I.

Árpád fejedelemmé választásával a nyolc magyar törzs közt állandóbb szövetség jött létre, melynek legfőbb vezetése az örökös uralkodó kezében összpontosult. Árpád törzse vezető törzzsé lett, a magyarság egységes nemzetté alakult, anélkül azonban, hogy a régi nemzetségi felosztás helyébe más tagoltság lépett volna. A nemzet tagjai az addigi származási elkülönözöttségben maradtak. A törzsek vajdáik vezetése alatt vándorolva, kóborolva folytatták nomád életmódjukat, csak a közös hadivállalatokat intézte az örökös fejedelemmé emelt Árpád.

Bölcs Leó leírása szerint a csata napjáig ágak és nemek szerint szétoszolva tanyáztak.^{7} A törzsszervezetben élő pásztornépek életmódját figyelembe véve, a letelepülést csak úgy képzelhetjük el, hogy minden törzs egy-egy – a nomád életmód mellett könnyen előforduló összetűzések elkerülése végett – egymásétól jókora távolságban levő nagyobb területet szállt meg.^{8}

A nemzetségek e területen belül ismét külön-külön ütöttek tanyát. Konstantinus szerint a besenyők „nyolc kerülete negyven részre (tessarakonta merh)

oszlik és apróbb fejedelmeik is vannak” (id. h., 117. l.). Ezek alatt a nemzetségek, illetve nemzetségfők értendők. Kapcsolatukat a törzsfő nemzetségének központi elhelyezkedése fejezi ki; amint a törzsek közt is központi helyzetet foglalt el a vezető, fejedelmi törzs. Ha már most a magyarság megtelepedéséről akarunk képet alkotni, külön-külön kell azt a nyolc nagyobb földterületet megjelölnünk, ahol az egyes törzsek megszálltak.

Régibb és újabb történetíróink megegyeznek abban, hogy a magyarság, mint állattenyésztő, pásztor nép, a rónákat és dombos vidékeket szállta meg; a folyók nedvdús, legelőkben bővelkedő, szinte mocsaras vidékét kereste fel lakóhelyül.^{9} Kevésbé vették azonban tekintetbe a magyar törzsek elhelyezkedésének egy másik érdekes sajátságát. Szokása tudósainknak a magyar törzseket a folyamok, mint természetes határok közé szorított területeken lakókat feltüntetni. Ez határozottan téves felfogás. Minden rendelkezésünkre álló adatból az következik, hogy folyó a magyar törzsek közt soha határt nem képezett, természetes határokul csupán erdőségek és hegyek tekinthetők, sőt bizonyos az is, hogy a törzsek előszeretettel telepedtek nagyobb folyóknak mindkét partjára, különösen szigetközök vidékére. Magyarázatát ennek egyik ősfoglalkozásuk, a halászat fontossága adja meg.^{10} A folyó két partjára telepedett törzs biztosította magának ezáltal egyik főfoglalkozásához az alkalmas területet. Hogy ez csakugyan így volt, azt a nagyobb honfoglaló nemzetségek birtoklási viszonyai bizonyítják s erre látszik mutatni egyes vármegyék fekvése is.^{11} A vármegyéknek két partra való kiterjedéséből azt következtethetjük, hogy Szent István a közigazgatási egységek átalakításánál tekintettel volt a régebbi nemzetségi szállások területi kialakulására.^{12}

A Krónika és Anonymus két különböző névsorát adják a honfoglaló vezéreknek. A régebbi szerkesztésű Krónika vezérei közül csupán Árpád igazolható történelmileg. Lél és Bulcsú (Vérbulcsú) történeti személyek, de két emberöltővel később, Árpád unokájával egy időben éltek. Szabolcs és Ursur neveit egykorú források nem említik; Kund és Gyula kétségkívül a régi fővezéri (Kende, Kundu) és földbírói (gylasz, dsila) méltóság megszemélyesített képviselői.^{13}

Anonymus észrevette a kronologikus tévedéseket s a Krónika hőseinek többnyire apját szerepelteti.^{14} A névtelen jegyző e névsorkorrigálással még nagyobb hibába esett. Kihagyta Bulcsút, akiről bizonyosan tudjuk, hogy törzsfő volt. Konstantinus császár személyesen ismerte a nemzet egyik főbíráját, Bulcsú karchaszt, Anonymus mégis az egyszerű vitézek közt említi őt és apját, Bogátot. Ursur, illetve apja, Ousád (Acsád?) szerepel nála is, de a kun vezérek közt. Lélnek és Szabolcsnak az Árpád-család hagyományaiból szerzett őst, amannak apjává Taksony fejedelem unokatestvérét és Lél kortársát, Tast^{15} tette meg, emezévé a krónikában Álmos apjaként szereplő Elődöt. Többi vezéreit, Hubát és Ondot, családi hagyományokból merítette.

