Adalék X–XI. századi pénztörténetünkhöz
(1918)^[1]

Pénztörténetünk XI. századi jelenségeit kutatva, az egykorú forrásadatok és a „pensa auri” nyelvi jelentésének vizsgálata alapján arra az eredményre jutottam, hogy hazánkban a X–XI. században a bizánci aranysolidus forgalomban volt s ezt kell értenünk Szent István törvényeinek pensa auri-ja (= megmért arany, meghatározott súlyú aranydarab, aranypénz) alatt.^{1}

Kutatásaim közben teljesen elkerülte a figyelmemet egy becses X. századi kútfő, mely értékesen egészíti ki forrásadatainkat s melynek magyar pénztörténeti fontossága az eddigi kutatók figyelmét elkerülte.^{2}

Ez a kútfő Jákob fia Ábrahámnak útleírása a szláv országokban tett útjáról.^{3}

Ábrahám, arab néven Ibrahimibn-Jakúb, Észak-Afrika nyugati vidékéről való zsidó rabszolgakereskedő volt. 965 tavaszán az Adriai-tengeren, Friaulon, a keleti Alpeseken át utazott Prágába, hol ekkor I. Boleszláv uralkodott. Június végén vagy július elején Prágából Magdeburgba ment I. Ottó császárhoz s innét az obodriták országába, Schwerinbe utazott. Visszajövet ugyanez úton járt. Hosszabb időt töltött Prágában s a csehekről és Prágáról adott leírása személyes tapasztalatain alapszik, míg a Bulgáriáról és Lengyelországról írtakban közvetett értesítésekre támaszkodik.

* * *

Ábrahám útleírása megegyezik más források értesítéseivel s általában nagyon megbízható kútfő. Különösen értékesek a kereskedelemmel összefüggő megfigyelései, mert főleg a kereskedelmi érdekeket tartotta szem előtt s valószínűleg egész útleírását kereskedők számára tájékoztatásul írta. A prágai vásárokról adott leírás értékes forrása a X. századi kereskedelem- és ártörténetnek.

Csehországról írván, azt mondja, hogy „a mi Bûjslâw országát illeti, ennek hossza Prága (Frâga) városától Krakó (Krâkwa) városáig háromhetes útnak felel meg és hosszában határos a magyarok (türkök) földjével. Prága városa kőből és mészből épült és ez a leggazdagabb kereskedőváros. Krakó városából oroszok (rűsz) és szlávok jönnek ide áruikkal és jönnek hozzájuk (tudniillik Prága lakóihoz) a magyarok (türkök) földjéről muzulmánok, zsidók és magyarok (türkök) hasonlóképpen árukkal és forgalmi (vagy: bizánci)^{4} mithkálokkal (methikal) és kivisznek tőlük rabszolgákat, cinnt és ólmot” (más értelmezés szerint: „lisztet, hódprémet és más prémeket”).

Később Lengyelországról szólván, írja, hogy „Mska (Miciszláv, Meskó [Mieszkó]) fejedelemnek az adókat forgalmi (vagy: „bizánci”) mithkálokban fizetik; ezekből fizeti minden hónapban embereit”.^{5}

Kitűnik ebből az elbeszélésből, hogy a X. század második felében hazánkból és hazánkon keresztül magyarok, muzulmánok és zsidók jártak a prágai vásárra. Az általuk használt pénzt Ábrahám mithkáloknak nevezi. E szó olvasása kétségtelen, abban valamennyi kiadó és fordító megegyezik.^{6} Kétséges azonban a mellette álló jelző (mrktijja) olvasása. De Goeje a gr. Landberg-kódex egyik variansára támaszkodva, szövegkorrekcióval „bzntijja”-nak olvasta és „bizánci mithkálok”-nak fordítja.^{7} Westberg ezzel szemben – s e felfogás éleselméjűségét utóbb De Goeje is elismerte^{8} – a latin mercatusból származó kölcsönszónak tartja (merkatijje) s értelmét „kereskedelmi” vagy „forgalmi” („gangbare”) szóval fordítja.^{9}

Bár a következő megállapításokat a „bizánci” olvasás nyomatékkal támogatná, Westberg meggyőző bizonyítását el kell fogadnunk s a kérdéses helyet „forgalmi mithkálok”-nak kell fordítanunk.

