A MAGYAR VÁROSOK AZ ÁRPÁDOK KORÁBAN

BEVEZETÉS.

A középkori városok keletkezése

Európa ókori történelmében a városok az állami lét főszervei. Az egyes görög államocskák s a római birodalom története, – a fővárosok: Athén, Sparta, Thébai és Róma körül, mintegy központ körül forogva, – nem más, mint e városok története. Virágzásának tetőpontjára Róma történetében jutott a városi szervezet, hol nem csak mint az állam első szerve, hanem mint annak forrása, alapja lép fel. A római birodalom alkotmánya, intézményei városi alkotmányból, intézményekből fejlődtek. A birodalom katonai és gazdasági berendezése a városokon nyugodott és «a városi szervezet annyira sajátja, hogy egyébből sem áll, mint autonóm városokból.»

A középkor városainak nem jutott ily fontos szerep az államok életében, sőt azt mondhatjuk, hogy mindenütt mintegy az állam testéből kiszakított, külön történetet élő s külön fejlődés alatt álló testületek lépnek fel, melyek többnyire a fejedelmi hatalom támogatói, szemben az uralkodók rovására saját hatalmukat fejleszteni törekvő fő- és köznemesi osztályokkal. A fejedelmeknek, kik akár honvédelmi, akár pénzügyi tekintetben eszközül használták a városokat, érdekükben volt ezeknek fejlesztése s azt elő is mozdították, de már oly nevezetességre jutásuknak, a minőt az ókor városainál látunk, éppen az uralkodói hatalom vetett gátat. Mindössze Olaszország földjén alakultak városi szervezetek, melyek világtörténelmi szerepre jutottak, egyrészt az egységes uralom összetartó kapcsának hiánya, másrészt a talaj s a nép város alkotásra való fogékonysága következtében, s ez által «maradt Itália, a mi volt, a városok országa.»^[2]

A városok történetének tárgyalásánál az első kérdés, a mire feleletet kell keresnünk, hogy mi módon keletkeztek s mily körülmények segítették elő megalakulásukat? Egy pillantást kell vetnünk a nevezetesebb teoriákra, melyek a középkori városi szervezet magvát más-más intézményben keresik és melyek mégis eleddig eldöntetlenül hagyták e fontos kérdést. Különösen a német és olasz városokról kell szólnunk, mint melyeknek a magyarra hatásuk lehetett.

Az a körülmény, hogy a középkori városok tulnyomólag római városok helyén épültek, a város történet első kutatóit a római municipiumokból való származás gondolatára vitte.^[3] Az ujabb írók e felfogással már teljesen szakítottak kimutatván annak tarthatatlanságát;^[4] a kapcsolat a római városokkal csupán külső s egyrészt annak következménye, hogy a népvándorlással bejövő népek készen találván a római épületeket, városokat, azokat egyszerűen elfoglalták; másrészt meg, a hol a városok az új betelepülők megjelenésekor már fenn sem álltak, az okozta ezt, hogy a rómaiakat is, mint a középkoriakat a gazdasági, kereskedelmi, honvédelmi célszerűség vezette a városok helyének megválasztásánál, illetve város csak ott fejlődhetett, a hol a kedvező feltételek megvoltak, s mivel e feltételek nem változtak, a városok ugyanazokon a helyeken épültek fel újra.^[5] A római hatás tisztán elnevezésekben, szavakban mutatkozik, melyeknek értelme már megváltozott.^[6] Voltak, kik a szabad germán-községből és a püspöki székhelyek népei élvezte immunitásból fejlődöttnek tartották a városok jogát, ismét mások a céhszervezetből, Gilde-kből, való származás mellett törtek lándzsát.^[7] Nevezetesebb ezeknél Nitzsch felfogása, ki a karolingi udvari jogból (Hofrecht), a ministerialis rendszerből keletkezettnek mondja a városi jogot. A ministerialisok, szolganépek közé tartozó kereskedő s iparosnépek a forgalmasabb székhelyek köré csoportosulva a felettük hatalmat gyakorló püspökök és főurak ellen vívott harcok után felszabadulva lesznek polgárokká.^[8] Az ő előbb királyi, majd püspöki officialeseikből alakult a városi biróság. Ezzel szemben s főleg vele vitatkozva az ujabb irodalom tagadja a városoknak udvari jogi származását s elvetve minden eddigi feltevést, a városi jogot a vásárjogra vezeti vissza s minden többi jogát ebből származónak állítja.^[9] E felfogás szerint, melynek legnevesebb képviselője Sohm Rudolf, a polgárok kereskedők voltak s a városok csupán a kereskedelemnek köszönik alakulásukat. A vásárjogból s a király jelképes jelenléte miatt érvényes várjogból (Burgrecht) keletkezik a városjog, mely vásárjogi származása alapján menedékjog is s ezért «szolgaságot a városi jog nem ismer.»^[10]

