12.

A PRAY tanításai nyomán haladó, példáját követő és vele állandó érintkezésben álló tudósok fejezték be a XVIII. század adatgyüjtését és ők kezdték meg a száz év alatt összegyült és saját kutatásaik eredményével kiegészített hatalmas okleveles anyag rendszeres publikálását.

KATONA ISTVÁN – PRAYhoz hasonlóan SHMITTH MIKLÓS tanítványa – 1778 és 1801 közt adta ki negyvenegy kötetes Historia critica regnum Hungariae című hatalmas munkáját, melyet a Historia critica primorum Hungariae ducum külön kötete vezetett be. A nagy mű voltaképen kritikai magyarázatokkal és jegyzetekkel kísért forrásszövegek, főleg oklevelek gyüjteménye; forráskiadvány aminőt KAPRINAI is tervezett. A magyar történet számos vitás részletkérdésének megoldása mellett főérdeme, hogy a jezsuitagyüjtemények anyagának igen nagy részét közrebocsátotta és sok forrás hitelességének és megbízhatóságának kérdését tisztázta. Bár kritika és judicium tekintetében PRAY mögött maradt, hatás és hírnév tekintetében sikerrel versenyző vetélytársa volt. A XIX. század nagy szintétikusai – FESSLER, SZALAY és HORVÁTH – elsősorban a KATONA által publikált anyagra támaszkodva írták meg összefoglaló műveiket. Mint forráskiadvány ma is megbízhatóbb FEJÉR GYÖRGY kritikátlan és hibákkal teli Codex diplomaticusánál. E hatalmas mű kidolgozása előtt KATONA a tudománytörténeti adatok gyüjtésével is érdemes munkát végzett.

CORNIDES DÁNIEL, a nagy triász harmadik tagja, BÉL MÁTYÁS iskolájának tanítványa volt. Gazdag könyvtára és kéziratos másolatai tudatos gyüjtőmunkásságának bizonyítékai. Igazi ereje azonban kora tudományos színvonalán álló kritikai munkásságában van. Kritika dolgában méltó versenytársa volt PRAY GYÖRGYnek.

A feloszlatott Jézus-társaság tagjai közül a már említetteken kívül WAGNER KÁROLY végzett eredményes kutatásokat. Buzgó segítőtársa volt KAPRINAInak és PRAYnak. Várdai Péter kalocsai érsek levelezését és az életére vonatkozó forrásokat (Pozsony, 1776), Sáros vármegye és a Szepesség oklevéltárát (Diplomatarium comitatus Sárosiensis. Pozsony, 1780; Analecta Scepusii. T. I–IV. Bécs és Pozsony, 1774–1778) és a kihalt főúri családokra vonatkozó genealogiai adatokat (Collectanea genealogico-historica. I–IV. Pozsony, 1802) külön művekben adta ki. A szepesi oklevéltárat később BÁRDOSY JÁNOS lőcsei evangélikus iskolai igazgató és SCHMAUK MIHÁLY szepesszombati plébános folytatták (Supplementum analectorum terrae Scepusiensis. Lőcse, 1802; Pars 2. 1806. Kiadta HRADSZKY. Szepesváralja, 1889. A jezsuiták közül még a heraldikai emlékeket gyüjtő PALMA KÁROLY FERENCnek (Heraldicae regni Hungariae specimen. Bécs, 1766) s a magyar archeológia és numizmatika megalapítójának, SCHÖNWISNER ISTVÁNnak adatgyüjtő munkássága (Notitia Hungariae rei numariae. Buda, 1801; Catalogus numorum Hungariae et Transilvaniae Instituti Nationalis Széchényiani. Pars I–III. Pest, 1807) érdemel figyelmet.

Az archeologiai kutatás terén SCHÖNWISNER mellett SZILÁGYI ISTVÁN pécsi kanonok és KATANCHICH MÁTYÁS PÉTER buzgólkodtak. Előbbi a honfoglalás előtti pannoniai kereszténységről írt nagy művében számos írott forrás szövegét és régészeti emlék leírását adta ki (De statu ecclesie Pannonicae. I–VII. Pécs, 1777–1800).

