A török terület társadalmi és nemzetiségi viszonyai.

A török hódítás dolgában kritikai álláspontomat már a IV. kötet 407. l. körvonalaztam. A belső viszonyokra nézve ma is kitűnően használható, alapvető munka Salamon Ferenc, Magyarország a török hódítás korában, Pest, 1864. Salamon itt páratlan elmeéllel konstruálja meg a kezében lévő, igen töredékes adatokból a török uralom nyomasztó voltát; külön kiemelendő biztos, reális politikai pillantása. Előadásomban annyiban voltam többször is kénytelen az ő megállapításaitól eltérni, amennyiben egyrészt újabb adatok kerültek napvilágra, másrészt főként a társadalmi és gazdaságtörténeti kutatás új szempontokat tartalmazott, melyek Salamonnak, a dolog természete szerint, még nem álltak rendelkezésére. Könyve azonban így is az a magyar történeti könyv, mely hatvan év alatt sem tudott elavulni. Hogy Magyarország nem tartozott a gyermektizedet adó országok közé, ez mindjárt az ő megállapítása, melyet azonban nekem ki kellett egészítenem a rabszolgakérdés rajzával. Itt szinte egészen töretlen utakon kell járnom. A kisázsiai és balkáni adatok nagy része Babinger id. m., Dernschwam útleírásából való, egyesek Schweiggerből, l. továbbá Johann Wild nürnbergi polgár útleírását 1604–11. raboskodásáról, Nürnberg, 1613. (egyik sincs Szamotánál felhasználva). Magyarok a háremben: Nicolas de Nicolay, Les navigations, peregrinations… faicts en la Turquie, Anvers, 1577, 99. l. Auer János Ferdinánd naplóját, mely hasonlókép rendkívül értékes és megbízható forrás, kiadta Lukinich Imre, Magyarország törökkori történetének forrásai, Naplók, emlékiratok-sorozatban, Budapest, 1923. A dunai rabszolgahajókról szóló, idézett részét l. 155. l. A rabszolgakérdéssel egész más szempontokból foglalkozik Takáts Sándor, pl. Rajzok a török világból 1., Török és magyar raboskodás, 160–303. l.; a raboknak a tömlöcben kezelése és váltságdíjuk ügye társadalmilag tulajdonképen másodrangú fontosságú. V. ö. még Takáts újabb kötetét: A török hódoltság korából, 183. l.

A rája helyzetét szabályozó kánunokra l. Hammer, Des osmanischen Reiches Staatsverfassung c. kétkötetes munkáját, melynek értékét Salamon talán túlságosan lekicsinyli; erről a témáról azóta sincsen használhatóbb munka; l. különösen Hammer, 1., 163., 166., 183., 342. l. A török hűbéri jog tisztázása Salamonnak különösen sok fáradságot okozott, főként azért, mert igen logikusan akarta a tényleg uralkodó rendszert a sok ellentmondó adatból megfogalmazni. Azóta elsőrangú útmutatást nyertünk, éppen a speciális magyarországi viszonyorka Velics Antal és Kammerer Ernő művéből, Magyarországi török kincstári defterek, I. és II., Budapest, 1886 és 1890, ahol a Kammerertől származó bevezetések Salamon Ferenchez méltóan egészítik ki ennek adatait. A hűbéri berendezésre lásd Hammer, 2., 272. l. és Kammerer bevezetését, id. m. 1., XXVII. sk. ll. A török kormány- és adórendszer általánosságait Salamon után adom, kiegészítve és néhol változtatva Kammerer eredményeivel. Az egyes esetekre: Győrszentmártonra l. Erdélyi László, A pannonhalmi főapátság története, 4. kötet, 298. stb. l., Nagykőrös és más alföldi városok török-korbeli rendkívül értékes számadásai kiadvák Szilády Áron és Szilágyi Sándor, Török-magyarkori emlékek, I. okmánytárak, Okmánytár a hódoltság történetéhez Magyarországon, 1863, két kötetében, az idézett részletek u. itt, 1., 56. és 2., 18. l., az 1677-i levél a kőrösiek vérdíja dolgában u. itt 2., 52., továbbá 2., 55., és 363. l. A kecskeméti ruhatilalomra Hornyik Jánosnak nagy munkája, Kecskemét város története, Kecskemét, 1860–66, 4 kötetben, 2., 210. l. Varga Tamás esetére Szilágyi–Szilády, 1., 304. l., Pap Jánoséra u. ott, 1., 327. l., a miskolci esetre l. Szendrey János, Miskolc város története, 2. (1904), 182. l.

