1. Kézai hún-krónikájának mondai elemei.

A hún-krónika – mint láttuk – KÉZAI SIMON mester tudós alkotása. Egészében idegen forrásokon és a krónikás által önkényesen felhasznált s a hún-korba átültetett X–XI. századi magyar történeti eseményeken alapuló, tudákos kompiláció.

A hún-krónika mondai elemeinek JORDANES ÉS VITERBÓI GOTFRID művével és általában a külföldi forrásokkal való összefüggésével nem szándékozom részletesen foglalkozni. Ezt a kérdést PETZ,^[1] BLEYER, ^[2] DOMANOVSZKY^[3] és MORAVCSIK^[4] kutatásai végleg eldöntötték. Az eredményeket összefoglalva, megállapíthatjuk, hogy a hún-krónika mondai részletei túlnyomórészben – nevezetesen a csodaszarvas, Sicambria és Buda megöletése, az aquilejai gólya, Attila látomása a Leo pápával való találkozáskor, Attila lakodalma és halála, a birodalom bukása után a húnok három részre szakadása és a skythiai, görögországi és dáciai kivándorlás, a szereplő személyek nagy részének (Buda = Bleda, Macrinus = Martianus, Detricus = a nyugati gót Theodorik, Mikolt = Ildikó, Aladár = Ardarik) nevével együtt – tudós kölcsönzéssel kerültek JORDANES, VITERBÓI GOTFRID és talán SIGEBERTUS művéből a hún-krónikába. Viszont azonban e kutatások azt is kiderítették, hogy ezekhez a jórészt bizánci forrásból, PRISKOS rhetor művéből származó és JORDANES, illetőleg GOTFRID közvetítésével idekerült mondákhoz a hún-krónikában e külföldi forrásoktól független elemek tapadtak. Ezeknek az önálló mondai elemeknek eredete felett folyik tulajdonképen vita. Ezeknek köszönhető az a sok egymásnak ellentmondó hypothesis, melyek a hún-monda kérdésében a legutóbbi félszázadban felmerültek. HUNFALVY, RIEDL, KIRÁLY ezeket tartják a krónikás tudákos koholmányainak, HEINRICH, PETZ BLEYER, DOMANOVSZKY hazai földön keletkezett német (germán) mondából származó, de az élő magyar hún-mondában továbbképzett, kibővült elemeknek, SEBESTYÉN és GREXA az avar-kabar, illetőleg bolgár közvetítéssel átörökölt ősi hún mondakincs részének. Ezeknek a mondai részleteknek provenienciáját igyekszem a következőkben egyenként tisztázni s az eredményekből a magyar hún-mondára a végső következtetéseket levonni.

1. A csodaszarvas. A hún-krónikának a hún-magyar nép eredetéről adott leírása a középkorban szokásos bibliai leszármaztatás után a csodaszarvas történetével kezdődik, mely a vadászó testvérpárt – Hunort és Magyart – a maeotisi ingoványba csalja és miután őket a letelepedésre alkalmas helyre elvezette, nyomtalanul eltűnik. A testvérpár azután hazatérve, engedélyt kap apjától a különválásra és kíséretével a maeotisi tartományba költözik. A hún-monda irodalmában ma már általánosan elfogadott véleménye, hogy a szarvasmonda, mely PRISKOS óta közismert volt a bizánci irodalomban, JORDANES útján került a hún-krónikába.^[5] A szöveg és tartalom összehasonlítása és a hún-krónika ismert viszonya JORDANEShez, e tekintetben nem enged meg kétségeket, bár a kér író annyiban eltér, hogy a csodaszarvas JORDANESnél a Maeotisból Skythiába, krónikánkban az őshazából, Eviláth földjéről a maeotisi tartományba kalauzolja a húnok őseit. Megegyeznek azonban a kutatók abban is, hogy JORDANES elbeszélését a magyar krónikás módosította azáltal, hogy hozzáfűzte a nőrablás mondáját, amivel JORDANESnek a húnok démonoktól és meretrixektől való származását vitató eredetmondáját helyettesítette. SEBESTYÉN ezenfelűl rámutatott arra, hogy a hún-krónika elbeszélése egy mondatörténeti szempontból igen fontos elemet tartalmaz, ami JORDENESnél hiányzik. Ez a szarvas nyomát űző testvérpár szerepe. Kimutatta továbbá, hogy a csodaszarvas-monda jóval a hún-krónika megírása előtt feltűnik hazánkban, a krónikák – szerinte XII. századi, megállapításaink szerint XI. századi – forrásában, Géza és Szt. László – tehát egy testvérpár – váci egyházalapításával kapcsolatban, a XIII. század elején pedig ANONYMUSnál Bors vezér történetében vadászkalanddá realizálva.^[6] Mindebből – bár szerinte a Hunor név tudákos képzés a Magor analógiájára – arra következtet, hogy a testvérpár által űzött, helykijelölő csodaszarvas története eredetileg is bent volt a mythikus jellegű magyar eredetmondában, hol azonban Hunor helyett még más ős szerepelt.^[7] Nem terjeszkedve ki itt SEBESTYÉN fejtegetéseinek részletes bírálatára, meg kell állapítanunk, hogy a hún-krónika és a szóban forgó szövegrész összehasonlító forráskritikai vizsgálata a végső eredményt nem igazolja.

A magyar nép ősi eredetmondája – mint alább látni fogjuk – a történeti hún-hagyományt zárt mondai elbeszélés keretében fenntartó nőrablás-monda volt. A csodaszarvas-mondát csak a hún-krónika hozta vele, JORDANES közvetlen hatása alatt összeköttetésbe. KÉZAI kompilációs módszerét és művének a X–XI. századi magyar történetből önkényesen átvett részleteit figyelembe véve, nem lehet kétségünk afelől, hogy a JORDANEStől független motivumokat – nevezetesen a szarvasűző testvérpár motivumát is – közvetlenül a XI. századi Gestának Géza és László csodaszarvasról adott elbeszéléséből kölcsönözte. A hún krónikának forrásaihoz való viszonyát tárgyalva, e részletnek JORDANES és a krónika I. Géza-kori részének szövegével^[8] való összehasonlításából kiderült, hogy Hunor-Magyar és Géza-László csodaszarvasának leírásához a testvérpár szerepeltetésén kívül más egyezés is van. Míg JORDANES egyszerűen azt írja, hogy a csodaszarvas eltűnt (cerva disparuit), a hún-krónika hozzáteszi, hogy „diutius requisitam nullo modo invenire potuerunt”. Hasonlóképen fejezi be a krónikás Szt. László csodaszarvasának történetét: „et eum (t. i. cervum) ultro modo non viderunt”.