E felfogások közül a két utóbbi a legjelentősebb és legalább a német városokra vonatkozólag, – a többi alaposan megcáfoltatván – csupán ezek vehetők tekintetbe és azt hiszem, helyesen járunk el, ha középuton haladunk a kettő közt. Akár az udvari, akár a vásár-jogból való származás teljes elvetését hibának kell vennünk. Valószinű az a fejlődés, hogy a régi ministerialis szervezet bomlásakor a városokban megmaradt szolganépek, illetve ezek túlnyomólag kereskedéssel s iparral foglalkozó rétegei udvari hivatalnokaik, tisztjeik alatt mindjobban tömörülnek és az ekkor már felettük hatalmat gyakorló püspökök, főurak ellenére, gyakran velük vívott hosszú harcok után a tisztviselő választás jogát s ezzel az autonómiát megszerzik maguknak. A ministeriális tisztviselők ez által városiakká, a szolganépi községek városokká emelkedtek. Ez az átalakulás azonban nem mehetett végbe a nélkül, hogy valamely kiváltság által e szolganépek, félszabadok alapot ne nyerjenek e küzdelem folytatására. E kiváltság a vásártartás joga volt, a mi viszont már fejlettebb kereskedelmet tételez fel éppen az említett kereskedő népek körében. E jog által a vásár területén működő birói hatóság – akár a ministeriális község bíráját s tisztviselőit, akár másokat bíztak meg ezzel – jogot nyert a vásáron megforduló minden rendű s rangú ember felett ítélkezni. Eddig a ministeriális községnek a középkori jog individuális jellege következtében csak egyenlő társadalmi helyzetű emberek a tagjai; ezután a vásári biráskodás lassanként az egész községre kiterjesztvén hatáskörét – s ha külön biróság volt, a községi magisztrátussal egybeolvadván – a jog territoriálissá lesz és az ilymódon átalakult községi hatóság a forgalom s kereskedelem szabadsága érdekében jogot nyer minden a határon belül megforduló ember felett való itélkezésre. Városi élet kezdetéről csak a biráskodási jognak e kiterjesztése után beszélhetünk s már e jog élvezése vonta maga után a hűbérrendszer alsóbb osztályaiban, különösen azok kereskedőiben, a ministeriálisoknak ekkor már városi közösségébe való beolvadás törekvését.

Végeredményben tehát azt mondhatjuk, hogy a szabad város a ministeriális félszabad községen épült, polgárainak túlnyomó része e szolganépekből emelkedett azzá, de e fejlődés csupán egy új elem, a vásári jog közbevegyülése után mehetett végbe. A tényleges alap, melyen a városi szabadság nyugszik, a karolingi udvari jog és mégis a később kapott vásártartási kiváltság lévén alapja a várossá fejlődésnek, a vásárjoggal való összefüggése a városinak amannál sokkal bensőbb, sokkal folytonosabb. Ez a szerves összefüggés vezette arra az újabb német írókat, hogy a város udvari jogi származását teljesen elvessék, holott a ministeriális községek s ezek népe nélkül a városok keletkezése talán sokkal később s mindenesetre máskép ment volna végbe. A földesúri hatalommal vívott harczok s éppen az eredetileg királyi ministeriálisoktól való eredet következtében is természetes, a mit Sohm mond,^[11] hogy a városok kezdetben mind királyiak s a földesúri városok későbbi kor szülöttei.