A XVI. és XVII. századi demográfiai viszonyok és általában a török hódítás demográfiai és ethnikai hatásának kutatása történetírásunknak sajnosan elmellőzött kérdése. A problémát feltenni s annak megoldásához adatokat felkutatni saját munkámnak maradt, anélkül, hogy eddigi irodalmunkban számbavehető kutatásokra támaszkodhattam volna. Pedig nézetem szerint úgy a magyar faj, mint a magyar kultúra későbbi fejlődésének irányai itt alakultak ki, azon sors következtében, melynek súlya alatt a magyar ethnikum már ekkor kénytelen volt az ország területeit más nemzetbeli lakosoknak átengedni. A probléma fontossága tehát eléggé szembeszökő, nem is szólva annak Trianon óta aktuális vonatkozásairól. Szövegbeli előadásom, az előtanulmányok teljes hiánya miatt, nem ígényli magának azt, mintha a felvetett kérdéseket végleg elintézné; magam is remélem, hogy előbb-utóbb ezen problémákat illetően is megindul a kutatás, mely adataimat helyesbíteni fogja. Persze, a magyar történetkutatás szervező erőit kezükben tartó intézményeknek, így főkép Akadémiánknak, nagyobb érdeklődést kellene tanusítaniok e fontos nemzeti problémánk iránt.

Régebbi demografikus viszonyainkat és azok változásait ugyanis egy ember, magára hagyatva, nem tudja feldolgozni; e téren ma a külföldön egészen új módszerek alakultak ki, melyeket több, szakszerűleg képzett kutatónak tervszerűleg, központi irányítással kellene alkalmazni. Az új módzserek a telepítéstörténetre, s ezzel kapcsolatban a helynév-, dűlőnév-kutatásra és az agrártörténet szomszédos köreire vonatkoznak, v. ö. Deutsche Siedlungsforschunger, Rudolf Kötschke zum 60. Geburtstage, Leipzig, Teubner, 1927, ahol azonban Herbert Schönebaumnak a magyar kutatás mai állásával szemben kifejezett elégültsége tisztán a középkorra, s ott is inkább csak Mályusz Elemér túrócmegyei kutatására korlátozandó. A valóságban a XVI–XVII. századra semmi, e célból készült előtanulmányunk nincs és én kénytelen voltam a más célokból készült különböző helytörténeti munkák adataira támaszkodni, amelyek tudvalevőleg eléggé megbízhatatlanok. Falutörténeteink megbízhatatlanságáról l. Mályusz Elemér, Falutörténet, Magyar Szemle, 1929, 6. kötet, 174. lap. A következőkben az egyes használt helytörténeti munkák kritikáját elmellőzve, egyszerűen a szövegemben felhasznált helyek idézésére szorítkozom.

Ki kell még emelnem, hogy a török hódítás néppusztító hatásáról Acsády Ignác is többször beszélt, így különösen Magyarország Budavár visszafoglalása korában, Budapest, 1886, anélkül, hogy a processzus tényleges lefolyását megvizsgálta volna. A tudat alatt bizonyára hatott történészeinkre az erdélyi alkotmányos koncepcióval kapcsolatban az is, hogy az erdélyi fejedelmek szövetségeseinek e nemzetpusztító szerepét el sem tudták maguknak, az ő igazi, kegyetlen valóságában, képzelni. Az én előadásom természetesen gyökeresen különbözik a ma oly gyakran felbukkanó, törökkel szimpatizáló, a török elnyomást bagatellizáló történeti felfogástól is.