A csodaszarvas mondája nem volt bent a magyar nép X–XI. századi eredetmondájában s a XIII. századi hún-krónikában JORDANES művéből és a Gesta Géza-kori részéből kompilált tudós átvétel.

Ez az eredmény természetesen nem érinti SEBESTYÉNnek azt a minden tekintetben helytálló megállapítását, hogy a csodaszarvas-monda a XII. században, sőt – forráskritikai eredményeink alapján még tovább mehetünk – már a XI. században ismeretes volt Magyarországon és időnként más-más történeti személy (Bors, Géza-László) nevével kapcsolatban tűnik fel s hogy e mondának lényeges alkotórésze a szarvasűző testvérpár. Honnét került e monda a magyarokhoz – keletről, hún őseiktől, mint SEBESTYÉN hiszi, vagy a nyugati kereszténységtől, mint MORAVCSIK és HORVÁTH vitatják – ennek megállapítása az ethnológusok feladata. A mi szempontunkból, nem lévén az élő magyar hún-monda alkotórésze, nincs fontossága.

2. Ecelburg és Buda megöletése. A XI. századi hún-hagyományt elemezve, láttuk, hogy az Árpád-nemzetség hagyományában Attila székhelye a római romok hatása alatt Ó-Budán lokalizálódott s hogy a XI. századi gestaíró szerint Attilának római romokon épült városát az ő korában magyar nyelven Budavárnak hívták, a németek azonban Ecelburgnak nevezték. A XI. századi Gesta és ANONYMUS még mit sem tudtak Buda megöletéséről, sőt nevét sem ismerik; hasonlóképen nem tudtak Sicambriáról. A hún-krónika bővítette ki az ő elbeszélésüket ez elemekkel. Szerinte Attila Pannóniának fővárosát, Sicambriát foglalta el. Ezt a várost távolléte alatt fivére, Buda, saját nevéről nevezte el, miért is Attila sajátkezűleg megölte s a Budavára nevet interdictum alá vetve, saját nevéről Attila városának nevezte el. A tilalmat respektáló németek Ecelburgnak nevezik a várost, a magyarok azonban, mit sem törődve ezzel, máig is Ó-Budának mondják.

A hún-monda elemzői abban a hiszemben, hogy a kettős Ecelburg-Budavár városnév és Buda halálának története elválaszthatatlanul összetartoznak s az elbeszélés mondaszerűsége által megtévesztve, hajlandók Buda és Bleda azonosításában és ebben a történetben a nép ajkáról vett német (germán) eredetű mondát látni.^[9]

Nem szólva most a történeti Bleda név átalakulásának okáról,^[10] a testvérgyilkosság és a városnevek összefűzését – az eddigi tapasztalatok alapján – nem vezethetjük vissza a népre. Láttuk, hogy az Ecelburg-Budavár nevek két századdal e monda feltűnése előtt egészen önállóan jelentkeznek. Annak sincs nyoma, hogy a testvérgyilkosságra vezető városelnevezés, sőt maga a gyilkosság is mondai feldolgozásban részesült volna. Sőt a magyar krónikával rokonnak látszó német mondaváltozatokban a két testvér békésen él egymás mellett. Mindez arra mutat, hogy a monda nem egyéb a krónikás önkényes kombinációjánál. Ezt az eredményt határozottan megerősíti a szóbanforgó szövegrészlet forráskritikai elemzése. Az a két krónikarészlet, ahol Budáról és Sicambriáról szó esik, a már jellemzett kompolációs módszerrel készült. Buda részvétele az uralkodásban, Attila jellemzése, királyi címe, Sicambrio neve és Buda megöletése – szószerinti egyezések bizonysága szerint is – JORDNES és VITERBÓI GOTFRID műveiből került a krónikába. Attila királlyá választása, Buda rector címe, a XI. századi ducatusal azonos principatusa, a flagellum Dei jelző és a város kettős nevéről szóló elbeszélés a Gestára vezetendő vissza.^[11] A kettő önkényes összekapcsolása KÉZAI műve.

A Buda megöletésével kapcsolatos városelnevezés mondája ezek szerint könyvmonda, a XIII. századi krónikás tudákos kompilációjának eredménye.

Népi alapja legfeljebb a történeti Bleda és a Budavár nevével azonos magyar Buda személynév azonosításának lehet, amire alább még ki fogunk térni. Amennyiben ez a névcsere már a nép ajkán megtörtént, a Buda személy- és városnevek etymologikus összekapcsolása is népes eredetű lehet. A gyilkosság JORDANEStől átvett története azonban semmiesetre sem az.

Budavár Ecelburg nevének vizsgálatára a következő fejezetben térünk át.

3. Az aquilejai gólyák mondája. Az Aquileja ostroma alatt onnét elköltöző gólyák és Velence alapításának a középkori irodalomban közismert mondája kétségtelenül tudós átvétel.^[12] Az elbeszélés forrása – mint DOMNOVSZKY szószerinti egyezésekkel is bizonyítja^[13] – JORDANES és VITERBÓI GOTFRID volt.

4. Attila és a pápa találkozása. A kardos ember mondája. Leó pápa és Attila találkozásának történetét ugyanezekből a külföldi forrásokból vette krónikásunk.^[14] Nem sikerült azonban eddig a találkozással kapcsolatos monda eredetének kielégítő magyarázatát adni. Attila látomását több külföldi forrás említi ugyan, de nem a krónikával azonos alakban. A hún-krónika forrásai közül egyiknek elbeszélése sem szolgálhatott alapul.^[15] Ez vezette KARÁCSONYIt arra, hogy a forrást TROPPAUI MÁRTON művében keresse.^[16] Mivel azonban TROPPAUI MÁRTON használatának semmi nyoma sincs krónikáinkban, ez a feltevés nem állhat meg.^[17] Egyébként pedig, bár TROPPAUI MÁRTONnak – szószerint PAULUS DIACONUSból átvett és AURAI EKKEHARDnál is megtalálható^[18] – előadása kétségtelenül legközelebb áll krónikánk elbeszéléséhez, azzal teljesen nem egyezik. Míg azoknál egy fenyegető tartású kardos ember jelenik meg a pápa mellett, a hún-krónikában Attila saját feje fölött lát egy levegőben függő embert, ki karddal fenyegeti őt. (V. ö. RAFAEL festményét a Vatikánban.)

Ismerve már most KÉZAInak a csodaszarvas-mondánál is követett módszerét, nem fog meglepni bennünket, hogy ezt a mondát is a XI. századi Gestából kölcsönözte.

