva belenéztek azok tartalmába, de nem árulták el. A fegyverek és lőszerek Sólyom László csoportjához kerültek. Március 19. után dr. Pallós Károllyal együtt azt a feladatot kapták, hogy a fegyveres ellenállás kibontakozásáig szervezzék meg az egészségügyi ellátást. A kijelölt segélyhelyeken, villákban, magánházakban, lakásokban sok kötszert, gyógyszert helyeztek el, amit a kórházak és a klinikák adtak össze, például a sebészeti klinikáról Klinkó professzor.^[41] A lengyel menekültek részére Győrben külön fiókkórházat hoztak létre, de más helyőrségi kórházban is sok lengyel beteget kezeltek. Felvételüknél ilyen „igen komoly” okokat olvashatunk: kisfokú ideggyengeség, bokazúzódás, lumbágó, fogszú, foghiány, jégárpa, forró fekete kávéval leöntötte bal alkarját, lórúgás, bal lábát a priccs szélibe verte, és a visszatérő vakbélgyulladás. Feltűnően sokat vettek fel betegkísérőként.^[42]

A fronton levő tábori kórházaknál is megállapítható, hogy az orvosok esküjükhöz híven nem tettek különbséget beteg és beteg között. Orosz parasztot éppúgy gyógyítottak – vállalva ezzel az esetleges következményeket is –, mint német vagy magyar katonát. Az orosz polgári kórház főápolónőjének szabad bejárása volt a 108. bakteriológiai állomás laborjába, hiszen a fertőző betegség nem válogatós, mindenkire egyformán veszélyes. Ugyancsak itt Kovács orvos főhadnagy ellátta a környék gyermekeit. Gyógyszert is szerzett részükre egészen addig, amíg a németek meg nem tiltották. Amikor az állomást Stanislauba vezényelték, látniuk kellett, hogy a németek hogyan üldözik a lengyel értelmiséget. Szimpátiájukat kifejezve, orvosokat, gyógyszerészeket, mérnököket bújtattak a kórház telephelyén levő pincében.^[43]

Az 534. szekszárdi hadikórházban munkaszolgálatos zsidókat láttak el, emberhez méltó körülményeket biztosítva számukra. A beteg, sebesült katonákat igyekeztek minél tovább a kórházban tartani és nem visszaküldeni a csapattestükhöz. Ha lassan mégis felgyógyultak, szabadságos levelet kaptak, amellyel hazatérhettek. Egy üldözött asszonyon úgy segítettek, hogy alkalmazták a kórházban mint asszisztenst. Az orvosok is úgy érezték, hogy „ez nem a mi háborúnk”.^[44]

A miskolci 546. hadikórházban dr. Petrássy Miklós parancsnoksága alatt a zsidó munkaszolgálatosokat tífuszbetegként rejtegették.

A Honvédelmi Minisztérium a maga módján, munkaszolgálatra való behívással igyekezett menteni. Ez csak egy ideig sikerülhetett, hiszen 1944 májusában már a németeké volt a döntő szó ebben is. A május 1-jén tartott értekezlet után még el tudták érni, hogy a kisegítő munkaszolgálatos századok számát 210-ről 575-re emeljék fel, ezzel kb. 150 000 zsidó férfit tudtak egyelőre kivonni a deportálás alól. Áprilistól SAS-behívóval, illetve hirdetmények útján soroztak munkaszolgálatra. A behívásokat kiterjesztették a gettókra, illetve a deportálást közvetlenül megelőző úgynevezett „tömörítő táborokra” is. Május 15-e után német nyomásra hivatalosan le kellett állítani a sorozásokat, azok azonban még egy ideig folytatódtak, kiemelve a gettókból a 18 évesnél fiatalabb és a 48 évesnél idősebb férfiakat is. Századokba osztva kerültek ezután az ország különböző részeibe romeltakarítási, építési, helyreállítási munkákra.^[45] Akkoriban a munkaszolgálatba menekítés országszerte elterjedt módszer volt, amely megóvta a zsidókat a Németországba való szállítástól.^[46] A zsidó közérdekű munkaszolgálatos sorszázadokhoz, amelyek a zászlóaljtól elkülönítve teljesítettek szolgálatot, a rendszeresített állományon felül 1-1 zsidó orvost is rendeltek kisegítő szolgálatra, valamint hadtestenként 1-1 „rögtönzött zsidó kórházat” is felállítottak, bár ezek felszereltsége minimális volt, csupán a szükségkórházak szintjét érte el.^[47] Horthy, aki Hitlerrel való klessheimi találkozójáról visszatérve „az összes zsidórendeletekre vonatkozólag szabad kezet” adott kormányának^[48], úgy foglalt állást, hogy „a zsidó orvosokat megtartsák, és a zsidó munkaszolgálatos századokat ... Magyarországon hagyják”.^[49]

A X. közérdekű munkaszolgálatos zászlóaljnál, amely 50 munkásszázadot foglalt magában, Reviczky Imre alezredes sok magyar és nemzetiségi, zsidó és politikai okokból behívottat mentett így meg.^[50]

A jászberényi 1. számú munkaszolgálatos zászlóalj vezető orvosa, dr. Bródy Sándor főhadnagy 400 munkaszolgálatost tíz napra szabadságolt, ez azonban már német ellenakciót váltott ki: távozásukat megakadályozandó, őrizet alá vették a hatvani vasútállomást.^[51]

Szeptemberben a Honvédelmi Minisztérium még kísérletet tett a zsidókérdés német megoldása ellen. Horny Ernő vezérőrnagy, a Katonai Munkaszolgálat Országos Felügyelője kidolgoztatta a zsidók magyarországi munkába állításának menetét. Sorozásokat tartottak, és a sorozottakat romeltakarítási munkára vezényelték. A 17 és 70 év közötti korosztályból az arra alkalmas személyekből „sáncásó” századokat állítottak fel, azonban a németek gyorsan felismerték, hogy ez elsősorban a bevonulásra kötelezettek mentésére irányul.

Merényi Scholtz Gusztáv, a Honvédelmi Minisztérium egészségügyi osztályának vezetője, a légierő vezető orvosa megszervezte a Magyarországra szökött, sebesült francia katonák Balatonbogláron való elhelyezését és igazolványokkal történő ellátásukat.^[52]

A kormányzói proklamáció után sokan reménykedtek a háború végében és az üldöztetések megszűnésében. Sajnos csalódniuk kellett, mert „elérkezett a számonkérés órája”.^[53] A nyilasok hatalomátvétele után a korábbi borzalmak fokozódtak. A Vörös Hadsereg már elfoglalta az ország keleti és középső részét. Sem a hadsereg, sem a lakosság ellátását nem tudták már biztosítani. Nem maradt más, mint a terror és a rendeletekkel ösztönzött rablás. Eleinte csupán a megmaradt zsidóság ellen irányult, később azonban már senki sem volt biztonságban. „A keresztények már ugyanolyan veszélyben vannak, mint a zsidók. Nekik is bujkálniuk kell, és ha nem tudnak elrejtőzni, ők is megindulhatnak gyalogmenetben, hátizsákokkal a hátukon a bécsi országúton nyugat felé, mint azt mostanáig a zsidók tették... A zsidóság kálváriája az egész nemzet kálváriájává vált” – írta egy svájci újság az akkori állapotokról.^[54] Fiala Ferenc nyilas sajtófőnök jellemzése alapján: „A fővárosban meglazult a rend, és mindenki bíró és ítéletvégrehajtó lehetett, aki géppisztolyt hordott a nyakában.”^[55]

A terrorral együtt, ha nem is egyenes arányban, nőtt a segítőkészség is. A mentésben az egyházak, a Vöröskereszt, a pápai nuncius, a külföldi követségek alkalmazottjai jártak elöl. Budapesten egyes becslések szerint mintegy 30 000 embernek adtak menedéket. És számításba kell venni a névtelenségbe vesző orvosok, ápolónők és magánemberek tetteit is.

Október 15-e után a Budakeszi Katonai Szanatórium üres ágyai hirtelen megteltek zsidó munkaszolgálatosokkal, akiket tüdőbetegként kezeltek tovább. Csutkay orvos ezredes megszervezte a szanatórium fegyveres védelmét. Megakadályozták a kórház mind német, mind nyilas kézre kerülését. Háromnapos alkudozás után végül is nem mertek a kórházban ápolt harctéri sebesültekkel zsúfolt kórházra lövetni. A Budakeszi Szanatórium a fegyveres akciógárda gyülekezőhelyévé vált, egyrészt félreeső volta miatt, másrészt azért, mert futóárkokat építettek ki a kórház körül. Az ellenállás része volt az is, hogy november 20-a után a Szentgotthárdra való kitelepülési rendeletet szabotálták, amit lehetett – egészségügyi felszereléseket, kötszereket, gyógyszereket –, visszatartottak egy 12 fős egységgel.

Október 16-án a Kárpátokban harcoló 1. hadsereg parancsnoka, Dálnoki Miklós Béla és vezérkari főnöke, Kéri Kálmán átállt az oroszokhoz. Másnap Pesten Miklós Béla vejét, feleségét, lányát és anyósát is a Tisztikórházban helyezték el ideiglenesen, míg sikerült rejtekhelyet találniuk. ^[56]

Több hadikórház „elszabotálta” Szálasira letenni az esküt.^[57]

Dr. Aranyi Sándor a kórház Dunántúlra történő kitelepítésekor egy tele gépkocsi felszerelést a budai szükségkórházba irányított át. Amikor pedig a 12. számú tábori kórház parancsnoka lett, szintén szembehelyezkedve a Németországba való kitelepülési paranccsal, a Duna egyik szigetére mentette át a kórházat.^[58]

A 11-es kórházban is folytatódott az embermentés: 18-19 éves munkaszolgálatos fiatalokat vettek fel kezelésre, akik azután csak 1945 január végén gyógyultak meg hirtelen – „további orvosi kezelést nem igényel, testileg megerősödött, gyógyultan elbocsátva” kórlapi bejegyzéssel. ^[59]

Latabár Kálmán ezekkel a szavakkal mondott köszönetet dr. Konrády László orvosnak a kórházban tapasztalt emberséges bánásmódért: „Ön oly úri tapintattal felejtette el velünk, hogy csak ember van a világon, sem zsidó, sem keresztény, csakis ember.”^[60]

Lassan vöröskórházként kezdték emlegetni a kórházat, ahol – amint azt a Kossuth Népe újság 1945. május 30-i számának címe írta – a nyilasjárvány ellen kezelték a betegeket.

A nyilas hatalomátvétel után eltulajdonították az egyik parancsnoki bélyegzőt, amellyel számos politikai, illetve faji üldözöttet mentettek meg egészségügyi szabadsággal, felülvizsgálatra rendeléssel.

Kálló esperest megölték. Ez megsemmisítette a biztonságérzetet, üzenet volt a többi humanista orvos számára. Ezért a találkozókat a gégészeti orvosi szobából a hullaházba tették át, ahová nem volt mindenkinek kulcsa.^[61] A besúgás veszélye miatt inkább egyéni akciókat folytattak. A sors iróniája, hogy a kórházat egy bomba tarolta le, orvosainak jelentős részét is elpusztítva.

Hasonló mentés folyt a budai Vöröskereszt kórházban, ahol Zárday Imre orvos százados és Apor Gizella bárónő, önkéntes nővér bújtatták a rászorultakat.^[62]

Bakos Géza főhadnagy vezetésével sikerült a kitelepítésre ítélt helyőrségi kórház egy részlegét, 50 vagonnyi egészségügyi anyagot visszatartani és „városparancsnoksági kórházként” működtetni a Tisza Kálmán téren. Ellátták a környék bombasérültjeit, sebesültjeit, és 1945 januárjáig búvóhelye volt mindazoknak, akik nem kívántak nyilas szolgálatba állni.^[63]

Az 1. honvéd helyőrségi kórházban dr. Telbisz Albert orvos alezredes 1943 óta gyógyította, segítette a zsidó munkaszolgálatosokat, segédtisztje, Bóka László hadnagy segítségével. Dr. Esztergályos Károly, az I. munkaszolgálatos zászlóalj vezető orvosa ide utalta be embereit. A katonasebész dr. Petrovics László orvosi igazolással nyújtott segítséget. Négy zsidó asszonyt is rejtegetett keresztény papírokkal.

A 204. Vöröskeresztes hadikórház mintegy 400 betege közül a sebesülteket a biztonságosabb Sziklabarlang kórházba szállították át 1944 novemberében, s több, egyébként már gyógyult személyt a belgyógyászati osztályon visszatartottak.

Kecskeméten dr. Simon Balázs sebész, orvos őrnagy több zsidó munkaszolgálatos életét mentette meg.^[64]

A nyíregyházi hadikórházban, miután október 26-án a szovjet csapatok átmenetileg feladni kényszerültek a várost, sok szovjet sebesült katonát rejtegettek és ápoltak a kórház orvosai: Elekfi Lajos, Molnár János és társaik, így kb. 45 katonát mentettek meg.

A többször gazdát cserélt Székesfehérvárott dr. Hornyánszky Károly és felesége mentette a katonákat.

Inter arma caritas. Ez a mondat ugyan a Vöröskereszt jelmondatává vált, de akik átélték ezeket a borzalmas időket, tudják, mennyire szüksége volt mindenkinek, üldözötteknek, segítőiknek egyaránt a fegyverek között az irgalmas segítségre, és ehhez akkor tisztesség és bátorság is kellett, hogy az ember ember tudjon maradni az embertelenségben.

(A fenti előadás elhangzott a MEASZ által szervezett 1999. december 8-i Kálló esperes emlékülésen.)

A 105 napos finn téli háború 1939. november 30. – 1940. március 13.

---

---

Ajánlás

---

Sütő László írása olyan eseményekkel foglalkozik, amelyek eddig kevés helyet kaptak a hadtörténeti publikációkban. Összegyűjtötte finn rokonaink segítségére siető honfitársaink emlékeit, a magyar önkéntesek áldozatra is kész részvételét a finn–szovjet háborúban. Leírja a magyar kormány fenntartásait, egyes tagok támogatását, ami lehetővé tette a kiutazást és a magyar–finn rokoni kapcsolatok elmélyítését.

Bár kis számban, de magyar önkéntesek is csatlakoztak Nyugat-Európa egyes országainak finneket támogató akciójához, aminek tárgyi emlékei a finn nép hálájáról tanúskodnak. A szerző maga is testvéreknek tartja rokonainkat, és ifjú kora óta szoros kapcsolatot tart velük.

A visszaemlékezés a Volt Hadifoglyok Bajtársi Szövetségéhez érkezett, abból a célból, hogy belőle a Hadifogoly Híradóban részletek jelenjenek meg. Felismerve az írás hézagpótló jelentőségét, az a Hadtörténelmi Levéltárba került, hogy bővítse a II. világháborúval kapcsolatos tárgyi ismereteket, ami egyben példaként szolgál a magyarok önzetlenségére és a rokoni kapcsolatok ápolására. Zűrzavaros világunkban nagy szükség lenne ezen tulajdonságok továbbfejlesztésére.

Dr. Papp Tibor ny. ezredes

---

Prológus

---

Napjainkban kevesen tudnak az 1939. évi finn téli háborúról. Az utcán siető emberek közül csak a hatvan évnél idősebb nemzedék emlékszik azokra a napokra, pedig magyar vonatkozása is van. Azokban az időkben egyébként is nagyon kevés volt az ismeretünk, szemlélet tekintetében pedig tele volt ellentmondásokkal.

Az 1939–40. tanévben a budapesti Eötvös Reáliskola diákja voltam. Európa felett a háború viharfelhői, sokunkban aggódás és félelem. Nyomasztó volt a légkör, mert az a hír járta: hadiérettségire bocsátanak és besoroznak bennünket katonának.

1939. november 30. Ködös, szürke reggel, a megszokott tanítási nap. A meleg tanteremben ülve nem sejthettük, hogy azokban az órákban pusztító bombák százait dobják Helsinkire. Kitört a finn–szovjet háború. Ekkor már több mint kétéves levelezési kapcsolat kötött Finnországhoz, és megtudva a háború hírét, szorongó aggódás lett úrrá rajtam vészhelyzetben lévő finn diáktársamért, a leveleiből megismert, szeretett, de még nem látott országért.

Azóta 60 év telt el, de emlékezetemben él Helsinki mindenkihez szóló segélykiáltása, megdöbbenést és rokonszenvet váltva ki mindenkiben, és „Testvér a testvérért” országos gyűjtőmozgalommá vált. A magyar közvélemény a rádióból, az újságokból, a mozikban vetített híradókból óriási rokonszenvvel figyelte a finn nép egyenlőtlen harcát, a szovjet Góliát támadásával szemben helytállók küzdelmét.

Emberbaráti, jótékonysági egyesületek alakultak, élelmiszert, pénzt, ruhát gyűjtöttek, az asszonyok meleg holmit, kesztyűt, sálat, melegítőket kötöttek a katonák és a harcoló flották részére. És a finnek minden hatalmasságnál nagyobbra nőttek szemünkben!

Ez az emlékkép ma is él bennem: talán túlfűtött érzelmektől hevítve, ifjúi hévvel tanárainkkal együtt segítettük a gyűjtőmozgalmat. Megmozdult az egész ország, az egyházak, a társadalom minden rétege, s mi, akkori diákok boldogok voltunk, hogy hazafias érzéssel ennyit is tehettünk. Úgy éreztem, ez volt az a pillanat, amikor Finnország szerelmese lettem, amely 60 év után, immár számtalan finnországi út és személyes testvéri kapcsolat révén rajongásig betölti életem. 1939 késő őszén véresen komoly volt az európai helyzet!

---

Közvetlen előzmények

---

Augusztus 23-án Molotov és Ribbentrop aláírta a szovjet–német megnemtámadási szerződést, melynek titkos záradéka felosztotta Kelet-Közép-Európát és a Baltikumot. Szeptember 1-jén kitört a második világháború!

Hitler és Sztálin seregeinek együttes támadásai alatt megszűnt Lengyelország önállósága. Az emberek többsége halált hozó fogolytáborokban sínylődött, sokan elmenekültek, több ezren pedig hazánkban kerestek és kaptak menedéket.

A Szovjetunió – német veszedelemre hivatkozva – védelmi ajánlatával bekebelezte a balti államokat. Hasonló ajánlatot tett Finnországnak is, területeket követelve támaszpontok létesítésére, ezt azonban a finn parlament az ország semlegességi státusa alapján megtagadta. A tárgyalások nem vezettek eredményre, ezért a Szovjetuniónak új okot kellett találnia, hogy a finn kormány tekintélyét lejárassa, diszkreditálja.

Idézet G. Mannerheim marsall naplójából: „Nem sokáig kellett várnunk, hogy beteljesedjenek Molotov november 3-án a moszkvai tárgyalásokon elhangzott szavai: – Most majd a katonák veszik át a szót... November 26-án a Szovjetunió megrendezte azt a provokációt, amelyet a „manilai lövés” néven ismernek. Aznap este Molotov közölte Finnország moszkvai követével, hogy a Karjalai-földszoroson 15.44-kor finn oldalról ágyútüzet nyitottak a Manila faluban elhelyezett orosz csapatokra, amikor három közkatona, egy altiszt és kilenc személy megsérült. A következő napon adott válaszunkban közöltük, hogy az ágyúlövések nem finn oldalról történtek. A finn határőrök megállapították a robbanás helyét, amely kb. 800 méterre esett a határvonaltól a Manila falu melletti nyílt mezőre. Ugyanakkor három megfigyelési pontról végzett iránymeghatározással kiderítették, hogy a lövéseket délkeletről, a robbanás helyétől 1,5-2 kilométer távolságból adták le, azaz Oroszország oldaláról.”

Az események gyors ütemben követték egymást. November 27-én Molotov közölte Finnország követével, hogy a szovjet kormány nem tekinti kötelezőnek a megnemtámadási szerződést. November 30-án a szovjet hadsereg rárontott Finnországra, elérték a finn védelmi vonalak előtt fekvő, kiürített Terijokit, ahol a politikai okokból emigráns kommunista vezetővel, Kuusinennel az élen „népi bábkormány” alakult, hogy szerződést kössön az őt elismerő szovjet kormánnyal. Ez lett volna a jogalap a finn népi kormány katonai támogatására, leplezve a Finnország elfoglalására indított háborút.

Közbevetőleg itt kell hivatkoznom a finn „Suomen Kuvalehti” évekkel későbbi, Dimitrij Volgokonov szovjet vezérezredessel készült riportjára, mely szerint: „Pusztán ürügyre volt szükség a háború megkezdéséhez, ha nem ez lett volna az ürügy, másikat találtak volna ki. Sztálin és Molotov rögtönözte Kuusinen bábkormányát. Ezen évek tragédiájához hozzátartozik, hogy e duett döntött sok olyan nemzetközi kérdésben, melyről mások még csak nem is tudtak.”

A Finn Köztársaság elnöke, Kyösti Kallio 1939. december 17-én a finn hadsereghez intézett rádiószózatában ezeket mondotta:

„Ami a legjobban a szívünkhöz nőtt, az a mi otthonunk, hazánk, a kultúránk, a szociális rendszer, melyhez szoros kapcsok fűznek bennünket és melyeket most pusztulás fenyeget. Ezeknek az értékeknek köszönhetjük, hogy az emberiség közös javaihoz mi is hozzá tudunk járulni. Éppen ezért remélni merjük, hogy ezeket a kulturális értékeket és az igazság elveit közös erővel fogja az emberiség megvédelmezni. Most a finn hadsereg fogott fegyvert védelmére egy támadó fél ellen, melynek az a szándéka, hogy ezeket az értékeket függetlenségünkkel együtt elpusztítsa. Vajon tétlenül nézik-e majd a művelt nemzetek, hogy ez bekövetkezzék?”

Finnország hős fiai megkezdték élethalálharcukat – ezer és ezer kilométernyire tőlünk, lélekben mégis közel. Megmozdult a világ a finn törvényhozók SOS jelére. Önkéntesek, hadigépek, nyersanyagok indultak útnak Finnország felé. Igen sokan érezték azt, hogy nemcsak szavakkal, hanem tettekkel is segíteni kell a maroknyi hős finn nemzetet.

---

Az önkéntes zászlóalj megalakul

---

Gróf Teleki Pál a Parlamentben 1939. december 4-én elmondott beszédében, az öt napja kitört háborúra hivatkozva, szovjetellenes egységfront létrehozását javasolta. Így nálunk is megindult a leendő harcosok toborzása. Országszerte nagy volt az önként jelentkezők száma. A cél egy nagyobb csapattest és hadfelszerelés kiküldése volt.

A téli háború későbbi magyar vonatkozású kutatása során az önként jelentkezők számra elérte a 25 000 főt. A háború az 1940. március 13-án aláírt kényszerbékével véget ért, további önkéntesek kiküldése leállt (az „Uusi Suomi” politikai lap 1990. március 30-i közlése).

A hárshegyi Cserkészparkban 1940. január 10-én 344 önkéntes jelentkezése nyomán megalakult a finnországi Magyar Önkéntes Önálló Zászlóalj, amelynek vezetője Kémeri Nagy Imre főhadnagy, a csapat lelkésze Bartha János református és Thorma Ferenc cisztercita szerzetes lett.

A csapat tagjait síbakancsokkal és sílécekkel szerelték fel, és síoktatók gyors kiképzésben is részesítették őket. Katonai szabászok lázas sietséggel testhez álló síruhákat varrtak. A vállalkozás fedőneve: „Síkiképző tanfolyam a norvég hegyekben”. A náci német és szovjet–orosz szövetség miatt a zászlóaljat nem engedték Németországon átutazni.

A zászlóaljban részt vevők felkutatásához a magyar–finn folyóirat, a „Négykezes – Nelikatisesti” nyújtott hathatós segítséget. A szegedi, a budapesti, a miskolci és a pécsi magyar–finn baráti körök kutatási eredményeit Ruprecht Antal, a miskolci finnbarátok elnöke fogta össze.

A zászlóalj megalakulásáról, akkori útjáról a még élő személyekkel készült riport, a Történelmi Dokumentumfilmek Kuratóriuma és Osmo A. Wilkuna filmrendező segítségével készült film nyújt valóságos képet. A film forgatókönyvéből részleteket idézek.

Götz Gyula tizedes, Budapest

– Nekem közvetlen kapcsolatom volt Ince Péter személyi titkáron keresztül gróf Teleki Pál miniszterelnökhöz. Az önkéntesek szervezése Teleki Pál gondolata volt. Egyes katonai vezetők, főként Bartha Károly honvédelmi miniszter ellenezte az önkéntesek szervezését, így annak titokban kellett maradnia. A csoport néhány hét alatt zászlóalj-erősségű lett.

Soós Sándor őrmester, Szeged

– Szentesen Bánfalvi tanító volt az önkéntesek szervezője. Budapesten, a Szentkirály utca 12-ben kellett jelentkezni, onnan mentünk a hárshegyi cserkészparkba. 1940. január 11-én éjjel a Keleti pályaudvaron történt a bevagonírozás: 24 tiszt, 52 altiszt, 2 orvos, 2 tábori lelkész és 264 fő legénységgel összesen 344 fő. Az útvonal a következő volt: Budapest–Murakeresztúr–Fiume–Torino, majd a franciaországi Lyon–Párizs–Diepp, aztán az angliai Dover–London, itt nyolc napon át vesztegeltünk, míg a megfelelő hajókaraván összeállt. A zászlóalj a skóciai Edinburghban tudott újra hajóra szállni. A tengeren már különböző zászlók alatt hajózó 86 kereskedelmi hajó hajózott, valamint 14 különböző nagyságú hadihajó, melyek a konvoj védelmét biztosították. A magyar zászlóalj egy kisebb csoportja a Mira nevű hajón, nagyobb csoportja a Meteor nevű norvég hajón kapott helyet. A hajóról kiderült, hogy Vilmos német császár magánjachtja volt.

Vikor László hadapród, Zombor

– Kémeri Nagy Imrét a Felvidékről ismertem, a MNB-nál dolgoztam, de hívására azonnal jelentkeztem. Igen bántott, hogy egy kis nemzetet akarnak eltaposni, ennek még a gondolatát sem tudtam elviselni. Megszállt területről származom, hát érthető volt, hogy a kisebbséget, a finn népet segítsük. A náci német és szovjet–orosz szövetség miatt igen nagy kerülővel tudtunk finn földre jutni. Londonban is várakozásra kényszerültünk, míg összegyűlt a konvoj, ami áthozott bennünket a norvég partokra. Német tengeralattjárók egy alkalommal támadást intéztek ellenünk, de torpedórombolók a konvojt körüljárva, állandóan védtek bennünket.

Március 2-án érkeztünk Lapuába. A templom közelében lévő iskolaépületben helyeztek el bennünket, de többünket családoknál szállásoltak el. Megkaptuk a finn hadsereg egyenruháját, finn fegyverzetet és felszerelést, a finn nemzeti trikolórt, bal karunkra az „S” jelzést, mely finnül SISU-t, azaz bátorságot, tettrekészséget jelent. A finnek részéről tapasztalt megbecsülést, udvariasságot, őszinte szeretetet szavakkal kifejezni nem lehet.

Megkaptuk a fehér kezeslábast is, alkalmazkodva a hóviszonyokhoz, mivel háborúba és harcba mentünk. Nordlund finn alezredes állandóan velünk volt. Alakulatunkat Mannerheim tábornok is megszemlélte. A zászlóalj a templom előtti téren sorakozott fel a díszszemlére, melyen egy-egy szakasz angol és belga csapat is részt vett. Mi azzal mentünk ki Finnországba, hogy bevetésre kerülünk. Felkészülten vártuk a parancsot a márciusi indulásra, de közbejött a kényszerbékekötés. A front helyett Lappeenrantába vezényeltek bennünket határbiztosításra. A kényszerbékekötést követően Turkuba mentünk, aztán az Arcturus nevű hajóval haza.

Jäger Nándor őrvezető, Budafok

– A gépkocsizóktól rajparancsnokként szereltem le, és mert nem hiányoztam senkinek, jelentkeztem önkéntesnek Hárshegyen. Parancsnokom Horváth Sándor zászlós volt. Úgy emlékszem, 450-en voltunk, egy kis zászlóalj, jól megszervezve. A finnországi kiképzés során nagyon türelmetlenkedtünk, égett bennünk a harci láz, hogy mikor megyünk bevetésre. Majd a jövő héten... Azonban akkor már folytak a fegyverszüneti tárgyalások, a harcra fölöslegessé váltunk, így határőrzésre Lappeenrantába vezényeltek, és felderítéseket végeztünk.

Bartha János lelkész, Debrecen

– Amikor Edinburghból elindultunk, gyönyörű, tiszta idő volt, a tenger csendes, a látvány szívszorító, ahogy a különböző nagyságú és színesen fellobogózott hajók egymást után kisoroltak az öbölből, és az előre megszabott rendben megindultunk az északi partok felé. Nemsokára látótávolságban már csak néhány hajó volt, és a parttalan, akkor éppen csendesen hullámzó, végtelennek tetsző tenger. Amíg az Északi-tenger nem kezdett háborogni, nem is volt baj, később azonban a nagy többséget tengeribetegség gyötörte. A kapitány és matrózai igen segítőkészek voltak. Veszélyes vizeken hajóztunk, a hajó farán forgatható revolverágyú állott tengeralattjáró támadás kivédésére, mely várható volt. És később be is következett.

Egy hajnalon óriási harci zajra, kiáltozásra, parancsokat ordító matrózok hangjára ébredtünk, felkapkodtuk mi is a mentőmellényeket és a fedélzetre rohantunk. Valójában nem láttunk mást, mint kisebb-nagyobb cikázva száguldó hadihajókat. A karavánunk felett cirkáló angol repülőgépek zúgtak, távolabb a tengerből óriási víztölcsérek, magasra fellövellő robbanások jelezték a repülők találatát. Német tengeralattjáró támadta meg a karavánt – mondta a kapitány. Egyik kísérőhadihajónk ellen lőtt ki torpedót, de az angol repülők vízibombákkal elsüllyesztették. A tenger felszínén nagy kiterjedésű olajfoltok maradtak. A harci események a konvojt szétszórták, hajósaink ettől kezdve a fjordokban és állandóan partközelben haladtak.

Az egyik alkonyon aztán feltűnt előttünk a bergeni öböl, a kivilágított gyönyörű város – a béke világába értünk a háborús sötétségből. A kikötőben horgonyzó hajók fellobogózva, színes lámpafüzérekkel díszítve, hajókürtjeiket megszólaltatva köszöntettek bennünket, a finn testvéreknek segítséget hozó magyar önkénteseket. A kikötő melletti vasútállomás hatalmas peronján két sorban, hófehér abroszokkal leterített hosszú asztalok álltak, és roskadoztak a felrakott enni- és innivalótól. A tányérok mellé egy csomag cigarettát, gyufát és egy tábla csokoládét is odakészítettek. Hát ilyen volt a magyar önkéntesek norvégiai fogadtatása.

Utunk Bergenből vonaton folytatódott, több napon át Norvégián és Svédországon keresztül, többnyire az éjjeli órákban, nagy sebességgel, hiszen a Botteni-öblöt meg kellett kerülni. Így érkeztünk meg Haaparantába, a svéd–finn határvárosba, melyet a Torniojoki folyó oszt ketté, a folyó túlsó partján áll Tornio finn város. A két várost hidak kötik össze, melyeket azonban az érkezésünk előtti napon a szovjetek lebombáztak. Várni kellett egy napot, hogy a folyó jege a 42 fokos hidegben vastag legyen. Ezalatt a svéd utászok kitűzték és szalmával megjelölték az utat, melyen aztán gyalogszerrel átvonultunk Finnország földjére.

Ráday László zászlós, Budapest

– A finn háború első napjaiban telefonon kerestem egy volt repülőbajtársamat, Békási Vilit – aki szolgált a spanyol polgárháborúban is – azzal a céllal, hogy menjünk együtt Finnországba. Édesanyjától tudtam meg, hogy ő már északon van. Másnap a finn követségen eligazítottak, hogy menjek a Hárshegyre Kémeri főhadnagyhoz. Én a légierőhöz akartam menni, csatlakozni az ott lévő két bajtársamhoz, Piriti Mátyáshoz és Békási Vilihez. Így kerültem az önkéntes zászlóaljhoz, és jöttem Finnországba. Sajnos nem a repülősökhöz kerültem, bajtársaimat keresve tudtam meg, hogy Békási Vili elesett, gépét az Aland-szigeteknél találták meg.