Kecskemét 1536-i pusztulására Hornyik, 1., 221. l. oklevél. A tatárjárás ma ismeretlen fogalom közönségünk körében, mely a XIII. századi tatárjárás e sok követőjét szerenécsesen elfelejtette. Hidvégi Nemes János leírását l. Történelmi Tár, 1902, 383. l. v. ö. továbbá Gróf Bethlen Miklós önéletírása, kiadta Szalay László, Pest, 1858, 1., 537. l. A tatárjárások hatására fontosak Hornyik id. m. 2., 42., 45., 56., 65., 69., 224., 310.; 3., 73., 135. l.; sok adat Angyal Dávid, Késmárki Thököly Imre, 1888, 2., 88., 90., 128., 222., 237.; a Tiszántúlt illetőleg Zsilinszky Mihály, Csongrád vármegye története, Borovszky Samu, Csanád vármegye története, Karácsonyi János, Békés vármegye története, továbbá régebbi munkák közül: Rozvány György, Márki Sándor, Haan Lajos id. m., Palugyay Imre, Magyarország történeti, földírási és állami legújabb leírása, 1852–55, 4. kötetében Békés, Csanád, Csongrád története; a Magyarország vármegyéi és városai c. sorozat nagy köteteiből, Borovszky Temes megyéjén kívül, alig használható e célra a többi kötet. Sok tanulság meríthető Csánky Dezső nagy helytörténeti művéből is, Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában, eddig 4 kötet, melynek adatai tudvalevőleg a XVI. századba is átnyúlnak s ezenkívül a törökelőtti viszonyok rajzával összehasonlításra nyujtanak értékes alkalmat. A kecskeméti tatárdolgokra l. Hornyik id. m. 2., 56. l. Apafi Mihályné nyilatkozatát l. Teleki Mihály levelezése, szerkeszti Gergely Sámuel, l., 1905, 265. l. Putnoki levelét l. Tört. Tár, 1886, 120., l., u. itt 110. l. egy típikus eset magyar családok pusztulására (Nagy Balázs szentgróti prédikátor rabsága).

A régebbi szerb bevándorlásokra l. Szalay László, A magyarországi szerb telepek jogviszonya az államhoz, 1861, ma is használható, bár ma már kevésbé a jogviszony érdekel bennünket. A bácsi és bodrogi viszonyokra l. Csánky id. m. 2., 187. stb. ll. és Iványi István, Szabadka sz. kir. város története, 1., 1886. (különös jelenség, hogy a régebbi helytörténeti monografiák jobban használhatók, mint a millennium óta üzleti alapon, lokális hiúság kielégítésére készültek). V. ö. még Márki Sándor, Arad vármegye és Arad története, 1., 1892. Somogyra l. a Magyarország vármegyéi és városai közt megjelent kötet dika-adatait, egyébként a dunántúli rác-terjedésre (Szalay–Salamon), Galantai gróf Eszterházy Miklós, Magyarország nádora, 3., 519–520. l. – Borovszky Samu, Egy alajbég telepítései, Akad. Értek. a tört.-tud. köréből, 1901; Pál rája kenézre: Szentkláray Jenő, Újabb részletek a délmagyarországi török hódoltság történetéből, Akad. Értek., 1917, a Karácson Imre hagyatékából Thallóczy Lajostól, Krcsmárik Jánostól és tőlem kiadott Török-magyar oklevéltár adatai alapján; v. ö. még Szentkláray Jenő, A szerb monostoregyházak történeti emlékei Délmagyarországon, Akad. Ért., 1908. Erdélyi rác bevándorlásra: Szilágyi Sándor, Erdélyi Országgyűlési Emlékek (= E. O. E.), 3., 180. l. és Hurmuzaki, Documente, 12., 1029. l. Az új-aradi vakufbiztosok és Köprili Mohammed alapításai rác falvaira l. Karácson Imre id. művében a terjedelmes jegyzékeket. – Tassai Gáspár szavait l. (Szalay–Salamon), Eszertházy Miklós, 3., id. h. 1642-re l. Majláth Béla, Az 1642. évi szőnyi békekötés története, 1885, 280. l. A rábaközi rácokra az 1613 : 30. tv.-cikket. A sárospataki uradalom rácjaira Takáts Sándor, Rajzok a török világból, 2., 259. l., Pálffy telepítésére u. az, a Századok 1903. évfolyamában és legújabban: Diarium Martini Clusii, hgg. von Wilhelm Göz u. Ernst Conrad, 1927, I. 25. l. Kecskemét 1697. tilalmára Takáts, Rajzok, 2., 260.; Ráckevére Magdics István, Diplomatarium Ráczkeviense, Székesfehérvár, 1888 benne Skaricza Máté versezete, 93. l. A tolnai rác-kereskedelemre Kammerer–Velics, 2., 10., 12., 35. l. és 1., 106. l. – Csanád megye lakosságára l. Borovszky, Csanád vm., 1., 208. l. A kertekre l. Győrffy István alább idézendő műveit. Nagyszalonta futásaira Rozvány id. m. Bethlen Gábor levelére l. Borovszky id. m., 1., 223. l.