A Bécsi Képes Krónika többi krónikáinkban ismeretlen elbeszélésének a hún-krónikával való rokonságát már DOMANOVSZKY kiemelte.^[19] Azóta azt is megállapítottam, hogy a Képes Krónikának ez az interpolációja is a XI. századi Gestából való. De még ha ezt nem is fogadnók el, bizonyos, hogy a Képes Krónika interpolációjának forrása legkésőbb a XII. század közepén keletkezett.^[20] Nem lehet tehát kétségünk afelől, hogy KÉZAI – jól ismert módszeréhez híven – itt is a magyar történetből önkényesen átvett mondával színezte ki külföldi forrásai e pontban száraz elbeszélését.

A levegőben függő kardos ember mondája tehát – mint hún-monda – szintén tudákos alkotás. Alapja JORDANES és GOTFRID elbeszélése mellett a Gesta Ungarorum Szent László-mondája.

5. Attila turulos címere. A hún-krónika Attila jellemzése és udvarának leírása után elmondja, hogy pajzsán egy koronás turul-madár képét viselte s ezt a jelvényt hordozták a magyar hadsereg előtt egészen Géza fejedelem idejéig. A turulos jelvény gondolatához kétségtelenül a magyar krónika turul-mondája szolgált alapul.^[21] A címerviselés feltevése pedig természetes következtetése a XIII. századi írónak.

6. Martianus álma. A Bécsi Képes Krónikában fenntartott, de a többi krónika-variánsokból hiányzó, Attila halálával kapcsolatos álommonda tudós eredete közismert. A forrás JORDANES műve volt.^[22]

7. Berni Detre és Krimhild csatája. Német mondai részletek. A hún-krónikának szempontunkból kétségtelenül legérdekesebb, de egyben legzavarosabb részlete a birodalom felbomlását, Attila fiainak és népének sorsát elbeszélő utolsó fejezet. Ez tartotta fenn az ANONYMUStól is ismert székely hagyományt, az Aba-nemzetség hún származásának hagyományát, a Csaba-mondát, berni Detre és Krimhild csatája emlékét.

A német Detre – krónikánkban: Detricus de Verona, natione Almanus – már korábban, a húnok pannóniai honfoglalásának történetében, feltűnik. Ővele, kit a rómaiak királyukká választottak és a longobard Macrinus római helytartóval vívja meg Attila döntő harcát Pannónia birtokáért. Detre legyőzetése után más germán fejedelmekkel együtt meghódol Attilának és belső tanácsosává lesz. Ő ösztönzi Attilát a nyugati népek megtámadására. A hadjáratokban – köztük a Sigismund burgundi királlyal vívott harcban – nem szerepel, de újra feltűnik Attila halála után. Az ő ármánykodásának eredménye a fiúk összeveszése, a hún-birodalom bomlására vezető, borzalmas harc, melyet „a magyarok prelium Crimiheld néven emlegetnek.” A harcban Detre Krimhild német hercegasszony fiának, Aladárnak oldalán harcol, a görög Honoria fiával, Csabával szemben.

A Detrével foglalkozó részletek forrása a XI. századi Gesta és JORDANES. Amabból értesült Attilának Pannóniában a rómaiakkal vívott harcairól,^[23] amit megerősített JORDANES elbeszélése a húnok – rómaiakkal és gótokkal vívott – pannóniai harcairól (XXXII. cap.) és Attila pannóniai uralmáról (XXXIV, XLIII. stb.). A harcban szereplő ellenséges vezérek nevét JORDANEStől vette.

Macrinus előképe Marcianus (450–457) keletrómai császár, kit JORDANES Attilával és a két Theodoricussal együtt többször említ (XLIII, XLV, LII. cap.).^[24]

Detricus JORDANES Theodoricusa. JORDANES azonban négy Theodoricusról szól Attilával kapcsolatban. A nyugati gót Theodorik, hasonlónevű fiával együtt a rómaiak szövetségese és mint Attila harcos ellenfele esik el a katalauni csatában (XXXIV, XXXVI, XXXVIII. cap.), a fiatalabb Theodoricusról szólván, megelőzően a közvetlenül utána Marcianus császárt említi (XLIII–XLV. c.). A keleti gót Theodemir, testvéreivel – Valamirrel és Videmirrel –, valamint Ardarik gepida királlyal együtt, mint Attila hódoló szövetségese vesz részt a rómaiak ellen vívott harcokban (XXXVIII. c.), Attila halála után Pannóniában uralkodik (LII, LV. c.) s innét küldi követségbe Triarius fiát, Theodorikot, Marcianus keletrómai császárhoz a szövetség ügyében. (LII. c.) Halála után fia, Theodorik (vagyis veronai Detre) népével Itáliába költözik és „királyi jelvényekkel övezve, már mintegy a gótok és rómaiak uralkodója” volt (LVII. cap.). E Theodoricus születését avval kapcsolatban említi, hogy apja és testvérei Attila fiaival ellenséges viszonyba kerültek és kihasználva a testvérharcot, Pannóniában a húnok örökébe léptek. (LII. c.) JORDANES elbeszélésével lényegben egyezik az ő epitomatorát, FREISINGENI OTTÓt, másoló VITERBÓI GOTFRID sokkal rövidebb elbeszélése.^[25] Ő azonban a húnokról és keleti gótokról szólva, megemlékezik a longobárdokról is,^[26] Akikről mint Hungaria lakóiról később is beszél.^[27]

JORDANESnél tehát a hún-krónika Detricusról szóló elbeszélésének minden lényeges részletét és motivumát megtaláljuk, három különböző Theodoricus nevéhez kapcsolva. Ismerve krónikánk viszonyát JORDANEShez és KÉZAI módszerét, semmi kétségünk sem lehet afelől, hogy a Detréről szóló elbeszélés főforrása JORDANES műve volt; a Theodoricusokat azonban a figyelmetlenül kompiláló krónikás egy személyben olvasztotta össze. Mivel ez a keleti gót Theodorik vonásait is öröklő krónikabeli Detre túlélte Attilát, a nyugati gót Theodorik helyett Ardariknak kellett a katalauni csatában elesnie. Macrinus római császárt viszont GOTFRID hatása alatt longobárdnak mondja krónikásunk, mert (a rómaiakkal szövetséges nyugati gót Theodorikkal azonosított) keleti gót Theodorik forrása szerint a rómaiak királya volt.