Az egyháztörténeti adatgyüjtés terén működött SCHIER XISTUS ágostonrendi szerzetes. KOLLER JÓZSEF pécsi kanonok hétkötetes nagy művében voltaképen egyházmegyéjének az egyes püspökök korát felölelő kritikai bevezetésekkel ellátott oklevéltárát adta ki (Historia episcopatus Quinqueecclesiensis. Tomi I–VII. Pozsony, 1782–1812), gróf BATTHYÁNY IGNÁC, a XVIII. század leglelkesebb főúri tudósa és kutatója, aki százakra rúgó régi kéziratot gyüjtött össze, Szent Gellért művét és életiratait adta ki a csanádi egyházmegyére vonatkozó oklevelek kíséretében (Scripta et acta S. Gerardi. Gyulafehérvár, 1790). A magyarországi zsinatok emlékeit, egyházi kiváltság- és más okleveleket magában foglaló nagy kiadványa (Leges ecclesiasticae regni Hungariae. I–III. Gyulafehérvár, 1785–1827) PÉTERFY műve mellett máig legfontosabb egyháztörténeti forráskiadványunk. GÁNÓCZY ANTAL a váradi (Episcopi Varadienses. I–II. Bécs, 1776), SZEREDAI ANTAL az erdélyi püspökök történetét írták meg, számos eredeti forrást közölve. FUXHOFFER DAMJÁN az összes hazai férfi és női szerzetesházak történetét dolgozta fel az eredeti forrásokra támaszkodva (Monasteriologia. I–II., a III–V. kötet kéziratban: a pannonhalmi rendi könyvtárban).

Protestáns részen a BÉL-iskola jeles tanítványa, RIBINI JÁNOS közölt számos forrásadatot egyháztörténeti művében (Memorabilia Augustanae confessionis. I–II. Pozsony, 1787–1789). A kálvinisták közt a hitfelei részéről oly méltatlanul üldözött SINAY MIKLÓS volt a kritikai egyháztörténetírás úttörő mestere. A debreceni főiskolán tartott előadásai, köztük imént kiadott egyháztörténete (kiadta HERPAY. Debrecen, 1911) gondos kutatások alapján, a vonatkozó forrásanyag teljes ismeretén alapuló kritikával épült fel. A maga, tanítványai és tudós barátai által kül- és belföldi levéltárakban és könyvtárakban másolt forrásokat tartalmazó kéziratgyüjteménye méltóan sorakozik legnagyobb adatgyüjtőink gyüjteményei mellé. Ebből merítette tudása javát két tanítványa: a XIX. század elején nagy hírnévhez jutott BUDAY ÉZSAIÁS és FERENC.

A XVIII. századi tudománytörténeti adatgyüjtés betetőzése a piarista HORÁNYI ELEK három nagy tudós lexikona (Memoria Hungarorum. I–III. Bécs, 1775–1777; Nova Memoria Hung. I. Pest, 1792; Scriptores Piarum Scholarum. I–II. Buda, 1808–1812) s a BÉL-iskola SCHNEIZEL és ROTARIDES nyomán haladó jeles tanítványának, WALLASZKY PÁLnak, rendszeres tudománytörténete (Conspectus reipublicae litterariae in Hungaria. Pozsony, 1785. 2. kiadás: Buda 1808

A BÉL-iskola többi tanítványai közül LEHOCZKY ANDRÁS, az első magyar genealogiai lexikon (Stemmatographia nobilium familiarum regni Hungariae. I–II. Pozsony, 1796–98; III. kézirata a M. Nemz. Múzeumban) írója, a nemes családok nemzedékrendjére vonatkozó adatokat gyüjtött. SCHWARTNER MÁRTON és BARTHOLOMAEIDES LÁSZLÓ az államismeretből önálló tudományágként kivált statisztika tudományának megalapítói, a korukbeli Magyarország statisztikai adatainak összehordásával szereztek érdemeket.

