Kedves Olvasók!

    Szép számban jönnek vissza a kitöltött kérdőívek a MEK-kel kapcsolatos felmérésre, és örömmel tapasztaljuk azt is, hogy sokan írnak javaslatokat és kérdéseket is az űrlap végén a 28. ponthoz. Ezen az oldalon néhány napos frissítéssel igyekszünk a legfontosabb kérdésekre és kérésekre válaszolni.

    A MEK-könyvtárosok.


  1. Kérdés/Kérés: "Egyes világirodalmi nagyságok nagyon hiányoznak, pl. Grimmelshausen, Fielding, Sterne, vagy jelentőségükhöz képest kevés művel szerepelnek, mint Flaubert, Dosztojevszkij, Turgenyev. A magyaroknál is jobban örülnék több Eötvösnek és Keménynek, mint ennyi alig ismert próbálkozónak. Ennyi Málnási Bartók mellé pedig illene kicsit több Kant, Hegel vagy Spengler. Ja, és több egyházatyát, kevesebb mai megváltót, ha lehet."

    Válasz: A gyarapodás nem elsősorban rajtunk múlik, azt tudjuk szolgáltatni, amit megtalálunk vagy megkapunk elektronikus formátumban. Az Ön által hiányolt szerzőket felvesszük a "kívánságlistára", és ha lehetőségünk lesz rá, feltesszük a MEK-be. Spengler jogvédettsége jövőre jár le (1936-an hunyt el). Eötvöstől jelenleg 5 könyv olvasható a MEK-ben, hangoskönyv formájában még idén felkerül a "Magyarország 1514-ben" c. kötet.


  2. Kérdés/Kérés: "Nagyon szeretem a hangoskönyveket, de némelyik minősége (a felolvasó nem profi/szinész) nagyon is kifogásolható. Nem hiszem, hogy csak a régi szinészek tudnak szépen beszélni (pl Szigeti veszedelem) és ha annyira "sírnak" a fiatalok, ne lehetne rávenni Őket erre a munkára."

    "Szívesen hallgatnék még több hangos könyvet. A hangos könyveket inkább profik olvassák fel, esetleg színművészeti egyetemisták, mert elég kiábrándító hallgatni az olcsó megoldásként választott hadaró, rosszul hangsúlyozó, nyelveket nem ismerő, idegen szavakat rosszul kiejtő felolvasókat. Ha nem színészek a felolvasók, akkor ne próbáljanak meg szerepeket formálni, mert az eredmény legtöbbször nevetséges."

    Válasz: A MEK-ben levő hangoskönyvek a Magyar Vakok és Gyengénlátók szövetségének hangarchívumából származnak. A felolvasók személyén és a hangminőségen - ha azok hangkazettára készültek eredetileg - nem tudunk változtatni. Az utóbbi időben már ott is digitális technikával rögzítik a felvételeket, így azok hangminősége már jobb.


  3. Kérdés/Kérés: "több kortárs szépirodalomra lenne szükség"

    "több kortárs írót!"

    Válasz: Kortárs magyar szépirodalmat (főleg az ismertebb szerzőket) a Digitális Irodalmi Akadémia honlapján is érdemes keresni: http://www.irodalmiakademia.hu A MEK-ben csak azokat tudjuk szolgáltatni, akik hozzájárulnak ehhez.


  4. Kérdés/Kérés: "esetleg több a mai szerzökröl? Zeneröl is (pld. mint Omega)"

    Válasz: Popzenéről és -zenetörténetről elég sok anyag van a magyar zenei portálokon: http://zene.lap.hu


  5. Kérdés/Kérés: "Sokkal több könyvet lenne érdemes föltenni, gyermekek számára pedig olyan oldalakat létrehozni, mely segítheti őket az olvasás örömteli elsajátításában."

    Válasz: Jelenleg 185 db. könyvünk van a "Gyermek és ifjúsági irodalom" témakörben. Kifejezetten gyerekeknek szóló irodalmi oldal több is van az Interneten: Olvasni jó! http://www.olvasnijo.hu   http://gyermekirodalom.lap.hu


  6. Kérdés/Kérés: "Szeretnék még több hangoskönyvet olvasni."

    Válasz: Fog is :) A következő hónapokban még kb. 1000 órányi hanganyag fog felkerülni a MEK-be, ez mintegy 70-80 kötet.


  7. Kérdés/Kérés: "Szeretnék több irodalmi könyvet olvasni, magyar szerzőktől, illetve örömmel olvasnam a csikos pöttyös könyveket is."

    Válasz: Sajnos a "csíkos és pöttyös könyvek" még jogvédettek többnyire.


  8. Kérdés/Kérés: "Szeretnék mennél több könyvet, szakirodalmat látni, illetve egyéb más linkekről információt."

    Válasz: Igyekszünk minél több könyvet feltenni, sajnos tudjuk hogy a szakirodalom eléggé hiányos, de ezek a könyvek nagyrészt nem is érhetők el elektronikus formában vagy nem szolgáltathatók. Idén még fel fog kerülni jónéhány nem jogvédett anyag. Más helyeken levő digitális szövegekre mutató linkek a "Kapcsolódó oldalak" felirat mögött találhatók a könyveink borítólapjain, illetve a Világkönyvtár menüpont alatt a MEK kezdőlapján.


  9. Kérdés/Kérés: "Ha valamit leszednek a MEK-ről, az kerüljön szégyentáblára."

    Válasz: Sajnos épp elég szégyen néha, hogy klasszikus szerzőket le kell vennünk :(  De a jelenlegi szabályozás szerint 70 évig még a jogörökösök dönthetnek mindenféle felhasználásról és az online szolgáltatás is annak minősül. Mi pedig tiszteletben tartjuk ezt a jogukat.


  10. Kérdés/Kérés: "WASS ALBERT MUNKÁIT HIÁNYOLOM,VALAMINT MAI MAGYAR SZERZŐKET: LŐRINCZ L.LÁSZLÓ,VAVYAN FABLE... "

    Válasz: Ezek a szerzők erősen jogvédettek, sajnos reménytelen az ilyen sikerkönyvek Internetes szolgáltatása, a kiadóik nem járulnak hozzá. A szerzők saját honlapjain is csak rövid részleteket közölnek.


  11. Kérdés/Kérés: "Hiányolom a kortárs világ-, illetve magyar irodalom néhány fontosabb művét. Például a Száz év magány, vagy a Terézanyut."

    "Az ujabb kiadásu könyveket, vagy besteller könyveket is szivesen venném. "

    Válasz: Lásd az előző választ. A külföldi bestseller szerzőknél még nehezebb a helyzet, mert még ha a magyar kiadót meg is lehetne győzni, utána a külföldi ügynökség engedélye is kellene.


  12. Kérdés/Kérés: "Többször keresek eredménytelenül szerzőre, mint pl. Márai Sándor, ill. sokszor kevés irodalmi mű található meg a Könyvtárban adott szerzőtől, mint pl. Szabó Magda. Jó lenne, ha bővülne a tartalom szépirodalom irányában. De egyéb (ponyva)irodalmi műveket is szívesen olvasnék az Önök közvetítésében. A hangos könyvek csak most kezdtek érdekelni, de úgy tűnik, arra adott a lehetőség. Köszönöm."

    Válasz: Márai Sándor jogvédett. Szabó Magda művei olvashatók a DIA-ban: http://www.irodalmiakademia.hu


  13. Kérdés/Kérés: "Amit hianyolok azok a bunugyi regenyek,de meg igy is talalok allandoan olvasnivalot."

    Válasz: A "krimi" szót érdemes beírni a MEK kezdőlapján a "Téma" mezőbe vagy bejelölni és átnézni a "Szórakoztató irodalom..." altémát a http://mek.oszk.hu/html/human.phtml lapon. De a krimi és ponyvairodalom nem tartozik a MEK fő gyűjtőkörébe, inkább klasszikusok és kézikönyvek megvásárlására fordítjuk a pénzünket, amikor éppen van.


  14. Kérdés/Kérés: "Sok olyan könyvet látok, amit ismeretlen emberek írtak résztémákról, ellenben ugyanabból a témából az alapművek nincsenek meg. Így ritkán találok használható szakirodalmat. Ami a szépirodalmat illeti, abból a magyar kiváló, a külföldi olyan közepes: pl. Jane Austen van, George Eliot már nincs. Egyébként jó oldal, és gyorsan nő, ugyhogy érdemes újra és újra körülnézni."

    Válasz: A szakirodalom sok területen valóban hiányos a MEK-ben, de amit megtalálunk valahol digitálisan, azt igyekszünk elkérni és feltenni. A szépirodalomnál természetesen elsősorban a magyar művekre koncentrálunk, valamint a klasszikus külföldi szerzőkre.


  15. Kérdés/Kérés: "Kérem szépen tegyék elérhetővé a Harry Potter könyveket"

    Válasz: Reménytelen szerzői jogi engedélyt kérni rá.


  16. Kérdés/Kérés: "Tobb Rejto muvet kerek."

    Válasz: 38 könyve van most a MEK-ben, majdnem a teljes életmű.


  17. Kérdés/Kérés: "Szerintem lehetne sokkal több szakirodalom, és irodalomtörténeti, nyelvészeti folyóiratok - ezek valamelyest a szépirodalomhoz úgyis kapcsolódnak. Sőt én még így is kevesellem a fent lévő irodalmi műveket, kötelező olvasmányokat. "

    Válasz: Folyóiratokat az Elektronikus Periodika Archívumunkban kell keresni: http://epa.oszk.hu Itt jónéhány irodalmi, nyelvészeti folyóirat érhető el teljes szöveggel, pl. Nyugat, Alföld, Kortárs, Magyar Nyelv, Magyar Nyelvőr, Széphalom, Tiszatáj stb.


  18. Kérdés/Kérés: "Lehetne régebbi történelmi műveket digitalizálni (történelmi tár stb), habár tudom ez nem a fő funkciójuk. Több családtörténeti művet igényelnék."

    Válasz: Ilyenek a http://online.arcanum.hu oldalon vannak, de az fizetős lett egy ideje. De ha minden igaz, akkor egy családtörténettel kapcsolatos mű fel fog kerülni néhány hónapon belül a MEK-be és néhány nagyobb történelmi lexikon és kézikönyv is.


  19. Kérdés/Kérés: "Nagyon szeretném, ha bővítenék programmjukat: - magyar és nemzetközi írók, művészek /zene, ének, film, színház, szobrász, festő stb/ - magyar és nemzetközi tudósok, feltalálók, műszaki szakemberek stb. röviden leírt életrajzával, esetleg fényképével."

    Válasz: Rövid, egyedi életrajzokat nem szolgáltatunk, de életrajzi regényünk és lexikonunk van már néhány, ezeket a nyitólapon a "Téma" mezőbe írt "életrajz" tárgyszóval találja meg. Továbbá figyelmébe ajánlom a http://mek.oszk.hu/02000/02056/html/ címen található "Magyar és magyar származású Nobel-díjasok" és a http://www.mek.iif.hu/kiallit/tudtor/ oldalon található "Természettudományi és tudománytörténeti dokumentumok" c. összeállítást.


  20. Kérdés/Kérés: "Jó lenne, ha javaslatokat tehetnék a letölthető könyvekre."

    Válasz: Ezt bármikor megteheti az info@mek.oszk.hu e-mail címen vagy akár a kérdőív kitöltésekor. Előre is köszönjük az ötleteit!


  21. Kérdés/Kérés: "Nagyon hiányzik az ókori görög és római filozófiai alapirodalom. Ezt minden mennyiségben föl kellene vinni. A teljes szövegek kellenének. A mai egyetemi (bölcsész) kötelező olvasmányok."

    Válasz: Sajnos igaza van, ez a témakör nagyon hiányos a MEK-ben, igyekszünk pótolni. Idén többek között felkerül Platón Az állam c. műve hangoskönyv formájában.


  22. Kérdés/Kérés: "Tájékoztatás a MEK-ről levett művekről."

    Válasz: A törölt könyvek a http://mek.oszk.hu/katalog2 lapon levő katalógusban nézhetők meg. "A dokumentum státusza" mezőbe be kell írni a "törölt" szót. Ugyanitt lehet megnézni a következő napokban felkerülő, illetve a valamilyen ok miatt még nem szolgáltatható állapotú könyveket az "új" és a "nemok" státuszra való kereséssel.