A hún-krónika írója ezt a Gestának szűkszavú hún-történeti részeiből, JORDANES és GOTFRID művéből kompilált elbeszélést – ismert módszere szerint – a Gestának XI. századi honfoglaláskori és XI. századi harcokat leíró részleteiből vett helynevekkel, eseményekkel és motivumokkal színezte ki. A görög nőtől származó Csaba, a német eredetű Aladár és ennek ármányos tanácsosa, a német Detre, jellemzéséhez Géza, Salamon és a német Vid alakját használta fel, a XI. századi testvérharc leírását sokszor szószerint is követve. A helynevek közül Százhalom a Gestában ANONYMUS tanusága szerint a honfoglaláskori harcokban szerepelt Centum-montes alakban. Tullna, Cesunumaur Aba és Péter harcainak helyneveire emlékeztetnek. Kétségtelen, hogy Tárnokvölgy és Keveháza neve is X–XI. századi magyar hagyományokon alapszik, mint ahogy Keve, Béla, Kadocha, Zoárd és Buda nevét is onnét kölcsönözte. Potentiana neve tudós kölcsönzésnek látszik, de kielégítő magyarázatát eddig nem kaptuk.^[28]

A pannóniai hún honfoglalás és az Attila halála után kitört testvérharc leírása, Macrinus és Detre nevével és tetteikkel egyetemben éppoly tudákos kompiláció, mint aminőt a többi mondáknál láttunk.

Vannak azonban e leírásnak oly részletei, melyek arra látszanak mutatni, hogy a krónikás e helyütt ismert forrásain kívül még a germán monda, illetőleg a német hőseposz valamely változatát is forrásul használta. Ilyenek Krimhild (Crumhelt), a praelium Crumhelt, Aladar (= Aldrian), Cezunmaur, Sigismund burgundi király említése, Attila északi hadjáratai stb.

E krónikarészletek forrását általában a német mondában, illetőleg a vele rokon önálló magyarországi hún-mondában szokták keresni. A régebbi kutatók, élükön HUNFALVY PÁLlal s a kérdéssel rendszerint csak mellékesen foglalkozó német tudósok a Nibelung-énekben látták a forrást. HEINRICH, PETZ és BLEYER viszont a hazai németség révén ideszármazott, vagy a gótokról szláv közvetítéssel átörökölt – magyar, illetőleg magyarországi hún-mondában keresik. Feltevésüket nem annyira a hún-krónika és a német (germán) monda – alapos elemzéssel éppen nem nagyszámúnak bizonyult^[29] – világos egyezéseire, mint inkább két más alapvető tételként elfogadott feltevésre alapították.

Germanistáink – mint láttuk – HEINRICH óta fenntartás nélkül HUNFALVY álláspontjára helyezkedtek a hún-magyar történeti kapcsolat kérdésében. E kapcsolat vélt hiányából kiindulva, eleve feltették, hogy a magyar hún-hagyomány nem lehet ősi, keletről hozott, hanem csak az új haza területén kölcsönvett, idegen eredetű hagyománya a magyar népnek. Másrészt a hún-krónikának a külföldi történeti forrásokra és a német mondára vissza nem vezethető, de ez utóbbival itt-ott rokonnak látszó részleteiről feltették, hogy azok – írott külföldi forrásokban nem lévén találhatók – csak az élő hagyományból, a népmondából kerülhettek a krónikába. E két a priori feltevés, egybevetve a hún-krónikában a germán (német) mondával kétségtelenül rokonnak felismert elemekkel, természetszerűleg vezetett arra a harmadik feltevésre, hogy a hún-krónika ismeretlen eredetű részletei a germán (német) hún-mondára visszavezethető, de attól mégis önállóan fejlődött hazai szájhagyományból, a germán (német) eredetű magyar hún-mondából kerültek a krónikába.

A hún-krónika s a benne fenntartott hagyomány és monda elemzésével nyert eredményeink azonban megcáfolták a két alaptételt s evvel megingott a rájuk épített feltevés is. A hún-hagyományról kiderült, hogy nem lehet kölcsönzés és különösképen nem lehet német kölcsönzés.^[30] A német mondára, illetőleg a vele rokon, állítólagos magyarországi hún-mondára visszavezetett részletek legtöbbjéről pedig bebizonyult, hogy krónikásunk írott történeti forrásaiból valók. Etzelburg és Buda halála, Detre római királysága, Attila és Detre jellemzése, ez utóbbi szerepe az Attila-fiak harcában, Krimhilda csatájának leírása, a két viszálykodó fiú stb. a hún-krónika két főforrásából – JORDANES (illetőleg GOTFRID) művéből és a X. századi Gesta Ungarorumból – tudákosan kompilált részleteknek bizonyultak. Az északi hadjáratok, Sigismund burgund király említése és berni Detrének Attila kortársaként való szerepeltetése sem bizonyítja szükségképen a német monda ismeretét. Az északi hadjáratokról a XI. századi Gestát forrásul használó úgynevezett Lengyel-magyar krónika^[31] is szól s így annak egyéb részleteivel együtt erre az ősforrásra vezethető vissza annál is inkább, mert a hún-krónikában a német mondából ismeretlen népekről (super Dacos, Litvanos) is szó van, melyeket a Lengyel-magyar kr. is említ (Lithva, Scucia, Dacia). Berni Detrét más XI–XII. századi krónikások is Attila kortársaként szerepeltették, ami ellen már AURAI EKKEHARD (1125 körül) tiltakozott.^[32] Burgundi Sigismundus nevét pedig a hún-krónika főforrásában, JORDANESnél (LVIII. cap.) is megtaláljuk.

A német monda, illetőleg a német hőseposz kétségtelen hatása tehát néhány személy, hely- és népnévre, illetőleg névalakra zsugorodik össze.

BLEYER kifogástalanul bizonyítja, hogy a Detricus, Crumhelt, Aladár, Buda, Cezunmaur nevek a német monda neveiből szabályosan fejlődött magyaros névalakok.^[33] Közülük Krimhild, Aladár és Cezunmaur nem származhatnak történeti forrásból, csak a német (germán) eposzból. A frizek, norvanok és prutenok említése Attila északi hadjárataiban szintén csak innét magyarázható meg.^[34] Mindezek alapján azonban aligha szabad valamely ismeretlen mondaváltozatra következtetnünk. Legfeljebb azt bizonyíthatják, hogy a krónikás ismerte a német hőseposzt – még pedig a Cezunmaur helynév tanúsága szerint a Niebelung-ének egyik változatát, melynek nevei magyar ajkon – az egykorú közismert Detre, Buda és Aladár nevek etymológikus hatása alatt – új alakot öltöttek.

A német mondából s általában máshonnét is ismeretlen prelium Crumhelt ismételt említése^[35] sem bizonyít sokat, bár a krónikás itt kifejezetten a népre hivatkozik,^[36] mintegy a népies elnevezéssel is megerősítve írott forrásaiból vett elbeszélését.^[37] Kétségtelen, hogy a krónikás itt jóhiszeműen hivatkozik a néphagyományra, csak az a kérdés, valóban az Attila halála után kitört testvérharcot kell-e a „prelium Crumhelt” alatt értenünk?