A régi értelemben vett államismeret művelője volt az udvarhelyi ref. kollégiumnak szerencsétlen sorsú – tanári és lelkészi állásától is megfosztott – tudós professzora, a székely BENKŐ JÓZSEF, kinek munkássága megüti BÉL MÁTYÁS, PRAY és KATONA mértékét. BENKŐ elévülhetetlen érdemeket szerzett az erdélyi történet kútfőinek összegyüjtésével és megmentésével. Kutatásait diák korában kezdte. Megszerezte nagybátyja, HERMÁNYI JÓZSEF, 158 kötetes kéziratgyüjteményét s ő maga szerte az országban átkutatta a városi, egyházi és családi levéltárakat és könyvtárakat, szorgalmasan másolva a forrásokat. E mellett levelezést kezdett kora sok jeles tudósával és úri tudománypártolójával, kiktől szintén sok anyagot kapott. Tervbe vette Erdély magyar történetíróinak egy SCHWARTNER művéhez hasonló kiadványban való publikálását, és tíz művet már sajtó alá is készített, de az erdélyi Nyelvművelő Társaság titkára, ARANKA GYÖRGY, megakadályozta annak megjelenését. A történeti adatokon kívül gyüjtötte a saját korát illető statisztikai és természetrajzi adatokat is, becses forrásanyagot hordva össze a XVIII. századvégi Erdély ismeretéhez. Anyaggyüjtését hét nagy művében használta fel. Ezek egyike Erdély államismerete (Transsilvania. I–II. Bécs, 1778; a III–V. kéziratban: Erdélyi Múzeum Könyvtára), melyet a milkoviai kún püspökségről Erdély és Oláhország földleírásával kapcsolatban írt munkája (Milcovia. I–II. 4 Bécs, 1781) egészíti ki. BENKŐ gyüjtésének felhasználásával adta ki az ARANKA GYÖRGY kezdeményezésére 1792-ben Kolozsvárott a Nyelvművelő Társaság fiókjaként megalakult „Régi Kézírások Társasága” az erdélyi történet elbeszélő kútfőinek gyüjteményét (Scriptores rerum Transilvanicarum. I–II. Szeben, 1792–1800). Melynek munkatársai közül ÉDER JÓZSEF KÁROLY az erdélyi szászok történetére vonatkozó források közül is többet kiadott (De initiis, juribusque primaevis Saxonum. Szeben, 1792).

KOLLÁR tanítványa MILLER JAKAB FERDINÁND, a Magyar Nemzeti Múzeum első igazgatója, ki a vezetésére bízott intézet anyagának katalogusait adta ki (Catalogus manuscriptorum Bibliothecae Nationalis Széchenyiani. I–III. Sopron, 1815; Appendix ad catalogum numorum Hungariae. Pest, 1810; Acta litteralia Musei nationalis. Buda, 1818) és Pázmány Péter, a két Széchényi érsek levelezésének, valamint I. Ferdinánd és Miksa királyok portai követeikkel folytatott levélváltásának kiadásával szerzett érdemeket (Epistolae archiepiscoporum Georgii et Pauli Széchéni. I–II. Bécs, 1807; Epistolae imperatorum et regum Ferdinandi I. et Maximiliani II. Pest, 1808; Epistolae Petri Pázmány. I–II. Buda, 1822).

A magyar történet legkülönbözőbb természetű forrásainak buzgó gyüjtője volt ENGEL JÁNOS KERESZTÉLY a Bécsben székelő erdélyi udvari kancellária tisztviselője 1797 és 1804 közt megjelent nagy történeti műve (Geschichte des Ungarischen Reichs u. seinen Nebenländer. I–IV. Halle, 1797–1804) voltaképen későbbi nagy munkájának anyaggyüjtését tartalmazza. Külön kötetben adott ki néhány fontos középkori kútfőt (Monumenta Ungarica. Bécs, 1809). RUMY KÁROLY GYÖRGY hasonló című munkája (Monumenta Hungarica. I–III. Pest, 1815–1817) XV–XVII. századi kútfőket tartalmaz.