Kémeri kérésére így maradtam a zászlóaljnál, és lettem az egyik szakasz parancsnoka. Tolmácsunk a már Finnországban élő Miklós József festőművész volt. A finn emberek mindenütt a legnagyobb szeretettel fogadtak bennünket, és ez tényleg így volt. Nils Vetersen zászlóssal, összekötő tisztünkkel németül beszéltünk. Kémeri Nagy Imre, a parancsnok igen különleges ember volt, annak idején diákvezér volt, magyar ruhában járt, kezén fokossal, és egyetemi tüntetéseket szervezett. Mint parancsnok, szigorú, következetes, néha túl szigorú volt, de törődött az emberekkel, és fegyelmet tartott.

Legnagyobb élményem egy vidéki szálloda éttermében történt. Egy beszerzési útról már nem tudtunk hazaérni, éhesek voltunk, és P. Szabó Istvánnal az étterembe mentünk valamit vacsorázni. Halk szalonzene szólt. A felszolgáló lotta kérdésére, hogy magyarok vagyunk-e, egyszerre abbamaradt a zene, a zongorához lila parolint, rajta keresztet viselő, finn katonalelkész ült, s zongorán kísérve, magyarul kezdett énekelni: Kossuth Lajos azt üzente, elfogyott a regimentje... Aztán odajött az asztalunkhoz, és bemutatkozott: – Jouko Karanko vagyok, mi újság otthon, Sopronban?... Ahogy most könnycsepp van a szememben, akkor is könnyeztem. Ez volt életem legszebb élménye. Megjegyzésként: Jouko Karanko lánya, Outi Karanko ma az Eötvös Loránd Tudományegyetem finn lektora.

Akantisz László gyalogos, Pécs

– Tizenketten indultunk Pécsről, én 20 esztendős voltam. Igazságtalanságnak tartottam, hogy a 200 milliós szovjet birodalom lerohanta a három és fél milliós Finnországot. Gyorsan döntöttem, és az első hívó szóra az önkéntesek közé álltam, erős volt bennem a kalandvágy és a harci készség. Hárshegyen a Kémeri Nagy Imre által szervezett zászlóaljat gróf Teleki Pál búcsúztatta.

Tízezer önkéntes segítette akkor a finneket a világ minden tájáról. Finnországban Lapua iskolájában volt a szállásunk, a szomszédos épületekben amerikai önkéntesek laktak. Megkaptuk a finnek egyenruháját, vállapunkon az arany medvével, bal karon a SISU feliratú jelvénnyel. A kiképzések alkalmával azt a harcmodort gyakoroltuk, melynek lényeges eleme a sí, melyen nem használtak kötést. Az elmúlt évtizedekben sajnos homályban maradt a téli háború története és abban a magyar önkéntesek szerepe.

Hetvenéves vagyok, újraélem emlékeimet, a finn emberek szeretetét, és vágyam, hogy újra eljuthassak Finnországba.

Bartha János lelkész

– Finnországban, Tornióban és Ouluban szeretetteljes fogadtatásban volt részünk. Különösen meghatott bennünket, hogy a finn énekkar nemzeti himnuszunkat magyarul énekelte. A szívet, lelket melengető baráti ünneplés után vonatunk továbbindult, és megérkeztünk Lapuába. A fontról értekezett hozzánk Jouko Karanko lelkész, aki tolmácsunk és segítőnk volt.

Napközben kiképzésen vettünk részt, közben vártuk, mikor jön utánunk hazulról a többi magyar önkéntes. Utólag tudtuk meg, hogy a második részleg eljutott Londonig, a harmadik részleget Hárshegyen feloszlatták. Sürgettük, hogy vigyenek bennünket a frontra, de a finn hadvezetőség hadikészleteinek kimerülése miatt március 13-án Moszkvában aláírták a kényszerbékét.

1940. március 24-én mi is megkaptuk a hadsereg főparancsnokának 38. számú napiparancsát, melyben Mannerheim marsall megköszönte az egész világról összegyűlt önkénteseknek és népeiknek az általuk küldött segítséget. „Ti, Duna melléki vérrokonaink, szintén meghallottátok csatakürtjeink távoli hangját, és több ezer éves távollét után a magyar kard ismét ütésre emelkedett a finn testvérek védelmében... Adja Isten, hogy az a fegyverszövetség, amelyet itt kötöttünk veletek, hozzájárulhasson a közös egyetértés megszilárdulásához, és maradandóan közelebb hozza népeinket egymáshoz. Finnország hálájának és nagyrabecsülésének érzelmei sohasem fognak elhomályosulni.”

Mannerheim marsall 1940. május 14-én személyesen meglátogatott bennünket. Kémeri Nagy Imrét mint századost a Finn Fehér Rózsa Lovagrend I. osztályú, többi tisztünket II. osztályú lovagkeresztjével tüntetett ki. Április 10-e körül kaptuk a hírt, hogy a német hadsereg nagy erőkkel megtámadta Norvégiát. Jelentkeztünk a németek elleni harcra. Kémerit, Polgár hadnagyot Helsinkibe rendelték, én is velük mehettem. A magyar nagykövetség azonban megtiltotta, és közölték, hogy hazaszállításunkról gondoskodnak. A május 20-a körüli napokban megjött a hazaindító parancs. Turkuból az Arcturus hajóval először Stettinbe, majd Kielbe vittek bennünket, ahonnan lepecsételt vagonokban, német őrséggel Berlin–Lipcse–Prága–Érsekújvár–Budapest útvonalon szállítottak haza.

Hazir Ramada gyalogos, Miskolc

– Hát itthon voltunk, de nyolc-tíz órát vártunk, míg valamelyik mellékvágányra betoltak. Nem volt fogadás, semmi ünnepélyesség. Rendőri kíséret állt a vagonok mellett. Megvártuk az estét, majd felmentünk a Hárshegyre. Másnap Teleki Pál fogadott bennünket. Beszédében sejtette, hogy ez a fogadás nem az ő törekvése volt. A kiszállítás is igen csöndben történt, de a hazajövetel pláne csöndben ment végbe.

---

Epilógus

---

A második világháború befejezését követően az ország szovjet megszállás alá került. A Finnországba kiment önkéntesekről nem volt tanácsos beszélni. Hosszú éveket kellett várni, míg végre a rendszerváltozás megtörtént. Ekkor vette kezdetét a finn baráti körök kezdeményezte kutatás a még élő önkéntesek után. 1990. február hó 17-én Risto Hyvarinen nagykövet úr találkozóra hívta össze a még élő önkénteseket a Finn Nagykövetségre. A mindösszesen 17 egykori önkéntes az általuk nyújtott támogatásért a téli háború emlékérme – „A hadrakelt sereg a csattal” kitüntetésben részesült. A teljesség igénye nélkül – Bárczy János, a magyar légierő egykori tisztjének közlése szerint – közvetlenül a finn légierőnél teljesítettek szolgálatot: Békássy István, Békássy Vilmos, Batári Lajos, Szabó Mátyás, Orsich Nándor, Hunyor Csaba. Tudomása szerint mindnyájan hősi halált haltak.

Jouko Karanko lelkész, Manuo Savela százados és Kaarina Hietaro Savela lotta társaságában 1961. június 18-án Lapuában jártam. Ekkor volt módom a Magyar Önkéntes Önálló Zászlóaljnak a templom falán elhelyezett emléktáblájánál és az alavusi katonai temetőben leróni kegyeletemet Matti Hietaro zászlós és képletesen a 24 923 elesett finn hős emlékműve előtt. A tábla felirata:

ANIMAE HERORUM IN AETERNUM VIVUNT
A HŐSÖK LELKE ÖRÖKKÉ ÉL
A hős finn testvérek emlékére kegyelettel
a Magyar Önkéntes Önálló Zászlóalj
1940. április 7.

Részlet G. Mannerheim marsall naplójából:

„Összességében 26 nemzet képviseltette magát az idegenlégiós SISU osztagban. A svéd részvétel kb. 8000 embert tett ki. Norvégiából 725 önkéntes érkezett, a 800 főből álló dán csapat is már Finnországban tartózkodott, készen arra, hogy induljon a frontra, amikor a békekötést megtörtént... Magyarország, ahol a kormányzó Horthy admirális kezdeményezte az önkéntes csapat létrehozását, élre került: onnan 25 000 résztvevőről érkezett jelentés. Az ország veszélyes helyzete miatt azonban a magyar kormány úgy ítélte meg, hogy nem juttathat el hozzánk többet, mint 5000 embert, közülük egy zászlóaljnyi jól kiképzett katona érkezett meg Finnországba, bár nem került a frontra, míg másoknak vissza kellett fordulniuk, vagy útra sem kelhettek. ”

Sütő László, Pécs

Számvéber Norbert: Pz.V Panther (Párduc) nehézharckocsik a Magyar Királyi Honvédségben

---

A hadi helyzet 1944 nyarán rákényszerítette a német hadvezetést, hogy szövetségeseit korszerű, a német logisztikai rendszerbe illeszkedő fegyverzettel lássa el. Ilyen meggondolások alapján került sor 1944. június 10-én a magyar honvédség német fegyverekre való fokozatos átfegyverzéséről szóló megállapodás megkötésére. Ennek értelmében az év végéig a magyar páncéloshadosztályok szervezetét is német mintára kívánták kiegészíteni, vagyis harckocsiezredeikbe egy osztály (zászlóalj) Pz.IV és egy osztály Pz.V Panther harckocsi került volna. A németek 1944 augusztusában 5 darab Panthert át is adtak kiképzési célra. Egyes visszaemlékezések szerint 1944. augusztus 23., vagyis a román kiugrás után egy eredetileg Romániának szánt Panther-szállítmány (mintegy 10-12 darab nehézharckocsi) ugyancsak a magyar honvédség birtokába jutott.^[65]

A Panthereket az Észak-Erdélybe átcsoportosított magyar királyi 2. honvéd páncéloshadosztály 3. harckocsiezrede I. zászlóaljának 2. százada kapta meg. A század parancsnoka Tarczay Ervin főhadnagy volt.^[66] A magyar páncélosoknak már volt tapasztalata a korszerű német nehézharckocsikkal kapcsolatban, tekintve, hogy 1944. május 15-től augusztus elejéig az 3/I. harckocsizászlóalj 2. és 3. százada Pz.VI E Tiger nehézharckocsikkal is rendelkezett (lásd Haditechnika 1997/2. szám 45–47. o.). Esztergom és Hajmáskér állomásokról 1944. szeptember 1-jén indítottak útba „Farkas” fedőnéven egy egyesített szállítmányt, amely a már korábban említett 5 darab Pz.V Panthert és további 20 darab Pz. IV-t szállította Szamosfalvára.^[67] A harckocsikat szeptember 5-én rakodták ki.^[68]

A 2. magyar hadsereg a Kárpátok hágóinak elérése és a szovjet csapatok előli lezárása céljából 1944. szeptember 5-én német támogatással támadást indított. Ennek keretében a magyar 2. páncéloshadosztály a német 1179. rohamlövegosztállyal együtt támadott. Élen haladó Pantherei Nagysármás–Mezőzáh–Mezőtóhát útvonalon 5-én estére elérték Marosludast. Csupán Nagysármásnál ütköztek ellenállásba: a páncéltörő eszközök nélkül védekező román 7. határőrezred itt is csak átmenetileg tudta zavarni a magyar előrenyomulást.^[69]

A Tarczay főhadnagy parancsnoksága alatt álló Pantherek többek között szeptember 15-én egy Tordától keletre indított támadás során is bizonyították harcképességüket. A nehézharckocsik minden kísérő gyalogsági támogatás nélkül, fedett terepen, igen heves ellenséges tüzérségi, aknavető- és páncéltörő tűzben, a támadó 3/I. harckocsizászlóalj zömétől messze előretörve támadtak. A századparancsnok lendületes előretörése magával húzta a többi harckocsit is, és ennek volt köszönhető, hogy a kitűzött támadási célt az elrendelt időre sikerült elérni. A csoportosítás az előretörés során két század erejű ellenséges gyalogságot és 3 darab páncéltörő ágyút semmisített meg.

Másnap a déli órákban a magyar erőkre törő szovjet harckocsikat Tarczay főhadnagy Pantherei megkerülték, s noha a szovjetek túlerőben voltak, a századparancsnok hatásos tűzvezetése nyomán támadásuk megakadt, és a szovjet harckocsik visszavonulásba kezdtek. Tarczay Ervin harckocsijával egy szovjet páncélost kilőtt. Délután a századparancsnok Panthere a leghevesebb páncéltörő tűzben és páncélöklökkel felszerelt ellenséges gyalogság veszélyes szomszédságában is előretört, és erélyes fellépésével elérte, hogy a zászlóaljának balszárnyát szorongató ellenséges erők támadása megakadt. Eközben két harckocsit és egy páncéltörő ágyút lőtt ki.

Szeptember 22-én ugyancsak Tordától keletre a Vaskapu felé támadó ellenséges csoportosítást az aznap bevethető állapotban lévő két darab magyar legénységű Panther^[70] oldalba támadta, és a harckocsik mintegy zászlóaljnyi erejű gyalogságot szórtak szét, illetve semmisítettek meg. Délután az egyre nagyobb erőkkel támadó szovjeteket ismételten oldalba kapták Tarczay nehézharckocsijai. A kialakuló tűzharcban a századparancsnok újabb két T–34 típusú harckocsit és egy páncéltörő ágyút semmisített meg. Ezen támadás alatt Tarczay harckocsiját a szovjetek kilőtték, de átszállva egy másik harckocsiba, a századparancsnok tovább vezette századát a kitűzött támadási célig.^[71]

Két nappal később a magyar 2. páncéloshadosztály 3/I. és 3/II. harckocsizászlóaljainak összesen 17 darab bevethető harckocsija maradt: 2 darab Pz.V Panther, 6 darab Pz.IV és 9 darab Turán. A harckocsikat egyéb magyar csapatrészekkel együtt Nagy-Ördöngős területén, a 348. magassági pont körül ellentámadásra kész tartalékként tartották készenlétben.^[72] Érdemes megjegyezni, hogy 1944. szeptember 25-én a magyar 2. páncéloshadosztály ismét 5 darab bevethető Pantherrel rendelkezett, s ezen kívül még 3 darab Pz.VI Tiger E (!) is állományába tartozott.^[73]

Szeptember 26-án 16.00 órakor az egy nappal korábbi ötből megmaradt két bevethető Panther a magyar páncéloshadosztály 2. páncélos utászzászlóalja 2. századának felével és a magyar 25. gyaloghadosztály rohamszázadának egy szakaszával a balszárnyon, illetve a páncélos utászzászlóalj 3. századával és 8 darab Turánnal a jobbszárnyon ellentámadásra indultak, hogy visszavessék a kora délután, mintegy másfél zászlóaljnyi erővel kibontakozó szovjet támadást. A két Pz. IV harckocsival kiegészült magyar páncéloscsoport lendületes támadásához fokozatosan felzárkóztak a magyar gyalogosok és páncélos utászok is. A magyar állásokba beékelődött szovjeteket 17.00 óráig sikerült kivetni elfoglalt pozícióikból. A balszárnyon előretörő Pantherek magukkal ragadták a gyalogságot is, így nyílt terepen zúdult rájuk a szovjet aknavető- és sorozatvetőtűz. A magyar tüzérség hamarosan beérkező válasza és a harckocsik pásztázó sortüzei megtették hatásukat, és a szovjetek nem tudták megállítani a lelkesedésükben már terepfedezet nélkül, felállva tüzelő magyar honvédeket.^[74]

Október 2-án hajnalban Vaskapu 443. magassági ponttól északnyugatra egy magyar legénységű Pz.V Panther, amelynek kormányműve meghibásodott, s így kielégítően manőverezni nem tudott, a magyar 2. páncélos utászzászlóalj 2. századának védővonalában páncéltörő feladattal lesállást foglalt.^[75] A Pantherekkel felszerelt magyar harckocsiszázad 1944. szeptember 15-től október 6-ig a Torda előtt vívott harcokban 11 darab ellenséges harckocsit, 17 darab páncéltörő ágyút, mintegy 20 géppuskafészket és egy szovjet sorozatvetőt megsemmisített, illetve zsákmányolt 9 darab géppuskát, 5 nehézpuskát és 32 puskát.^[76]

A Tisza vonalának védelmére visszavont magyar 2. páncéloshadosztályban harcoló Tarczay Ervin saját Pantherével és százada harckocsijaival együtt 1944. október 25-én Tiszapolgártól délre, Kuntanya területén a vele szemben állásban lévő, 6 darab páncéltörő ágyúból álló páncélelhárító reteszállást lendületes támadással lerohanta, és 3 darab páncéltörő ágyút zsákmányolt. Eközben oldalról és hátulról 2 darab T–34 típusú szovjet harckocsi kerülte meg. A századparancsnok azokat kis távolságra bevárva, kilőtte, majd századával csatlakozva a jobbszárnyán előretörő német harckocsicsoporthoz, a tiszacsegei műútig tört előre. Ezzel együtt százada október 6-tól 25-ig újabb 5 darab (összesen 16 darab) szovjet harckocsit semmisített meg. Eközben százada kilőtt egy szovjet rohamlöveget is, és zsákmányolt 3 darab aknavetőt. Tarczay az erős gyalogsági tűzben is Pantherének tornyában állva vezette századát.

Öt nappal később, október 30-án ugyancsak Tiszapolgártól délre, Bivaly tanya területén a magyar Panther-század az éjjel áttört ellenséges csoportosítás harcálláspontját bekerítette. A súlyos közelharcban a harckocsik sikeresen kivágták magukat, nem törődve az elaknásított terepszakasszal, támadásba lendültek és megsemmisítettek egy zászlóaljnyi ellenséges gyalogságot. E támadás közben Tarczay Panthere 25 méterről páncéltörőágyú-találatot kapott, de harckocsija harcképes maradt, és a löveget legázolta. Továbbnyomulva a századparancsnok harckocsijaival oldalba támadott egy felvonuló szovjet tüzérüteget, és azt módszeresen szétlőtte.^[77]

Egyes adatok szerint a magyar legénységgel harcoló Pantherek utolsó darabja a 2. páncéloshadosztály Garam menti harcai során esett ki 1944 karácsonyán.^[78] Azonban a Dél Hadseregcsoport hadinaplójának 1945. februári mellékleteiből az derül ki, hogy a m. kir. 2. páncéloshadosztály kötelékében 1945. február 17-én és 24-én is volt egy darab bevethető magyar Pz.V, de a március 3-i jelentés ilyen típusú magyar harckocsit már nem említ.^[79]

Dr. Kun József: Hadtörténelmi forrásaink sorsa a második világháború utolsó szakaszában

---

Írásos forrásaink pusztulása, elkallódása az elmúlt évszázadok folyamán szinte természetes kísérőjelensége volt történelmünknek. Az okok sokrétűek: természeti katasztrófák, háborús események, tudatos vagy tudatlanságból fakadó megsemmisítések, gondatlan tárolás stb. mind-mind szerepet játszottak történelmi forrásaink pusztulásában. A legnagyobb veszteségek mindig a háborús, majd az azt követő nehéz és bonyolult politikai, gazdasági időszakokban következtek be. Így történt ez a második világháború idején is, különösen annak utolsó fázisában, amikor hazánk területe a közvetlen harci cselekmények színterévé vált.

A Hadtörténelmi Levéltár egyike volt azoknak a közgyűjteményeknek, amelyek a legnagyobb háborús károkat szenvedték el. Az intézményben őrzött, valamint a különböző katonai szervek irattáraiban lévő úgynevezett élő iratanyag (amint látni fogjuk), közel került a teljes megsemmisüléshez. Szerencsére ez nem következett be, de más levéltárakhoz hasonlóan, így is sokszor kell olyan tájékoztatást adnunk kutatóinknak, hogy témájuk forrásai hiányoznak, jobb esetben azt, hogy a keresett katonai hatóság, szervezet, alakulat stb. történeti értékű iratai csak töredékesen állnak rendelkezésünkre. Vonatkozik ez a második világháború majdnem teljes, de fokozottan annak utolsó időszakára, közelebbről 1944 őszére és 1945 tavaszára. Ez az állapot érzékenyen érinti a kutatót, mivel az elsőrendű források hiányában sokkal több időre, energiára van szükség egy-egy történelmi esemény, folyamat megnyugtató tisztázásához, ha ez egyáltalán lehetséges.

Ismeretes, hogy a Hadtörténelmi Levéltár^[80] önálló intézménnyé alakulása után az Országos Levéltár III–IV. emeletén nyert elhelyezést. Itt őrizték a véglegesen levéltári kezelésbe vett iratokat, a térképtárat, a személyügyi-nyilvántartó részleg anyagait, a kézikönyvtárat^[81], az első, majd a második világháború hadtörténetét tárgyaló kéziratokat, valamint a különböző katonai szervek ideiglenes megőrzésre átadott iratait. Már levéltári őrizetben voltak az első és a második bécsi döntést követő bevonulásokkal, Kárpátalja, Bácska katonai megszállásával és a Szovjetunió elleni háborúban való részvételünkkel kapcsolatos, egészen friss hadtörténeti források is. A hadrakelt sereg ugyanis köteles volt iratait minden hadműveleti időszak után selejtezni, majd a megőrzésre kijelölteket közvetlenül a Hadilevéltárnak megküldeni.^[82]

A német megszállás után a főváros ellen intézett gyakori légitámadások, a frontnak az ország határához való gyors közeledése miatt szinte állandóan napirenden volt a levéltárban őrzött forrásanyag mentésének, fokozottabb védelmének ügye. 1944 nyarán felmerült az Országos Levéltár és az ugyanabban az épületben lévő Hadilevéltár teljes anyagának vidékre telepítése vagy a Budavár alatti barlangrendszerben történő elhelyezése. Az Országos Levéltár igazgatósága a műszaki szakértőkkel egyetértésben úgy vélte, hogy saját épületüknél biztonságosabb helyet sem a fővárosban, sem vidéken nemigen találnának, így a helyben maradás mellett döntöttek. A költöztetés egyébként nagy anyagi ráfordítást és szállítási kapacitást igényelt volna.

A Hadilevéltár más, esetleg biztonságosabb helyre történő áttelepítésére, az Országos Levéltáréhoz hasonlóan, 1944 késő őszéig nem került sor, a teljes forrásanyag eredeti őrzési helyén maradt. Az épületen belül azonban a különösen értékes irategyütteseket, amelyeket már 1943 nyarától ládákban tároltak, az óvóhelynek kijelölt és ennek megfelelően megerősített alagsori raktárakban helyezték el. A Hadilevéltár személyi állománya, illetve a levéltári anyag további sorsáról a honvédség hátországi szerveinek, intézményeinek, alakulatainak hátravonásával kapcsolatban született meg a döntés.

---

A Hadilevéltár részleges kitelepítése, az iratok sorsa

---

A Honvédelmi Minisztérium, a Fővezérség szerveinek hátravonását véglegesen 1944. október 24-én rendelték el, s ennek végrehajtása november elején meg is kezdődött.^[83] Ennek folyamatában került sor a levéltár Dunántúlra történt kitelepítésére. A hivatásos állomány (katonák), a polgári tisztviselők, valamint a kinevezett (véglegesített) dolgozók részére a kitelepülés kötelező volt. A tábornokoknak, a vezérkari tiszteknek családtagjaikat is magukkal kellett vinniük, a többi, kitelepítésre kötelezett személy szabadon dönthetett arról, hogy hozzátartozóit magával viszi-e, vagy nem. A kitelepülésben a katonai állományú személyek közül 25-en vettek részt, a polgári dolgozók s a katonák egy része Budapesten maradt, belőlük szervezték meg a visszamaradó különítményt, amelynek az Országos Levéltárban visszahagyott levéltári anyag gondozása volt a feladata.

A levéltár kitelepülő részlegét két csoportban, különböző úti céllal Timon Béla és Péczely László ezredesek vezetésével november 17-én indították útnak a Déli pályaudvarról. Az elszállított 170 ládányi iratanyag az alábbiakat foglalta magába:

– a második világháború időszakának (pontosabban 1938-tól kezdődően) iratai a területi visszacsatolásokkal, a Kárpátalja, Bácska megszállásával kapcsolatos hadműveleti iratanyag, a Szovjetunió elleni háborúban részt vett csapattestek hadműveleti iratai, naplói, az iratok átvételi naplói és leltárai,

– a Vezérkari Főnökségtől megőrzésre és elszállításra átvett iratok,

– a Legfelsőbb Honvédelmi Tanács jegyzőkönyvei, irattára,

– az 1848–1849. évi forradalom és szabadságharc iratainak, valamint a térképtárnak a Hadilevéltár kiállítási termében elhelyezett, különlegesen nagy értékű darabjai,

– a budaörsi csatára vonatkozó iratok,

– a Hadilevéltár parancsnoki irattára az 1943–1944-es évekből, segédkönyvekkel együtt,

– a Hadilevéltár gazdasági hivatalának iratai és felszámolási segédletei az 1943–1944-es évekből.^[84]

A kitelepült részleg első állomása Balatonfüred, illetve Sümeg volt. A nagymérvű vagonhiány miatt ezeken a helyeken ki is kellett rakodniuk. A két részleg december második felében Sümegen egyesült. A tíz vagonból álló szerelvény következő megállója és tartózkodási helye Csepreg község volt, ahol csatlakozott a kitelepültekhez Farkas Ferenc vezérőrnagy^[85], a Hadilevéltár akkori parancsnoka és még két tiszt. Innen 1945. február közepén az előnyösebb vasúti összeköttetés céljából (Csepreg mellékvonalon feküdt) a szerelvényt átirányították Bük községbe, s ez a helység maradt a Hadilevéltár kitelepített részlegének utolsó állomása. A személyi állomány a családtagokkal együtt Beck ezredes kivételével a községben lakott, később, miután állomásparancsnoki megbízást kapott, őt is a helységben szállásolták el. Az adott körülmények között a levéltári feldolgozó munka nem folyhatott, a tisztek, a tiszthelyettesek, a levéltári tisztviselők folyamatos elfoglaltságát a vagonügyelet és a belszolgálat jelentette. Egy nagyon fontos munkafolyamat azonban nem szünetelt: az anyagátvétel. A Dunántúlon összetorlódott különböző katonai szervek, alakulatok (ha el tudták érni a „mozgó levéltárat”), igyekeztek minél előbb megszabadulni a rendkívüli körülmények között csak terhet jelentő elintézett irataiktól. A kitelepített levéltári részleg 1944 novembere és 1945 márciusa között jelentős mennyiségű iratot vett át a körzetben állomásozó, illetve átvonuló, önálló ügyvitellel rendelkező szervektől, alakulatoktól.

A harcok 1945 márciusában már Nyugat-Dunántúlon folytak, és várható volt, hogy a harci cselekmények rövid időn belül Bük község térségét is elérik. A Hadilevéltár kitelepült részlege felkészült az ország területének elhagyására, amelyre azonban mégsem került sor. Bük községen március 29-én éjjel átvonult a front. Az egyik ott lévő tiszthelyettes így emlékezik vissza az egykori eseményekre.

„Már három napja indulásra készen a büki pályaudvaron álltunk. Végre március 28-án, késő este, megérkezett a mozdony. Szerelvényünkhöz egy német utánpótlási és egy polgári szerelvényt tolt, azután Csepregre indult újabb vagonokért.

Hajnali egy óra után, a Bükön is áthaladó országúton, tőlünk kb. 10-15 kilométer távolságban lassan közeledő, gyenge gyalogsági tűz hallatszott. A pályaudvaron elrendelték a riadókészültséget. Csordás Pál törzsőrmestert és engem a várható támadás irányában, a temető felé néző oldalra állítottak fel.^[86]

A pályaudvar ekkor német parancsnokság alatt volt, mely kb. egy szakasznyi magyar és egy rajnyi német katonai erő felett rendelkezett, tudtommal minden nehézfegyverzet nélkül. A Hadilevéltár fegyverzete a pisztolyokon kívül három darab gyalogsági fegyverből és néhány száz töltényből állt. A Bük és Csepreg közötti sávban ez volt az utolsó ellenállási pont.

A Hadilevéltártól (Tihanyi és Kertész tisztviselő gyakornok) és a németektől kiküldött felderítő járőr háromnegyed 3 órakor jelentette, hogy előttünk nincsenek saját visszavonuló erők, a szovjet rajvonalak pedig elérték a falu szélét és a pályaudvar felé közelednek.

És a Büköt Csepreggel összekötő vasúti felüljáró 3 órakor a levegőbe repült. A mellettem álló német őrszem rám ordított: „Das habt ihr gemacht!”, és elrohant. Igaza volt-e vagy nem, ki tudja megmondani.

A visszatérőben lévő mozdony emiatt Csepregen maradt – mi meg Bükön...

A szerelvény ellenkező oldalán nagy zaj támadt, melyet hasonló csend követett. Az egyéb alakulatoktól felállított őrszemek nyomtalanul eltűntek. Mivel parancsot nem kaptunk, és ilyen esetre utasításunk nem volt, a helyzet tisztázása céljából a szerelvény ellenkező oldalára mentem. Egy lélek sem volt már ott, csak imitt-amott egy-egy menekülő csoportot láttam, azt is az állomáson kívül, Csepreg irányában.

A pályaudvar minden berendezése robbantásra volt előkészítve. Valaki azonban elvághatta a vezetékeket, mert a vasúti felüljárón kívül más berendezés nem robbant fel. Időzített aknáktól tartva, Csordással és bátor feleségével összekapkodtunk annyit, amennyi egy bőröndben elfért, és a menekülők után iramodtunk.

Körös-körül távoli lövöldözés hallatszott. Nem tudtuk, merre menjünk. Az előttünk menekülők zavaros viselkedéséből tájékozódni nem lehetett. Végül egy közeli szénaboglya tövében több bajtársra és családjukra akadtunk. A tanácstalanságban tanakodni kezdtünk. De már nem volt időnk: a szovjetek első vonala utolért.

Egy rajnyi erőben voltak. A ránk irányított golyószóró védelme alatt megmotoztak, a németek után tudakozódtak, azután fedezet nélkül a pályaudvarra irányítottak azzal, hogy ott megtudjuk a szükségeseket. Ott azonban egyetlen szovjet katona sem volt.

A második hullám kb. egy óra múlva érkezett. Ezen idő alatt többen, én is, polgári ruhába öltöztünk. A második vonal megérkeztekor a pályaudvaron és a közeli országúton nagy kavarodás keletkezett. Mivel az utóbbin több polgári egyént láttam, kik szabadon közlekedtek – délelőtt 9 óra tájban közéjük keveredtem és angolosan eltávoztam.

Távozásomkor a vagonok már fel voltak törve, azonban az iratanyag még sértetlen volt. A Hadilevéltár parancsnoka, dr. Timon Béla ezredes ígéretet kapott egy szovjet századostól, hogy az egész iratanyagot Budapestre, az Országos Levéltárba fogják irányítani. E célból a szovjet százados a vagonokat sajátkezűleg meg is jelölte. Ennek szemtanúja voltam.”

A fenti visszaemlékezésből egyértelműen kitűnik, hogy Bük községben nem került sor jelentősebb harci cselekményre, a vasútállomáson lévő csekély létszámú, vegyes összetételű (német, magyar) katonai egység az előnyomuló szovjet gyalogság közeledtére visszavonult, feltehetően nem is kapták feladatul, hogy védelmi harcba bocsátkozzanak. A levéltári részleg tiszti (tiszthelyettesi) karának kisebb része is elhagyta állomáshelyét és tovább vonult nyugatra, az állomány egy része hadifogságba került, nagyobbik része pedig hetekig tartó viszontagságos út megtételével, kisebb-nagyobb csoportokban visszaszivárgott Budapestre, és szolgálattételre jelentkezett.

Mi történt a szovjet csapatok kezére jutott, vagonokban lévő levéltári anyaggal? Az ígéret, miszerint az iratokat visszairányítják Budapestre, nem teljesült. Dr. Erdélyi Gyula ezredes, a Hadimúzeum parancsnoka^[87] 1945. november 16-án jelentette a Honvédelmi Minisztériumnak, hogy „A büki vasútállomás szovjet részről való átvétele és rendezése során az iratanyagot tartalmazó vasúti kocsikat az ottani szovjet parancsnokság mellékvágányra tolatta és a pályatest mellé a terepre kiszóratta, majd felgyújtatta.”^[88] A jelentésből nem lehet következtetni, hogy Erdélyi ezredes milyen forrásból értesült az iratok megsemmisítéséről, így mérlegelni sem lehet annak valóságértékét. Éppen ezért nem tartjuk elvetendőnek azt a feltevést, hogy nem történt meg az iratok teljes megsemmisítése, hogy egy részét az erre illetékes szovjet katonai szervek őrizetbe vették és elszállították. Az iratanyag a vagonokban, ládákban volt elhelyezve, mindegyiken a tartalomra utaló feliratozással, s ezen túlmenően a levéltárparancsnok tájékoztatta a szovjetek egyik tisztjét a szállítmány jellegéről, akitől ígéretet kapott annak Budapestre történő visszairányítására. Alaptalanul lebecsülnénk a szovjet szerveket, ha a körülmények mérlegelése nélkül feltételeznénk, hogy a szállítmányt megfontolás nélkül megsemmisítették.

