Vissza a kezdőlapra


Nagyítható kép

Önarckép (1913)

ÉLETRAJZI ADATOK
A Magyar Életrajzi Lexikon szócikke
Életrajzi töredék Horváth Béla könyvéből
Szabó Katalin írása
Passuth Krisztina írása
 
VÁLOGATOTT SZAKIRODALOM




Budapest, 1883. június 1. - Budapest, 1937. december 31.

Festő. A müncheni akadémián, majd Hollósy Simon iskolájábanjában tanult, 1901-ben és 1903-ban Nagybányán, 1904-től kezdve pedig ösztöndíjasként Párizsban dolgozott. 1906-ban Budapesten Ferenczy Károly tanítványa volt. Párizsban gyakran kiállított, a "Függetlenek" tiszteletbeli tagja volt. Mint a magyarországi avantgarde törekvések élcsapatának, a Nyolcaknak egyik alapító tagja és kiváló képviselője, kapcsolatba került Ady Endrével is, akinek portréját több ízben megfestette. 1915-ben az Erzsébetvárosi Kaszinó díját nyerte el. A háború után Párizsban, majd Dél-Franciaországban élt. Hazatérése után, 1927-ben rendezett gyűjteményes kiállítást. Művészetének kezdeti korszakát Gauguin, majd Cézanne műveinek hatása jellemezte. Késői korszakában gyakran festett önarcképet (Magyar Nemzeti Galériában és budapesti magángyűjteményekben). Öngyilkos lett.

Forrás: Magyar Életrajzi Lexikon
             http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/




Önarckép 1912 körül
Nagyítható kép Budapesten született 1883. június 1-én, szegény bádogosmester gyermekeként. Itt nőtt fel apja műhelyében s a műhely melletti kis lakásban, ahol tűzifából faricskálta első "alkotásait". Aztán a reálba került, de igazgatója valami diákcsíny miatt kicsapta az iskolából. Ekkor már - úgy tizennégy éves korában - festegetett is. Vágyai csakhamar a Képzőművészeti Főiskola felé hajtották, azonban nem vették fel. "Műveletlen ember művész nem lehet" - mondták, és az érettségi megszerzését ajánlották neki, mintha ez a szegény bádogosmester fiának olyan egyszerű lett volna. Szerencséjére Zilzer Antal festőművészben megértő pártfogóra lelt. Ő küldte ki a tizenhat éves ifjút Münchenbe, ellátva ajánlásokkal ismerőseihez, akiknél "napokat" ebédelhetett; közben az Akadémiára járt, ahol felvételt nyert Nikolaus Gysis osztályára. Fél év múltán itt ismerte fel Hollósy Simon, a magyar piktúra e nagy művészpedagógusa, ritka és kivételes tehetségét. Magához vette hát a hallgatag, szófukar fiút, s úgy bánt vele, mint gyermekével. A tanítási szünetek alatt még csellózni is megtanította. A tanítvány szerelmese is lett a gordonkának, ennek a mély, férfias zengésű zeneszerszámnak, mellyel később Ady Endrét is meghódította. Hollósy nemegyszer hangoztatta féltékeny tanítványai előtt is, hogy Czigány Dezsőben a magyar művészet legnagyobb reménységét neveli a jövendőnek. Hasonlóan jó véleménnyel volt róla másik mestere, Ferenczy Károly is. Hollósy iránti hálás kegyeletét Czigány azzal fejezte ki, hogy mesteréhez hasonló hollófekete haját éppúgy homlokába fésülve viselte, s többnyire a gallértalan ing fölé húzott szvetterben járt. De volt valami külső hasonlóság is az örmény mester és a cigányképű tanítvány között, aki ezzel a hasonlatossággal szeretett is kacérkodni. Homlokába fésült, Hollósyt utánzó hajviselettel mutatja következő ismert önarcképe is, amelyet egy évvel később, 1900-ban, tehát tizenhét éves korában, már nem rajzolt, hanem festett, alapjában az előző rajzot követő beállításban, de a művész voltára utaló nyakkendő s a loboncos, feltornyozott haj nélkül, melynek elhagyásában nyilvánvalóan mestere szigorú felfogása érvényesült, aki bizony nem volt híve a hosszú hajnak, a bohémeskedő külsőségeknek, még kevésbé az ezekkel járó szellemi, lelki magatartásformáknak. (...)

Forrás: Horváth Béla: Czigány Dezső Ady-képei, Magvető Kiadó, Bp., 1977, 7-8.oldal




(Bp., 1883. jún. 1.-Bp., 1937. dec. 31.)

