NAGYHATALMI TÖREKVÉSEK.

A III. Béla halálát követő félszázad külpolitikai és hadi történetének főforrása a pápák – III. Ince, III. Honorius és IX. Gergely – levelezése és a magyar okleveles anyag. A halicsi hadjáratról az orosz krónikák adnak részletes leírást, az V. keresztes hadjáratra vonatkozó forrásokat ld. Röhricht id. m., a Zárát elfoglaló negyedik keresztes hadról Villehardouin: Histoire de l'empire de Constantinople sous les empereurs français 1198–1204, Annales Herbipolenses, Stadenses, Colonenses és Dandolo krónikája, egyéb eseményekre az Annalium Adonontensium continuatio Admontensis et Garstensis, Ann. Mellicensium continuatio Closterneuburgensis, Sancrucensis et Vindobonensis Scotorum, Annales Colonenses, Erphordenses, Marbacenses, Sancti Rudberti, Chronicon rhytmicum Austriacum, Albercius: Chronicon, Tamás: Historia Salonitana. A testvérháborúk, hadjáratok és külpolitikai akciók kronológiája és eseményei tekintetében Pauler Gyula nagy művének az összes források ismeretén alapuló szabatos megállapításaira támaszkodtam; az események motiválásában, indítóokaiknak, politikai hátterüknek és jelentőségüknek méltatásában azonban nem követhettem. II. Endrével történetírásunk túlszigorúan és sok tekintetben igazságtalanul bánt el. Egyéniségét és politikáját az egykorú oppozíció merev álláspontjáról egész egyoldalúan bírálják, hibáit és botlásait túlságosan kiélezik; újításait, katonai és diplomáciai akcióit könnyelműségből, szeszélyből és vétkes kormányzatból következő ballépésekként számolják el anélkül, hogy ténykedéseinek valódi indítóokait és hátterét alaposabb vizsgálat tárgyává tennék. Legkirívóbb ez az egyoldalúság a szentföldi hadjárattal kapcsolatos diplomáciai eredmények és a birtokreform megítélésében, ahol nem elégedve meg Endre politikájának hibáztatásával, még annak tudatosságát is kétségbevonják. A források és az egykorú nemzetközi viszonylatok vizsgálata egészen más eredményre vezetett. Kalauzolásuk mellett Endrét bár nagyravágyó, szeszélyes, könnyelmű és kalandos, de mégis jószándékú, vitéz és koncepciózus uralkodóként ismerjük meg. Politikája hibás és irreális lehetett, de tagadhatatlanul céltudatos és nagyvonalú volt, ő maga az Árpádok hatalmi törekvéseinek és hódító politikájának egyik legjellegzetesebb képviselője. Még bátyjával a világos jog és az apai végrendelet ellenére vívott küzdelme sem pusztán a hatalomvágyra, hanem saját elhívatottságának biztos érzetére és a maga politikájának helyességébe vetett rendületlen hitére vezethető vissza.