Tudva, hogy a krónikás mily szabadon használta fel a hún-történet színezésére forrásainak a X–XI. századi magyar történeti eseményeket leíró részleteit, nem zárkózhatunk el attól a feltevéstől, hogy itt is egy magyar történeti eseménynek a nép ajkán élő hagyományát ültette át a hún-korba. A Szt. István halálát követő zavaros idők csataleírásait – láttuk – felhasználta a hún-történetben. Valószínűnek kell tehát tartanunk, amit egyébként már régen felvetettek, hogy a prelium Crumheltet is tudákos etymológiával következtette ki a Gestában említett s a nép által emlegetett 1047. évi prelium de Kreenfeldből.^[38] E következtetéshez azonban ismernie kellett a német hőséposzt, még pedig azt a változatát, melyben hún-német harc hőse már nem Attila, hanem a bosszúálló Krimhild volt. Ez a változat pedig a XI–XII. században írt bajor-osztrák Nibelung-ének,^[39] melynek Zeisenmûre-Cezunmaur helynevét is felhasználta krónikásunk.

A krónikás ezek szerint ismerte és felhasználta a Nibelung-éneket, mely a magyar névalakok tanusága s egyéb bizonyítékok szerint is ismeretes volt hazánkban.^[40] E forrását azonban bővebben nem aknázta ki, mert mint költői művet nem tartotta a historiográfusok műveivel egyértékű és egyenlő rangú forrásnak. KÉZAI éppúgy lenézte a „joculator”-ok énekeit és a népmondákat, mint ANONYMUS és más tudós kortársai^[41] s még ahol a történeti tényekkel ellenkezően adta elő és színezte ki a húnok tetteit, ott is mindig írott történeti forrásokra támaszkodott.

Mindazonáltal a Nibelung-epos ismerete a nevek által kétségtelenül bizonyítva lévén, lehetséges, hogy a fentebb kiemelt, de nem szükségképen a német mondából származó részletek (berni Detre szerepeltetése, északi hadjárat, Sigismundus) is innét kerültek a krónikába. Hasonlóképen feltehető, hogy némely XI. századi eseményeknek a hún-történetbe való áthelyezése a német monda értelmi hatása alatt történt. Ilyen pl. a Tulln-Cezunmaur körüli harcok leírása, melynek helynevei a Nibelung-énekkel rokonoknak látszanak.

Az ismert német monda-, illetőleg hőseposz-változatoktól eltérő magyarországi német vagy éppen egy gót mondára visszavezethető magyar hún-monda létezésére azonban a hún-krónikából következtetést vonnunk semmi esetre sem szabad.

8. A Csaba-monda. A Detre-mondával kapcsolatban már megállapítottam, hogy a birodalom bomlását leíró utolsó fejezet főforrása JORDANES (L. cap.) elbeszélése a hún-birodalom felbomlásáról. Innét vette át krónikásunk az Attila fiai közt kitört s a germán hódolt népek, nevezetesen Ardarik gepida király (krónikánkban Detre) részvételével megharcolt döntő küzdelem történetét, melynek eredménye a hún nép három részre szakadása, s ezeknek Skythiába, Dacia ripensisbe és a Római birodalom területére (krónikánkban Skythiába, Erdélybe és Görögországba) való költözése lett.

Ezt az elbeszélést azonban krónikásunk színtelennek találta s a testvérharc történetét a XI. századi testvérharc, a Bélafiak és Salamon harcainak motivumaival színezte ki. A történeti Theodorik, a gepida Ardarik és a Salamon-kori német Vid intrikus személyét az Attila udvarában már előbb szerepeltetett német Detre alakjában egyesíti, neki tulajdonítva a testvérek összeveszítését.^[42]

A módszer tehát ugyanaz, amit mindig követett: a főforrások JORDANES és a Gesta kompilációja és különböző korbeli történeti tényeknek önkényes összevegyítése. A két főforrás mellett azonban itt más forrásokat is használt. Ezek közül a Detre, Krimhild nevét és a krimhildi csata emlékét fenntartó forrással már foglalkoztunk. Most a Csaba-mondát fenntartó forrást keressük.

A bomlás után szétváló három néptöredéket krónikásunk hazai forrásából, a XI. századi Gestából, ismert néprétegekkel azonosítja s ez az azonosítás egészen logikus. A hún-magyar azonosság ősi hagyománya s az örökség jogcímének már a XI. századi ősforrásban ehhez fűződő gondolata nem hagyhatott fenn kétséget afelől, hogy a Skythiába visszatért húnok ivadékai a magyarok. Az új haza területén talált székelyek dáciai (erdélyi) hazája viszont szomszédja volt a JORDANES említette Dácia ripensisnek. A harmadik töredékkel való azonosításra a Rutheniában csatlakozó és ANONYMUStól kúnnak nevezett, a Gestában azonban – lehet – még kozár néven szereplő nép, az Aba-nemzetség őseiül ismert Ed és Edöménnek népe^[43] önként kínálkozott. KÉZAI Ed és Edömén népét azonosította a – JORDANES szerint – Romaniába, vagyis a keleti birodalom területére költözött hún néptöredékkel. Nehézséget okozott azonban ez azonosításnál, hogy a XI. századi Gesta szerint Ed és Edömén népe Rutheniában csatlakozott a honfoglalásra előnyomuló magyarokhoz, ami a KONSTANTINUStól említett történeti kabar-csatlakozás körülményeinek pontosan megfelel. Ezt a nehézséget hidalta át a krónikás Csaba történetével.

A hún-krónika szerint Csaba, Attilának Honorius görög császár lányától, Honoriától származó fia, a birodalom bomlása után 15.000 húnnal Görögországba menekült nagyapjához. Nagyapja Görögországban akarta tartani s ott is maradt tizenhárom évig. Ekkor azonban visszatért Skythiába s nem hazulról, hanem Corozmin-földről házasodva, nemzette Edet és Edömént, az Aba-nem őseit, kik közül utóbbi a honfoglaló magyarokkal együtt jött Pannóniába. A magyarok elé ment székelyekről és ezeknek – szerinte – Rutheniában történt csatlakozásáról szólva, írja, hogy a székelyek azt hitték Csabáról, hogy Görögországban veszett. Ezért mondja a nép közmondása máig: „akkor térj vissza, mikor Csaba visszajő Görögországból.”