Önarckép (1914)
Nagyítható kép Az Iparművészeti Iskolában szerzett képesítést díszítőfestő és festő szakon, a Képzőművészeti Főiskolára - érettségi híján - nem vették fel. A müncheni akadémia után 1902-ben Hollósy iskoláját látogatta. Két évet töltött Nagybányán, 1906-ban Ferenczy Károlynál tanult. 1904-ben ment először Párizsba - ösztöndíjjal. Részt vett a MIÉNK művészeti csoportosulásban, majd a Nyolcakhoz csatlakozott, de 1912-es utolsó kiállításukon már nem vett részt. Ezekben az években ismerkedett meg Weiner Leóval, akitől zeneszerzést tanult, és kapcsolatba került Bartók Bélával is. Ady Endréhez baráti viszony fűzte, ennek köszönhető, hogy 1907-ben a Vér és arany megjelenésekor a Franklin Kiadótól Ady-portré megbízást kapott. Casalsról pesti hangversenyén 1910-ben portrét festett, egyébként Czigány maga is kitűnő gordonkás volt. A Nyolcak felbomlása után, a tízes évek elején kis időt a kecskeméti művésztelepen töltött. A Tanácsköztársaság ideje alatt a Közoktatásügyi Népbiztosság Művészeti Osztályától tanári kinevezést kapott egy nyári rajztanári kurzusra, a balatonfüredi művésztelep munkájába is bekapcsolódott. 1922-ben Párizsba és Dél-Franciaországba ment, 1927-ben mutatta be provence-i képeit Budapesten. 1935-ben tagja lett a KÚT választmányának, ebben az évben a zebegényi művésztelepen dolgozott. 1937-ben öngyilkos lett. Végrendeletében képei megsemmisítését Berény Róbertre bízta - aki ezt nem hajtotta végre.

Forrás: 20. századi magyar festészet és szobrászat (A Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításának katalógusa)
             Főszerk.: Csorba Géza, Képzőművészeti Kiadó, Bp., 1986, 123. oldal




Önarckép (1920-as évek)
Nagyítható kép A Nyolcak csoportjának mindmáig legméltatlanabbul elfelejtett tagja Czigány Dezső. A társaságban ő az egyetlen, aki alulról jött - bádogosmester fia volt -, és aki mind munkás származását, mind későbbi, egész életén át tartó nyomorúságát igen rosszul viselte. A többiekkel ellentétben egységes stílus, azonos kifejezési nyelv jellemzi, a tízes évektől egészen haláláig. A Nyolcak korszakában kialakított festői nyelvezetén alapvetően semmit nem változtat három évtized múlva sem. Münchenből indul -, de itt nem az Akadémia, hanem Hollósy személyes varázsa keríti elsősorban hatalmába. De sem Hollósy, sem másik mestere, Ferenczy Károly nem tudja alapvetően meghatározni festői szemléletét. Akárcsak a tőle karakterben rendkívül eltérő Czóbelt és Márffyt, őt is Rippl-Rónai művészete indítja útjára: a francia főváros felé. Noha itt csak másfél évet tölt - ez megszabja egész későbbi pályáját. Számára Párizs mindvégig a magyar viszonyokkal szemben a pozitív példa, mérce marad. Czigány többféle műfajban dolgozik - de szinte bármihez nyúl, Cézanne szemléletének hatását fejleszti, építi tovább. Legszembetűnőbb ez csendéletein, ahol az elemek is szinte motívumról motívumra megegyeznek - de még tájképein és visszafogott, lírai zártságú portréin is mindenütt a francia mester szellemét bontakoztatja tovább. Berénnyel, Tihanyival ellentétben meglehetősen statikus felfogású festő - képein modelljei és a szépen elrendezett tárgyak mintha végérvényes mozdulatlanságra lennének kárhoztatva. Úgyszólván nem rajzol - kompozícióiban a színek gondosan kiegyensúlyozott hideg-meleg kontrasztja és a hangsúlyozottan plasztikus formák érvényesülnek. Egyik remekművében, az 1910 körül festett Falusi temetésben tért el némiképp a cézanne-i elvektől; a neós szemlélet egyik késői, utolsó terméke, amely nem is annyira a fauves mestereihez hasonlítható, mint inkább Gauguin stílusának a reminiszcenciája villan fel benne.

Kernstokon kívül Czigányt fűzik a legszorosabb szálak a polgári radikálisokhoz, újságírókhoz, írókhoz, de leginkább Ady Endréhez. Akárcsak korábban Hollósy, ugyanígy később Ady Endre lesz csodálatának tárgya, több portrét készít róla. Ezek közül a legnyugodtabb, legkiegyensúlyozottabb az 1908-as. Merev beállításban ábrázolja a költőt, barnás, sötét tónusban, amelybe más színek nem játszanak bele. Czigány, akárcsak Berény, számos önarcképet fest, különböző korszakokban. Míg azonban Berénynél nemcsak a stílus, a beállítás, hanem még a modell - önmaga - is tökéletesen más és más -, addig Czigány konok következetességgel állítja be önmagát frontálisan, szigorú tekintettel, erősen plasztikus formákkal. Stílusának szigora leginkább akkor oldódik fel, ha női alakot fest - Boriska a zongoránál vagy Fésülködő nő c. festményei színvilágukban, kompozíciós megoldásukban is közelebb állnak a Nyolcak többi tagjának e korszakbeli alkotásaihoz.

Forrás: A magyarországi művészet története (főszer.: Aradi Nóra)
             6. kötet: Magyar művészet 1890-1919 (szerk.: Németh Lajos)
             Akadémiai Kiadó, Bp., 1981, 571. oldal



Vissza a kezdőlapraVissza az oldal elejére