  23. Kérdés/Kérés: "Hétköznapi" műveket is szívesen olvasnék, pl. szakácskönyvet, krimit és Vayvan Fable kategóriájú könyveket."

    Válasz: A MEK kezdőlapján be kell írni a "szakácskönyv" illetve a "krimi" szót a téma mezőbe. Fable és más hasonló könyvek jogi problémák miatt nem szolgáltathatók.


  24. Kérdés/Kérés: "Jó volna felrakni a transzilvanista irodalmat (erdélyi) mint Kányádi Sándor, Sütő András, Dsida Jenőt és másokat. De azt nem tudom, hogy mennyiben lehetséges ez. Az oldal egészében jó, legfőbb munkaeszközöm, de sok szakirodalmi adat hiányzik belőle."

    Válasz: Dsida Jenő összes műveit itt találja: http://mek.oszk.hu/00600/00640, Kányádi és Sütő műveit pedig a DIA-ban: http://www.irodalmiakademia.hu/


  25. Kérdés/Kérés: "Az úgynevezett hangoskönyvek letöltésére egy az egyben is legyen mód. Ami tartalmazza az egyes fejezetek címét és egyéb adatait. S nagyon fontos lenne, hogy ezeket a könyveket természetes hangú ismert személyek olvassák fel!"

    Válasz: Az MP3 file-ok helytakarékosság miatt nincsenek feltéve összecsomagolva is, de a ftp://mek.oszk.hu/pub/mek2 anonim FTP címen át egyszerre letölthető az egész mp3/ alkönyvtár és utána a file-ok igény szerint össze is fűzhetők valamilyen "merger" programmal. Érdemes elolvasni erről a "Súgó" megfelelő fejezetét: http://mek.oszk.hu/html/allando/formatum.htm#mp3

    A hangoskönyveket nem mi készítjük és nem most készültek, hanem a Vakok Szövetségének archívumából származnak, ahol önkéntesek - köztük időnként ismert színészek is - olvasták fel őket magnószalagra. (Ennek köszönhető, hogy nem kell jogdíjat fizetnünk a felvételek készítőinek, mert arra nem lenne keretünk.)


  26. Kérdés/Kérés: "Szeretném megtalálni Kiss József László Jó szelet kapitány! c könyvét. Mik ezek: RSS, MEK tükör-szerver?"

    Válasz: Kiss József László könyvéhez engedély kellene, ahhoz meg valami kapcsolat a jogörökös felé. Egyelőre csak hagyományos könyvtárakban és antiváriumokban érdemes keresni.

    Az RSS-ről a http://www.webdinamo.hu oldalon van részletes információ és érdemes megnézni a http://rss.lap.hu lapot is. Egy olyan XML formátumú állomány, amelyben egy adott web-hely újdonságait helyezik el, és ezt az RSS-kliensek vagy egyes web-böngészők (pl. Firefox, Opera) beolvassák és megjelenítik anélkül, hogy magát a honlapot minden alkalommal meg kellene látogatni. A MEK RSS-csatornáján mindig a legfrissebb 10 dokumentum adatait lehet megtalálni

    A tükörszerverekre a MEK teljes állományát (a hangoskönyvek kivételével) mentjük le, azaz "tükrözzük" minden éjjel, ez egyfajta biztonsági mentés, másfelől pedig a határainkon túl élők ezekről gyorsabban tudják használni a szolgáltatást. Ha valamilyen ok (pl. áramszünet) miatt nem működik a mek.oszk.hu szerver, akkor érdemes a mek2.niif.hu vagy a www.mek.ro címet használni. A tükörszerverek teljes listája a MEK kezdőlapján jobbra lent lehet megtalálni.


  27. Kérdés/Kérés: "Amiböl többet szeretnék: Hangoskönyvek - ezen belül több verseket, meséket. Tudom, hogy nem zenei oldal, de zenetörténetet, zenékkel is szívesen látnék itt. A könyvek borítóinak a képét nagyobb méretben lenne jó. azt hiszem kb ennyi lenne, persze továbbra is látogatni fogom a MEK-et."

    Válasz: A hangoskönyvek szaporodni fognak a következő hónapokban, főleg klasszikusokkal, kötelező irodalommal.

    Van néhány zenetörténeti könyvünk, a "zenetörténet" illetve a "népzene" szavakat érdemes beírni a kezdőlapon a "Téma" mezőbe. Könnyűzenéről még sajnos nem találtunk magyar digitális könyvet.

    A könyvek borítójának grafikájára külön copyright vonatkozik, ezért vannak csak 130x160-as bélyegképek a borítókon (kivéve, ha a szerzőtől/kiadótól kaptunk rá engedélyt, mert olyankor általában nagyobb méretben is megtalálhatók a dokumentumok HTML és/vagy PDF verziójában). Érdemes körülnézni a http://antikvarium.lap.hu lapról elérhető online antikváriumokban, ott általában nagyobb méretekben is megtalálhatók a könyvborítók.


  28. Kérdés/Kérés: "Egyszerűbb keresés, szűkített kategóriák."

    Válasz: A legegyszerűbb keresés a nyitóoldalon jobb oldalt a "keresés a gyűjteményben" menü alatt a szerző, cím és téma szerinti keresés. A szűkített kategóriákat pedig bal oldalon az 5 fő témakörre kattintva érheti el: pl. "Természettudományok" stb.


  29. Kérdés/Kérés: "Valahogy oldják meg a copyright problémákat, és több szépirodalmi tartalmat tegyenek fel."

    Válasz: Jelenleg 2,110 db. könyvünk van a "Szépirodalom, népköltészet" kategóriában és folyamatosan kerülnek fel újabbak.

    Egy minden érintett számára elfogadható internetes copyright-szabályozás érdekében mi legfeljebb csak a médiában tudunk lobbizni, de a törvényhozásba nincs beleszólásunk. (A magyar parlamentnek sem sok sajnos, az EU-s szabályokhoz kell igazodnunk.) De támogatjuk például a Creative Commons magyar elterjesztését, ami egy jó lépés a megfelelő irányba.


  30. Kérdés/Kérés: "Lehetne egy olyan alkönyvtár, ahol az egyes szerzőkről - akik nem találhatók meg a könyvtárban - valahol a kereső olvasók külön megtalálhatnák, hogy konkrétan milyen okból - jogi, pénzügyi, egyéb - okból nem szerepelnek, illetve tervezi-e a Könyvtár a megjelentetésüket."

    Válasz: Akkor ez egy nagyon hosszú lista lenne... ;-) Még rengeteg fontos szerző és mű hiányzik a MEK-ből, részben azért, mert nincs belőle magyar digitális kiadás, részben mert még nem járt le a 70 éves védelmi idő a szerző halála után. Hogy a jövőben mi várható a MEK-ben, azt általában mi sem tudjuk előre, attól függ, hogy mire bukkanunk rá vagy mit ajánlanak fel, illetve hogy éppen van-e valamennyi keretünk megrendelni valamit. Hogy miket szeretnénk elsősorban digitalizáltatni, ha egyszer nagyon sok pénzünk lenne, az a http://mek.oszk.hu/hungalap/ oldalon megnézhető, de ez a 3,800 kötet nagyrészt csak vágyálom egyelőre.


  31. Kérdés/Kérés: "A klasszikus, alig kapható könyvek feltétele."

    Válasz: Igyekszünk :-) Esetleg van valami konkrét mű, amit keres?


  32. Kérdés/Kérés: "A kérdőívvel kapcsolatban: az XML "olvasása" nem túl precíz kérdés, hiszen számos módon olvashatjuk: az RSS is XML-t használ, de az OpenOffice.org is ebben a formátumban ment."

    Válasz: A 15. kérdésnél azt szeretnénk megtudni, hogy van-e arra kereslet, hogy a könyveket XML formátumban is szolgáltassuk? Vannak-e olyan olvasók, akiknek ez alkalmasabb formátum volna valamilyen célra, mint az általánosan szolgáltatott HTML, PDF, RTF... (Jelenleg 278 db. könyv van fent XML verzióban is a MEK-ben és készülnek továbbiak is.)


  33. Kérdés/Kérés: "Ha lehetne elektronikusan kölcsönözni könyveket, (elsősorban sikerkönyveket több szépirodalmi könyvet) akár éves vagy negyedéves tagdíjak befizetése után is."

    "Örülnék neki, ha a kínálat tovább gyarapodna, és esetlegesen kibővülne olyan szerzői jogdíjas művekkel, melyek letöltését, megtekintését mondjuk egy klubrendszeren belül lehetne igénybe venni, értelemszerűen a jogdíjakat fedezendő tagsági díj ellenében."

    Válasz: Előbb-utóbb lesznek ilyen e-book szolgáltatók Magyarországon is remélhetőleg, a sikeres külföldi példák hatására. De a MEK-et nem akarjuk előfizetéses rendszerben működtetni, mert az már egy másfajta, üzleti alapon működő vállalkozást jelent. Mi egy könyvtári jellegű archívumot építünk azokból a megőrzésre érdemes digitális dokumentumokból, amelyek on-line vagy off-line megjelentek valahol és ehhez nyújtunk ingyenes hozzáférést oktatási, tudományos illetve magánfelhasználás céljából. Magából a szolgáltatásból semmiféle bevételünk nincs. (Ezért nem tudunk jogdíjakat fizetni a szerzőknek/jogtulajdonosoknak sem.)


  34. Kérdés/Kérés: "minél több mp3-as formátumot."

    "Minél több könyvet szeretnék látni .mp3 vagy más tömörített hangformátumban. Utazáshoz szoktam letölteni a hangoskönyveket. A hallgatható könyvek mennyiségének kivételével tökéletes az oldal. Gratulálok a fejlesztőknek!"

    "Látássérült ismerőseim érdekében remélem bővül a hangos könyvtár választéka."

    Válasz: További 70-80 hangoskönyv kerül majd fel a következő hónapokban az ISZT támogatásának köszönhetően.


  35. Kérdés/Kérés: "Kicsit nehezen találom meg, általában csak véletlenül bukkanok arra, amit keresek, most Alexandru Mitru életét egyáltalán nem is tudom, hol kellene megnéznem. De nagyon hasznos keresők, tárak vannak, örömmel használom őket... "

    Válasz: Ilyen speciális dolgot a teljes szövegű keresővel érdemes megnézni. A http://mek.oszk.hu/kereses lapon a MEK saját keresője mellett a Google is be van építve. De a MEK gyűjteményében egyikkel sem lehet Alexandru Mitru-ról találni semmit, és úgy látom, hogy a magyar Interneten sincs róla információ, csak külföldi - elsősorban román - oldalakat talál a Google.


  36. Kérdés/Kérés: "sok régi könyv felkerülhetne, amik már nem jogvédettek"

    Válasz: Egyetértünk. :-)


  37. Kérdés/Kérés: "Sokkal több könyv kellene, hogy legyen. Sajnos nem túl nagy a választék. Én nagy olvasó vagyok, s otthon is van egy kisebb könyvtáram, úgy 8.000 könyv. S amik itt vannak, nagyrészben már olvastam."

    Válasz: Még néhány millió könyv valóban hiányzik a MEK-ből :-), de már így is a legnagyobb szövegarchívum a magyar Interneten. A mek.oszk.hu címen levő gyűjtemény kb. 4 éve épül, jelenleg havonta nagyjából 100 művet tudunk megjelentetni, ennyi szerkesztői, korrektori és feldolgozói kapacitásunk van. A könyvarchívum mellett érdemes megnézni a folyóirat-gyűjteményünket is a http://epa.oszk.hu címen.


  38. Kérdés/Kérés: "Szívesen látnék szinte mindent, ami magyar nyelven valaha megjelent - és nem csak könyveket, hanem újságokat is (szerző, cím, téma, megjelenés helye és ideje szerint kereshetően). Az újságok, újságcikkek felvitelét talán 1848-49-cel lehetne kezdeni, folytatni a reformkorral, meg az ismertebb időszakokkal. Érdekes lenne látni pl. hogy milyen más írások mellett jelentek meg Petőfi versei a Pesti Divatban, stb. Bár nem igazán irodalom, de érdekes lenne régi térképeket is látni."

