EGYETEMES TÖRTÉNET

HÓMAN BÁLINT ELŐSZAVA

A Magyar Történelmi Társulat első elnöke, gróf Mikó Imre, az új egyesülés végső célkitűzését oly történelmi mű megalkotásában látta, „mely a nemzetet polgári ösvényén vezesse és politikájának kalauzává váljék.” E célkitűzés szerint a történelem a maga tanulságaival gyakorlati, politikai célok szolgálatában áll, miként az oknyomozó történelem klasszikusai vallották: „a történet az élet mestere.” A modern történettudomány szakított evvel a felfogással, a célt a történeti jelenségek és folyamatok tudományos megvilágításában, az igazság megismerésében látja. Nem kutatja a történetből levonható tanulságok gyakorlati hasznát, nem törekszik az elmúlt tények politikai hasznosítására. A történettudomány eredményei mégis szolgálják a gyakorlati életet. Ha a belőle vont tanulságok a fejlődési folyamatok változatossága és a jelenségek szinguláris természete miatt nem is jutnak a gyakorlati politikában mindig igazoláshoz, ha az események és jelenségek nem is ismétlődnek törvényszerűen, ismeretük előfeltétele a nemzetpolitika gyakorlati biztonságának, az egészséges nemzeti világszemlélet kialakulásának. Az állami, társadalmi, gazdasági élet aktuális jelenségei és korszerű problémái a nemzet multjának ismerete nélkül nem érthetők meg és még kevésbbé értékelhetők. Az állami, társadalmi, gazdasági szervezet betegségei a történeti előzményeknek, e szervezetek kialakulási folyamatának ismerete nélkül helyesen nem határozhatók meg és még kevésbbé gyógyíthatók. A történeti műveltség ezért a nemzet szellemi műveltségének és az evolució elvi alapján álló nemzetpolitikának is mindenkor nélkülözhetetlen segítőeszköze volt és lesz. Az államélet irányítóinak, a társadalom vezetőrétegeinek és a gyakorlati politika munkásainak, de a legszélesebb néprétegeknek is szükségük van a nemzeti mult ismeretére, történeti műveltségre. A nemzet multján kívül azonban ismernünk kell annak az egyetemes emberi közösségnek életét és multját is, amelynek a mi nemzetünk egyik organikus alkotórésze. A nemzeti társadalom történeti műveltségének fel kell ölelnie a nemzeti történet megértéséhez és értékeléséhez szükséges egyetemes történeti, közkeletű szóval élve: világtörténeti ismereteket is, mert a nemzet nem önmagában és elszigetelten él valami légüres térben, hanem egymással összefüggő nemzeti közösségek nagy társaságában, nagyobb geográfiai, történeti, világpolitikai egységek keretében s történeti életének útját e közösségekkel való mindenkori kapcsolatai, belőlük és az egyetemes emberi közösség eszmekincséből merített ösztönzések is irányítják. De szüksége van az egyetemes történeti ismeretek magyar elgondolású és magyar szempontú feldolgozására magának a magyar történettudománynak is. Multunk jelenségeit annak buvárai csak a már említett összefüggések biztos ismeretében mérlegelhetik és értékelhetik. Ez ismeret birtokában tudják történetünkben megkülönböztetni azt, ami egyetemes vagy kölcsönzött s ami eredeti és magyar.