A városok keletkezésének kora a tizedik, tizenegyedik század, kifejlődésük és emelkedésük azonban már a következő századokra esik. A keresztes hadjáratok nyomán sűrűbbé vált érintkezés és élénkebb forgalom nagy lendületet adtak az iparnak, kereskedelemnek és valóságos «nemzetgazdasági forradalommá lőn az a városalkotási láz», melynek Nyugateurópa városjogai teljes kialakulásukat köszönik.^[12] Egyre-másra alapítják a városokat és ekkor a XII. század vége felé és a XIII. században jegeczesedtek ki a feltételek, melyek a városi léthez okvetlenül szükségesek és melyek által a község várossá lett, azaz «oly közösséggé, mely ipar, kereskedelem és műveltségi tényezők következtében önállóbb közösségi életnek indult s mely nevezett jellemző tulajdonságaival a többi községek közül kiválik.»^[13]

[2] «Italien war und blieb ein Land der Städte.» Hegel K. Geschichte d. Städteverfassung von Italien. Leipzig. 1847. l.

[3] Eichorn K. Fr. Ueber den Ursprung d. städtischen Verfassung in Deutschland (Zeitshrift für geschichtliche Rechtswissenschaft II. Berlin, 1816. 165 – 237. 1.) és Deutsche Staats und Rechtsgeschichte 3. Ausg. Göttingen, 1821 – 3. I. 84 – 86. és II. 46 – 47. lapok. – Gaupp E. Th. Über deutsche Städtegründung, Stadtverfassung und Weichbild im Mittelalter. Jena, 1824. X–XI. I. és 26 s köv. l. Megkülönböztet római-német és német városokat.

[4] Nitzsch. K. W. Ministerialität u. Bürgerthum im XI. u. XII. Jahrhundert. Leipzig, 1859. 14. l. – Hegel.K. Geschichte d. Städteverfassung von Italien. Leipzig, 1847. I. 473 s köv. l. – Maurer G. L. Geschichte d. Städteverfassung in Deutschland. Erlangen, 1869. I. 46. 1. – Below G.Das ältere deutsche Städtewesen u. Bürgerthum. Bielefeld und Leipzig, 1898. 2. l. – Stubbs W. The constitutional history of England. I. Oxford, 1875. 61 – 2. l.

[5] Igy épült hazánkban Fehérvár Curta, Esztergom Capris, Buda Aquincum, Sopron Scarabantia, Győr Arrabona, Gyulafehérvár Apulum, Kolozsvár Napoca helyén stb.

[6] V. ö. Hajnik I. Egyetemes európai jogtörténet. Bp. 1899. 171 – 2. l.

[7] Hegel K. az italiai városokat a szabad longobard községekből származtatja, a miből és a püspöki immunitásból együttesen fejlődött ki az egyházzal vívott hosszú küzdelmek után a városi szervezet. (Gesch. d. Städteverfassung v. Italien. Leipzig, 1847. I. 473 s köv. 1. II. 93. 1.) – Eichhorn is fontos tényezőnek tartja a püspöki népek immunitását a városi fejlődésben. (id. műve II. 44 s köv. l.) – Wilda W. E. a céhszervezetet tartja a városi szervezet alapjának. Das Gildenwesen im Mittelalter. Halle 1831. 145 s köv. és 176 s köv. l. – Hajnik I. Egyetemes európai jogtörténetében (Bp. 1899. 170–2. 1.) a délfrancia s olasz városoknál az immunitásból, az északfrancia és német városoknál pedig a céhből eredőnek tarja a jogot.