Endre herceg tengermelléki és szlavóniai uralma 1198- és 1199-ben erőszakos hódításon alapult; semmi nyoma sincs, hogy Imre – mint állítják – 1198-i veresége után maga adta volna e tartományt öccsének. Ellentmond ennek a herceg teljesen önhatalmú kormányzata, hulmi hadjáratra, a „Hulm hercege” cím felvétele, önálló pénzverése és udvartartása és az 1200-i béke, melynek értelmében Endre bátyja beleegyezésével a korábbinál sokkal szűkebb jogkörrel s Imre felségjogának kifejezett fenntartásával vehette csak birtokába tartományait. A testvérharcra és hercegségre ld. Huber: Die Kämpfe des Königs Emerich mit seinem Bruder Andreas (Archiv f. Öst. Gesch. LXV. 1884); Hóman: Magyar pénztörténet 1000–1325. 191. l. A bogomilekről Hodinka: Egyházunk küzdelme a boszniai bogomil eretnekekkel. (Munkálatok. Kiadta a budapesti növendékpapság magy. egyházirodalmi iskolája. L. 2. 1887.) Röviden, de jól ír Slatarski: Geschichte der Bulgaren. I. 1918. Az Asenidákról a bolgár történeti műveken kívül Höfler: Die Walachen als Begründer des zweiten bulgarischen Reiches (Sitzungsberichte d. kais. Akad. in Wien: XCV. 1880). A negyedik keresztes hadjárat és Zára elfoglalásának történetét ld. PaulerPauler II. 488. l. A meráni hercegi házról és magyar kapcsolatairól Oefele: Geschichte der Grafen von Andechs, Innsbruck, 1877; Wertner: Ompud nádor és utódai. (Turul, 1908.) Mátyás Flórián megjegyzései Imre és Endre életkoráról s az utóbbinak 1203. évi elfogatásáról nem állják ki a kritikát (Szent László és Imre királyok végnapjai és II. Endre életévei, fogsága, temetése. Budapest, 1900.) Annál figyelemreméltóbbak Karácsonyi megállapításai Endre fogságáról, szabadulásáról és bátyjával szemben ekkor elfoglalt magatartásáról. (Az aranybulla keletkezése. Budapest, 1899.) Endre halicsi hadjáratairól Pauler és Hodinka nyomán szólok. Az ötödik keresztes hadjáratról szól Röhricht: Studien zur Geschichte des fünften Kreuzzuges. Innsbruck, 1890, Die Kreuzbewegung im J. 1217 (Forschungen z. Deutschen Gesch. XVI. 1896); Kozics: II. Endre keresztes hadjárata (Századok, 1894); Vasshegyi Emilia: II. Endre keresztes hadjárata. Budapest, 1916, továbbá Clausen id. műve. 1895. A keresztes hadjárattal kapcsolatos diplomáciai lépések hátterét és világtörténeti jelentőségét azonban e dolgozatok nem világítják meg. Endre aspirációját a császári trónra jól ismerik ugyan, de Courtenay Péter 1216. évi megválasztásával végleg elintézettnek vélik, Miklóssy Zoltán (II. Endre és a trónkeresők. Budafok, 1911) felismerte, hogy a közkeletű felfogás, mintha Endre hazatérőben szeszélyből, könnyelműségből látogatta volna sorra a keleti udvarokat s a komoly harctól való tartózkodása és házasságszerzései ötletszerű elhatározás eredményei lettek volna, tarthatatlan. Az okot azonban ő sem a császári aspirációban, hanem a görög földön élő trónkövetelőktől való félelmében keresi. Pedig a latin császárság belső viszonyai, Endre anyósának és Margit nővérének ottani irányító szerepe, az 1216-i választás előtt Endrével szemben egy nagy párt részéről megnyilvánult bizalom, az 1219. évi keresztes hadjárat tervével, váratlan meghiúsulásával s a keleti kapcsolatoknak Róbert császárrá választása és Margit királyné bukása után történt hirtelen megszakításával egybevetve, nyilvánvalóvá teszik, hogy Endre apósa halála után újra foglalkozott a császárság gondolatával s hogy terveit most is, mint három évvel előtt, Honorius pápa hiúsította meg. A német lovagrend magyarországi szerepére v. ö. VESZELY: II. András és a német lovagok. (Magyar Sion, 1864); Obert: Hermann von Salza. Wien, 1905; Caspar: Hermann von Salza und die Gründung der deutschen Ordenstaates. Tübingen, 1924; Müller: Die Ursachen der Vertreibung des Deutschen Ordens aus dem Burzenland im J. 1225 (Korrespondenzblatt d. Vereins f. Siebenbürgische Landeskunde. XLVIII. 1925.). A kún térítésről a pápai leveleken kívül az Albericus krónikájában fenntartott egykorú pilisi feljegyzések szólnak. Lásd még Gyárfás: A jászkúnok története. II. Kecskemét, 1873. A szörényi térfoglalásról Pesty: A szörényi bánság és Szörény vármegye története. I. Budapest, 1877.