Amit krónikásaink az egyes törzsek letelepedési helyéről mondanak, arról alább, a részleteknél szólunk, itt csak azt emeljük ki, hogy éppen annak a két vidéknek megszállásáról nem emlékeznek meg egy szóval sem, melyeknek lakott voltát az egyetlen erről szóló külföldi kútfő igazolja. Értem ez alatt a Körös-Maros-Duna közét és a Pozsega és Szerém közé eső sík vidéket. Konstantinus császár a magyarok országáról írva, éppen a Temest, Tiszát, Marost és Köröst említi, mint az abban levő folyókat. Másutt azt mondja, hogy a magyarok a Száváig laktak s a horvátokkal a hegyeknél voltak határosak.^{16}

* * *

Legbiztosabban a fejedelmi törzs szálláshelye állapítható meg forrásainkból. A Krónika és Anonymus megegyezőleg írják le Árpád megtelepedését. Nemzetsége a későbbi Fejér vármegye területén, a Duna két partján és a Csepelen szállt meg.^{17} Fejérben és a solti részeken Jutas, Solt, Tas, Taksony, Tevel, Vál helységek^{18} Árpád családtagjainak nevét tartották fenn. A Duna két partján folyó Sárvizek közt terült el Árpád nemzetségének birtoka.^{19}

Alkalmasabb hely a fejedelmi törzs számára nem is képzelhető. Ha Magyarországnak térképét nézve, a hegyvidéket s Erdélyt képzeletben elvágjuk a többi részektől, a megmaradt területnek éppen szíve a régi kétparti Fejér megye. Egyforma távolságban mindenhonnan, teljesen központi helyzetet foglalt el a törzs, mely az örökös fejedelemség jogánál fogva hivatva volt a nemzet egységét fenntartani s a központi irányítást gyakorolni.

Feltűnő jelenség, hogy éppen egy oly törzs szállását, melyet Anonymus és a Krónika egyazon helyre telepítenek, mindkettő e területre helyezi. Szabolcs, illetve apja, Előd, kiktől a Csák nemzetséget származtatják, Fejér megyében telepedett meg. Ősi birtokuk központjául mindkét forrás Csákvárt jelöli meg.

A Csákok nemzetsége nagy szerepet vitt az Árpádok korában. A XII. században országos hírű ember Anonymus kortársa, Ugrin, ki 1185 és 1204 közt zágrábi és győri püspök, majd esztergomi érsek volt. Egy Csák 1146-ban ispáni méltóságot viselt s a nemzetség tagjai már a XI. században előkelő szerepet vittek.^{20} Ősük, Szabolcs, a honfoglaláskor élte, vagy későbben, nem tudjuk? Annyi kitűnik krónikáinkból, hogy a nemzetségi hagyományok a XII. században honfoglalónak, még pedig a „hét magyar” egyikének tartották. Birtokaik helyzete azonban teljes határozottsággal ellentmond krónikáink értesítésének. Fejér megye területén, egymáshoz közel két törzs letelepedése a magyarok IX–X. századi vándor, pásztor életmódját ismerve, teljességgel elképzelhetetlen. A Csák nemzetség két legősibb, az elődök nevét fenntartó szállásbirtoka, Csákvár és Szabolcs közrefogták Fejérvárat, Árpád családjának legnevezetesebb birtokát,^{21} amiből önként következik, hogy a Csákok nemzetsége Árpád törzséhez tartozott. Lehetett a fejedelmi törzs keretén belül a fejedelem családja után első, legelőkelőbb nemzetség, az uralkodó családdal tán közeli rokonságban volt, de semmiesetre sem a hét törzsfő egyikétől származó nemzetség. Fontos támogatásul szolgál erre nézve az a körülmény is, hogy ősi szállásbirtokaik aránylag csekély kiterjedésűek voltak^{22} és semmiesetre sem elegendők arra, hogy őket egy törzs vezető családjának tartsuk. Gondoljunk csak Árpád mellett az Abák vagy Ajtony ősi birtokainak kiterjedésére! Mindazt, amit a krónikák a magyarok második törzsének megszállásáról mondanak, a Csák nemzetség büszke hagyományain alapuló tévedésnek kell tartanunk.

Hasonlóképpen a mesék országába kell utasítanunk Anonymus állítását, ki még két törzset telepít Fejér megye területére. Szerinte Kund vezér, Kurszán apja, Százhalom táján ütött tanyát s fia ott Kurszánvárát építette. Az elbeszélés ellentmond a Krónikának, amely Kundot a Nyírvidékre telepíti, de előbbi fejtegetésünk is megcáfolja azt. Ez családi hagyományoknak^{23} és Anonymus etimologizáló buzgalmának köszönhető kombináció. Lél helyett Anonymus annak apját, Tast, szerepelteti. Mivel azt a vidéket, melyet a Krónika szerint Lél szállott meg törzsével, Anonymus – családi hagyományok alapján – Hubának juttatta, Lél apjának más szálláshelyről kellett gondoskodnia. Ezért őt Fejér megye Dunáninneni solti részére, a Vajas-patak mellé telepíti le, ahonnét nincs messze az Árpád-házi Tas nevét fenntartó Tas község. Ez a vidék Árpád családjának birtoka volt s itt egy másik törzs szállásbirtokáról szó sem eshetik.