    Válasz: Folyóiratok az EPA (Elektronikus Periodika Archívum és Adatbázis) gyűjteményünkben vannak, itt már közel 100 archivált újságot-folyóiratot talál teljes szöveggel: http://epa.oszk.hu A régebbi folyóiratok közül ezeket ajánlanám: Vasárnapi Újság: http://epa.oszk.hu/00000/00030, Széphalom: http://epa.oszk.hu/00700/00719

    Van néhány térkép is a MEK-ben, ezek a "térkép" szó beírásával kereshetők ki a kezdőlap "téma" mezőjében. Továbbiak találhatók az OSZK Térképtárának oldalán: http://www.topomap.hu/oszk/hun/terkepek.htm


  39. Kérdés/Kérés: "A vmek oldalán a találati lista lehetne hosszabb (25-30). Ha kevesebbet kellene lapozni, sokkal jobb lenne."

    "A VMEK-en - keresés után - ne tízesével, hanem hosszabb listát kapjunk, lapozásnál várni kell a következő"

    " A VMEK keresője által adott lista jó volna, ha hosszabb lenne, úgy kb. 50."

    "A vmek keresője által talált lista legyen hosszabb."

    Válasz: Kedves Olvasóink! Kérésüket továbbítjuk a VMEK-et programozó kollégánknak.


  40. Kérdés/Kérés: "A szépirodalom folyamatos bővítése mellett célszerűnek tartanám a tudományos alapművek megjelenítését is. Nem egy-egy szakíró könyvére gondolok, hanem mintegy lexikonra: pl matematikai, fizikai stb. A már általam említett "Váradi regestrum" (Kandra Kabos értelmezésében) szinte minden történeti tárgyú könyvben hivatkozási alap. Tehát az eredeti sem ártana."

    Válasz: Köszönjük ötleteit, megpróbáljuk ilyen irányban is bővíteni állományunkat, de ez is pénzügyi kérdés: egy nagyobb műszaki vagy tudományos lexikon digitalizálása és jól használható/kereshető formátumba alakítása milliós költség. Ezért ezeket inkább CD-ROM formátumban árulják a kiadók, nem teszik ingyen az Internetre.


  41. Kérdés/Kérés: "lexikonok, szótárak, enciklopédiák kellenének"

    Válasz: Valóban, nemsokára felkerül pl. a Finály-féle latin szótár, valamint néhány lexikon is. A MEK nyitóoldalán bal oldalon a "kézikönyvek, egyéb műfajok" feliratra kattintva érdemes körülnézni. jelenleg 63 lexikon és szótár található gyűjteményünkben.


  42. Kérdés/Kérés: "Ha lehet tobb vilagirodalmat kernek"

    Válasz: Folyamatosan gyarapítjuk világirodalommal is a MEK-et. Érdemes az Újdonságok listát böngészgetni.


  43. Kérdés/Kérés: "Intenzív - könyvtárosok által megállapított kötetekre kiterjedő, nem pedig a beküldő szerzőkre hagyatkozó - tartalombővítés. Jó a válogatása a Pécsi egyetemen indított e-könyvtárnak - de úgy látom, azt befagyasztották. "

    Válasz: Ilyen válogatás eredménye a Hungarológiai Alapkönyvtár Digitalizálási Program: http://mek.oszk.hu/hungalap. Idén még több mű várható erről a listáról, de ha csak az általunk kiválasztott és fontosnak tartott könyvekből gyarapodna a gyűjtemény, akkor havonta csak 2-3 kötet kerülhetne fel a projekt pénzügyi helyzete mellett, a mostani kb. havi száz könyv helyett. A MEK nem egy tudományos alapokon felépített digitális szövegarchívum kíván lenni, alapvetően nem foglalkozik digitalizálással, hanem azt gyűjti, ami megjelenik valahol digitálisan és aminek az ingyenes online szolgáltatására engedélyt kap. Ilyen szempontból teljesen azonos a hagyományos könyvtárakkal: azok is abból válogatnak, amit nyomtatva kiadtak és amit meg tudnak venni a gyarapítási keretükből.


  44. Kérdés/Kérés: "Hová lett az Indul a bakterház ???"

    Válasz: A jogörökös kérésére le kellett vennünk a nyilvános szolgáltatásból.


  45. Kérdés/Kérés: "Több külföldi, kortárs irodalom legyen az oldalon MAGYARul. Nem csak szépirodalom, pl. sci-fi, kalandregény, krimi stb."

    Válasz: Sajnos a külföldi bestsellerek internetes szolgáltatása reménytelen. De sci-fi és krimi több is található a gyűjteményben, a nyitólapon jobbra a téma szerinti keresésbe "sci-fi" vagy "krimi" tárgyszavak beírásával lehet ezeket megkeresni.


  46. Kérdés/Kérés: "A könyvekből készült filmekhez is jó lenne hozzájutni legalább a kötelező olvasmányok esetében."

    Válasz: Filmekkel mi nem foglalkozunk, ezeket (részben) a NAVA digitalizálja és szolgáltatja majd jövőre: http://www.nava.hu


  47. Kérdés/Kérés: "Sokkal több szépirodalmi művet kéne feltenni. Egy szerzőtől nem csak egy művet keresnek az emberek, főleg nem mindenki ugyanazt az egyet, így legalább a főbb műveknek megtalálhatónak kéne lennie."

    Válasz: Teljesen igaza van, de sajnos mi csak azt tudjuk szolgáltatni, ami elérhető elektronikus formátumban vagy valaki beszkenneli és eljuttatja hozzánk. Igyekszünk minél többféle könyvet feltenni.


  48. Kérdés/Kérés: "Keveslem a magyar kis-gyermek irodalmi műveket, nem találok Fekete Istvántól egy művet sem, sem Széchenyi Zsigmondtól, sem Zelk Zoltántól."

    Válasz: Fekete István jogörököse nem járult hozzá a MEK-es szolgáltatáshoz, Zelk Zoltán és Széchenyi Zsigmond szintén jogvédett.


  49. Kérdés/Kérés: "Javaslom a regebbi torteneti forraskiadvanyok (pl. Monumenta Hungariae Historica) surgos digitalizalasat es internetes hozzaferesuk biztositasat. Altalaban is adattarak, kezikonyvek digitalizalasat tartom fontosnak. "

    Válasz: A MEK alapvetően gyűjt és nem digitalizál, de a kézikönyvek és adattárak online kereshetőségét mi is fontosnak tartjuk, úgyhogy ha kapunk valamilyen támogatást, akkor általában ilyeneket rendelünk a http://mek.oszk.hu/hungalap/ listából. Jó történelmi forrásgyűjtemény van még a http://online.arcanum.hu lapon, de az most már előfizetős.


  50. Kérdés/Kérés: "nagyon jo a portal felepitese, mert keresobarat, a Gugli jol tudja indexelni viszont a letoltesnel sztem jobb lenne a belso azonosito helyett ertelmes filenevet felajanlani.. ha tobb file-t toltok le ugyanabba a konyvtarba, nemtrivi kitalalni kesobb, hogy melyik melyik (nyilvan ki kell bontani, de jobb lenne anelkul is latni) masik: lehetne csinalni valami ugyes scriptet, amivel megoldhato, hogy offline modon is lehessen egy kezdolaprol a letoltott konyvek kozst bongeszni (tipikusan zippelt html esetben) "

    Válasz: A sorszámozott file-nevekre a feldolgozás automatizálása miatt volt szükség, ami egy nagyobb gyűjteménynél nélkülözhetetlen. Aki sok mindent tölt le a MEK-ből és tárol saját gépen, annak az anonim FTP használatát javasoljuk az ftp://mek.oszk.hu/pub/mek2 címen, az leszedi a borítólapokat is. A http://mek.oszk.hu/html/export.html oldalon pedig megvan valamennyi könyv adata - többek közt - HTML-ben is. Abban csak a "http://mek.oszk.hu/" előtagot kell törölni egy szövegszerkesztővel a linkeknél, és így offline böngészéshez is használható. A jövő évi tervek között szerepel az eleMEK rendszer offline változatának kifejlesztése, amivel már nemcsak a MEK-es könyvek, hanem bármilyen helyi dokumentumgyűjtemény nyilvántartható lesz.


  51. Kérdés/Kérés: "A legújabb könyveket szívesen meg is vásárolnám, ha a nyomtatott árának feléért-harmadáért meg lehetne vásárolni. Itt-ott lehet e-könyvet venni gyakorlatilag ugyanannyiért mint a nyomtatott. Sajnos nem engedhetem meg magamnak a nyomtatott könyvet. Könyvtárba járni meg lusta vagyok. Persze egy sikerkönyvet pillanatok alatt e-mailban szétküldenének.... Olyan olvasót kellene csinálni, ami regisztrált, és a letöltött könyv csak azon a gépen olvasható. Valami kódolással... Tehát hiába küldené tovább."

    Válasz: Vannak már ilyen formátumok, amelyek DRM (Digital Rights Management) másolás-védelmet tartalmaznak, és léteznek ilyeneket áruló e-book kereskedők is, bár nagyobb kínálatuk még csak a külföldieknek van. Pl. az http://e-konyv.lap.hu oldalon vannak ilyenek összegyűjtve. De mi a MEK-ben nem szeretnénk ilyen levédett könyveket szolgáltatni, mert ezzel éppen a digitális formátum előnyei vesznek el.


  52. Kérdés/Kérés: "ha azt a szerzői jogokrend lehetővé teszi, akkor a korabeli sajtó anyagai ne oldalanként, de valamilyen módon tömörítve, letölthető formátumban is a rendelkezésre álljon."

    Válasz: A régi újságok digitális változatánál a formátumot nem a szerzői jogok befolyásolják, hanem gazdaságossági kérdések. Sokszorosába kerül egy régi, már többnyire kopott-szakadt újság-évfolyamot begépelni (mert az automatikus karakterfelismerés ezeknél nagyon rossz minőséget ad) és újraszerkeszteni, mint oldalanként képként lefotózni. Mi az EPA gyűjteményben egyre inkább képként digitalizált PDF formátumban szolgáltatjuk a régi lapokat, amelyeknél azonban a kép mögött ott van az automatikusan felismert, javítatlan vagy csak nagyjából javított szöveg is, így ha az nem is látszik, de kilencvenvalahány százalékos pontossággal azért lehet benne keresni. Általában egy lapszám kerül egy PDF file-ba, ami a képek miatt persze elég nagy méretű (a mai fogalmakkal mérve legalábbis).


  53. Kérdés/Kérés: "Szeretném ha bővülne. Például hiányoltam Merle és Agatha Christie műveit. Lehetne több az újdonság, amennyiben ez lehetséges."

    Válasz: Mindketten erősen jogvédettek, Merle tavaly hunyt el, a jelenlegi jogrend értelmében 2074-ig lesz jogvédett.


  54. Kérdés/Kérés: "A hangoskönyveket jó lenne letölteni, és nem csak az Interneten keresztül hallgatni. Amikor dolgozok, ilyet nem lehet, otthon túl lassú hozzá az Internet, így többnyire kihagyom. Semmi baja a szememnek, de néha mégis jó lenne hallgatni. "

    Válasz: Le lehet tölteni őket, a jobb egérgombbal kell az MP3 file-okra kattintani, majd a "Cél mentése más néven..." menüpontot választani. Ha nem egyenként akarja elmenteni őket, akkor érdemes elolvasni a könyvek borítólapján levő "Súgó" MP3-fejezetét: http://mek.oszk.hu/html/allando/formatum.htm#mp3


  55. Kérdés/Kérés: "A régi MEK (bal oldal világossárga, jobb oldal zöld) honlapja jobban tetszett. Puritán de jobban átlátható..."

    Válasz: Az új MEK-ben sokkal több szolgáltatás van és jóval nagyobb gyűjteményhez készült, ezért bonyolultabb a felülete. De az alapfunkciók mind megmaradtak, csak a kereső kikerült a kezdőlapra jobb oldalra, a tematikus böngészésre szolgáló menüpontok pedig a bal oldalra mentek át. Továbbá van egy nagyon egyszerű, gyors felületünk is a http://vmek.oszk.hu címen.


