1928 - Olaj, vászon, 97x70 cm |
MŰELEMZÉSEK | |
| László Gyula elemzése | ||
| Körner Éva írása | ||
| Petényi Katalin elemzése | ||
| VÁLOGATOTT SZAKIRODALOM |
A "Munkáslány" keresztbefont karokkal álló, térdig ábrázolt leányalak. Formái nem a látvány változatos domborzatára tapadnak, hanem síkká váltak. Az alakot vastag, fekete körvonal keretezi, s ez jelzi a belső rajzot is. A háttér és a ruha fekete, ultramarin, zöldes-szürke árnyalatából az arc és kéz a narancskadmium kiegészítő színével világít. Egyszerű kép! Mennyi mindent hagyott el Barcsay, míg ide érkezett!
Végleg elhagyta Rudnay romantikus világát. Pedig szép volt az, telve az ember és a táj iránti mély együttérzéssel, a festés lendületével, a fény és árnyék drámai ellentétében meghúzódó finom árnyalatokkal, a lélek feszültségével. Ehelyett most fekete vonalak közé írt szenvedélytelen leányalak áll a képen, s nem arcának érzelmi játékával, s nem is drámai festőiségével hat, hanem az egyenlő értékű színek nagy nyugalmával és erejével; a viharzó lélekindulás után itt a nyugalom csendje árad a képen. De megszabadult Barcsay Modigliani rafinált érzékenységétől és Aba-Novák erőszakos formajátékától is.
Forrás: László Gyula: Barcsay (A művészet kiskönyvtára 44.)
Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, Bp., 1963, 9. oldal
A markáns fekete kontúrok határozott téglavörös, fehér és kék formákat öveznek. A frontálisan, szenvtelenül ábrázolt alak a forma- és színértékekben él, minden érzelmi-tematikai utalás nélkül. Kassák 1942-ben azt írta, hogy 1928-ban, "amikor festőink nagy részben már méla hangulatban, tónusosan kezdtek festeni, [Barcsay képei] egyszerűségükben támadóan brutálisnak tűntek". Kállai Ernő viszont egykorú kritikájában úgy találta, hogy a kép túlságosan sima és világos, nem elég bővérű, nem elég súlyos. Valóban, 1928-ban nemcsak a posztimpresszionizmus hódított tért - amihez képest Kassák kiemelte a kép erejét -, hanem ismét erőre kaptak azok az avantgarde törekvések is, amelyek izgatott igyekezettel próbálták sűríteni a közvetlen és elvont valóságrétegek bonyolult sorozatát.
Forrás: A magyarországi művészet története
7. kötet: Magyar művészet 1919-1945 / főszerk. Aradi Nóra, szerk. Kontha Sándor, fejezet: Körner Éva
Akadémiai Kiadó, Bp., 1985, 592. oldal
Kék háttér előtt, keresztbefont karral áll a fiatal lány. Cselekvéstelenségéből, mozdulatlanságából, távolbatűnő, vagy a jövőt kutató tekintetéből erő és biztonság sugárzik. A három dimenzióban kiterjedt test plasztikáját egyetlen síkban erős frontalitással ábrázolja a festő. A ruha világító fehér színformájának kontrasztjaként sötét szerkezetet hangsúlyozó kontúr határolja a figurát. Az erőteljes vonal élesen törik meg a vállaknál, a kar, könyök kapcsolódásának szögét szinte geometriailag is mérni lehetne. Minden motívum lényegretörően egyszerű. Az arc vonásai épp csak jelzettek. Barcsayt nem a tevékenységében elmerülő ember vagy a kizsákmányolt érdekli. A Munkáslány túlnő a hétköznapiságon, nyugalom, öntudat, jövőbe sugárzó belső erő árad egész lényéből. Barcsay Jenő itt már minőségileg új festői kifejezőeszközökkel komponál. A térábrázolásban szakít a hagyományos dimenziókkal, a szerkezetnek primér szerepet ad. Környezetjelzés helyett egy aranymetszésben megtört zöld-kobaldkék háttér elé állítja alakját, majd a kék komplementerjeként égő narancsot lobbant fel az arcon, a kezeken. A kiegészítő színeknek ezt a szokatlanul merész ábrázolását az önmagába visszafutó körvonal fekete abroncsa fokozza.
Forrás: Petényi Katalin: Barcsay Jenő, Corvina Kiadó, Bp., 1986, 23-24. oldal