Nevezetes Anonymusnak ez a téves elbeszélése a kútfők megítélése szempontjából. A Krónika régi nemzeti és családi hagyományok alapján ír és sokkal több igazságot rejt magában, mint a Névtelen, kinél a fejedelmi család hagyományai jobban előtérbe lépnek. Szinte tendenciózusnak látszik, hogy míg az egész ország többi részére csak három magyar törzset (Ond, Huba, Tuhutum) és a kunokat telepíti le, addig a királyi család nemzetségi birtokainak területén négy törzsnek juttat szállást. Mindenesetre a királyi nemzetségben Tasról, Kurszánról fennmaradt hagyományok alapján jutottak ezek a honfoglalásban vezéri szerephez. Kurszán történeti személy volt, lehetséges, hogy Árpád fia.^{24} Anonymus szerzett neki apát a hét vezér közül, még pedig olyat (Kundut), kitől egy régi gyökeres nemzetség, a Kaplyon is származtathatta magát. Anonymus „tendenciózus ferdítése” semmiképp sem tekinthető tisztán a képzelet szüleményének.^{25} Valószínű, hogy az Árpád-család nemzetiségi hagyományai e genealógiákban, más törzsekkel való házasságoknak, leányági leszármazásoknak emlékét tartották fenn.^{26}

Névtelenünk teljesen jóhiszeműleg járt el. Megvetve a „parasztok csalfa meséit s a hegedősök csacska énekeit”, királyi jegyző lévén „az irományok bizonyos fejtegetéséből” és a királyi család szóbeli hagyományából merítette anyaga nagy részét.^{27}

A fejedelmi törzs szállásától északnyugatra a Kis-Magyar-Alföldet jelöli meg mindkét forrásunk egy törzs szálláshelyéül. A Krónika szerint Lél vezér, kitől a Zoárd nemzetség származik, a csehek kiirtása után Galgóc körül telepedett le. Anonymus részletesebb leírást ad e vidék meghódításáról. Lélt, mint láttuk, Tas fiának tartja s a solti részeken helyezte el. A Garamtól a Vágig terjedő vidék meghódítását ő Huba vezérrel s Árpád nagybátyjának, Huleknek két fiával, Zoárddal és Kadosával végezteti el. Hubától a Szemere nemzetséget származtatja.

A két elbeszélésből az tűnik ki, mintha a magyarok egyik törzse Nyitra vidékén telepedett volna le. Többi forrásaink ezt némileg módosítják. Huba és Lél közt a kapcsolatot Zoárd adja meg s ugyanezzel magyarázható meg Anonymus tévedése, ki Lélt Tas fiának tartotta. A Névtelen Hulek (’Ielec?)^{28} fiává teszi s így Árpád családjával hozza kapcsolatba Huba vezértársát, Zoárdot, holott a Krónika Léltől származtatja a Zoárd nemzetséget.

A családtörténeti kutatások eredménye szerint a Zoárd vagy Zovárd nemzetség Komárom és Esztergom vármegye törzsökös nemzetségei közé tartozott. Birtokai a Duna két partján terültek el.^{29} Ugyancsak Komárom megyében, a Duna mentén feküdt a Becse-Gergely nemzetség birtokaihoz tartozó Lél falu.^{30}

A Szemere nemzetség szintén Komárom megyei törzsökös nemzetség volt. Birtokaik zöme – köztük Huba- és Szemere-falvak – a Duna balpartján, a Zsitva-folyó mentén terült el,^{31} de Győr megyében is birtokosok voltak. A Győrtől dél-nyugatra eső Szemere-falu a nemzetségből származó Szemerey-család tulajdona volt.^{32}

A Hunyadiak-korabeli Magyarország térképén^{33} látjuk, hogy Esztergom és Komárom területét a folyó két részre hasítja.^{34} Hozzávéve mindehhez azt a történelmileg ismert tényt, hogy a X. század közepén Németországba vezetett hadjáratok egyik vezére a Lech-mezei vereség után 955-ben kivégzett Lél volt,^{35} ami kétségkívül egyik nyugati törzshöz tartozását teszi valószínűvé, bátran állíthatjuk, hogy a hét törzs egyike a Duna két partján, a Csallóköz vidékén telepedett meg, ott, ahol később Esztergom és Komárom vármegyék terültek el. A törzs feje 955 előtt Lél volt, s néki talán előde az a Zoárd (Szalárd), aki 924-ben Olaszországba [Itália] vezetett egy pusztító hadjáratot.^{36} Ebből a törzsből két előkelő nemzetség sarjadzott, melyeknek mindegyike honfoglaló vezért tartott ősének, a Szemere nem hagyománya Hubát, a Zoárdé Lélt. Ez utóbbi valamiféle rokoni kapcsolatba került a fejedelmi családdal, ami a Névtelent, aki a Szemerék hagyományát is ismerte, téves következtetésekre vezette.

A krónika szerint Vér-Bulcsú [Vérbulcsú] vezér törzsével a Balaton mentén ütött tanyát, a későbbi Zala vármegye vidékén. Anonymus Bulcsút – kit Bogát fiának mond – nem tartja a hét vezér egyikének s szállásáról sem emlékezik meg. Az Árpád-törzs szállásföldjét négy törzzsel szépen benépesítette s így nála az egész Dunántúlra nem jutott több telepedő.