E mondai elbeszélés egyik forrása JORDANES (XLII. cap.), aki feljegyezve Attila leánykérésének történetét, hozzáteszi, hogy a közbeszéd szerint a római császár testvére, Honoria, maga hívta Attilát Itáliába, mert bátyja szűzi életmódra kárhoztatta. KÉZAI összetévesztette a nyugatrómai császárt a keletrómaival s ebben a tervezett, de szerinte meg is történt házasságban^[44] kereste az említett hún néptöredék római (bizánci) földre történt kivándorlásának magyarázatát. Másik írott forrása ismét csak a XI. századi Gesta volt, melynek két egymástól független részletét használta fel elbeszélésében. Ezek egyike Ed s Edömén népének ruthéniai csatlakozásával foglalkozott. A másik részlet arról szól, hogy Zoárd magyar vezér népével Görögországba költözött, ott megházasodott és népe, akit most Csaba-magyarjának (ANONYMUS: Soba-mogera) neveznek, halála után is Görögországban maradt.^[45] A hún-krónika – mint a párhuzamos szövegekből^[46] kiderül – többhelyt szószerint is követte forrását. Az egyező kifejezések itt következnek:

Az egyezésekből megállapítható, hogy

1. a rutheniai csatlakozást csak a hún-krónika írója vonatkoztatta a székelyekre, mivel az ősforrás szerint Rutheniában csatlakozó Ed és Edömén apjának csatlakozását ő Scythiába tette;

2. ugyanő kapcsolta össze Ed és Edömén népével (az Aba-nemmel) az ősforrásban még Zoárd nevéhez kapcsolt görögországi kivándorlás, a „Csaba-magyarja” hagyományát.

Téves nyomon járnak tehát mindazok, akik az egész Csaba-mondát az Aba-nem hagyományával összefüggő mondának tartják, akár genealógiai fikciót,^[47] akár a besenyő Teopon törzs nevére visszavezethető hagyományt^[48] látnak benne.

E felfogással szemben GREXA már elválasztja a Csaba-mondát az Aba-nemzetség hagyományaitól.^[49] A Csaba-monda eredeti tartalmát a görögországi kivándorlásban s az onnét való visszavárásban és visszatérésben véli megállapítani. E monda népi, mégpedig székely népi eredetének bizonyítékát a krónikás megjegyzésében, illetőleg a tőle közölt székely közmondásban látja, mely szerint a székely nép azt hitte, hogy Csaba Görögországban veszett.^[50]

A fenti szövegösszehasonlításból kiderül, hogy ez a hagyomány már a XI. századi Gestában feltűnik, de nem a hún-hagyomány keretében, hanem egy külföldi forrásból is ismert X. századi történeti személy, Zoárd magyar vezér^[51] nevével kapcsolatban. A székely néphagyományra, illetőleg a székely közmondásra hivatkozó krónikából tehát csak annyi állapítható meg, hogy a magyar hagyomány már a XI. században tudott a „Csaba-magyarjának” nevezett, görög földre vándorolt magyar néptöredékről s hogy a XIII. században a székely nép ajkán élt egy közmondás, mely szerint Csaba Görögországba ment s onnét hasztalanul várták vissza.

A XI. századi Gesta és ANONYMUS Ed és Edöménjének és népüknek a Görögországba kivándorolt „Csaba magyarjaival” és JORDANES római földre menekült húnjaival való azonosítása a XIII. századi író kombinációja. Éppoly tudós fikció, mint a Görögországba vándorolt Csaba Scíthiába költözése, amivel forrásai elbeszélésének hézagait töltötte be. Ez utóbbi fikció vonta maga után az Ed és Edömén ruthéniai csatlakozásáról szóló régi hagyomány elejtését s a Gesta és ANONYMUS szerint még Tiszántúl csatlakozó székelyek ruthéniai csatlakozásának önkényes feltevését.^[52]

Az Aba-nemzetség őseinek, Ed és Edöménnek Attila fia Csabával való összekapcsolódását egész határozottan KÉZAInak kell tulajdonítanunk. ANONYMUS – kinek forrásai közt első helyen állnak éppen a felsőtiszai, valószínűleg kazár-kabar^[53] (szerinte kún) nemzetségek s köztük az Edöméntől származtatott Abák hagyományai^[54] – egy szóval sem emlékezik meg a hún eredet hagyományáról. Nehezen tehető fel, hogy ha tudott volna ilyesmiről, a kúnokkal való téves azonosítás kedvéért elejtette volna e hagyományt. Mert nem szabad felednünk, hogy ANONYMUS megvetette ugyan a mondákat, de tisztelte és forrásul használta a történeti értékű családi hagyományokat. Ezért az Aba-nemzetség hún származásának hagyományát és a Csaba-mondával való kapcsolatbahozását feltétlenül KÉZAI tudákos okoskodásának kell tartanunk. Feltevéséhez történeti alapul valószínűleg az Aba-nemzetség Csaba nevű ősének emléke szolgált. Aba-nembeli Csaba (1255), a nemzetség Csabamező nevű birtoka^[55] és a vele tőről szakadt, kazár-kabar Bors- (vagy Miskolcz-) nemzetség ősi birtokának a foglaló ős nevét őrző Csaba (Borsod-Csaba) neve és e nemzetség Csaba nevű tagja (1256 előtt)^[56] nyilvánvalóvá teszik, hogy a Csaba név hagyományos volt Ed és Edömén népének két legelőkelőbb nemzetségében. E Csabának azonban semmi köze sem volt a húnokhoz sem a Gestában Zoárd népével kapcsolatban említett Csabához, sem a székely közmondásban szereplő s az utóbbival azonosnak látszó Csabához.

A hún-krónikában fenntartott Csaba-monda – ezek szerint – tudákos könyvmonda, minek alapja a XI. századi Gesta elbeszélése a X. században görög földre vándorolt „Csaba magyarjai”-ról, JORDANES elbeszélése a hún-birodalom bomlásáról, a Gestából hún eredetűnek ismert székelyeknek egy Csabáról szóló közmondása^[57] és az Aba-nemzetség hagyománya egy Csaba nevű őséről. A hún-krónika írója ezeknek az egymástól különálló adatoknak önkényes kompilációjával alkotta meg a sok vitára és feltevésre alkalmat adó Csaba-mondát.

A Csaba-monda népi eredetére, sőt létezésére sem találtunk bizonyítékot. A krónikás idézte székely közmondásból – pozitiv eredményként – csupán annyi állapítható meg, hogy a görög földre vándorolt Csaba nevű hősnek a neve a XIII. században egy valószínűleg a magyar történeti hagyományból kölcsönzött emlékezés keretében élt a székely nép emlékében. A hún-krónika önmagában nem ad alapot egy ősi székely Csaba-monda létezésének feltételezésére. Vajjon más bizonyítékok adnak-e erre alapot, a következő fejezetben fogom vizsgálat tárgyává tenni.