Az egykori Szovjetunió Központi Levéltári Igazgatósága elismerte, illetve sohasem cáfolta, hogy közgyűjteményeikben őriznek olyan levéltári anyagot, amely a háború folyamán jutott a birtokukba. 1977-ben a Varsói Szerződés tagállamai katonai levéltárainak tanácskozásán megkérdeztük a podolszki katonai levéltár parancsnokát, hogy őriznek-e katonai levéltári anyagot, amely hadizsákmányként a II. világháború folyamán került a Szovjetunióba?^[89] Az altábornagy igennel felelt. Bizonyosan nem állíthatjuk, de nem is tartjuk kizártnak, hogy az 1944 őszén Bük községbe kitelepített hadilevéltári iratok egy része esetleg itt található. Magyarország elenyészően kis mennyiségű levéltári anyagot kapott vissza a Szovjetuniótól. Közöttük mennyiségileg is a legjelentősebb Horthy Miklós kilenc csomónyi személyes irathagyatéka, amelyet a levéltárak gyűjtőköri megoszlásának megfelelően az Országos Levéltárban helyeztek el.^[90] Katonai provenienciájú iratanyag visszaadására Magyarország részére a II. világháború óta eltelt fél évszázad alatt nem került sor.

Összegzésként elmondhatjuk, hogy az egykori Hadilevéltár 1944 őszén kitelepített, nagyrészt elsőrendű hadtörténelmi forrásokat tartalmazó iratai, valamint a kitelepítés időszakában a különböző katonai szervektől, alakulatoktól átvett iratok teljes egészében hiányoznak. Nem tartjuk kizártnak, hogy egy részük az oroszországi levéltárakban fellelhető, és egyszer visszakerül a Hadtörténelmi Levéltárba.^[91]

---

Az Országos Levéltár épületében maradt iratok sorsa

---

A Hadilevéltár részleges kitelepítése során zömében a II. világháború időszakában keletkezett iratok elszállítására került sor, az iratok döntő többsége azonban a levéltár Budapesten maradt különítményének őrzése és felügyelete alatt az eredeti elhelyezésben maradt, az alábbi megoszlás szerint: l a Hadilevéltár Kt. és Lt. irattára az 1943–1944. évi iratok kivételével, a budapesti hadtest-parancsnoksági, a budapesti városparancsnoksági, valamint a HM és hadilevéltári háziparancsok, a Hadilevéltár gazdasági hivatalának irattára, személyi nyilvántartó csoport anyagai (kartotékok, kitüntetési javaslatok, elhalálozott tisztek minősítvényei stb.),a Hadilevéltár kiadványai, a térképtár két nagyobb helyiségben elhelyezett anyaga, a kb. 5000-6000 kötetes kézikönyvtár, a fényképraktár kb. száz csomagban elhelyezett anyaga, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc iratai, török kori gyűjtemény, kuruc kori gyűjtemény, a nemesi testőrség iratai, gr. Hadik András altábornagy iratai, a nemesi felkelés iratai, a cs. kir. magyarországi főhadparancsnokság és a cs. kir. erdélyi III. hadsereg-főparancsnokság iratai a cs. és kir. 4. hadtest iratai, a magyar királyi honvéd főparancsnokság iratai, különböző 19. századi csapatok és csendőrezredek iratai, a cs. kir. országos katonai törvényszék iratai, az abszolutizmus kori hadbíróságok iratai, az I. világháborús levéltári alcsoport iratai, a hadrendi alcsoport iratai, az I. világháború utáni alcsoport iratai, a budapesti katonai körletparancsnokság iratai.^[92]

A főváros ostroma idején a levéltár épületében, valamint a Vár területén a levéltár sorsát befolyásoló eseményekről a legrészletesebben Jánossy Dénes, az Országos Levéltár egykori főigazgatójának beszámolójából értesülhetünk.^[93] Eszerint a levéltárat 1944 végéig fizikai károsodás nem érte, 1945. január közepéig sikerült elhárítani a pesti oldalról Budára özönlő polgári hatóságok, minisztériumok, katonai szervezetek, csapattöredékek, nyilas fegyveres alakulatok beszállásolási kísérleteit is. Január 17-én azonban a Várat védő német katonai erők egészségügyi főnöke tábori kórház és kötözőhely felállítását rendelte el az épületben. A kórház működése tetemes kárt okozott mindkét levéltárnak. Ágyak hiányában iratcsomókra, nagyméretű segédkönyvekre fektették a sebesülteket, s emiatt sok irat beszennyeződött, megsérült vagy teljesen tönkrement. Január közepétől több tüzérségi, illetve bombatalálat érte az épületet. Január 25-én a Bécsi kapu tér felőli III. emeleti raktárhelyiségbe tüzérségi gyújtólövedék csapódott be, a robbanás átszakította a padlózatot, s így a tűz nemcsak a III., hanem a II. emeleten is pusztított, sőt a liftaknák olajozott síneinek mentén a tűz a földszintig hatolt. Ez alkalommal a Hadilevéltár dolgozószobáinak egy része is kiégett. A február 12-i súlyos bombázás következtében pedig az épület egyik szárnya négy emeletnyi magasságban beomlott, maga alá temetve a Hadilevéltár iratainak jelentős részét. Szerencsére tűz nem keletkezett, így az iratok a romok alatt megmaradtak.

Az iratok mentése az ostrom után szinte késedelem nélkül megkezdődött. A munkában először a Budapesten maradt levéltári dolgozók vettek részt, hozzájuk csatlakoztak később a kitelepítésből visszatért alkalmazottak. Mivel a Hadilevéltár hatvan helyiségéből (dolgozószobák, raktárak stb.) csupán öt maradt sértetlen, az iratokat a beázástól mentes folyosókra, a csak részben sérült s az épen maradt öt helyiségbe zsúfolták össze. A tárolásnak ez a módja az iratok fizikai állapotának további veszélyeztetése nélkül nem volt fenntartható. Ezért a Honvédelmi Minisztérium elrendelte, hogy a Hadilevéltár iratait átmeneti megőrzés céljából a Hadimúzeum időközben helyreállított földszinti kiállítási termeiben kell elhelyezni. Az I. kerületi rendőrkapitányság hosszabb időre harminc főnyi internált csoportot bocsátott rendelkezésre, akik a levéltár munkatársainak irányításával segítettek a költöztetésben. Az iratok átszállítása a múzeum épületébe 1945. szeptember végére fejeződött be. Az új, ideiglenes elhelyezésben is csak felhalmozott állapotban tudták tárolni az anyagokat, de itt már nem voltak kitéve az időjárás ártalmainak.

Az ostrom alatt a levéltári anyagot nagyon nagy fizikai károsodás érte, a csomók szétestek, a romok alatt az iratok összegyűrődtek, jó részüket nedvesség érte, a 18–19. századi nagyméretű, bőrkötéses segédkönyvek jelentős hányada szétszakadt, deformálódott, a lövedékek, repeszek mind az iratokban, mind a könyvekben sérüléseket okoztak. A károsodás és a veszteségek mértékét csak évek elteltével lehetett hozzávetőlegesen felbecsülni, miután a levéltári anyag raktári polcokon nyert elhelyezést, és sikerült elfogadható levéltári rendet megvalósítani. Megítélésünk szerint a Hadilevéltár Budapesten maradt iratainak mintegy 5-10%-a sérült meg. A legnagyobb veszteség a Magyarországi Főhadparancsnokság (General Commando) levéltárát érte. Megsemmisültek az I. világháború még kiadatlan köteteinek, valamint a II. világháborúval összefüggő magyar hadműveletek (Felvidék, Kárpátalja, Erdély, Bácska megszállása és a Szovjetunió elleni háború) történetének kéziratai. A rongálódások mértékét számokkal kifejezni nem tudjuk, de érzékelteti annak nagyságát, hogy az évtizedek óta folyó restaurálás a háborús károsodást csak kis mértékben tudta enyhíteni.

A fentiek alapján összegzésként megállapíthatjuk, hogy a Hadilevéltárnak az Országos Levéltár épületében maradt irataiból viszonylag kevés semmisült meg, annak ellenére, hogy az épülettömb az ostrom idején a harcok középpontjába került és nagyon nagy károkat szenvedett. Az iratanyagban keletkezett sérülés azonban súlyos volt. Viszonylag rövid idő alatt sikerült a romok alá került levéltári anyagot kimenteni, biztonságba helyezni és a további károsodástól megóvni.

---

A hadsereg irattáraiban őrzött iratok sorsa

---

A terjedelem szabta szűk határok között az előbbiekhez hasonlóan itt is csak vázolni lehet azokat a történéseket, amelyek közvetlenül vagy közvetett módon érintették a hadsereg ügyvitelét, az irattárakat, amelyekben ott voltak az adott időszak hadtörténelmi forrásai is.

A háborús helyzetben bekövetkezett gyors változások rendkívüli intézkedések meghozatalára késztették a legfelsőbb katonai vezetést. 1944. augusztus végén, szeptember elején az ország a hadműveletek közvetlen hatósugarába került, tartani kellett attól, hogy hadititkokat tartalmazó iratok kerülhetnek az ellenség kezébe. Ezt megelőzendő a honvédelmi miniszter 1944. augusztus 28-án kiadott egy rendeletet, amely 16 nyomtatott oldalon sorolta fel a megsemmisítésre kijelölt titkos iratok számait.^[94] Ez a háborús helyzetből fakadó rendelkezés – annak ellenére, hogy nagyszámú és elsőrendűen fontos iratokat érintett – még nem jelentett tömeges iratmegsemmisítést. Erre azonban a katonai helyzet gyors rosszabbodása következtében hamarosan sor került. Napirendre került ugyanis a hadsereg központi szerveinek, intézményeinek Nyugat-Dunántúlra történő sürgős kitelepítése, amelynek lebonyolítása a problémák sokaságát vetette fel. Ezek közé tartozott az irattárak elszállításának ügye is. Mivel vasúti és közúti járművekből a nagyszabású akció lebonyolításához nem állt elegendő rendelkezésre, a lehető legkisebbre kellett csökkenteni az elszállítandó anyagok mennyiségét. Ezért a honvédelmi miniszter október 19-én az érintett alakulatok részére azonnali, radikális selejtezést rendelt el, amely tömeges iratmegsemmisítésnek tekinthető, és megítélésünk szerint leginkább a hadtörténelmi szempontból fontos iratokat érintette. A „Szigorúan bizalmas! Tiszt – tisztnek!” minősítésű rendeletet speciális tartalmán túlmutatónak tekintjük, ezért megközelítően teljes terjedelmében idézzük:

„1./a./ Meg kell semmisíteni minden elavult vagy érvénytelen M. utasítást, segédletet, rendeletet stb. Meg kell semmisíteni tekintet nélkül az előírt megsemmisítési időre.

b./ Meg kell semmisíteni minden már elavult, megszűnt iratot, segédleteit stb.

d./ Minden olyan iratot, amelynek az ellenség kezébe kerülése honvédelmi vagy állami érdeket veszélyeztet.

2./ A bezúzásra már előkészített, de még be nem szállított iratanyagot, ha azok beszállítása már nem lehetséges, illetőleg arra remény nincs, a 6. pont szerint el kell égetni.

3./ Az ezek után megmaradó iratanyagot stb. két részre kell csoportosítani:

a./ Az egyik része a ,feltétlenül szükséges’, nélkülözhetetlen iratanyag, melyet az alakulat minden körülmények között köteles és képes magával vinni. Ez csak kis mennyiség lehet. Elbírálását a parancsnok végezze.

b./ A másik része a még érvényben lévő iratanyag, melynek elvitele kívánatos, azonban ha elegendő szállítási eszköz nincs, akkor ezek is megsemmisítésre kerülnének. Ezeket a 6. pont szerint egyszerűsített eljárással megsemmisítésre elő kell készíteni, és amennyiben elszállításuk nem lehetséges, közvetlen a többi irat elszállítása előtt kell megsemmisíteni.

5./ A különleges helyzet folytán a megsemmisítést, ha bezúzásra mód már nincs, elégetés által kell végrehajtani, különös gondot kell fordítani arra, hogy a megsemmisítésre kiválasztott iratanyag tényleg el legyen égetve, a hamvakat össze kell kavartatni. Ezt tisztnek kell ellenőrizni.

6./ Amennyiben az alakulatnál csak egy tiszt volna jelen, kivételesen megengedem, hogy a megsemmisítést egy tiszt végezze.

7./ A fenti rendelkezések értelemszerűen minden egyéb (nem ,M’) iratanyagra, segédletre, utasításra stb. is vonatkoznak.”^[95]

Megállapítani nem lehet, hogy mennyi iratot semmisítettek meg, csupán következtetni lehet néhány fennmaradt „Elégetési jegyzőkönyvből”, hogy megközelítően a teljes irattár megsemmisítésére törekedtek. Kivételesen előfordult persze, hogy nem tettek eleget a rendeletben foglaltaknak, s így fennmaradtak irattári töredékek. Ennél azonban az utókor számára nagyobb haszonnal járt az a november 2-án kiadott kiegészítő rendelkezés, amelyben engedélyezték az iratok biztonságos helyen való elrejtését. „Elszállításra – hangzik a rendelkezés – csak a legfontosabb alapokmányokat képező iratok, segédletek stb. kerülhetnek. A többieket a már kiadott külön intézkedések szerint megsemmisítésre kell előkészíteni és szükség esetén megsemmisíteni vagy biztos helyeken elrejteni.”^[96] Ennek köszönhetően maradt meg például a Honvédelmi Minisztérium, elsősorban a háború előtti évekből származó iratainak tetemes hányada, amit Budapesten befalaztak.^[97]

A hadsereg központi szerveinek kitelepítése Kőszegre és a környékbeli több mint 50 községbe november végén ért véget. Nem ismerjük, hogy a Gyepű II.-re^[98] kitelepült szervek, alakulatok mennyi és milyen jellegű iratanyagot vittek magukkal, az ottani néhány hónapos tevékenységük folyamán keletkezett irataiknak pedig csak jelentéktelen töredéke maradt meg és került a levéltárba valamilyen módon. A kitelepült szervek illetékessége és hatásköre az ország területének gyors zsugorodása miatt egyre illuzórikusabbá vált. Tulajdonképpen a német hadvezetőség utasításainak végrehajtásával és saját maguk adminisztrálásával foglalkoztak, míg március végén megkezdték áttelepülésüket a Németországban kijelölt területre, a Gyepű III.-ra.

A II. világháború végén Németország területén számításaink szerint megközelítően 400 000 honvédségi személy tartózkodott, ebből 300 000 fő szerepelt a honvédség németországi felügyelőjének nyilvántartásában. Számos alakulattal azonban nem tudták felvenni a kapcsolatot, s ezek emberállományát nem tudták regisztrálni. Ez a nagy szám érzékelteti, hogy az önálló ügyvitellel rendelkező szervek, alakulatok száma is jelentős volt, amelyeknek a magukkal vitt és működésük során keletkezett iratai majdnem teljes egészében hiányoznak. Kivételt képeznek azok az irattári töredékek, amelyek a háború utolsó napjaiban a nyugati szövetséges megszálló erők kezébe kerültek. Valószínű, hogy ezeket az iratokat egyes parancsnokok, különböző megfontolásokból maguk adták át az illetékes katonai szerveknek hadifogságba kerülésükkor. Voltak, akik idejében letétbe helyeztek vagy elrejtettek jelentős forrásértékű iratokat, amelyek később ismertté váltak. A nyugati, illetve a tengerentúli országokba emigráltak közül ugyanis – elsősorban volt hivatásos tisztek – számosan jelentkeztek kisebb-nagyobb hadtörténelmi publikációkkal a különböző jellegű folyóiratok hasábjain, de megjelentek olyan önálló kiadványok is, amelyeknek forrásjegyzékében, illetve jegyzetapparátusában ott találtuk azokat az iratokat is, amelyek valamelyik magyar katonai hatóság, szervezet, parancsnokság irattárába tartoztak. Jó példa erre a sok közül vitéz Adonyi Ferenc vk. őrnagy „A magyar katona a második világháborúban” című, a Magyar Harcosok Bajtársi Közössége kiadásában megjelent munkája, amelynek forrásjegyzékében zömmel VKF-iratok szerepelnek. Az USA-ba került polgári és katonai eredetű irattári töredékeket a hatvanas évek elején mikrofilmen a kutatók rendelkezésére bocsátották, a filmeket meg lehetett rendelni. Később kereskedelmi forgalomba kerültek igénytelen kiállítású dokumentumkiadványok is.

A Hadtörténelmi Levéltár az elmúlt évtizedekben anyagi lehetőségei, intézményes és személyes kapcsolatai felhasználásával azon fáradozott, hogy mikrofilmen, fénymásolatban megszerezze a külföldön rekedt, magyar szellemi tulajdonnak tekinthető írásos forrásokat. Ez irányú tevékenysége eredményes volt, és természetesen tovább folytatódik. Meg kell említeni, hogy eredeti iratokat is sikerült visszakapnunk részben anyagi ellenszolgáltatás nélkül, részben vásárlás útján, közvetítők segítségével. Ez a gyűjtőmunka valamelyest kisebbítette azt az űrt, amely levéltári fondjaink folyamatosságában keletkezett a háború utolsó időszakában.

A Német Birodalom területére kiszorult magyar katonai erők kisebbik része, többek között a 24. és a 16., valamint a leharcolt 5. hadosztály részei cseh–morva területen szovjet hadifogságba kerültek. Létszámukat a szakirodalom 45 000 főre becsüli. Nem tűnik merésznek az a feltételezés, hogy ezeknek a magasabb egységeknek is maradtak fenn irataik, amelyek a szovjet katonai szervek birtokába kerültek vagy máshol kallódnak.

Nem sokkal azután, hogy Magyarország területén megszűntek a harcok, az Ideiglenes Kormány Honvédelmi Minisztériuma kezdeményezte az iratanyagok felkutatását Nyugat-Dunántúlon, elsősorban azon a területen, ahol a kitelepült központi katonai szervek működtek 1945. március végéig. Egy vegyes bizottság kiküldéséhez a Szövetséges Ellenőrző Bizottság hozzájárult, s tagjai – az akkori politikai viszonyoknak megfelelően – a SZEB részéről Ivanov alezredes és Bialowski hadnagy, magyar részről Gyurkovich György ezredes voltak. A bizottság „Sopron és Vas megye területén mintegy öt vagon iratanyagot talált, amely nagyrészt a HM (Elnökség, 6/k. oszt., 8/b. oszt. stb.) és a Kormányzó Katonai Irodájának volt tulajdonát képezte.^[99]

A fellelt iratok az alábbi helységekben voltak:

Kőszeg (nagy szeminárium, orosz városparancsnokság),

Perint (Vágner István községi bíró),

Náraj (dr. Kiss Tamás rk. lelkész),

Ják (Bartha Zsigmond jegyző),

Horvátlövő (Cseri Rezső községi bíró),

Vaskeresztes (Kurcz Imre plébános),

Felsőcsatár (Pilis János tanító),

Torony (Pungor Ferenc),

Zanat (Tóth Ferenc bíró),

Vép (nemzettanácstag) (sic!),

Támon (a Potsch Sándor szövőgyárban Horváth József),

Gyöngyösfalu (Fatalin György bíró),

Nagycsömöte (Polgár Gyula főjegyző).

A SZEB-megbízottak azt kérték, hogy a HM az iratokat szállíttassa Kőszegre az orosz városparancsnokságra, ahonnan ők vasúton Budapestre irányítják. A vegyes bizottság megállapította, hogy Nyugat-Dunántúlon még legalább húsz-huszonöt községet, a határon túl pedig Linz és Passau térségét kellene hasonló céllal felkeresni. A Hadilevéltár első 3 éves tervében feladatként szerepelt ugyan iratok felkutatása és összegyűjtése mind magyar, mind egykori német területen, de ennek megvalósításáról ismereteink hézagosak. Az azonban bizonyos, hogy a háború utáni nehéz politikai és gazdasági viszonyok között a magyar katonai szervek tervei és elgondolásai csak részben valósulhattak meg.

1945–46-ban jelentős mennyiségű iratanyagot szállítottak be a Hadilevéltárba, amelynek döntő többségét a Honvédelmi Minisztérium Budapesten és Nyugat-Dunántúlon hátrahagyott, zömében az 1938–43-as évekből származó iratai tették ki. Hadműveleti iratanyag nem volt közöttük. A Kőszegen összegyűjtött iratok közül azonban feltételezhetően nem minden került be a levéltárba, a vegyes bizottság tevékenységéről készült ügyirat ugyanis a HM Elnökség, 6/k. és 8/k. osztályok stb. iratain kívül a Kormányzó Katonai Irodájának iratait is említette. Ennek a politikatörténeti és hadtörténelmi szempontból fontos szervnek az iratai azonban teljes egészében hiányoznak a mai Hadtörténelmi Levéltárból.^[100] Kizártnak tartjuk, hogy 1945 nyarán Kőszegen iratmegsemmisítésre került volna sor.

Az iratbegyűjtés, legalábbis abban a formában, ahogy ez közvetlenül a háború utáni években folyt, 1947-tel lezárult, de a gyűjtőmunka nem ért véget. Az elmúlt évtizedekben, ha mennyiségileg nem is számottevő, de történelmi szempontból jelentős fondtöredékek kerültek a Hadtörténelmi Levéltárba. Csupán példaként említjük a 2. magyar hadsereg, a 10. honvéd hadosztály sokáig „rejtőzködő” hadműveleti iratait, de a sort lehetne folytatni. A Hadtörténelmi Levéltár, háborús veszteségei ellenére – szerénytelenség nélkül mondhatjuk – nélkülözhetetlen kutatóhelye a hadtörténelem művelőinek.

Csapó Csaba: Segédlet a Magyar Királyi Csendőrség történetének kutatásához (1867-) 1881–1914

---

A Magyar Királyi Csendőrség 1881 és 1914 közötti történetének kutatása közben jelentős mennyiségű levéltári forrást, szabályzatot és szakirodalmat dolgoztak fel, amelynek később csak töredékét hasznosították. Ezért készült az alábbi kutatási segédlet, amelyben igyekeztem az eddig feldolgozott anyag jelentős részét összegyűjteni, ezzel a további kutatásokhoz némi segítséget nyújtani.

Természetesen ez a munka rendkívül sok szubjektív elemet tartalmaz. Elsősorban a levéltári források feldolgozása keltett bennem némi utólagos hiányérzetet, mert – bár az esetek döntő részében igyekeztem tendenciákat bemutatni – az iratok teljes mennyiségének egyenkénti kijegyzetelésétől el kellett tekintenem. (Adott esetben például a több száz nyugdíjazási irat közül igyekeztem a legjellemzőbbeket kiemelni.) Hasonlóan engem illet a felelősség a gyűjteményben szereplő címszavak kiválasztásáért, amelyek köre eredetileg jóval szélesebb volt, de többszöri megrostálás után a közel 250 legfontosabbnak tartott került nyomtatás alá.

A segédletben szereplő címszavak után a feldolgozott anyagot ismét csak az általam megválasztott fontossági sorrend szerint rendeztem: levéltári források, hivatalos közlönyök, szabályzatok, sajtó, egyéb feldolgozások. A rövidítések feloldására a dolgozat végén kerül sor, zárójelben jelölve meg a hivatkozások magyarázatát. Azokban az esetekben, amikor a címszó félreértésre adhatott alkalmat, igyekeztem lábjegyzetben rövid magyarázattal szolgálni. A gyűjtemény összeállításakor – az első fejezet iránymutatásaitól eltekintve – kerültem a felhasznált források és irodalom minősítését, ebből következően az alkalmazás során ezek kritikai felülvizsgálata nélkülözhetetlen.

A levéltári források feldolgozásánál minden iratot pontosvesszővel választottam el, de jelölésüket csak a legutolsó közös irattári jelzettől kezdtem. Például: „984. cs. 1882. III. 11. 27699; 11/a. 398;” – tehát 984. csomó, 1882. év, III. kútfő, 11. tétel, 27699. alapszám. Az ezt követő irat ugyanazon csomó, év és kútfő 11/a. tételében a 398. alapszám alatt található. Ezt a módszert alkalmaztam a sajtó és a szakirodalom vizsgálatánál is.

A dolgozat két részre osztható. Az első fejezetben a források és a feldolgozások keletkezési körülményeit, azok sajátosságait igyekeztem bemutatni, míg a második részben található maga a szógyűjtemény és a rövidítések jegyzéke.

---

Források és feldolgozások

---

1. Levéltári források

A levéltári források minőségének, feldolgozhatóságának szempontjából általánosságban előnyt jelent a csendőrség katonai szervezettsége, mert az előterjesztések, jelentések stb. jól összefogottak, témaorientáltak és maximális hozzáértésről tesznek tanúbizonyságot. A speciális kettős alárendeltségből következően (Belügyminisztérium, Honvédelmi Minisztérium) a levéltári források döntően a Magyar Országos Levéltárban és a Hadtörténelmi Levéltárban találhatók. A minisztériumok illetékessége határozta meg, hogy az iratok később melyik levéltárban kerültek megőrzésre.

A Honvédelmi Minisztérium intézkedett a tisztikar és a legénység személyi ügyeiben, tehát a kinevezés, áthelyezés és vezénylés, felülvizsgálat és nyugdíjazás, kitüntetési és jutalmazási előterjesztések, minősítvényi táblázatok elkészítésének kérdésében. Ők döntöttek az állomány kiegészítéséről és nyilvántartásáról, a szabadságolási és névváltoztatási, valamint az öltözeti és felszerelési ügyekről. A közös hadügyminiszterrel egyetértésben szabályozták a mozgósítással és tábori csendőrséggel kapcsolatos kérdéseket. Intézkedtek a bírósági, fegyelmi és becsületügyi tárgyakban.

A Belügyminisztériumhoz tartozott minden szervezettel kapcsolatos döntés, a területi beosztás, a közbiztonsági szolgálatot érintő intézkedések – illetve az ezzel összefüggő szabályzatok elkészítése –, a kapcsolattartás a közigazgatási hatóságokkal, a költségvetés stb.

a/ Magyar Országos Levéltár

A Magyar Országos Levéltárban elhelyezett Belügyminisztériumi iratokból jelentőségét és mennyiségét tekintve kiemelkedik az „Általános iratok” fondja. Ebbe a fogalomba tartoznak az „elnöki” és a „reservált” – általunk később tárgyalt – iratok kivételével a Belügyminisztérium valamennyi ügyosztályának iratai.^[101] Az állag 1867 és 1896 közötti része az eredeti irattári rendben (év, kútfő, tétel, alapszám) található, míg az 1896 és 1944 közötti évek anyagát átrendezték. A csendőrség vonatkozásában azonban az utóbbinak nincs jelentősége, mivel az „Általános iratok” között 1896 után egyetlen irat sem található.

A csendőrséggel összefüggésbe hozható iratok jelentős része 1867 és 1873 között az 1867-ben feloszlatott cs. kir. csendőrezredek laktanyáival (bútorok elárverezése, épületek átvétele stb.), ki nem fizetett költségeivel, a legénységi és tiszti állomány átvételének (nyugdíjak, felszerelés stb.) kérdésével foglalkozik. 1870-től külön kútfőben találhatók az erdélyi csendőrséggel kapcsolatos ügyek.^[102] Az iratok jelentős része 1876-ig – a szolgálati nyelv miatt – német nyelvű. 1883-tól a 6 csendőrkerület iratait külön tételszám alatt gyűjtötték. Ez azonban nem jelenti azt, hogy egy-egy terület (például Erdély, a Dunántúl) vizsgálatánál elegendő az adott tétel átvizsgálása, mert a több csendőrkerületet érintő tematikus ügyekben az összes iratot az adott intézkedést kezdeményező kerület iratanyagánál helyezték el.

A belügyminisztériumi „Általános iratok” csendőrségi anyaga évente változó mennyiségű, 2-6 csomó között váltakozott. Az iratok tartalmát tekintve elsősorban a közbiztonsági szolgálattal kapcsolatos intézkedéseket, a közigazgatási hatóságokkal történő kapcsolattartást, a tiszti és a legénységi állomány ügyeit (kiegészítés, előléptetés, oktatás, fizetés, nyugdíj stb.), a felszerelést, a csendőrbíróságok hálózatának felállítását kell kiemelnünk. A felsoroltakból is jól látható, hogy a jelzett iratanyagban számtalan olyan tárgykör kutatható, amelyek a honvédelmi miniszter hatáskörébe tartoztak. Ennek az a magyarázata, hogy az ügyek jelentős részében szükséges volt a két minisztérium közötti egyeztetés, másrészt pedig kölcsönösen közölték egymással a saját területüket érintő rendelkezéseket is. A kötelezettségek mellett talán nem elhanyagolható szempont az sem, hogy 1867 és 1914 között 6 miniszterelnök összesen 21 évig töltötte be a belügyminiszteri posztot, tehát ez a minisztérium a számára meghatározott feladatköröket jóval meghaladó súlyt kapott. Az iratanyag legnagyobb jelentősége abban fogalmazható meg, hogy itt a legfelsőtől a legalsó szintig jól végigkövethető egy-egy utasítás végrehajtásának módja és ezen keresztül a szervezet működési mechanizmusa.

A dolgozat második fejezetében az „Általános iratokat” a „K 150” számmal jelöltem. Utána következik sorrendben a csomó, év, kútfő, tétel és alapszám. A kutatást ezen túlmenően a levéltárban név-, hely- és tárgymutatókönyvek segítik.

A Belügyminisztérium bizalmas jellegű iratait 1876-tól ún. „reservált” számok alatt külön iktatták. A gyűjtemény később jelentős károsodásokat szenvedett, és ez érintette a segédkönyveket is, így ezeknek csak kis része használható. A Belügyminisztérium levéltára repertóriumának megjelenése (1973) óta az anyagot átrendezték, amely ismereteim szerint eddig nem fejeződött be. Ezért a jelenlegi állapotnak megfelelően a századfordulót követően a „d” (doboz) helyett a „cs” (csomó) számát szerepeltetem. A szógyűjteményben a „Reservált iratokat” a levéltári megjelölésnek megfelelően a „K 149” számmal jelöltem. Utána következik a doboz vagy csomó, az év és a tétel száma.

Az iratok döntő része a csendőrség katonai vonatkozásait tartalmazza, például határőrizet, tábori csendőrség, mozgósítási tervek, katonai karhatalmi segély. Jelentős tételt képez a nemzetiségi és munkásmozgalom, a csendőrség budapesti bevetése 1912–1913-ban, valamint a Szerbiát érintő kémjelentések.

A belügyminisztériumi „Elnöki iratok” 1867-től tartalmazzák a csendőrséggel kapcsolatos jelentéseket és kimutatásokat. Ki kell emelnünk a költségvetés, a tiszti állomány (átvétel, kiegészítés, előléptetés, elbocsátás, tiszti vizsgák, nyelvtudás stb.), a bíróságok szervezése, illetve a bírósági tárgyalások, a nemzetiségi és a munkásmozgalom, a tábori csendőrség ügyeit, de itt találhatók a csendőrség reformjára tett javaslatok is.

A kutatást segítő mutatókönyvek mikrofilmen tekinthetők meg. Az „Elnöki iratok” állagát a „K 148” jelöléssel láttam el, utána a csomó, év, tétel és irat száma következik.

A miniszterelnökségi levéltár minisztertanácsi iratai 1867-től tartalmaznak csendőrségi vonatkozású tárgyalásokat. Kezdetben a cs. kir. csendőrség feloszlatásával, az erdélyi és a horvát–szlavón csendőrparancsnokság átvételével kapcsolatos tárgyalásokat kell kiemelnünk. 1880-tól részletesen megvitatták a törvényjavaslatokat, a költségvetésbe nem tervezett vagy nagyobb kiadással járó intézkedéseket (létszámemelés, új fegyverek beszerzése, kegydíjak, gyalogos őrsök lovasítása stb.), az agrármozgalommal szembeni fellépés lehetőségeit, nemességadományozásokat, meghatározták a közös hadsereghez és a honvédséghez fűződő viszony alapelveit, az esetleges átszervezések irányát. A századfordulót követően előtérbe kerültek a fegyverhasználatok miatti polgári perek, 1912-től pedig a határőrizet megerősítése.