Az a kérdés mármost, miféle pénz volt ez a mithkál, a X. századi magyarok, magyar földről jött muzulmánok és zsidók fizetési eszköze? De Goeje – minden indoklás nélkül – valószínűnek mondja, hogy ezüstpénz volt.^{10} Pedig ezt valószínűnek éppenséggel nem tarthatjuk. A mithkál alatt ugyanis az arab források sohasem értenek ezüstpénzt.

A mithkál^{11} (mitszkál; többese: methikál vagy mathakil) arab súlymérték, mely finomabb áruk mérésére – kb. 4–5 g súlyban – Észak-Afrikában, Algirban, Tripoliszban ma is használatos. A középkorban főleg aranymérésnél használták. Törvényes súlya 4.414 g volt.^{12} Az arab kalifák és más muzulmán fejedelmek a VII. század vége óta verettek arany- és ezüstpénzt. Ezüstpénzük a perzsa ezüstpénzek mintájára vert 7/10 mithkál súlyú dirhem volt. Aranypénz a 4.4. – 4.5 g-os bizánci aranysolidus mintájára vertek. Neve dinár, súlya pontosan 1 mithkál (4.414 g). Ezért a közbeszédben s az irodalomban egyszerűen mithkálnak is nevezték az aranydinárt.^{13} Számtalan VII–XIII. századi forrásadat bizonyítja, hogy a mithkál, mint pénznév, az aranysolidussal egyértékű arabs aranydinár jelölésére volt használatos.^{14} Az ezüstpénzt sohasem nevezték mithkál-nak.

Mivel Ábrahám Észak-Afrika nyugati vidékéről való volt, fontos annak megállapítása is, hogy a X–XI. századi forrásadatok szerint az aranydinár mithkál neve nemcsak keleten, hanem a nyugati araboknál, Egyiptomtól Spanyolországig mindenütt használatos volt.^{15}

Mindezek alapján kétségtelenül megállapítható, hogy Ábrahám „forgalmi mithkál”-jai alatt csakis aranypénzt érthetünk.

E szerint hazánkban és a szomszédos északi szláv (cseh és lengyel) országokban a X. században aranypénz volt forgalomban. A mithkál az arabs aranydinár neve, de ennek értéke tökéletesen fedi az annakidején az első dinárok veréséhez mintául szolgált bizánci aranysolidus értékét. A X–XI. századi sírleleteinkből előkerült bizánci aranyak, a XII. századi magyar őskrónika és Szent László törvényének megfelelő helyei, valamint a bizánci arany XI–XII. századi csehországi forgalmát bizonyító adatok^{16} kétségtelenné teszik, hogy ez a magyar-, cseh- és lengyelországi aranypénz bizánci aranysolidus volt. Lehetséges azonban, hogy a keleti kereskedők révén a solidus mellett az arabs aranydinár is forgalomban volt, bár az eddigi leletekből csak ezüstdirhemek kerültek elő.

Kútfőnk újabb bizonyítékot szolgáltat a bizánci aranysolidus (s tán az azzal egyértékű arabs aranydinár) magyarországi forgalmára és megerősít a pensa auri-ról vallott felfogásomban. Emellett értékes adatot tartalmaz arra nézve, hogy az aranysolidus rendes fizetőeszköze volt a X. századi cseh-lengyel-magyar nemzetközi forgalomnak. E tény kétségtelenül a bizánci kultúrhatások erősbödésre vezethető vissza, annál is inkább, mert Gardezi ismert elbeszélése szerint a IX. századi oroszok (rusz), volgai bolgárok és déloroszországi szlávok csakis ezüstpénzért, dirhemekért árulták portékáikat.^{17}

* * *

Ábrahám útleírásának van egy más adata is, mely látszólag közelebbről érdekel bennünket. De Goeje és Wattenbach fordításában ugyanis a csehországi árak „peñse” nevű pénzben vannak meghatározva, mely rokonnak látszik a mi pensánkkal. Westberg művéből azonban kiderül, hogy az eredeti szövegben mind a négy helyen knšâr van. A pnšê De Goeje, illetőleg Karabacek erőltetett konjektúrája, melyet a cseh penjaz szóból következtettek ki. A săr-t Westberg hajlandó a dénár szó romlott alakjának tartani.^{18}

Az árak nagysága, valamint a cseh kendőpénzhez való pontos reláció mindenesetre arra mutatnak, hogy a kérdéses pénz cseh ezüstdénár volt.

