GAZDASÁG ÉS TÁRSADALOM

A gazdálkodás ősi formája a természet javait zsákmányoló, gyűjtögető, vadászó, halászó gazdaság. Az ember nem elégszik meg a zsákmányolás egyszeri kielégülést adó állati formájával. Zsákmányának egy részét tüstént elfogyasztja, de más részét tartalékolja, hogy a kemény tél idején, ínséges napokban is legyen tápláléka. A munkájához összehordott anyagokat is tárolja, és tudatos időbeosztással dolgozza fel. A fejlődés későbbi fokán megismerkedik a termelés fogalmával is. Állatot tart és növényt termel.

A munka és gazdálkodás már a legősibb időben szervezett erővel és ésszerű munkamegosztással, társadalmi közösségek keretében folyik. Az ember veleszületett hajlama szerint társas lény. Magános életre csak kivételesen s mindig a körülmények kényszerítő hatása alatt képes. Társadalmának alapsejtje a család.

A család nélküli társadalom, az állatnál is alacsonyabb színvonalon teljes nő- és férfiközösségben élő embercsordák torz gondolata a modern tudósok túlfűtött képzeletének a szülötte. Ilyen szervezetnek, helyesebben szervezetlenségnek sem az őskori, sem a ma élő legkezdetlegesebb népeknél, sőt – néhány alsóbbrendű állatfajt kivéve – még az állatvilágban sem találunk nyomára.

A csordaéletet állítólag törvényszerű szabályossággal követő anyajogú család elsőbbségének elmélete sem állja ki a próbát a tudomány ítélőszéke előtt. A mai kezdetleges népek egy része – különösen a primitív növénytermelést űző népek – valóban anyajogú szervezetben, anyaági családok kötelékében élt. A többiek – s köztük éppen a legkezdetlegesebb zsákmányoló életet élő népek – társadalma az apaági családon épül. A kétféle szervezet ugyanazon az ősi kultúrfokon egymás mellett, sőt közvetlen szomszédságban él és virágzik. Elvileg bármelyikük megelőzhette időben a másikat.

Sok jelenség arra mutat, hogy a matriarchátus a növénytermeléssel és a földvagyon kezdetleges rendszerének kialakulásával összefüggő későbbi fejlemény. E felfogás hirdetői szerint a férfimunkát: a harcot, a hozzá szükséges erőt, bátorságot, harckészséget, vállalkozó szellemet mindenekfelett megbecsülő vadász- és pásztortársadalmakban szükségképpen volt a férfiaké az elsőbbség, a hatalom. A családját nehéz küzdelmek árán ruhával és élelemmel ellátó, a munkát és gazdálkodást irányító és jó részben el is végző apa a családi közösség feje. A napi munkán: földművelésen és állatgondozáson s a nő földvagyonán épülő békés növénytermelő társadalmakban a férfi háttérbe szorul. Már nem eltartója, csak oltalmazója családjának és a nő vagyonának az egykor mindennapos, de most már mind ritkábban előforduló támadásokkal szemben. Az életadó munka oroszlánrészét a nő végzi, a gazdálkodást ő irányítja, s a hatalom is az ő kezébe kerül. Az anya lesz a családi közösség fejévé. Ezen a fejlődésen csak azok a társadalmak mentek volna keresztül, amelyek igen kezdetleges állapotban tértek át a zsákmányolásról a növénytermelésre, s még ott sem ellentmondás nélkül. A vagyon erejével hatalmuktól megfosztott és alárendelt szerepre kárhoztatott férfiak a matriarchális társadalmakban titkos szövetségekbe tömörülve küzdenek a nő lealázónak tartott uralma ellen. Ez a küzdelem eredményes is volt. Ma az anyaági családok kötelékében élő népek legtöbbjénél csak az öröklési jogban és a beházasodás szokásában él a régi nőuralom emléke. A család tulajdonképpeni feje a nő idősebb férfitestvére, s maguk a nők gyakran egész alárendelt szerepre vannak kárhoztatva. Ezzel szemben az apaági családokban az anyának igen sok helyütt az apával szinte teljesen egyenrangú az állása.

Más jelenségek viszont a matriarchális szervezet elsőbbsége mellett szólnak. Számos magas művelődési színvonalon álló, jellegzetesen patriarchális szervezetű társadalom vallásos kultuszában és egyéb intézményeiben világosan felismerhetők egy korábbi anyajogú szervezet emlékei.