| - Lénárd 
        Sándor nevét és munkáit, ezt önnek köszönhetjük. - Köszönöm, hogy nekem adományozta Lénárd 
        Sándor magyarországi felfedezésének érdemét. 
       De ez egy kicsit összetettebb dolog volt , sokan ismerték 
        őt, csak szűk körben. A Római Akadémiának 
        volt orvosa, 1945 után. Weöres Sándorék, Pilinszky, 
        akik akkor kinn éltek és még többen mások, 
        Nemes Nagy Ágnes, Lengyel Balázs, ők tudtak róla.
 - A lexikon megírja, hogy orvos, író, költő, 
        műfordító, született Budapesten 1910-ben, az 
        Anschluss idején hagyta el az országot.
 - Ez már téves adat. Lénárd Sándor 1918 
        óta nem él magyar nyelvterületen. Akkor mentek 
        el Ausztirába, ő még gyerekfejjel. Az Anschluss pillanatában 
        Bécsből emigrált Rómába.
 - Ott volt a Római Magyar Akadémia orvosa.
 - Később, később, sokkal később. 
        1946-tól 49-ig. Azután ment ki Brazíliába, 
        a koreai háború idején, gondolom, amikor nagyon a 
        fejünk fölött lógott egy harmadik világháború.
 - Lénárd Sándor , az író, az ezerféle 
        műfaj iránt vonzódó, hallatlan műveltségű 
        ember hogy került az Ön látószögébe?
 - Nagyon mulatságosan; azt kell mondanom, a véletlenek 
        cifra sorozata kellett hozzá. 1965-ben kaptam egy hatalmas paksamétát: 
        Szerb Antal A királyné nyakláncának 
        kézzel írt fordítása, egyetlen sor kísérő 
        írás nélkül! Nézem a feladót, 
        ismeretlen név, Lénárd. A feladás helye: Blumenau - még  
        azt sem vettem észre, hogy ez Brazília lenne, csak sokkal 
        később. Belenéztem a fordításba,  
        hallatlanul tetszett és mivel szerződésem volt 
        a magyar irodalom egyik igen kiváló német 
        népszerűsítőjével, Hildegard Groschéval 
        A királyné nyaklánca német kiadására, 
        azonnal írtam neki, hogy egy fantasztikusan jó 
        fordítást kaptam.
 - De nem is tudott akkor felvilágosítást 
        adni arról, hogy ki a fordító.
 - Semmit, csak a nevét. De írtam a megadott címre 
        is ennek a Lénárd Sándornak. Megírtam, micsoda 
        őrület egyáltalán németre fordítani, 
        szerződés nélkül egy magyar könyvet, könnyelműség. 
        De nagyon jónak tartom a fordítását, lépjen 
        érintkezésbe Hildegard Groschéval. Majd megkaptam a válaszlevelet 
        Groschétól, aki szó szerint azt  írta: 
        az egyik szemem sírt, a másik nevetett, amikor a leveledet 
        olvastam, hisz Lénárd Sándor Brazíliában a 
        mi megbízásunkból fordította le A királyné 
        nyakláncát. Lénárdtól hetekkel később 
        megkaptam a kísérőlevelet, hamarább érkezett 
        a kézirata, beszámolt arról, hogy ő kicsoda, 
        kik a mi közös barátaink, Kerényi Károlyék, 
        ez, az, amaz. Így kezdődött el a barátságunk 
        és levelezésünk. Akkor értesültem arról 
        is, hogy megjelent egy könyve Németországban, a Völgy 
        a világ végén. Elküldte nekem.
 - Németül vagy magyarul?
 - Németül, és az angol változatot, amelyet 
        ugyancsak ő készített, és Robert Graves írt 
        hozzá előszót. Ez Amerikában jelent meg. Én 
        elvittem a könyvet az akkor még a Magvetőnél 
        dolgozó Rayman Katalinnak, nézze meg ő is, nem kéne-e 
        lefordítani.
 - Mulatságos, hogy nem küldte el magyarul.
