Óh Isten, mely boldog az oly ember, |
Ki kegyelmedből hosszú életet nyer. |
És mint megért gabona csűrébe130, |
Úgy száll ő is sírba vénségére. |
|
Boldog, ki láthatja maradékait, |
Kik majd könnyekkel áztatják hamvait. |
Az ilyen nyugodva száll a sírba, |
Tudván, hogy élni fog még azokba. |
|
Az öreg ember hanyatló élete |
Olyan, mint hosszú napnak szürkülete: |
Mind a kettő már nyugalomra int, |
Melyből új napra virrad fel megint. |
|
Adj, Uram, nekünk is kegyes vénséget |
Élni itt a földön, hogy áldjunk téged! |
S vénségünk tisztes koronájába |
Vígy örök ifjúság hazájába!131 |
|
|