| « Jegyzetek | KEZDŐLAP | II. » |
Az adózás és vele rokon jelenségek szerves kapcsolatban vannak az államigazgatás más ágaival és a társadalmi jelenségekkel, ezért csupán azokkal együtt tárgyalhatók. Ez az irányelv elsősorban adótörténeti kutatásoknál érvényesül, mert a történeti fejlődésnek gyakran nehezen érthető jelenségei egyáltalában nem magyarázhatók meg, ha a pénzügyet az államélet egyéb tényezői közül kiszakítva, önállóan vizsgáljuk. Az adótörténet sokkal tágabb keretek közt mozog, mintsem azt nevéből következtethetnők és oly jelenségekkel is foglalkozik, melyek modern szemmel nézve nemcsak az adótan, hanem még az államháztartástan fogalmi körébe sem sorozhatók.{1}
Az adók és általában az államháztartás bevételei az állami szükségletek fedezésére szolgálnak.
Az állam mindig hatalmi célokra jön létre s ezért fogalma sohasem nélkülözi a nyers erő, a katonai hatalom elemeit. Első megjelenésében minden állam katonai jellegű alakulat, mihez képest első szükségletei is hadi szükségletek; sőt már az állammá alakulás előtti időben, mikor a közfunkciókat a kisebb politikai közületek (törzs, nemzetség) végzik, mint közös – a törzsek és nemzetségek egységét először kifejező – szükséglet lép föl a háborúk emberanyagának kiállítása.
Az államhatalom, azaz a fejlődés kezdetleges fokán ezzel egyértelmű királyi hatalom, megalakulásakor átveszi az alacsonyabb közületek közigazgatási funkcióit; ezzel előállnak a közigazgatási szükségletek, melyek – a kezdetleges közigazgatás nagyrészt hadi célokat szolgálván – részben szintén katonai szükségleteknek tekinthetők.
Az állam és társadalom szoros kapcsolatának következménye,{2} hogy a szükségletek fedezése a társadalomra hárult, viszont a társadalom intenzív részvétele a közfunkciók teljesítésében új állami szükségleteket hozott létre. Az államnak központi hatalma szilárdítására, a közfunkciókat végző társadalommal szemben szüksége van oly erőre, mely őt attól bizonyos fokig függetlenítse, illetve mellyel a társadalom tagjait szorosabban magához kapcsolja. Előbbit zsoldos vagy fizetett katonaság tartásával, utóbbit anyagi előnyök nyújtásával éri el. Mindkettőhöz egyaránt pénzre van szüksége.
A hadi és közigazgatási szükségletek mellé harmadikul sorakozó pénzügyi szükségletek – hatalmi célok elérésére szolgálván –, bár más alakban jelentkeznek, lényegükben hadi szükségletekként foghatók fel. Az államháztartás mint a hadügy segédága jelenik meg s a későbbi fejlődés folyamán is mindig elsősorban a katonai kormányzat támogatására szolgál.
Az állami szükségletek kielégítése a társadalmi osztályoknak a közfunkcióban való részvétele által történik. Az egyes osztályok azonban – a történeti fejlődés alacsonyabb fokán – nem egyazon módon, hanem gazdasági és politikai helyzetükhöz mérten róják le ebbeli kötelezettségeiket. Az előkelőbbek a közigazgatási szervezetben való hivatalos működéssel és személyes hadi szolgálattal, az alsóbb osztályok anyagi (pénzügyi) szolgáltatások teljesítésével járulnak az állami szükségletek fedezéséhez. Ehhez képest az állami (pénzügyi, katonai és közigazgatási) szükségletek kielégítésére rendelt pénzügyi szolgáltatások és a katonai (közigazgatási) szolgálat különböző társadalmi osztályokra nehezedő, de lényegükben azonos terhek.
A pénzügyi és hadügyi szolgáltatások szoros kapcsolata, illetve azonos jellege és a társadalmi osztályokra nehezedő állami terhek különfélesége magyarázzák meg az adóelméletek és a történeti fejlődés közt található ellenmondásokat.
