Útibeszámoló
a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE)
őszi találkozójáról

2018. október 12-14.
Gyergyószárhegy, Kulturális és Művészeti Központ
http://mure.ro/egyesuleti-hirek/gyergyoi-mure-osz-vegleges-program


A találkozón Boka László OSZK tudományos igazgató kérésére, Szűcs László MÚRE alelnök meghívására vettem részt. A résztvevők között nemcsak az erdélyi nyomtatott sajtó, de a magyar televíziók és rádiók munkatársai is jelen voltak. A romániai kollégákon kívül más magyarországi vendégeket is hívtak társ-szervezetektől; Mravik Gusztáv alelnök képviselte a Magyar Sportújságírók Szövetségét, valamint Kövér Tamás a Média Önszabályozó Testületet.

A találkozó egyrészt a romániai magyar újságírók rendszeres, közösségépítő találkozója volt gazdag kulturális programmal. A kétnapos rendezvény a gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központban zajlott. Itt első este a központ igazgatója és Gyergyószárhegy polgármestere nyitott meg egy képzőművészeti kiállítást. Nem sokkal később, még aznap este a gyergyószárhegyi Sportcsarnokban pedig a MÚRE Brassai sajtófotó pályázatának nyertes fotóiból nyílt kiállítást nézhettük meg. Utána egy újságíró hallgatók által, a 2018-as Médiatáborban készített rövidfilmet néztünk meg, amely Szilágyságban élő emberekkel készített riportokat mutatott be. Az egyik riport a gyergyószentmiklósi zsinagógában készült, amelyet a másnapi városnézésünk során magunk is megnéztünk.

Másnap, szombaton reggel megnéztük Gyergyószárhegyen a hagyományos Káposztafesztivál megnyitását, majd egy rövid, de tartalmas városnézésben volt részünk Gyergyószentmiklósban. Szombaton este a községházán a MÚRE nívó díjainak ünnepélyes átadása volt a záró program.

Vasárnap délután a MÚRE rendezvényén közelmúltban megjelent riport és versesköteteket mutattak be a kollégák. Egy tovább érdekes bemutatót Farkas-Ráduly Melánia tartott, az általuk fenntartott Szövegkovács nevű blogról, amelynek fő célkitűzése a nyomtatott és internetes sajtó szöveg minőségének, nyelv helyességének javítása, segítése.

A rendezvény fő szakmai témája, amellyel mindkét nap délutánján foglalkoztunk, a digitális archívumok létrehozásának szükségessége. Először arról érdeklődtek a kollégák vannak-e, és hol már meglévő sajtó archívumok, sajtódigitalizálás. Felmerült, hogy egyre erősebb az igény a meglévő nyomtatott sajtó visszamenőleges digitalizálására és online elérhetővé tételére. Ugyanakkor szükség volna a már online megjelenő médiák archiválására is az e-sajtó, de az online rádió- és televízióadásokéra is. Az online megszülető és alkalmanként gyorsan eltűnő e-sajtó a nyomtatottakénál is veszélyeztetettebb, ezért itt még fontosabb az archiválás. Lásd pl. a tavaly leállt, Erdélyi Riportot (http://www.erdelyiriport.ro/), amelynek a kiadója csődeljárás alatt van és bizonytalan a honlap fennmaradása.

A beszélgetés során kiderült, az újságírók kevésbé ismerik az erdélyi könyvtárak ilyen irányú törekvéseit, Székelyudvarhelytől, Csíkszeredán át Kolozsvárig, ahol már szép eredmények vannak lásd pl. a Kolozsvári Központi Egyetemi Könyvtár Digitális Gyűjteménye. A kollégák figyelmébe ajánlottam a Romániai Magyar Könyvtárosok Egyesületének levelező listáját, amelyen keresztül könnyen, gyorsan tudnák felvenni a kapcsolatot az ottani könyvtárosokkal.

Egy rövid ismertetőben bemutattam az EPA adatbázisunk tevékenységét, amelyben mind a már digitalizált ill. a digitálisan meglévő periodikát is évek óta archiváljuk (lásd pl. az Erdélyi Toll-at - http://epa.oszk.hu/02200/02203), amelyhez a digitális állomány mellett a szerkesztőségek, kiadók felhasználási, szolgáltatási engedélyére van szükségünk. Az online születő, portál jellegű e-sajtó megőrzésénél bemutattam a kísérleti webarchiválási projektünket, bízva abban, hogy az ottani kollégák segítségével bővíthetjük tevékenységünket az erdélyi magyar média szelektív webarchiválásával is.

A már meglévő nyomtatott sajtó digitalizálásánál ismertettem a jelenleg futó informatikai projektünket, amelynek keretében egy nagy teljesítményű digitalizálási központot épít ki az OSZK elsősorban saját állományának digitalizálására. A központ digitalizálási tervébe remélhetőleg még beilleszthetőek a MÚRE által képviselt lapok. Ezek többségét az OSZK az erdélyi kiadóknak köszönhetően úgyis megkapja nyomtatva, hiszen Juhász András rendszeresen gyűjti be ezeket erdélyi körutakon. A rendezvényen Branea Róbert kolozsvári kolléga a Szabadság Campus diáklap digitalizálásáról és a digitalizálás munkafolyamatairól tartott előadást. A hozzászólók többsége azonban inkább azon a véleményen volt, hogy ezt az eszköz- és munkaigényes folyamatot nem a folyóirat szerkesztőségeknek kellene elkezdeni, hanem hozzáértő szakemberekre bízni a munkát. Főként az OSZK-tól várják ebben a segítséget.

A beszámolót készítette:       
Moldován István             
E-könyvtári Szolgáltatások Osztálya


Ajánlott linkek:

https://www.facebook.com/KulturalisKozpont/
http://mure.ro/egyesuleti-hirek/brassa-2017-julius-kozepeig-varjuk-a-kepeket
https://youtu.be/7UpRhY4xh40
https://youtu.be/fSMVnumtBDw
http://www.szekelytermek.ro/?l=hu&m=esemeny-vi-szarhegyi-kaposztafesztival-8211-szekely-konyhas-jovokeppel
http://mure.ro/egyesuleti-hirek/dijak-a-jelen-es-a-jovo-peldakepeinek
https://szovegkovacs.blog.hu/
https://szovegkovacs.blog.hu/2016/10/15/mibol_lesz_a_szovegkovacs
http://mure.ro/egyesuleti-hirek/a-digitalis-archivumok-folotte-szukseges-voltarol
http://sportujsagirok.hu/
https://www.facebook.com/magyar.mot/
http://dspace.bcucluj.ro/handle/123456789/3
http://groups.yahoo.com/group/rmke