| Ma már könnyű feladat bemutatni a magyar olvasóknak
          Lénárd A. Sándort. 1967-ben jelent meg magyarul "Völgy
          a világ végén" című könyve,
          s nemrégiben a "Római történetek".
          Mindkét könyve önéletrajzi ihletésű,
          mindkettőben életének egy-egy állomásáról
          vall. Pár esztendővel ezelőtt vajmi keveset tudtak róla
          azok, akik ma már két könyvét is olvashatják
          magyarul. Kevesen voltak akik hallottak róla, s még kevesebben,
          akik személyesen is ismerhették. Magyar barátai
          azok voltak, akik még római tartózkodása
          idején ismerték meg, amikor évekig volt a Római
          Magyar Akadémia orvosa. Ők tudták róla,
          hogy kitűnő orvos is, ismert író és
          költő is, sokat muzsikál, amatőr nyelvész,
          szépen rajzol, és puritán, makacsul megvesztegethetetlen
          tiszta ember.
 Eljutott a híre Magyarországra annak is, hogy Lénárd
          Sándor 1951-ben elhagyta Rómát, s kivándorolt
          Brazíliába. Ottani életéről hosszú
          ideig már csak egy-egy levele adott hírt, és furcsa
          módon életének inkább csak kuriózumként
          tekinthető eseményei jártak szájról
          szájra a baráti körben. Híre ment, hogy szinte
          reménytelen vállalkozásként lefordította.
          latinra Milne "Winnie the Pooh" című gyermekregényét,
          amelyet nálunk Karinthy Frigyes fordított magyarra "Micimackó"
          címmel. Vállalkozása világsiker lett: angol
          és német nyelvterületeken ebből a könyvből
          tanulnak a gyerekek latinul. Ez a siker bátorította arra,
          hogy újabb meglepetésnek lefordítsa latinra Sagan
          "Jónapot búbánat" című regényét
          is. Tudtuk, hogy újra munkanélküli, mert azt a nagy
          brazil bányát, amelynek orvosa volt, ott kellett hagynia,
          mivel tiltakozni mert a munkások embertelen munka- és
          életkörülményei miatt. Hallottunk arról
          is, hogy megnyerte a legnagyobb brazil tévé-kvízt,
          amelynek témája Johann Sebastian Bach volt. A megnyert
          díjból vette magának azt a kis birtokot Dél-Brazíliában,
          amely ott terül el valahol a botokud-rezervátum szélén,
          egy régi német település közelében,
          s ahol most is él. Tudtuk róla, hogy szenvedélyes
          kertész, és a világ minden pontjáról
          főzelék- és virágmagokat kér barátaitól.
          Itt vallom be, hogy ezt a kérését a legképtelenebb
          utakon-módokon igyekeztünk teljesíteni. És
          itt mondom el azt a legképtelenebb "világhírt"
          amelyre most frissiben tett szert, amikor is egy Erdstein nevű
          szélhámos több dél-amerikai, sőt európai
          lapban is azt állította róla, Lénárd A.
          Sándorról, hogy nem annyira önmagával, mint
          inkább az auschwitzi tömeggyilkossal, Mengelével
          azonos! Értesültünk arról is, hogy milyen körülmények
          közt ölte meg Erdstein a Mengelének kinevezett Lénárd
          Sándort, Szerencsére Erdstein nem ölt meg senkit
          - pontosabban: biztosan csak azt az egyet tudhatjuk, hogy Lénárdot
          nem ölte meg. Ezek lennének életének a kuriózumai.
          Életének lényegesebb mozzanatairól már
          kevesebbet tudtunk. Budapesten született 1910-ben. Szüleivel
          1918-ban hagyta el Magyarországot, tehát nyolcéves
          korában. Bécsben doktorált, majd 1938-ban, az Anschluss
          után onnan emigrált Rómába, abban a reménységben,
          hogy Olaszországból már könnyebben juthat
          át Franciaországba. Mint "Római történetek"
          című; könyvéből tudjuk - terve nem sikerült,
          s ott élte át - ezt megint kevesen tudják róla
          - aktív ellenállóként a német megszállást.
 Róma népe: a kézművesek, munkások
          orvosa volt. Öt verskötete jelent meg Rómában,
          köztük az, amely Amerigo Tot tíz linóleummetszetével
          ma már könyvészeti ritkaságnak számít.
          Számtalan orvostörténeti, kultúrtörténeti,
          művészeti cikket írt és fordított
          ezekben az években.
 Életének ma már közismert legendái
          közé tartozik hihetetlen nyelvtudása: tizenhárom
          nyelven ír, beszél és olvas. Köztük
          jó párat anyanyelvi fokon. Első magyarul is megjelent
          könyvét németül és angolul is megírta
          - de tévednénk, ha azt vélnénk, hogy önmagát
          fordította! Könyvének mindhárom változata
          a Brazília nyújtotta alapélményen túl
          annak a nyelvterületnek szóló élményt
          ad, amelynek nyelvén a könyvét írta. S mivel
          - mint mondta - sok száz kilométernyi távolságban
          nincs fényképész, aki a tájról képet
          adhatna olvasóinak - kénytelen volt megtanulni rajzolni
          is: könyveit önmaga illusztrálja. A "Völgy
          a világ végén" angol változatához
          egyik legjobb barátja, Robert Graves írt előszót.
 Mert Lénárd A. Sándor kora legjobbjaival volt és
          van állandó és eleven kapcsolatban. Babits Mihály
          verseit fordította, Babits egyik levelének tanúsága
          szerint "kevés a jó fordítás - de úgy
          érzem, az önéit kevés közé kell
          sorolni". Levelezett Thomas Mannal és levelezik Kerényi
          Károllyal.
 Lénárd úgy véli, hogy az egyetlen dolog, amihez
          igazán ért - a főzés! S hogy ezt dokumentálja,
          írt egy szakácskönyvet is. A címe "Die
          Römische Küche"- vagyis: a római konyha.
          Szakácskönyve, amely megjelent angolul is, a speciálisan
          római ételkülönlegességek mellett természetesen
          rengeteg kultúrhistóriai csemegét is ad olvasóinak.
 Csak verseit írja németül, s ez arra vall, hogy bár
          a mai napig megőrizte magyarságát, az a réteg
          benne, amelyben a líra szól, német. Ennek köszönhetjük,
          hogy nem egy költőnk versét ülteti át
          német nyelvre. De prózai írásainak első
          verziói kivétel nélkül magyarul készülnek.
          S ez a tény annál is tiszteletreméltóbb,
          mivel ötven évvel ezelőtt, nyolcévesen élt
          utoljára magyar nyelvterületen. A mai magyar irodalommal
          állandóan lépést tart, legutóbb Jékely
          Zoltán, Simon István és Weöres Sándor
          egy-egy versét fordította németre.
 "Útban Luciához" című írása
          "Római történetek" címmel megjelent
          sorozatának ezideig kiadatlan darabja.
 
 
	  
 |