Szegény vándor fecske panaszolja sorsát, |
Hogy ő mennyi búval éli az világát. |
Országokat bejár, s utt szállást nem talál, |
Egy ház tetejére pihenni ő leszáll. |
|
Istenem, istenem, minek s merre menjek? |
Következik a meleg nyár, fészket kell készítsek! |
Amit Isten parancsol, eleget kell tegyek: |
Amit Isten parancsol, eleget kell tegyek! |
|
Megraktam fészkemöt, el es készítettem; |
Mezítelen fiamot beléhelyeztettem. |
Az én házam falai de kicsi darabok! |
Míg egy házat építhetek, de sokat fáradok! |
|
Méges engem, csalfa veréb, házamból kiverél, |
Mezítelen fiamon meg nem könyörültél. |
Megsegít az Isten, méges felnevelem, |
Az én kicsi fiaimot szárnyam alá gyűrtem. |
|
Feltetszik a piros hajnal, az urat dicsérem |
S az én kicsi fiaimot szárnyokra eresztem. |
Istenem, istenem, egyedül maradtam, |
Amíg vélük együtt voltam, mennyit vigadoztam! |
|
Eljött már szeptember hava, nekünk el kell menni, |
Az én kicsi fiaimot össze kell gyűtteni. |
Menjünk el, édes fiaim, nem lehet itt ülni: |
Következik a hideg tél, nekünk el kell veszni! |
|
Nekünk könnyű az utazás, mert semmit se viszünk, |
Utunkba rendöl az Isten, amit mi megegyünk. |
Összegyűttünk s elindultunk, hogy messzi utazzunk. |
A töngernek egyik szélén műmind leszállottunk. |
|
Ott egymástól elbúcsúztunk, s így útnak indultunk. |
A nagy víznek a tetején mind így siránkoztunk: |
Istenem, istenem, műmind elfáradunk, |
A tengörbe belehullunk, s ott mind elpusztulunk. |
|
Megsegített az Isten bennünket, mégis átalmentünk, |
A tengörnek tulsó szélén hogy műmegpihentünk. |
A fecskének az ő sorsa: mint a vándorlegény, |
Csak országol s bujdosik mindenekér szegény.471 |
|
|