  56. Kérdés/Kérés: "A lehetőségekhez mérten tovább bővíteném a kínálatot. Szívesen olvasnék több kétnyelvű könyvet."

    Válasz: Igen, mi is szeretnénk kétnyelvű könyveket a MEK-be, de kevés ilyet találtunk még digitális formában. A magyar szerzők művei esetében a külföldi fordító engedélyét is meg kell szerezni ezekhez, ami tovább nehezíti a dolgot.


  57. Kérdés/Kérés: "Örülnék, ha több szakirodalom lenne az irodalommal (életrajzok, tanulmányok, műelemzések), művelődésgazdaságtannal, kultúrával kapcsolatban. Jó lenne, ha több régi, nehezen beszerezhető szépirodalmi mű felkerülne a honlapra."

    Válasz: Kultúrával kapcsolatban jelenleg 51 könyvünk van, művelődésgazdaságtanról egyelőre nincs anyagunk.
    Ha megírja, melyek az Ön számára nehezen beszerezhető művek, megnézzük, mit tehetünk.


  58. Kérdés/Kérés: "Örülnék neki, ha szöveggyűjtemények is felkerülhetnének a netre. pl: "Szöveggyűjtemény a régi magyar irodalom történetéhez" (Főszerk:Tarnai Andor) kötetei. A könyvtárakban nehezen hozzáférhetőek. Nálunk a megyei könyvtárban sincs belőle."

    Válasz: Az ilyen egyetemi segédkönyveket nem szokták a megyei (ill. közművelődési) könyvtárak beszerezni, ezeket az egyetemi vagy a tankszéki könyvtárakban érdemes keresni. Digitalizálásukkal pedig a Kempelen Farkas Digitális Tankönyvtár foglalkozik. A régi magyar irodalom tanulmányozásához a http://mek.oszk.hu/02200/02228/html/ oldalon található irodalomtörténet 1. és 2. fejezetét ajánlanám, továbbá a MEK Klasszikus magyar irodalom témakörében találja a régi magyar irodalmat, ezenkívül a http://www.kiad.hu/ oldalt is érdemes megtekinteni.


  59. Kérdés/Kérés: "az oldal design-jának változtatása (szinesítése), A letölthető verciókban legyen a könyv fedele is ledigitelizálva."

    Válasz: Egy ideig most nem tervezzük a design módosítását, a tartalom bővítésére koncentrálunk.. A könyborítókkal kapcsolatban ld. fentebb a 27. választ.


  60. Kérdés/Kérés: "formatumok koze az open ofisz sajat formatumat erdemes lenne felvenni, mivel a sablonok tarolasi modja miatt harmadakkora helyet foglal, mint a .doc formatum (aminel a word [ami nem formatum!!!!] meg nagyobb meretu .doc fajlokat hoz letre)"

    Válasz: Az OpenOffice használóknak az RTF verziókat ajánljuk, ilyen szinte mindig készítünk, ha van DOC formátum a könyvből. Sablonok nincsenek a MEK-ben levő Word verziókban és mindegyik zip csomagolásban is letölthető, így nem nagy méretűek.


  61. Kérdés/Kérés: "Az nagyon jó lenne, ha le tudnám tölteni a kötelező olvasmányokat, mert akkor nem kéne meg vennem..."

    Válasz: Nagyon sok kötelező olvasmányt le lehet tölteni már most is. A nyitólapon érdemes jobb oldalon cím vagy szerző szerint megkeresni az adott művet. Persze vannak hiányaink, ezt folyamatosan pótoljuk. Rengeteg kötelező irodalom fog felkerülni év végéig hangoskönyvként is.


  62. Kérdés/Kérés: "Nekem személyesen nagyon hasznos lenne, ha több teljes verseskötet illetve ha idegen nyelven több magyar szépirodalom lenne, itt is különösen versek."

    Válasz: Az új MEK-ben már csak teljes (verses)köteteket gyűjtünk, jelenleg kb. 90 klasszikus magyar szépirodalmi verseskötetünk van. Az idegen nyelvű könyveket pedig a nyitólapon bal oldalon a "humán területek, kultúra, irodalom" menüpont alatt a "Magyar irodalom idegen nyelven" előtti kis négyzetet bekattintva és a "keres" gombot megnyomva tudja megtalálni.


  63. Kérdés/Kérés: "Magyarból már végeztem az egyetemen, de németből még most írom a szakdolgozatomat. Örülnék, ha mai német alkotók művei is lennének itt, természetesen a hozzá kapcsolódó szakirodalommal együtt (pl.: Barbara Frischmuth). Vagy, ha nincsen, adnának további ötleteket merrefelé keresgéljek. Előre is köszönöm"

    Válasz: Kortárs külföldi írókat szerzői jogi problémák miatt nem szolgáltathatunk. Barbara Frischmuth-ról megjelent több német nyelvű monográfia is: Barbara Frischmuth. Salzburg ; Wien ; Frankfurt : Residenz, 2004 vagy Graz : Droschl, 1992. A nagyobb egyetemi könyvárakban és az Országos Idegennyelvű Könyvtárban megtalálható nyomtatva. További segítségért érdemes a Libinfo online tájékoztató szolgálathoz fordulni: http://libinfo.oszk.hu/


  64. Kérdés/Kérés: "Nem javaslat csak óhaj! Szerb Antal mindkét irodalomtörténete; Idegen szavak szótára; Természetesen lehetőség szerint minél teljesebb magyar és világirodalmi kitekintés. Tankönyvek minden tudományágban!"

    "Jó lenne ha a könyvtár gyorsan terjedne terjedelemben és nem csak a mindenkit érdeklő könyvek, hanem az egyetemista diákok által keresett szakirodalmi olvasmányok is megtalálhatóak lennének."

  65. Válasz: Sajnos Szerb Antal műveire nem kaptunk engedélyt. Az Idegen szavak szótára szintén védett, de oktatási intézményekből és könyvtárakból ingyen elérhető az EISZ keretében. Tankönyveket a Kempelen Farkas Felsőoktatási Digitális Tankönyvtárban érdemes keresni.


  66. Kérdés/Kérés: "Valamiféle szűrőt azért talán kellene alkalmazni abban a tekintetben, hogy mi kerülhet be a könyvtárba. Gyakran az az érzésem, hogy ha egy szerző akarja, bármit be tud juttatni a könyvtárba. Ugyanakkor nagyon örülnék, ha klasszikus filozófiai művek nagyobb számban kerülnének digitalizálásra."

    Válasz: A MEK ugyanolyan, mint bármelyik másik hagyományos könyvtár: azt gyűjti, ami megjelent (a mi esetünkben elektronikusan) és amit be tud szerezni vagy amit adományként megkap valahonnan. Nem feladatunk minőségi elvek alapján válogatni. A filozófia valóban hiányos, igyekszünk pótolni.


  67. Kérdés/Kérés: "További e-letöltésekre várnék: Tove Janson, Mika Waltari, Dosztojevszkij, Thomas Mann, James Readfield, Julius Evola szerzőktől."

    Válasz: Janson, Redfield és Evola jogvédett (utóbbi 1974-ben hunyt el); Waltari-tól 3 könyvünk van: Az ország titka, Szinuhe, Turms, a halhatatlan földi élete tíz könyvben; Dosztojevszkijtől megvan a Bűn és bűnhődés és a Feljegyzések az egérlyukból, nemsokára felkerül a Félkegyelmű hangoskönyvként; Manntól is van több mű, a József és testvérei korrektúrázás alatt.


  68. Kérdés/Kérés: "Nem vagyok gyakori olvasója a MEK-nek, nem is böngésztem most igazán a lehetőségek közül, tehát lehet, nyitott kapukat döngetek: kellene egy "kívánság oldal", ahová rendelést lehetne feladni. Hogy konkrét művekre lehessen rákérdezni. Én pl. nagyon régóta üldözöm Dürrenmatt: János király c. színművét, eleddig hiába. Legutóbb, amikor erre jártam, itt se találtam. És van még ilyen nem is egy, amit szívesen olvasnék, akár itt is, és nem csak én vagyok így ezzel, ebben biztos vagyok. Most pl. Szabó Magda: Álarcosbál c. regénye miatt vagyok itt, nem biztos, h megtalálom, pedig szükségem lenne egy idézetre, és egyszerűbb lenne itt ráakadni, és kimásolni, mint a könyvet nyálazva és bepötyögve. Ilyesmire gondolok, ha a királyi tv-ben lehet "kívánságok fája", itt miért ne lehetne "kívánságok oldala"? Önök tudják rá a választ."

    Válasz: Szabó Magda műveit a DIA szolgáltatja. A kívánságlistát egyelőre csak magunknak gyűjtjük, mert nem sok befolyásunk van arra, hogy mi jelenik meg digitálisan valahol.


  69. Kérdés/Kérés: "Több magyar-idegen nyelvü szótárt szeretnék."

    Válasz: Online szótárakat a SZTAKI gyűjteményében és a szotar.lap.hu oldalon érdemes keresni. A MEK-be hamarosan (még idén) a Finály-féle latin szótár fog felkerülni.


  70. Kérdés/Kérés: "Szereteném, ha több klasszikus művet lehetne olvasni, melyek hozzá tartoznak az általános műveltséghez. Ebbe beleértem a magyar és a külföldi műveket is. A régebbi alapvető munkákat csak könyvtárakban lehet elérni. Gondolok itt példáúl az ókori művekre /Homérosz stb./, de a klasszikus magyar prózai művekre is. A magyar versirodalom már megtalálható egy honlapon."

    Válasz: Homérosz mindkét eposza megtalálható a MEK-ben. Az ókori irodalmat igyekszünk folyamatosan bővíteni.


  71. Kérdés/Kérés: "A keresési eredmények felsorolásakor nem minden esetben szerepel a mű szerzője, címe, csak a file neve. Ez esetben mindíg meg kell nyitni a file-t, hogy megnézzem mi van benne. Ezért gyakran előfordult, hogy valamit kétszer töltöttem le, vagy már megvolt nyomtatott könyv formátumában, esetleg a szerző és cím alapján nem is használtam/töltöttem volna le."

    Válasz: A találati listákban mindig megtalálható a szerző, a főcím és az alcím is, ha van, kivéve a teljes szövegű keresőt, mert az azt a file-t adja vissza, amiben a keresett szavak előfordulnak. Ilyenkor célszerű visszatörölni a címsorban az URL címben levő sorszám végéig, majd megnyomni az Entert, mert ott van a könyv borítólapja a szükséges adatokkal. Egyébként a tervek szerint jövő nyárra lesz egy jóval fejlettebb teljes szövegű kereső is a MEK-ben, abban majd a szerző/cím is kiíródik minden találat mellé.


  72. Kérdés/Kérés: "Mióta rátaláltam, tobzódom a MEK könyvei között.Mai szinte klasszikusnak számító írók, költők műveit is szívesen olvasnám. Másképp nem tudok hozzáférni, mint ahgy veleme együtt más határontúli is nehezen."

    Válasz: Kortárs magyar írókat a Digitális Irodalmi Akadémia is szolgáltat, ott is érdemes körülnézni.


  73. Kérdés/Kérés: "Lehetnének esetleg idegen nyelvű könyvek is elérhetőek. Vagy legalábbis magyarul a német szépirodalom részt mindenképpen bővíteni kellene."

    Válasz: A nyitólap jobb felső sarkában található keresőbe a "téma" mezőbe be kell írni a "magyar irodalom idegen" szavakat, vagy a http://mek.oszk.hu/html/human.phtml lapon bejelölni ezt az altémát. Jelenleg 61 ilyen könyvünk van. De mi csak magyar vonatkozású könyveket gyűjtünk idegen nyelveken, vagyis pl. eredeti német irodalmat a http://gutenberg.spiegel.de e-könyvtárban érdemes keresni.


  74. Kérdés/Kérés: "Annyira jó. De a Karamazov testvérek feltétlen kell bele mert az nagyon jó. És nekem a Stendhal: Vörös és Fehér /Lucien Leuwen/ is hiányzik, valamint Tolsztoj Feltámadása és a Gyónás amit nem tudok sehol elolvasni!"

