TŰZ ÉS VÍZ

Az állat fél a tűztől, és ösztönösen elkerüli. Az ősember is megfigyelte, félte és tisztelte a tűz hatalmas pusztító erejét, mégis közelébe hatolt. Kifürkészte tulajdonságait, s felismerve jótékony hatását, erős akarattal a maga szolgálatára kényszerítette. Önmaga védelmére, élelme javítására, eszközei anyagának előkészítésére használta fel a félelmes elemet.

Barlangját, kunyhóját a tűzhelyen állandóan élesztett szent tűzzel fűti és világítja. Élelmét tűzön melegítve, sütve-főzve ízletesebbé és változatosabbá teszi. A szerszámfát a tűzben edzi, hajlítja, alakítja. Az éjszakai pihenés idején a tűz fényével tartja távol magától a sötétség leple alatt kószáló gonosz szellemeket és a tűztől irtózó fenevadakat.

Hasonló szerep jutott életében a másik pusztító és éltető elemeknek: a víznek. A forrásból, patakból, folyóból merített üdítő italt erre a célra bőr- és faedényekben tárolja. Élelmét vízben oldja és főzi, hogy élvezhetőbbé tegye. A sást, nádat, növényi rostokat és az állati bőrt vízben puhítva készíti elő fonásra és varrásra. A földet és az agyagot vízben áztatva gyúrja edénnyé. Lakóhelyét víz közelében választja ki, ha a természetes védelmet nyújtó hegyvidékről a rónára költözik, vagy ott vadászik, tanyáját víztől, mocsártól védett területen üti fel. Később szigeteken, félszigeteken és a tavakba levert cölöpökre épít magának jó védelmet adó házat.

A tűz és víz jelentőségének ismerete és erejüknek a tisztelete jut kifejezésre a két elem – más-más formában bár, de világszerte élő – mítoszában, a Nap és a Hold tiszteletében is.