Az egykorú és közelkorú magyarországi ártörténeti adatok teljes hiánya miatt szükségesnek tartom a mi árviszonyainkra is világot vető csehországi árakról szóló rész rövid ismertetését. Ábrahám, aki az obodriták országánál is hangsúlyozza a vásári árak alacsonyságát,^{19} kiemeli, hogy Csehország „földje a legjobb az északi országok közül és leggazdagabb élelmiszerekben”. Ennek bizonyítására sorol fel árakat, amelyek tehát az ő szemében nyilvánvalóan alacsony árak voltak. 1 dénárért (knasr), vagyis mai pénzben 38 fillérért^{20} annyi gabonát adtak, amennyi egy ember egész havi élelmére elég és annyi árpát, amennyi egy ló 40 napi abrakolásához szükséges. 1 dénár volt tíz tyúk ára is.^{21} Ha egy ember havi gabonaszükségletére 40–50 kg búzát vagy rozsot veszünk fel (ami a földművelő szlávoknál inkább kevésnek, mint soknak mondható), 1 q gabona árául 0.95 K-át kapunk. 1 tyúk ára 3 1/2–4 fillérre tehető.

A Frank birodalomban a VIII–X. században 1 modius (kb. 15 kg) gabona ára 1/2–2 dénár,^{22} tehát 1 q gabona ára hozzávetőlegesen 1.36–5.56 K^{23} közt ingadozott. Egy tyúkért a IX–XII. században rendesen 1/2–1 dénárt,^{24} vagyis 20–41 fillért fizettek.

A cseh árak aránylagos alacsonyságát az ország gazdasági színvonala magyarázza meg. A kezdetleges gazdasági színvonalon élő népek mindennapi élelmiszerszükségletét a házi gazdálkodás látja el. Piacra ily közönséges cikkek nem igen kerültek, mert nem volt keresletük.^{25} Ha mégis árusítottak, a kínálat kénytelen volt alacsony árakkal megelégedni.

A X. századi cseh árak jóval alacsonyabbak az egykorú nyugati áraknál, de irreálisaknak – az ország gazdasági színvonalát figyelembe véve – éppen nem mondhatók. Az afrikai kereskedő mégis méltán emelte ki azok rendkívüli alacsonyságát, mert Keleten – amennyire az ismert adatokból megállapítható – ez időben igen nagy volt az élelmi cikkek ára. Egyiptomban és Mezopotámiában, hol a IX. század végén még 1.81–3.62 frank 1 q gabona, a X–XI. században már 12–54 frank közt ingadozik, sőt drágaság idején 108 frankra is felemelkedett.^{26} Más arab tartományokban a X. században 1 keurr (= kb. 15, más mértékrendszerben 23 q) gabona rendes ára 33 aranydinár (= 500 dirhem à 15) körül volt.^{27} 1 q ára tehát 1.4 (2.2.) dinár, vagyis kb. 20 (31.50) K volt. A nagy drágaságok idején azonban 1 keurr gabonát 210, 316, 800, sőt 1000 dinárért is árusítottak, tehát 1 q gabona ára 9, 13, 35, sőt 52 (a 15 q-ás keurrel számítva: 14, 21, 23 és 80) dinárra is felemelkedett,^{28} ami – a mai viszonyokhoz mérten is horribilis – 129–748 K-ás árnak felel meg! A tyúk ára a XI. század elején, éhínség idején 30 dirhemig (kb. 80 cseh dénár) szökött.^{29}

A keleti árviszonyokhoz szokott Ábrahám tehát méltán csodálkozhatott a csehországi és más szlávföldi piaci árak rendkívüli alacsonyságán!

Gazdaságtörténeti szempontból fontos még Ábrahámnak az az értesítése, hogy Prágában már a X. században árultak aranyat és ezüstöt. Ez megerősíti a csehországi bányászat régiségét vitató s újabban több oldalról kétségbevont álláspontot. Rendkívül becses a csehek terménypénzéről, a vászon kendőcskékről adott leírás, melyeknek – Ábrahám szerint – szilárdan megállapított árfolyamértéke (1/10 dénár) volt,^{30} tehát a mi tinópénzünkhöz s a keleti és délszlávok nyestbőr pénzéhez hasonlóan valódi forgalmi pénzül szolgáltak.^{31}

Ábrahám feljegyzései mindenesetre értékes következtetéseket tesznek lehetővé a magyar pénz- és ártörténet kutatójának. Csak azt sajnálhatjuk, hogy nem jegyezte fel a vásári áruk közt említett rabszolgák, lovak és más cikkek árait.

[1] (Első kiadása: Századok, 1918. 161–168. l.)