    Válasz: A Feltámadás most készül, a többit felvesszük a kívánságlistára.


  75. Kérdés/Kérés: "Nagyon örülök neki, jelenleg Dániában tartózkodom így szépirodalmi művek letöltésére használom. Megjegyzéseim: több szépirodalom (klasszikus, kortárs egyaránt), jobb minőségű hangoskönyvek (eddig csak olyan könyvet találtam, ahol a felolvasó monoton stílusa élvezhetetlenné teszi a hallgatást)"

    Válasz: Sok hangoskönyv kerül még majd fel, különböző felolvasókkal. Egyébként van, akinek éppen a monoton stílus vált be, mert az kevésbé vonja el a figyelmet a szövegtől, mint a dramatizált előadásmód.


  76. Kérdés/Kérés: "Láttam, hogy van valamiylen kívánságlista, ha lehet akkor arra javasolnám Virginia Woolfot. Köszönöm szépen"

    Válasz: Woolf a jelenlegi törvények értelmében még 2011-ig jogvédett.


  77. Kérdés/Kérés: "Cs. Szabó Lászlótól alig valamit találtam, sajnos. Szerzői jogi nehézségek miatt?"

    Válasz: Kevés írása van a MEK-ben, pl. az alábbi a válogatás-kötetekben: Nyugati magyar költők antológiája, 1980, vagy Nyugati magyar széppróza antológiája, 1982


  78. Kérdés/Kérés: "Együttműködés és elvi, szakmai támogatás a "csendes" könyvtárakkal."

    Válasz: A Silent Libraryból és más "magánkönyvtárakból" elég sok klasszikus könyvet átvettünk és korrektúra után szolgáltatunk is a MEK-ben, és a jogvédetteket is lementjük időnként, hátha egyszer legálisan is szolgáltathatóvá válnak. És persze ők is átvesznek tőlünk könyveket...


  79. Kérdés/Kérés: "sok a ZIP, AMIT NEM TUDOK KICSOMAGOLNI"

    Válasz: Ha megírja a konkrét műveket, amelyek kicsomagolásával problémája akadt, utánanézünk. De csak néhány olyan könyv van a MEK-ben, amiből csak zippelt verzió van valamilyen okból, a többinél mindig letölthetők a csomagolatlan file-ok külön is. A ZIP használatáról olvasható egy részletes leírás a könyvek borítólapján az alsó "súgó" gombra kattintva és ugyaninnen letölthetők ingyenes kicsomagoló programok is.


  80. Kérdés/Kérés: "Idegen nyelvet tanulok és örültem volna ha olyan könyvet is találok, amelyik a nyelvtantannal foglalkozik. Oktató jellegű, segédkönyvek."

    Válasz: Nyelvkönyveket és teszteket pl. itt érdemes keresni: http://onlinenyelvoktatas.lap.hu, http://nyelvtanar.lap.hu, http://teszt.lap.hu, http://www.nyelvtudas.hu


  81. Kérdés/Kérés: "el tudom képzelni mekkora munka rejlik a mek. mögött, de ha már lehet vállogatni és elvárni, szeretnék több irodalomi szakkönyvet, szépirodalmat (kortárs - hazai és idegen) és erdélyi kortárs irodalmat."

    Válasz: Folyamatosan bővítjük az állományunkat, most került fel pl. egy erdélyi és csángó versantológia. Erdélyi kortársakat a DIA-ban is érdemes keresni pl. Kányádi Sándort. Szervezés alatt van egy önálló erdélyi magyar elektronikus könyvtár is.


  82. Kérdés/Kérés: "A megfilmesített regényekről lehetne kapni listát?"

    Válasz: Ilyesmivel a MEK nem foglalkozik. A www.odeon.hu-n érdemes ezeket keresni, vagy más filmes portálokon.


  83. Kérdés/Kérés: "Tudom, hogy a törölt műveket a státuszra kereséssel kiadja a rendszer, de érdemes lenne esetleg külön is kilistáztatni a nyitólapon a törlés kronológikus sorrendjében.
    Másik észrevételem: Tapasztaklatom sok felhasználó hallott róla, de nincs tisztában a szerző jogi törvény könyvtárakra, a MEK-re gyakrolt hatásával. A "Bemutatás" linkpont végén célszerűnek tartanám, ha erre is kitérne a tájékoztatás. "

    Válasz: Nem gondolom, hogy sok értelme lenne nem elérhető könyveket felsorolni a nyitólapon, és odavonzani az Interneten keresgélőket. A jogi helyzet ismertetése jó ötlet, de a Bemutatás menüpont alatt kevés erre a hely, elég bonyolult a dolog és elég sűrűn változott is eddig. Viszont miután véget ér ez a kérdőíves felmérés (november közepén), a beérkezett visszajelzések és kérdések/kérések alapján ezt az oldalt átalakítjuk egy valódi GYIK-ká, ahol többek közt a jogi lehetőségeket és korlátokat is megpróbáljuk elmagyarázni.


  84. Kérdés/Kérés: "Antik írásemlékek, régészet, a Föld minden tájáról. Közgazdasági témák, régiek és újak. Magyar-hun-székely-írásemlékek. A Kárpát-medence és az őshaza régészete. "

    Válasz: Érdemes az "írás", "írástörténet", "rovásírás", "őstörténet", "régészet" szavakra rákeresni a MEK kezdőlapján a "téma" mezőben (egyenként persze). Közgazdaságtani dokumentumunk elég sok van, ezeket inkább a http://mek.oszk.hu/html/tarsadalom.phtml oldalon ajánlott kikeresni az ott felsorolt altémák szerint.


  85. Kérdés/Kérés: "Kicsit legyen vidámmabb!"

    Válasz: Így jó? :-))))


  86. Kérdés/Kérés: "mindent lehessen fel olvastatni nagyon szeretném köszönöm"

    Válasz: Be van tervezve a Világhalló rendszer továbbfejlesztése jövőre, ami többek között a felolvastatható könyvek körének bővítését is jelenti majd, reméljük kapnak rá támogatást a rendszer működtetői. Továbbá kb. 70-80 kötetnyi MP3 hangoskönyv is felkerül még idén a MEK-be.


  87. Kérdés/Kérés: "Jó lenne, ha elérhetőek lennének olyan tanulmányok és szakirodalmak, melyeket csak kevés könyvtárban lehet megtalálni. Gondolok itt olyan tanulmányokra és cikkekre amikre a felsőoktatás hallgatóinak igen nagy szüksége van."

    Válasz: Felsőoktatási tankönyveket a Kempelen Farkas Felsőoktatási Digitális Tankönyvtárban érdemes keresni. Valamint ajánlom a WebKat.hu internetes keresőt, és az EPA gyűjteményt is, melyben teljes szövegű cikkeket találhat.


  88. Kérdés/Kérés: "A könyv borítójának képét tegyék a letölthető file-ba is, ne csak az oldalra."

    " Örülnék, ha meg lehetne oldani, hogy egy-egy könyv borítóját is letölthessük."

    Válasz: Meggondoljuk, most valóban nincs belecsomagolva a letölthető verziókba. De addig is jobb egérgombbal persze bármikor elmenthetők ezek a képek. Aki nagyobb mennyiséget ment le a MEK-ből, annak inkább az ftp://mek.oszk.hu/pub/mek2 anonim FTP hozzáférést ajánljuk, azzal ezek a borito.jpg file-ok is leszedhetők a dokumentumokkal együtt.


  89. Kérdés/Kérés: "Chestertont és Nyírő Józsefet hiányoltam"

    Válasz: Chesterton jogvédettsége jövőre jár le, ha megkapjuk a műveit valahonnan elektronikus formában, szívesen feltesszük. Nyírő Józseftől egy könyvünk van egyelőre, a Madéfalvi veszedelem, illetve egy elbeszélés a Nyugatban.


  90. Kérdés/Kérés: "Jó lenne a MEK honlapján ma élő szerzők (külföldi és magyar) műveit is megtalálni."

    Válasz: Vannak ilyenek, de csak akkor, ha a szerző hozzájárul. A kortárs külföldi irodalom gyűjtése nem elsődleges célja a MEK-nek, a kortárs magyar írókat pedig elsősorban a DIA digitalizálja, ott érdemes őket keresni.


  91. Kérdés/Kérés: "A már fentlévő dokumentumok minősége helyesírás szempontjából csapnivaló. Szükséges lenne ezek felülvizsgálata. Továbbá a dokumentumokat nyílt dokumentum formátumban kellene tárolni és nem egy bizonyos kereskedelmi szoftver formátumához ragaszkodni."

    Válasz: A szépirodalmi műveket módszeresen korrektúráztatjuk, mindegyiket átnézi legalább két ember. A szakirodalom korrektúrázására már sajnos nincs pénzünk, de legalább egy helyesírás-ellenőrzésen ezek is átesnek, kivéve a PDF-ben kapott műveket, mert azokhoz legtöbbször nem tudunk hozzányúlni. Ha hibát talál a könyvekben, küldje el a listát, és mi javítjuk, ahol lehet. Van egy olvasónk aki pl. a Jókai-összest olvasgatja és a közben talált hibákat összegyűjti. Örömmel veszünk minden ilyen segítséget. A formátummal kapcsolatban: amit tudunk, legalább 4-féle formátumban szolgáltatjuk, köztük HTML-ben és egyre többet XML-ben is. De ha egy kiadó csak PDF-ben kíván terjeszteni egy könyvet, akkor azt tiszteletben kell tartanunk.


  92. Kérdés/Kérés: "Sok sok szakkönyvet szeretnék (magam és tanítványaim számára) a MEK-en látni ... (Gratulálok eddigi munkájukhoz!!!)"

    Válasz: Köszönjük a gratulációt! Ha van konkrét könyvigény, írja meg és meglátjuk, mit tehetünk.


  93. Kérdés/Kérés: "Sakkfeladványokat, sakkal kapcsolatos könyveket hiába kerestem."

    Válasz: Igen, ilyen témájú könyvet még nem találtunk, nem kaptunk elektronikusan. A http://sakk.lap.hu és a http://www.sakkvilag.hu oldalt ajánljuk a figyelmébe.


  94. Kérdés/Kérés: "A mostani szemléletváltozás miatt fontos lenne (bár ennek tudom, szerzői jogi függvényei vannak) a legfrissebb összefoglaló műveket is közzétenni. Bizonyára vannak olyan történészek, akik ehhez hozzájárulnának."

    Válasz: A legújabb kiadásokat nemigen engedélyezik a kiadók, még ha a szerzők hozzájárulnának is (a kiadóknak 8 évig van védelmi joguk egy adott kiadásra). Azért kerülnek fel friss tudományos munkák is a MEK-be folyamatosan, mert jó kapcsolatunk van néhány tudományos intézettel, ha nem is a nagy kézikönyvek.


  95. Kérdés/Kérés: "Szöveges dokumentumokat nyomtatáskor TeX-be át szoktam szerkeszteni, így szebb (sokkal), takarékosabb (fele) és rugalmasabb, mint html-ből nyomtatni, viszont könyvenként eltart vagy' fél óráig (\section{} itt, \chapter{} ott, stb.). A szolgáltatásokkal így is teljesen meg vagyok elégedve, de ha még valamivel "meg lehetne fejelni", az az lenne, hogy TeX-be formázott dokumentumot is le lehessen tölteni, különösen, ha ennek előállítása automatizálható lenne."

    Válasz: Nincs rá szakemberünk, aki TeX verziókat gyártana, de szívesen felteszünk ilyeneket is, ha valaki megcsinálja a konverziót és elküldi nekünk. Nyomtatásra egyébként a PDF formátumot javasoljuk, illetve ha valaki előtte át akarja formázni, akkor az RTF-et. (Persze előfordul, hogy csak HTML verzió van.) Továbbá egyre több könyv XML változatban is felkerül most már, aminek a külalakja szintén könnyen változtatható stíluslapokkal.


  96. Kérdés/Kérés: "Az igazan mai, tehat az elmult nehany evben megjelent konyveket hianyolom, Zavada Pal, Esterhazy Peter muveit."

