RADNÓTI MIKLÓS: TRISZTÁNNAL ÜLTEM...

     Trisztánnal ültem egyszer ott a part fölött,
hány éve már?
hisz akkor épp a Kingen hősködött!
Vörösborunk világított az asztalon,
feljött a hold.
A vízre csillagok csorogtak, mert este volt.

     "Matróz lehetnél" - szólt, - "szélfútta, tiszta szív,
s élhetnél ott az alkonyok s a tenger kék között!"
Az is vagyok, - nevettem,
ó a költő minden lehet!
és minden is, mit szónokolsz,
mindjárt varázsolok: huhh! s azt sem tudod
hol kél a nap, hogy merre van kelet!

     "Jó, jó, tudom. De tudod-é?" Tudom!
"Dehogy tudod!" -
nézett rám megvetőn s kezét fölemelé:
"ott arra távol, - még távolabb,
a Kettős zátonyok felé
szigetek ringatóznak, fényes bóbiták.
S közöttük Borneo, mint egy sötét virág!

     "Odamegyünk!" - Hörpintett. "Jössz velünk!
olyat se láttál még, te zöld varázsló!"
Borát kiissza, pohara talpa csattan.
Elképzelem, - feleltem és maradtam.

     Elment s szigetek intettek feléje
a Kettős Zátonyoknál, fényes bóbiták.

     És intenek azóta folyton,
s mint egy sötét virág,
közöttük Borneo is integet.

     S az ég a tengert tükrözi,
a tenger az eget.

1939