XIII. A SZENT LÁSZLÓ-KORI GESTA UNGARORUM.

1. EREDMÉNYEK.^[1]

A korunkra jutott legrégibb krónikaszövegből, a XII. századi Somogyvári krónika ALBERICUS-nál fenntartott töredékeiből kiindulva, vettem vizsgálat alá a magyar krónika XII–XIV. századi változatait, illetőleg a vele többé-kevésbé rokon összes forrásokat. Azt hiszem, sikerült bebizonyítanom, hogy KÉZAI SIMON-ig (1282 és 1285 közt) az összes írók a XIV. században a Bécsi Képes krónika és MÜGELN HENRIK ugyanazt a XI. századi ősforrást, illetőleg ugyanannak az ősforrásnak XII. századi folytatásait ismerték és használták.

Ez az ősforrás, a Szent László korában írt és 1091-ig terjedő Gesta Ungarorum.

A Szent László-kori Gestát még az ő életében, majd Kálmán és II. István korában 1127-ig folytatták. Ezt a II. István-kori folytatást azután II. Béla vagy II. Géza korában Kálmán-ellenes tendenciával átdolgozták és később III. István koráig folytatták.

III. Béla király névtelen jegyzője (1200 körül) és a Pozsonyi Évkönyvek írója (1192–1195.) a Gesta Ungarorum II. István-kori folytatását használták forrásul. A Bécsi Képes krónika és MÜGELN pedig az alább említendő Nagy Lajos-kori krónika mellett a II. Géza-kori, illetőleg III. István-kori folytatást.

A Szent László-kori Gestá-t használták forrásul a Szent László- és Szent Gellért-legendák-nak és a Lengyel-magyar króniká-nak XIII. század elején élt írói és – amennyiben ebbeli feltevéseink megállhatnak – már Szent István nagyobb legendájá-nak a XI. század végén élt írója is. E Gesta elbeszélésére támaszkodik már ODO DE DEOGIO (1147.), midőn Magyarországot a rómaiak legelőjének mondja. Ugyancsak e Gestá-t, vagy annak valamelyik XII. századi folytatását használta VITERBÓI GOTFRID Memoria Seculorum című művéhez (1185.), RICARUDS a Julián utazásáról szóló (1237.) jelentéséhez és SPALATÓI TAMÁS (1266. K.).

Még Szent László életében készült egy szűkszavú kivonat a Gesta Ungarorumból. Ezt a Szent László-kori kivonatos Gesta Ungarorum-ot használta fel, a hétmagyarról szóló részében megrontva, a Somogyvári krónika XI. századvégi írója, kinek művét a XII. században Somogyváron – 1142-től talán Cikádoron? – a XII. századi királylajstrommal egészítették ki. Ugyancsak a Szent László-kori kivonatos Gesta volt a régi Zágrábi és Váradi rövid krónikák forrása, melyeket helyi vonatkozású adatokkal és a XII–XIII. századi főbb eseményekkel időről időre kiegészítették s melyeknek adatai a Zágrábi (1334.) és Váradi (1374.) krónikák, a KNAUZ-féle rövid zágrábi krónika és rokonai – a TOLDY- és CORNIDES-kódexek – interpolációiban jutottak korunkra.

KÉZAI SIMON, a Hún-krónikával kiegészített IV. László-kori Gesta Hungarorum írója (1282–1285), a teljes Szent László-kori Gestá-t használta forrásul, kiegészítve azt egy XII–XIII. századi szűkszavú királylajstrom, valószínűleg a kivonatos Gesta valamelyik XII–XIII. századi folytatásának adataival. KÉZAI teljes gestáját még IV. László korában kivonatolták s ez a kivonat jutott korunkra KÉZAI SIMON Gesta Hungarorum-ának címe alatt. Magát a teljes Gestát 1291–1292-ben, IV. László korát László-ellenes tendenciával átdolgozva, folytatta egy III. András-kori író. A XIV. századi és későbbi, összes krónikaváltozatok forrása ez a Nagy Lajos-kori Chronica Hungarorum volt.

A Bécsi Képes krónika írója (1358.) és MÜGELN HENRIK (1358–1369.) a Nagy Lajos-kori krónika mellett a Gesta Hungarorum II. Géza-kori (III. István-kori) folytatását is ismerték, melyből azt 1051–1152-ig, illetőleg 1167-ig terjedő részében interpolálták.

Az összes krónikaváltozatok s a velük rokon források együttes vizsgálatával nyert eredményeink szervesen kapcsolódnak a korábbi forráskritikai vizsgálatok eredményeihez.