    Válasz: Esterházy Péter életművét a Digitális Irodalmi Akadémia szolgáltatja. Závada Pál írásaira nehéz lenne engedélyt szerezni.


  97. Kérdés/Kérés: "Kellene egy fórum, ahova be lehetne írni kinek milyen könyv hiányzik."

    Válasz: Bármikor elküldheti az info@mek.oszk.hu címre. Köszönjük előre is! Fórumot nem tervezünk, mert nincs emberünk a moderálásra.


  98. Kérdés/Kérés: "Könyvsorozatok adataira is kíváncsi lennék: pl. Századok-emberek, A Világirodalom Remekei, Olcsó Könyvtár, Európa Zsebkönyvek, Modern Könyvtár, Rakéta Regénytár stb."

    Válasz: Az egyes sorozatokban megjelent könyvek adatait a nagy könyvtárak katalógusaiban érdemes megnézni, a legtöbbnél lehet külön sorozati cím szerint keresni. A magyar könyvtári katalógusok a http://konyvtar.lap.hu oldalon vannak összegyűjtve.


  99. Kérdés/Kérés: "A MEK népszerűsítésére van szükség a médiában. Projekt kidolgozását javaslom arra, hogy az állam támogasson minden kattintást, letöltést, ahogy a mozi, a múzeum és a színházjegyeket is támogatja. Központi pénz hiján bartert javaslok az írott és az elektronikus médiával. Banner-oldalt lehet nyitni a MEK-en. Vagy könyvekhez is lehet bannert kötni. "Mark Twaint az IBM támogatja." A bannerekért reklámfelületet adjon a média. Termsézetesen sokkal több klasszikus és - honor fizetésével - jogdíjas mű elhelyezésére van szükség. Stb."

    Válasz: A MEK elég gyakran szerepel a sajtóban, rádióban és tévékben, ezek egy része az Irattárban össze is van gyűjtve. Az állami támogatás egyelőre csak pályázatokon és az OSzK költségvetésén keresztül képzelhető el, a kattintásra alapozott finanszírozást nem lehetne a minisztériumokkal elfogadtatni. A MEK olyan hálózaton és olyan szervereken van, ahol nem szabad reklámokat, bannereket elhelyezni, de nem is szeretnénk ilyeneket tenni a művek mellé. Vannak ilyen üzleti modellre alapozott vállalkozások, most már a magyar Interneten is, de mi a hagyományos könyvtári működésmódot követjük.


  100. Kérdés/Kérés: "Tárolják a jelen amatőr, de kuturális vagy dokumentum értékkel bíró digitális fotóit, legyen erre lehetőség, eleve fura; hogy magam is az ilyeneket külföldi webhelyekre rakom, kb. már 50.000-es mennyiségben. Az egész MEK webszolgáltatás legyen felhasználóbarát! Nagyon jó, nagyon progresszív, de nem eléggé, és az évek alatt a webkörnyezet megváltozott, ehhez ez a könyvtár nem alkalmazkodott eléggé. Üdvözlettel: http://hq.vze.com/"

    Válasz: Az Elektronikus Könyvtár alapvetően szöveges dokumentumok összegyűjtésére és archiválására jött létre, ezen az alapcélon nem kívánunk változtatni. Vannak már magyar fotóarchívumok, kép-szerverek is, ezek vállalták fel a digitális fényképek gyűjtését és szolgáltatását. De természetesen ezek hosszútávú archiválásáról is gondoskodni kellene, ezért kezdeményezzük jövőre, hogy induljon egy Magyar Internet Archívum a Nemzeti Könyvtárban, ahová időnként lementjük majd az értékesebb kulturális tartalommal rendelkező magyar web-helyeket.


  101. Kérdés/Kérés: "Esetleg igényfelmérés alapján bővíteni a kínálatot: ki mit szeretne, kitől szeretne olvasni."

    Válasz: Ez a felmérés többek között pont erre az igényfelmérésre szolgál :-)


  102. Kérdés/Kérés: "posztmodern"

    Válasz: "Posztmodern" témában az alábbi köteteink vannak: Farkas Zsolt: Kukorelly Endre, Farkas Zsolt: Most akkor, Perneczky Géza et al.: A művészet vége?


  103. Kérdés/Kérés: "Könyvekből sosem elég... egy egész listát írtam a nekem szükséges (történelmi témájú) művekről, és túl a kétharmadán még egyiket sem találtam meg - ámbár, igaz ami igaz, máshol sem akadtam rájuk, holott fenn vannak az oktatási minisztérium honlapján..."

    "Több egyetemek által gyakran használt könyv lehetne a katalógusban. Gyakrabban tudnám használni és időt is megspórolhatnék vele, hisz nem kéne annyit könyvtáraznom."

    Válasz: Digitális tankönyveket, segédkönyveket a http://www.tankonyvtar.hu oldalon kezdtek el közzétenni, de az a projekt még csak egy éve indult. Mi a MEK-ben inkább a nagyközönségnek íródott történelmi munkákat, nagyobb kézikönyveket szolgáltatunk, ezek száma a következő negyedévben tovább szaporodik majd.


  104. Kérdés/Kérés: "Legtöbbször az engem érdeklő témaköröket teljes egészükben átnézem, hogy lássam, van-e új feltöltés. A felhasználók által megjelölt kategóriák legújabb feltöltéseiről jó lenne e-mailes értesítést kapni, segítene, ha tudnám, hogy van újabb anyag, ami miatt érdemes visszatérnem. "

    Válasz: Erre több lehetősége is van: a minden hónap elején e-mailben kiküldött MEK-hírlevél tartalmazza az előző hónapban megjelent könyveinket és az EPA-adatbázisba felvett folyóiratokat, újságokat is (hírlevelünkre a http://mekosztaly.oszk.hu/mailman/listinfo/mekhirek/ oldalon lehet feliratkozni). Továbbá a nyitólapon az Újdonságok lista a megjelenés sorrendjében visszafelé kilistázza a könyveinket. És végül az RSS csatornánkon minden nap a legfrissebb 10 dokumentumunk adatait olvashatja.


  105. Kérdés/Kérés: "Kedves Könyvtárosok, nagyon jó lenne végre egy fórum, ahol a hasonló érdeklődésűek végre találkozni tudnának! (És most ne mondjátok, hogy ott a HIX meg az index, mert az a bulvár-kategória...) HA ez nem lehetséges, legalább arra legyen lehetőség, hogy a "törzsvendégek" virtuálisan csinálhassanak egy-egy nyilvános(sá tehető) magánkönyvtár-válogatást: az is nagyon hasznos, mint minden, ami összehozza az embereket ebben az arctalan világban! További jó munkát, erőt, egészséget kívánok!"

    Válasz: A törzsolvasóinknak ez év végén vagy jövő év elején tervezünk egy olvasó-találkozót, ahol a MEK munkatársaival és egymással is megismerkedhetnek, beszélgethetnek. Ennek is alapja ez a mostani felmérés. Fórumot egyelőre nem akarunk indítani, mert nincs ember a moderálására, anélkül pedig felelőtlen dolog lenne. Viszont minden könyvünknél van egy "Olvasói vélemények" menüpont, oda meg lehet írni a könyvvel vagy a szerzővel kapcsolatos megjegyzéseket. A http://www.anagykonyv.hu oldalon egyébként több száz témában működnek fórumok az irodalombarátoknak, érdemes azokba bekapcsolódni.


  106. Kérdés/Kérés: "Rengeteg szépirodalmi "alapmű" hiányzik még a gyűjteményből, melyek sajnos könyvesboltokban sem érhetők el (itt elsősorban nem a sikerkönyvekre gondolok). De örömmel tapasztalom, hogy a könyvtár szinte napról napra bővül."

    Válasz: Igen, naponta 4-5 új könyvvel gyarapodik állományunk - egyelőre ebbe még beletartoznak a régi MEK-ből átválogatott könyvek, de ezt lassan már befejezzük, jelenleg a "könytártörténet" témakör válogatása folyik, és hátravan még néhány "közgazdaságtan" témájú dokumentum.
    Valóban hiányoznak alapművek a MEK-ből, ezek egy része még nem jelent meg digitálisan, más részük pedig már korrektúra alatt áll vagy korrektorra vár (rossz minőségben nem szeretnénk közzétenni őket).. Hangoskönyv formájában pedig további 70-80 szépirodalmi mű fog felkerülni az év végéig.


  107. Kérdés/Kérés: "Elég jónak találok mindent de hiányolom a filozófiai alkotásokat és a perifériás irodalmat. Esetlegesen egy egy betiltott írás is megjelenhetne az oldalon. Természetesen ez nagy munka."

    Válasz: Filozófia témában most 104 db. könyvünk van, folyamatosan kerülnek fel újabbak. "Betiltott" írásokat még nem kaptunk eddig, de alapvetően nem zárkózunk el semmilyen ideológiai irányzattól.


  108. Kérdés/Kérés: "Gyakran olvasom az irodalmi anyagot. Rendkívül rossz megoldásnak tartom, hogy csak a lap alján jelennek meg az oldalszámok, és így akkor is végig kell "tekernem", ha rossz helyen járok. Ehhez kapcsolódik, hogy jó lenne tudni, hogy melyik oldalon milyen kezdőbetűvel szereplő szerzők találhatók. A legjobb az lenne, ha ABC-ből lehetne választani a szerzőt, valahogy úgy, ahogy pl. a költőknél a verscímeket lehet."

    Válasz: Ha az "oldalszámok" alatt a találati listák végén megjelenő százas lapozószámokra gondol, akkor a billentyűzeten levő "End" gombot megnyomva lehet rögtön az oldal végére ugrani, és akkor csak egy kattintás kell a továbblapozáshoz. ABC szerinti szerző-lista van a MEK-ben, a mek.oszk.hu kezdőlapon a "Teljes lista" menüpontot kell választani, majd rákattintani valamelyik betűre.


  109. Kérdés/Kérés: "ZIP tömörítés helyett nem lehetne hatékonyabbat használni?"

    Válasz: A ZIP az, amelyhez vannak ingyenes kicsomagolóprogramok minden operációs rendszerhez és ami a legjobban elterjedt (és ezért leginkább ismert) az Interneten. Az a néhány százalékos file-méret csökkenés, ami egy más algoritmussal elérhető lenne, nem számottevő, hiszen a könyvek túlnyomó része néhány száz kilobyte tömörítés nélkül is. Az igazán nagy anyagok pedig olyan, már eleve tömörített formátumokból (pl. PDF, MP3, JPG) állnak, amelyeken egyik tömörítőprogram sem sokat segít.


  110. Kérdés/Kérés: "Nem lenne rossz egy kis toolbar-ocska a MEK-hez, esetleg applet amivel honlapok oldalaira feltéve a MEK katalógusában kereshetnénk."

    Válasz: Van "kereső-doboz" a MEK-hez, ami bármely honlapba beilleszthető: a Kapcsolat/Linkelőknek menüpont alatt lehet megtalálni a kezdőlapon, a közvetlen címe: http://mek.oszk.hu/html/allando/mek2kereso.htm Toolbar-t egyelőre nem tervezünk, ahhoz nem elég nagy még a MEK. De az újdonságok figyeléséhez érdemes egy RSS klienst vagy RSS-t ismerő böngészőt beállítani (lásd a témáról az rss.lap.hu oldalt). Az UTF8 illetve az Latin-2 kódolású RSS csatornáink címei a MEK honlapján jobbra lent találhatók. Mivel ezek szabványos XML file-ok, ezért ezek szintén beépíthetők saját honlapokba is.


  111. Kérdés/Kérés: "Lehetne esetleg könyvvel, írókkal kapcsolatos programajánló. Egyébként én borzasztó hálás vagyok a honlapért, mióta Moldován tanár úrtól hallottam róla, használom, és nagyon sokszor kihúz a csávából."

    Válasz: Programajánlatokat az alábbi honlapokon talál: Terasz : Irodalmi szekció, KonTextus.hu ("napozó, a hét eseményei" a bal felső sarokban), Litera.hu ("Láthatás" menü bal oldalon középen).