Primitív fogalmak szerint a magasabb társadalmi osztályok katonai kötelezettségük mellett a más osztályokra nehezedő pénzügyi terhek viselésére nem voltak kötelezhetők. Ezért az állam az ő gazdasági erejüket fokozottabb mértékben csak közvetett úton, hadi terhek átruházásával használhatta ki. Bizonyos vagyonnal bíró nemesek gazdasági erejükhöz mérten a személyes hadi szolgálat teljesítése mellett jól fegyverzett vitézek tartására köteleztettek. Az okot okozatnak véve – a földesúri adóztató hatalom a katonaállítás kötelezettségének megokolt ellenszolgáltatásaként tűnik fel s ezért ellentétben a későbbi magángazdasági szolgáltatásokkal, a kezdetleges földesúri adók közszolgáltatások jellegével bírnak. A különböző társadalmi osztályok más és más formában vevén részt a közfunkciók végzésében, a közfelfogás szerint magasabb (katonai) funkciót teljesítő osztályok adóztató hatalmat gyakorolnak az alacsonyabb (pénzügyi) funkciókat végző osztályok felett. Más szóval az alsóbb társadalmi osztályok szolgáltatási képességének egy része a katonai terhek viselésével állami szolgálatot teljesítő osztályok hasznára fordíttatik.{3}
A társadalmi osztályoknak a közfunkciók más és más ágában való működéséből következik a középkori adók individuális jellege. A teljes szabadsággal bíró katonáskodó népelemek pénzügyi szolgáltatásokkal megterhelhetők nem lévén, mai értelemben vett általános adóról a történeti fejlődés kezdetleges fokán szó sem lehet.{4}
Az adóelmélet tanítása szerint – az ellenszolgáltatásért nyújtott illetékkel szemben – „az adó a magángazdaságok által valamely pénzügyi hatalom részére minden ellenszolgáltatás nélkül fizetett járulék”. Az ellenszolgáltatás hiányának elve azonban csak a fejlődés későbbi folyamán, az államhatalom fejlettebb felfogásával érvényesül. A történeti fejlődésben minden adó mint valami ellenszolgáltatásért fizetett illeték jelenik meg, melynek illetékjellege csak idők folyamán tűnik el.{5} A hadüggyel szoros kapcsolat következtében leggyakoribb a katonáskodásra nem kötelezett népelemek mintegy hadmentességi díj alakjában feltűnő szolgáltatásainak adóvá alakulása.{6} A történeti fejlődés kezdetleges fokán mai értelemben vett adót nem ismerünk, csak illetékeket. Ezért történeti szempontból nagyon is indokoltnak tartható a régebbi írók elmélete, mely az adót mindig az állam által nyújtott bizonyos ellenértékért fizetett járuléknak tartja.{7}
A pénzügyeknek az államigazgatás más ágaival és a társadalommal fennálló szoros kapcsolata mellett az általános gazdasági állapotokat is figyelemmel kell kísérnünk adótörténeti kutatásoknál. A gazdasági fejlődés fokának megfelelően a pénzügyi szolgáltatások más és más alakban jelennek meg. Ugyanaz a szolgáltatás különböző kultúrfokon álló népnél vagy különböző időben fejadó, földadó vagy jövedelmi hányad; termény- vagy pénzszolgáltatás; egész törzsek, nemzetségek által egy összegben fizetett vagy egyénekre kivetett teher képében jelentkezhetik anélkül, hogy lényegében változást szenvedne.
Összevetve ezt a hadügy és pénzügy kapcsolatáról mondottakkal, látjuk, hogy a történeti fejlődésben a személyes katonai szolgálat és a legkülönbözőbb (termény- vagy pénz-) szolgáltatások egyazon tehernek eltérő módon jelentkező alakjai lehetnek.{8}
A népek gazdasági fejlődése – különösen a primitívebb korban – nagy vonásokban analóg gazdasági evolúciók eredménye. Az adótörténet számtalan példát nyújt{9} annak a kultúrtörténeti tételnek bizonyítására, hogy hasonló gazdasági feltételek hasonló intézmények kialakulását segítik elő.{10} A szolgáltatások természetére nézve elsőrendű fontosságú a gazdasági kultúrfok megállapítása, melyen az létrejött, mert csakis ennek segítségével állapítható meg a más-más országokban különböző néven szereplő adójelenségek azonos jellege.
Összegezve az adótörténetben szemmel tartandó elvekből vonható tanulságokat: a szolgáltatások azonos jellegét – minden külsőséget mellőzve – három lényeges körülmény egyezése határozza meg: kik, kinek, mily ellenszolgáltatásért fizetik azt? Más szóval: a gazdasági fejlődés mily fokán álló nép társadalmának mely osztálya, minő ellenérték fejében, a közhatalom melyik funkcionáriusának fizeti?
[1] (Első kiadása a Történeti Szemle 1912. évfolyamában. – Németül: Die erste staatiche direkte Steuer. Ungarische Rundschau. I. Jg. 1912. 750–771.)
| « Jegyzetek | KEZDŐLAP | II. » |