A XI. századi ősforrás létezését a forráskritikusok régen felismerték és egyértelműen hirdetik, csupán e forrás terjedelme, tartalma és keletkezési kora tekintetében térnek el egymástól. A Szent László-kori Gesta Ungarorum lényegében megfelel a Gesta II. Géza-kori keletkezését vitató MARCZALI feltételezte XI. századi feljegyzéseknek,^[2] a TOLDY FERENC által I. Endre korában Salamon és I. Géza korára tett Libri Chronicarum de Gestis Hungarorum-nak,^[3] SEBESTYÉN Salamon-kori krónikájának^[4] és a KÁLLAY-féle KOPPÁNY-krónikájának.^[5] A Béla-ág történetével foglalkozó része azonos a PAULER-nél II. a) krónika néven tárgyalt forrással.^[6] Legvilágosabban DOMANOVSZKI ismerte fel és írta körül a XI. századi Gesta Ungarorum-ot, de – ZEISSBERG elméletének^[7] és talán PAULER szkeptikus megjegyzéseinek^[8] hatása alatt – két részre szakítva, tárgyalta,^[9] illetőleg egy I. András-kori króniká-ból és a Béla-ág történetével foglalkozó Gestá-ból összeszerkesztett műnek vélte. A II. István-kori folytatásról írt fejtegetései bizonyítják, hogy e két mű összeolvasztásának korát a XI. és XII. század fordulójára teszi. Hasonlóképen felismerte az ősforrást KAINDL. Mivel azonban ő a KÉZAI-kivonat elsőbbségét vitatja a bővebb szövegű krónikával szemben, ez elmélete védelmében kénytelen volt ahhoz a valószínűtlen feltevéshez folyamodni, hogy a XI. század végén – közel egy időben – egymástól függetlenül két különböző Gestá-t írtak volna, melyek egyike a 1095-ig terjedő rövid szövegű Gesta vetera Hungarorum,^[10] másika az 1100 táján írt terjedelmesebb, de csak I. Andrástól Szent Lászlóig terjedő Libri antiqui de Gesta Hungarorum^[11] volna.

A Szent László-kori Gesta 1091–1127. évi II. István-kori folytatása azonos a DOMANOVSZKY által kimutatott Kálmán és II. István-kori folytatás-sal s a TOLDY-féle Kálmán névtelenének művével.^[12]

A II. István-kor (1127.) folytatása II. Géza–III. István-kor átdolgozása és folytatása pedig azonos a MARCZALI feltételezte II. Géza-kori Nemzeti króniká-val,^[13] illetőleg TOLDY II. Géza-kori krónikájá-val,^[14] DOMANOVSZKY Kálmán-ellenes II. Béla–III. István-kori forrásá-val^[15] és PAULER II. b.) krónikájával,^[16] amelynek létezését KAINDL is elismeri.^[17]

Az eredmények ezek szerint részben fedik, részben kiegészítik, továbbépítik a korábbi forráskritikai vizsgálatok eredményeit. Már pedig, ha valahol, úgy a forráskritikában igazán fontos a kutatás kontinuitása. A forráskritikai művelet természetéből következik, hogy eredményes csak akkor lehet ha szervesen kapcsolódik a korábbi módszeres kutatások eredményeihez. Eleve bizalmatlanul kell fogadnunk minden oly forráskritikai műveletet, vagy épen „felfedezést”, mely a korábbi kutatás megállapításait halomradöntve, sohasem hallott, tetszetős, de a tudományban gyökértelen, szubjektív elméletekkel és hipotézisekkel operál. Az eredmények objektivitásának és helyességének legbiztosabb próbáját a más pontokról kiinduló és különböző útakon haladó forráskritikusok módszeresen megalapozott eredményeivel való találkozásban kell látnunk.

[1] V. ö. a mellékelt leszármazási táblát.

[2] Id. m. 61. l.

[3] Nemzeti történelmünk kezdetei. 1873. (Összegyűjtött munkái. VII. 288–240. l.) – MARCI Chronicon, 1867. Praefatio.

[4] A magyar honf. mondái. l. 210–211. l.

[5] Turul, 1915. 21–25. l.

[6] Id. m. II. 606–609. l.

[7] V. ö. XII. fejezet. b) Altaichi Évkönyvek.

[8] Id. m. l. 361–362., II. 612. l.

[9] A Budai krónika. 47., 60–62., 77–80. l. A Pozsonyi krónika. 5–7. l.

[10] Studien. VIII. Die Gesta vetera Hungarorum.

[11] U. o. VIII. 283., 284., 292., 294., 299., IX. 101–102. l. V. ö. még WATTENBACH: Deutschlands Geschichtsquellen. II. 6. Aufl. 211. l.

[12] Budai krónika. 50–51., 55–56. l. TOLDY: Összegy. munkái. VII. 243. l.

[13] Id. m. 59–62., 77–80. l. V. ö. SEBESTYÉN id. m. I. 211–218. l.

[14] Id. h. VII. 243. l.

[15] Budai krónika. 47–63. MÜGELN krónikája. 8–14., 26–30. l.

[16] Id. m. II. 609–610. l.

[17] Studien. VII. 58–65. l. IX. 102–105. l.