E törzs szálláshelyének megállapítását megkönnyíti az, hogy Bulcsú történeti személy s ő az egyetlen Árpádon s utódain kívül, kit egykorú és hiteles külföldi kútfők alapján is törzsfőnek kell tartanunk. A vezérek korában Bulcsúnál ismertebb magyar ember a külföldön nem volt. 949 körül a bizánci császárnál járt, kivel vendégbarátságot kötött. Ez írta meg róla, hogy ő magyarok karkhásza s apját Kálnak hívták, ki ugyanazt a méltóságot viselte.^{37} Későbbi görög és szláv források szerint meg is keresztelkedett, de a nyugati keresztényeket ezután is nyugtalanította betöréseivel.^{38} Nevét több német forrás felemlíti s eljutott a távoli Cambrai vidékre is,^{39} míg végre 955-ben Léllel együtt német kézre jutott és felakasztották. Az Anonymusnál említett Bogát, bár nem volt Bulcsú apja, történeti személy, ki 921-ben Dursackal vezetett egy hadjáratot olasz földre s ott Veronát ostromolta.^{40}

Bulcsútól származtatta magát egy nemzetség, melyet forrásaink hol Ládnak, hol Vérbulcsúnak neveznek. Birtokai azon a vidéken terültek el, ahova a Krónika szerint Bulcsú telepedett.^{41} Nevezetes tagjai közé tartozott Bulcs csanádi püspök. A helységneveket is segítségül hívva, Kál emlékét a tíz Zala megyei Kál község, fiáét, Bulcsúét Somogy és Zala falvai tartották fenn, míg az Anonymus említette Bogát idetartozását a somogyi Bogát falu igazolja.^{42} A harmadik törzs, melynek fejei a X. században az egyik főbírói (karkhasz) méltóságot viselték, a későbbi Zala, Somogy, Veszprém megyék területén telepedett le. E törzs főnökei nagy szerepet játszottak a X. században, ami elsősorban a geográfiai elhelyezkedés következménye volt, amennyiben a törzs szálláshelye, gócpontja a Német-, Olasz- és Görögország felé vezető hadi utaknak. Bulcsú törzsét uralta a Rába völgyén nyugatra, a Dráva-völgyön Olaszország felé s a valkói síkon, a Száva völgyén Bizánc felé vivő út. A Vérbulcsú (Lád) nemzetség birtokainak aránylag csekély kiterjedése azt bizonyítja, hogy itt birtokvesztésnek, konfiskálásnak kellett történnie, miként az Ajtony jogaival is megtörtént.

* * *

A negyedik törzs megszállásáról a Dráva és Al-Duna mentén, a későbbi Baranya, Valkó, Pozsega és Bács megyék területén, vajmi keveset tudnak hazai forrásaink. A Krónika egyáltalán nem szól erről, Anonymus is keveset. A Névtelen szerint Bulcsú, Lél és Botond vették be Zágrábot, majd Pozsega és Valkó várát. Ugyanőket szerepelteti a Bolgár-Fejérvár elleni harcban is, amikor a bodrogi részeken adat Árpáddal birtokot Botond apjának, Kulpunnak [Kölpény], kit Árpád nagybátyjának tart. Konstantinus császár szerint a magyarok a Dunántúl, vagyis a Dunától északra laknak, de „laknak a Dunán innen is a Duna és Száva folyók közt”.^{43} Más helyütt azt mondja, hogy „a horvátokkal a hegyeknél határosak”, ami csak a Dráva-Száva közén, Pozsegától nyugatra húzódó hegyes-dombos vidékre vonatkozhatik.^{44} Két nagy gyökeres magyar nemzetség lakott e vidéken. Egyik éppen a Botond nemzetség, melyről igen kevés adatunk maradt. Annyi bizonyos, hogy később Bács és Valkó megyékben laktak. Ugyane vidéken volt Kölpény (ma Kupinova Száva-menti hely), amely Kulpun nevét tartotta fenn.^{45} A másik nagy nemzetség a Kán (Keán), melynek ősi birtokai Baranya és Valkó megyékben feküdtek.^{46} Ennek a családnak a hagyományai fenntartották emlékét a hét vezér egyikétől való származásnak,^{47} de – mint alább látni fogjuk – későbbi erdélyi szereplésük következtében az Erdélybe helyezett törzsfő, Gyula utódának tartották magukat. Hozzávéve ehhez, hogy a Bács megyei csapatok már a XI. században szerepet játszanak hazánk történetében,^{48} továbbá, hogy az egyik érseki széket Szent István éppen Kalocsára helyezte s hogy az egyike volt a legfontosabb végvidékeknek, azt hiszem, teljes bizonyossággal állíthatjuk, hogy e vidéken telepedett le a magyarok egyik törzse. Központ Baranya vidéke lehetett, amit a megye Dráva-kétparti helyzete is igazol, de kiterjedtek a szállások Bács és Valkó megyék területére is.

