Abody Béla: Arany, ami fénylik

Élet és Irodalom 1969/3


Mondják, hogy nem minden arany, ami fénylik. Igaz. De újabban olyan hangsúllyal, akkora pedagógiai célzatossággal emlegetjük, mintha minden, ami csillogó, hamisítvány lenne. Ázsiója van az egyszerűnek, holott gyakran csak primitív. A meghittnek kikiáltott: sokszor csak halvány. A puritán: sóher. A sokatmondó hallgatás mögött nem egyszer semmi sem lapul, a tisztaság gyakorta csak üresség, a meztelenség meztelenséget rejteget. Nagy stilisztává, a takarékosság mintaképévé ütjük, aki csak szegény; csupán azért nem esik a provinciálisan látványos, csiricsáré, vásári pazarlás bűnébe, mert nincs miből.
Mindezt neheztelés nélkül mondom. A túlzott általánosítás, a szélsőség mögött mindig rossz tapasztalat munkál. A tévedés nem a szellem öncélú mutatványa; nem baki, hanem ellenhatás. Keressük meg elődjét, az ellenkező előjelű tévedést. Igazuk van azoknak is, akiknek első bekezdésem "önmagában" nem tetszik; a fényt sem mindig úgy értelmezzük, ahogyan kellene. A gazdagság eleganciájával szemben, némelykor a hotelportás egyenruhájának, a kezdő vidéki borbély pomádéjának színét-fényét véljük eleganciának.
Nyilván máskor is eszembe juthatott volna ez az okfejtés, talán pontosabb irodalomtörténeti alapozású indokkal, de bizonyára nem most jutott az eszembe, hanem csak egy cseppre - fényes cseppre - várt, hogy papírra csorduljon. Ürügyre, ami persze nemcsak ürügy, hanem példázat is. Lénárd A. Sándor Római történetek című művének (Magvető) természetes fénye van. A nemes anyag fénye ez, ha nemesen munkálják meg. Mekkora ez a nemes anyag? Nem tudom, holott szakmám törvényei szerint tudnom kellene, mert a nemes fémeket súlyra is mérjük, az értékelés igényével. De az anyag tartalma nem kétséges, ha súlya vitás is.

Előszeretettel helyettesítjük az író művét életével. Az élet mindig konkrét, tehát szemléletes. Kínálja a jelzőket, amelyeket gépies mozdulattal illesztünk a műre. Rövid élet: nagy ígéret. Hosszú élet: megérlelt, tartalmas életmű. Zaklatott életvitel: izgalmas alkotás. Állampolgári lojalitás: "hasznos" eszmék. Gazdag gyerekáldás: erkölcsös példázat. Lehetne folytatni; nem kis testi erő kell hozzá, hogy lefejtsem tollamról a még találóbb, de még gonoszabb párhuzamok hínárját. Lénárd A. Sándor recenzensét is megkísérti az azonosítás szelleme. A kritikus amúgyis imád elemzés helyett portrét festeni, a mű tartalmának értelmezése helyett kávéházi információkból "kis színest" fabrikálni "az atmoszféra kedvéért". Mekkora csábítás: az antifasiszta harcos, a brazil őserdő Albert Schweitzere, aki példaképét még Bach-szenvedélyében is követi, a sokszoros életmentő, tizenhárom nyelv tudósa, költő, nyelvész és különc, akit Mengelével tévesztettek össze! S most itt a regény, a vadromantikus életű polihisztor műve, de nyoma sincs benne vadromantikának, mert tudja, hogy a valóság nem műalkotás - több is, kevesebb is, de nem műalkotás -, itt ez a valóban egyszerű és természetéből következően elegáns írásmű, amelyben a szerző kalandos életének az a szerepe, hogy oka a regény atmoszférájának, s nem pótléka. Kerek történet ez -, mert ilyen az alakja, természete szerint - az író olaszországi emigrációjáról, a kor izgalmasságától fűtött, fel-fellobbanó pikareszkelemekkel, s a hősöket jellemző meditációkkal a humanizmusról, a zsarnokság természetrajzáról, a Duce-rejtély (nem is olyan nagy rejtély) okairól és tüneteiről, a szerelem megpróbáltatásairól és humoráról, az "olaszság" mibenlétéről. Nem ragaszkodik az íróság fikciójához, a "műalkotás-előállítás" görcse nem köti; a polihisztor műfaja esetleges, szükségszerű benne az eszme és indulat, ami különböző közlési formáit összeköti. Mer teoretikus maradni, és nem idegenkedik a riportfordulatoktól, néha ráérős, mint minden önéletrajzíró, és néha át-átugrik egy megfejtendő jellemrejtvényen; nógatja az élete. Így, mindezekkel együtt, mit már említettük volt: egyszerű és elegáns, természetes és nemes fényű. Nem teremt és nem követ iskolát, önmagát adja, egy élet, jellem és közlésmód egyedi, megismételhetetlen kapcsolatát.

S most nem fejezem be jegyzetemet, hanem abbahagyom. Tisztelgő játék az előttem ismeretlen szerző címére , kiről hallani is alig hallottam eddig. Tudniillik ő is abbahagyja könyvét, mint ahogyan el sem kezdte. Nyilván más síkról futott neki és más terepen folytatja, gesztusaival, igaz embersége más műfajaiban, még "szenzációsabban" vagy titokban. Aztán majd megint egy könyvvel talán; mindegy. Azt sem hiszem, hogy a túlontúl érdekelné a besorolás. Műveiben is él, életében is művész; szépen, elegánsan, ahogy dukál.



[Lénárd-index]     [Lénárdról]     [Lénárd-szeminárium]