Az oláh telepedés részleteivel, bármily fontosak is azok reánk nézve, Győrffy Istvánon kívül nem foglalkoztak tudósaink, v. ö. ennek mintaszerű műveit: Délbihar telepedési viszonyai és A feketekőrösvölgyi magyarság települése, 1914. Az oláh írók ferdítéseivel szemben erre a korra nézve is világosan körvonalazza a tényállást János Székely, La réforme agraire en Transsylvanie et l’histoire, Revue des études hongroises et finno-ougriennes, 1927. V. ö. egyes részletekre Szabó Imre, Hunyadmegye Erdőhátvidéke, Sólyom Fekete Ferenc, Vázlatok az oláh kenézi intézmény története s ismertetéséhez, Szőts Sándor, Az oláhok letelepedése Déván, e három utóbbi a Hunyadvármegyei Tört. és Régészeti Társ. Évkönyvében, 1881–83 és 1909.

Az alföldi nagy magyar városok történeti szerepét felismerte már Salamon Ferenc, a török hódoltságról szóló alapvető művében. Azóta a történeti érdeklődés gazdasági és társadalmi oldalra fordulván, az állattenyésztés, a puszták használása és a város belső társadalmi rétegeződése az, amivel elsősorban ki kellett egészítenem Salamon képét. Az első kérdésre nézve úttörő érdemeket szerzett magának Győrffy István, a pusztai állattenyésztés és a régi magyar alföldi települési formák kutatásával, főként következő műveiben: Nagykúnsági krónika, Karcag, 1922, A szilajpásztorok, u. ott, 1928, Hajduböszörmény települése, Szeged, 1927, Az alföldi kertes városok, 1926. V. ö. még Ecsedi István, Hortobágyi pásztor- és betyárnóták, Debrecen, 1927, A kérdés társadalmi oldala, mint általában egész várostörténetünk, ma is parlagon hever.