* * *

A Duna-Tisza közén észak felé haladva a Közép-Tisza mellett találjuk az ötödik törzset. A Krónika ezt nem említi, de a Névtelen szerint Qund, kitől a Baár- (vagy Boor)-Kálán nemzetség származik, Csongrád vidékén telepedett meg. A Krónika is nagyon előkelő, ősi nemzetségnek tartja ezt, habár nem is származtatja a hét vezér egyikétől. A nemzetség ősi birtokai e vidéken terültek el a Tisza két partján^{49} s később Csongrád vármegye is kétparti helyzetet foglalt el,^{50} ami annál feltűnőbb, mert Bács, Keve és Temes megyék közt a Tisza határt alkotott. A Baár-Kalán nemzetség nagy szerepet játszott hazánk történetében s a Névtelennek kortársa, Kalán pécsi püspök, Horvát-Dalmátország kormányzója, egyike Árpád-kori történetünk legkimagaslóbb alakjainak. A család mindenesetre ősi magyar nemzetség volt, birtokai pedig szállásbirtokok, melyek helyzetük szerint valószínűleg törzsnek a központját alkották. Anonymus e pontban oly családi hagyományokon alapuló értesítéssel bővíté a Krónikát, melynek bátran hitelt adhatunk. Eszerint a magyarok egyik törzse a Körös torkolatánál telepedett le a Tisza két partjára, nemzetségei Csongrádon kívül a későbbi Békés, Pest s tán Bodrog megyék területén ütöttek tanyát. Kétségkívül ehhez a törzshöz tartozott a Körös-Berettyó-szögén ősi birtokos Barsa nemzetség is, melyről alább még szólni fogunk.

A Duna-Tisza közén egy hatalmas terület – a későbbi Kis- és Nagy-Kunság s a Jászság – betelepítetlenül maradt. Az alföldi száraz futóhomok, a szikes területek nem voltak alkalmasak halászó, vadászó nép tanyájául. Ez az oka, hogy e részeket csak később, a kun bevándorlók szállták meg.^{51}

* * *

A Tisza kanyarulatához helyezi Krónikánk a hatodik magyar törzset. Urs vezér a Sajó mentén ütött tanyát. Anonymus sokkal részletesebben írja le e vidék megtelepítését. Ruthéniában csatlakozott – szerinte – a magyarokhoz a kunok népe hét vezér alatt. Ezek közül kettőt (Etét és Vajtát) a fejedelmi törzs nemzetségeinek területén helyez el, valószínűleg később letelepedett kun eredetű nemzetségek családi hagyományait értve félre. A többi öt vezért, Ed és Edömér testvéreket, kiktől az Aba nemet származtatja; Ursu-ur [Urs-ur] apját, Ousádot; Böngért, Bors atyját és Ketelt, Oluptulma apját a későbbi Zemplén, Borsod és Újvár (Heves) megyék területén telepíti le. Részletesen leírja az ő foglalásaikat s más kun vitézeknek e vidéken adott földeket. A Krónika az Aba nemzetségről írva, azt szintén Ed és Edömértől, Csabának egy chorozmin [khorezmi] nőtől született fiaitól származtatja. Konstantinus császár szerint a kozároktól [kazár] elszakadt kabarok, mint nyolcadik törzs csatlakoztak a magyarokhoz s három nemre oszolva éltek azokkal együtt. Anonymus kunjaiban s a Krónikának az Abákról szóló értesítésében ennek a kazár-kabar csatlakozásnak halvány reminiszcenciáját kell látnunk. A kabarok olyanforma elhelyezkedésének, mint Sebestyén gondolja,^{52} hogy a határszéleken hosszú vonalba telepíttettek volna le, ellene mond a nemzet törzsekben való továbbélése. A besenyők ilyen letelepítése késői századokból vett helytelen analógia. Ami megtörtént az Árpádházi királyok egységes Magyarországában, lehetetlen volt a törzsszervezetben élő ősmagyaroknál.^{53} A kabarok három neme éppúgy együtt telepedett le, egyazon helyre, mint a többi magyar törzsek.

A Tisza mentén letelepedett kun vezérek utódai közül az Abák hatalmas törzsöke a régi Újvár megyében (Heves, Abaúj, Sáros) birtokolt hatalmas földterületeket. Ezek közül a mátraalji összefüggő, nagy birtoktest volt az ősi szállásbirtok.^{54} A nemzetség előkelő voltát illusztrálja az Árpádházzal kötött rokonság, amennyiben Sámuel, a későbbi király, Szent István nővérét vette a források szerint feleségül.^{55} Hogy a Krónika mégsem említi a honfoglaló törzsfők közt, sőt kiemeli idegen eredetüket, világosan bizonyítja a föltevés helyességét, hogy ez ősrégi nemzetség a magyarokhoz csatlakozott kazár néptöredéknek volt vezető nemzetsége. Az Abák birtokai a Tiszának mindkét partjára kiterjedtek s a régi Szolnok és Újvár megyék is kétparti helyzetet foglaltak el.^{56} Ezzel a tiszántúli birtoktesttel határos volt a bihari vidék, ahova Anonymus Mén-Marót kazár birodalmát helyezi.