*

A XI. századi Gestától független mondai részletek forráskritikai elemzésével elért eredményeket következőkben foglalhatjuk össze:

A gólya-mondának és Martianus álmának forrása JORDANES. A csodaszarvas-mondát és Attila látomását szintén JORDANEStől vette át KÉZAI, de a XI. századi Gesta Salamon-kori részének mondai motivumaival színezte ki. A Budavár-Ecelburg-mondát és a Csaba-mondát maga konstruálta JORDANES és a Gesta össze nem tartozó értesítéseinek egybefűzésével, utóbbihoz felhasználva egy székely közmondást. A turulos címert a Gesta turul-mondájából, az Aba-nemzetség hún származását a nemzetség Csaba nevű ősének emlékek fenntartó családi hagyományokból tudós okoskodással maga következtette ki. A Detre és Krimhild-monda JORDANES és VITERBÓI GOTFRID művéből és a X–XI. századi magyar történetnek a Gestában fenntartott részleteiből kompilált tudákos történet, mihez azonban a Nibelung-eposz néhány nevét és motivumát is felhasználta.

A mondai részletek vizsgálata tehát teljes mértékben igazolta a hún-krónika összefoglaló forráskritikai elemzésével nyert eredményeinket.

KÉZAI SIMON hún-krónikája minden mondai részletével együtt írott forrásokon alapulók, tudós kompiláció. A benne fenntartott mondákat az író JORDANES és VITERBÓI GOTFRID műveiből s a XI. századi Gesta Ungarorumból vette át. Elbeszéléséhez ezek mellett felhasználta még a német hőseposzt (Nibelung-éneket), melyből azonban csak néhány nevet és színtelen motivumot vett át.

A néphagyomány közvetlen használatára csak két megjegyzés, a székelyek Csaba-közmondásának és a Krimhild-csatának említése mutat. Ezek azonban az írott forrásokból vett tények megerősítésére felhozott egyszerű közbevetett megjegyzések és magyar történeti eseményekre vonatkoznak.

A hún-krónika mondai elemekkel átszőtt előadásából, mint tudákos kompilációból, nem következtethetünk a magyar hún-monda létezésére, még kevésbbé annak tartalmára.

A kérdés tehát itt is úgy alakul, mint a hagyomány kérdésénél. A magyar hún-monda szempontjából csak azok a részletek jöhetnek figyelembe, melyek már a hún-krónika hazai forrásában, a XI. századi Gesta Ungarorumban is a húnokra vonatkoztatva fordultak elő.

[1] Id. m. 28–77. l. V. ö. SEBESTYÉN: A m. honf. mondái. I. 321–328, 384, 438, 459–469. l.

[2] Id. h. 616–617. 717. és köv., 744–745, 748, 816, 821, 824, 827–829, 902–905, 911. l.

[3] KÉZAI krónikája. 44–71. l., a legfontosabb helyek szövegének összehasonlító közlésével. V. ö. KAINDL: Studien. IX–XII. 42–50. l.

[4] A csodaszarvas mondája a bizánci íróknál. 1914, hol azonban a többi bizánci eredetű mondai részletekre is kiterjeszkedik. V. ö. még HORVÁTH SÁNDOR: A csodaszarvas. Magyar Nyelvőr. 1921. 69–75; hol a monda keresztény jellegét világítja meg.

[5] PETZ id. m. 28. l., SEBESTYÉN id. m. 323–327, BLEYER id. h. 616. l., DOMANOVSZKY id. m. 44. l., MORAVCSIK id. m.

[6] A Szt. László-kori Gesta 50., 58. l. V. ö. alább 104. l.

[7] SEBESTYÉN id. m. I. 310–317, 323–347. l. Hunorról v. ö. még KAINDL: Studien. VIII. 40–41. l.

[8] V. ö. a párhuzamos szövegeket 104. l.

[9] V. ö. BLEYER id. h. 746–748. l.

[10] Ld. alább.

[11] V. ö. a 95, 97–98. l. közölt párhuzamos szövegrészleteket.

[12] PETZ id. m. 65. l., BLEYER id. h. 824. l.

[13] Id. m. 59–60. l.

[14] PETZ id. m. 66. l., BLEYER id. h. 824. l., DOMANOVSZKY id. m. 62–63. l.

[15] DOMANOVSZKY id. h.

[16] A székelyek eredete 13. l.

[17] V. ö. DOMANOVSZKY 54, 55, 62. l.

[18] MG. SS. VI. 126. l.

[19] A Budai krónika. 40. l.

[20] A Szt. László-kori Gesta 69–72. l.

[21] V. ö. a 99. l.

[22] PETZ id. m. 70–71. l. DOMANOVSZKY id. m. 65–66. l.

[23] V. ö. a 102–103. l. a párhuzamos szövegeket.

[24] Azonosságukról PETZ id. m. 37–38, BLEYER id. h. 728–732. l.

[25] MG. SS. XXII. 185–188. l.

[26] Ostrogothi, ex quibus Avari, id est Ungari Pannonii et Longobardi descenderunt. 186. l.

[27] U. ott. 192, 205. stb. l.

[28] Ld. 98., 101., 103. l. a párhuzamos szövegeket, továbbá HÓMAN: A Szt. László-kori Gesta 57–59. l. V. ö. még a hún birodalom felbomlását tárgyaló rész elemzését a Csaba-mondával kapcsolatban, alább 73–78. l. PETZ id. m. 32–37, BLEYER id. h. 720–725, KARÁCSONYI: A székelyek eredete. 19. l. SEBESTYÉN (id. m. I. 413–420. l.) BÉL MÁTYÁS Potentiana-Mogentiana magyarázatát is felelevenítve, PETZ (id. m. 37. l.) nyomán az avar-frank harcok emlékét véli felismerni e helynevekben. V. ö. BLEYER id. h. 724. l.

[29] V. ö. PETZ és BLEYER id. m.

[30] V. ö. 43–44. l.

[31] V. ö. A Szt. László-kori Gesta 40–41. l.

[32] MG. SS. VI. 130. l.

[33] Id. h. 622–626., 722., 841., 913–915. l. A Scharpfe-Csaba és Etzel-Ethela egyeztetést nem találom meggyőzőnek, bár ez utóbbi nyelvészetileg helytálló.

[34] PETZ, id. m. 64. l.

[35] KÉZAI a magyar-történeti részben Vér-Bulcsról mondja, hogy „avus eius in prelio Crimildino per Teutonicos fuisset interfectus”.

[36] Istud est prelium, quod Huni prelium Crumhelt usque adhuc nominantes vocaverunt. V. ö. PETZ, id. m. 78., BLEYER, id. h. 846–847. l.

[37] Hasonló hivatkozásokat találunk a népre a magyar-történeti részben is: pl. Veszettnémet – Ferlorum Payr, Vértes-hegy stb. – – és a Csabával kapcsolatos székely közmondásban. Ld. alább 75–76., 90. l.

[38] A krónikák Kelenföldről szólnak, de a XI. sz. Gestát használó GELLÉRT-legenda még Kreenfeldről beszél.

[39] V. ö. A X–XI. sz. történeti elemek a Nibelung-énekben c. dolgozatomat. Egyet. Philol. Közlöny, 1923.

