GYILKOSSÁG ÁLDOZATA FELETT:
Sötét sír fed el; óh, milyen rendítő: |
Szívet, lelket egyaránt keserítő, |
Hogy halálod ilyen végzetes vala. |
Az elmúlás kérlelhetetlen angyala |
Emberi képet öltve fel magára, |
Vért szomjazva tört felebarátjára. |
|
Úgy van, az írígység és a gyűlölet |
Fegyvere oltotta ki jó szívedet; |
Azért oly fájó szívünknek bánata, |
Senki nincsen, aki gyógyírt adhatna. |
Emberi szó vígasztalni szegény itt; |
Isten gyógyíthatja szívünk sebeit. |
|
Mennyre nézzetek, ti gyászoló felek, |
Szelíd megnyugovást onnan nyerhettek! |
Isten akarata és tudtával történt, |
Hogy ekként végezte a húnyt életét. |
Születésünk egy, halálunk többféle |
S hogy mikor jő el, nem tudja senki se. |
|
Azon szent hit adjon most enyhületet, |
Hogy itt csak pora semmisíttetett meg, |
Lelkének a gyilkos kéz nem árthatott, |
Mert az Istenhez a mennybe felszállott. |
Azon Istenhez, ki az ártatlan vért, |
Mely a földről hozzá kiált bosszúért. |
|
Emberek, akik a rút írígységnek |
Rabjai vagytok, azt ne feledjétek: |
Az úrnak eme parancsolatját, hogy: – ne ölj! |
Hogy ki ne essetek a kegyelméből! |
Míg nem késő, a jó útra térjetek, |
Hogy így a földről a mennybe érjetek!148 |
|
|