A Krónika Örse Anonymusnál Ursur – helyes kiejtéssel Örösur – szintén mint kun vezér szerepel. Apjával, Ousáddal, Borsod megyében telepíti le Névtelenünk. Az Örösur nemzetség ősi birtokai tényleg a Sajó és Eger vizek közt területek el.^{57} Örös-ur nevét őrzi Sajóörös falu.^{58}

Lakott egy harmadik nagy nemzetség is e vidéken, a Miskolc nem. Karácsonyi néhány hely- és személynévből s magából a nemzetség nevéből következtetve, szláv eredetűnek tartja őket.^{59} A helynevek semmit sem mondanak, mert szláv nevű falvak a legmagyarabb nemzetségek birtokai közt is találhatók, viszont a családfán előjövő Csaba, Füle s más nevek a nemzetség magyar voltát éppúgy igazolhatnák. Anonymus szerint Bors kun vezér utódai bírják Miskolc vidékét^{60} s a hagyomány alapján e nemzetséget is ősfoglalónak tarthatjuk. A családfán előforduló Csaba név némi kapcsolatot termet a Krónika útján a Miskolcok és Abák közt.

Mindezekből azt a konklúziót vonhatjuk le, hogy a kabarok törzse a Mátra alján a későbbi Újvár és Borsod megyék vidékén, a Tisza két partjára telepedett le. A Konstantinus említette három nem eső családaiul tán az Abák, Örösurak és Miskolcok tekintendők. A kazár-kabarok utódai a palócok, kik között élt az idegen származás emléke s akiket ezért Anonymus a Szent László idején letelepedett kunok szomszédságának hatása alatt kunoknak tartott. Élt ugyan a kazár név emléke is, de ezt idegen s nem a magyarhoz tartozó népnek gondolta.

* * *

Az ország megszállott területének legkeletibb részére helyezi el a Krónika Kund törzsét. A Nyírség vidékére, a Szamos mellé telepedett le Kund, kitől Kusid és Kupian származtak. Anonymus Kundot beolvasztotta a fejedelmi törzsbe, fiává tette a történelem Kurszánját s mint láttuk, Fejér megyébe telepítette le. Nála Szabolcs, Tas és Tuhutum vezérek hódítják meg a Szamos völgyét s a Nyírt egész a Meszesi kapuig, ahová az ország határát kitűzik. Szabolcs és Tas később másutt, Fejér megyében kapnak földet, de nevüket őrzik Szabolcsvár és Tas Szabolcs megyei községek. Világos, hogy itt Anonymust etimologizáló heve ragadta el s ezért szerepeltette a két vezért ennek a vidéknek meghódításánál. Tuhutumot idetelepíti Névtelenünk a Szamos vidékére, honnan később a Szamos völgyén délre nyomulva Erdélybe, még pedig annak Kolozsvár körüli vidékére jutott. Tuhutumtól származtatja a Gyula-Zsombor (Maglót) nemzetséget s Tuhutum egyik vitézét Agmándnak (Ogmánd) nevezi.

Kund neve a régi fővezéri (Kende) méltóság címét tartotta fenn. Fia Kopján vagy Kaplyon a hasonló nevű nemzetség névadó őse volt. A Kaplyon nemzetség hatalmas kiterjedésű birtoka a Szamos két partján terület el^{61} s a későbbi Szatmár megyét derékban szelte [ketté] a folyó. A Gyula-Zsombor nemzetség birtokai Belső-Szolnok és Doboka, az Agmánd nemé Belső-Szolnok és Kolozs megyékben terültek el.^{62}

Ami az erdélyi birtoklást illeti, Tuhutum szereplése Anonymusnál annak emlékét tartotta fenn, hogy az eleinte meg nem szállott Erdély északi vidékeit ez a törzs hódította meg a Szamos völgyén történt előnyomulással. A hódítók, illetve első megszállók közt voltak a magát Tuhutumtól származtató Gyula-, Zsombor- és az Agmánd nemzetség ősei. Előbbieket a Gyula névből következtetve Névtelenünk a Krónika Gyulájával hozta kapcsolatba.

Figyelemreméltó jelenség, hogy a kazár-kabar reminiszcenciákat íróink e vidéken keresik. Már Anonymus is e törzs szomszédságába helyezi Mén-Marót kazár országát. Karácsonyi a kazár nép nevét a Károly helynevekben véli feltalálni, melyek csak ezen a vidéken fordulnak elő.^{63} Erdélyi László a Kálmán korabeli mohamedán izmaelitákat tartja a kazárok utódainak^{64} s érdekes, hogy a mohamedánok emlékét őrző Böszörmény (muzulmán) helységek Szabolcs és Bihar megyében vannak.^{65}

Ezek szerint a Szamos mentén letelepedett törzs a régi, Árpád fejedelemmé választása előtti fővezér népe lett volna. Lebed kendének kazár házasságát említi Konstantinus császár s innét származhatnak a Szatmár, Szabolcs és Bihar megye területére vonatkozó kazár reminiszcenciák. Igen helyesen jegyzi meg Karácsonyi, hogy a beolvadt idegen néptörzsek nevei a helynevekben ott maradtak fenn leginkább, ahol gyéren bár, de előfordult egy-egy telepük s nem a nagy tömegben betelepített területeken. Ez a magyarázata, hogy a kazár-kabarok emlékét nem a kabar eredetű palócság, hanem a velük összeköttetésben állt másik törzs területén, illetve szomszédságában találjuk fel.