[40] Elterjedésének nyomaira JAKUBOVICH EMIL barátom figyelmeztetett, rámutatva a német eredetű Berzeviczy- és Tarközy-családok XIV. századi családfáján előforduló Hutker (Rüdiger) és Detre nevekre (v. ö. NAGY IVÁN: Magyarország családai. II. 37., 41. l. FEJÉRPATAKY: Hiteles hely, mint névmagyarázó. Magyar Nyelv, 1918. 169–170. l.), továbbá az Óbudán 1389-ben említett Krumhelthferedeye-re.

[41] Lél és Bulcs haláláról szólva és a kürtjelenetet cáfolva írja: guidam vero ipsos aliter dampnatos fabulose asseverant... Que sane fabula verosimili adversatur et credens huismodi levitate mentis denotatus. Verum quidem est, ot libri continent Chronicarum, ut blasphemati audacter caesari muriose sunt locuti ... etc. A bevezetésben is büszkén hivatkozik írott forrásaira.

[42] V. ö. 102–103. l. a párhuzamos szövegeket s ebben Csaba-Aladár-Detre és Géza-Salamon-Vid azonos jellemzését, továbbá HÓMAN: A Szt. László-kori Gesta 58. l.

[43] ANONYMUS, Ruthenia korabeli ethnographiai viszonyaitól megtévesztve, szól kúnokról, hogy azonban forrásában a kozár népnév is bent volt, maga árulja el, midőn a bolgárnak is mondott (LI. c.) Mén-Marót bihari népét cozarnak nevezi. (XI. cap.) Ugyancsak e név hatására mutat a hún-krónikában az Abák ősanyjának chorosmin neve. A kozár név világosan a honfoglalás előtti kabar-kazár csatlakozásra mutat.

[44] V. ö. még JORDANES, XXX. cap., hol az Itáliára támadó Alarik gót király és Honorius császár Placidia nevű nővére házasságáról szól.

[45] GREXA – talán mert nem illik bele elméletébe – túlmerész szkepszissel szól ez adatról. Id. m. 52–53. l. Az összefüggésre v. ö. alább a szövegegyezéseket.

[46] V. ö. 99–100.

[47] RIEDL id. ért. HEINRICH-Emlékk. 4–6., KIRÁLY id. m. 64–65. l.

[48] FEHÉR id. ért. Kőrösi Csoma-Archiv. I. 123–140. l. FEHÉR elméletének egyébként alapvető hibája, hogy a XI. századi Gesta szerint is a honfoglaláskor bejött Abákat és a Mátravidék egész lakosságát – kellő megokolás nélkül, egy névhasonlóság alapján – X. századi besenyő telepeseknek tartja, s e hipotézisre alapítja egész elméletét. Forrásaink tudnak ugyan e korból is szórványos besenyő betelepülésekről (Thonuzoba; Szt. István korában több család), de tömeges bevándorlásról, különösen a X. században nem. Billát és Bocsut, kiket FEHÉR (id.h. 131. l.) szintén besenyőkké változtat, kifejezetten mohamedán bolgároknak mondja ANONYMUS. A Zsolt-kori besenyőtelepítés története egyszerű félreértés, mint ezt MARCZALI már régen kimutatta (A m. tört. kútfői. 71. l.). ANONYMUS a Zulta besenyő vezér alatt 1074–1075 közt – a besenyő birodalomnak a kúnok által való tönkretétele után – beköltöző Moson-vidéki besenyők betelepedését teszi a név téves értelmezése következtében Zulta magyar vezér korára. V. ö. HÓMAN: A Szt. László-kori Gesta 74. l. A keleti népek szokásait ismerve, lehetetlen feltennünk, hogy a IX–X. században hatalma tetőpontján álló s a magyarokkal ellenséges besenyők közül tömegesen jöttek volna települők, sőt – mint FEHÉR felteszi – egy egész törzs hazánkba. Eféle bevándorlások, mint a XI–XII. századi (1074-től) besenyő és XIII. századi kún betelepülések bizonyítják, csak a keleti ellenség nyomása következtében alkatrészeire bomló törzsszövetségekből indulhattak ki. A theoriának ellentmond az Aba-nemzetség XI. századi szereplése is. A keresztény Magyarországot megteremtő és nyugat érdekköréhez kapcsoló Szt. Istvánról nehéz volna feltennünk, hogy a legveszedelmesebb, keleti ellenséges népből származó embert tett volna nádorispánjává és nővére férjévé. Az általános történeti hátteret még az ilyen részletkérdéseknél sem szabad figyelmen kívül hagynunk. V. ö. GREXA megjegyzéseit is, id. m. 57–61. l.

[49] Id. m. 38–51. l. V. ö. bírálatomat: Irodalomtört. Közl. 1921. 159–160. l.

[50] Siculi Chabam in Graecia periisse putaverunt, unde vulgus adhuc loquiter in proverbio: tunc redire debeas, quando Chaba de Graecia revertitur. V. ö. GREXA id. m. 3–4. l.

[51] LIUDPRAND: Antapodosis. 921 évhez: Salard.

Ez a XIII. századi krónikástól származó ruthéniai székely csatlakozás vezette félre PAULERt s utána sok jeles kutatónkat, midőn a székelyek őseit mindenáron a kabarokban akarják felismerni.

[52] A X. századi ISZTAKHRI és IBN HAUKAL IBN FADHLAN nyomán – írják, hogy „a kazár nyelv különbözik a turk és perzsa nyelvtől s a világnak egy olyan nyelve nincs, mely az övékhez hasonlítana”, majd: „a bolgár nyelv is olyan, mint a kazár”. M. Honf. Kútfői. 216., 230., 239. l. – KONSTANTINUS szerint a kabarok „megtanították a turkokat (vagyis a magyarokat) a kazár nyelvre”. M. Honf. K. 124. l. A két nép török fajisága ma már vitán felül áll a szakirodalomban.

[53] Turul, 1912. 105–106. l. és A Szt. László-kori Gesta 45. l.

[54] V. ö. KARÁCSONYI: M. Nemzetségek. I. 3., 45., 60. l. FEHÉR (id. h. 134. l.) a nemzetségi tagok és birtokok Csabánka-Csobánka, Csobád, Csobaj, Csoboló nevét is idesorolja.

[55] KARÁCSONYI id. m. II. 364., 374. l. V. ö. HÓMAN: A honfoglaló törzsek megtelepedése. Turul, 1912. 97. l.

[56] Ezt KÉZAI, mint IV. László állandó kíséretéhez tartozó királyi jegyző, a hódtavi csatában László seregében a kúnok ellen vitézül harcoló székelyektől hallhatta.

[57] V. ö. erről: HÓMAN: A Szt. László-kori Gesta 104. l.