 - Miután nem írta meg magyarul, nem állt módjában 
        magyarul elküldeni. Akkor én megkérdeztem tőle, 
        hogy hajlandó lenne-e a saját könyvét lefordítani 
        magyarra. Azt felelte, hogy megírja magyarul. És megírta 
        magyarul, úgyhogy könyvének három változata 
        van, egyik sem fedi egészen a másikat. Lényegét 
        tekintve igen, de mindegyiknek megvan a maga nemzethez kötött 
        specifikuma. Tudnia kell, hogy a szöveget kézzel írva 
        kaptam, hártyapapíron, gyöngybetűivel, ezeket 
        kellett szépen átgépelnem, hogy a kiadónak 
        a kéziratot át tudjam adni.
 - Ez mind levelezés volt, ugye?
 - Ez mind levelezés. Jó ezer, ezerötszáz 
        levelem van tőle.
 - A fénykép alapján, amit mutatott: szakállas, 
        erős bajuszú, magas homlokú férfi; nyakkendős, 
        jólöltözött, professzor kinézésű.
 - Nem. Medve volt. Nagyon rosszul öltözött, komoly 
        problémákat jelentett számára akkor, amikor 
        már Amerikában tanított a charlestoni egyetemen, 
        hogy ne őserdei öltözékekben jelenjék meg 
        az óráin. Hiszen őserdőben élt, onnan 
        hívták meg, négy szemesztert tanított Charlestonban.
 - Sajátos dolog, hogy ezt a területet választotta: 
        brazíliai őserdő, szegény német telepesek.
 - Körülötte német település volt 
        és szegény indiók, Santa Catarina államban.
 - Tudomásom szerint Lénárd Sándor mindig zilált 
        anyagi körülmények között élt. Hogy 
        tudott nyugalmat találni és farmot venni Brazíliában?
 - Zilált anyagi körülmények - ez túlértékelése 
        anyagi körülményeinek. Rendkívül szegény  
        volt. Sao Paolóban egy hatalmas tétű Bach-kvíz 
        zajlott, "Felső határ a csillagos ég" címmel. 
        Erre ő, mint a világ egyik legjobb Bach-szakértője, 
        benevezett. Körülbelül fél évig tartott a 
        játék, ő megnyerte, és a nyereségpénzből 
        vette meg a patikáját és farmját Blumenauban.
 - Minden tudás és szellemi szenvedély mellett 
        is lehetett benne valami hazardőr.
 - Hazardőr? Talán igen. Ő ugyan sajátmagát 
        mindig rest embernek tartotta, de mégis rendkívül sokat 
        dolgozott, minden restségével együtt, ezt az életmű 
        is bizonyítja.
 - A kéziratai rendkívül apró betűsek, 
        szinte nagyítóval kell olvasni az ilyesmit. Nem volt írógépe? 
        Ez is egy magatartás?
 - Ez magatartás volt. Rengeteg teóriája volt 
        arról, hogy hogyan lehet, hogyan szabad, hogyan kell élni, 
        hogyan kell írni. Írógéppel nem, mert az írógép 
        írógépül ír.
 - 1967-ben jelent meg magyarul a Völgy a világ végén. 
        Szokatlan hatást keltett az olvasók körében, 
        nemcsak az írás szelleme, hanem érzelmi tartalma 
        is.
 - Felnőtt életének talán ez volt a legboldogabb 
        napja. Élete nagy vágya teljesült, amelyről 
        azt hitte, mindörökre le kell mondania: íróvá 
        lett azon a Magyarországon, amelyet nyolcéves korában 
        hagyott el.
 - Tulajdonképpen ki volt ő?
 - Nagyon nehéz rá felelni. Költő volt, rajzolt, 
        a könyveit maga illusztrálta. De ragyogó pianista is 
        volt, én hallottam őt zongorázni, ha azt a sorsot 
        vállalja magának, biztos, hogy élvonalbeli muzsikus 
        lehetett volna. Nyelvtehetség volt; tízegynéhány 
        nyelve írt és olvasott, ebből hatot vagy hetet anyanyelvi 
        fokon.
 - 67-ben tehát megjelent a Völgy a világ végén. 
        És csakhamar - nyilván az Ön sürgetésére 
        - jöttek más magyar nyelvű kéziratok. Az Egy 
        nap a láthatatlan házban, a Római történek, 
        1969-ben.
 - A Római történetek először 
        egy brazíliai magyar folyóiratban jelent meg töredék-formában. 
        Talán nem is ez volt a címe, soha nem írta meg teljesen, 
        ezzel szemben kérésemre elküldte a megjelent részeket. 
