Ablakomon besütött a holdvilág. |
Ez a kislány olyan, mint egy gyöngyvirág. |
De szeretném, ha ő engem szeretne; |
De még jobban, ha az enyém lehetne! |
|
Két fa közül kisütött a holdvilág. |
Enyém vagy te, egyetlenegy gyöngyvirág. |
Eszem azt a szépen szóló nyelvedet, |
Kivel sokszor csalogattál engemet! |
|
Megfáj(d)ult a szívem a nagy bánatba, |
Hogy szeretlek, nem tehetek én róla. |
Bár bírnálak, bár tudnálak felejtni, |
Ne tudnálak oly igazán szeretni! |
|
Három éjjel nem aludtam egy órát; |
Mindig szidott az a vén huncut anyád. |
Szerelmünkért szenvedjük el ezeket, |
Erre teremtett az Isten bennünket.386 |
|
|