  112. Kérdés/Kérés: "könnyebb használhatóság a keresőben, tartalom bővítése a felsőoktatási szakok irodalmával. Sajnos kommunikáció, sajtó, média, vagy művalődésgazdagág, nem nagy a kínálat"

    Válasz: A legegyszerűbb keresés a nyitóoldalon jobb oldalt a "keresés a gyűjteményben" menü alatt a szerző, cím és téma szerinti keresés. Felsőoktatási tankönyveket a Kempelen Farkas Digitális Tankönyvtár-ban érdemes keresni. Kommunikáció témában 33, sajtóval, médiával kapcsolatban 20 könyvünk van. Ez valóban nem nagy kínálat egy hagyományos könyvtár állományához képest, ha kapunk a témába vágó anyagot elektronikusan, szívesen feltesszük.


  113. Kérdés/Kérés: "Fekete Istvant MP3-ban"

    Válasz: Fekete István kiadója nem adott engedélyt a szerző műveinek publikálására, így hangoskönyvként sem tudjuk szolgáltatni.


  114. Kérdés/Kérés: "Az általam leginkább használt (szép)irodalom még erőteljesen bővíthető lenne, meglehetősen kevés az 1700 körüli anyag. Jelentéktelen íróktól esetenként jó néhány mű is szerepel, világirodalmi nagyságok, jelentős művek pedig kimaradtak Pl. Bronte: Üvöltő szelek, Dosztojevszkijtől a egények közül csak a Bűn és bűnhödés van, Karamazov testvérek, Félkegyelmű stb. nincs, ehhez képest pl- Dumas túlreprezentáltnak tűnik. Thomas Mann legjelentősebb regényei nem szerepelnek: Buddenbrok ház, Varázshegy, József és testvérei. Nincs Mario Vargas LLosa, Gabriel Marquez! Legerősebb - helyesen - a magyar szépirodalom. Összeségében azonban nagyon hasznos ez a könyvtár, csak várom, hogy sok-sok további mű is bekerüljön. Ennek tecnikai akadálya aligha lehet, hiszen szkenneléssel ez viszonylag könnyen megoldhatónak tűnik. A 70 évnél régebben elhunyt szerzők esetében pedig jogi akadálya sincsen. Szörnyű, hogy József Attilára talán még két évet kell várni, bár máshol mintha már láttam volna...(Digitális Irodalmi Akadémia?) Munkájukhoz további sikereket kívánok, az eddigit pedig köszönöm!"

    Válasz: Mi is köszönjük a biztatást :-) Az Üvöltő szelek és a Félkegyelmű hangoskönyvként fog felkerülni év végéig. A József és testvérei korrektúra alatt. Vargas Llosa, Márquez és hasonló külföldi bestseller írókra reménytelen engedélyt szerezni. József Attilának 40 verse van meg a Neumann-ház BHI gyűjteményében. De további versei is elérhetők több helyen, lásd a http://magyarirodalom.lap.hu oldalt.


  115. Kérdés/Kérés: "több szakdolgozatot szívesen olvasnék, segítségként sajátom elkészítéséhez"

    Válasz: A szakdolgozatok gyűjtése elsősorban annak a főiskolai/egyetemi könyvtárnak a feladata, ahol az készült. A MEK-ben csak azokat tudjuk szolgáltatni, amelyeket a szerzőjük felajánlott. A http://szakdolgozat.lap.hu/ vagy a http://www.szakdolgozat.hu/ oldalakat ajánljuk még figyelmébe.


  116. Kérdés/Kérés: "Ha lehetséges, akkor szívesen fogadnék a MEK-en néhány, a magyar nyelvtannal foglalkozó gyakorló könyveket, akár Magyarországon megjelenő nyelvtankönyveket. Ami pedig a szakmai továbbképzést illeti, jó lenne ha több szakirodalom lenne és ha újabb kiadások is szerepelnének."

    Válasz: Nyelvtankönyveket mi is szívesen fogadnánk, de még nem kaptunk ilyeneket sajnos. Az új szakkönyvek esetében többnyire nem érdeke a kiadóknak az internetes terjesztés, amíg a nyomtatott kiadás el nem fogyott. Persze vannak kivételek, több tudományos intézettől a megjelenés pillanatában megkapjuk a digitális változatot (pl. nyelvtudomány, pedagógia, kisebbségkutatás témákban).


  117. Kérdés/Kérés: "Zweig Stefantol találtam 2 muvet is, de sajnos a Stuart Mária c. életrajzi regény nincs a mek-en. Megoldhato a feltoltése?"

    Válasz: Korrektúrára vár, az idén már nem valószínű, hogy felkerül.


  118. Kérdés/Kérés: "... ismeretterjesztő filmek felvétele"

    Válasz: A MEK gyűjtőkörébe alapvetően szöveges dokumentumok tartoznak, filmeket még nem gyűjtünk. Ezt majd a NAVA-ban lesz érdemes keresni.


  119. Kérdés/Kérés: "tegyék fel a neveveletlen hervegnő naplőja 6 és 1/2 kötetét, vagyis szerezzék be és fordítsák le, még csak amerikában lehet kapni.... Legyen zeneletöltő program, ami ingyenes, és le lehet tölteni magyar és külföldi számokat!"

    Válasz: A MEK-ben külföldi sikerkönyvek lefordításával nem foglalkozunk, és a jogot sem tudnánk a szolgáltatásra megszerezni. Zeneletöltéssel és általában programokkal sem foglalkozunk. Itt érdemes körülnézni: http://mp3.lap.hu/, http://warez.lap.hu/, http://letoltes.prim.hu/.


  120. Kérdés/Kérés: "Hiányolom a művészeti élerajzokat, albumokat, és művészettörténetre vonatkozó programokat."

    Válasz: A "Száz szép kép" c. sorozatunkban jelenleg 40 festményről talál szöveggyűjteményt, benne a művészek életrajzát, elemzéseket stb. (A nyitólapon jobb oldalon a "Kiállítóterem" menüre kattintva található ez az összeállítás). Művészeti album valóban nincs sok a MEK-ben, a nyitólap jobb oldalán fent "téma" keresőbe az "album" szót beírva találja meg ezeket. Továbbá ha ugyanide a "művészettörténet" tárgyszót írja, 82 találatot kap. További ajánlataink: Képzőművészet Magyarországon, http://festomuveszet.lap.hu/, http://festeszet.lap.hu/, Web Gallery of Art.


  121. Kérdés/Kérés: "Jó lenne, ha a műveknél még feltüntetnék azt is, hogy pl:önéletrajzi mű, történelmi mű stb... "

    Válasz: Az ilyen információkat a művek borítólapján a "katalógus-cédula" menüpontra kattintva találja. A nyitólapon a "téma" szerinti keresőbe a "történelmi regény" ; "önéletrajz" vagy "életrajzi" szavakat beírva kapja meg ezeket, jelenleg 20 történelmi regényünk és 9 önéletrajzi írásunk van.


  122. Kérdés/Kérés: "Legyen lehetséges az, hogy felhasználói kérésre tesznek fel könyveket, ha ez nem esik szerzői jogvédelem alá, és erről emailt küldjön a rendszer."

    Válasz: Ez abszolút lehetséges. Az info@mek.oszk.hu címre írja meg mit szeretne a MEK-ben látni, és ha meg tudjuk szerezni valahonnan az elektronikus változatát, küldünk értesítést is.


  123. Kérdés/Kérés: "Nagyon súlyos aránytalanságok jellemzik a kínálatukat. Világirodalom, filozófia, vallás területén alapvető művek hiányoznak, miközben nevenincs kortárs magyarok művei, utóbbi időben pedig a könyvészeti publikációk szinte elborítanak bennünket. Persze elférnek, és kellenek ezek is, de könyörgöm, előbb alapozzanak, azután díszítsenek! (És ne hivatkozzanak az erőforrások szűkösségére, ha a meglévőket ilyen marginális területekre fecsérlik!) Más: bosszantónak, sőt antidemokratikusnak tartom, ha kizárólag mp3-ban érhető el egy könyv, mert aki modemmel, ISDN-nel, GPRS-szel netezik, annak az valójában elérhetetlen!"

    Válasz: A könyveket nem mi digitalizáljuk, azt gyűjtjük össze és szolgáltatjuk, ami valahol megjelenik digitálisan és meg tudjuk szerezni, hasonlóan ahhoz, ahogy a hagyományos könyvtárak is csak a nyomtatásban megjelent könyvekből tudnak válogatni. A MEK gyűjteményének összetétele nagyjából a magyar elektronikus publikációk körének összetételét tükrözi, a mindenkori internetes copyright-szabályozás okozta korlátokkal. Ha van rá pénzünk, akkor természetesen hiánypótló, komoly szakmunkák digitalizálását rendeljük meg, de ez a gyarapodásnak csak egy kis hányada. A hangoskönyvek valóban a szélessávú kapcsolatot használóknak élvezhetők (ilyen Internet végpontok szerencsére ma már mindenfelé elérhetők az országban: könyvtárakban, iskolákban, net-kávéházakban). Más forrásból kapjuk őket, mint a szövegként digitalizált klasszikusokat, ezért nem kerül fel egyszerre mindkét formátumban minden ilyen könyv.


  124. Kérdés/Kérés: "Örülnék, ha több magyar történelemmel kapcsolatos könyv lenne fönt, első sorban krónikák (Képes krónika, Heltai, Virág Benedek, Ransanus, Thuróczy, Küküllei). Illetve, ha a pszichológia, pszichiátria gyűjtemény bővebb lenne."

    Válasz: Folyik az OSZK-ban a muzeális könyvek digitalizálása, a Corvinák (köztük pl. a Thuróczy-krónika) már megtalálhatók a http://www.corvina.oszk.hu címen. Más részük pedig a MEK-be fog kerülni a tervek szerint.


  125. Kérdés/Kérés: "Szeretnem, ha a kulfoldi irodalom is nagyobb szamban lenne jelen a MEK oldalain, szerintem sok nagyon fontos kulfoldi iro, szerzo muve jianyzik a listarol, pl: Pablo Neruda, Proust, stb, es orulnek, ha tobb lenne az idegen nyelvre leforditott magyar irodalom, mert sok kulfoldi baratom van, es olyan jo lenne nekik megmutatni, veluk megismertetni a magyar irodalom sok sok szep kincset. Nagyon hianyolom Radnoti Miklos meg tobb verset."

    Válasz: Pablo Neruda még nagyon sokáig jogvédett lesz, Proust idén már nem valószínű. Magyar irodalom idegen nyelven van már néhány a MEK-ben, mi is nagyon szeretnénk ezt a területet bővíteni, csak a fordítók engedélyét nem könnyű beszerezni. A Radnóti-örökösök (József Attiláéhoz hasonlóan) nem támogatják az internetes megjelenést, ezért nincs tőle több kötet.


  126. Kérdés/Kérés: "Véleményem szerint a műszaki (gépészet, elektronika, informatika) kiadványokból több is elférne a szerverükön :-)."

    Válasz: Szerintünk is, és nemcsak ebből :-) Informatika és számítástechnika témában azonban elég sok anyagunk van, jelenleg kb. 90-95 dokumentum.


  127. Kérdés/Kérés: "Önkéntesek, bedolgozók, digitalizáláshoz értő szakemberek további bevonására várok felhívást."

    Válasz: Örömmel veszünk minden segítséget, akár digitalizálásban, akár a szkennelési hibák javításában, akár pedig a szövegek formázásában, más formátumra való konvertálásában. De az is segítség, ha valaki felhívja a figyelmet egy archiválásra érdemes könyvre, amely digitálisan megjelent valahol. A MEK építésében már eddig is sok önkéntes vett részt. Fizetett bedolgozókat viszont nem tudunk most felvenni, nincs erre keretünk.


  128. Kérdés/Kérés: "Jó lenne minél több könyv "jogát" feltenni. A 100 nagy könyvet is fel lehetne tenni..."

    Válasz: A "Nagy Könyv"-es oldalunkat itt találja: http://mek.oszk.hu/html/nagykonyv.html. A 100 legjobbnak ítélt könyv több mint fele megtalálható a MEK-ben. Ez egészen jó arány :-)


  129. Kérdés/Kérés: "Szeretnem olvasni Vitez Somogyvari Gyula muveit."

    Válasz: Jogvédett sajnos, és mivel az Auktor kiadta 2001-ben és 2004-ben is a műveit, a kiadói jog is védi 8 éven át.


