A MŰVELTSÉG SZEMLÉLETI ELEMEI

A műveltségnek az emberi léttel együtt járó legősibb szemléleti elemei: az önismeret és a természetismeret.

A természet ölén élő kezdetleges ember is közvetlen szemléletből és tapasztalatából ismeri az emberi testet, annak részeit, azok rendeltetését, az emberi életműködés külső megnyilvánulását és az elemi tevékenységeket. Határozott képzete van az emberről, mint minden más teremtménytől különböző élőlényről, s fogalma van az életről, halálról, álomról. Ismeri az emberi indulatokat és érzéseket: a szeretetet és gyűlölködést, örömöt és bánatot, vágyat és undort, kéjt és fájdalmat. Különbséget tud tenni ifjú és öreg, szép és rút, jó és rossz, okos és ostoba, hű és álnok, igaz és hazug, erős és gyenge, bátor és gyáva, szelíd és vad, serény és rest, hasznos és káros között.

Érzékelni tudja a teret és az időt, meleget és hideget, ízt és szagot, fényt és hangot, színt és alakot, súlyt és terjedelmet, mennyiséget és minőséget, állapotot és mozgást, irányt és ütemet.

Szemlélet útján ismeri az égboltozatot és a látókörébe eső földi térséget, ennek felszíni alakulását, lakóit és termékeit. A Nap és Hold, a csillagok és más égi tünemények, a hegy és róna, orom és völgy, erdő és liget, fa és fű, ág és lomb, rügy és virág, bogyó és gyümölcs, kéreg és gyökér, folyó és tó, sár és iszap, homok és agyag, kő és kavics, féreg és bogár, légy és pille, béka és csiga, gyík és kígyó, hal és madár, s a négylábú állatok sokféle fajtája mind-mind közeli ismerősei.

De megfigyeli a természet titokzatos jelenségeit is: a levegőég rejtelmes fényeit és hangjait, az égitestek vándorlását, a Föld és Ég megmozdulásait, a földrengést és égiháborút, a villámlást és mennydörgést, a ködöt és felhőt, havat és jeget, esőt és harmatot, szelet és vihart, a dermesztő fagyot és tikkasztó meleget, az éltető és halált osztó tüzet és vizet, a barátságos napfényt és a zord éji homályt.