Az egyetemes történetnek ily nagy művelődési szükségletet kielégítő, magyarszempontú feldolgozására, a kultúrvilág egyetemes történetének kimerítő magyarnyelvű feldolgozására évtizedekkel ezelőtt történt az utolsó kísérlet. Ezek a régi feldolgozások végképpen elavultak. Nincs bennük semmi nyoma az utolsó félszázad nagyszabású és széleskörű kutatási eredményeinek; nincs bennük nyoma a korunk új történeti módszerével elért új megállapításoknak; nincs nyoma a történet vizsgálói előtt csak nemrégiben feltárult új szempontoknak és felfogásnak. Hiányzik az utóbbi években új szintétikus egységbe foglalt magyar történelem hátterének érzékeltetése. Irodalmunknak és vele nemzeti műveltségünknek ezen a hiányán kíván segíteni a Magyar Szemle Társaság a magyar közönség igényeihez mért mérsékelt terjedelemben, de mégis minden lényegest felölelő kidolgozásban útnak induló új magyarnyelvű és magyar érdekű Egyetemes Történet kiadásával. Az írók kiválasztása nem volt könnyű feladat. A módszeres részletkutatások századában hivatott kutatóink és tudósaink figyelme természetszerűen a magyar mult problémái felé fordult s azok megoldásában merült ki munkásságuk. A világtörténetnek a klasszikus görögség szellemtörténetén munkálkodó néhai Hornyánszky Gyulán kívül a terv megszületésekor nem volt minálunk egy általánosan elismert művelője sem. Az ókori rész megírására ezért több munkatárssal maga Hornyánszky vállalkozott a Társaság felkérésére. Sajnos, a halál munkája közepette ragadta el. Helyette Kerényi Károly, a görög és római vallás- és irodalomtörténet jeles művelője vállalkozott a nehéz feladat megoldására. Két magyar, három német és egy amerikai tudós közreműködésével, Hornyánszky töredékeinek felhasználásával és saját áthidaló szövegeinek beiktatásával kísérelte meg egyetlen magyar egészet alkotni. A megoldás – így mondja Kerényi az itt következő Előszóban – nem végleges. Nyolc egyéniség, nyolcféle érdeklődés, munkamódszer és szemlélet természetes eltérései és ellentétei kiütköznek az előadásból. Mégis nagy és nélkülözhetetlen kezdeményezés történt, mely a jövő kiadások során bizonyára tökéletessé csiszolt műnek fog helyet adni. Az újkor történetének írója Hajnal István, aki épp a munkálatok megindulása idején került a budapesti egyetem világtörténeti tanszékére; ekkor tért át magyar történeti kutatásairól a világtörténet rendszeres művelésére. A középkorra és a legújabb korra nem volt specialistánk s ezért a Társaság két fiatal tudóst szemelt ki e nehéz feladatok megoldására. Váczy Péter és ifj. Iványi-Grünwald Béla magyar történeti tanulmányaik során nagy készséget árultak el a nemzeti történet külső összefüggéseinek értékelésére és érvényesítésére, alapos egyetemes történeti ismereteikről tettek tanúságot. Bizalommal tettük le kezükbe a nagy mű két kötetének sorsát s bár erre szakértő hivatottságot nem éreztünk, szívesen vállaltuk Váczy Péter tanítványom középkori történetével szemben magam, Iványi-Grünwald Béla legújabbkori történetével szemben Szekfű Gyula nem ugyan a szerkesztés, hanem a felülvizsgálat és tanácsadás feladatát. A magyar történet művelőiként vállaltuk a tudományos munkaközösségünkből hiányzó világtörténeti szakemberek feladatát, volt tanítványaink mellett a mentor szerepét, de a munka egyedül az ő sajátjuk, kiváló eredménye pusztán az ő érdemük.

Meggyőződésem, hogy e mű – ha teljes és tökéletes alakot csak későbbi kiadások során fog is ölteni – nagy hézagot pótol, szellemi kultúránk nagy hiányát van hivatva betölteni. A Magyar Szemle Társaság az Egyetemes Történet kiadásának gondolatával és megvalósításával szolgálatot tett a magyar művelődésnek. S ha a terv megszületésekor elnöke voltam is e Társaságnak, most már nem lesz ildomtalan, ha e szolgálatért, a kezdeményezésért köszönetet mondok.

Az új magyar egyetemes történet kiadásról-kiadásra tökéletesedve legyen népszerű olvasmánya a történeti műveltsége gyarapítására törekvő magyar társadalomnak, legyen történettudósaink és az egész társadalom segédeszköze és kalauza nemzeti multunk megismeréséhez vezető útján.

Budapesten, 1935. évi szeptember havában

HÓMAN BÁLINT