A levéltári kutatást segíti a minisztériumok illetékessége szerint rendezett cédulakatalógus. A szógyűjteményben az állag megjelölése („K 27”) után következik a koronatanácsi vagy minisztertanácsi ülés dátuma.

b/ Hadtörténelmi Levéltár

Az „I.41.” számmal jelölt fond a honvédelmi miniszter legfelsőbb előterjesztéseit tartalmazza, melyekben a miniszter a király hozzájárulását kéri bizonyos intézkedések meghozatalához, illetve tájékoztatja őt a korábbi döntések végrehajtásáról. Jellegükből következően ezekben az iratokban megtalálhatók a korábbi eltérő vélemények is, így nyomon követhető az érvek és ellenérvek alapján kialakuló konszenzus létrejötte vagy adott esetben annak teljes hiánya. Ebben az iratcsoportban rekonstruálható a legpontosabban a csendőrség és a katonaság (közös hadsereg, illetve honvédség) kapcsolata, a Honvédelmi Minisztérium befolyása egyes döntések elfogadtatásában. Tartalmukat tekintve az iratok rendkívül szerteágazók, mégis ki kell emelnünk néhány nagyobb tárgycsoportot: például az erdélyi és a horvát–szlavón csendőrség átvétele, törvények előkészítése, szabályzatokkal kapcsolatos egyeztetések, előléptetés, áthelyezés, kitüntetés, ruházat és felszerelés, kiképzés, állományviszonyok. A dolgozat második fejezetében a fond után az irat számát és az évet jelöltem.

A Honvéd Főparancsnokság „I.75.” számmal jelölt fondja a Honvédelmi Minisztériumtól és a honvédségi csapatoktól beérkező, valamint a polgári szervek honvédséget érintő iratait tartalmazza. A fond iratanyaga éves bontásban, azon belül iktatószámok szerint rendezett és áttekintő raktárjegyzék alapján kutatható. A csendőrség vonatkozásában ki kell emelnünk az erdélyi és a horvát–szlavón csendőrség átvételével, állományviszonyokkal, elhelyezési kimutatásokkal, öngyilkosságokkal, tiszti vizsgával, tábori csendőrséggel, bíróságok szervezésével, csendőrök bűnügyeivel, fegyelmi vétségeivel kapcsolatos iratokat. A szógyűjteményben a fond jelölése után az irat száma és az év következik. Az irat száma után szereplő „fp.” (főparancsnoki iratok) illetve „eln.” (elnöki iratok) rövidítések a különböző iratsorozatokat mutatják, amelyek kutatását a Levéltárban segédkönyvek segítik.

A Honvédelmi Minisztérium „I.28.” számmal jelölt fondja a Hadtörténelmi Levéltárban áttekintő raktárjegyzék alapján kutatható. A második fejezet szógyűjteményében ki kell emelnünk a nyugdíjazásra, bírósági tárgyalásokra, tiszti vizsgákra, felügyelőségre, számvivőkre vonatkozó iratokat, a különféle szabályzatok tervezeteit. Ezek jelölésénél az év, osztály és irat száma szerepel.

A Honvédelmi Minisztérium anyagában folytatott kutatások során a dolgozat szerzőjének figyelmét sajnálatos módon elkerülte az 1976-ban kiadott fondjegyzékben még nem szereplő, de az 1998. évi új kiadásban már külön is jelölt csendőrségi iratanyag, amely ennek következtében összeállításunkban nem szerepel. Ez a hiányosság talán részben ellensúlyozható a források tematikus felsorolásával: a csendőrség megszervezése, területi beosztás, tisztek személyi ügyei, katonai szolgálattal kapcsolatos kérdések, kiképzés, öltözet, felszerelés, legénységi állomány szabadságolása, felülvizsgálata, nyugdíjazása, mozgósítási ügyek és tábori csendőrség.^[103]

2. Egykorú kiadványok

Az „egykorú kiadványok” címszó alatt döntően a törvénykönyvet, a hivatalos lapokat, a szolgálatban nélkülözhetetlen szabályzatokat, másrészről a hivatalos szabályzatnak nem tekinthető, de azokat mégis bizonyos szinten kiegészítő köteteket, illetve a szaksajtót értjük. A csendőrséget a korabeli megfogalmazás szerint „katonailag szervezett őrtestületnek” tekintették. Ez a szabályozók szempontjából lényegében azt jelenti, hogy – a korábbi csendbiztosi-pandúr rendszerrel ellentétben – minden előírást központilag készítettek el, és ebből következően gyakorlati alkalmazásukban különbségek nem fedezhetők fel. Szintén a fegyveres testületek jellemzője az élet minden területére kiterjedő (túl)szabályozás, ami néha egészen szélsőséges esetekhez vezetett.

A csendőrség fennállását és működését „szabályozó” törvényeknek két jellemzőjét kell kiemelnünk. Egyrészt semmiféle rendszeresség vagy következetesség nem fedezhető fel ezek tematikájában, teljesen esetleges az a kör, amellyel kapcsolatban törvényi szabályozást tartottak szükségesnek. Ennél sokkal több tudatosságot tételezhetünk fel azonban a törvények jelentős részének belső előírásaival kapcsolatosan. Általában csak kerettörvényeknek tekinthetők, amelyeken túlmenően a részletes szabályozás az adott területért felelős miniszter hatáskörébe került. Ennek az a magyarázata, hogy a közbiztonság fenntartásáért viselt miniszteri felelősséget a törvényhozás a legkisebb mértékben sem kívánta magára vállalni, illetve a kormány – az ebben rejlő lehetőségeket figyelembe véve – nem kívánt erről lemondani.^[104]

A csendőrséggel kapcsolatos rendeletek megjelenésének a korszakban nem létezett egységes fóruma, így a minisztériumok által megjelentetett kiadványok pótolták ezt – Honvédelmi Minisztérium a „Rendeleti Közlöny a magyar királyi honvédség számára” című hivatalos lapban, a Belügyminisztérium a „Belügyi Közlönyben”, a „Magyarországi Rendeletek Tárában” vagy 1912-től a „Csendőrségi Közlönyben”. A hivatalos lapokban történő kutatást sok esetben megnehezítik a rendeletalkotás körülményei. Talán a sok évszázados törvényalkotási gyakorlathoz hasonlítható az az eljárás, amely szerint sok esetben egy-egy rendelet kiadásának konkrét eseti előzménye volt, és ebből következően ennek szabályozására bocsátották ki. Ezt természetesen megpróbálták továbbfejleszteni, de ez gyakori rendeletmódosításokhoz, sőt a módosítások módosításaihoz vezetett, amelyek – a csupán számokra történő visszautalás miatt – nehezen követhetők.

A rendeletek megjelenésének gyakorlata a szabályzatok kiadásának gyakoriságához köthető, egy idő után ugyanis valamennyi beépült a rendszertelen időközökben kibocsátott regulákba. Így fordulhatott elő az, hogy a dualizmus időszakában a szabályzatok többségének terjedelme több mint a kétszeresére nőtt. Ezek közül mindenképpen ki kell emelnünk a „Szervezeti és szolgálati utasítást”, amelynek kibocsátásához a két miniszter egyetértésére volt szükség. Lényegében minden más szabályozás ennek egyes rendelkezéseit fejlesztette tovább, és így fontossága csak a csendőrség „alaptörvényéhez” (1881. évi III. tc.) hasonlítható. Jelentősége azzal is bizonyítható, hogy az intézkedéseknél minden esetben a szabályzat egy-egy paragrafusára hivatkoztak, valamint a csendőrök elméleti képzésének döntő részét előírásainak szó szerinti megtanulása, illetve magyarázata képezte. Az olvashatóság szempontjából ki kell emelnünk a nehezen érthető nyelvezetet – döntően az 1867 előtti német nyelvű szabályzat tükörfordítása –, ami a kortársaknak is rendkívül sok nehézséget okozott. (Az 1887. évi második kiadást például döntően erre hivatkozva változtatták meg.)

A többi szabályzat a „Szervezeti és szolgálati utasítás” magyarázatára és ezen túlmutatóan egy-egy részterület szabályozására született. Kibocsátásuk általában a gyakorlati élet követelményeihez igazodott, bár tematikájukat tekintve ebben az esetben is felfedezhető némi rendszertelenség. A legrészletesebben a gazdasági kérdéseket, a szolgálati, kiképzési és katonai feladatokat igyekeztek rendezni, míg a negatív – tehát döntően tiltó – szabályozás elsősorban a mindennapi élettel hozható összefüggésbe. A kutatást gyakran megkönnyíti, hogy a szabályzatok jelentős részéhez tematikus tartalomjegyzéket is mellékeltek.

A dolgozat második fejezetében az oldalszám mellett sok esetben a szabályzat kiadásának évét is megadtam. Erre azért volt szükség, mert a „rövidítések jegyzéke” című szakaszban a budapesti könyvtárakban található teljes anyagot igyekeztem feldolgozni, de ezek nem kerültek be automatikusan a „szógyűjteménybe”. A rövidítéseknél az esetek döntő többségében ragaszkodtam a korabeli hivatalos jelöléshez (például „CS-1”), de néhány esetben ez nem volt rekonstruálható, így a címek rövidítésére került sor.

A hivatalos kiadványoktól eltérően meglehetős óvatossággal kell kezelnünk a különféle sajtótermékeket. A rendfenntartás – és ennek természetes részeként a csendőrség – minőségének megítélése az esetek döntő részében pártszimpátia kérdése is volt. A rendvédelmi szaksajtó és a kormánypárti lapok általában teljes természetességgel álltak ki a csendőrök mellett, míg az ellenzéki sajtó véleménye gyakran lesújtó volt. Ezeket az egymásnak sokszor teljesen ellentmondó véleményeket – például egy-egy fegyverhasználati eset megítélésénél, a választásoknál – azonos adatok alapján közölték, és a valósághoz gyakran semmi közük nem volt. A sajtóanyag átvizsgálásakor ezért alapvető szempontnak a belső szervezetre és működésre vonatkozó adatok figyelembevételét kell tekintenünk, szemben a külső megítéléssel. Ezért kell kiemelkedő jelentőséget tulajdonítanunk a „Rendőri Lapok”, majd 1905-től a „Csendőrségi Lapok” cikkeinek, amelyek – a rendkívül színvonalas szakcikkek mellett – még visszafogottságukban is a csendőr legénység egyedüli érdekvédelmi fórumává váltak.

3. Feldolgozások

A kutatás során a legnagyobb óvatosság a korszakunkra vonatkozó szakirodalom használatakor indokolt! Ennek áttekintését a Némethy Ferenc csendőr százados által írott munkával kell kezdenünk. A két részletben, 1899-ben és 1900-ban megjelent tanulmány máig a legkitűnőbb összefoglalása a csendőrség századfordulós állapotának, amelyet sajnos a későbbi szerzők igen gyakran nem használtak fel írásaikban. A munka célja elsődlegesen a közigazgatási tisztviselők tájékoztatása volt, ebből következően bőséges terjedelemben foglalkozik a szervezettel, a szolgálattal, a közigazgatás és a csendőrség viszonyával, de szinte csak utal a történeti előzményekre.

Két évtizeddel később jelent meg a csendőrség magyarországi történetét feldolgozó első történeti munka, amely Preszly Lóránd nevéhez fűződik. A szerző az 1887-től évente kiadott „Csendőrségi Zsebkönyv” alapján írta meg művét, felhasználva az előző évre történő visszatekintéseket. A könyv terjedelmének kétharmad részét az események kronologikus bemutatása teszi ki, először tárgyalva részletesen a csendőrség magyarországi működésének előzményeit. A tematikus fejezetek adatgazdagok és részletesek, de nagy hibájuk, hogy nélkülöznek mindenfajta időrendiséget, ezért a kronologikus rész állandó forgatása nélkül használhatatlanok.

Preszly Lóránd 1926-ban megjelent második könyvében a tisztikar életrajzi adatainak jelentős részét gyűjtötte össze, kiegészítve az altisztekről rendelkezésre álló adataival.

Az 1945 utáni szakirodalom vizsgálatánál éles határvonal húzható a magyarországi és az emigrációban íródott kötetek között. Az Egyesült Államokban 1980-ban jelent meg Rektor Béla könyve, aki a csendőrség magyarországi történetét annak francia eredetétől 1945-ig tárgyalja. Levéltári kutatásokat nem végzett, korszakunkra vonatkozóan szinte kizárólag Preszly 1920-ban kiadott könyvét használta.

A magyarországi szakirodalom az 1990-es évek elejéig az emigránshoz hasonló, de ellentétes előjelű elfogultsággal vizsgálta a csendőrség történetét. Minőségét tekintve ezekből kiemelkedik Katona Géza könyve, aki – témánk szempontjából a Képviselőházi Napló és az évente kiadott Csendőrségi Zsebkönyv alapján – az 1914-ig terjedő időszak rendvédelem-történetét írta meg.

A megélénkülő érdeklődés 1990-től egy konferenciasorozatot indított útjára, amelynek előadásai évente „Rendvédelem-történeti füzetek” címszó alatt nyomtatásban is megjelennek. Az öt év alatt elhangzott előadások képezték az alapját a Rendőrtiszti Főiskolán „A magyar rendvédelem története” c. jegyzet kiadásának, amely egy évvel később könyv alakban is megjelent. A kötet először tesz kísérletet egy több szervezetet és több száz évet felölelő kérdéskör komplex vizsgálatára.

---

Szógyűjtemény

---

adózás

MT: 1883. XXIII. 5; 1890. I. 25, 49;

RK: 1898. 23. 27847/XVI;

ÁSZH: 107;

agrármozgalom ^[105]

K 27: 1895. júl. 26; 1898. febr. 9; 1907. febr. 13;

K 148: 204. cs. 1898. IX. C. 1483/eln.;

K 149: 25. d. 1897. 8. t; 29. d. 1899. 8. t;

K 150: 2073. cs. 1891. VII. 2. 53691; 2210. cs. 1892. VII. 3. 29888;

Katona: 114-116;

alapítvány

K 27: 1895. máj. 18;

K 150: 132. cs. 1871. IV. 14. 495; 513. cs. 1876. III. 11. 46389; 605. cs. 1877. III. 11; 2606. cs. 1895. VII. 1. 26591;

I.28: 1905. XVI. o. eln. 89;

RK: 1885. 42. 4448/eln.; 1892. 31. 20871/XIV; 1896. 23. 2502/eln.; 1897. 24. 26608/XIV; 26. 32612/XVI; 1905. 1. 89/eln.; 1907. 5. 1462/24; 12671/16; 29. 10033/eln.; 1910. 26. 7222/eln.; 1911. 10. 981/eln.; 1912. 6. 108544/24, 40. 12684/eln.; 1914. 12. 3168/eln.;

CS-1: 1881. 1182;

zsebkönyv: minden évben a „történeti és statisztikai adatoknál”;

RL: 1896. júl. 19; 1897. jún. 12;

CSL: 1910. ápr. 2; 1912. febr. 4; 1926. jún. 15; júl. 1; 1932. febr. 15;

Preszly 1920: 49-50;

Rektor: 132-133;

Némethy 1900: 157-160;

albániai szolgálat

Rektor: 131-132;

állampolgárság

K 150: 1233. cs. 1884. VII. 1. 5769;

RL: 1904. dec. 4;

állatorvos

K 150: 2467. cs. 1894. VII. 1. 21060;

RK: 1897. 46. 68533/XVI; 1913. 1. 16846/eln.;

RL: 1897. nov. 6;

CSK: 1913. 3. 81;

állományviszony ^[106]

K 27: 1869. ápr. 15; 1875. márc. 24; 1880. aug. 21; okt. 26; 1885. márc. 21; máj. 12; 1893. okt. 21; nov. 14; 1898. ápr. 20; 1899. ápr. 19; 1903. máj. 6; 1904. márc. 13; máj. 31; 1906. jan. 18; márc. 23; 1911. aug. 3; 1913. febr. 28; dec. 20;

K 148: 78. cs. 1882. IX. 4214/eln.; 86.cs. 1883. IX. C. 620/eln.; 2753/eln.; 92.cs. 1884. IX. C. 243/eln.; 623/eln.; 812/eln.; 4556/eln..; 99.cs. 1885. IX. C. 1016/eln..; 149. cs. 1892. IX. C. 594/eln.; 184.cs. 1896. IX. C. 1308/eln.;

K 149: 19. d. 1894. 8.t; 21. d. 1895. 8.t; 45-46. cs. 1912. 8.t; 51. cs. 1913. 8.t;

K 150: 83. cs. 1870. III. 11. 1354; 124. cs. 1871. III. 11. 187; 409; 536; 700; 335. cs. 1874. III. 11. 40892; 576. cs. 1877. I. 3.; 893. cs. 1881. III. 11/a. 8131; 10420; 14792; 16934; 19540; 45019; 47161; 984. cs. 1882. III. 11. 6188; 67200; 985. cs. 1882. III. 11/b. 6460; 16640; 19080; 11/c. 21754; 1124. cs. 1883. VII. 1. 658; 1125. cs. 1883. VII. 2. 22673; VII.4. 36694; 1126. cs. 1883. VII. 5. 18365; 22236; 1233. cs. 1884. VII. 1. 276; 13522; 1234. cs. 1884. VII. 1. 52317; VII. 2. 39; 1235. cs. 1884. VII. 3. 4454; 6456; 1237. cs. 1884. VII. 4. 201; 1344. cs. 1885. VII. 1. 32046; 1460. cs. 1886. VII. 1. 1156; 1461. cs. 1886. VII. 1. 16952; VII. 2. 808; 1462. cs. 1886. VII. 3. 27932; 1799. cs. 1889. VII. 2. 1158; 1939. cs. 1890. VII. 1. 84154; 2344. cs. 1893. VII. 1. 1823; 2605. cs. 1895. VII. 1. 1933; 2752. cs. 1896. VII. 1. 100780;

I.28: 1902. XVI. o. eln. 566;

I.41: 4738/eln. 1876; 46486/V. 1880; 6173/eln. 1882; 2283/II. 1882; 1357/eln. 1884; 1963/eln. 1884; 1602/eln. 1885; 4926/eln. 1887;

I.75: 865/fp. 1877;

MT: 1881. II; 1883. XXVII; 1893. XXXVI;

RT: 1885. 1805;

RK: 1876. 12. 1552/eln.; 1553/eln.; 17. 2935/eln.; 19. 3233/eln.; 24. 3182/eln.; 28. 42581/I; 1877. 22. 2669/eln.; 26. 18861/I; 1881. 6. 10496/I; 1882. 11. 2529/eln.; 1883. 8. 11780/XI; 15. 24572/I; 1887. 28. 5231/eln.; 1888. 49. 5066/eln.; 1890. 69. 6176/eln.; 1892. 54. 5234/eln.; 1893. 9. 683/eln.; 43. 3698/eln.; 1894. 1. 7288/eln.; 21. 4526/eln.; 1895. 20. 3578/eln.; 1897. 27. 3583/eln.; 1898. 25. 3728/eln.; 1899. 25. 4101/eln.; 1900. 28. 4303/eln.; 35. 5194/eln.; 1903. 26. 4574/eln.; 39. 6926/eln.; 1904. 31. 6261/eln.; 1907. 14. 3938/eln.; 1909. 25. 9752/eln.; 1910. 17. 32595/16; 1912. 2. 13045/eln.; 14. 5241/eln.; 1913. 23. 7126/eln.; 25. 54849/16; 1914. 32. 11735/eln.;

BK: 1907. 353;

CS-1: 1881. 1174-1178;

CS-18: 1903. 6-7;

Irományok: 1881-1884. XV. 12-16, 39-43;

zsebkönyv: minden évben táblázatos kimutatás;

RL: 1894. okt. 21; 1895. jan. 20; jún. 30; júl. 7; aug. 11; okt. 6; 1896. jan. 19; szept. 20; dec. 25; 1897. jan. 9; 1898. febr. 19; jún. 11; 1900. aug. 26; 1901. okt. 13; 1902. jan. 12; 1903. dec. 27; 1904. nov. 6; 13; 1905. jan. 1; 8; febr. 5;

CSL: 1906. márc. 18; szept. 23; 30; okt. 7; 1911. febr. 12; okt. 22; 1933. febr. 14;

Preszly 1920: 39, 78-79;

Némethy 1899: 7-9, 20-28, 69;

Rektor: 92-93; 102-104; 134-135;

Parádi 1998;

Csapó 1994; 1997;

állomás elfoglalása

RK: 1881. 29. 50340/XI; 50345/XI; 1882. 33. 56759/IX; 1884. 1. 60190/XI;

Némethy 1900: 151-152;

állomás-kimutatás ^[107]

K 148: 1870. III/M. II. 76. f.; 1874. XIV. t.;

K 150: 56. cs. 1869. IV. 17. 13882; 83. cs. 1870. III. 11. 5681; 124. cs. 1871. III. 11. 700; 893. cs. 1881. III. 11/a. 8131; 985. cs. 1882. III. 11/b. 38981; 1235. cs. 1884. VII. 3. 23562; 1237. cs. 1884. VII. 5. 70958; 1238. cs. 1884. VII. 6. 3193; 1461. cs. 1886. VII. 2. 808; 2345. cs. 1893. VII. 1. 56334;

MT: 1881. III; 1903. VII;

RK: 1893. 9. 709/XVI; 1903. 26. 4481/eln.; 1904. 13. 18972/XVI; 39. 83197/XVI; 45. 122407/XVI; 1905. 17. 47583/XVI; 1907. 13. 3265/eln.; 1912. 17. 56377/16;

A-33;

zsebkönyv: minden évben;

Némethy 1899: 71; 151-152;

Ernyes 1995: 140-141, 143-145;

Csapó 1994; 1997;

altiszt képzése

K 27: 1913. dec. 20;

K 149: 60. cs. 1914. 8. t;

K 150: 893. cs. 1881. III. 11/a. 38789; 985. cs. 1882. III. 11/b. 16639; 1125. cs. 1883. VII. 2. 30945; 1126. cs. 1883. VII. 5. 1264;

I.41: 1834/eln. 1877;

RK: 1900. 28. 4303/eln.; 1912. 2. 127016/16;

CS-11/b: 1906. 21;

RL: 1895. jún. 2; 23; júl. 28; 1896. okt. 18; 1898. márc. 19; 1899. márc. 5; 1904. nov. 13;

CSL: 1911. jan. 1; okt. 15; dec. 24; 1913. aug. 3;

Némethy 1900: 32;

Csapó 1997;

altiszti bál

CSL: 1906. febr. 11;

altiszti kaszinó

RL: 1900. febr. 11;

anyanyelv ^[108]

K 149: 8. d. 1884. 8. t. 543/res;

aratósztrájk letörése

K 27: 1907. febr. 13;

K 149: 25. d. 1897. 8. t;

árva ^[109]

K 27: 1878. nov. 17;

K 150: 2211. cs. 1892. VII. 4. 39821;

I.28: 1904. XVI. o. ált. 21093;

MT: 1885. XI;

RK: 1882. 7. 1607/eln.; 11. 2473/eln.; 1889. 45. 30574/XVI; 1891. 47. 4189/eln.; 1908. 16. 57577/16; 1910. 26. 7222/eln.; 1912. 8. 2025/eln.; 40. 12684/eln.; 1913. 28. 49602/20/a; 1914. 12. 3168/eln.;

zsebkönyv: 1911. 273; 1912. 294;

CSL: 1906. szept. 30; okt. 7;

Csapó 1994;

árverezés ^[110]

K 150: 84. cs. 1870. III. 11. 1936; 4237; 89. cs. 1870. IV. 17. 170; 132. cs. 1871. IV. 17. 1093;

árvíz ^[111]

K 150: 1798. cs. 1889. VII. 1. 4962;

ÁSZH: 76;

áthelyezés

RK: 1877. 26. 18861/I;

Preszly 1920: 40;

babona ^[112]

zsebkönyv: 1907. 261;

besúgó

K 150: 1570. cs. 1887. VII. 6. 55458; 1938. cs. 1890. VII. 1. 8060; 1941. cs. 1890. VII. 4. 8501;

ÁSZH: 55, 58, 66;

CS-1-hez: 1912. 17;

CSL: 1906. szept. 2;

beszállásolási szabályok

K 150: 2467. cs. 1894. VII. 1. 21060;

CS-1: 1881. 1213-1221;

bilincs

K 150: 893. cs. 1881. III. 11/a. 8131;

BK: 1899. 25.sz;

RL: 1894. okt. 28; 1895. szept. 29; 1896. máj. 10; 1904. dec. 11;

CSL: 1911. 464.o.;

Preszly 1920: 129;

Némethy 1900: 32-33;

bíróság ^[113]

K 27: 1909. jan. 30; jún. 2; 1910. júl. 12; 1911. márc. 20; 1914. máj. 1; jún. 26;

K 148: 92. cs. 1884. IX. C. 141/eln.; 1753/eln.; 123. cs. 1888. IX. C. 3268/eln.; 445/eln.; 130. cs. 1889. IX. C. 3435/eln.; 143. cs. 1891. IX. C. 8/eln.; 157. cs. 1893. IX. C. 2874/eln.; 173. cs. 1895. IX. C. 3913/eln.; 184. cs. 1896. IX. C. 6506/eln.; 195. cs. 1897. IX. C. 428/eln.; 2047/eln.; 2170/eln.; 605. cs. 1877. III. 11;

K 150: 89. cs. 1870. IV. 17. 1519; 1238. cs. 1884. VII. 6. 45680; 1344. cs. 1885. VII. 1. 134; 1345. cs. 1885. VII. 3. 11624; 1461. cs. 1886. VII. 2. 7036; 1462. cs. 1886. VII. 3. 55831; 1463. cs. 1886. VII. 6. 25879; 1799. cs. 1889. VII. 2. 1158; 2070. cs. 1891. VII. 1. 363;

HL: 1. M. kir. II. honvéd kerületi hadbíróság, mint csendőrbíróság 1884–1914. 2. M. kir. budapesti I. honvéd kerületi bíróság debreceni kiküldöttsége mint csendőrbíróság 1907–1915.

I.28: 1889. XV. o. ált. 7450; 1894. XV. o. ált. 51909; 1902. XVI. o. eln. 191;

I.75: 746/eln. 1876; 1800 /eln. 1876;

MT: 1881. III;

RK: 1876. 12. 1552; 1553/eln.; 1881. 14. 23005/X; 1882. 6. 1220/eln.; 1883. 2. 3020/X; 27. 6605/eln.; 1884. 1. 8656/eln.; 17. 22923/III; 1885. 7. 11552/III; 11. 1082/eln.; 1887. 25. 25633/III; 1889. 78. 61326/XV; 1892. 49. 4641/eln.; 1893. 74. 6307/eln.; 1894. 34. 6024/eln.; 1896. 39. 6996/eln.; 1897. 8. 8690/XV; 16. 1347/eln.; 1898. 13. 9601/XV; 17. 1710/eln.; 36. 5004/eln.; 1900. 28. 4303; 1901. 21. 32864/XVI; 1902. 34. 60951/XV; 43. 7038; 7039/eln.; 1903. 25. 8702/eln.; 26. 4586/eln.; 30. 4971/eln.; 1904. 28. 5102/eln.; 1905. 16. 38638/XV; 1907. 14. 3436/eln.; 23. 102909/16; 1908. 27. 11048/eln.; 31. 12340/eln.; 1909. 29. 84884/15; 1911. 25. 52585/15/a; 43. 12044/eln.; 1912. 10. 19545/13; 34. 89462/6; 1913. 14. 4074/eln.; 25. 46603/6; 49. 86740/16;

RT: 1885. 102, 105; 1886. 173;

KN: 1878-1881. XVI. 152, 191;

D-1: 1901; 1903; 1906; 1908; 1913;

CS-1: 1881. 1169-1170;

CS-18: 9-10;

ÁSZH: 70, 136-138;

Utasítás a tábori...: 98-108;

A csendőrségi szolgálati utasítás magyarázata...;

zsebkönyv: 1913. 264; minden évben a beosztott hadbíró neve, a bíróságilag elbocsátottak száma;

RL: 1896. máj. 24; nov. 15; 1901. márc. 24; máj. 12; dec. 15; 1902. jan. 19; márc. 16; dec. 7; 1905. ápr. 23; júl. 2;

CSL: 1912. jún. 30; júl. 28, 1914. jan. 18; 25; febr. 1; 15; jún. 14;

Némethy 1899: 67-68;

Csapó 1994; 1998;

boszniai szolgálat

K 27: 1879. jan. 23;

RK: 1879. 35. 5360/eln.; 44595/I; 1880. 13. 15038/I; 1881. 14. 2918/eln.; 1884. 23. 2954/eln.; 1887. 28. 5231/eln.; 1895. 36. 62421/III; 1907. 2. 125/3; 1913. 55. 156376/3;

zsebkönyv: 1888;

Rektor: 130-131;

budapesti laktanya

K 27: 1899. jún. 21; 1900. jún. 11;

K 150: 2073. cs. 1891. VII. 3. 727;

MT: 1899. XXIX;

zsebkönyv: 1902. 114-115;

RL: 1899. márc. 5; 1901. nov. 17; 1902. febr. 23;

Rektor: 118-119;

budapesti tanosztály

RL: 1905. ápr. 9;

Rektor: 118;

bűnmegelőzés

Némethy 1900: 86-89;

bűnpártolás

zsebkönyv: 1904. 217;

bűnügyi iratok kezelése

I.28: 1901. XV. o. ált. 96272;

bűnvádi perrendtartás

CSL: 1912. jún. 30; júl. 21; 28; aug. 18; 25; dec. 1; 8; 15; 1914. jún. 14;

BK: 1899. 25.sz.;

céltábla

K 150: 2210. 1892. VII. 3. 38228;

cigány

ÁSZH: 60;

zsebkönyv: 1891. 187;

RL: 1905. febr. 5-től (cikksorozat)

Pomogyi: 38, 122;

csavargás

K 150: 1939. cs. 1890. VII. 1. 54846;

Némethy 1900: 53-54;

csendbiztos felvétele

K 148: 86. cs. 1883. IX. C. 4899/eln.;

K 150: 893. cs. 1881. III. 11/a. 10420; 894. cs. 1882. III. 11/a. 61034; 3170; 985. cs. 1882. III. 11/b. 19080; 11/c. 21754; 1125. cs. 1883. VII. 3. 32822; VII. 4. 48795;

MT: 1881. III;

Csapó 1997;

decentralizáció

K 27: 1903. máj. 6; 1904. máj. 31; 1913. dec. 20;

RL: 1902. máj. 11; 25; szept. 28; 1903. jan. 25; márc. 15; dec. 27;

CSL: 1909. dec. 12;

dohánycsempészet

MT: 1887. XLIV. 21, 22;

egészségügy

K 27: 1881. jún. 3;

K 150: 984. cs. 1882. III. 11/a. 398; 1461. cs. 1886. VII. 1. 67969; 1679. cs. 1888. VII. 1. 25822; 2209. cs. 1892. VII. 1. 48417; 2471. cs. 1894. VII. 5. 6282;

RK: 1879. 9. 12359/I; 1883. 23. 35192/II; 1884. 20. 23913/VII; 1885. 32. 43362; 1889. 21. 13580/XVI; 31. 19336/VII; 1890. 50. 36931/V; 1891. 9. 5592/XVI; 1894. 6. 8289/II; 20. 35318/III; 1895. 31. 50536/XVIII; 1899. 1. 94594/VI; 1903. 22. 38921/XVI; 1905. 1. 89/eln.; 1909. 36. 115159/5; 1912. 23. 72712/6; 26. 48875/16; 1914. 4. 174601/6; 7. 18733/eln.; 1914. 23. 45565/3;

RT: 1888. 276;

CS-1: 1881. 1187-1188;

CS-4: 27-28;

ÁSZH: 12-14;

Utasítás a katonai...: 53-54;

Gazdászatkezelési utasítás...: 1889; 1912;

RL: 1903. jan. 4;

CSL: 1905. aug. 13; 1913. ápr. 6; 13; 1933. febr. 14;

Némethy 1899: 38-41;

Csapó 1997;

egyenruházati egylet

CSL: 1905. nov. 12;

elbocsátás

K 148: 123. cs. 1888. IX. C. 445/eln.;

CS-1: 1881. 1179-1181;

CS-18: 12;

élelmezés

CSL: 1941. febr. 15;

életellenes bűncselekmény

zsebkönyv: 1900. 204;

életmentés

RL: 1897. jan. 23; 1898. dec. 17;

ellátási raktár ^[114]

RL: 1898. febr. 19; ápr. 9;

elmebeteg ^[115]

RK: 1891. 9. 5592/XVI; 1893. 5. 2270/XVI; 1898. 64. 80645/eln.; 1905. 17. 99722/XVI; 1912. 26. 48875/16;

MCS: 1896. jan. 11;

RL: 1895. júl. 14; 1896. szept. 20; 1898. jún. 11;

CSL: 1905. aug. 13. (mell.);

előfogat ^[116]

MCS: 1896. febr. 1; 8;

RL: 1896. jan. 26; febr. 9;

CSL: 1906. jan. 7;

Némethy 1900: 154-155;

előléptetés

K 27: 1910. márc. 18;

K 150: 125. cs. 1871. III. 11. 23703;

MT: 1881. III;

RK: 1884. 22. 1992/eln.; 1889. 11. 829/eln.; 1891. 21. 2084/eln.; 1900. 28. 4303/eln.;

CS-1: 1881. 1178;

zsebkönyv: minden évben az előléptetett tisztek felsorolása;

RL: 1903. nov. 15; 1904. máj. 8;

Preszly 1920: 39;

erdélyi csendőrség átvétele ^[117]

K 27: 1872. máj. 21; 1875. márc. 9; márc. 24; aug. 16; 1876. okt. 18; 20;

I.41: 2776/eln. 1875; 4343/eln. 1875; 1174/eln. 1876;

I.75: 733/eln. 1876;

RK: 1876. 12. 1552/eln.; 1553/eln.;

KN: 1869-1872. V. 345; 1872-1875. IV. 157, 175; XIV-XV. 207;

Preszly 1920: 23-26;

Némethy 1899: 2-3;

Rektor: 70-74;

Csapó 1994;

erdő ellenőrzése

RL: 1900. nov. 4; 11; 18; 25; dec. 2; 9;

erkölcsi nevelés

zsebkönyv: 1906. 257;

eskü

CS-1: 1881. 1178-1179; 1203;

étkezés

ÁSZH: 98-113;

Rektor: 110-111;

Csapó 1997;

fegyverhasználat ^[118]

K 27: 1909. jan. 30; jún. 2; 1914. jún. 26;

K 149: 42. d. 1904. 8. t.; 45-46. cs. 1912. 8. t.;

K 150: 1238. cs. 1884. VII. 6. 8322; 1462. cs. 1886. VII. 3. 55831; 1463. cs. 1886. VII. 5. 5539; VII. 6. 35161;

HL: 1. M. kir. II. honvéd kerületi hadbíróság, mint csendőrbíróság. FH sorozat. 2. M. kir.budapesti I. honvéd kerület bíróság debreceni kiküldöttsége, mint csendőrbíróság. FH sorozat.