Karácsonyi kutatásai szerint az erdélyi püspökség törzsbirtokai Szatmár és Ugocsa megyékben feküdtek s a püspökség hatásköre a Szamos völgyén terjedt Doboka, Kolozs és Torda felé.^{66} A kolozsdobokai hódítást Szent István idejére teszi.^{67} A püspökség első székhelyei Tasnád és Kolozsvár lettek volna.^{68} Ez a felfogás a Névtelen állítását igazolja, ki Erdély megszállását a Szamos-völgyön át történtnek mondja.

* * *

Míg a Dunántúl megszállásáról részletes és alapjában helyes tudósítást nyerhetünk hazai forrásainkból, míg a Tisza jobb partjának betelepítését megállapíthatjuk azokból, addig a tiszántúli hatalmas magyar vidékek honfoglaláskori megszállásáról alig találunk bennük értesítést. A Szamos völgyének telepítéséről tudnak csak krónikáink; a Tiszántúl többi részeit elbeszélésükben mellőzik. Láttuk, hogy a kabarok nemzetsége, mely a Sajó-Eger vidékét szállta meg, letelepedett a későbbi Újvár és Szolnok megyék tiszántúli részére is, a Csongrád vidékén tanyát ütött törzshöz tartozott, a Három-Körös egyesülése táján, a későbbi Békés megye területén megszálló Barsa nemzetség s a Baár-Kalánok birtokai is kétparti helyzetet foglaltak el. A későbbi Bihar megye és a Maros-völgy, valamint a Maros-Tisza-Duna közének megszállásáról azonban nem szóltunk eddigelé semmit.

Ami Bihar megyét illeti, Anonymus ide helyezi Mén-Marót kazár országát. Ez egyrészt helyrajzi eltolódás, mert a mátraalji kazár-kabarokat a XI. században tőlük délnyugatra telepedett kunokkal azonosította, így a hagyományban fennmaradt kazár emlékek nyomán ezeknek másutt kellett hazát keresnie; másrészt – mint láttuk – a Szamos-menti magyar törzs kazár házassági kapcsolatának reminiszcenciája; végül talán magyarázatául akart szolgálni a királyi család hatalmas kiterjedésű bihari birtokainak, ami Mén-Marót leányának Zsolttal kötött házasságával kielégítő magyarázatot nyert. Ezzel szemben a történelmi emlékek arra tanítanak, hogy Bihar vármegye nem tartozott a honfoglaláskor betelepített területekhez. A terepviszonyok nem voltak alkalmasak a magyarok letelepedésére. „Az, hogy Váradtól Révig csupa gyönyörű magyar helynevek találhatók, elvitázhatatlanul bizonyítja”,^{69} hogy e vidéknek nem volt ősi szláv lakossága. Sűrű erdőkkel borított hatalmas térségek terültek el a Körösök vidékén. Az Árpádok nagykiterjedésű birtokai, melyek később jórészt a váradi székesegyházra és püspökségre szálltak át,^{70} csakis úgy juthattak az Árpád-ház kezére, ha itt a királyság szervezésekor törzsökös magyar nemzetségek még nem telepedtek le. A nagy világi birtoktestek oly területeken keletkeznek, melyek nem tartoztak az első szállásföldek közé, hanem már a királyok foglalásai. Különösen az országválasztó közökön jöttek létre ily hatalmas uralmak, bent az ország közepén ily birtoktestek nem keletkeztek, még ősnemzetségek kezén is kevés.^{71} Annál feltűnőbb a Bihar megye területén keletkezett két óriási világi uradalom, a Csákiak birtoka és a később Hunyadi-kézre került debreceni uradalom.^{72} Nevezetes, hogy az egész megye területén egy olyan nagyobb, törzsökös nemzetség sincs, mely honfoglaló birtokosnak volna tekinthető. Karácsonyi hat törzsökös nemzetséget említ,^{73} melyek közül az Ákosnak Pest megyében, a Zoárdnak Esztergomban, az idegen eredetű Hont-Pázmánynak Hontban, a Gut-Kelednek Fejér- és Somogyban voltak ősi birtokai. Biharban mindezek bevándorlók, későbbi adományosok. A XIII. század végén feltűnő kis Turoly nemzetség számba sem jöhet.^{1} Így egyedül a Barsa [Borsa] nemzetség ősi foglaló birtokos, de ezeknek szállásbirtoka sem Bihar területén volt. A megye határán, a Berettyó és Körös közén van e nemzetség ősi fészke, ma is egyik hajtása, a Nadányi-család kezén. A Barsa-birtokok túlnyomó része Békés megyéhez tartozik, sőt maga a bihari birtok is hajdan Békés megye területén volt. Békési nemes a XI. század pogány mozgalmaiban vezető szerepet vivő Vatha úr is. Birtoka a bihar-békési határon fekvő Kórógy falu.^{75} A bihari terület gyér népessége volt annak a sajátságos alakulásnak oka, amit a tiszántúli vidék egyházközigazgatási beosztásánál látunk s amiből régebben a biharváradi püspökség későbbi, Szent László alatti alakulását következtették.^{76} A váci püspökség tiszántúli területe s a marosvári (csanádi) püspökség marosontúli része nem okoz zavart, de nem tudták megmagyarázni a Zaránd vármegye területének megfelelő pankotai főesperességnek az egri egyházmegyéhez tartozását. Látjuk pedig, hogy ezt az egri egyházmegye törzsétől a váradi püspökségnek két oly főesperessége, a békési és szeghalmi, választja el, melynek még a XIV. századi tizedjegyzék szerint is csak hat, illetve tíz plébániájuk ismeretes, szemben a bihari főesperesség 105, a homorógi 49 s a köleséri 40 egyházával.^{77} A lassan települő bihari és békési területek csak a XIV. században kezdenek kelet felől benépesedni, Békés megye megszállt része pedig a pogányságnak fészke volt. Szent István a püspökséget a nagy bihari területre, a telepedésre számítva, azért alakította, mert birtokába véve a földterületet, a jövőben épp olyan területe lett ez az országnak, mint a többi volt.