[8] Az udvari jogi jelleget már Eichhorn említi id. értekezése. I. 241 s köv. l. – Nitzsch K. W. Ministerialität u. Bürgerthum im XI. u. XII. Jahrhundert. Leipzig, 1859. Különösen 188. és 247 s köv. l. – A ministerialisok a karolingi várgrófságok népei, nem beneficiumul, hanem ministeriumul örök-bérben birják földjeiet bizonyos szolgálatok, – adó, követség és a hadikötelezettség bizonyos számban való teljesítése-fejében. Időfolyamán beneficiumos hűbéresekké emelkednek ezek közül a harcosok és követek, míg a házi hivatalnokok, iparosok, – kik eredetileg az előkelőbbek, – lejebb nyomatnak. E ministerialisok közé tartozó kiskereskedők, – kik forgalmas székhelyek körül laknak – mint királyi emberek élveznek vámszabadságot. A püspöki, főúri hatalom terjeszkedőben elnyomja a várgrófság hatásköri hatalmát s a ministerialisok felett uralkodván, ezek kereskedése szűk határok közé szorul. A szabad kereskedés e korlátja s a püspöki helyek magas vásárpénze miatt kifejlődik az alvárosi vásár, melyen már nagyban kereskednek. A ministerialisok mind több idegen elemet vesznek fel, általános bomlás lévén. A hűbéresek szabadulni akarnak uraiktól, a régi ministeriális szervezet teljesen feloszlik, a városokban megmaradt részei megkezdik küzdelmeiket uraik ellen, mint királyi emberek tudván csak a forgalmat emelni, a kereskedést szabadon gyakorolni. – Stubbs W. az angol városok alapját az angolszász félszabad községi szervezetben, a «township»-ben látja s a várossá fejlődést a normann hódítás korára teszi. The constitutional history of England. I. Oxford. 1875. 89–96. és 403 köv. 1. Thierry A. Essai sur histoire de la formation du Tiers État. 4 Éd. Paris, 1866. 17 – 19. És 23 – 28 1. a római hagyomány hatását hangoztatva hasonló módon származtatja a várost.

[9] Maurer G. L. Geschichte der Städteverfassung in Deutschland. Erlangen, 1869. I. 197 s köv. és 282. l. – A községi jogból, mint határjogból származtatja a városjogot, a hol a Bürgerschaft tagjai a közös földek, vizek, útak használói, a Bürgermeister a községi javak felett a tanácscsal felügyeletet tartó közeg, mig a birói hivatal a földesúr és helyettesei, a soltész és esküdtek kezében van. Az első kiváltság, a mi a községet várossá teszi, a vásártartás joga, ebből fejlődik ki a többi jog. – Below G. Das ältere deutsche Städtewesen und Bürgertum. Bielefeld u. Leipzig 1898., c. műve 8 – 9. lapján a városok keletkezésének főtényezőjéül a kereskedelmet emeli ki. Sohm R. Die Entstehung d. deutschen Städtewesens (Leipzig, 1890. 14 –16, 18–33. l.) szerint a városi tanács a kereskedők vásári biróságából fejlödött ki, melynek hatásköre a Weichbild jelölte vásártéren minden rendű s jogú emberelvre kiterjedt. Később az egész várost a Weichbilden belül levőnek veszik. A Weichbilden levő N. Károly kard jelképével a király mindig jelenlevőnek tekintetik s így az a jog érvényes itt, a mi a királyi várban, a Burgrecht. Ebből a vásárjog alapján keletkezik a városi szabadság.

[10] «Das Stadtrect kennt keine Unfreiheit.» Sohm R. id. műve. 81. lap.

[11] Sohm R. Die Entstehung des Deutschen Städtewessen. Leipzig, 1890. 30. l.

[12] Below G. Das ältere deutsche Städtewesen und Bürgertum. Bielefeld u. Leipzig, 1898. 6 – 7. 1. és Hajnik I. Magyar alkotmány és jogtörténet. Pest, 1872. I. 241. l.

[13] Király J. Pozsony város joga a középkorban. Budapest. 1894. 11. l.