I.28: 1905. XVI. o. eln. 6231; 6425;

CS-1: 1881. 1171-1172, 1271-1272; 1912: 337-339;

ÁSZH: 81-82;

Vezérfonal...;

A csendőrségi szolgálati utasítás magyarázata...: 65-82;

zsebkönyv: 1887. 182; 1889. 161; 1890. 168, 170, 187; 1891. 202; 1913. 264; minden évben táblázatos kimutatás kerületenként a fegyverhasználati esetek számáról;

RL: 1895. ápr. 14; szept. 22; 1896. febr. 9; márc. 29; jún. 21; 28; aug. 23; 1898. aug. 27; 1899. jan. 8; 1901. jan. 27; jún. 16; 1902. júl. 6; 1903. okt. 18; 1904. dec. 18; 25; 1905. júl. 2;

CSL: 1906. ápr. 29; 1910. jún. 12; 1911. okt. 8; 1912. júl. 14; 1925. máj. 15; jún. 1; 15; 1931. szept. 1;

Preszly 1920: 130-131;

Némethy 1900: 70-79;

Katona: 111-113;

Csapó 1997; 1998;

fegyverzet

K 27: 1877. okt. 16; 1885. május 12; 1894. ápr. 3; 1895. jún. 9; 1906. márc. 23; jún. 8; 1908. febr. 17; 1911. márc. 20; 1913. jan. 11;

K 150: 893. cs. 1881. III. 11/a. 8131; 984. cs. 1882. III. 11. 27699; 11/a. 398; 1124. cs. 1883. VII. 1. 6801; 1233. cs. 1884. VII. 1. 14502; 1345. cs. 1885. VII. 2. 23840; 1347. cs. 1885. VII. 6. 43393; 1461. cs. 1886. VII. 1. 9370; 16952; 1567. cs. 1887. VII. 1. 2104; 1568. cs. 1887. VII. 1. 45269; 1570. cs. 1887. VII. 6. 1152; 2209. cs. 1892. VII. 1. 33473; 64919; 2468. cs. 1894. VII. 2. 10869; 2606. cs. 1895. VII. 1. 51903;

I.41: 4488/eln. 1881;

MT: 1883. XXIII. 5;

RK: 1878. 49. 45391/III; 1881. 21. 4488/eln.; 1882. 14. 13974/III; 30. 46516/III; 1885. 21. 21231/VII; 1888. 46. 40931/XVI; 1891. 67. 64251/VII; 1892. 48. 42743/VII; 1893. 78. 70426/XVI; 1895. 13. 1809/eln.; 1896. 40. 6482/XVI; 1902. 25. 43949/XVI; 1903. 16. 2710/eln.; 1904. 6. 6094/eln.; 1907. 20. 56131/7; 30. 11814/eln.; 1908. 5. 13634/7; 13. 4092/eln.; 1909. 2. 112506/16; 12. 27229/16; 23. 17009/16; 28. 83237/16; 1913. 16. 25199/3;

BK: 1907. 353;

Fegyver és lőutasítás...;

CS-18: 8;

ÁSZH: 20-29, 42-46, 147;

Utasítás a katonai...: 15-16;

Utasítás a tábori...: 34;

Gazdászatkezelési utasítás...: 1889; 1912;

Irományok: 1875-1878. XX. 661;

CSL: 1905. nov. 26; dec. 3; 10; 17; 1906. dec. 9; 1907. 157.o.; 1933. febr. 14;1934. okt. 15; 1936. jan. 15;

CSK: 1912. 2. 17; 8. 108; 1913. 3. 81; 14. 173; 25. 292;

MH: 1992. 33-34;

LAK: 1879. III; 1883. IV;

Lugosi;

Katona: 107;

Tisza: 245;

Preszly 1920: 112, 133;

Némethy 1899: 36-38; II: 2;

Rektor: 121;

MRT: 235-240;

Csapó 1994; 1997;

feljelentés

zsebkönyv: 1908. 292;

BK: 1899. 25.sz;

CSL: 1912. júl. 21;

feloszlatás ^[119]

K 27: 1867. márc. 17; 21;

K 150: 12. cs. 1867. II. 3. 5223; 16. cs. 1867. III/R. 17; 36. cs. 1868. IV. 17; 56. cs. 1869. IV. 17; 132. cs. 1871. IV. 17. 5604;

MTRT: 1867. 51;

felszerelés ^[120]

K 27: 1877. okt. 16; 1905. júl. 12; 1906. márc. 23; jún. 8; 1913. jan. 11;

K 149: 21. d. 1895. 8. t; 50. cs. 1913. 8. t;

K 150: 84. cs. 1870. III. 11. 8610; 89. cs. 1870. IV. 17. 170; 893. cs. 1881. III. 11/a. 10864; 985. cs. 1882. III. 11/b. 13061; 1124. cs. 1883. VII. 1. 6801; 1125. cs. 1883. VII. 2. 7242; VII. 3. 13741; 1233. cs. 1884. VII. 1. 14052; 1236. cs. 1884. VII. 3. 27748; 1344. cs. 1885. VII. 1. 45036; 1345. cs. 1885. VII. 3. 36712; 1347. cs. 1885. VII. 6. 43393; 1461. cs. 1886. VII. 1. 9370; 1567. cs. 1887. VII. 1. 2104; 21400; 38139; 1568. cs. 1887. VII. 1. 45269; 71447; VII. 3. 98; 5201; 57751; 1798. cs. 1889. VII. 1. 47447; 1799. cs. 1889. VII. 3. 6219; 2070. cs. 1891. VII. 1. 1717; 2072. cs. 1891. VII. 1. 26937; 2209. cs. 1892. VII. 1. 53178; 64919; 2211. cs. 1892. VII. 4. 71130; 2344. cs. 1893. VII. 1. 2790; 2346. cs. 1893. VII. 3. 10384; 2469. cs. 1894. VII. 3. 7976; 2471. cs. 1894. VII. 5. 6282; 2472. cs. 1894. VII. 6. 94408; 2606. cs. 1895. VII. 1. 32261; 51903;

I.41: 4488/eln. 1881; 1551/eln. 1885;

RK: 1876. 12. 1552/eln.; 23. 34989/I; 1878. 49. 45391/III; 1881. 21. 4488/eln.; 1882. 14. 13974/III; 30. 46516/III; 1885. 14. 1402/eln.; 21. 21231/VII; 1886. 14. 1617/eln.; 1888. 46. 40931/XVI; 1890. 19. 1721/eln.; 34. 2934/eln.; 1892. 48. 42743/VII; 1895. 13. 1809/eln.; 1896. 6. 710/eln.; 34. 5483/eln.; 1898. 17. 1710/eln.; 47. 5949/eln.; 1900. 28. 4303/eln.; 1901. 29. 51913/XVI; 38. 73912/XVI; 44. 86400/XVI; 45. 94587/III; 1902. 16. 30576/XVI; 1903 16. 2710/eln.; 1904. 23. 2771/eln.; 36. 7572/eln.; 37. 7573/eln.; 1906. dec. 5. 11505/eln.; 1907. 20. 56131/7; 22. 7526/eln.; 1909. 2. 112506/16; 5. 890/eln.; 12. 27229; 23. 17009/16; 28. 83237/16; 1910. 1. 15144/eln.; 7. 1375/eln.; 8. 20140/7; 35. 10103/eln.; 1911. 13. 34679/3; 1912. 14. 5242/eln.; 1913. 28. 48302/3; 37. 11725/eln.;

CSK: 1913. 3. 81; 25. 292;

CS-1: 1881. 1189;

CS-6;

CS-18: 7-8;

CS-19;

ÁSZH: 14-29;

Fegyver- és lőutasítás...;

Utasítás a katonai...: 15-16, 35-45;

Utasítás a tábori...: 31-35;

Gazdászatkezelési utasítás...;

Irományok: 1875-1878. XX. 661;

zsebkönyv: 1887. 199;

MCS: 1896. jan. 4; 11; 18; 25; febr. 1;

RL: 1894. okt. 28; 1895. jan. 20; okt. 27; 1896. jan. 19; márc. 15; okt. 25; 1897. febr. 13; 1898. szept. 24; 1899. jan. 1; 1900. ápr. 1; 1901. szept. 1; 1904. márc. 13; máj. 15; jún. 5; 1905. jan. 1; 8; 15; 22; júl. 23;

CSL: 1905. szept. 3. (mell.); nov. 26; dec. 3; 10; 17; 1910. jan. 23; febr. 6; dec. 4; 1912. máj. 12; 1933. febr. 14; 1935. febr. 14; 1936. jan. 15; júl. 1; aug. 15; 1941. febr. 15;

MH: 1992. 33-34;

LAK: 1883. IV;

Preszly 1920: 80, 111-112, 132-133;

Némethy 1899: 33-38; II: 1-3;

Lugosi;

Katona: 107;

Ságvári;

Rektor: 91, 109-110, 121;

Parádi 1998;

Csapó 1994; 1997;

felszerelés beszerzése

K 27: 1877. okt. 16; 1905. júl. 12;

K 150: 893. cs. 1881. III. 11/a. 10864; 985. cs. 1882. III. 11/b. 13061; 1125. cs. 1883. VII. 2. 7242; VII. 3. 13741; 1236. cs. 1884. VII. 3. 27748; 1345. cs. 1885. VII. 3. 36712; 1461. cs. 1886. VII. 1. 9370; 1567. cs. 1887. VII. 1. 21400; 1568. cs. 1887. VII. 1. 71447; VII. 3. 5201; 57751; 1798. cs. 1889. VII. 1. 47447; 1799. cs. 1889. VII. 3. 6219; 2070. cs. 1891. VII. 1. 1717; 2072. cs. 1891. VII. 1. 26937; 2209. cs. 1892. VII. 1. 64919; 2469. cs. 1894. VII. 3. 7976;

RK: 1882. 14. 13974/III; 30. 46516/III; 1885. 21. 21231/VII; 1904. 36. 7572/eln.; 1913. 37. 11725/eln.;

CS-19;

Irományok: 1875-1878. XX. 661;

MCS: 1896. jan. 4; 11; 18; 25; febr. 1;

RL: 1904. máj. 15; 1905. jan. 1; 8; 15; 22;

CSL: 1936. aug. 15;

Preszly 1920: 111-112;

Némethy 1899: 37-38;

Ernyes 1995: 136;

felszerelési anyagraktár

RK: 1904. 36. 7572/eln.; 1913. 37. 11725/eln.;

CS-19;

RL: 1904. máj. 15; 1905. jan. 1; 8; 15; 22;

Preszly 1920: 111;

felügyelőség

K 148: 204. cs. 1898. IX. C. 1731/eln.; 3949/eln.;

K 149: 27. d. 1898. 8. t;

I.28: 1902. XVI. o. eln. 191;

RK: 1898. 63. 8791/eln.; 1902. 43. 7039/eln.; 1909. 32. 11775/eln.; 1912. 41. 14354/eln.;

CS-17;

RL: 1896. márc. 29; 1897. máj. 8; okt. 30; 1898. jún. 18; 1902. dec. 7; 1903. aug. 16; 1904. ápr. 24;

Preszly 1920: 107-108;

Némethy 1899: 12-14;

felülvizsgálat ^[121]

K 150: 1461. cs. 1886. VII. 1. 67969;

RK: 1876. 12. 1552/eln.; 1877. 18. 2050/eln.; 1882. 11. 2529/eln.; 1887. 51. 52562/IV; 1888. 11. 7399/XVI; 1890. 63. 49137/XVI; 1891. 49. 44580/XVI; 1892. 1. 73102/XVI; 1894. 14. 21461/XVI; 1900. 28. 4303; 1903. 25. 42940/XVI; 1911. 45. 12597/eln.; 1913. 19. 19850/16;

CS-18: 10;

RL: 1895. júl. 14;

fénykép ^[122]

RL: 1898. ápr. 16; 23;

CSL: 1940. 113, 114. o.;

Preszly 1920: 20, 29, 32, 36, 44, 80;

fényképezés ^[123]

RL: 1905. ápr. 16;

fizetés ^[124]

K 27: 1885. márc. 21; 1903. nov. 23; 1906. jan. 18; 1913. febr. 28; 1914. jún. 26;

K 148: 92. cs. 1884. IX. C. 812/eln.; 2600/eln.; 99. cs. 1885. IX. C. 5210/eln.;

K 149: 50. cs. 1913. 8. t;

K 150: 83. cs. 1870. III. 11. 1354; 84. cs. 1870. III. 11. 8610; 424. cs. 1875. III. 11; 576. cs. 1877. I. 3; 814. cs. 1880. III. 11. 36255; 893. cs. 1881. III. 11/a. 8131; 38789; 1238. cs. 1884. VII. 6. 11993; 1344. cs. 1885. VII. 1. 32046; 1346. cs. 1885. VII. 5. 42731; 1567. cs. 1887. VII. 1. 30005; 1569. cs. 1887. VII. 4. 45960; 1570. cs. 1887. VII. 6. 56081; 1941. cs. 1890. VII. 4. 8501; 2071. cs. 1891. VII. 1. 6897; 2209. cs. 1892. VII. 1. 56197; 2467. cs. 1894. VII. 1. 47558; 2470. cs. 1894. VII. 3. 106260; 2751. cs. 1896. VII. 1. 3479;

I.28: 1902. XVI. o. eln. 566;

I.41: 1331/eln. 1885;

RK: 1876. 28. 42581/I; 1889. 21. 13740/XVI; 32. 21461/XVI; 1892. 54. 51522/XVI; 1893. 54. 41838/XVI; 1895. 25. 45834/XVI; 39. 6765/eln.; 1896. 6. 710/eln.; 31. 5736/eln.; 40. 6482/XVI; 1897. 29. 36156/XVI; 1900. 21. 1631/eln.; 36. 6371/eln.; 46. 78864/XVI; 1901. 25. 43056/XVI; 45. 94587/III; 1902. 16. 30576/XVI; 26. 4282/eln.; 29. 4586/eln.; 1905. 30. 10310/eln.; 1908. 22. 7709/eln.; 1909. 23. 8913/eln.; 35. 108809/16; 1910. 7. 110/eln.; 26. 79177/3; 1911. 19. 4255/eln.; 1912. 16. 47458/3; 1913. 25. 46603/6; 36. 82312/3; 49. 86740/16; 56. 159696/6;

RT: 1884. 586;

CS-1: 1881. 1182-1189, 1204-1210, 1222-1236;

CS-2: 1889; 1912;

J-3.cs: 32, 35-36;

ÁSZH: 136-138;

Utasítás az élelmezési...;

Utasítás a katonai...: 30, 45-53, 57-59;

Utasítás a tábori...: 31-32;

Gazdászatkezelési utasítás...;

zsebkönyv: 1890. 191; 1913 (történeti és statisztikai adatok);

RL: 1895. jan. 20; okt. 27; 1896. febr. 16; 1898. nov. 5; 12; 19; dec. 3; 1899. okt. 1; 1901. dec. 8; 22; 1902. dec. 21; 1903. jan. 4; 11; febr. 22; márc. 1; dec. 27; 1904. dec. 11; 1905. jan. 1; máj. 14; 1912. 34. 89462/6

CSL: 1906. márc. 18, szept. 23; 1908. júl. 26; 1912. febr. 4, jún. 9, júl. 21; 1913. márc. 30;

Preszly 1920: 135-139;

Némethy 1899: 42-45, 71; II: 28-29, 161-162;

Rektor: 107-108;

Csapó 1994; 1997;

fogolykíséret

K 150: 1238. cs. 1884. VII. 4. 11993;

CS-1: 1881. 1267-1281;

zsebkönyv: 1889. 182;

RL: 1902. jún. 1; dec. 21; 1904. nov. 27;

Némethy 1900: 27-37;

folyamrendészet

zsebkönyv: 1890. 175;

forgópisztoly

K 150: 1124. cs. 1883. VII. 1. 6801; 1567. cs. 1887. VII. 1. 2104;

RK: 1885. 21. 21231VII; 1891. 67. 64251/VII; 1892. 48. 42743/VII; 1895. 13. 1809/eln.; 1896. 40. 6482/XVI;

Fegyver- és lőutasítás...;

MH: 1992. 33-34;

LAK: 1883. IV;

Katona: 107;

Csapó 1994;

Frommer ismétlőpisztoly

CSK: 1912. 2. 17; 8. 108;

MH: 1992. 33-34;

Lugosi: 159;

Frühwirth tárpuska

K 27: 1877. okt. 16;

K 150: 893. cs. 1881. III. 11/a. 8131;

RK: 1885. 21. 21231/VII;

Irományok: 1875-1878. XX. 661;

CSL: 1936. jan. 15;

Lugosi: 157;

MRT: 235;

Csapó 1994;

fürdőügyeleti őrs

K 150: 1679. cs. 1888. VII. 1. 53848;

zsebkönyv: minden évben a különítmények felsorolása;

gazdászatkezelés ^[125]

RK: 1876. 12. 1553/eln.; 1896. 6. 710/eln.; 31. 5736/eln.; 40. 6482/XVI; 1900. 36. 6371/eln.; 1901. 25. 43056/XVI; 29. 51913/XVI; 1902. 16. 30576/XVI; 1907. 4. 12106/eln.; 5. 82/eln.; 1908. 2. 159147/16; 1912. 16. 41544/3; 1913. 39. 63310/3;

Gazdászatkezelési utasítás...;

CS-10;

CS-12;

CS-19;

Utasítás az élelmezési...;

Utasítás a katonai...: 35-56;

RL: 1894. okt. 21; 1895. jún. 9; aug. 4; 1896. márc. 8; 1899. máj. 21;

gödöllői különítmény ^[126]

K 149: 31. d. 1900. 8. t.;

K 150: 1125. cs. 1883. VII. 3. 32822;

RK: 1904. 39. 83197/XVI;

Preszly 1920: 113;

gyilkos csendőr

RL: 1895. júl. 14;

hadapród

K 150: 1125. cs. 1883. VII. 4. 48795;

RK: 1910. 4. 725/eln.; 28. 71970/16;

RL: 1895. júl. 28; 1904. ápr. 3; nov. 20; 1905. jan. 15;

hadmentességi díj ^[127]

RK: 1899. 25. 29034/III; 43. 74569/XVI; 1900. 47. 83141/XVI;

halászat ellenőrzése

K 150: 1570. cs. 1887. VII. 6. 69405;

MT: 1888. XIX. 9;

zsebkönyv: 1905. 243;

RL: 1900. jún. 10;

határcsendőrség

K 27: 1911. aug. 3; 1912. ápr. 11; dec. 7; 1913. jan. 11; 1914. jún. 26; aug. 31;

K 149: 43. cs. 1911. 8. t.; 45.cs. 1912. 8. t; 46. cs. 1912. 8. t; 50. cs. 1913. 8. t; 51. cs. 1913. 8. t; 52. cs. 1913. 8. t.;

BK: 1912. 18. 136-145;

CS-1: 1912. 305-343;

CS-1-hez;

Parádi 1984; 1998;

Preszly 1920: 111-112;

határőrizet

K 27: 1904. márc. 13; 1911. aug. 3; 1912. ápr. 11; dec. 7; 1913. jan. 11; 1914. jún. 26; aug. 31;

K 149: 23. d. 1896. 8. t.; 39. cs. 1909. 8. t.; 43. cs. 1911. 8. t; 45. cs. 1912. 8. t; 46. cs. 1912. 8. t.; 50. cs. 1913. 8. t.; 51. cs. 1913. 8. t. 52. cs. 1913. 8. t.;

K 150: 83. cs. 1870. III. 11. 1354; 124. cs. 1871. III. 11. 8746; 172. cs. 1872. III. 11. 5838; 244. cs. 1873. III. 11. 811; 247. cs. 1873. III. 11. 13167; 17768; 1233. cs. 1884. VII. 1. 701; 1344. cs. 1885. VII. 1. 18719; 2209. cs. 1892. VII. 1. 51771; 2344. cs. 1893. VII. 1. 607; 2468. cs. 1894. VII. 1. 106170;

I.28: 1905. XVI. o. eln. 1415;

MT: 1888. XIV; 1903. VII;

RT: 1905. 1496, 1499;

BK: 1912. 18. 136-145;

Utasítás a katonai...;

CS-1: 1881. 1286; 1912. 305-343;

CS-1-hez;

ÁSZH: 55-56;

zsebkönyv: minden évben a statisztikáknál a szolgálatok száma;

RL: 1902. márc. 16; 1904. dec. 11;

CSL: 1911. okt. 22; 1929. jún. 20; júl. 1; 10; 20;

Parádi 1984; 1998;

Preszly 1920: 111-112;

Némethy 1900: 99;

MRT: 79-82;

hatóság elleni erőszak

CSL: 1906. ápr. 1; 1908. júl. 19;

házalás ^[128]

RL: 1900. szept. 16;

Némethy 1900: 14-16;

házkutatás

BK: 1899. 25. sz;

CS-1: 1881. 1268-1271;

zsebkönyv: 1888. 211; 1892. 214;

RL: 1899. jún. 18; 1900. dec. 16; 23; 1901. jan. 1; 6; 1904. dec. 4;

CSL: 1912. aug. 18; 25;

Némethy 1900: 44-49;

helyi rendészet ^[129]

K 27: 1889. júl. 14;

zsebkönyv: 1893. 176, 191;

CSL: 1914. márc. 29; ápr. 5; 1928. jún. 10;

Némethy 1900: 131-135;

helyi és személyi ismeret ^[130]

ÁSZH: 57;

RL: 1898. júl. 2; 9;

helyszíni szemle

CSL: 1906. márc. 11; 18;

hírszerzés ^[131]

CS-1-hez;

honvédség ^[132]

K 27: 1869. ápr. 15; 1878. aug. 9; 1880. okt. 26; 1885. márc. 21; máj. 12; 1889. ápr. 4; 1899. ápr. 19;

K 148: 99. cs. 1885. IX. C. 1016/eln.; 173. cs. 1895. IX. C. 3447/eln.; 278. cs. 1904. 25. t. 1263/eln.;

K 149: 10. d. 1888. 8. t. 125/res; 19. d. 1894. 8. t.; 21. d. 1895. 8. t.; 23. d. 1896. 8. t; 42. d. 1904. 8. t; 45-46. cs. 1912. 8. t.; 50. cs. 1913. 8. t.; 51. cs. 1913. 8. t.; 60. cs. 1914. 8. t;

K 150: 1126. cs. 1883. VII. 5. 53733; 1235. cs. 1884. VII. 3. 4454; 1237. cs. 1884. VII. 5. 3280; 1344. cs. 1885. VII. 1. 18719; 32046; 45036; 1461. cs. 1886. VII. 1. 16952; 67969; 70094; 2209. cs. 1892. VII. 1. 52124; 2345. cs. 1893. VII. 1. 55446; 2467. cs. 1894. VII. 1. 46036; 61378;

I.41: 46486/V. 1880; 1331/eln. 1885; 4695/eln. 1887; 4926/eln. 1887;

I.75: 1685/eln. 1879;

MT: 1881. II; 1883. XXVII;

RT: 1885. 1805; 1895. II. 30;

RK: 1876. 12. 1552/eln.; 1553/eln.; 16. 1962/eln.; 24. 3182/eln.; 1878. 3. 53277/I; 1882. 11. 2529/eln.; 1883. 2. 7379/I; 8. 11780/XI; 15. 24572/I; 1884. 17. 22923/III; 1887. 3. 4539/eln. ex; 1888. 4. 4002/XVI; 1890. 52. 35398/XVI; 1900. 35. 5194/eln.; 1901. 45. 94587/III; 1903. 33. 5377/eln.; 34. 6106/eln.; 1908. 27. 9195/eln.; 1913. 17. 30642/16; 25. 54849/16; 51. 15788/eln.; 1914. 11. 29104/3;

A-15;

CS-1: 1881. 1179;

J-3.cs.;

Utasítás a katonai...;

Utasítás a tábori...;

Irományok: 1881-1884. XV. 12-16, 39-43;

RL: 1899. ápr. 2;

CSL: 1908. nov. 22; 1912. márc. 10; 1913. ápr. 6;

Némethy 1899: 9; II: 99-104;

Szikinger: 39-43;

horvát–szlavón csendőrség (1867–1881)

K 27: 1871. dec. 4; 1875. aug. 16; 1876. okt. 18; 20;

K 150: 125. cs. 1871. III. 11. 23701; 335. cs. 1874. III. 11. 39664;

I.41: 2776/eln. 1875; 4343/eln. 1875; 1174/eln. 1876;

I.75: 926/eln. 1875;

RK: 1876. 12. 1552/eln.; 1553/eln.;

MT: 1868. XXX. 8, 9, 10, 47, 48;

Rektor: 74-76;

Preszly 1920: 24-25;

Csapó 1994;

idegenrendészet

zsebkönyv: 1890. 153;

RL: 1900. szept. 23; 3; okt. 7; 14;

CSL: 1906. márc. 4; máj. 6;

idézés

RK: 1902. 25. 43111/XV;

igazságügyi orvos

RK: 1897. 8. 8690/XV;

igényjogosultsági igazolvány ^[133]

RK: 1913. 16. 30841/20/a;

CSL: 1905. szept. 10; dec. 10. (mell.);

italozás ^[134]

K 150: 2472.cs. 1894. VII. 6. 43299;

izraelita

K 150: 1568. cs. 1887. VII. 1. 45515; 1570. cs. 1887. VII. 4. 74086;

járásőrmester

RK: 1903. 16. 2710/eln.; 1905. 17. 22401/XVI; 30. 10324/eln.; 1907. 4. 5094/16; 1912. 2. 127016/16;

CS-18

Fegyver- és lőutasítás...

RL: 1902. jan. 26; ápr. 6; szept. 28; dec. 7; 1903. márc. 15; ápr. 12; 19; 26; máj. 3; aug. 16; 23; 30; szept. 6; 13; 20; 27; 1904. márc. 13; ápr. 3; 10; 17; 24; máj. 1; 1905. máj. 14; jún. 18;

CSL: 1905. nov. 12; 1912. jan. 28;

Rektor: 123;

járőrözés

BK: 1908. 71;

ÁSZH: 2-6, 68-76;

zsebkönyv: 1892. 186; 1893. 192;

CSK(N): 1894. febr. 15;

RL: 1896. szept. 6; okt. 25; 1900. okt. 21; 1901. nov. 10;

CSL: 1905. szept. 10; 1908. nov. 22; 1909. júl. 25; 1910. febr. 20; máj. 29; 1911. febr. 12; 1934. jún. 15;

Némethy 1900: 3, 5-6;

Rektor: 97-100;

járőrvezetői jelvény

RK: 1896. 34. 5843/eln.;

RL: 1896. okt. 25;

Preszly 1920: 133;

Rektor: 110;

jegyzőkönyv

BK: 1899. 25.sz;

CSL: 1911. dec. 10; 17;

jelentések szerkesztése

RK: 1884. 7. 766/eln.;

zsebkönyv: 1909. 276;

jogok

CS-1: 1881. 1170-1171;

RL: 1899. ápr. 16; 23; 30; máj. 7; 14;

Némethy 1900: 38-79;

Szikinger: 28-75;

jutalom

K 150: 2075. cs. 1891. VII. 6. 425; 57609;

RL: 1898. okt. 8;

kard

K 150: 893. cs. 1881. III. 11/a. 8131; 1233. cs. 1884. VII. 1. 14502;

I.41: 4488/eln. 1881;

RK: 1882. 30. 46516/III; 1885. 21. 21231/VII;

Fegyver- és lőutasítás...

Lugosi: 153;

MRT: 236, 238, 240;

karhatalom

K 27: 1885. márc. 21; 1906. szept. 5; 1911. máj. 10; 1912. nov. 25; 1914. jún. 26; dec. 1;

K 149: 45. cs. 1912. 8. t; 50. cs. 1913. 8. t; 52. cs. 1913. 8. t.; 60. cs. 1914. 8. t;

K 150: 125. cs. 1871. III. 11. 16901; 1344. cs. 1885. VII. 1. 32046; 1461. cs. 1886. VII. 1. 16952;

I.41: 1331/eln. 1885;

I.75: 1685/eln. 1879;

RK: 1876. 16. 1962/eln.; 1887. 3. 4539/eln. ex; 1889. 22. 13769/V; 1896. 35. 6707/eln.; 1897. 50. 7447/eln.; 1903. 15. 15467/I; 1905. 31. 10767/eln.; 1912. 33. 10037/eln.; 1913. 54. 15698/eln.;

BK: 1906. 324; 1907. 229; 1908. 71; 1914. 466;

CS-1: 1881. 1185;

A-15

Utasítás a katonai...: 23-35;

Utasítás a tábori...: 22-27;

CSL: 1909. jún. 13; 1913. márc. 30;

Preszly 1920: 128;

Némethy 1899: 9; 1900: 115-123;

kegydíj ^[135]

K 27: 1878. nov. 17; dec. 11; 1887. febr. 7;

Csapó 1994;

kémelhárítás ^[136]

CS-1-hez: Függelék;

Utasítás a katonai...

kémjelentések ^[137]

K 149: 45. cs. 1912. 8. t; 46. cs. 1912. 8. t; 50. cs. 1913. 8. t;

kerékpár

CSL: 1909. júl. 25;

kihallgatás

BK: 1899. 25.sz;

zsebkönyv: 1907. 287;

RL: 1897. nov. 28; 1899. ápr. 16;

CSL: 1905. szept. 17; 24;

Némethy 1900: 40-44, 67-70;

kiképzés

K 27: 1913. dec. 20; 1914. jún. 26;

K 148: 70. cs. 1881. IX. 5315/eln.; 78. cs. 1882. IX. 1632/eln.; 6250/eln.; 86. cs. 1883. IX. C. 4899/eln.; 2753/eln.; 157. cs. 1893. IX. C. 2819/eln.; 184. cs. 1896. IX. C. 1256/eln.;

K 149: 19. d. 1894. 8. t; 27. d. 1898. 8. t; 52. cs. 1913. 8. t; 60. cs. 1914. 8. t;

K 150: 893. cs. 1881. III. 11/a. 8131; 38789; 984. cs. 1882. III. 11. 27699; III. 11/a. 398; 985. cs. 1882. III. 11/a. 61034; 3170; III. 11/b. 16639; 1124. cs. 1883. VII. 1. 4930; 1125. cs. 1883. VII. 2. 30945; VII. 3. 32822; VII. 4. 48795; 1126. cs. 1883. VII. 5. 1264; 1265; 1344. cs. 1885. VII. 1. 48483; 1568. cs. 1887. VII. 1. 52835; 1569. cs. 1894. VII. 3. 95798; 2467. cs. 1894. VII. 1. 46036; 2471. cs. 1894. VII. 5. 1800; 2752. cs. 1896. VII. 1. 100780;

I.28: 1894. XVI. o. ált. 7297; 9533; 14882; 27040; 29332; 58191; 1895. XVI. o. ált. 37874; 38324;

I.41: 1834/eln. 1877;

I.75: 2560/f.p. 1876;

MT: 1883. XXXIV;

RK: 1876. 12. 1552/eln.; 1553/eln.; 1883. 3. 5360/XI; 1896. 40. 6482/XVI; 1900. 28. 4303/eln.; 1904. 45. 10239/eln.; 1905. 31. 11162/eln.; 1910. 3. 142389/16; 8. 18426/16; 1912. 2. 127016/16; 16. 41544/3; 1913. 38. 9961/eln.;

CS-1: 1881. 1176-1178;

CS-6: 22-25;

CS-11/b: 1906. 21;

CS-18: 15-16;

ÁSZH: 25-26, 29-46, 147;

Utasítás a katonai...: 17-18;

Utasítás a tábori...