Makó és Hódmezővásárhelyre l. Borovszky, Csanád vm., 1., 224., 234., stb. ll. Kecskemét, Nagykőrös és Ceglédre Hornyik id. m. és ugyancsak az ő poszthumus műve, Kecskemét város gazdasági fejlődésének története. A rideglegényekre u. ez és Győrffy művei. Az 1677. ítéletlevélre Hornyik poszthumus műve, 68. l. A felhasznált adatok egyrésze Szilágyi–Szilády id. művéből. A nyaralóra és telelőre Hornyik id. kis műve és Takáts S., A magyar mult tarlójáról, 304. l. Halasra: Tooth János, Kis-Kún-Halas története, kiadta Szilágyi Sándor (= Tört. Emlékek a magyar nép községi és magánéletéből, 3.). Pest, 1861, és Nagy Szeder István, Adatok Kis-Kún-Halas város történetéhez, 1., 1924, 40. l. Szegedre: Varga Ferenc, Szeged város története, 1., 1877 (csak a török megszállásig megy) és Reizner János, Szeged története (nagy, de igen gyönge munka), 1., 134., stb. ll., 3., 138. ll. Debrecenre: Szücs István, Debrecen város történelme, 1872, 1. kötet, ma is használható; igen értékes adatok: Zoltai Lajos, Debrecen város határainak kialakulása és birtokainak megszerzése 1916, u. az, Vidékiek beköltözése Debrecenbe, 1564–1640, 1902; u. az, Debrecen város számadásai, 1658–1682, 1917; u. az, Debrecen a törökuralom végén, 1905; a város lakossága számára u. az a Magy. Gazdaságtört. Szemlében, 1904, 230. l. V. ö. az 1588-i erdélyi országgyűlést, E. O. E., 3., 242. l. A kúnokra és jászokra Gyárfás István, A jászkúnok története, 3. köt. Szolnok 1883. és 4. kötet, Budapest, 1885, erősen elavult munka. Pécs viszonyai, bár vallási szempontból nézve, leginkább összefoglalva, sok adattal: Földváry László, Adalékok a dunamelléki ev. ref. egyházkerület történetéhez. Budapest, 1898, 1. kötet. Budára Schweigger id. m., Stefan Gerlachs des Älteren Tagebuch, Frankfurt, 1674, Brown útleírását l. Szamota István, Régi utazások Magyarországon és a Balkánfélszigeten. 1891, Bocatiust l. Bél, Apparatusban; a Corvina sorsára vonatkozó irodalmat összefoglalta Gulyás Pál, a Bibliotheca Corvina c. díszkiadvány, Budapest, 1927, 28. stb. ll. és jegyzeteiben.

A török kutúrhatást összefoglalóan úttörő munkát végzett Robert Gragger, Türkisch-ungar. Kulturbeziehungen (= Ungar. Bibliothek, I. 14., Literaturdenkmäler aus Ungarns Türkenzeit, 1927, Berlin, 1. l.), bár nézetem szerint a kölcsönhatás nagyságát túlbecsüli. Ugyanitt Franz Babinger, Der Pfortendolmetsch Murad und seine Schriften, 33. l. Murad versei is kiadvák, továbbá 75. l. egyéb, töröktől írt magyar versek, divinyi Mehmed stílusában. Erősen törökbarát Takáts Sándor felfogása is, akinek azonban igen nagyszámú adatot köszönünk. V. ö. tőle, Rajzok, 3., 358. sköv. ll. (Kertészkedés a törökvilágban, Első tulipánjaink), továbbá Alföldi Flatt Károly, A kerti tulipán története, Budapest, 1892; a török zene, cigány stb. hatására Takáts, Rajzok, 1., 420., 426., 428.

A hódolt jobbágy és magyar földesura viszonyát Salamon Ferenc ismerte fel, id. m. 325. stb. ll., élesen, kissé túlságosan rendszerezően; ugyancsak őnála török-magyar békeszerződések erre vonatkozó részeinek összeállítása; Verancsicsnak Szalay-tól kiadott művei 6, 292. l.; Szilády-Szilágyi id. m. 1, 30, l., (Szalay–Salamon), Eszterházy Miklós 3, 520. l., Majláth, id. m. 281. l., Borovszky, Csanád vm. 1, 231. l., Szilády–Szilágyi id. m. 2, 350, 351, 356. l. Az 1670 körüli nagykúnsági panasz Gyárfás id. m. 4, 312. stb. ll. Kimerítő adatok egy-egy vidékre: Ráth Károly. A győrvármegyei hódoltságról, Magy. Tört. Tár 7, 1. l. és Borsodvármegyei hivatalos tanúvallatások török pusztításokra, u. ott 6, 101. l.; a török városi életre is Némethy Lajos, Emléklapok Esztergom multjából, Esztergom, 1900.