        Ezekből a törmelékekből sikerült összeállítanom 
        a Római történeteket. Még szeretném 
        elmondani, hogy született az Egy nap a láthatatlan házban. 
        Kértem, hogy írja le nekem egy átlagos napját, 
        mit csinál reggeltől estig. Erre azt válaszolta, 
        hogy ezt egy kicsit komplikált lenne egy levélben megírni, 
        megpróbálja majd több levélben. Ebből 
        lett a könyv.
 - Lénárd Sándor 1972-ben halt meg, 62 éves volt. 
        Nem sokkal előbb elterjedt a hír Budapesten, hogy hazalátogat, 
        vagy hazatelepül Magyarországra.
 - Nem, erről nem volt szó. Nem jöhetett haza, súlyos 
        beteg volt már az élete utolsó két évében.
 - Korábban is jöhetett volna.
 - Jöhetett volna, de kötötte őt a saját 
        kis farmja, ott Brazíliában, és az is, hogy taníthat 
        latint és görögöt a charlestoni egyetemen.
 - Én másra gondolok. Lehet, hogy azért nem jött 
        haza, mert benne egy virtuális Magyarország élt?
 - Pontosan erről van szó. Magyarország számára 
        Ady és Babits Magyarországa volt, és a nagy költőké. 
        Talán félt attól, hogy szembesül egy olyan közeggel, 
        amelyben ő már idegen lenne, én folyton ezt éreztem, 
        sok szó esett erről, hiszen a hosszú évek 
        folyamán jóformán hetente egy vagy két 
        levél jött tőle.
 - 1965-től 72-ig leveleztek?
 - Még a   
        halála napján is kaptam tőle levelet.
 - Találkoztak?
 - Charlestonban, 1968-ban. Ő a szemesztere végén 
        volt, én akkor jártam Amerikában és New Yorkból 
        mentem át Charlestonba.
 - Akkor is szó volt arról, hogy hazajön Magyarországra?
 - Akkor éppen nem, mert elérte őt a korosodó 
        férfiak végzete, halálosan beleszeretett egy húszéves 
        tanítványába, reménytelenül természetesen. 
        Sajnos, utána már betegen került vissza Brazíliába.
 - S ott ki volt mellette?
 - Második felesége, az "olasz felesége", 
        ahogy ő hívta, Andrietta.
 - A család 
        vajon most hogy él - egyáltalán volt családja?
 - Hogyne, 
        Németországban volt egy felesége és van egy 
        professzor fia, gyermekorvos, és Brazíliában is van 
        egy fia, akit nem véletlenül Sebastianónak hívnak, 
        mivel az egész élete Bach-centrikus volt.
 - Hol van eltemetve?
 - A farmján. - Nem szóltunk még egy szót 
        sem a Lénárd-alapítványról.
 - Az micsoda?
 - Ez úgy 
        született meg, hogy ismerve a latin nyelv iránti szeretetét, 
        megkértem a feleségét, hogy a magyar jogdíjakat 
        adjuk át az Akadémiának, és ezeknek a kamatából 
        egy-egy fiatal latinista művét jutalmazzák vele, minden 
        második évben, az ő születésnapján.
 - Passzióból fordította latinra a Micimackót?
 - A Micimackót? Hogyne! Szentül meg volt győződve 
        arról, hogy a latin nyelvet újból használhatóvá 
        tudja tenni a világ számára, csak kellő időben 
        kell elkezdeni a gyermekek tanítását. Brazil mérnökök 
        csemetéit tanította latinra és akkor jutott eszébe, 
        hogy lefordítja nekik Milne Micimackóját latinra. 
        Megtörtént, 1960-ban meg is jelent a Micimackó latin 
        fordítása. Ennek a könyvnek köszönhette, 
        mondhatni, az első világsikerét.
 - Ez a mi mostani találkozásunk is egy kicsit hasonlít 
        a befejezetlen beszélgetésekhez - Lénárd Sándor 
        írja az egyik könyvében hogy tulajdonképpen 
        minden írás arra ítéltetett, hogy töredék 
        legyen.
 - Pontosan így írta; és Lénárdról, 
        az ő egész befejezetlen életéről, és 
        azért a maga specifikus módján mégis teljes 
        életéről monográfiát kellene írni. 
        Ez az élet megérdemli.
 
 
	  
 |