Fegyver- és lőutasítás...

zsebkönyv: 1907. 249; 1909. 262; 1911. 177; 1914. (történeti és statisztikai adatoknál); minden évben kerületenként az oktatók neve;

CSK(N): 1894. jan. 4;

RL: 1895. jún. 2; 23; júl. 14; 28; 1896. márc. 29; okt. 18; nov. 15; dec. 25; 1897. okt. 16; 23; 30; 1898. márc. 19; ápr. 16; 1899. márc. 5; 1901. szept. 15; 1902. máj. 18; 1903. jan. 11; márc. 15; jún. 14; 1904. ápr. 3; jún. 5; nov. 13; nov. 20; 1905. jan. 8; 15; ápr. 9; jún. 11; júl. 16;

CSL: 1905. okt. 29; 1906. febr. 11; 18; ápr. 1; aug. 12; 1908. nov. 22; 1909. júl. 25; 1910. febr. 20; máj. 29; 1911. jan. 1; febr. 12; okt. 15; dec. 24; 1912. jan. 28; 1913. aug. 3; szept. 21; 1924. jún. 15; 1933. febr. 14; 1941. febr. 15;

Ludovika: 373;

Keserű

Preszly 1920: 113;

Némethy 1899: 29-33; II. 32;

Rektor: 103-105, 118-119;

Csapó 1994; 1997;

kikülönített törzstiszt

CS-1: 1912;

CS-1-hez

Preszly 1920: 111-112;

kimaradási engedély

RL: 1899. júl. 2; 1902. máj. 11;

kíséreti díj

K 150: 1238. cs. 1884. VII. 6. 11993;

kiszolgált altisztek alkalmazása ^[138]

MT:1873. II; 1883. I;

RK: 1894. 17. 22219/XVI; 1907. 14. 3833/eln.; 1908. 26. 8992/eln.; 1910. 20. 61311/20; 35. 123000/20/a; 1911. 28. 70131/16; 1913. 5. 12000/20/a; 15. 16959/20/a; 16. 30841/20/a; 38. 87049/20/a; 1914. 7. 18733/eln.; 9. 26732/20/a;

CS-1: 1881. 1190;

zsebkönyv: 1887. 220; 1891. 208; minden évben az „igazolványos altisztek” számának táblázatos kimutatása;

RL: 1902. márc. 2;

CSL: 1908. júl. 26; okt. 25; nov. 1; 8; 15; 1910. jún. 5; dec. 4; 11; 18; 25; 1911. jan. 8; 15; dec. 17; 1912. dec. 8;

Némethy 1899: 64-67;

kitüntetés

CS-1: 1881. 1252;

RK: 1886. 14. 1617/eln.; 1890. 19. 1721/eln.;

zsebkönyv: minden évben a kitüntetéssel rendelkezők számának táblázatos kimutatása, az előző évi kitüntetések indokai és tulajdonosaik;

RL: 1895. jan. 20; okt. 27; 1896. ápr. 12; júl. 9; aug. 2; szept. 6; 1898. dec. 17;

Némethy 1900: 156-162;

kivándorlás

RL: 1896. ápr. 5;

koldulás ^[139]

K 150: 1939. cs. 1890. VII. 1. 60931;

Némethy 1900: 52-53;

kolera ^[140]

K 150: 2608. cs. 1895. VII. 4. 2338; 2754. cs. 1896. VII. 4. 16886;

zsebkönyv: 1894. 248; 1895. 100;

konzerv

RK: 1913. 53. 140663/8;

költségvetés

K 27: 1868. márc. 28; 1896. febr. 12; 1906. szept. 5; 1908. febr. 17; 1911. ápr. 26; máj. 10; aug. 3; 1912. jún. 6; nov. 25; 1914. jún. 26; dec. 1;

K 148: 1. cs. 1867. 8000; 19. cs. 1870. III/M. II. 74. f.; 26. cs. 1872. III/M. 161/eln.; 30. cs. 1873. III/M. I. 160. f.;

K 150: 84. cs. 1870. III. 11. 4983; 124. cs. 1871. III. 11. 409; 246. cs. 1873. III. 11. 13001; 474. cs. 1876. I. 3.; 576. cs. 1877. I. 3; 893. cs. 1881. III. 11/a. 8131;

I.41: 2621/eln. 1875;

Irományok: 1878-1881. XX. 186-190;

RL: 1894. okt. 28; 1895. jan. 20; okt. 20; 1896. febr. 9; szept. 27; okt. 4; 1897. okt. 9; dec. 12; 1898. szept. 24; 1900. okt. 21; 1901. dec. 1; 1902. nov. 2; 1904. máj. 29; jún. 12; 1905. máj. 14;

CSL: 1911. okt. 22;

Csapó 1994;

könyvtár

RL: 1896. febr. 23; 1897. febr. 20, márc. 27; 1905. jan. 29;

CSL: 1905. jan. 29;

Rektor: 122;

Csapó 1997;

közbiztonság

K 27: 1906. jan. 18; márc. 14;

K 150: 2073. cs. 1891. VII. 2. 53691; 2210. cs. 1892. VII. 3. 37471;

RL: 1896. dec. 6;

Rektor: 126-127, 135;

közigazgatás ^[141]

K 27: 1881. nov. 20; 1906. jan. 18; 1913. dec. 20; 1914. aug. 31;

K 148: 86. cs. 1883. IX. C. 4899/eln.; 157. cs. 1893. IX. C. 2874/eln.;

K 149: 42. d. 1904. 8. t; 39. cs. 1909. 8. t; 45. cs. 1912. 8. t; 52. cs. 1913. 8. t;

K 150: 814. cs. 1880. III. 11. 20516; 893. cs. 1881. III. 11/a. 8131; 985. cs. 1882. III. 11/a. 24083; III. 11/b. 13061; 61627; 1124. cs. 1883. VII. 1. 19817; 1235. cs. 1884. VII. 3. 21794; 1238. cs. 1884. VII. 6. 8332; 1462. cs. 1886. VII. 3. 27932; VII. 4. 18398; 1463. cs. 1886. VII. 5. 1918; 29281; 1567. cs. 1887. VII. 1. 18144; 1570. cs. 1887. VII. 6. 10508; 1679. cs. 1888. VII. 1; 1799. cs. 1889. VII. 2. 1158; 2073. cs. 1891. VII. 2. 53691; 2075. cs. 1891. VII. 6. 53220; 2209. cs. 1892. VII. 1. 56088; 2467. cs. 1894. VII. 1. 18511; 19095; 2468. cs. 1894. VII. 1. 93352;

MT: 1881. III; 1882. X;

MTRT: 1881. 51;

RT: 1883. 1291; 1885. 477;

BK: 1899. 25. sz; 1906. 324; 1907. 229; 384; 1914. 466;

RK: 1902. 43. 7039/eln.; 1905. 31. 10767/eln.; 1912. 33. 10037/eln.;

A-15

CS-1: 1881. 1168-1169, 1252, 1261;

ÁSZH: 71-76;

KN: 1878-1881. XVI. 162;

Irományok: 1878-1881. XX. 184; XXI. 134-135; 1881-1884. V. 273;

RL: 1894. dec. 16; 1895. jún. 30; 1896. febr. 16; márc. 1; 8; 22; ápr. 5; 12; 19; nov. 8; 22; 1904. febr. 21; 28; jún. 26; nov. 27; 1905. jan. 1; 8; 15; 22; 29; ápr. 2; 9; jún. 25;

CSL: 1905. jan. 1; 1913. febr. 23; 1928. jún. 20;

Preszly 1920: 118-123;

Katona: 105;

Némethy 1900: 26-27, 107-160;

Szikinger: 28-75;

Csapó 1999;

közlekedés

CS-16-hoz

Kropatschek karabély

K 27: 1885. máj. 12; 1894. ápr. 3; 1895. jún. 9; 1906. márc. 23;

K 150: 1461. cs. 1886. VII. 1. 9370; 2209. cs. 1892. VII. 1. 33473; 2606. cs. 1895. VII. 1. 51903;

RK: 1882. 14. 13974/III; 1885. 21. 21231/VII;

Fegyver- és lőutasítás...

CSL: 1907. 157.o.;

LAK: 1879. III;

MRT: 237;

Lugosi: 154;

Katona: 107;

kutya ^[142]

zsebkönyv: 1914. 246;

RL: 1897. szept. 4; 1901. febr. 10;

Rektor: 121-122;

különítmény ^[143]

K 27: 1911. aug. 3; 1913. dec. 20; 1914. máj. 28;

K 149: 25. d. 1897. 8. t; 31. d. 1900. 8. t.; 52. cs. 1913. 8. t.;

K 150: 1125. cs. 1883. VII. 3. 32822; 1463. cs. 1886. VII. 5. 5539; 1679. cs. 1888. VII. 1. 53848; 2471. cs. 1894. VII. 4. 26494;

RK: 1904. 39. 83197/XVI;

Utasítás a tábori...: 68;

zsebkönyv: minden évben felsorolás a „történeti és statisztikai adatoknál”;

RL: 1896. okt. 18; 1897. dec. 12;

Preszly 1920: 113;

Némethy 1900: 151-152;

Rektor: 100-101;

Katona: 106;

laktanya ^[144]

K 27: 1899. jún. 21; 1900. jún. 11; 1904. máj. 31;

K 150: 16. cs. 1867. III/R. 17; 36. cs. 1868. IV. 17; 56. cs. 1869. IV. 17; 83. cs. 1870. III. 11. 384; 1313; 84. cs. 1870. III. 11. 1936; 6340; 7237; 89. cs. 1870. IV. 17; 132. cs. 1871. IV. 17. 1143; 1093; 5294; 513. cs. 1876. III. 11; 605. cs. 1877. III. 11.; 814. cs. 1880. III. 11. 56863; 893. cs. 1881. III. 11/a. 8131; 1233. cs. 1884. VII. 1. 50839; 1234. cs. 1884. VII. 1. 52317; 1569. cs. 1887. VII. 4. 38771; 2073. cs. 1891. VII. 3. 727; 2468. cs. 1894. VII. 1. 93352; 102649; 2470. cs. 1894. VII. 4. 18215;

RK: 1901. 6. 102435/XV; 1902. 39. 73535/XVI; 1903. 3. 107460/XV; 1905. 2. 128927/XVI; 20. 56932/XVI; 1908. 27. 93899/16; 1909. 18. 41997/16; 24. 75019/16; 36. 116050/16;

CS-1: 1881. 1337-1339;

CS-4

ÁSZH: 87-92;

zsebkönyv: 1902. 114-115; 1908. 301.;

RL: 1895. júl. 7; 1898. ápr. 23; 1899. márc. 5; 1901. nov. 17; 1902. febr. 23;

Némethy 1899: 46-47;

Rektor: 101-102, 118-119;

Ernyes 1995: 123-126, 135-136;

Csapó 1997;

lefoglalás

BK: 1899. 25.sz;

legénység anyanyelve

K 149: 8. d. 1884. 8. t. 543/res;

letartóztatás

BK: 1899. 25.sz;

CS-1: 1881. 1264

Vezérfonal...: 3-4;

zsebkönyv: 1887. 191;

RL: 1898. máj. 14; 28; jún. 4; 1899. máj. 28; jún. 4; 11; 1904. nov. 27;

CSL: 1912. dec. 1;

Némethy 1900: 50-70, 101-104;

lopás

zsebkönyv: 1896. 203;

lovak beszerzése

K 150: 893. cs. 1881. III. 11/a. 41756; 1235. cs. 1884. VII. 3. 3965; 1567. cs. 1887. VII. 1. 16720; 2071. cs. 1891. VII. 1. 2534;

Némethy 1899: 69-70;

lovasítás ^[145]

K 27: 1895. júl. 26;

lovasság

K 27: 1895. júl. 26; 1903. máj. 6; 1904. máj. 31; 1913. febr. 28;

K 150: 893. cs. 1881. III. 11/a. 41756; 984. cs. 1882. III. 11/a. 398; 1124. cs. 1883. VII. 1. 6801; 1125. cs. 1883. VII. 4. 36694; 1235. cs. 1884. VII. 3. 3965; 1345. cs. 1885. VII. 3. 1947; 1462. cs. 1886. VII. 3. 7322; 1567. cs. 1887. VII. 1. 16720; 2071. cs. 1891. VII. 1. 2534; 2467. cs. 1894. VII. 1. 21060;

RK: 1885. 14. 1402/eln.; 21. 21231/VII; 1886. 14. 1617/eln.; 1889. 67. 49850/XVI; 1891. 44. 3827/eln.; 1897. 46. 68533/XVI; 1902. 3. 3556/XVI; 1913. 1. 16846/eln.;

CSK: 1913. 3. 81;

CS-1: 1881. 1190-1191, 1245-1246;

CS-6

Utasítás az élelmezési...

Gazdászatkezelési utasítás...: 1889; 1912;

Fegyver- és lőutasítás...

RL: 1897. nov. 6; 1898. okt. 8; 1902. máj. 11;

Preszly 1920: 80, 113, 137;

Némethy 1899: 33-34, 69-71;

Rektor: 122-123;

magánlaksértés

zsebkönyv: 1905. 254;

magatartás ^[146]

CS-1: 1881. 1253-1258;

ÁSZH: 10-12;

Rektor: 106-107;

Mannlicher karabély

K 27: 1906. márc. 23; 1906. jún. 8; 1908. febr. 17; 1911. márc. 20; 1913. jan. 11;

CSL: 1905. nov. 26; dec. 3; 10; 17; 1907. 157.o.; 1934. okt. 15;

MRT: 237, 239-240;

Lugosi: 158;

másodtörzstisztek

K 27: 1896. máj. 9;

K 148: 184. cs. 1896. IX. C. 1308/eln.;

zsebkönyv: minden évben kerületenként felsorolva;

RL: 1895. júl. 28;

megelőző szolgálat

RL: 1898. máj. 7;

menetlevél

RK: 1888. 15. 8989/VII; 45. 38980/VII;

mérgezés

zsebkönyv: 1903. 197;

mezei rendőrség

zsebkönyv: 1887. 278;

millennium

MCS: 1896. febr. 8;

RL: 1896. máj. 24; júl. 5;

Rektor: 117;

minősítés

RK: 1878. 27. 26433/I; 1891. 54. 2684/eln.; 56. 52215/XVI; 1896. 1. 7688/eln.; 1898. 64. 8763/eln.; 1900. 28. 4303/eln.; 1902. 43. 7039/eln.; 1908. 10. 26034/16;

CS-1: 1881. 1344;

CS-18: 8;

zsebkönyv: 1910. 277;

motozás

CS-1: 1881. 1268-1271;

RL: 1899. jún. 18;

CSL: 1912. aug. 18; 25;

Némethy 1900: 49-50;

mozgó osztagok

K 149: 60. cs. 1914. 8. t.;

mozgósítás ^[147]

K 27: 1889. ápr. 4;

K 148: 278. cs. 1904. 25. t. 1263/eln.;

K 149: 10. d. 1888. 8. t. 125/res.; 21. d. 1895. 8. t.;

J-3.cs

Utasítás a katonai...

munkásmozgalom ^[148]

CS-1: 1881. 1282;

zsebkönyv: 1896. 246;

RL: 1897. dec. 12;

Katona: 112-113;

múzeum

CSL: 1906. jan. 14; 28; febr. 4;

Rektor: 122;

nagyváradi csendőriskola

K 27: 1913. dec. 20; 1914. jún. 26;

K 149: 60. cs. 1914. 8. t;

zsebkönyv: 1911. 177; 1914 (történeti és statisztikai adatoknál);

CSL: 1908. nov. 22; 1909. júl. 25; 1910. febr. 20; máj. 29; 1911. jan. 1; febr. 12; okt. 15; 1913. szept. 21;

Rektor: 119;

napirend

K 150: 984. cs. 1882. III. 11/a. 398; 1567. cs. 1887. VII. 1. 37690;

CS-4: 33;

Csapó 1997;

nemzetiség

K 27: 1912. dec. 7; 1914. aug. 31;

K 148: 78. cs. 1882. IX. 2582/eln.; 92. cs. 1884. IX. C. 3957/eln.;

K 149: 8. d. 1884. 8. t. 543/res; 21. d. 1895. 8. t; 25. d. 1897. 8. t; 42. d. 1904. 8. t; 39. cs. 1909. 8. t; 43. cs. 1911. 8. t; 45. cs. 1912. 8. t; 46. cs. 1912. 8. t;

K 150: 124. cs. 1871. III. 11. 409; 985. cs. 1882. III. 11/b. 16640; 1234. cs. 1884. VII. 1. 52317; 1799. cs. 1889. VII. 2. 1158;

Braun: 41;

Kemény: II: 247-248, 261-263, 301-302, 488-490, 510-525, 693, 808-813; III: 472-473; IV: 210-233;

Katona: 117-118;

Csapó 1997;

népfelkelés ^[149]

K 149: 21. d. 1895. 8. t;

MT: 1886. XX. 2;

RK: 1888. 11. 7399/XVI;

Utasítás a katonai...

J-3.cs

népszámlálás ^[150]

RL: 1900. dec. 23;

CSL: 1911. jan. 1;

RK: 1910. 38. 12057/eln.;

nevelőintézet ^[151]

zsebkönyv: 1911. 178-179;

CSL: 1909. aug. 1; 1910. júl. 24;

névmagyarosítás

RL: 1895. máj. 19; jún. 2; nov. 17; 1896. febr. 9; ápr. 12; jún. 28; szept. 6; 20; okt. 18; dec. 25; 1897. jan. 23; febr. 20; 1898. máj. 28;

nősülés

K 27: 1912. jún. 6;

K 150: 1461. cs. 1886. VII. 1. 32643;

RK: 1876. 19. 3196/eln.; 1883. 9. 1981/eln.; 1886. 31. 42434/IV; 1887. 34. 6169/eln.; 1893. 33. 2678/eln.; 1895. 32. 5361/eln.; 1900. 28. 4303; 1902. 38. 63579/III; 39. 75471/XVI; 1908. 15. 4719/eln.; 16. 56037/15; 1913. 47. 13537/eln.;

RT: 1887. 1771; 1895. 1171;

A-57;

CS-1: 1881. 1190;

zsebkönyv: minden évben kerületenként a nősök számának táblázatos kimutatása;

RL: 1895. máj. 12; jún. 16; 1899. jan. 1; febr. 26; ápr. 16; 1902. dec. 14; 1903. jan. 11; dec. 27; 1904. jún. 5;

CSL: 1906. szept. 23; 1909. máj. 16; 1910. máj. 29; 1914. máj. 3;

LAK: 1896. XII. 1020;

Preszly 1920: 40;

Némethy 1899: 58-63;

Rektor: 106;

Csapó 1997;

nyomda

K 150: 1236. cs. 1884. VII. 3. 407; 2075. cs. 1891. VII. 6. 58945;

nyomozás

K 150: 2348. cs. 1893. VII. 6. 53231; 2468. cs. 1894. VII. 2. 10869;

BK: 1899. 25.sz.; 1901. 397; 1907. 367;

zsebkönyv: (minden számban, de különösen:) 1888. 198; 1889. 173; 1891. 219; 1892. 126, 223; 1894. 227, 237; 1898. 204; 1900. 180, 204; 1901. 190; 1902. 182, 214; 1903. 197, 211; 1904. 208, 217; 1905. 254; 1907. 232, 261, 287; 1911. 263; 1914. 246;

RL: 1895. júl. 14; aug. 4; 1897. febr. 20; 1898. máj. 21; jún. 25; 1900. szept. 23; 30; 1904. dec. 4; 1905. márc. 26; júl. 30;

CSL: 1911. dec. 10; 17; 1912. júl. 21; dec. 8; 15; 1926. júl. 15;

Kármán-Soltész

Némethy 1900: 90-98, 101-102;

nyugdíj

K 27: 1872. máj. 21; 1881. szept. 27; 1895. jún. 29; 1896. jan. 22; aug. 23; 1907. febr. 6; 1908. máj. 15; 1910. febr. 9; 1912. máj. 13;

K 148: 19. cs. 1870. III/M. II. 67. f.;

K 150: 36. cs. 1868. IV. 17; 56. cs. 1869. IV. 17; 84. cs. 1870. III. 11. 2000; 2005; 2963; 89. cs. 1870. IV. 17. 3256; 132. cs. 1871. IV. 17. 5604; 474. cs. 1876. I. 3; 512. cs. 1876. III. 11; 513. cs. 1876. III. 11.; 605. cs. 1877. III. 11; 689. cs. 1878. III. 11; 1233. cs. 1884. VII. 1. 40666; 1344. cs. 1885. VII. 1. 11271; 1461. cs. 1886. VII. 1. 67969; 1798. cs. 1889. VII. 1. 4962; 2209. cs. 1892. VII. 1. 48417; 2211. cs. 1892. VII. 4. 39821; 2471. cs. 1894. VII. 5. 6282; 2606. cs. 1895. VII. 1;

I.28: 1904. XVI. o. ált. 21093;

I.41: 4343/eln. 1875;

MT: 1875. LI. 137; 1881. III; LXXI; 1885. XI. 2, 6, 64;

CS-1: 1881. 1189;

RK: 1876. 12. 1552/eln.; 1878. 11. 12132/I; 1882. 7. 1607/eln.; 11. 2473/eln.; 1883. 12. 2615/eln.; 1886. 31. 42434/IV; 1887. 51. 52562/IV; 1889. 21. 13580/XVI; 1890. 61. 46662/XVI; 1892. 1. 73102/XVI; 1894. 14. 21461/XVI; 17. 22219/XVI; 1897. 24. 26608/XIV; 1900. 28. 4303; 1907. 14. 3833/eln.; 1908. 26. 8992/eln.; 1912. 8. 2025/eln.; 34. 49447/16;

zsebkönyv: 1887. 205; 1911. 273; 1912. 294; 1913. (történeti és statisztikai adatoknál); minden évben a nyugdíjba vonulók táblázatos kimutatása;

RL: 1895. jan. 20; ápr. 14; 21; 28; 1897. ápr. 24; 1898. febr. 19; nov. 26; 1900. febr. 18; jún. 10; 24; júl. 8; okt. 7; 1901. jan. 6; dec. 8; 22; 1905. jún. 4;

CSL: 1906. szept. 30; okt. 7; 1908. aug. 16; 23; 30; szept. 20; 27; nov. 22; 1909. jan. 17; 24; aug. 1; nov. 21; 1910. júl. 24; 1912. okt. 6; 1913. dec. 28; 1914. jan. 4;

Preszly 1920: 7. melléklet;

Némethy 1899: 47-53;

Rektor: 108-109;

Csapó 1994;

orgazdaság

zsebkönyv: 1904. 217;

öngyilkosság

K 149: 40. d. 1903. 8. t.;

zsebkönyv: 1901. 183;

RL: 1896. dec. 13; 1897. jan. 9; 1898. szept. 17; 1900. júl. 1;

őrjárat

K 150: 1679. cs. 1888. VII. 1. 8873;

CS-1: 1881. 1272-1274; 1912. 329-331;

ÁSZH: 3-6;

RL: 1895. jún. 2;

CSL: 1934. jún. 15;

őrs ^[152]

K 150: 984. cs. 1882. III. 11. 67200; 985. cs. 1882. III. 11/b. 13061; 1125. cs. 1883. VII. 2. 42463; 1126. cs. 1883. VII. 5. 50608; 1234. cs. 1884. VII. 1. 52317; 1235. cs. VII. 3. 1931; 1236. cs. 1884; 1237. cs. 1884. VII. 5. 6302; 1344. cs. 1885. VII. 1. 13531; 32046; 1569. cs. 1887. VII. 4. 38771; 1570. cs. 1887. VII. 6. 10508; 2344. cs. 1893. VII. 1. 607; 2345. cs. 1893. VII. 1. 56334; 2470. cs. 1894. VII. 4. 18215; 2471. cs. 1894. VII. 5. 6093;

RK: 1896. 6. 710/eln.; 1902. 39. 73535/XVI;

CS-1: 1881. 1237-1249;

CS-4

ÁSZH

Utasítás a katonai...

Gazdászatkezelési utasítás...;

zsebkönyv: minden évben az őrsök, őrsparancsnokok és a létszám felsorolása;

RL: 1895. nov. 3; 10; 1896. febr. 23; okt. 18; 1897. okt. 16; 1898. márc. 26; 1901. okt. 13; 1904. dec. 11; 1905. jan. 1;

Csapó 1997;

őrs felállítása

K 150: 83. cs. 1870. III. 11. 384; 1313; 84. cs. 1870. III. 11. 7237; 893. cs. 1881. III. 11/a. 8131; 985. cs. 1882. III. 11/b. 13061; 1126. cs. 1883. VII. 5. 50608; 1235. cs. VII. 3. 1931; 1237. cs. 1884. VII. 5. 6302; 1568. cs. 1887. VII. 1. 45515; 1570. cs. 1887. VII. 6. 10508; 2468. cs. 1894. VII. 1. 93352; 102649; 2471. cs. 1894. VII. 5. 6093;

zsebkönyv: minden évben az új őrsök felsorolása;

RL: 1895. nov. 10; 1897. okt. 16;

Ernyes 1995: 123-126; 1998;

Csapó 1997;

őrs gazdálkodása

K 150: 984. cs. 1882. III. 11. 67200;

RK: 1896. 6. 710/eln.; 31. 5736/eln.; 40. 6482/XVI; 1900. 36. 6371/eln.; 1901. 25. 43056/XVI; 29. 51913/XVI; 1902. 16. 30576/XVI;

Gazdászatkezelési utasítás...;

CS-10;

ÁSZH: 98-108; 113-121;

RL: 1899. máj. 21;

CSL: 1909. febr. 28;

Preszly 1920: 133-134;

Rektor: 110-111;

Csapó 1997;

őrsparancsnok

CS-1: 1881. 1293-1298;

RL: 1898. márc. 26;

Csapó 1997;

őrspénztár

K 150: 1125. cs. 1883. VII. 2. 42463;

RK: 1896. 40. 6482/XVI; 1900. 36. 6371/eln.; 1901. 25. 43056/XVI;

CS-10

ÁSZH: 98;

Utasítás a katonai...: 16-17;

Gazdászatkezelési utasítás...;

összevonás ^[153]

K 149: 45. cs. 1912. 8. t; 52. cs. 1913. 8. t;

zsebkönyv: 1912. 277;

CSL: 1936: jún. 15;

özvegy ^[154]

K 27: 1878. dec. 11;

MT: 1885. XI;

zsebkönyv: 1911. 273; 1912. 294;

CSL: 1906. szept. 30; okt. 7; 1908. szept. 20; 27; 1909. nov. 21;

RK: 1882. 7. 1607/eln.; 11. 2473/eln.; 1889. 45. 30574/XVI; 1891. 47. 4189/eln.; 1908. 16. 57577/16; 1910. 26. 7222/eln.; 1912. 8. 2025/eln.; 34. 49447/16; 40. 12684/eln.; 1914. 12. 3168/eln.;

Csapó 1994;

pandúrok felvétele

K 150: 893. cs. 1881. III. 11/a. 10420;

MT: 1881. III;

Csapó 1997;

párbaj

K 148: 195. cs. 1897. IX. C. 2047; 2170/eln.;

patkolómester

RK: 1913. 54. 16364/eln.;

CSK: 1913. 25, 292;

pénzhamisítás

zsebkönyv: 1892. 203; 1902. 214;

pihenőszobák

CSK(N): 1894. febr. 15;

RL: 1896. szept. 6; 1901. jún. 2; 1902. febr. 9;

pisztoly

K 150: 1124. cs. 1883. VII. 1. 6801; 1567. cs. 1887. VII. 1. 2104;

RK: 1885. 21. 21231/VII; 1891. 67. 64251/VII; 1892. 48. 42743/VII; 1895. 13. 1809/eln.; 1896. 40. 6482/XVI;

CSK: 1912. 2. 17; 8. 108;

Fegyver- és lőutasítás...