  130. Kérdés/Kérés: "lehessen keresni könyvborító alapján és szerző alapján"

    Válasz: Szerző alapján a legkönnyebb keresni: a nyitólapon jobbra fent a "keresés a gyűjteményben" alatt a "szerző" után kell beírni a keresett nevet. Könyvborítóra nem tud külön keresni, de ha van, az elektronikus változat mellé odatesszük az eredeti borítót is. A legfrissebb 10 dokumentumnak a nyitólapon is látszik a borítója.


  131. Kérdés/Kérés: "Az emberek szemkímélése céljából (mely a TV-zést is kiválthatná) jó lenne több, szélesebb választékú hangoskönyv, sőt új vagy régebbi rádiójátékok elérhetősége a MEK-ben."

    Válasz: A rádiójátékokat még több jog védi, hiszen ott az előadók is rendelkeznek szerzői jogokkal, bonyodalmas lenne mindenkivel egyenként megegyezni. A közszolgálati rádiók műsorait egyébként a NAVA fogja archiválni 2006-tól, ezért sem tervezzük a rádiójátékok gyűjtését. A hangoskönyv állományunk 70-80 darabbal fog gyarapodni év végéig.


  132. Kérdés/Kérés: "nevetseges hogy sok szuperhires konyv nincs benne a konyvtarban. ++ egy jobb kereso kell, a mostani pocsek, nehezkes es nem utolso sorban csuf. Remelem hogy javulni fog a mek, es hogy a jovoben esetleg meg lehetoseg is lesz arra hogy megkapjam azt amit keresek. u.i.: a design sem valami :P"

    Válasz: A mai bestsellerek ingyenes internetes szolgáltatása többnyire nem érdeke a kiadóknak és a szerzőknek, ezért nincsenek a gyűjteményünkben. Ha egyéb könyvet keres, írja meg az info@mek.oszk.hu címre, és akkor meg tudjuk mondani, hogy megvan-e már nekünk, vagy valahol máshol az Interneten. A MEK-ben 7-8-féle módon lehet keresni, többek közt a http://mek.kisteka.hu címen levő komplex, külső keresővel is, aminek a külalakja is egészen más. Továbbá 2006 közepére várható egy nagy tudású teljes szövegű keresőrendszer beépítése is a szolgáltatásunkba.


  133. Kérdés/Kérés: "Szívesen olvasnék több szociológiai, pszichológiai tanulmányt, ezek mellett szépirodalmi műelemzések is érdekelnének. Egyébként minden elismerésem a csapatuknak az oldal kifejlesztéséért és bővítéséért. Kitartást a további munkához valamennyi MEK könyvtárosnak!"

    Válasz: Érdemes a http://www.szochalo.hu és a http://www.tarki.hu/adatbank-h/ oldalakon is körülnézni, elsősorban ott gyűjtik nálunk a szociológiai témájú elektronikus publikációkat. És persze a http://szociologia.lap.hu valamint a http://szocialpszichologia.lap.hu lap is jó kiindulópont. Továbbá több társadalomtudományi folyóirat archivált évfolyamai megtalálhatók az EPA gyűjteményünkben. Egyedi műelemzéseket nem gyűjtünk, csak ha nagyobb terjedelemben, kötetben kapnánk ilyet, akkor tudnánk felvenni. A http://www.puska.hu és más hasonló honlapokon lehet rövid elemzéseket találni.


  134. Kérdés/Kérés: "Főiskolai, egyetemi jegyzeteket is szívesen látnék, a rendelkezésemre állókat is szívesen megosztanám másokkal. "

    Válasz: Csak azokat a jegyzeteket tudjuk szolgáltatni, amelyeket felajánlanak nekünk a szerzői, szerkesztői vagy a kiadói. Jelenleg közel 50 ilyen jegyzetünk van, a kezdőlapon levő "téma" mezőbe be kell írni a "jegyzet" szót. A http://jegyzet.lap.hu címen vannak még ilyen anyagok összegyűjtve.


  135. Kérdés/Kérés: "A gyűjtemények közti keresőt meg kéne változtatni, mert nagyon nehezen lehet megtalálni vele a könyveket."

    Válasz: A http://mek.oszk.hu/html/konyvkereso.phtml lapon levő űrlappal gyorskereséseket lehet végezni néhány nagyobb hazai könyves adatbázisban, szerző vagy cím szerint. Elegendő a szerző vezetéknevét beírni vagy 1-2 jellemző szót a címből. Ha ez nem hoz megfelelő eredményt, akkor az egyes adatbázisok nevére kattintva azok honlapjára lehet jutni, ahol jóval részletes katalógusok vannak, bonyolultabb keresésekhez.


  136. Kérdés/Kérés: "Bölcsész hallgatóként sokszor hiányoljuk az "alapműveket". Főleg a világirodalomban, de sokszor a magyar irodalomban is keresünk műveket, amelyeket nem tudunk kivenni könyvtárból, mert egyszerűen annyira kevés példányban létezik, hogy mindenütt csak helybenolvasható példány van. Jó lenne több szakirodalmat is olvasni, bár a Spenót felfedezése is eufórikus örömmel járt. Köszönjük!"

    Válasz: A klasszikus magyar és világirodalmat kiemelten igyekszünk bővíteni, szövegesen is és hangoskönyvként is több alapmű fog felkerülni a következő hónapokban. Bölcsész-tanulmányokhoz a Bibliotheca Hungarica Internetiana gyűjteménye is hasznos forrás, érdemes megnézni.


  137. Kérdés/Kérés: "Több hangos könyvet szeretnék benne. Köztük sci-fi irodalmat. Ha elérhető lenne a GALAKTIKA sorozat nagyon örülnék neki."

    Válasz: Ha sci-fi nem is, de sok hangoskönyv várható nemsokára. A Galaktika sorozatra reménytelen engedélyt szerezni a sok szerző, és szerkesztő miatt. Addig is az alábbi oldalakat ajánljuk: http://galaktika.scifi.hu, http://galaktikaonline.uw.hu, http://www.galaktikamagazin.hu, http://scifi.lap.hu


  138. Kérdés/Kérés: "Technikai könyveket, de főleg szabvány kiadványokat igényelnék gépészeti tervezéshez (gondolom ezek nincsenek szerzői jog alatt, habár nincs kizárva), nem tudom, hogy tudom elérni. Köszönöm."

    Válasz: A szabványok nem tartoznak gyűjtökörünkbe, ezeket itt érdemes keresni: http://www.mszt.hu


  139. Kérdés/Kérés: "Szeretnem ha Tacitus, Livius muveit feltehetnek a MEK listajara."

    Válasz: Ezt én is nagyon szeretném :-) Igyekszünk az ókori történetírók műveit is megszerezni, de egyelőre nincsenek meg elektronikus formában - legalábbis hozzánk még nem jutottak el. Plutarkhosz Párhuzamos életrajzok c. műve korrektúra alatt van. Addig is ajánlom figyelmébe Suetonius: Caesarok élete c. művét, ez nemrég került fel a MEK-be.


  140. Kérdés/Kérés: "Lit formátum elérhetőség. Szakmunkák, korszerű tankönyvek elérhetősége."

    "Nagyon kevés fenn a szakirodalomban az értékes könyv, ezek számát és minőségét kéne javítani."

    "szakkönyvbővítés"

    "Minél több könyvet kellene digitalizálni, főleg azokat, amiket az oktatásban is használhatóak, illetve szakirodalmat."

    Válasz: Jelenleg 246 könyvünk érhető el LIT-formátumban, ezeket a kezdőlapon egy gombnyomásra kilistázhatja (a jobb felső sarokban "LIT" feliratra kattintva), folyamatosan készülnek továbbiak is. Korszerű tankönyveket (és általában szakirodalmat) csak akkor áll módunkban szolgáltatni, ha ahhoz a könyv szerzője/szerkesztője és/vagy a kiadó is hozzájárult. Tankönyv-ügyben a http://www.tankonyvtar.hu oldalon is érdemes körülnézni.


  141. Kérdés/Kérés: "Még több művet kellene bele szerezni, köztük József Attila és Kosztolányi műveket"

    Válasz: József Attila műveit a szerző jogörökösének kérésére le kellett vennünk. Kosztolányitól 14 könyvünk van, a kezdőlapon a "szerző" szerinti keresőmezőbe beírva a "Kosztolányi" nevet, megkapja ezeket. Továbbá érdemes a Nyugat folyóiratot is megnézni az EPA-ban. Sok klasszikus van a Neumann-ház BHI gyűjteményében is: http://www.bhi.hu


  142. Kérdés/Kérés: "Szerintem bővíthetnék a tartalmat, hiányolom azokat a könyveket, amik a vizsgára való felkészüléshez szükségesek."

    Válasz: Tankönyveket a Kempelen Farkas Digitális Tankönyvtár-ban érdemes keresni. Ajánlott irodalom egyre több kerül a MEK-be középiskolásoknak és egyetemi/főiskolai hallgatóknak is.


  143. Kérdés/Kérés: "szabványos html 4.0 használata, mert most pocsék a html formátumú szövegek minősége"

    Válasz: A HTML verziókat vagy készen kapjuk vagy Wordből konvertáljuk. Nem célunk minőségi HTML file-ok előállítása, ezek csak online olvasásra valók, nem további feldolgozásra. Viszont egyre több XML verzió készül visszamenőlegesen a régebbi könyvekből, ezek már szabványos formátumok.


  144. Kérdés/Kérés: "Természettudományból (pl.:geológia, állattan, növénytan) kissé kevésnek és réginek tűnik a hozzáférhető anyag, bár a meglévő is remek."

    Válasz: Igen, sajnos ezek a szakkönyvek jogvédettek, a kiadók sem kifejezetten támogatják az internetes megjelenést. Brehm: Az állatok világa c. műve teljes egészében, képekkel együtt fel fog kerülni 1-2 hónapon belül - bár ez sem új anyag, de az állatrendszertan területén alapmű.


  145. Kérdés/Kérés: "A szövegszerkesztés nem tetszik, ha txt formátumból ki akarom másolmi. Idézetként teljesen át kell szerkesztenem a szöveget a sorváltások miatt."

    Válasz: Ha a HTML vagy a Word/RTF formátumból másol, akkor abban nincsenek sortörések.


  146. Kérdés/Kérés: "Eslősorban egy valóban "működő" keresőrendszerre lenne szükség. Másrészt - bár tudom ez nem a maguk hibája - valódi tartalomra.

    Válasz: Jelenleg is többféle kereső van a MEK-ben (többek közt a Google is be van építve a http://mek.oszk.hu/kereses lapra), ezekhez jövőre egy újabb, nagy tudású teljes szövegű kereső is társul majd. A tartalom folyamatosan bővül, nagyjából mindenféle irányban.


  147. Kérdés/Kérés: "Szeretném javasolni, hogy a HUNOPAC - Könyvtári információk Magyarországon c. oldalon az új felület legyen elérhető"

    Válasz: Mindjárt írok a készítőjének, köszönjük a jelzést!


  148. Kérdés/Kérés: "lehetne kicsit tobb olyan szakkonyvet es szakvelemeny kozolni ami iskolai szakdolgozatok megirasahoz szukseges.mint peldaul foldrajz,biologia,tortenelem dolgozatok adott temakra vonatkoztatva.minden esetben nagyon nehezen talalok anyagot az esszeimhez."

    Válasz: Tankönyveket és tananyagokat a Kempelen Farkas Digitális Tankönyvtár-ban illetve a Sulinet Digitális Tudásbázisban érdemes keresni. A szakdolgozatokat az adott felsőoktatási intézmény könyvtára köteles gyűjteni, ott érdemes körülnézni, mi csak azokat szolgáltatjuk, amelyeket a szerzői eljuttatnak hozzánk. Szakvéleményeket, amennyiben a szakdolgozatok értékelésére gondol, természetesen személyiségi jogok miatt sehol sem tesznek nyilvánosan elérhetővé.



Utolsó módosítás: 2005. november 16.