* * *

Hazai forrásaink az egyik magyar törzset, Gyuláét, Erdély területére telepítik. Ma azonban tudjuk már, hogy Erdély nem tartozott az első szállásföldek közé s így Gyula vezér oda nem telepedhetett. A nyolcadik magyar törzset arra a területre kell helyeznünk, amelyet krónikáink a tárgyalásból kihagytak, de melynek betelepítéséről hiteles kútforrások beszélnek.

Konstantinus császár szerint: „az Al-Dunán túl esik a magyarok lakóhelye, melyet az ott folyó folyamok szerint neveznek. Ezek a folyók a következők: első a Temes, második a Tutész (tán a Béga), a harmadik a Maros, a negyedik a Körös és ismét más folyó a Tisza.”^{78} Ugyanott leírja, hogy a magyarok „kelet felé a bolgárokkal határosak, kiktől elválasztja őket a Duna”; „Turkia (vagyis Magyarország) kezdete táján van Traján császár hídja, s attól háromnapi járásra Belgrád”. Annyira világos a görög császár leírása, hogy ha csak ez a forrás állna rendelkezésünkre, melyről tudjuk, hogy közvetlen hallomásból értesült a magyar viszonyokról, ide a Körös és Al-Duna közé, a Maros két partjára kellene helyeznünk az egyik magyar törzs szállását. Erre azonban nincs szükségünk, mert a Krónikánál és Anonymusnál régibb hazai forrás adataival támogathatjuk a koronás író elbeszélését. A Gellért-legenda, mely – bár ránk XIII–XIV. századi alakjában maradt – minden valószínűség szerint, Ajtonyról szóló X. fejezete pedig egész bizonyosan a XI. század végén készült és csanádi hagyományokon alapszik,^{79} Szent István csanádi hódítását írja le. Eszerint István idejében Marosvárott egy Viddinben megkeresztelkedett Ajtony nevű hatalmas úr uralkodott, kinek birtoka a Köröstől Erdélyig, Viddinig és Szörényig terjedt. A Krónika egyáltalán nem említi Ajtonyt, Anonymus pedig, ki ismerte a legendát, futólag érintve, [egy] Glád nevű honfoglaláskori Viddinből jött bolgár vezér utódának mondja őt, elfeledve vagy előre nem látva, hogy elbeszélése későbbi folyamán ugyane Gládot tönkre fogja veretni Zoárddal, Kadocsával és Vajtával.^{80} Anonymus elbeszélése a legendán alapszik. Az idegen eredetet egyrészt azért toldta hozzá, mert már elhelyezte a hét magyar törzset és a kunnak nevezett kabarokat s így magyar törzs ide nem jutott, másrészt meg eggyel több diadalt szerzett így Árpád vitézeinek. Hozzájárult ehhez a legenda értesítése a bolgár Viddinben végbement keresztelkedésről. Glád személye épp annyi hitelt érdemel, mint Zobor, Szalán, Mén-Marót, avagy Gyeló.

Konstantinus értesítése a magyarok lakhelyéről teljes bizonyossággal cáfolja Ajtony bolgár voltát, kinek magyar származása eldöntöttnek tekinthető.^{81} Ajtony birtokai – a maguk egész kiterjedésében – Csanádra szálltak s azt látjuk, hogy a Csanád nemzetség Maros-menti földjei a folyó mindkét partjára kiterjednek s hogy az e területen alakult Marosvár (Csanád) és Arad megyék szintén kétparti helyzetűek.^{82} Ajtony emlékét tartotta fenn Arad megyében Ajtonymonostora s Krassóban Ajtony falu neve, nemzetsége – bár fennmaradt – soha jelentős szerepre nem jutott, szinte üldözött nemzetségnek látszik.^{83}