MH: 1992. 33-34;

LAK: 1883. IV;

Lugosi: 157;

MRT: 239-240;

polgári per

K 27: 1909. jan. 30; jún. 2; 1910. júl. 12; 1911. márc. 20; 1914. máj. 1;

K 150: 89. cs. 1870. IV. 17. 1519; 2070. cs. 1891. VII. 1. 363;

I.28: 1889. XV. ált. 7450;

I.75: 1800/eln. 1876;

RK: 1887. 25. 25633/III; 1898. 36. 5004/eln.; 1902. 34. 60951/XV; 1909. 29. 84884/15; 1912. 34. 89462/6;

RT: 1885. 102, 105; 1886. 173;

RL: 1901. máj. 12; júl. 2;

pótlókeret ^[155]

K 148: 204. cs. 1898. IX. C. 3949/eln.;

K 150: 2071. cs. 1891. VII. 1. 2534; 2470. cs. 1894. VII. 3. 95798;

RK: 1891. 44. 3827/eln.; 1904. 42. 9075/eln.; 1912. 16. 41544/3;

Gazdászatkezelési utasítás...;

RL: 1898. okt. 1;

CSL: 1912. ápr. 21;

Preszly 1920: 80, 113;

Némethy 1899: 70;

pótlovazó bizottság ^[156]

K 150: 2071. cs. 1891. VII. 1. 2534;

RK: 1891. 44. 3827/eln.;

Preszly 1920: 113;

Némethy 1899: 69-70;

pótszárny

Preszly 1920: 112-113;

póttartalék

RK: 1883. 8. 11780/XI;

Utasítás a katonai...

próbacsendőr

K 27: 1895. jún. 29; 1896. aug. 23; 1913. febr. 28; dec. 20; 1914. jún. 26;

RK: 1876. 12. 1552/eln.; 1553/eln.; 23. 34989/I; 1878. 3. 53277/I; 1881. 20. 34420/XI; 1883. 23. 35192/II; 1888. 4. 4002/XVI; 1890. 50. 36931/V; 1893. 74. 6307/eln.; 1900. 15. 20089/XVI; 1901. 44. 86400/XVI; 45. 94587/III; 1904. 45. 10239/eln.; 1910. 28. 71970/16; 1911. 13. 34679/3; 19. 4255/eln.; 1913. 22. 21210/3; 51. 15788/eln.;

CS-1: 1881. 1182;

RL: 1898. ápr. 16; 1904. nov. 13; 1905. jan. 8; jún. 11; júl. 16;

CSL: 1913. szept. 21;

Preszly 1920: 113;

rablás

zsebkönyv: 1903. 211;

rendfokozat

RK: 1884. 22. 1992/eln.; 1888. 4. 4002/XVI; 1901. 44. 86400/XVI; 1910. 8. 20140/7; 35. 10103/eln.; 1912. 14. 5242/eln.; 1914. 32. 90065/1;

RL: 1903. jan. 1;

CSL: 1925. jan. 1; 1934. okt. 1;

Rektor: 105-106;

Zeidler;

rendőrség ^[157]

K 27: 1872. máj. 21;

RT: 1883. 1291;

BK: 1899. 25.sz;

RL: 1894. okt. 14;

CSL: 1912. jún. 30;

Némethy 1900: 123-135;

Szikinger: 28-75;

rokkant csendőr

K 27: 1881. jún. 3;

K 150: 132. cs. 1871. IV. 17. 5604; 1233. cs. 1884. VII. 1. 40666;

RK: 1878. 11. 12132/I; 1880. 22. 23843/I;

ruházat

K 27: 1905. júl. 12;

K 150: 984. cs. 1882. III. 11. 23934; 1124. cs. 1883. VII. 1. 6801; VII. 2. 7242; 1567. cs. 1887. VII. 1. 38139; 1568. cs. 1877. VII. 1. 45269; 71447; VII. 3. 98; 5201; 2209. cs. 1892. VII. 1. 53178; 2469. cs. 1894. VII. 3. 7976; 2606. cs. 1895. VII. 1. 32261;

I.28: 1902. XVI. o. eln. 566;

I.41: 4488/eln. 1881; 1551/eln. 1885;

RK: 1876. 12. 1552/eln.; 23. 34989/I; 1881. 21. 4488/eln.; 1885. 14. 1402/eln.; 21. 21231/VII; 1886. 14. 1617/eln.; 1895. 13. 1809/eln.; 1896. 6. 710/eln.; 1898. 47. 5949; 1900. 28. 4303/eln.; 1901. 29. 51913/XVI; 45. 94587/III; 1902. 16. 30576/XVI; 1903. 16. 2710/eln.; 1904. 37. 7573/eln.; 1907. 22. 7526/eln.; 1909. 5. 890/eln.; 1910. 1. 15144/eln.; 7. 1375/eln.; 35. 10103/eln.; 1911. 13. 34679/3; 1912. 14. 5242/eln.;

CSK: 1913. 3. 81; 25. 292;

CS-6;

ÁSZH: 14-20;

Utasítás a katonai...: 36;

zsebkönyv: 1887. 199;

MCS: 1896. jan. 4; 11; 18; 25; febr. 1;

RL: 1895. jan. 20; okt. 27; 1896. jan. 19; márc. 15; 1897. febr. 13; 1898. szept. 24; 1899. jan. 1; 1901. szept. 1; 1903. ápr. 26; 1904. márc. 13; máj. 15; jún. 5; 1905. jan. 1; 8; júl. 23;

CSL: 1905. nov. 12; 1910. jan. 23; 1912. máj. 12; 1935. febr. 14; 1941. febr. 15;

Preszly 1920: 132-133;

Némethy 1899: 33-37; 1900: 1-3;

Rektor: 91, 109-110;

Csapó 1997;

Ságvári;

segédtiszt

CS-1: 1881. 1218;

síremlék

RL: 1895. jan. 20; 1902. dec. 21;

Némethy 1900: 160;

statisztika ^[158]

K 148: 157. cs. 1893. IX. C. 2874/eln.;

BK: 1903. 305, 509;

ÁSZH: 125-135;

zsebkönyv: évente „Tevékenységi kimutatás”

RL: 1895. nov. 24; dec. 1; 8; 15; 22; 29; 1902. nov. 2; 1903. júl. 5; 1905. jan. 22; febr. 12; 26; márc. 12; 26; máj. 28;

CSL: 1908. jan. 5;

szabadidő

RL: 1900. febr. 11;

CSL: 1905. aug. 6; 1906. febr. 11;

Némethy 1900: 25-26;

Csapó 1997;

szabadságolás

K 150: 984. cs. 1882. III. 11. 9711;

RK: 1877. 47. 5706/eln.; 1885. 30. 3237/eln.; 32. 43362/V; 1886. 25. 32401/II; 1892. 31. 27071; 1894. 6. 8289/II; 13. 20391/II; 1895. 5. 627/eln.; 1898. 4. 7690/II; 26. 3444/eln.; 1899. 37. 6627; 1900. 28. 4303; 1905. 19. 5902/eln.; 1907. 23. 94858/16;

CS-1: 1881. 1283;

CS-18: 10;

A-42;

RL: 1896. okt. 25;

Preszly 1920: 39-40;

Némethy 1899: 53-58;

szakácsnő ^[159]

ÁSZH: 100-101;

CS-4: 9;

RL: 1897. nov. 28;

Csapó 1997;

számtanácsos

K 27: 1911. aug. 3;

RK: 1904. 37. 7573/eln.; 1910. 7. 1375/eln.; 8. 20140/7;

CS-11;

CS-11/b;

RL: 1904. okt. 23; 1905. jan. 1;

számvivő ^[160]

K 27: 1911. aug. 3;

K 150: 893. cs. 1881. III. 11/a. 8131; 984. cs. 1882. III. 11. 23934; 2073. cs. 1891. VII. 3. 9862; 2469. cs. 1894. VII. 2. 75529; 2470. cs. 1894. VII. 3. 106260; 2471. cs. 1894. VII. 5. 1800; 2751. cs. 1896. VII. 1. 3479;

I.28: 1894. XVI. o. ált. 58191; 1895. XVI. o. ált. 38324; 1901. XVI. o. ált. 18094; 1902. XVI. o. eln. 566;

RK: 1883. 3. 5360/XI; 1892. 54. 51522/XVI; 1895. 13. 1809/eln.; 1896. 36. 5736/eln.; 1900. 28. 4303/eln.; 36. 6371/eln.; 1901. 25. 43056/XVI; 1902. 7. 1316/eln.; 16. 30576/XVI; 1904. 37. 7573/eln.; 1905. 2. 341/eln.; 11. 2003/eln.; 1907. 5. 826eln.; 1910. 3. 142389/16; 1913. 38. 9961/eln.;

Utasítás az élelmezési...;

CS-1: 1881. 1218-1219;

CS-11;

CS-11/a;

CS-11/b;

CS-12;

zsebkönyv: minden évben a beosztott számvivő neve;

RL: 1894. okt. 21; 1895. jún. 23; júl. 14; 1899. márc. 5; 1900. júl. 1; 1904. máj. 8; jún. 5; okt. 23; 1905. jan. 1;

szemle ^[161]

K 150: 1234. cs. 1884. VII. 52317; 1463. cs. 1886. VII. 6. 23812; 1798. cs. 1889. VII. 1. 2909;

I.41: 6859/eln. 1882;

RK: 1902. 43. 7039/eln.; 1904. 5. 92529/III; 1911. 7. 16920/16; 25. 55314/16;

CS-4: 24-26;

CS-7;

CS-18: 29-36;

RL: 1895. júl. 14; okt. 27; 1896. márc. 29; dec. 13; 1897. jan. 23;

CSL: 1933. febr. 14;

szervezet

CS-1;

BK: 1907. 353;

RK: 1873. 12. 1553/eln.;

RL: 1904. nov. 6; 1905. jan. 1;

Preszly 1920: 106-117;

Némethy 1899: 9-17; II: 135-142;

Rektor: 95-97, 133-134;

Katona: 99-100, 104-106;

szolgálat

K 27: 1907. febr. 13; 1914. aug. 31;

K 150: 689. cs. 1878. III. 11. 28116; 984. cs. 1882. III. 11/a. 398; 1124. cs. 1883. VII. 1. 19817; 1237. cs. 1884. VII. 5. 6302; 1462. cs. 1886. VII. 3. 27932; VII. 4. 18398; 1570. cs. 1887. VII. 6. 69405; 1679. cs. 1888. VII. 1. 6064; 8873; 53848; 1798. cs. 1889. VII. 1. 4962; 1800. cs. 1889. VII. 6. 44720; 1939. cs. 1890. VII. 1. 5484; 60931; 2075. cs. 1891. VII. 6. 53220; 2210. cs. 1892. VII. 3. 37471; 2348. cs. 1893. VII. 6. 53231; 2467. cs. 1894. VII. 1. 18511; 19095; 2468. cs. 1894. VII. 2. 10869; 2608. cs. 1895. VII. 4. 2338;

I.41: 338/eln. 1883;

MT: 1881. III; 1882. X; 1883. XXIII. 39; 1886. XX. 2; 1887. XLIV. 21, 22; 1888. VII. 18, 113; XIX. 9;

RK: 1885. 40. 55931/VIII; 1886. 14. 1617/eln.; 1889. 22. 13769/VII; 35. 23291/XVI; 39. 26319/XVI; 1910. 30. 7109/eln.;

BK: 1899. 25.sz; 1901. 397; 1907. 69; 229; 353; 1912. 136; 141; 1914. 466;

Vezérfonal...;

CS-1;

CS-6: 25-31;

CS-16-hoz;

CS-18: 12-36;

J-3.cs: 17-19;

ÁSZH: 46-82;

Utasítás a katonai...: 18-20;

Utasítás a tábori...: 5-31;

A csendőrségi szolgálati utasítás magyarázata...;

zsebkönyv: 1887-től minden évben több tanulmány vagy eset elemzése;

RL: 1895. ápr. 14; máj. 26; jún. 2; 9; júl. 14; aug. 4; 1896. febr. 16; márc. 1; 8; 22; ápr. 5; 12; 19; dec. 19; 1897. febr. 6; 13; 20; 1898. ápr. 30; máj. 7; 14; 21; 28; jún. 4; 1899. febr. 26; ápr. 9; máj. 28; jún. 4; 11; 18; 1900. ápr. 15; júl. 22; 29; aug. 5; 1; 19; 26; szept. 2; 23; 30; okt. 7; 14; 21; nov. 4; 11; 18; 25; dec. 2; 9; 16; 23; 1901. jan. 1; 6; febr. 17; márc. 24; 1902. jún. 1; júl. 6; dec. 7; 1903. júl. 12; 1904. nov. 20; 27; dec. 4; 1905. jan. 29; febr. 5; 12; 2; márc. 26; júl. 30;

CSL: 1906. febr. 25; márc. 4; 11; 18; máj. 6; 1910. febr. 6; máj. 1; 8; 15; 22; 29; 1911. jan. 1; dec. 10; 17; 1912. máj. 12; júl. 21; aug. 18; 25; 1914. márc. 1; 1931. szept. 1; okt. 1; 15; 1934. jún. 15; 1941. febr. 15;

CS(N): 1894. febr. 1;

Kármán-Soltész

Preszly 1920: 125-131;

Némethy 1899: 17-20; 1900;

Rektor: 97-100;

MRT: 77-79;

Csapó 1997;

szolgálati könyvecske

MCS: 1896. febr. 1;

RL: 1896. jan. 26; febr. 9; 1901. júl. 7;

szökevény ^[162]

RK: 1897. 16. 1347/eln.; 1903. 4. 7635/eln.;

zsebkönyv: minden évben a szökevények számának táblázatos kimutatása;

RL: 1897. jan. 23; febr. 13;

szurony

RK: 1910. 8. 57;

Fegyver- és lőutasítás...;

tábori csendőrség

K 27: 1913. jan. 11;

K 148: 173. cs. 1895. IX. C. 3447; 3859/eln.; 184. cs. 1896. IX. C. 1256/eln.;

K 149: 19. d. 1894. 8. t; 42. d. 1904. 8. t; 39. cs. 1909. 8. t;

K 150: 83. cs. 1870. III. 11; 173. cs. 1872. III. 11. 32342; 1938. cs. 1890. VII. 1. 1616; 2209. cs. 1892. VII. 1. 10435; 52124; 2345. cs. 1893. VII. 1. 55446; 2346. cs. 1893. VII. 3. 72021; 2467. cs. 1894. VII. 1. 46036; 61378; 2472. cs. 1894. VII. 6. 94408;

I.75: 1876. 2184. fp; 2789. f.p;

RK: 1890. 28. 2292/eln.; 1899. 14. 1730/eln.; 1903. 12. 1716/eln.; 1904. 23. 2771/eln.; 1905. 14. 35386eln.; 1913. 47. 117138/16;

E-18

Utasítás a tábori...;

Utasítás a tábori rendőrök...;

J-3.cs: 20-23, 25-28, 55-58;

zsebkönyv: 1890. 191; 1894. 94-95; 1905. 224;

CSK(N): 1894. jan. 4; febr. 1;

RL: 1895. jún. 23; 1896. márc. 29; 1897. szept. 18; 1900. ápr. 1; 1902. jan. 1; 1905. jan. 1;

CSL: 1912. márc. 10; 1924. jún. 15; júl. 1; júl. 15; aug. 1; 1931. okt. 1; 15; 1942. jún. 1; 15;

Szakály;

Preszly 1920: 123-124;

Keserű: 115;

Rektor: 115-117;

tanúvallomás

zsebkönyv: 1911. 263;

tárgyi bizonyíték

zsebkönyv: 1911. 263;

társadalom ^[163]

RL: 1905. máj. 21; 28;

tartalék csapatok

K 27: 1913. febr. 28; dec. 20;

távjelző készülék

K 149: 52. cs. 1913. 8. t.;

telefon

K 27: 1912. jún. 6;

K 150: 2471. cs. 1894. VII. 5. 25204; 2606. cs. 1895. VII. 1. 66245; 2754. cs. 1896. VII. 4. 76495;

J-3.cs: 53;

RL: 1895. okt. 27;

térkép ^[164]

K 150: 893. cs. 1881. III. 11/a. 8131;

térkép a szolgálatban

zsebkönyv: 1898. 212; 1914. 253;

CSL: 1906. júl. 8; 15;

testi sértés

zsebkönyv: 1901. 190;

tiszt áthelyezése

K 148: 92. cs. 1884. IX. C. 3957/eln.; 99. cs. 1885. IX. C. 4385/eln.; 123. cs. 1888. IX. C. 3268/eln.;

K 150: 893. cs. 1881. III.11/a. 52982;

tiszt elbocsátása

K 148: 123. cs. 1888. IX. C. 445/eln.;

K 150: 1940. cs. 1890. VII. 3. 39436;

tiszt elítélése

K 148: 130. cs. 1889. IX. C. 3435/eln.; 143. cs. 1891. IX. C. 8/eln.; 184. cs. 1896. IX. C. 6506/eln.; 195. cs. 1897. IX. C. 428/eln.; 2047/eln.; 2170/eln.;

tisztek hatásköri túllépése ^[165]

K 148: 130. cs. 1889. IX. C. 3435/eln.; 195. cs. 1897. IX. C. 428/eln.;

tisztek nyelvtudása

K 148: 116. cs. 1887. IX. C. 166/eln.;

tisztek nyugdíja

RK: 1876. 12. 1552/eln.;

zsebkönyv: 1911. 273; 1912. 294;

RL: 1895. ápr. 21;

Csapó 1994;

tiszti állomány ^[166]

K 27: 1893. nov. 14; 1911. aug. 3;

K 148: 78. cs. 1882. IX. 4214/eln.; 86. cs. 1883. IX. C. 620/eln.; 2753/eln.; 92. cs. 1884. IX. C. 243/eln.; 623/eln.; 812/eln.; 4556/eln.; 149. cs. 1892. IX. C. 594/eln.; 184. cs. 1896. IX. C. 1308/eln.;

K 150: 84. cs. 1870. III. 11. 4701; 893. cs. 1881. III. 11/a. 47161; 985. cs. 1882. III. 11/b. 19080; 11/c. 21754; 1233. cs. 1884. VII. 1. 13522; 1569. cs. 1887. VII. 4. 51519; 1938. cs. 1890. VII. 1. 10959; 1939. cs. 1890. VII. 1. 79872; 84154; 2208. cs. 1892. VII. 1. 3003; 2752. cs. 1896. VII. 1. 100780;

I.41: 4738/eln. 1876; 1357/eln. 1884; 1963/eln. 1884;

I.75: 2316/eln. 1876;

RK: 1876. 12. 1552/eln.; 1553/eln.; 19. 3233/eln.; 1888. 49. 5066/eln.; 1890. 69. 6176/eln.; 1891. 49. 44580/XVI; 1892. 54. 5234/eln.; 1893. 9. 683/eln.; 1894. 1. 7288/eln.; 21. 4526/eln.; 1895. 20. 3578/eln.; 1897. 27. 3583/eln.; 1898. 25. 3728/eln.; 1899. 25. 4101/eln.; 1900. 28. 4343/eln.; 1903. 26. 4574/eln.; 39. 6926/eln.; 1904. 31. 6261/eln.; 1907. 14. 3938/eln.; 1909. 25. 9752/eln.; 1910. 4. 725/eln.; 17. 32595/16; 1912. 14. 5241/eln.; 1913. 23. 7126/eln.; 1914. 32. 11735/eln.;

MT: 1881. III; 1893. XXXVI;

CS-1: 1881. 1177-1179;

zsebkönyv: minden évben táblázatos kimutatás;

RL: 1895. jún. 30; júl. 7; aug. 11; dec. 25; 1898. jún. 11;

CSL: 1906. okt. 7;

Némethy 1899: 22-26;

Rektor: 104-105;

Preszly 1926;

Csapó 1994;

tiszti becsületbíróság

K 148: 123. cs. 1888. IX. C. 3268/eln.; 184. cs. 1896. IX. C. 6506/eln.;

K 150: 1940. cs. 1890. VII. 3. 39436;

RK: 1876. 12. 1552/eln.; 1882. 6. 1220/eln.; 1885. 11. 1082/eln.; 1886. 39. 54857/III; 1892. 49. 4641/eln.; 1893. 74. 6307/eln.; 1900. 28. 4303; 1901. 8. 950/XV; 21. 23720/III; 1902. 43. 7039/eln.; 1903. 25. 8702/eln.; 30. 4971/eln.; 1908. 27. 11048/eln.; 1911. 43. 12044/eln.; 1913. 14. 4074/eln.;

D-1;

Csapó 1994;

tiszti előléptetés

K 150: 125. cs. 1871. III. 11. 23703;

MT: 1881. III;

tiszti fizetés

K 148: 92. cs. 1884. IX. C. 812; 2600/eln.; 99. cs. 1885. IX. C. 5210/eln.;

K 150: 124. cs. 1871. III. 11. 187; 576. cs. 1877. I. 3; 814. cs. 1880. III. 11. 36255; 893. cs. 1881. III. 11/a. 38789; 2467. cs. 1894. VII. 1. 47558;

Csapó 1994;

tiszti minősítési táblázat

I.75: 2510/eln. 1876;

RK: 1898. 64. 8763/eln.; 1908. 10. 26034;

tiszti rangsorozati lista

K 148: 149. cs. 1892. IX. C. 594/eln.;

K 150: 2344. cs. 1893. VII. 1;

tiszti szolgálati (előléptetési) díj

K 150: 984. cs. 1882. III. 11. 57594; 1124. cs. 1883. VII. 1. 32961;

tisztképzés

K 148: 70. cs. 1881. IX. 5315/eln.; 78. cs. 1882. 1632/eln.; 6250/eln.; 86. cs. 1883. IX. C. 2753/eln.; 157. cs. 1893. IX. C. 2819/eln.;

K 150: 985. cs. 1882. III. 11/a. 61034; 3170; 1124. cs. 1883. VII. 1. 4930; 1125. cs. 1883. VII. 3. 32822; VII. 4. 48795; 1344. cs. 1885. VII. 1. 48483; 1568. cs. 1887. VII. 1. 52835; 1569. cs. 1887. VII. 4. 43961; 1798. cs. 1889. VII. 1. 75500; 2470. cs. 1894. VII. 3. 95798; 2471. cs. 1894. VII. 5. 1800; 2752. cs. 1896. VII. 1. 100780;

I.28: 1894. XVI. o. ált. 7297; 9533; 14882; 27040; 29332; 58191; 1895. XVI. o. ált. 37874; 38324;

I.75: 2560/fp. 1876;

MT: 1883. XXXIV;

RK: 1876. 12. 1552/eln.; 1553/eln.; 1883. 3. 5360/XI;

RL: 1895. júl. 14; 28; 1896. nov. 15; dec. 25; 1904. ápr. 3; jún. 5; nov. 20; 1905. jan. 15;

Némethy 1899: 29-30;

Ludovika: 373;

Keserű;

Rektor: 104-105;

Csapó 1994;

titkosírás

K 149: 10. d. 1888. 8. t. 299/res; 45. cs. 1912. 8. t.;

toloncolás

Némethy 1900: 35-37;

továbbszolgáló altisztek ^[167]

RK: 1898. 47. 5949/eln.; 1905. 14. 3200/eln.; 1912. 23. 72721/6; 1913. 25. 46603/6; 36. 82312/3;

RL: 1898. szept. 24; 1905. máj. 21;

CSL: 1909. jún. 20; 27;

Preszly 1920: 69;

töltény

K 27: 1906. márc. 23;

K 150: 1345. cs. 1885. VII. 2. 23840; 1347. cs. 1885. VII. 6. 43393; 1461. cs. 1886. VII. 1. 9370; 1570. cs. 1887. VII. 6. 1152;

RK: 1891. 67. 64251/VII;

CSK: 1913. 14. 173;

ÁSZH: 26;

Utasítás a katonai...;

Fegyver- és lőutasítás...;

CSL: 1905. nov. 26; dec. 3; 10; 17; 1934. okt. 15;

Némethy 1899: 36;

Katona: 107;

tömegoszlatás

RL: 1896. dec. 19; 1897. febr. 6; 13;

Némethy 1900: 10;

tömeg-rendszer ^[168]

K 150: 893. cs. 1881. III. 11/a. 10864; 1126. cs. 1883. VII. 5. 66123; VII. 6. 66124; 2606. cs. 1895. VII. 1. 26591;

RK: 1902. 16. 30576/XVI;

CS-1: 1881. 1189;

Utasítás az élelmezési...;

Gazdászatkezelési utasítás...: 1899. 74-75;

CSL: 1910. febr. 6; 1936. júl. 1; aug. 15.;

Preszly 1920: 136;

Némethy 1899: 35-36;

Rektor: 109;

Török Ferenc

K 27: 1885. jan. 5;

K 148: 116. cs. 1886. IX. C. 1713/eln.; 5062/eln.; 143. cs. 1891. IX. C. 1357/eln.;

I.41: 2577/eln. 1876; 5272/eln. 1880-1881;

zsebkönyv: 1898. 106-108, 120;

RL: 1895. júl. 28; 1896. szept. 6; 1897. jan. 16; aug. 14; 21;

Preszly 1920: 66; 1926;

törökországi szolgálat

K 27: 1904. febr. 7;

történet

RL: 1899. márc. 5; 19; 26;

CSL: 1913. dec. 14; 21; 1926. márc. 1; 1927. jún. 1; 1928. ápr. 20; 1929. febr. 1; ápr. 1; jún. 1; aug. 20; okt. 1; 1930. máj. 1; 1933. febr. 14;

Preszly 1920: 17-101;

Némethy 1899: 1-4;

Parádi 1998;

Rektor: 88-135;

Ernyes 1995: 116-146; 1998;

törzsőrmester

K 27: 1911. aug. 3;

I.28: 1901. XVI. o. ált. 18094; 1902. XVI. o. eln. 566;

RK: 1900. 28. 4303/eln.; 1902. 7. 1316/eln.; 1905. 2. 341/eln.; 11. 2003/eln.; 1914. 12. 3168/eln.;

CS-11;

CS-11/a;

CS-11/b;

CS-12;

Fegyver- és lőutasítás...;

RL: 1899. márc. 5; 1900. júl. 1; 1904. máj. 8; jún. 5;

CSL: 1905. nov. 12; 1910. jan. 9;

tűzoltás

CS-1: 1881. 1289;

RL: 1902. máj. 18; 1904. máj. 15;

Némethy 1900: 80-84;

ujjlenyomat

zsebkönyv: 1914. 246;

új kerületek felállítása

K 148: 228. cs. 1900. IX. C. 1112/eln.;

MT: 1903. VII;

BK: 1903. 181;

RK: 1903. 13. 22471/XVI; 30. 5451/eln.;

RL: 1900. jan. 14; 1901. júl. 14; 1902. jan. 26; 1903. márc. 15; máj. 3;

útlevél

BK: 1905. 253;

CSL: 1905. aug. 13; dec. 10;

útlevélrendészet

BK: 1912. 18. 137;

CS-1: 1912: 319-326;

zsebkönyv: 1890. 153;

RL: 1905. jan. 15;

Némethy 1900: 54;

ügyosztály a Belügyminisztériumban

K 27: 1904. júl. 28; 1911. aug. 3;

zsebkönyv: 1889;

RL: 1903. jan. 18; 1905. jan. 1;

Preszly 1920: 109;

Némethy 1899: 16-17;

Rektor: 113;

Csapó 1994;

Parádi 1998;

ügyosztály a Honvédelmi Minisztériumban

K 149: 184. cs. 1896. IX. C. 8319/eln.;

K 150: 1939. cs. 1890. VII. 1. 37071;

I.41: 1355/eln. 1884;

zsebkönyv: 1889; 1911. 372;

RL: 1900. szept. 9; 1902. dec. 7;

Preszly 1920: 108-109;

Némethy 1899: 14-16;

Rektor: 113;

Parádi 1998;

vadászat ^[169]

K 150: 1679. cs. 1888. VII. 1. 6064;

MT: 1883. XXIII. 39;

RL: 1896. ápr. 19;

vádirat

CSL: 1912. dec. 15;

választás

K 27: 1911. máj. 10;

RL: 1896. okt. 18; nov. 8; 22; 1897. jan. 2; 1901. febr. 17; márc. 24; szept. 22; okt. 6; 13; 1902. febr. 9; júl. 6; 1903. okt. 18;

CSL: 1910. máj. 1; 8; 29; jún. 12; 1931. szept. 1;

Némethy 1900: 121;

Katona: 108-112;

választójog

MT: 1874. XXXIII. 11;

vallatás

K 150: 1461. cs. 1886. VII. 2. 7035; 7036; 1799. cs. 1889. VII. 2. 81875; 2070. 1891. VII. 1. 363;

RL: 1902. jan. 12;

CSL: 1906. dec. 2; 1910. márc. 27;

Katona: 108;

városi szolgálat

K 27: 1881. nov. 20; 1906. jan. 18; 1913. dec. 20; 1914. máj. 28; aug. 31;

K 149: 42. d. 1904. 8. t; 39. cs. 1909. 8. t; 52. cs. 1913. 8. t; 60. cs. 1914. 8. t;

K 150: 893. cs. 1881. III. 11/a. 8131; 985. cs. 1882. III. 11/a. 24083; 1235. cs. 1884. VII. 3. 21794; 1463. cs. 1886. VII. 5. 1918; 29281; 1567. cs. 1887. VII. 1. 18144; 1679. cs. 1888. VII. 1; 2467. cs. 1894. VII. 1. 18511; 19095; 2468. cs. 1894. VII. 1. 93352;

MT: 1882. X;

Irományok: 1878-1881. XX. 184; XXI. 134-135;

ÁSZH: 71-76;

RL: 1896. febr. 16; márc. 1; 8; 22; ápr. 5; 12; 19; 1904. febr. 21; 28; jún. 26; 1905. jan. 1; 8; 15; 22; 29; ápr. 2; 9;

CSL: 1905. jan. 1; 1913. febr. 23; 1929. júl. 20;

Preszly 1920: 121-122;

Némethy 1899: 17-18; II: 123-130;

Rektor: 119-120;

Csapó 1999;

vásárfelügyelet

zsebkönyv: 1889. 194;

RL: 1900. aug. 5; 12; 19; 26; szept. 2;

vasút ^[170]

RK: 1910. 24. 6488/eln.; 28. 7273/eln.;

ÁSZH: 77-81;

RL: 1897. júl. 24; 1899. okt. 15; 1905. jan. 8; 15;

CSL: 1905. dec. 24;

végkielégítés

K 27: 1895. jún. 29; 1896. aug. 23;

K 150: 984. cs. 1882. III. 11. 15968; 1461. cs. 1886. VII. 1. 67969; 2606. cs. 1895. VII. 1; 2752. cs. 1896. VII. 1. 110643;

RK: 1882. 7. 1607/eln.;

zsebkönyv: 1887. 205; 1911. 273; 1912. 294; minden évben a végkielégítéssel elbocsátott legénység táblázatos kimutatása;

RL: 1900. jún. 10; 24; júl. 8;

CSL: 1908. aug. 16;

vezényszó

Vezényszavak...;

M. kir. 5. sz...;

világkiállítás (Párizs)

RL: 1900. ápr. 8;

visszavétel ^[171]

I.28: 1901. XV. o. ált. 67629; XVI. o. ált. 49360;

RK: 1910. 26. 79117/3;

CSL: 1909. ápr. 11;

vizsgálati fogság

CSL: 1912. dec. 15;

vöröskereszt

I.28: 1905. XVI. o. eln. 89;

RK: 1905. 1. 89/eln.;

zsarolás

zsebkönyv: 1903. 211;

zsebtolvajlás

zsebkönyv: 1904. 208;

---

Rövidítések jegyzéke

---

A-15:

Utasítás a cs. és kir. közös hadseregbeli vagy m. kir. honvéd karhatalmaknak igénylése, kirendelése és alkalmazására nézve (Tervezet). (Budapest, 1906.)

A-33:

Kimutatás a szolgálati könyvekről, szabályok és utasításokról a m. kir. honvédség, népfölkelés és csendőrség számára. (Budapest, 1914.)

A-42:

Szabadságolási szabály a m. kir. honvédség- és csendőrségnél havidíj élvezetében álló tényleges állományú személyek részére. (Budapest, 1895.)

A-57:

Nősülési szabályzat a m. kir. honvédség és csendőrség számára. (Budapest, 1908, 1913.)

ÁSZH:

Általános szolgálati határozványok a m. kir. csendőrség számára. (Budapest, 1896.) (oldal)

Braun:

Braun Róbert: A falu lélektana. (Budapest, 1913.) (oldal)

BK:

Belügyi Közlöny (év, oldal; kivétel az 1899. évi 25. sz., amely különkiadás volt)

Csapó 1994:

Az erdélyi és a horvát–szlavón csendőrség átvétele a magyar kormány felügyelete alá 1867–1876. (Hadtörténelmi Közlemények, 1994/1. sz.)

Csapó 1997:

Csapó Csaba: A századvég csendőrőrsei. (Történelmi Szemle, 1997/2. sz.)

Csapó 1998:

Csapó Csaba: A M. Kir. Csendőrség fegyverhasználati jogáról. (In: Rendvédelem-történeti füzetek, Budapest, 1998.)

Csapó 1999:

Csapó Csaba: Csendőrség és közigazgatás (1881–1914). (Századok, 1999/3. sz.) A csendőrségi szolgálati utasítás magyarázata...: A csendőrségi szolgálati utasítás magyarázata a m. kir. csendőrség használatára. (Máramarossziget, 1908.) (oldal)

CSK:

Csendőrségi Közlöny (év, kiadvány)

CSK(N):

Csendőrségi Közlöny (Nagykanizsa) (év, hónap, nap)

CSL:

Csendőrségi Lapok (év, hónap, nap; egyes esetekben év és oldal, de ez külön jelölve)

CS-1:

Szervezeti és szolgálati utasítás. (Címváltozás: Utasítások a m. kir. csendőrség számára.) (Az 1881-es kiadás a „Magyarországi Rendeletek Tára” c. kiadványban jelent meg; 1887; 1888; 1898; 1912;) (év, oldal)

CS-1-hez:

Függelék az „Utasítások a m. kir. csendőrség számára” c. szolgálati könyvhöz (A hírszerző szolgálat ellátása és a kémkedés megakadályozása). (Budapest, 1912.)

CS-2:

Illetékszabályzat a m. kir. csendőrség részére. (Budapest, 1889, 1912.)

CS-4:

Laktanyaszabályok a magyar királyi csendőrség számára. (Budapest, 1889.) (oldal)

CS-6:

Különleges határozványok a magyar kir. lovas csendőrök számára. (Budapest, 1887.) (oldal)

CS-7:

Utasítás a szemlék megtartásához a m. kir. csendőrség számára. (Budapest, 1903; 1913.)

CS-10:

Pénztárkezelési utasítás a m. kir. csendőrség számára. (Budapest, 1912.)

CS-11:

Utasítás a m. kir. csendőr számvivőségek számára. (Budapest, 1912.)

CS-11/a:

Szervi határozványok a csendőr számvivőtisztek és a csendőr törzsőrmesterek számára. (Budapest, 1900.)

CS-11/b:

Szervi határozványok a m. kir. csendőr számtanácsosok, csendőr számvivőtisztek, csendőr számvivő tiszthelyettesek és csendőr törzsőrmesterek számára. (Budapest, 1906; 1909.)

CS-12:

Gazdászatkezelési utasítás a m. kir. csendőr szárnyak, valamint csendőr kerületi törzsek számára. (Budapest, 1912.)