A hódoltság protestáns vallási viszonyainak nagy adattára, bár nem mindig elég kritikával Földváry id. m., az unitáriusokra Kanyaró Ferenc, Unitáriusok Magyarországon, Kolozsvár, 1890. A katholikus viszonyok átnézését igen megnehezíti, hogy a hódoltság tulajdonképen missziós terület lévén, a vallási életre vonatkozó adatokat a római Propaganda fidei-congregatio levéltárában kellene keresni, amire nézve a római Magyar Tört. Intézet részéről meg is történtek a kezdő lépések, azonban szélesebb körök érdeklődése hiányában el lehetünk rá készülve, hogy az utódállamok történettanulmánya e téren is megelőz bennünket. Míg ugyanis a magyar részről gyüjtött anyag kiadhatására semmi sem történik, addig a horvátok, csehek, sőt oláhok is megkezdték a publikálást, így jelent meg eddig Jo. Simrak, De relationibus Slavorum meridionalium cum S. Romana Sede Ap. saeculis 17. et 18, vol. I., Zagreb, 1926 (amely a magyar hódoltság viszonyairól szól, elsősorban a vlachokról), továbbá Ign. Kollmann, Acta S. Congregationis de Propaganda Fide res gestas Bohemicas illustrantia, tom. 1, pars 1., kiadva a cseh országgyűlés (!) által, Pragae, 1923. Ilyen magyar kiadvány hiányában az adatokat különböző munkákból, de csak hiányosan lehet összekeresni. A szegedi dolgokra Szilády–Szilágyi, id. m, 2, 285, 385. l., továbbá P. Ordinánsz Konstantin, A Libanus havasi alatt illatozó titkos rózsa (Mezőszeged Havi Boldogasszony templomában Segítő Boldogasszonykép története), Szeged 1831, benne több okleveles adat. 1688-i bulgáriai üldözésre P. Fr. Eusebius Fermendžin, Acta Bulgariae ecclesiastica (= Monum. spect. historiam Slavorum meridionalium, 18.), Zagrabiae 1887, 306. stb. ll. A harang- és órahasználatra Schweigger id. m. 24. l. A protestáns fejlődésre l. Földváry id. m. és Zoványi (a jelen mű 4. kötetében) id. m. 212, 219, 223, 440. l., továbbá Mokos Gyula, A hercegszőllősi kánonok, 1901, Aranyosrákosi Székely Sándor, Unitaria vallás történetei Erdélyben, Kolozsvár 1839, 69 l., Kanyaró Ferenc, id. m. 122., 131. l., v. ö. u. az, Unitárius történetírás és Kalvinorthodoxia, Kolozsvár, 1895. A visszafoglalás korabeli unitáriusokra l. Jos. Maurer, Cardinal Leop. Gr. Kollonitsch, Primas v. Ungarn, Innsbruck 1887, 274. l. A ferencesek működésére nagy munka: Karácsonyi János, Szent-Ferenc rendjének története Magyarországon 1711-ig, 1, 2, Budapest, 1922, 1924, főként 2, 61, 85, 90, 97, 163, 219, 334, 364. ll., a helyi, konventi feljegyzések miatt érdekes Urbanus Fridrich, Historia seu compendiosa descriptio provinciae Hungariae ord. minorum S. P. Francisci strictioris observantiae… SS. Salvatoris, Cassoviae 1759, itt a gyöngyösi szabad ég alatti istentisztelet, II. rész, 8. l. A jezsuitákra ezek kiadott jelentései: Annuae Literae Soc. Jesu 1613 és 14-ről a missio Turcica leírásai; e jelentésekről részletesen Franz v. Krones, Zur Gesch. des Jesuitenordens in Ungarn, 1645–71, Wien, 1893. A jezsuita missziókra (így Szini István és Kassai Bertalan belgrádi működésére), a belgrádi püspöki vizitációkra és a boszniai püspökség bonyodalmaira P. Eusebius Fermendzin, Ascta Bosnae potissimum ecclesiastica (Mon. spect. Slav. merid. 23). Zagr., 1892, felhasználva már Borovszkytól is, Temes vm. tört., 345. l. és Csanád vm., 1., 225. (Herczeg Istán kérvénye; u. ily kérvény 1581-ből István pécsi plébánostól, Fermendzin, id. m. 316. l.) A magyar püspökök joghatóságából származó konfliktusokra, a Vatikán és a magyar király között l. Fraknói Vilmos, Magyarország egyházi és politikai összeköttetései a római szentszékkel, 2, Budapest 1902, 355, 363, 369, nagy csomó irat kiadva Theiner, Vetera monumenta Slavorum merid. historiam illustr., Zagrabiae 1875, 2, 152, 205, 212. stb. ll.