A XVIII. század nagy forráskutatóinak sorát KOVACHICH MÁRTON GYÖRGY és fia, JÓZSEF MIKLÓS zárják be. AZ idősebb KOVACHICH összegyüjtötte és kritikai fejtegetések kíséretében kiadta a Corpus Jurisból kimaradt régi törvényeket (Vestigia comitiorum. Pest, 1790; Supplementum ad vestigia... I–III. Buda, 1798–1801). Kiadta továbbá XIV–XV. századi formuláskönyveinket (Formulae solennes styli. Pest, 1799), a tárnoki jogot és az ezt módosító jogszabályokat Codex juris thavarnicalis. Buda, 1803), az egyháztörténet számos forrását (Codex juris decretalis ecclesiae Hungaricae. I–II. Pest, 1815), a koronázások történetére vonatkozó anyagot (Solennia inauguralia... Pest, 1790) s végül a magyar történet több elbeszélő forrását (Scriptores rerum Hungaricarum minores. I–II. Buda, 1798; Sammlung kleiner noch ungedruckter Stücke. I. Buda, 1805). Pénztörténeti vonatkozású okleveles gyüjtése egyrészét SCHÖNWISNER és MILLER adták ki (Catalogus numorum Hungariae. III. és Appendix. Pest, 1810) a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött 300 ívrétű kötetre terjedő kéziratos másolataiból. Fia a régi törvények összegyüjtését és publikálását fejezte be (Monnenta veteris legislationis Hungaricae. I–II. Kolozsvár, 1815; Lectiones variantes decretorum comitialium. Pest, 1816; Sylloge decretorum comitialium inclyti regni Hungariae. I–II. Pest, 1818).

KATONA tudománytörténeti műve: Status literarum in Hungariae apologetice et topographice representatus. Pars 1. (Bio-bibliographikus rész), a rozsnyói káptalan könyvtárában; pars 2. Domicilia Musarum in Hungaria topographice delineata, a budapesti Egyetemi Könyvtárban G. 158. sz. alatt, más kézirata a kalocsai érseki könyvtárban. V. ö. HAUER: Katona István. (Kalocsai főgimn. értesítője. 1910/11). DANIELIS CORNIDES: Bibliotheca Hungarica. Pest, 1797. Kéziratai a M. T. Akad. kvtárában, levelezése ugyanott az Egyetem és Nemz. Múzeum könyvtárában. SCHIER kéziratos gyüjtése a bécsi cs. udv. kvtárban. V. ö. CSONTOSI jegyzékét. Magyar Könyvszemle. 1884. 223–225, 278, 288. 1. BEKE: Az Erdély-egyházmegyei Batthyány-könyvtár. K. Fehérvár, 1871.; Gyulafehérvári Füzetek. 1 Kolozsvár, 1861. 97–126. 1. FUXHOFFER kéziratos műveiről: SÖRÖS (A Pannonhalmi Szt. Benedek-rend története. V. 517–521.) SINAY kéziratgyüjteményeiről: RÉVÉSZ (Századok, 1868. 222–225, 300–301. 1.) GÉRESI (M. Prot. Egyh. és Iskolai Figyelmező. 1877. 118–123. 1. és CSÜRÖS (Debreceni ref. főgimn. értesítője. 1907/1908). LEHOCZKY anyaggyüjtése a M. Nemz. Múzeumban. BENKŐ kéziratai az Erdélyi Múzeum Könyvtárában, de egyrészük megsemmisült az 1848-i oláh támadáskor a nagyenyedi könyvtárban. Gr. MIKÓ IMRE: Benkő József élete és munkái. Pest. 1867. Erdélyi Múzeum Egylet Évk. 1906. 50. 1. MILLER kéziratos gyüjtése és két KOVACHICH 300 kötetre terjedő kéziratos forrásgyüjteménye a Magyar Nemzeti Múzeum Könyvtárában.