CS-16-hoz:

Pótlék, 3. sz. a CS-16 jelzetű „A m. kir. csendőrség szolgálati körére vonatkozó törvényes rendeletek kivonatos gyűjteményé”-hez. Szabályzat a gépjárművek közúti forgalmáról. (Budapest, 1910.)

CS-17:

Szervezeti határozványok a csendőrségi felügyelőség számára. (Budapest, 1902.)

CS-18:

Utasítás a magyar királyi csendőr járásőrmesterek számára. (Budapest, 1903.) (oldal)

CS-19:

Ideiglenes utasítás a m. kir. csendőrségi felszerelési anyagraktár szolgálati és gazdászati ügyeinek kezelésére és elszámolására nézve (Tervezet). (Budapest, 1904.)

D-1:

Szabályzat a m. kir. honvédség- és csendőrségnél, valamint a m. kir. horvát–szlavón csendőrségnél alkalmazandó becsületügyi eljárásról (Budapest, 1901, 1903, 1906.) (Címváltozás: Becsületügyi szabályzat a m. kir. honvédség és a m. kir. (m. kir. horvát–szlavón) csendőrség számára. Budapest, 1908, 1913.)

Ernyes 1995:

Ernyes Mihály: Fejezetek a rendőrség történetéből 1944-ig. Pécs-Baranya. (Pécs, 1995.) (oldal)

Ernyes 1998:

Ernyes Mihály: Pandúrság helyett csendőrség Baranyában 1881–1884. (In: Rendvédelem-történeti füzetek, Budapest, 1998.) (oldal)

E-18:

Utasítás a cs. és kir. hadsereg tábori csendőre számára (fordítás). (Budapest, 1905, 1908.)

Fegyver- és lőutasítás...:

Fegyver- és lőutasítás a magyar királyi csendőrség számára. (3. kiadás, Budapest, 1903.)

Gazdászatkezelési utasítás...:

Gazdászatkezelési utasítás a m. kir. csendőrőrsök, valamint a csendőrségi pótlókeret és tanosztályok számára. (Budapest, 1899; 1912)

HL:

Hadtörténelmi Levéltár

Irományok:

Az ... évi országgyűlés képviselőházának irományai. (év, kötet, oldal)

J-3.cs:

Mozgósítási utasítás a m. kir. és a m. kir. horvát–szlavón csendőrség számára (Titkos. Tiszti parancsnokságok részére). (Budapest, 1913.)

Kármán Elemér – Soltész Imre:

Útmutatás a bűnügyi nyomozás alkalmával követendő eljárásra nézve a m. kir. csendőrség számára. (Budapest, 1911.)

Kemény:

Kemény G. Gábor: Iratok a nemzetiségi kérdés történetéhez Magyarországon a dualizmus korában. (Budapest, II. 1956, III. 1964, IV. 1966.) (kötet, oldal)

Keserű:

Keserű István: A rendvédelmi szervek tiszti utánpótlása és tisztképzése a dualizmus időszakában. (In: Rendvédelem-történeti füzetek. A dualista Magyarország rendvédelme. Budapest, é. n.)

Katona:

Katona Géza: Közbiztonság-védelem Magyarországon az I. világháborúig. (Budapest, 1984.) (oldal)

KN:

Képviselőházi Napló. (év, kötet, oldal)

K 27:

Magyar Országos Levéltár. Miniszterelnökség. Minisztertanács. (év, hónap, nap)

K 148:

Magyar Országos Levéltár. Belügyminisztérium. Elnöki iratok. (csomó, év, tétel, irat)

K 149:

Magyar Országos Levéltár. Belügyminisztérium. Reservált iratok. (doboz vagy csomó, év, tétel)

K 150:

Magyar Országos Levéltár. Belügyminisztérium. Általános iratok. (csomó, év, kútfő, tétel, irat)

LAK:

A Ludovica Académia Közlönye. (év, kiadvány)

Ludovika:

A Magyar kir. Honvéd Ludovika Akadémia története. (Szerk. Dezséri Bachó László, Budapest, 1930.) (oldal)

Lugosi:

Lugosi József: A rendvédelmi testületek fegyverei 1868–1918. (In: Rendvédelem-történeti füzetek. A dualista Magyarország rendvédelme. Budapest, é. n.)

MCS:

Magyar Csendőr (év, hónap, nap)

M. kir. 5. sz...:

M. kir. 5. sz. csendőrkerület. Vezényszavak füzete. (Pozsony, 1912.)

MH:

Magyar Honvéd (év, kiadvány)

MRT:

A magyar rendvédelem története. (Főszerk. Parádi József, Budapest, 1996.) (oldal)

MT:

Magyar Törvénytár (év, törvénycikk, paragrafus)

MTRT:

Magyarországi Törvények és Rendeletek Tára (év, oldal)

Némethy 1899:

Némethy Ferenc: A m. kir. csendőrség szervezete, szolgálata és viszonya a közigazgatási hatóságokhoz. I. rész: A m. kir. csendőrség szervezete. (Közigazgatási Könyvtár, 1899. VIII. sz.) (oldal)

Némethy 1900:

Némethy Ferenc: A m. kir. csendőrség szervezete, szolgálata és viszonya a közigazgatási hatóságokhoz.

II. rész: A m. kir. csendőrség hatásköre, jogai, szolgálati teendői és eljárása.

III. rész: A m. kir. csendőrség viszonya a közigazgatási hatóságokhoz. (Közigazgatási Könyvtár, 1900. 3. sz.) (oldal)

Parádi 1984:

Parádi József: A határszéli csendőrség (1891–1914). (Budapest, 1984. kézirat)

Parádi 1998:

Parádi József: A Magyar Királyi Csendőrség megalakulása és működése (1881–1918). (In: Rendvédelem-történeti füzetek, Budapest, 1998.)

Pomogyi:

Pomogyi László: Cigánykérdés és cigányügyi igazgatás a polgári Magyarországon. (Budapest, 1995.) (oldal)

Preszly 1920:

Preszly Lóránd: A m. kir. csendőrség története 1881–1918. (Budapest, 1920.) (oldal)

Preszly 1926:

Preszly Lóránd: A csendőrség úttörői. (Budapest, 1926.)

Rektor:

Rektor Béla: A magyar királyi csendőrség oknyomozó története (Cleveland, 1980.) (oldal)

RK:

Rendeleti Közlöny a m. kir. honvédség számára. Szabályrendeletek. (év, kiadvány, rendelet)

RL:

Rendőri Lapok (év, hónap, nap)

RT:

Magyarországi Rendeletek Tára (év, oldal)

Ságvári:

Ságvári György: Csendőr és rendőr egyenruhák a dualizmus kori Magyarországon. (In: Rendvédelem-történeti füzetek. A dualista Magyarország rendvédelme. Budapest. é. n.)

Szakály:

Szakály Sándor: A magyar tábori csendőrség. (Budapest, 1990.)

Szikinger:

Szikinger István: A magyar rendvédelem jogi alapjai. A közigazgatás és a társ fegyveres szervek kapcsolata a hazai rendvédelemhez. (Budapest, 1991. kézirat) (oldal)

Tisza:

Tisza Miksa: Magyarország rendőrségének története. (Igló, 1913) (oldal)

Utasítás az élelmezési...:

Utasítás az élelmezési és beszállásolási számvitelre nézve a saját gazdászatkezeléssel felruházott szárnyparancsnokságokkal bíró magy. kir. csendőrparancsnokságok számára. (Budapest, 1881.)

Utasítás a katonai...:

Utasítás a katonai határőrizet tárgyában a m. kir. honvédség, népfölkelés, csendőrség, pénzügyőrség és határrendőrség számára (Tervezet). (Budapest, 1909.)

Utasítás a tábori...:

A csendőr kézikönyve. Utasítás a tábori csendőrség részére kérdésekben és feleletekben. (Szeged, 1894.)

Utasítás a tábori rendőrök...:

Utasítás a tábori rendőrök számára. (Budapest, 1878.)

Vezényszavak...:

Vezényszavak a m. kir. gyalog és lovas csendőrök számára (4. átdolg. kiad., Székesfehérvár, 1912.)

Vezérfonal...:

Vezérfonal a csendőrnek ellenszegülési esetekben követendő magatartására nézve. (Kolozsvár, 1878.)

Zeidler:

Zeidler Sándor: A M. Kir. Csendőrség rendfokozati rendszere és jelvényei. (In: Rendvédelem-történeti füzetek, Budapest, 1998.)

Zsebkönyv...:

Zsebkönyv a magyar királyi csendőrség számára. (Címváltozás: A magyar királyi csendőrség zsebkönyve.) (év, oldal)

I.28:

Hadtörténelmi Levéltár. M. kir. Honvédelmi Minisztérium 1867–1918.

I.41:

Hadtörténelmi Levéltár. A m. kir. honvédelmi miniszter legfelsőbb előterjesztései 1867-1945. (irat, év)

I.75:

Hadtörténelmi Levéltár. M. kir. Honvéd Főparancsnokság 1869–1918. (irat, év)

Jegyzetek

1. 1 Az Osztrák-Magyar Monarchia védereje 3 elemből épült fel: cs. és kir. közös haderő; cs. kir. Landwehr (osztrák véderő); m. kir. honvédség.^[VISSZA]

2. A bizottságokban egy törzsorvos, egy kezelőtiszt, a polgári hatóság kiküldöttje és egy orvos foglalt helyet.^[VISSZA]

3. Hadtörténelmi Levéltár (a továbbiakban HL) HFP 2730/eln.-1875. sz.^[VISSZA]

4. A honvédség legfelsőbb vezető szerve a Honvéd Főparancsnokság (HFP) volt, amely 1868. dec. 12-én alakult meg.^[VISSZA]

5. A szervezeti szabályzat már 1876. márc. 22-én elfogadást nyert az 1156/eln.-1876. számon, amely az említett Rendeleti Közlönyben (a továbbiakban RK) lett kihirdetve 1877. júl. 5-én.^[VISSZA]

6. A későbbi tartalékos kategória megfelelője.^[VISSZA]

7. 7 HL HFP 205/eln.-1879. sz.^[VISSZA]

8. HL HFP 1462/fp.-1878. sz., amely irat a megfelelő szerződésmintát is tartalmazza.^[VISSZA]

9. A pályázati hirdetés a 9. pontban említett RK-ban megjelent szervezeti utasítás C. mellékleteként jelent meg.^[VISSZA]

10. A már kinevezett honvéd, illetve közös hadseregbeli orvosok szolgálati úton, a polgári orvosok a lakhely szerinti honvédszászlóalj parancsnoksága útján terjeszthették fel pályázatukat.^[VISSZA]

11. HL HFP 1779/eln.-1895.sz.^[VISSZA]

12. 1898. évi 53. sz. RK 7346/eln.-1898. sz. rendelet. ^[VISSZA]

13. A vezértörzsorvosi rendfokozatot 1894-ben rendszeresítették. HL Legfelsőbb elhatározások 20. doboz, 2800/eln.-1894. sz. A m. kir. honvédség önálló tábornoki karral nem rendelkezett, a vezérőrnagyi rangot elnyerő, a m. kir. honvédségben szolgáló ezredesek automatikusan a cs. és kir. hadsereg állományába kerültek át.^[VISSZA]

14. 1911. évi 41. sz. RK 12096/eln.-1911. sz. rendelet.^[VISSZA]

15. A vezérfőtörzsorvosi rendfokozatot 1910. ápr. 25-től rendszeresítették. HL Legfelsőbb elhatározások 40. doboz 3865/eln.-1910. sz.^[VISSZA]

16. 1913. évi 34. sz. RK 6428/eln.-1913. sz. rendelet.^[VISSZA]

17. Az 1868-ban megvalósult általános védkötelezettséggel egyidejűleg jelent meg egy másik fontos törvény, amely a honvédség erejének növelését szolgálta. Ez volt a népfelkelésről szóló 1868. évi XLII. törvény. A népfelkelés összehívására az országot közvetlenül fenyegető ellenséges támadás esetén a király adhatta ki a parancsot. A népfelkelést olyan önkéntesekből kellett megalakítani, akik nem tartoztak sem a közös hadsereghez, sem a honvédséghez.^[VISSZA]

18. Az 1156/eln.-1876. számmal kiadott „Szabályzat a m. kir. honvéd orvosi tisztikar szervezetét illetőleg” című rendelet 3., 10. és 11. bekezdése értelmében.^[VISSZA]

19. HL HFP 282/eln.-1878. sz. miniszteri átirat.^[VISSZA]

20. 1883. évi 26. sz. RK 6368/eln.-1883. sz. rendelet.^[VISSZA]

21. 1901. évi RK 6288/eln.-1901. sz. rendelet.^[VISSZA]

22. HL HFP 1520/eln.-1899. sz. miniszteri átirat.^[VISSZA]

23. 1912-ben ez a vezérkari tiszt Stromfeld Aurél százados volt.^[VISSZA]

24. A honvédség szervezéséről alkotott 1868. évi XLI. törvény 6 kerületet állított fel, úgymint dunáninneni, dunántúli, tiszáninneni, tiszántúli, királyhágóntúli, horvát–szlavón kerület. Ezen elnevezések még 1869-ben pesti, kolozsvári, kassai, pozsonyi, budai és zágrábi hadkerület elnevezésre változtak. A hadkerület elnevezést 1870-ben honvédkerületre változtatták. 1871-ben újabb beosztás következett, ekkor az elnevezések folyószámokat is kaptak. Eszerint pesti I., szegedi II., kassai III., pozsonyi IV., budai V., kolozsvári VI., zágrábi VII. honvédkerület volt. ^[VISSZA]

25. A m. kir. honvédség alakulatai közül a világháborúig egyetlen dandár, a VII. honvédkerület kötelékébe tartozó 83. dandár került mozgósításra és bevetésre a boszniai okkupáció alkalmával 1878-ban. A honvédorvosok tevékenységéről azonban értékelhető források nem állnak rendelkezésre.^[VISSZA]

26. Járványveszélyes évek voltak: 1873, 1892, 1893, 1894, 1911, 1912, 1913.^[VISSZA]

27. Ránki György: 1944. március 19. (Magyarország német megszállása). Kossuth, 157-158. p.^[VISSZA]

28. Szita Szabolcs: Az 1944-1945. évi polgári diplomáciai és katonai embermentés történetéhez. In: Magyarország 1944. Üldöztetés-embermentés. Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp. 278 p. 7. p. (továbbiakban Magyarország 1944.)^[VISSZA]

29. Kriegstagebuch des Oberkommandos der Wehrmacht, Erster Halbband. Frankfurt am Main, 1961. 189. p.^[VISSZA]

30. Thassy Jenő: Veszélyes vidék. Pesti Szalon, 1996. 281. p.^[VISSZA]

31. Hetényi Varga Károly: Akiket üldöztek az igazságért. Ecclesia, 1985. 146. p.^[VISSZA]

32. Dokumentumok a magyar forradalmi munkásmozgalom történetéből III. Bp. 1964. 523. p.^[VISSZA]

33. Hetényi Varga: i. m. 268-269. p.^[VISSZA]

34. A magyar antifasiszta ellenállás és partizánmozgalom (kislexikon). Kossuth, 1987. 147. p. (A továbbiakban Kislexikon).^[VISSZA]

35. HL III. 5. fond, M. kir. budapesti 11. honv. helyőrségi kórház.^[VISSZA]

36. Thassy: i. m. 350. p.^[VISSZA]

37. Thassy: i. m. 355–356. p.^[VISSZA]

38. Magyarország 1944. i. m. 48. p.^[VISSZA]

39. Thassy: i. m. 338. p.^[VISSZA]

40. Hetényi Varga: i. m. 271. p. ^[VISSZA]

41. Kubinyi Ferenc: „...ketrecbe engem zártak...” Holnap Kiadó, Bp. 1989. Dr. Aranyi Sándor visszaemlékezése 77–82. p.^[VISSZA]

42. HL III.10. fond, M. kir. miskolci 7. honv. helyőrségi kórház.^[VISSZA]

43. HL III. 65. fond, M. kir. VII. hdt. 108. bakteriológiai állomása.^[VISSZA]

44. HL Tgy. 2872. sz.^[VISSZA]

45. Magyarország 1944. 18. p.^[VISSZA]

46. Lévai Jenő: Zsidósors Magyarországon. Magyar Téka, Bp. 1948. 152. p.^[VISSZA]

47. HL HM 91.289/eln. 1.b.-1943. sz.^[VISSZA]

48. MOL Mt. jkv. 1944. március 29.n^[VISSZA]

49. A Wilhelmstrasse és Magyarország. Német diplomáciai iratok Magyarországról, 1933–1944. Kossuth, Bp. 875. p.^[VISSZA]

50. Magyarország 1944. Bp. 19. p.^[VISSZA]

51. BM Archívum Nb. 4419/45.^[VISSZA]

52. Kislexikon 213. p. ^[VISSZA]

53. Bosnyák Zoltán szerkesztette Harc c. lap, 1944. okt. 21.^[VISSZA]

54. Peter Gosztonyi: Endkampf an der Donau 1944–1945. Wien–München–Zürich, 1969. 109. p.^[VISSZA]

55. Fiala Ferenc: Zavaros évek. A Horthy-korszaktól Kádár Jánosig. London, 1965. 92. p.^[VISSZA]

56. Kubinyi: i. m. 85. p.^[VISSZA]

57. HL III. 65. fond, M. kir. VII. hdt. 108. bakteriológiai állomása.^[VISSZA]

58. HL HM 28.159/eln.szü.-1945. sz.^[VISSZA]

59. HL III. 5. fond, M. kir. budapesti 11. honv. helyőrségi kórház.^[VISSZA]

60. Hetényi Varga: i. m. 290. p.^[VISSZA]

61. Thassy: i. m. 383. p.^[VISSZA]

62. Thassy: i. m. 407. p.^[VISSZA]

63. Magyarország 1944. i. m. 70. p.^[VISSZA]

64. Magyarország 1944. i. m. 84. p.^[VISSZA]

65. Magyarország a második világháborúban. Lexikon. Főszerkesztő: Sipos Péter, szerkesztő: Ravasz István. Budapest, 1997. PETIT REAL, 377. o. (a továbbiakban: Lexikon), illetve Bonhardt Attila–Sárhidai Gyula–Winkler László: A Magyar Királyi Honvédség fegyverzete. (Budapest, é. n.) 136. o.^[VISSZA]

66. Tarczay Ervin főhadnagy soron kívüli előléptetési javaslatához csatolt anyag. Hadtörténelmi Levéltár (HL) Kitüntetési javaslatok 510/a csoport (a továbbiakban: Tarczay anyag).^[VISSZA]

67. HL M. kir. 101. központi szállításvezetőség anyaga. 11.763/Kszv. hdm. 1944. szeptember 2-i helyzetjelentés, 3537. o.^[VISSZA]

68. HL M. kir. 101. központi szállításvezetőség anyaga. 12.053/Kszv. hdm. 1944. szeptember 6-i helyzetjelentés, 3573. o.^[VISSZA]

69. Ravasz István: Erdély mint hadszíntér. Budapest, 1997, PETIT REAL, 91. o., illetve Kemény György: Egy páncélos hadnagy naplója. HL Tanulmányok és visszaemlékezések gyűjteménye 3216. sz. 59–60. o.^[VISSZA]

70. Panzer- und Paklage am 22. 9. 44. Stopak/A. Gr. Fr.-P. Másolata a szerző birtokában.^[VISSZA]

71. Tarczay anyag.^[VISSZA]

72. HL 25. honvéd gyaloghadosztály iratai. Erdélyi hadműveletek 70. o., illetve Esze Jenő tanulmánya a magyar 2. páncéloshadosztály erdélyi harcairól. HL Tanulmányok és visszaemlékezések gyűjteménye 2909. sz. 45. o. (a továbbiakban: Esze). ^[VISSZA]

73. Panzer- und Paklage am 25. 9. 44. A. Gr. Fr.-P. Sto. f. Pz. Bek. Másolata a szerző birtokában. A Tiger E nehézharckocsik valószínűleg azok a páncélosok lehettek, amelyeket a németek 1944. július 22-én küldtek Magyarországnak. Ehhez lásd: Jentz, Thomas L.: Germany’s Tiger tanks. Tiger I & II: Combat Tactics (Atglen, 1997.) 167. o. ^[VISSZA]

74. Esze: 46–48. o.^[VISSZA]

75. Esze: 57. o.^[VISSZA]

76. Tarczay anyag.^[VISSZA]

77. Tarczay anyag.^[VISSZA]

78. Lexikon 377. o.^[VISSZA]

79. HL Kriegstagebuch der Heeresgruppe Süd 630. tekercs 7 213737. és 7 213854. felvétel. Ide kívánkozik az a megjegyzés is, hogy bizonyos adatok szerint 1944. december 3-án a m. kir. 2. páncéloshadosztály állományában volt még 4 darab Tiger E nehézharckocsi is. Ezek harcképtelenek voltak, éppen javítás alatt álltak. Erről lásd Niehorster, Leo W.G.: The Royal Hungarian Army, 1920–1945. (Axis Europa Books, 1998.) 142. o.^[VISSZA]

80. A levéltár elnevezése 1919 és 1922 között „M. kir. Hadtörténelmi Levéltár és Múzeum” volt. A múzeum 1922. november 1-jén önálló intézménnyé alakult. Ettől kezdődően a Levéltár elnevezése „M. kir. Hadtörténelmi Levéltár”, később „M. kir. Hadilevéltár”.^[VISSZA]

81. A Levéltár alárendeltségébe tartozó honvéd központi könyvtár az Országos Tiszti Kaszinó épületében (Bp. V., Váci utca 38.) működött.^[VISSZA]

82. Hadtörténelmi Levéltár (a továbbiakban HL), Vezérkari Főnökség (VKF) 4101/eln.1.-1939. sz. Az írásbeli ügyvitel szabályai a hadrakelt seregnél.^[VISSZA]

83. HL HM Om. biz. 328. sz. 1944. október 25.^[VISSZA]

84. HL saját irattára, 70/Kt. Hmúz. 1945.^[VISSZA]

85. Farkas Ferenc vezérőrnagy 1945. március 1-jén nyugállományba ment, utódja dr. Timon Béla ezredes lett.^[VISSZA]

86. HL Hadtörténelmi Intézet és Múzeum iratai, 430/1970. sz. Orsovai Gyula ht. írnok főtörzsőrmester visszaemlékezése. Az idézetben említett Csordás Pál, aki az ötvenes évek elején a Hadtörténelmi Levéltár és Múzeum pénzügyi szolgálatvezetője volt, hasonló tényszerűséggel számolt be a Bükön történtekről.^[VISSZA]

87. 8 A Szövetséges Ellenőrző Bizottság 1945. május 15-én felfüggesztette a Levéltár működését. A levéltári tevékenység a múzeum szervezetében folyt.^[VISSZA]

88. 9 HL saját irattára. 70/Kt. Hmúz. 1945.^[VISSZA]

89. A tanácskozáson a Levéltár képviseletében dr. Kun József és dr. Bőhm Jakab vettek részt.^[VISSZA]

90. Lásd erre vonatkozóan: Horthy Miklós titkos iratai c. dokumentumkötetet. Kossuth Könyvkiadó, 1962.^[VISSZA]

91. A nyugati szövetségesek az ötvenes évek végétől kezdődően folyamatosan kiszolgáltatták a Német Szövetségi Köztársaságnak a háború végén lefoglalt és elszállított katonai iratokat. Visszatartották az egy példányban készült, nagyléptékű helyzetábrázoló térképek egy részét, valamint a német légifelderítés felvételeit. Csekély mennyiségben az USA-ban maradtak bizonyos, titkosnak minősülő iratok is.^[VISSZA]

92. A felsorolás a Hadimúzeum parancsnokának 1945. november 16-i összefoglaló jelentése alapján készült, elhagyva az évkör-megjelöléseket. Néhány esetben összevontunk fondokat. HL saját irattára. 70/Kt. Hmúz.-1945.^[VISSZA]

93. Jánossy Dénes: Budapest ostroma és az Országos Levéltár (Levéltári Közlemények 1946. XXIV. évf. 1–11. o.). ^[VISSZA]

94. HL HM M 1/b. 13.800. 1944. augusztus 28. Gazsi József A Honvédelmi Minisztérium a nyilas puccs után c. tanulmányában foglalkozott az iratok sorsát érintő kérdésekkel is. Adatait felhasználtuk.^[VISSZA]

95. HL HM M 1/b. 15.854.-1944. sz. Az utasítás másolatban: HL saját irattára, 831/Kt.-1944. sz. ^[VISSZA]

96. HL HM Om. biz. eln. 572. sz.-1944. november 20.^[VISSZA]

97. HL HM 95.568. sz.-1944. december 20. 77. sz. háziparancs.^[VISSZA]

98. Gyepű fedőnévvel jelölték a Dunától nyugatra eső szállásterületeket. A Gyepű I. magában foglalta a Balaton vonalától északra eső terület nagyobb részét, a Gyepű II. az ország északnyugati szögletének hozzávetőlegesen a Körmend–Sárvár–Beled vonal és a nyugati határ közötti részét, s Gyepü III.-nak nevezték a Német Birodalom területére kitelepült polgári és katonai szervek elhelyezési körzetét.^[VISSZA]

99. HL HM 25.533/eln.-1945. sz.^[VISSZA]

100. A Kormányzó Katonai Irodája, amelynek elnevezése október 15-től Nemzetvezető Katonai Irodájára változott, 1944 novemberében Kőszegre települt.^[VISSZA]

101. Belügyminisztériumi Levéltár 1867–1945 (1949). Repertórium. (Levéltári leltárak 58, Budapest, 1973. 153. o.)^[VISSZA]

102. Az erdélyi és a horvát–szlavón csendőrparancsnokság 1867 után is fennmaradt. Az erdélyi 1876-ig osztrák–magyar közös, majd ekkortól kizárólag magyar (Honvédelmi Minisztérium és Belügyminisztérium) irányítás alatt állt. A horvátországi csendőrség vonatkozásában a Hadügyminisztériumhoz tartozó ügyeket 1876-ban szintén a magyar Honvédelmi Minisztérium vette át, míg a szorosan vett közbiztonság kérdéseit a horvát bán alárendeltségében intézték.^[VISSZA]

103. Fond- és állagjegyzék. A Hadtörténelmi Levéltár őrzésében lévő katonai iratok. (Budapest, 1998, PETIT REAL, 16. o.)^[VISSZA]

104. Mindenképpen szükséges megemlíteni, hogy ennek eredete az 1848. évi III. tc-ben található. A felelős minisztérium megalakításáról intézkedő törvény szerint a miniszter felelősségre vonható „a törvények végrehajtásában vagy a közcsend és bátorság fenntartásában elkövetett mulasztásokért, amennyiben ezek a törvény által rendelkezésökre bízott végrehajtási eszközökkel elháríthatók valának”.^[VISSZA]

105. A mezőgazdaságból élők megmozdulásaitól megkülönböztettem az általában szervezettebben fellépő gyári munkások elleni intézkedéseket; lásd erről „munkásmozgalom” címszó alatt.^[VISSZA]

106. Létszámváltozás, kiegészítés, elbocsátás.^[VISSZA]

107. Tiszti parancsnokságok és őrsök állomáshelyei.^[VISSZA]

108. Százalékos kimutatás a legénység anyanyelvéről.^[VISSZA]

109. Csendőrök árván maradt gyermekeinek kedvezményei.^[VISSZA]

110. A cs. kir. csendőrség feloszlatása után a megmaradt felszerelés elárverezése.^[VISSZA]

111. Csendőrök feladatai árvizek alkalmával.^[VISSZA]

112. Népi hiedelem és bűnözés.^[VISSZA]

113. Csendőrök bűnügyei; csendőrbíróságok kiépítése, szervezete, működése, tárgyalások.^[VISSZA]

114. Élelmiszerek olcsóbb beszerzése.^[VISSZA]

115. Megőrült csendőrök.^[VISSZA]

116. A községek katonai célokra kötelezően kiállított fuvarszolgálata. ^[VISSZA]

117. Osztrák fennhatóság alól a magyar kormány felügyelete alá.^[VISSZA]

118. Jogi előírások és gyakorlati alkalmazás.^[VISSZA]

119. A cs. kir. csendőrezredek feloszlatása Magyarországon.^[VISSZA]

120. Ruházat, fegyverzet, kisebb felszerelési cikkek.^[VISSZA]

121. A szolgálati idő letelte előtt kilépők orvosi vizsgálata.^[VISSZA]

122. Csendőrökről készült fényképek.^[VISSZA]

123. Szolgálatban való alkalmazás.^[VISSZA]

124. Illetmények (zsold, pótlékok, jutalmak stb.).^[VISSZA]

125. Pénzügyek.^[VISSZA]

126. A királyi kastély őrizete.^[VISSZA]

127. Katonai szolgálatra alkalmatlanok díjfizetési kötelezettsége.^[VISSZA]

128. A házaló kereskedők ellenőrzése.^[VISSZA]

129. Elméletileg a rendőrség kötelezettségeihez tartozó, sok esetben azonban a csendőrök által elvégzett feladatok.^[VISSZA]

130. Kapcsolatok kiépítése a polgári lakossággal.^[VISSZA]

131. Lásd még a „kémelhárítás” és „kémjelentések” címszavakat.^[VISSZA]

132. Csendőrség és honvédség (katonaság) kapcsolata.^[VISSZA]

133. Állami alkalmazásban előnyöket nyújtó elbocsátó igazolás.^[VISSZA]

134. Javasolt a csendőrbírósági iratok egyenkénti vizsgálata.^[VISSZA]

135. Egyéni elbírálással csendőrök özvegyeinek, árváinak adott összegek.^[VISSZA]

136. Lásd még „kémjelentések” címszót.^[VISSZA]

137. Lásd még „kémelhárítás” és „hírszerzés” címszavakat.^[VISSZA]

138. A szolgálati idő letelte után kilépő csendőrök polgári alkalmazása.^[VISSZA]

139. Koldusok ellenőrzése.^[VISSZA]

140. Intézkedések járványok alkalmával.^[VISSZA]

141. Csendőrség és közigazgatás kapcsolata.^[VISSZA]

142. Alkalmazása szolgálatban.^[VISSZA]

143. Időszakos őrsök felállítása (pl. nagyobb zavargások, fürdőidény).^[VISSZA]

144. Őrsök elhelyezésével kapcsolatos intézkedések (községek, épületek kiválasztása, bérlete, berendezése stb.).^[VISSZA]

145. Gyalogos őrsök átalakítása lovasságivá.^[VISSZA]

146. Viselkedési normák szolgálatban és a magánéletben.^[VISSZA]

147. A hadsereg mozgósítása esetén a csendőrség teendői.^[VISSZA]

148. Lásd még az „agrármozgalom” címszót.^[VISSZA]

149. A hadsereg mozgósítása esetén a népfelkelőkkel kapcsolatos csendőrségi intézkedések.^[VISSZA]

150. Népszámlálások alkalmával a csendőrség igénybevétele.^[VISSZA]

151. Csendőrök gyermekeinek.^[VISSZA]

152. Őrsök működése.^[VISSZA]

153. Nagyobb létszámú erők összpontosítása.^[VISSZA]

154. Csendőrök özvegyeivel kapcsolatos ügyek.^[VISSZA]

155. A lovak kiképzését végző szervezeti egység.^[VISSZA]

156. Lovak beszerzése.^[VISSZA]

157. A csendőrség és a rendőrség kapcsolata.^[VISSZA]

158. Eredményességi kimutatások.^[VISSZA]

159. Korabeli szóval „őrsfőzőnőnek” nevezett kisegítő személyzet, akinek munkaköre jóval meghaladta egy szakácsnőét.^[VISSZA]

160. Pénzügyek kezelése; személyzet.^[VISSZA]

161. Tisztek ellenőrzik az őrsöket.^[VISSZA]

162. A szolgálati idő letelte előtt megszökött csendőrök.^[VISSZA]

163. A csendőrök és a társadalom kapcsolata.^[VISSZA]

164. A csendőrkerületek elhelyezési kimutatása térképeken.^[VISSZA]

165. Kegyetlenkedés a beosztottakkal.^[VISSZA]

166. Létszámváltozás, felvétel, elbocsátás.^[VISSZA]

167. A 3 év után továbbszolgálók kedvezményei.^[VISSZA]

168. A ruházat és felszerelés kiosztásának módja.^[VISSZA]

169. Vadászat ellenőrzése.^[VISSZA]

170. Utazás szabályozása.^[VISSZA]

171. Korábban kilépett csendőrök újabb belépése.^[VISSZA]