| Az Irodalmi 
          Újság augusztus 15-i számában "Az ördög 
          a falon" című cikk szerzője egy, talán 
          retorikusnak gondolt kérdést tett fel, amelyre mégis 
          válaszolni szeretnék: "S vajon mennyivel volt jobb Paulus Kesselringnél? 
          Paulus Sztalingrádot akarta tartani az utolsó emberig, 
          Kesselring az olasz frontot. Kesselring nyolc esztendős börtönbüntetés 
          után halt meg, Paulus, miután néhány meleg 
          szót szólt a Szovjetunióról s annak lángeszű 
          vezéréről Sztalinról, békében 
          hazatért Kelet-Németországba s tisztelet övezte 
          mindaddig, amíg el nem költözött az élők 
          sorából."
 Ezek a sorok a feledékeny kortársban azt a benyomást 
          keltik hogy:
 1. Kesselringet nyugatnémet bíróság ítélte 
          el,
 2. Hogy azért ítélték el, mert végsőkig 
          tartotta a frontot,
 3. Hogy a 
          börtönben halt meg
 
 Minderről 
          szó sem lehet. Kesselringet egy angol-amerikai bíróság 
          ítélte halálra Velencében, a parancsnoksága 
          alatt működő német csapatok front mögötti 
          embertelen "megtorlási" tevékenységéért. 
          Alexander tábornagy élethossziglan fegyházra változtatta 
          át büntetését, de a Szövetséges 
          Ellenőrző bizottság Németországban 
          már nyolc év múlva kiengedte. Ezután mint 
          különböző frontharcos alakulatok díszelnöke, 
          nyugdíjból élt és hogy a cikkíró 
          szavait ismételjem, "tisztelet övezte, míg el 
          nem költözött".Paulus annyival volt jobb Kesselringnél, hogy épp a 6. 
          német hadsereg tagjait még az oroszok sem vádolhatták 
          kiirtási akciókkal, annál is inkább, mert 
          ezt Oroszországban nem a Wehrmacht kötelékéhez 
          tartozó különalakulatok végezték.
 A velencei perben felsorolták a Kesselring parancsára 
          minden lakásukkal felégetett falvakat, a "túszok" 
          tömeges kivégzését, a 200.000 olasz civil 
          áldozatot jelentő fronttartás tényeit. Nem 
          a legborzasztóbb, de a legismertebb római epizód: 
          Rómán 1944 márciusában egy déltiroli 
          (olasz állampolgár) SS-ekből álló 
          alakulat vonult végig, azt a szép nótát 
          énekelve, hogy: "es starrt von Feindeshorden des Brennens 
          Scheidewand". Az olasz partizánok a provokációra 
          egy bombával feleltek, amely 33 SS-legényt megölt. 
          Kesselring, aki akkor a Soracte hegyi bunkerjából vezette 
          a hadműveleteket - ha épp nem hallgatta a fogoly oroszokból 
          alakult doni kozák kórust -, betelefonált a városba, 
          hogy "tízet egyért!" A biztonság kedvéért 
          360 olaszt lőttek tarkón s temettek dinamittal - a Cave 
          Ardeatine-i alagútba -, pontosabban 359 olaszt és egy 
          magyart, Kereszti Sándort, aki mártír halálával 
          folytatta a Garibaldi alatt harcoló hazafiak tradícióját.
 Kesselring tömegmészárló cinkosai közül 
          kettő még ül: Kappler és Jager, de nem Nyugat-Németországban, 
          hanem a gaetai katonai börtönben. Kiszabadításukra 
          most három éve nagyszabású akció 
          indult meg Münchenben "Gaetahilfe" címen. A többszázezer 
          aláírásos és Gronchi elnökhöz 
          intézett kérvényt Kesselring is aláírta. 
          Az olasz lapok pártkülönbség nélkül 
          rámutattak arra, hogy Kesselring Velencében azzal védekezett, 
          hogy "alantasai saját felelősségükre" 
          kegyetlenkedtek, most pedig azzal érvelt, hogy "felsőbb 
          parancsra", tehát az ő parancsára cselekedtek. 
          Gronchi megtagadta a kegyelmet, mondván, hogy még az Isten 
          kegyelméből uralkodó király kegyelmi joga 
          sem volt korlátlan: gyilkosok esetében a közeli hozzátartozók 
          beleegyezésétől függött. Ez esetben az 
          árvák és özvegyek tömegeitől nem 
          várhat egyhangú beleegyezést.
 Az, hogy mennyivel volt jobb Paulus Kesselringnél persze még 
          nem mondja, hogy a kommunisták minden Nyugat-Németországot 
          illető állítása igaz volna. Épp csak 
          azt az elismert tényt igazolja, hogy kétszer kettő 
          még akkor is négy, ha azt egy őrült állítja.
 
 Levélírónknak 
          nyilván sokban igaza van. De azt az egy érvet nem fogadhatjuk 
          el, hogy valaki azért bűntelen, mert "még az 
          oroszok sem vádolhatták kiirtási akciókkal". 
          Az oroszok akkor vádolnak és akkor felejtenek, amikor 
          a politikai érdek - vagy amit annak hisznek - úgy kívánja. 
          (Irodalmi Újság szerk.)
 
 |